A kockák és a valóság furcsa viszonya | Ráktalicska
okt 07

Léteznek olyan emberek, akik egész egyszerűen nem boldogulnak el a realitással. Ahogy felkelnek (pontosabban feltápászkodnak) a gépük elől egyből egy ismeretlen, és gyakran ijesztő világban találják magukat, ahol bizony nincs Undo, de még egy nyomorult Google se, amiben rákereshetnének arra, hogy miért fáj, ha magukra öntik a forró kávét. Ők bizony a kockák, akik ha nagy tömegben fordulnak elő egy adott cégnél (mondhatni nagy az egy négyzetméterre jutó számuk), akkor bizony a vezetésnek gyakran kell olyan tájékoztatást nyújtani nekik, mintha valami fogyatékosokat rehabilitáló intézet lakóit próbálnák terelgetni a világban rájuk leselkedő veszélyek között. Klasszikus formájuk az a típus, akit a jól programozott droid (JPD) néven szoktam illetni, mivel ők a kártyás beléptetős ajtón kifele jövet (amikor már nem kell kártyát lehúzni) akkor is megnyomják a nyitásra szolgáló kapcsolót, ha az adott ajtót épp egy előttük haladó kollega nyitva tartja nekik. A rosszul programozott droidok (RPD, esetleg SZPD néven is ismerősek lehetnek) – mint amilyen én is vagyok – ilyenkor az adott műveletet skippelik a scriptből, és hanyag módon kapcsolónyomogatás nélkül csak kisétálnak ilyen esetekben.

Szóval vannak ezek az esetlen, támogatásra szoruló lények, akik gyámoltalanok a nagyvilágban, ha nincs legalább egy olyan cucc náluk aminek teljes értékű QWERTZ billentyűzete van (legalább egy nyomorult PDA, vagy valami kell, hogy a kezük ügyében legyen). Nekik szól a mai napon érkezett tájékoztatás, amit minden dolgozó megkapott, és az újonnan felszerelt kártyás sorompórendszer működésére próbál rávilágítani:

Kezelés
A gépkocsival álljon be a sorompó elé úgy, hogy a kártyaleolvasóhoz tudja közelíteni a belépő kártyáját. Az olvasó leolvasási távolsága kb. 10-15 cm. A jobbra történő ráfordulások esetén a manőver nagyobb ívben történő rákanyarodást és fokozottabb figyelmet igényel. Letekert vezetőoldali ablakkal
(!!!!! – JonC) közelítse a belépőkártyát a konzolon lévő kártyaleolvasóhoz. A nyitás előtti állapot az 1-es ábrán látható.

Ilyen egy lezárt sorompó

Bizony bizony, ilyen egy lezárt sorompó. Nahát!

Érvényes kártya felmutatását követően a sorompókar felnyílik, és kb. 5-6 mp-ig lehetővé teszi a sorompó alatt történő áthaladás megkezdését. Amennyiben nem történik áthaladás, a sorompókar 5-6 mp. nyitvatartási időt követően visszacsukódik. A sorompókar mozgásakor a sorompótestre szerelt sárga lámpa villog. A nyitás állapota a 2-es számú ábrán látható.

Íme az épp nyíló sorompó

Szóval felfelé nyílik. Cseles. Felettébb cseles!

Az áthaladás állapota a 3-as számú ábrán látható.

Így kell átmenni amikor felnyílt

Ahogy a nyíl is mutatja, tolatni kell. Asszem.

Vigyázat! A teljes lecsukódást követően véletlenül se tolasson vissza, mert ez esetben már nem nyit a sorompó, a manőver a sorompókar és a gépkocsi sérülésével járhat. A kétirányú behajtóknál, a hurok jelenléte miatt később történik a záródás, a hurok elhagyását követően. A behajtást követő lezárás folyamata a 4-es számú ábrán látható.

Amikor a sorompó kettévágja az autót

Szóval húzzál bele, mert a sorompó kettévághatja a kasztnit!

Ezek alapján talán szegény geekek is sikerrel vehetik a sorompó jelentette akadályt a mindennapokban. Én mindenesetre elgondolkoztam, hogy csak hülyének nézi a vezetőség a kollegákat, vagy tényleg szükség van az ilyen szintű szájbarágásra? 🙂

UPDATE:

ezek szerint másoknak is feltűnt a cégtől a tájékoztatás dedós volta, mivel meglódult néhányuk fantáziája rendesen 😀 Tessék megtekinteni, hogy mik születtek! (Az első négy ugye az eredeti, azokon nem kell nevetni.)

Érvényes kártya felmutatását követően a sorompókar felnyílik, és kb. 5-6 mp-ig lehetővé teszi a
sorompó alatt történő áthaladás megkezdését. Amennyiben nem történik áthaladás, a
sorompókar 5-6 mp. nyitvatartási időt követően visszacsukódik. A sorompókar mozgásakor a
sorompótestre szerelt sárga lámpa villog. A nyitás állapota a 2-es számú ábrán látható.
Ez jó, megosztom!
    

    9 hozzászólás to “A kockák és a valóság furcsa viszonya”

    1. Tsyga szerint:

      A postot olvasva több dolog is megfogalmazódott bennem,egymáshoz nem, vagy csak nagyon vékony szálon kötődve:
      1. A fentiek alapján te nem vagy SZPD,inkább IPD, azaz intelligensen programozott droid, mivel a te rendszered már dinamikusan reagál az adott környezetváltozásokra, ami mondjuk egy baleset elkerülése végett nagyon fontos dolog. Mihelyt más ingerek érik a receptoraid máris új algoritmust írsz, ami szintén az IPD-ra vall, hisz képes újabb feladatsor létrehozására.

      2. Nálatok a droidok Mondeoval járnak? 🙂

      3. Ez szerintem a külföldi droidoknak szól, és egységes az IBM-en belül. Bár a JPD-k feltételezem mindenhol ugyanolyanok.

    2. JonC szerint:

      érdekes felvetések, akkor sorjában:
      1. az lehet, hogy reagálok a környezeti behatásokra, de egy ideális droid nem figyel semmire, mert ha neki azt mondták a főnökei, hogy nyomja meg a gombot, akkor megnyomja 🙂 az intelligensebbje veszélyt jelenthet a vállalatra, mert még felfogja hogy mennyire kizsákmányolják, aztán lehet hívni a villszmiszt! 😀
      2. igen, gondoltam ezt is beleírom, hogy csak Mondeoval lehet közlekedni, más kocsik esetében fel se nyílik a sorompó 🙂
      3. fenetuggya, de az tuti, hogy JPD-k valóban mindenhol vannak… írjak a PUG-ról (Pick Up a Girl plugin) is? érdekes téma az is…

    3. Tsyga szerint:

      Igen írj a PUG-ról is… kiváncsi vagyok milyen az a kockavilágban. 😀

    4. Bobo szerint:

      Hát egykét csufságot énis tudnék mutatni a flex kötelékéből ha gondolod majd megosztom veled 😀

    5. Bobo szerint:

      Hát köszönöm a sok dolgozó(unatkozó) embernek ezt a 2 percnyi tömény röhögést 😀
      Hát ti aztán készen vagytok rendesen 🙂

    6. Tsyga szerint:

      ÁÁÁÁÁÁÁ… 😀 Mennyi szimpatikus droid. 🙂

    7. […] nem akartam már velük foglalkozni mostanában (mert ugye megkapták az ívet itt és itt is), de megint kiakasztottak. Komolyan mondom érdemes egy ilyen cégnél dolgozni, mert szinte […]

    8. bachterman szerint:

      közepes pacal lájt és szalonnás orbit a népnek!

    9. […] eset is, amikor az újonnan telepített sorompók működésével a vezetőség fontosnak találta körlevélben megismertetni a dolgozókat (azóta már értem miért), és volt rá precedens, hogy gonosz módon […]

    Kommentáld!

    
    preload preload preload