Végre… féltem attól, hogy talán az utolsó napokra megkedvelem a várost (és a hotelt), esetleg a munkahelyet, ahova itt kellett bejárnom, de szerencsére ez a veszély nem fenyeget: ugyanúgy rühellek itt lenni, mint az elmúlt másfél hét bármelyik napján 🙂 Ma csak fokozta ezt az érzésemet az, hogy a németek rácáfoltak a lépten-nyomon hangoztatott precizitásukra, és ma leptek meg minket, mint a döglegyek a májusi parizert, pedig másfél hete ültünk naponta nyolc órát náluk úgy, hogy a kutya se volt kíváncsi ránk. Ma bezzeg sorra jöttek, bemutatkoztak, és nekiálltak hülye kérdésekkel zaklatni minket (például: van-e kérdésünk a projecttel kapcsolatban… hogyne, mondjuk az, hogy warum?), meg folyamatosan rohangásztak össze-vissza, amit meglehetősen idegesítő volt órákon keresztül elviselni. Öröm volt látni, hogy ezek is szenvednek a managertúltengés nevű betegségben, ami főleg a multikat fertőzi: egy dolgozóra jut kábé 3-4 öltönyös semmirekellő okoska, akik hangzatos posztokban „dolgoznak”, felveszik a többezer eurós fizetésüket, de semmihez sem értenek a meetingelgetést leszámítva. Mondanom se kell, hogy ez a kór mennyire befolyásolja a hatékonyságot: mindenki utasításokat oszt, amelyek nagy része ellentmond egymásnak, és te – mint végrehajtó  – csak lesel, hogy most akkor mégis mit csinálj. Nem véletlen, hogy ez a művelet – aminek előkészítésére kiutaztunk – már így is több hónapos csúszásban van az előírt határidőkhöz képest… szervezettség és precizitás – na ebből hiány van 🙂

Sebaj, mindez annyira nem érdekel most: tudom, hogy holnap már nem tudunk bemenni se hozzájuk (nem lesz időnk rá), és lesz két és fél nyugodt napom, hogy kicsit rendezzem a soraimat, mielőtt újrakezdődne a fehérvári élet. Hiányzik Magyarország, hiányoznak a szeretteim, a haverjaim, és nagyon nem hiányzik a német nyelv, amit ha csak meghallok feláll a hátamon a szőr (tényleg csak a Rammsteinnak, meg Hitlernek áll jól ez a pattogós recsegős stílus, más célokra alkalmatlan).

Persze hogy hazajuthassak még ki kell állnom egy próbát: ez pedig a repülés. Mintegy rákészülés-képpen rákerestem a Google-ben az „air crash” kifejezésre, és néhány vidám fotót sikerült is találnom ezzel kapcsolatban. Ez például egy Lost-részből van (külön érdekessége, hogy külhonban egy hoax-mailhez csatolva terjedt azzal a kísérőszöveggel, hogy egy valódi légikatasztrófa során készült az egyik utas által):

Talán nem kéne ilyeneket nézegetnem…

Azért be kell látnom, hogy jó hülye vagyok, hogy ilyen képekkel kínzom magam, pláne annak fényében, hogy idefele jövet azon imádkoztam, hogy nehogy egy légörvény megdobja a gépet, mert még attól is bepánikolok 🙂

Sebaj, ha túléltem akkor – legkésőbb – hétfőn írok, ha nem… nos, az úgyis benn lesz a hírekben 😀

Ez jó, megosztom!

•