Kezdjük az elején: a Farmville egy nagyon népszerű (jelen pillanatban majdnem 12 millió rajongóval rendelkező) facsipesz-egyszerű játék a Facebook-on, amely arról szól, hogy kicsiny farmunkon veteményezünk, szántunk-vetünk, teheneket fejünk (amúgy kíváncsi voltam, hogy ennek analógiájára miért tartunk lovakat, meg pláne disznókat, ha nem lehet leölni őket, de a fejlesztők megoldották: a lovaktól sörényt, a disznóktól pedig szarvasgombát(!) takaríthatunk be), és az így szerzett pénzből vásárolunk magunknak épületeket, traktorokat, meg toronyórát láncostól. Alapvetően bájos kis játék, aranyosak az állatok, szép tiritarka az egész, de: ahhoz, hogy ne rohadjon rád a vetés muszáj vagy naponta legalább egyszer ránézni a játékra, mert a vetési időket realtime-ban nézi (azaz ha reggel 8-kor elvetsz némi szamócát, aminek négy órás az érési ideje, akkor délben bizony muszáj vagy learatni, mert különben egy-két órán belül bizony csak elbarnult levelek maradnak belőle). Emiatt az ember muszáj folyamatosan odafigyelni erre a hülyeségre, és ha hétvégén mondjuk nem akarsz netközelben lenni, akkor megszívtad, mivel elszárad minden, amit ültettél. Még az a szerencse, hogy a tehenek, kecskék, meg a többi jószág nem döglik bele, ha nem fejed meg őket rendszeresen, bár nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ezt is implementálják a drága fejlesztőbácsik.
Ez a folyamatos kényszer, hogy odafigyelj a veteményre vezetett odáig, hogy pár hét barátkozás után töröltem az alkalmazást a Facebook app-jaim közül (bal alsó sarokban ‘Alkalmazások’ -> ‘Alkalmazások szerkesztése’, és az eltávolítani kívánt cucc melletti ikszre katt). Így is van elég dolog, amire felügyelnie kell az embernek az életben (hitel, meló, lélegzés, stb.), nem akartam még egyet vállalni önkéntes alapon.
Eltelt pár hét/hónap azóta teljes nyugalomban, ám egyszer csak vége szakadt az idillnek…
A Farmville ugyanis utánam nyúlt a múltból! Pár napja szólt először asszonykám először, hogy ott vagyok a telekszomszédjai között a játékban (ja igen, a Facebook-ismerőseidet telekszomszédoknak kérheted fel, így serkentve a saját farmod fejlődését… ez persze generálja a kéretlen felkéréseket akkor is, ha már rég abbahagytad, vagy sose játszottad a játékot, így meglehetősen idegesítő). Mondtam neki, hogy lehetetlen, és nonszensz az egész, mivel én már rég feladtam a tanyámat, és nem is szándékozok soha a büdös életben újrakezdeni. Eltelt pár nap, eltűntem szépen a listából is… Tegnap megint látott engem, mint visszajáró lelket, ami nem tud békében nyugodni a virtuális mennyországban, és újrakezdte a mezőgazdálkodást… Kezdtem komolyan megijedni. Újra megnéztem, hogy biztosan töröltem-e már magam, és bizony a rendszer szerint igen. Nadeakkor hogyan lehetek mégis a játékban, mint résztvevő? Állítólag tizenvalahányadik szinten vagyok (még mindig), a farmom pedig ugyanolyan elrendezésű, mint amikor töröltem!
Ekkor döbbentem rá, hogy ezek a Zynga-s arcok (a fejlesztői) bizony nagyon trehányak, és a rosszul karbantartott adatbázisukból néha elő-előrántja a játék a rekordjaimat, és így csináltak belőlem szellemet! Innen már csak egy lépés volt a Zynga’s Customer Service-cel felvenni a kapcsolatot, és megkísérelni a regisztrációt az oldalukon. Itt ért a következő sokk: kötelező kiválasztani az országot, ahol élek, amit készségesen meg is tettem volna, ámde:
Most nem a látens turbómagyarság beszél belőlem, de miért nincs a listában Magyarország? Néztem a H betűnél (ahogy az ábra mutatja), de kerestem mint Magyarországot, sőt még mint Ungarn-t is, de nem találtam sehol! Kénytelen voltam Romániát beállítani (legalább ott is rengeteg magyar él), és – fogcsikorgatva bár – folytatni a dolgot. Miután nagy nehezen eljutottam addig, hogy leírhassam a hasfájásomat a következő szöveget rittyentettem nekik (az esetleges hibákért elnézést kérek):
first: in spite of the fact that I already deleted my Farmville application from Facebook months ago my profile sometimes appears in my Farmville exfriends dudelist. could you please solve this issue? it’s a bug probably in your system. my Facebook ID is: <cenzúrázva>
second: while I registered to this site I tried to select HUNGARY from the drop-down list, but there’s no such item. Why?thanks in advance!
JonC
Azt ígérték, hogy 72 órán belül válaszolnak, ha lesznek fejlemények ígérem, hogy update formájában meg fogom osztani veletek 🙂
Konklúzió:
az rendben van, hogy maga a játék bájos, de sajnos olyan függőséget alakít ki, amely nem arról szól, hogy azért nyomod, mert kedvedet leled benne (mint ahogy az normálisan történne), hanem azért, hogy nehogy rossz történjen a farmodon. Ebben a kategóriában sok más alkalmazás is elérhető a Facebook-on, elég ha csak a Happy Aquarium-ot említem, ami arról szól, hogy ha nem gondozod a halaidat, akkor bizony szomorú arcot vágva (a halak is tudnak olyat ezek szerint) betegen úszkálnak a büdös, zöld színű vizükben. Ha ilyenre vágynék, akkor inkább tartanék igazi halakat, mert annak legalább van értelme (szoba díszei lehetnek pl.), míg ezek a virtuális dögök nem jók az égadta világon semmire. Ráadásul az egész szisztéma arra épül, hogy ha pénzt is áldozol a fejlesztéseidre, akkor vehetsz spéci tárgyakat, bővítheted a farmod, stb., míg ha – józan értékítélettel, és szűk pénztárcával gondolkodva – nem vagy hajlandó valódi összegeket áldozni egy röhejes számítógépes játékra (ezért nem értem meg a World of Warcraft-függőket se, bár nekik egyéb mentális problémáik is vannak), akkor eleve nem tudsz úgy, és olyan irányba fejlődni amerre te szeretnéd. Tuti, hogy nem kevés lóvét kaszál a kedves fejlesztőteam ebből, és itt visszatérnék a fentebb taglalt technikai problémára: nem az a baj, hogy visszajárok a túlvilágról a Farmville-es ismerőseimhez, hanem az, hogy hatalmas pénzeket akasztva végeznek trehány munkát, míg én meg szarérhugyér’ dolgozok lelkiismeretesen. Mindenesetre várom a reakciójukat.
Nos… van véleményem a dologról. Megosztom:
1. mondtam már, hogy mekkora baromságok a közösségi oldalakon az alkalmazások. Ezt tartom. Nem hittél nekem.
2. ez egy világméretű összeesküvés. Azt akarják elérni, hogy mindenki feladja a 3D-s egyéniségét, és egy online életet alakítson ki. Ezt ugye jobban lehet manipulálni. Szerintem emögött a Skynet áll. És ha valakinek már csak online élete van, akkor eljő a perc, amikor önként fogja mindenki betenni magát egy kapszulába, és a szervezete csupán akkumulátor lesz, melyből a gépek nyerik az energiát.
(megint nem aludtam 2 napja. Ennek köszönhető a fenti szürreális látomásom. 😀 )
no komment.
Helló!
A témával kapcsolatban…
Nem tudnál segíteni, hogy az alkalmazást miként tüntethetem el? Elbujkált előlem mindenféle delete gomb és megőrülök a napi 20 felkéréstől. MEG AKAROK SZABADULNI ETTŐL AZ IZÉTŐL!!!
Előre is köszi:
Boroka
van megoldás mindenre:
ha magát a játékot akarod letiltani, akkor itt: http://www.facebook.com/FarmVille bal oldalon rákatt az „Alkalmazás tiltása” nevű linkre, ha viszont azokat az emberkéket akarod letiltani, akik az őrületbe kergetnek a meghívóikkal azt a jobb felső sarokban található Profilom linken belül -> Adatvédelmi beállítások, majd a lap alján a Tiltólisták nevű oldalon belül tudod megtenni! Itt letiltható bármelyik ismerősöd meghívóküldési lehetősége feléd, ettől függetlenül láthatod amiket kirak, chatelhetsz vele, stb.
Remélem hogy segítettem!
Nagyon is segítettél!:)
Köszönöm,és Boldog Új Évet…farmmenteset:))
Boroka