Igazam volt | Ráktalicska
dec 08

Sajnos… tényleg beteg vagyok, de egyelőre nem uralkodott el rajtam a kehe úgy istenigazából. Ezt a szomorú tényt (mármint hogy mégse csak beképzeltem a betegséget) akkor konstatáltam, amikor éjjel elég kellemetlenül sikerült aludni, ami abban nyilvánult meg, hogy óránként megébredtem, és közben folyamatosan fáztam, hogy a hülye lázálmokról ne is beszéljünk. Apropó: szokott lenni nektek is olyan, hogy lázasan hülyeségeket álmodtok? Én tegnap éjjel feltaláltam valami vírus ellenszerét, továbbá kiirtottam a kínaiakat (nem, nem tudom hogyan), de amikor nem csak hőemelkedésem van szoktak lenni sokkal durvább álmaim is. Most még szerencsére nem volt olyan kemény, de kellemesnek semmiképpen nem mondhatnám az előző éjszakámat. Az egészre rátett egy lapáttal, hogy olyan 4-fél5 fele megeredt az eső, és utána meg emiatt nem tudtam normálisan aludni, mivel zavart a párkányon kopogó cseppek hangja.

Mindenesetre ma még bejöttem dolgozni, de – attól függően, hogy estére hogyan fogom magam érezni – lehet, hogy elvonulok szépen táppénzre. Teszem ezt azért, mert megpróbálom úgy felfogni az egészet, hogy nem akarom elhagyni magam, és ágynak esni, mivel tapasztalatból tudom, hogy akkor leszek igazán rosszul, ha nem csinálok semmit, és tényleg elhiszem, hogy én most beteg vagyok. Ma reggel is ennek jegyében húztam magamra a farmert, és a pólót (közben majd’ megfagytam), és jöttem be a céghez, bár megtehettem volna azt is, hogy betelefonálok, hogy ne várjanak, és szépen hazamentem volna busszal. Ez lehet, hogy holnap valóban meg fog történni, ma még kúrálom magam teával és Rubophennel, de ha nem javul az állapot (vagy egyenesen rosszabbodik), akkor előfordulhat, hogy pár napig nem lesz friss post 🙁

Ez jó, megosztom!
    

    4 hozzászólás to “Igazam volt”

    1. Tsyga szerint:

      Jobbulást!

      (megyek is bezabálni egy citromot, meg főzök teát… :S )

    2. sztiv szerint:

      én szeretem a párkányon kopogó eső zaját, jobban tudok tőle aludni. 🙂 De amúgy meg jobbulást, mert olyan nincs, hogy nincs ráktalicska 😀

    3. JonC szerint:

      köszönöm szépen! ezek szerint mégse akkora hülyeség ez a védőoltás? 🙂

    4. JonC szerint:

      alapból én is szeretem, de most, hogy hőemelkedéssel fetrengtem egész éjjel nem volt túl kellemes… amúgy nem kell aggódni: Ráktalicska volt, van, lesz! 😀

    Kommentáld!

    
    preload preload preload