egyébség | Ráktalicska
aug 22

Vajon a középre rendezéshez emelt díjas SMS-t kell küldeni a WordPress-nek? Esetleg értenem kéne a PHP-hoz meg a CSS-hez?! 🙂

És működik, és működik! Ez egyrészt fantasztikus, nagyban hozzájárul az emberiség fejlődéséhez, másrészt viszont újabb lehetőséget nyit arra, hogy ha netán bekövetkezik az elképzelhetetlen, és lerohad a mindenki által imádott közösségi oldal, akkor büdös nagy error message-eket kelljen más oldalakon is bámulni. Persze ez az élmény már most is adott nálam is, elég csak a lájkra buzdító opciókra gondolni.

No mindegy, végre egy újabb felesleges funkció (legalábbis számomra, biztos lesznek akik többet fogják használni). Amúgy micsoda bejegyzésception lehet már ez azoknak, akik kiváló ízlésről téve tanúbizonyságot már lájkolták a blog Facebook-oldalát, és most egy blogbejegyzésben láthatják újra a Facebook-os postomat?! Még jó hogy nem nyitottam véletlenül egy féregjáratot, ami beszippantja a teret, az időt, és a kontinuumot is.

Tagek:
máj 10

… kiáltott fel valami lepedőbe öltözött szakállas faszi pár ezer évvel ezelőtt, mert azt hitte felfedezett valami nagyon kúl dolgot, pedig aztán akkor még hol voltunk az internettől, meg a felfújható dugható birkáktól. Nnna, ma én is átéltem ugyanezt, bár nem volt ennyire átütő erejű az élmény, ugyanis már régóta bujkált bennem az ötlet, amellyel végre felpörgethetem a blog posvadt állóvizét végre: hölgyeim és uraim, ezentúl amikor esetleg nem lesz semmi kedvem írni azt fogom csinálni, hogy fogom a Google Reader-ben ilyenolyan okokkal megcsillagozott tételeket, és egy-egy postban mondjuk 8-10 darabot újraközlésre bocsátok itt, természetesen az én felülmúlhatatlan, egyedi stílusú kommentárjaimmal megfűszerezve!

Természetesen mindez óhatatlanul is magával fogja vonzani, hogy lesznek elég durván 18+-os témák is, úgyhogy ezen postok minden esetben hajtás után lesznek elérhetőek, ennél komolyabb parental control-t sajnos nem tudok produkálni, különben is az legyen a szülők feladata.

Az első adag reményeim szerint hamarosan érkezik, a kettes vágány mellett tessék vigyázni!

Tagek:
febr 12

Íme a tökéletes megoldás arra, hogy világhírű DJ-nek érezhessük magunkat néhány perc erejéig:

Igen, tessék rákattintani valamelyik négyzetre. Aztán még egyre. Aztán még egyre. Aztán…

(forrás)

Tagek:
jan 02

Most legszívesebben a politikai helyzetről írnék, de fogja a faszom ilyen szar témával indítani a boldog új évet.

And now for something completely different, inkább nézzünk önfeledten hempergőző jegesmedve kölyköt, hátha attól egyszer csak beköszönt a boldogság az országban:

Tagek:
okt 31

A Google néhány perce megölte a Reader összes szociális funkcióját (megosztás, komment, ilyesmik). Az alábbi screenshotnál semmi nem fejezi ki találóbban amit most érzek:

Baszd meg Google!

Tagek:
jún 24

Bő egy hete a kanadaiak újfent megmutatták, hogy mennyire szívügyük a hoki: annak örömére, hogy a Vancouver Canucks elvesztette a döntőt a Boston Bruins ellen a Stanley Kupában úgy döntöttek, hogy kicsit átrendezik Vancouver belvárosát. Volt minden, mi szem-szájnak, október 23.-ának ingere: felgyújtott kocsik, felborított teherautó(k), könnygáz, rendőrroham, móka-kacagás.

A nagy vigadalom közepette készült ez a fotó, ami körbejárta a világot 2X, amelyen egy önmagáról megfeledkezett fiatal pár pettingel a forró betonon:

Ugye romantikus? Milyen édes, ahogy egymásba feledkeztek, miközben körülöttük teljes joggal forrong a világ, a Canucks becsületén esett csorbát a forradalmárok pedig némi rendőrhajigálással akarták kiköszörülni, akár az életük árán is! A szent ügy egy egységbe kovácsolta a fiatalságot, akik egy emberként hágtak a barikádok tetejére, együtt mondva: elég volt! Elég volt az elnyomásból, a zsarnok hokibírókból, és az ország egységét veszélyeztető bostoni sportolókból!

És ők csak nyalakodnak ott tovább, ezzel hirdetve a szerelem erejét. No de az sem mindegy ám, hogy hogyan kerültek a földre, nem ám csak úgy leheveredtek kicsit piknikezni! Íme egy felvétel, ami bemutatja a romantikázás kezdete előtti perceket:

Ha mindez nálunk történt volna egy szokásos októberi happeningen akkor esélyes, hogy nem úszták volna meg egy jó kiadós gumibotozás nélkül – pár évvel ezelőtt meg tuti, amikor még a vipera sem csak egy kígyófajta volt, amitől féltek a rendőrök is.

Tagek:
jún 02

Holnap végre kézhez kapjuk a Duke Nukem Forever demoját (hiszem ha játszom), és hogy még jobb legyen a kedvünk tegnap megjelent az első komolyabb trailer a készülő új Serious Sam részt bemutatandó:

Mint látható az alapkoncepció nem változott túl sokat: továbbra sem kell túlzottan agyonerőltetni az agyunkat, hogy mindenféle komplikált fejtörők, és egyéb frusztráló hülyeségek leküzdésének árán jussunk tovább, elég csak rátapadni a ravaszra, és szétcsapni az esetenként százával ránk rontó dögök között, akik persze az űrből jöttek, és a Földet szeretnék leigázni minden áron. Már itt is érezhető némi párhuzam kedvenc piros trikós szöszkénk és Samu története között, de ez nem válik zavaróvá, elvégre egyik játék sem a magával ragadó katartikus sztorivezetésével fog hódítani, amelyben hatalmas érzelmek, romantikus jelenetek, ármány, bosszú és gyönyör játszaná a főszerepet (hogy finoman fogalmazzak :)).

Remélem azért, hogy a hasonlóságok azért itt véget érnek a két stuff között, és ez nem fog laza tizenkét évet csúszni, így tényleg kipróbálhatjuk már ezen a nyáron.

UPDATE:

ha már eddig is együtt kezeltem a Duke Nukem Forever-rel, következzék azzal kapcsolatban egy jó és egy rossz hír:

a jó hír az, hogy van új launch trailer, aminek némelyik mozzanata már ismerős lehet (konkrétan újravágtak pár jelenetet), de azért került bele némi friss infó is:

A rossz hír pedig az, hogy utánanéztem a demo-nak, és kiderült hogy nem úgy működik a dolog, ahogy gondoltam: ahelyett hogy nagylelkűen kiraknák holnap majd Steam-re, hogy „ne, itt van, élvezkeggyé’ hülyegyerek”, inkább azt a módszert választották a Gearbox Software/2K Games háza táján, hogy csak azok kóstolhatnak bele, akik megvették a Borderlands Game of the Year változatát (erről a játékról is megvan a nem túl hízelgő véleményem, itt olvasható), és ennek hála rendelkeznek valamiféle promóciós kóddal!  A magam részéről ezt felháborítónak tartom, és semmiféle rossz szájízem nem lesz, amikor a megjelenése után kb. 30 perccel már húzom is majd lefele torrentről 🙂 Nem kívánok senkit a sötét oldalra csábítani, úgyhogy nem fogom azt írni, hogy tegyetek ti is így, pedig aztán kajakra ez motoszkál a fejemben.

Tagek:
jún 01

Az alábbi képen négy röhejes részletet rejtettünk el. Találd meg mindet!

Ha valaki lemaradt volna róla itt tekintheti meg – már ha nem fél attól ami a Family Guy-os Peter-rel történt ebben a videóban 🙂

UPDATE: és törölték a videót, ezt is megértük! Alapvetően ez egy hatalmas előrelépés volt az emberiség számára, de ha valaki mégis megnézné itt megtalálja.

Tagek:
máj 31

Túl sok körítés nélkül következzék egy kép, amelyet az avatatlan szem akár egy sima fotónak is vélhetne:

Nos, ez a kép egy olyan városról készült, ami soha nem létezett, a Rockstar Games dizájnerei találták ki, és a GTA4 nevű játékban lehet bebarangolni. Mostantól azonban módunk van a Google Maps Street View nevű (nem kicsit zseniális) motorjával is végigmenni az utcáin, ugyanis elkészült ez a változata is több mint nyolcvanezer (/80000/!) screenshot felhasználásával! Engem mindig is lenyűgöztek az értelmetlen célokba belefeccölt súlyos munkaórák, úgyhogy ez is nagy hatással volt rám, nagy élvezettel kattintgattam körbe magam a sosevolt utcákon. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy mikor készül el egy hasonló megoldás mondjuk a Mafia 2-ből 🙂 Ezen a linken érhető el (a kis sárga emberkét tessék ráhúzni a térképre).

(A hírt itt találtam.)

UPDATE:

most vettem észre, hogy nincsenek kipixelezve a járókelők arcai! Ez a példátlan személyiségi jog sértés perért kiált! Hol van ilyenkor az ombudsman, amikor szükség lenne rá?:

Talán merész, és messzire vezető felvetés azt kijelenteni, hogy a valódi városokról készült képeken sincs értelme elmosni az emberek arcát (itt egy példa a rengetegből), annyira egyforma mind, és annyira értéktelen az információ, amit hordoznak… vagy az is lehet, hogy csak én gondolom így, mert deviáns vagyok, és nem értem miért kell ekkora hisztit csapni az egész utcafotózgatásból.

Tagek:
máj 24

Az alant beágyazott flashjáték ezennel megkapta tőlem a címben említett titulust. No persze nem azért, mert annyira jó, hanem mert a szilveszterig visszamaradt néhány röpke napotok tutira rá fog menni, mire végigtoljátok (már persze ha nem vagytok sokkal okosabbak mint én :)):

 

Tovább »

Tagek:

preload preload preload