Rá kell döbbennem, hogy bizony az Androidra áttérés nemcsak annyit jelentett számomra, hogy most már tapizhatom a képernyőt, meg szép színes minden, hanem bizony a kocka-énem is örömöket lelhet benne. Példának okáért íme egy kép, amit ma reggel loptam a laptopom képernyőjéről (amelyre fel van telepítve az Android SDK):

Bal oldalon a telepített programjaim listája (a telefon app könyvtára látszik a Windows parancssorában), jobb felsőben az épp futó debug progi, jobb alsóban pedig egy kilopott kép a készülék főképernyőjéről

Angelday-t kell idézzem: uraim, csodálatos korban élünk! (Mondjuk azt hozzá kell tennem, hogy még nem tudom mire használjam a parancssori elérést, de legalább megoldottam, hogy működjön 🙂 A totál haszontalan célok hosszas szenvedés árán történő elérése tipikus kocka-dolog, normális emberek ezt nem fogják soha megérteni.)

Ma sikerült véghezvinnem egy remek beállítást ezen a csodálatos telefonos operációs rendszeren, amelynek hála most már éjszaka tutira nem tud felcsörgetni senki, csak ha nagyon muszáj, sőt megspóroltam magamnak az esténkénti lenémítás fáradságos embert próbáló feladatát is, mivel a telefon megteszi még ezt is helyettem.

Kezdjük a lényeggel, íme a két szükséges program QR-kódja:

1. Sleep silencer:

2. Auto ring:

Miután letöltöttük őket jöhet a trükk: a két program külön-külön nem képes a bevezetőben említett működésre bírni a telefont, ámde ha a kettőt párhuzamosan használjuk, akkor máris más a helyzet! A Sleep silencer segítségével megadhatunk a telefonnak két időpontot, amelyeken belül némára állítja a készüléket, míg az Auto ring-ben beállítható, hogy amíg a némítás tart hogyan kezelje a rendszer a beérkező hívásokat 🙂

Nézzük részleteiben a dolgot:

a Sleep silencer felülete nagyjából ennyi:

Az ‘Evening’ és a ‘Morning’ között a telefon lenémítja magát, a ‘Choose what to silence’-en belül pedig én mindent kipipáltam az ‘Alarms’-on kívül, mert ugye ébresztésre azért szüksége van néha az embernek 🙂 Ha ezzel megvagyunk, akkor következhet az Auto Ring bütykölése. Tudni kell a programról azt, hogy az a fő funkciója, hogy megadható általa a telefonnak, hogy hogyan viselkedjen, amikor le van némítva: csörögjön-e, és ha igen, akkor kiknek, és milyen körülmények között. Számomra a legizgalmasabb opciója az volt, hogy még azt is bele lehet állítani, hogy ha x másodpercen belül y-szor hívott valaki (azaz sürgős lehet a mondanivalója), akkor az y+1. alkalomnál már csörögjön, de előtte hallgasson mint a sír 🙂 Nekem az felelt meg a legjobban, hogy ez mindenkire vonatkozzon aki hív, de megadható egy ún. White list is, amire ha felveszünk valakit, akkor neki nem kell többször hívnia, hanem egyből kicsöng a készülék. Nézzük mindezt képekben:

Itt az ‘Auto enable’ az érdekes, az lehetőség szerint legyen bekapcsolva

Itt lehet beállítani, hogy kiknek csörögjön ki mindig a készülék – nálam minden lehetőség szürke, mivel mindenkire vonatkoztatni szeretném a szabályokat

Ezen a képen a „MISSED” mode, és az alatta található lehetőség az érdekes: előbbivel bekapcsoljuk, utóbbival beállíthatjuk, hogy mekkora időtartamon belül hányszor kell valakinek próbálkoznia a felhívásunkkal, mielőtt ténylegesen nekiállna riasztani a telefon

Nagy vonalakban ennyi: ha valaki háromszor hív engem éjfél és reggel hét között két percen belül, akkor fel tud ébreszteni, különben esélye sincs rá 🙂  Szerintem ez egy remek megoldás, használjátok egészséggel! (Ja, és végezzetek teszteket, mielőtt még valamilyen gubanc miatt mondjuk nem ébresztene reggel a telefon, és elkéstek emiatt a munkából/suliból/akárhonnan! Nálam működött mondjuk.)

Ja és köszönet a Kocka blognak, és Tsabeekának, hogy írtak erről a két appról külön-külön! 🙂

FIGYELEM! Az alábbi post 2010-ben íródott, az azóta eltelt idő alatt rengeteget változott az Android szoftverválasztéka! Frissebb (2013 januári) információkért kattints ide!

Volt már róla szó a blogon, hogy néhány hete vettem magamnak egy Android-os telefont, és hogy mennyire meg vagyok vele elégedve egy-két apróbb (és néhány nagyobb) hibájától eltekintve. Persze ezen hiányosságok nem írhatóak az operációs rendszer számlájára (amely ugye Linux alapú, szóval egész stabilnak mondható), hanem inkább annak a ténynek, hogy választásom a jelenleg kapható legolcsóbb Android-dal felszerelt típusra, a Vodafone 845-re esett, amely ugyan nem a csúcskategóriát képviseli az okostelefonok piacán, de a 15000 forintos beszerzési költsége okán az ár/érték aránya eszméletlenül jó. Most, hogy elmúlt a „optimista konzumerista lila felhő” ((C) bachterman) a látómezőmből már jól látom a készülék hibáit: viszonylag halk headset, tapizásra néha nehezen reagáló kijelző, lassú proci… de mindezt feledteti az eszméletlen sok app (azaz program), amik segítségével durván kitágíthatjuk a telefon tudását. Ma ezekből szeretnék párat bemutatni a blog segítségével.

Kezdjük az alapokkal: ezek itt a homescreen-jeim, amelyekből jelenleg három él. Felfoghatjuk őket Windows-asztalnak is, ezekre lehet ikonokat, widget-eket kipakolni, amelyek segítségével egy mozdulattal elérjük kedvenc programjainkat:

Most komolyan: nem szép ez a vizuális stílus? Szerintem még ránézni is jól esik ennek a telefonnak a főmenüire, és ez még csak a kezdet! 🙂 Ahogy látható néhány widget-et is kipakoltam, amelyek segítségével egyes programok funkcióit érhetjük el villámgyorsan. Ilyen például az első képen látható zenelejátszó ikonsora, amellyel anélkül lehet számot váltani, leállítani stb. hogy magát a programot meg kéne nyitni. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire kényelmessé teszi a használatát 🙂

Következzék a lista, amelynek címe akár az is lehetne, hogy „A tizenkét legjobb program kezdő Android-osoknak”, de ez a cím nem feltétlenül takarná az igazságot, mivel ezek az én személyes kedvenceim, és lehet hogy másnak más megoldás fog bejönni. Mindenesetre remélem, hogy segíteni fog néhány újdonsült Droid-felhasználónak ez a felsorolás, tessék mazsolázni!

1. 3G Watchdog: ennek segítségével folyamatosan figyelhetjük, hogy mekkora adatforgalmat generáltunk a telefonunkkal a 3G hálózaton keresztül. Megadhatunk neki kvótát is, azaz hogy egy általunk beállított időponttól egy hónapon/napon/heten belül hány mega lehet a max forgalom, illetve hogy mikor (azaz ennek a forgalomhatárnak hány százalékánál) kezdjen el hisztizni. Csinál napi statisztikát is, szóval vele nem érhet minket meglepetés. Egy screen róla, amelyen látszik, hogy 3 nap alatt a seggére vertem 64 megának:

2. Advanced Task Killer: ezzel tulajdonképpen ugyanazt csinálhatjuk, mint mondjuk a Windows Feladatkezelőjében: kilőhetjük a már felesleges programokat a memóriából. Azért van erre szükség, mert az Androidra írt programok jelentős hányada nem terminálja magát, ha az ember kilép belőlük a homescreen-re, hanem szépen futnak tovább, így pörgetve a procit, és lefoglalva a memóriát potyára. Ezen lehet ezzel az app-pal segíteni. Ha elindítjuk a következő listát láthatjuk:

Innen már csak egy gombnyomás, és a kipipált programok repülnek a memóriából. Amellett, hogy a program hasznos azért nem árt csínján bánni vele, ugyanis beállítható neki, hogy automatikusan törölje a háttérben futó programokat, ámde ha nem rakjuk Ignore (azaz mellőzendő) listára például az Ébresztés funkciót, akkor bizony azt is kigyomlálja. Ennek volt köszönhető pár hete, hogy elkéstem hétfőn a munkából, azóta már megtanultam bánni vele 🙂

3. Audiomanager: ennek a widget-je látszik a harmadik homescreen-en. Ez tulajdonképpen csak annyit csinál, hogy segítségével egyrészt nagyon gyorsan tudjuk állítani a telefon különféle hangjainak erejét, másrészt pedig a fent látható widget-re pillantva mindig tudhatjuk, hogy épp mi van lenémítva, és mi nem. Egy kép a beállítások menüjéről:

4. Frodo: ez a program nem létszükséglet ugyan, de mégis jópofa, ugyanis ez egy Commodore 64 emulátor, azaz alkalmassá teszi a készüléket régi C64-es játékokkal való játékra! .d64, és .prg kiterjesztésű file-okat eszik meg, először csak döbbentem, amikor megláttam a kijelzőn ezt a klasszikus képet:

Alapvetően remekül működik, nyomja a chiptune-et ezerrel, és még a játékok is élvezhetőek rajta, bár a kis képernyő és a pixelesség miatt néha nehéz kivenni, hogy mi is folyik éppen 🙂 Íme egy kép, amelyen élesben futtatja az Impossible Mission című idestova 25 éves klasszikust:

5. GReader: akik régóta olvassák a blogot tudhatják, hogy a fél munkaid életemet a Google Reader-t böngészve töltöm, így fontos volt, hogy legyen a telefonon is egy megfelelő kliens, amely segítségével olvasgathatom a feedjeimet. Több megoldás is létezik, de nekem ez tetszett a legjobban: rengeteg feed-del is áttekinthető marad, tudja kezelni az általunk korábban létrehozott mappákat, és elegáns a felülete. Van azért hátránya is: nem böngészhető vele azoknak a megosztásai, akikre feliratkoztunk, illetve megosztani sem tudjuk, ha valami érdekesre bukkantunk – legalább csillagozni lehet, ez is valami. Kép róla:

Ezen pedig egy megnyitott postot láthatunk kezelőgombokkal egyetemben:

6. Handcent SMS: a beépített SMS-kliens is tökéletes a feladatra, ámde ha ebből is valami csilli-villire vágyunk, ami ráadásul erősen hajaz az iPhone megoldására, akkor ez a tökéletes választás. Teljes mértékben átveszi a beépített SMS-rendszer helyét, így néhány napnyi használat után már szabályosan hiányozna. Beállítható neki, hogy beérkező üzenetnél egyből feldobjon egy ablakot, amiben tudunk válaszolni, stb. stb. Az üzenetváltásokat így jeleníti meg:

7. Meridian: sok Google-ezés után bukkantam rá erre a médialejátszóra, mivel a beépítettet kicsit fapadosnak találtam. Egy darabig az Astro Player Alpha-val toltam, de annak annyira gusztustalan volt a skinje, hogy ha ránéztem elkapott a rosszullét, így fájó szívvel nyugdíjaztam őkelmét. Így hozott össze a sors ezzel a csodával, amelynek widget-je megtekinthető az első homescreen-emen. Tud zenét, videót lejátszani (gondolom több formátumot is, de engem egyelőre csak az mp3 érdekelt), lehet vele playlist-eket létrehozni, a Simple Last.Fm Scrobbler nevű app feltelepítése után pedig képes folyamatosan felküldeni a last.fm-re az épp hallgatott számok címeit. Hátránya, hogy nincs beépített hangszínszabályzója, ettől függetlenül remek program. Maga a felülete valahogy így néz ki:

8. RealCalc: unod a beépített számológépet? Gagyinak tartod, hogy nem tud olyan funkciókat, mint az nPr? Esetleg szükséged van, hogy számokat a harmadik hatványukra emelj néhanapján? Akkor ez a te programod! 😀 A viccet félretéve: a beépített számológéppel az volt a gondom, hogy egy sokjegyű számnál egész egyszerűen nem akarta törölni az utolsó számjegyet, ami – mondanom sem kell – elég bosszantó volt. Ezután bukkantam rá erre a drágára a Market-en, szerintem nagyon geek:

9. Tunewiki: ez – hasonlóan a Meridian-hoz – szintén egy médialejátszó program, amit agyba-főbe dicsértek némelyik fórumon. Valóban nem rossz darab, már csak azért is, mert tud pl. netes rádiókat lejátszani, Youtube-on keresni, dalszövegeket letölteni, stb. – kérdés, hogy elég-e mindehhez a havi 500 megás forgalomlimit. Szerintem nem. Íme a felülete:

Itt épp valami osztrák blackmetál-os netrádiót választhatnék ki vele (grindcore rulez :)):

10. Fancy Widget: ez kivételesen nem egy program, csak egy widget: az első képen található naagy számokkal kiírt óra, és a földrajzi helytől függő időjárás-kijelző „neki” köszönhető. Ráadásul ha rányomunk a felhőkre, akkor megnézhetjük azt is, hogy milyen idő lesz a következő pár napban:

11. Opera Mini: mint megszállott Operás az egyik első dolgom az volt, hogy az alapértelmezett böngészőt lecseréljem erre. A nagytestvérhez képest nem sok mindent tud, de van pár vonása, amit örökölt tőle: lapfüles böngészés, remek zoom, és gyorsaság… ráadásul a weblapokat valamiképpen tömöríti is, így spórol a sávszélességünkkel. Okos kis darab 🙂

Egy kép róla, amelyen a Ráktalicska látható úgy, ahogy csak okostelefonokon látszik:

12. LauncherPro: magát a homescreen-eket kezelő háttérben futó program, amely gondoskodik arról, hogy akár hét ilyen képernyőnk lehessen, vannak saját widget-jei, át tudja méretezni bármelyiket – kár, hogy egy csomó funkció csak a fizetős verzióban elérhető. Ettől függetlenül kötelező darab, sokkal szebbé varázsolja a kezdőképernyők felületét.

Nagy vonalakban ezeket tudnám ajánlani kipróbálásra, ezek az úgymond „kötelező” programok egy Android-os telefonra. Mondanom sem kell, hogy teljesen más felhasználói élmény ilyenekkel múlatni az időt, mint egy „beégetett” oprendszerű telefon esetében. Tényleg olyan, mintha az embernek lenne egy zsebre vágható számítógépe, amin lehet e-mail-ezni, MSN-ezni, böngészni, egyszóval szinte mindent, amit a nagyokon. Persze a kis kijelző, és a még kisebb billentyűk miatt jó darabig nem lesz konkurenciája egy asztali, vagy akár laptop PC-nek egy ilyen kütyü, de ha hirtelen meg kell nézni az Elvirát, vagy akár a buszon a friss híreket, arra tökéletes. Remélem most már érthető, hogy miért mondom azt, hogy ez a tizenötezer forintos kínai csoda megváltoztatta a telefonokról alkotott vélekedésemet, és akkor még az Androidos játékokról nem is esett szó 🙂

Figyelem, nagyon kocka post következik, továbbolvasni csak Android fan-oknak, és egyéb különös állatfajtáknak javallott!

Ahhoz képest, hogy a csodálatos 845-öm még egy hete sincs a birtokomban már szükségem volt arra, hogy terminálból hekkelgessem az alatta dohogó Linux operációs rendszert, amire az Android is épül. Nem volt túl komoly beavatkozás (Linux téren meg amúgy is hülye vagyok, UNIX ismeretek ide vagy oda), de akkor is elgondolkodtató, hogy egy átlag user hogyan kezelte volna a problémát, amit nekem is csak hosszas Google-ezés, és miegyebek után sikerült megoldanom.

Kezdjük az elején a történetet: mint minden újdonsült okostelefon tulaj én is aktív tapizással, nyomkodással, letöltögetéssel, beállítgatással, próbálgatással, és persze „hogyan moddoljuk szanaszét a szoftvert” topikok olvasgatásával töltöttem az utóbbi néhány napot. Az Androidos telefonokról elérhető Android Market nevű csodával kapcsolatban újfent elkapott az érzés, amit az Ubuntu szoftverközpontjával kapcsolatban is éreztem: tök jó, hogy ennyi minden van, csak az a gond, hogy java részük használhatatlan, értelmetlen, esetleg a free verziója annyira le van butítva, hogy szinte semmit nem lehet vele kezdeni. Igaz ez a felhasználói programokra, játékokra, és a különféle témákra is: az ingyenes játékok javarészt annyira primitívek, hogy az 5-6 éves előző telefonomon (SE k750i) a Java-ban megírt csodák kenterbe verik őket (főleg amiket a Gameloft fejlesztett), míg a tool-ok esetében érvényes az elv, hogy nincs ingyen ebéd, vagy fizetsz, vagy szinte használhatatlan szemetekkel kell szenvedned. Ami „poén” az egészben az az, hogy ráadásul Magyarországon a fizetős appok meg sem jelennek a listában, ergo esélyed se nagyon van arra, hogy legálisan juss a teljes verziójú cuccokhoz, így két út marad: vagy átverni a rendszert, és földrajzilag máshova regisztráltatni a telefont ezzel esetleg ezzel, vagy .apk formátumban lehúzni a cuccokat torrentről, meg FTP-ről, és az ember megint rohadtszemétkalózkodásra kell hogy adja a fejét ezáltal.

Persze én nem adtam fel a reményt, hogy hátha találok használható free appokat is majd, így keresgéltem a neten tovább. Az Android Market se rossz alternatíva, de mégiscsak szerettem volna valamivel kényelmesebben tallózni a rendelkezésre álló programok listáját. Így akadtam rá a BrainApp oldalra, amely pont megfelelt ezeknek az igényeimnek: egy Fast Web Installer nevű tool-t kell a vasra felrakni, majd a site-ot akár az asztali gépünkről is tallózhatjuk, megadhatjuk az egyes programoknak, hogy települjenek majd a telefonra, majd ha ezzel megvagyunk akkor az AppBrain App Market nevű ikonra nyomva az Android menüjében szinkronizáltathatjuk a neten keresztül a weboldalon beállított állapotot a telefonra telepített programokkal. Tulajdonképpen létrehozhatunk egy listát a nekünk szükséges programokból, majd néhány kattintással felvarázsolhatjuk a telefonra. Szimpatikus megoldásnak tűnt egészen addig, amíg fel nem rakott három appot a beleegyezésem nélkül (bár az is lehet hogy eddig is fent voltak a vason, csak az oldallal szinkronizálás után jelent meg az ikonjuk…). A három renitens a 360 People, RoadSync, és a Tuenti volt, és nekem egyikre sem volt szükségem. Nosza, nézzük az uninstall-t! Hja, hogy ezek meg sem jelennek a listában? Egyre gyanúsabb volt nekem a dolog, esélyes, hogy ezeket valóban tartalmazza a Vodafone-os szoftver, ennek ellenére én mégis le szeretném őket gyalulni ha lehetséges 🙂

Végülis megoldottam a kérdést, mindössze root user (azaz SzuperIsten) jogosultság kellett hozzá: letöltöttem a Terminal Emulator nevű csodát, amelyben a következő hekkelés segítségével sikerült letörölnöm őket a telefon belső memóriájából:

1. su (rootként belépés)
2. mount -o remount,rw -t rfs /dev/stl5 /system (hogy módosítható legyen a system könyvtár)
3. rm -r /system/app/<Appneve>.apk (ez maga a törlés)
4. mount -o remount,ro -t rfs /dev/stl5 /system (visszaállítani a system könyvtár jogosultságait)

Ha nem tudjuk a törlendő program pontos nevét, akkor így kilistáztatható:

1. cd /system/app
2. ls *.apk

Gyönyörűűű felület 🙂

Persze a Terminal Emulatoros szenvedés a tapis billentyűzettel kiküszöbölhető lehetett volna, ha sikerült volna életet lehelnem a Google által biztosított SDK részét képező ADB-be (Android Debug Bridge), ami elvileg arra szolgál, hogy az asztali gépen keresztül tudjuk bogarászni a telefon lelkét képező Linux-ot USB-kábelen keresztül, mivel az „adb devices” parancsra csak egy elegáns „?” volt a válasz. Sebaj, az eltávolítás így is sikeres volt, az ikonok eltűntek a menümből, különben is ha végre szerzek egy microSD kártyát, akkor úgyis az lesz az első teendőm, hogy rátöltök a telefonra egy custom ROM-ot (Vodafone 845-re innen, rootolásról is van leírás), ami úgyis leradíroz mindent majd róla 🙂

Mától újabb szál köt össze a Google nevű csodálatos céggel: büszkén mondhatom, hogy délután 3 óta már a mobilomon is az ő általuk gyártott operációs rendszer, az Android ketyeg. Történt ugyanis, hogy mára szabadságot kértem, hogy telefont tudjak venni magamnak szép kényelmesen, nem a meló után rohanva az üzletbe – ezzel szinte tökéletes anyagi csődbe döntve magam a saját, és barátnőm útiköltségével oda-vissza Pestre, a városon belüli BKV-zásról nem is beszélve. Na jó, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy eleinte valójában csak a céges flottás előfizetésemről szólt a fáma (aminek elintézése kicsit bonyolultabb volt annál, hogy aláírok két papírt, ezért is kellett felmennem Pestre), aztán persze a Fogyasztó legyőzte a Józan Eszet, és úgy döntöttem, hogy akkor már egyúttal megveszem a már kiszemelt példányt is. Ne tessék egy túl komoly darabra gondolni, egy Vodafone 845-re esett a választásom. Ez a jelenleg kapható talán legolcsóbb Androidos telefon, ehhez mérten elég lassú proci ketyeg benne, és a kivitelezése is enyhén fapados beütésű (240X320-as kijelző, ilyesmik), mégis szerelem volt első látásra. Az eleve furcsa lehet, hogy nincs márkája, mert ugye az ember elvárná, hogy egy telefon legyen Sony Ericcson, Nokia, vagy legrosszabb esetben egy Alcatel, de hogy Vodafone… az elvileg a szolgáltatót takarja. Ez ebben az esetben is igaz, a telefont valójában a Huawei nevű kínai óriáscég fossa a piacra hatalmas tételben, így marha olcsón hozzá lehet jutni (arcoskodás következik: a céges előfizumnak hála én 15000-ért hozzájutottam, Vitamaxban most épp 30000 körül vesztegetik).

Ez itt ő. Kis túlzással még szépnek is lehet mondani

Első benyomások következnek: azzal a kurva érintőképernyős QWERTY billentyűzettel egész egyszerűen lehetetlen egy sort hiba nélkül begépelni, ráadásul a „fordítsd el a készüléket, átvált a billentyűzet is fekvőre, így könnyebben gépelhetsz” varázslat nem akar működni, forgathatom akárhogy. Érdekes, hogy viszont a giroszkópjának kutya baja, szedtem le Android Market-ről egy olyan játékot ami használja (a telefont döntögetve kell egy golyót irányítani), és az megy zokszó nélkül. Ezzel még szenvedni fogok kicsit, vigasztal a tudat, hogy olvastam máshol is, hogy ez a része kicsit amatőr a cuccnak, mondhatni természetes, hogy nem működik.

UPDATE: nem ártott volna bekapcsolnom a funkciót mielőtt kipróbálom (nem értem mondjuk, hogy alapból miért inaktív), mindenesetre most már fordul a billentyűzet, bár elég lassan, és rapszodikusan.

Jó videó róla, nagyjából összefoglalja a lényeget az arc

Zabálja az akksit is, de persze ez annak köszönhető, hogy le se szálltam róla egész nap: próbálkoztam a West End-ben is a wi-fi-vel, nyomogattam a gombjait, hallgattam rádiót vele (a hozzá adott headset kritikán aluli), stb, persze, hogy késő délután már erősen vágyakozott az éltető delej után. Nekem, aki eddig kb. 2 percig használt érintőképernyős telefont (Dave kollega egyszer a kezembe nyomta az iPhone-ját egy pillanatra, nagy élmény volt) hatalmas feeling volt varázslatos hüvelykujjam segítségével lapozgatni a menüpontok között. A telefon alján a kezelőgombok által közrefogva figyel egy idézek: „Ujjal kezelhető optikai navigátor”, ami tulajdonképpen egy kisebb, négy irányba mozdító tapipad, ráadásul nyomógombként is működik. Ennek használatával még én is sikerrel kerültem el a véletlen kattintásokat, amik a képernyő simizésénél gyakran bosszantottak fel.

Persze az összkép pozitív a fentebb néha elejtett morgolódásaim ellenére is, ez tényleg egy okostelefon: GPS, wi-fi, Bluetooth, Facebook, Gmail, Google Maps, stb. kliensekkel (persze én már cuppantottam le rá Opera Mini-t, és MSN klienst is), lejátszik Youtube-videókat, és egy teljes értékű Android 2.1 dohog a mélyén. A kamerája is jónak tűnt számomra, bár nincs benne autofókusz, és fotofényt sem produkál.

Szoknom kell még a drágát, és már most látom szomorú sorsomat: GPS-t kell előfizetnem, hogy tényleg ki tudjam használni minden tudását: ma például kódorogtunk a Moszkva térről a Déli Pályaudvar felé, és kénytelenek voltunk szóba elegyedni a pesti akciónyuggerekkel útbaigazításért, ahelyett hogy csak előkaptam volna a telefonomat, két ujjmozdulat, és máris látom a térképen, hogy mihogymerre – mindezt úgy, hogy a térképen egyből látom a saját helyzetemet, hála a műholdaknak. Nem egyszerű hangulata van a régi k750i-m után, amin „csak” telefonálni, SMS-t írni, zenét, és rádiót hallgatni lehetett. Úgy éreztem, hogy ez bőven elég nekem, és lehet hogy le se cseréltem volna, ha nem kezdené szegényem beadni a kulcsot, és nem lenne agyonkopva, karcolódva.

Szokatlan is utána ez a nagy technológia ugrás, a menüanimációk, a rengeteg lehetőség, de szerintem meg fogom szokni, elvégre a jót nem nehéz 🙂 Hiányozni fog a régi telefon (amit már idestova 3-4 éve használtam) sok kedvelt funkciója, ami itt nincs, például a villámgyorsan bekapcsolható erős fényű LED-je, ami sokszor segített már számítógép- és egyéb cuccok szerelése közben. Ez persze az én problémám, annyit viszont mondhatok, hogy ha valaki Android-os okostelefonra vágyik iszonyat olcsón, az ruházzon be egy ilyenre. Én egyelőre le vagyok nyűgözve tőle, és ha nem jön elő (másik) hardverhiba (mondjuk nem fog nekiállni fagyni 10 percenként), akkor ez az állapotom tartós lesz. Érdemes volt váltani.