S@ti kollegával néha egész kreatívra sikerül melegszendvicseznünk magunkat a cégtől nem messze található büfében. Ezeken a délelőtti kiruccanásokon rendszerint kikérjük a megszokott tarja-paradicsom-kukoricás csodánkat, és ezután kiállunk a napra fotoszintetizálni (bár ő saját bevallása szerint nem rendelkezik klorofillel, ellenben hidegvérű, és szüksége van egy kis napsütésre néhanapján), és elmélkedni az élet nagy dolgain. A mai tovább »
‘Ritkán foglalkoztatott babysitterek’ rovatunkban ma: Józsi Tegnap alig vártam, hogy végre végezzek a munkával, és hazaérve végre megnyomhassam a Szent Power Gombot, amely segítségével kitárhatom újra az ablakot a nagyvilágra. A sietség oka az volt, hogy – az előző postban már említett – TeamFortress 2-t akartam minél előbb letesztelni. Furcsa érzés volt, hogy ezúttal azt tovább »
Azon ritka hétfők egyike ez, amelyeken nem érzem magam totál alkalmatlannak bármiféle alkotói tevékenységre, ennek örömére elmesélem nektek, hogy mik történtek a hétvégén, márcsak azért is, mert kivételesen egész izgalmasan telt el a szokásos fetrengés-tévézés-zabálás kombó semmihez se hasonlítható unalmához képest (bár néha nagyon is jó ez a chillezés, de heteken át folytatva kicsit monotonná tovább »
Mostanában gyakran eszembe jut Will Smith egyik frissebb eresztésű filmje, a Legenda vagyok. Tudjátok, az az a mozi, amiben egyedül ő él túl egy vírusfertőzést Manhatten-ben, és hűséges kutyájával ketten uralják a várost küzdve az állatkertből megszökött oroszlánokkal, és az időközben hm… kicsit magukból kifordult állampolgárokkal. Övé a város, bárhova bemehet, bármit elvehet, bármelyik kocsit tovább »
Tegnap újra nekiestem a Fallout3-nak, és újra sikerült elérni azt a tudatállapotot, amelyben úgy érzed, hogy ott vagy a lepusztult vidéken, ahol halál vár rád, ha nincs nálad elég gyógyinjekció. Az utóbbi évek legnagyobb WTF? érzését ennek a csodának (nincs rá jobb szó) köszönhetem. Konkrétan csak lestem percekig a monitort, amikor szembesültem azzal, hogy a tovább »
Ahhoz képest, hogy részemről mindent megtettem azért, hogy ma már ne legyek szarul, ne legyek komplett zombi, és ne émelyegjek kisebb-nagyobb intenzitással valahogy mégse akar összejönni ez a „jól érzem magam a bőrömben” életérzés már napok óta. Pedig tegnap még – otthagyva csapot-papot, GTA4-et, Fallout3-at – jó korán (~11 óra) le is feküdtem, ma minél tovább »
Apró vércseppeket magam mögött hagyva húztam fel magam a sziklacsoport tetejére. Minden lépésnél tompa fájdalom jelezte, hogy a vádlimba egy vadkutya harapott, de kénytelen voltam felmászni, hogy körbekémlelhessem a tájat. Úgy éreztem, hogy valahogy ez nem az én napom: nem elég a sérülésem, most még teljesen el is tévedtem. Ahogy kaptattam fel a köveken azon tovább »
Basszus, nem is mondta senki nekem, hogy a Fallout3-ban is társunk lehet Dogmeat! Tegnap majdnem beleeresztettem egy sorozatot, pedig kár lett volna érte, nem? 🙂 Hű barátra találtam személyében, bár egyszer nem tudta szegényem abszolválni azt a leszakadt hídon átugrálást, amit én igen, így kénytelen voltam hátrahagyni (utána mégis előkerült a semmiből… mindenesetre érdekes). Csomó tovább »
“Megmenthettük volna magunkat, de nem tettük. Bámulatra méltó! Mifajta elmeállapotban voltunk, hogy bár saját kihalásunk nézett velünk szembe, mi csak megrántottuk a vállunkat?” Annak idején a megboldogult hetvenes években a brit fiatalok nem biztos, hogy olyan értelemben értették lázadásuk fő jelszavát, a Nincs jövő-t, mint ahogy manapság sokan használják. Gyűlnek a bíztató hírek, hogy van tovább »
