Yogbox for Minecraft – Ég és föld a különbség | Ráktalicska
aug 01

Kezdetben vala a Nagy Büdös Semmi, a Nihil, az Üresség, a vasútállomások neonfényben fürdő hajnali magányát idéző Kietlenség. Aztán az Úr (aki szakállt, és kalapot viselt) így szólt: legyen valami! És lőn, létrejött a Világ. A Világ eleinte nem volt túl érdekes, de még így is sokkal ingergazdagabb volt, mint lebegni az Űr sötétjében. Kockás tájai, kicsit tré naplementéi még ebben a kezdeti stádiumában is megérinthették az arra fogékonyakat (pedig ekkor még úgy ment le, és kelt fel a Nap a hegyei mögött, hogy nem volt meg az a fasza kis színátmenet), a Teremtő nagylelkűsége pedig, hogy megengedte a szabad építkezést a tájain nagy örömmel töltötték el a kreativitásukat kiélni kisgyerek koruk óta hiába próbáló emberkék lelkét.

Aztán egyszer csak lejjebb hagyott a lelkesedés. Már nem kavarta fel az érzelmeket az n+1-edik véletlenszerűen generált barlang, a naplementék is mintha megkoptak volna – kicsit kiüresedett volna az egész. No persze amikor az emberek találkoztak egymással, akkor mindig nagy volt az öröm (főleg ha a több napos munkáját griefelte szét valami köcsög, mert nem bírt magával), de a kozmikus magány mégiscsak elérte a célját, ha az ember egyedül vágott neki a rengetegnek: unalmas, és legfőképpen céltalan lett minden.

Érezték ezt Notch – mert így hívták a Teremtőt – hívei is, és saját soraik közül toboroztak olyan tehetséges kreátorokat, akik rendelkeztek az Ősi Tudással, amely lehetővé tette nekik, hogy hozzányúljanak a Világ érzékeny egyensúlyához. Sorra születettek az olyan ötletek, amelyek által lassan gyökeresen megváltozott a táj, lassan szinte csak a kockák emlékeztettek arra, hogy annak idején a szakállas csókának is volt valami köze hozzá. Hamarosan új lények népesítették be a dűnéket, és nap nap után akadt meg az ember szeme valami újdonságon. Végül – hosszú évek munkája után – megszületett a Yogbox, amely az Ősi Tudás alfáját és omegáját magába sűrítve adja meg az esélyt a friss kalandok kipróbálására azoknak is, akik nem boldogultak a Világ megváltoztatásához szükséges varázslatokkal, amelyeket modoknak neveznek a hozzáértők.

Bizony, ezt azok is fel fogják tudni rakni, akik eddig hidegrázást kaptak a modloaderek, tömörítőprogramok, és .ini file-ok világától (és már elhangzott a szájukból a „de hol a francba keressem a META-INF könyvtárat?!” kérdés), ugyanis konkrétan semmilyen szakértelem nem kell a telepítéséhez: elindítja az ember a YOGBOX Installer.jar-t, bekattintgatja, hogy melyik modokat akarja felrakni, aztán nyom egy nextet.

Mit is kapunk, ha felrakjuk ezt a modpacket? Saccra úgy bő egy tucat új mod kerül bele a játékba, amelyeknek egy része magát a játékmenetet befolyásolja, egy részük pedig a játék irányítását nehezítő hibákat küszöböli ki (például a tárgylistát mostantól egy középső egérkattal rendbe tudjuk szedetni). Bővebb angol leírást a pack fórumoldalán, vagy magyarul itt találhattok (utóbbi srácoknak külön köszönet azért, hogy felhívták a figyelmemet erre a csodára). Nem térek ki részleteiben a változásokra, egyrészt mert felsorolni is tereh mennyi újdonságot kapunk, másrészt meg a fentebb említett linkeken mindenki kedvére tájékozódhat 🙂 Csak néhány dolog, ami fél órányi játék után a legjobban megmaradt bennem:

  • a Mo’ Creatures még mindig üt, mint a buszkerék! Ezt semmiképpen ne felejtsétek ki telepítésnél, ugyanis rengeteg barátságos, és kevésbé barátságos lényt kapunk, akik hihetetlenül élővé teszik a játékot, ráadásul még háziállattá is lehet némelyiket tenni (a vérfarkast például nem nagyon sikerült :))! Lovagoltál már delfinen, repültél már pegazuson? Nos, itt a lehetőség 🙂
  • A Baby Animals is kihagyhatatlan, feltelepítése után ilyenek fognak rohangászni mindenfele:



  • ami még mocskosul tetszett, az a BiomeWater nevű mod volt: a biome-től (azaz területfajtától) függően más színűek lesznek a vizek! Egészen más lesz a táj képe egy olyan sötétkék vízfelülettel mint mondjuk ez:

Apropó táj: a modpack két vele teljesen kompatibilis textúrapakkal érkezik, szóval ha netán unjuk az alapcsomagot, akkor bármikor átválthatunk valami frissebbre. A fenti kép is már módosított, asszem a Painterly Pack Yogbox-os verziójával készült.

  • kaptunk pár új creepert is (az Elemental Creepers modnak hála), erősen javaslom az alábbi videó megtekintését velük kapcsolatban, én speciel néha felröhögtem alatta, bár ez legfőképpen a srác stílusának volt köszönhető:

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha a hetek óta csinosított bázisomon felrobbanna egy Earth- esetleg Magmacreeper, akkor addig ütném a billentyűzettel a monitort amíg el nem fáradnék.)

Nagy vonalakban ennyi, szerintem elképesztő módon feldobja a játékot ez a modpack, és nem lennék meglepődve, ha némelyiket hamarosan az alapjáték részeként is viszontláthatnánk (ahogy az történt a Better lights, vagy a Pistons moddal a példa okáért). Tölthető innen.

UPDATE: Évszakok! Békés falusi NPC-k, akik a saját életüket élik! Léghajó!!

Ez jó, megosztom!
    

    4 hozzászólás to “Yogbox for Minecraft – Ég és föld a különbség”

    1. bachterman szerint:

      ámen.
      typo: tereh

    2. JonC szerint:

      a korrekció korrekciója: Arany János: Walesi bárdok 😉

    3. slyboy szerint:

      S így szólá notch:teremjen meg a creeper,hogy elpusztítson mindent kivéve noé bedrock bázisát,hogy minden bugot,patchet eltávolíston a world-ről és helyette légyen yogbox! 😉

    Kommentáld!

    
    preload preload preload