Szőke nő hívja a tűzoltóságot:
– Segítsenek tűz van!
– Rendben hölgyem, de hol?
– Hát itt!
– Jó, de hol van az az itt?
– Hát ahol lakom!
– Értem, de hogy jutunk oda??!
– Miért, az a nagy piros kocsijuk nincs már meg?
Persze, hogy vagyok annyira hülye, hogy még a tűzoltók munkájáról is egy szőke nős vicc jut az eszembe, pedig az nem mindig túl szívderítő. Soha nem csinálnám azt amit ők, pedig vonz a nagy piros kocsijuk, meg a másokon segítés felemelő érzése, a macsó védőfelszerelésükről, illetve a társadalomban elfoglalt egész kellemes pozíciójukról nem is beszélve (ez alatt értem azt, hogy nem biztos, hogy iskolázottabbak egy biztosítási ügynöknél, mégis jobban szeretik őket az emberek). Ez mind nagyon jó dolog, és ha csak – nevükhöz híven – csak tüzet kéne oltani, addig én is bevállalnám az életmódjukat. De amikor kihívják őket egy közúti balesethez… Nos, ott kezdődik a horror. Tessék megtekinteni az alábbi videót, amely – szerintem – még kicsit enyhén is ábrázolja egy ilyen kaliberű esemény végkimenetelét (hála Istennek, teszem hozzá):
Amikor először megnéztem egy darabig csak néztem magam elé. Rohadjon meg a rendező az utolsó percekbe bevágott szomorú háttérzenéjével, meg a kisbaba szemére fókuszálásával! Én értem, hogy ez egy elrettentő kampányfilm (állítólag jóval hosszabb, de csak ennyi került fel a netre), de néhol úgy éreztem, hogy kicsit már átment az egész öncélúba, mint mondjuk Klaus, a targoncás kalandjai, amely úgy indít, mint egy oktatóvideó, de a végén már azért röpködnek a fejek rendesen (volt róla szó már a blogon régebben amúgy). Különben is, mi panaszkodunk, hogy rossz nálunk a közlekedési morál? Én őszintén szólva olyanról mégcsak nem is hallottam (nemhogy tapasztaltam volna), hogy valaki SMS-t írjon(!) vezetés közben! A bal kézzel a fülre tapasztott telefonnal belvárosban előzgető parasztokkal teli van az ország, de esemesezni még nem divat. Ennek ellenére természetesen a filmecskét le lehetett volna forgatni hifit/GPS-t/klímát nyomkodó tinilánnyal is, a végeredmény ugyanúgy ablakokat kifejelő, véres arccal a közeledő autóra meredő szemű utasokkal teli autó lett volna. Nekem ezzel a hatásvadász sokkolnivágyással vannak gondjaim, mivel ha engem megrázott, akkor nem tudom hogyan vélekedhet róla egy tizenéves kisgyerek. Ennél már csak valamelyik biztosítónak voltak undorítóbb promófilmjei, mivel ott hasonló naturalizmussal mutattak be baleseteket, amelyek végén felvillant a cég logója, mintha azt sugallta volna, hogy ha kötsz náluk egy megfelelően magas életbiztosítást, akkor soha nem fog bedarálni az autódba egyik részeg török kamionsofőr se. Ennél a filmnél legalább nem valaminek a reklámozása volt a cél, ez becsülendő, mindazonáltal egy kicsit erősnek érzem a képi megvalósítását. Amit elértek, az az, hogy tényleg soha nem fogok tűzoltónak állni, az hótziher.
