howto | Ráktalicska
jan 15

EDIT: ahogy a kommentekben kiderült az alább leírt módszerhez Feedly Pro előfizetés szükséges azoknak, akik most szeretnék aktiválni a Feedly channel-jüket az IFTTT-n. Akinek ez nem okoz gondot (mert már előfizető, netán már hónapokkal ezelőtt aktiválta ezt a channel-t valamilyen oknál fogva) az olvasson tovább, a többieknek meg álljon mementóként ez a cikk emlékeztetve mindenkit, hogy csak egy dolog állandó (főleg az interneten): a profitéhség és a változás.

Felkaphatja a fejét az egyszeri olvasó egy ilyen címet olvasva: már miért lehet ez érdekes? Kit érdekel, hogy te hogyan netezel? Egyáltalán miért írsz erről postot, amikor vélhetően te is ugyanúgy ráböksz a Chrome/Firefox/akármi ikonjára, oszt’ fészbúk mint mindenki más? Na igen, könnyű ebbe a hibába esni, de hogy egy angolszász mondást honosítsak: ne ítéljünk meg egy könyvet a borítójáról, ne ítéljünk meg egy postot a címe alapján. Én ugyanis hosszú évek csiszolgatása árán fejlesztettem ki a módszeremet, amelynek hála bármilyen eszközön (asztali PC, telefon leginkább) elmenthessek minden engem érdeklő oldalt, majd ugyanazon a kényelmes felületen olvashassam is őket később ahogy kedvem tartja. Ehhez kellett egy kis varázslat persze, amely alatt néhány webes szolgáltatást értek elsősorban. Nézzük csak, mit is értem el pontosan: ha egy cikk megtetszik (bármely oldalon bármely eszközön), akkor egy kattintással el tudom menteni egy felhőalapú könyvjelzőgyűjteménybe, amely automatikusan szinkronizál egy webes RSS-olvasóval is. Az első eszköz a Pocket, a második a Feedly, a kettő közötti szinkronért pedig a IFTTT felel.

Nézzük sorjában: először is szükség lesz egy Pocket-es fiókra, amelyet itt tudtok regisztrálni. Ha ez megvan a kényelem kedvéért érdemes telepíteni a pluginjét az asztali géped böngészőjébe (van Firefox-ra, Chrome-ra és Safari-ra is (ez a link elvileg az éppen használt programhoz ajánl megfelelőt), de ha valami mást használsz akkor adott a bookmarklet-es megoldás is (hogy mi az a bookmarklet arról itt írtam régebben)). A plugin létezik iOS-re, iPhone-ra és Androidra is (további infók itt). Ezzel már elértük, hogy ne a böngésző könyvjelzői közé kelljen elmentenünk minden apró-cseprő, netán NSFW oldalt, amit otthon akarunk majd… megnézni. Ilyesmi listát kell elképzelni:

Screenshot_2015-01-15 17_59_12

 Ezek után jöhet a Feedly-s regisztráció itt. Először is pár szó arról, hogy mi az a Feedly: egy RSS-olvasó, egy webalapú tartalomaggregátor (használjatok ti is olyan kifejezéseket, amelyeknek nem vagytok biztosak a jelentésében, oltári móka), amely a Google Reader halála után támadt űrt volt hivatott betölteni. Ez szerintem nagyon jól sikerült neki, intuitív és gyors felülete van. A listájába felvehetjük az általunk gyakran látogatott weboldalakat, hogy egy felületen láthassuk, ha netán friss cikk jelent meg rajtuk. Ez elmondva bonyolultnak tűnhet, de használatban nagyon kényelmes. Van neki egy könyvjelzőzés funkciója is, amely lényegében annyi, hogy ha egy cikket el szeretnénk tenni későbbre, akkor nyomunk egy S-t, így bekerül a „Saved for later” nézetbe.

Ez a nézet a Pocketbe elmentett tételekkel is bővíthető. Ehhez fog kelleni az IFTTT (itt írtam róla amikor indult, regisztrálni itt tudtok rá), amelyben egy recept segítségével beállíthatjuk azt, hogy ha valamit elmentünk a Pocketban (ahogy említettem egy kattintással, kényelmesen) az kerüljön be automatikusan a Feedly „Saved for later” mappájába is. Íme a recept:

IFTTT Recipe: Any new item added to pocket is also added to Feedly's saved-for-later queue. connects pocket to feedly

(Az „Add” gombbal egyből hozzá is tudod adni az IFTTT fiókodhoz.)

Itt aztán a kígyó a farkába harap, a kör összeér: minden bekerül a „Saved for later”-be, mindegy hogy a Feedly-t böngészve, vagy a Pocket-be mentve akartuk eltenni későbbi felhasználásra. Így soha többé nem fordulhat elő, hogy egy weboldal csak úgy eltűnik a semmibe, és soha többet nem tudod kinyomozni a címét, ráadásul mindent amit valaha elmentettél egy felületen, a „Saved for later”-ben megtalálod. Ja, és a bónusz: Feedly van telefonra is (Android, iPhone, sok egyéb), és nem is rossz.

Tagek:
máj 24

Kapcsolódóan az előző postomhoz (amelyben a Dropboxos játékállás szinkron beállítását ecseteltem) hadd térjek ki néhány egyéb megoldásra, amelyek kinyomozására szükségem volt az utóbbi hetekben. Szükség, meg kényszer – ezeket a szavakat használni meglehetősen fura ha az ember fő problémája az, hogy ugyan nincs monitorja, viszont helyette egy 102 centis képátlójú LED-tévéje, amelyet használhat helyette. A gond csak az vele, hogy meglehetősen körülményes a billentyűzet + egér kombóval bármit is csinálni az ágy szélén ülve – eme probléma áthidalására kerestem, és találtam remek megoldást. Ez a post egyik témája, míg a másik az itthon használt gépem nagy zajszintje, és annak megregulázása lesz. Nézzük sorjában:

a gyártók ugyan már rájöttek, hogy az emberek szeretnek az ágyban fekve netezni (elég ha csak a tabletekre, vagy a tapipados tévé távirányítókra gondolunk), de nekem nem ez volt a fő szempont: nem vágytam különösebben arra, hogy fetrengve tudjam az Indexet olvasgatni, inkább azt szerettem volna elkerülni, hogy minden programindításhoz egér után kelljen nyúlnom, aminek a használhatósága ráadásul elég limitált asztal nélkül (értsd: a combom például nem megfelelő felület a számára – nem is értem miért). Aztán eszembe jutott, hogy van nekem egy Xbox 360 gamepadom, amellyel ugyan FPS-ekben célozni sose fogok megtanulni, de egy-egy ikont csak tán eltalálok vele. A hardver adott volt, már csak a szoftveres részt kellett meglelnem hozzá. Egy nem túl bonyolult Google-keresés után rá is bukkantam a JoyToKey nevű programra, amely pontosan erre van kitalálva. A használata – miután bekonfigoltuk – pofon egyszerű: nálam a bal analóggal mozog az egér, a jobbal lehet a weboldalakon le-fel görgetni (iszonyat kényelmes megoldás), az A a bal, a B a jobb, az Y pedig a középső egérgomb, míg az X-szel boostolni lehet a kurzort (azaz amíg nyomva tartod a gombot addig gyorsabban fog haladni a képernyőn). Amire szükséged lehet ehhez a joystick emuláló mókához:

  • Xbox 360 Accessories driver a Microsoft-tól (tölthető innen)
  • a JoytoKey program maga (tölthető innen)
  • opcionálisan az én konfigfile-om, amit utána úgy módosítgathatsz, ahogy jól esik (tölthető innen)

Maga a program így néz ki:

2014-05-24 12_27_09-JoyToKey Ver3.7.4

JoyToKey – ronda, de legalább soha többet nem kell látni, ha egyszer jól bekonfigoltad

Amennyiben saját magadnak szeretnéd beállítani a kiosztást ahhoz segítséget (például melyik számú button például az Y, meg hasonlók) itt találhatsz – az én konfigom is innen származik, csak azóta módosítottam rajta egy keveset.

A másik gondom az új géppel az volt, hogy a videokártya, amit vettem bele túl hangos volt. Túl hangos alatt értsd: ahhoz tudnám hasonlítani, amikor barátnőm kettes fokozatra kapcsolja a hajszárítóját, és percekre teljesen megszűnik a verbális kommunikáció lehetősége. A teljesítményével egyelőre mondjuk nem volt bajom (egy Sapphire Radeon 6870 Vapor-X Edition-t vettem használtan), de ez a zaj meglehetősen bosszantó volt – pláne annak fényében hogy ez a csodahűtés amellyel szerelték pont hogy ez ellen lett kitalálva. Na sebaj, hekkeljünk – gondoltam. Kilépegetve az Euro Truck Simulator 2-ből játékokból, amelyeket tolok feltűnt, hogy a Catalyst almenüjében azt látom, hogy ez a marha már 70 foknál csúcsra járatja a ventiket. Persze Vapor-X esetében elvileg 65 foknál feljebb se lenne nagyon szabad mennie, de ezen a tényen most elegánsan lépjünk át. Némi utánaolvasás után úgy találtam, hogy a 85 fok még simán jó neki – pláne úgy, hogy csak hétvégente fogom használni, és akkor se folyamatosan, úgyhogy az élettartam probléma ezzel elég hatékonyan kompenzálva van. Itt jött a gond: a Catalyst-nek ugyan van egy ilyen opciója a hangzatos Overdrive nevű almenüjében, amellyel kézzel lehet szabályozni a ventilátor fordulatszámot, ámde ez az egy szem szerencsétlen csúszka eléggé belimitálja a precíz konfigolás lehetőségeit. Így bukkantam rá az MSI Afterburner nevű meglehetősen rondára skinelt, ámde nagyon hasznos kis programra, amely a következő számomra fontos dolgokat tudja:

  • realtime monitorozás – visszamenőleg is. Ez alatt értsd: ezen a képernyőn az utolsó pár percet is meg tudjuk nézni, sőt azt is írja, hogy a program elindítása óta mennyi volt a legmagasabb mért hőmérséklet, fordulatszám, stb:

2014-05-24 12_28_54-MSI Afterburner

Most nyugalmi állapotban van, szokott ez sokkal nagyobb is lenni – úgy értem a GPU hőmérséklete

Mondanom sem kell hogy ez mennyire hasznos a tesztelgetés közben.

  • Görbe segítségével szabályozható ventilátor-fordulatszám: ez a funkció nagyon hiányzik a Catalystből:

2014-05-24 12_29_19-MSI Afterburner properties

Ahogy látható most már csak 75 fok környékén kezd el igazán pörögni a venti, alapjáraton pedig még halkabb is lett mint a gyári beállításokkal: 30 százalékon is simán 40-45 fokon tudja tartani a GPU hőmérsékletét.

Persze a program jó tunningra is, de ezt a funkcióját egyelőre nem használtam. Ha azt tapasztalod, hogy már 65-70 foknál zúg az éji bogár videokártyád, mint a veszedelem, akkor ez a cucc jó szolgálatot tehet. Tölthető innen.

Még a végére pár apróság, ami megkönnyíti az életeteket, ha gamepad-dal vezérelitek az egeret: egyrészt van egy remek plugin a Chrome-hoz, amivel mindenféle almenüben turkálás nélkül tudtok a weboldalakon nagyítani: Zoom, másrészt pedig ha Steam-en játszotok érdemes ilyenkor bekapcsolni a Big picture módot (vagy beállítani, hogy alapból így induljon el). Még screenshotot is lehet lőni a gamepad-dal a Home (nagy világítós Xbox logó) + Right trigger kombóval. Remélem segítettem.

Tagek:
máj 20

Annyira felvitte az Isten a dolgomat néhány hete, hogy ilyen-olyan levedlett alkatrészekből össze tudtam rakni egy másik gépet is a már meglévő mellé, amelynek hála végre hétvégente is tudok Euro Truck Simulator 2-zni mindenféle hasznos, az emberiség fejlődése szempontjából elengedhetetlenül fontos tevékenységeket végezni. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy ily módon két gép is a rendelkezésemre áll: egy az albérletben, egy pedig otthon. Joggal vetődik fel az igény, miszerint a mentett állásaim lehetőleg legyenek szinkronban mind a kettőn, elvégre vannak olyan játékok, amelyeket mindkét helyen tolnék (itt említeném meg az Euro Truck Simulator 2-t, mint remek példát). Ez szerencsére a Zinternet korába’ már nem megoldhatatlan, semmi szükség pendrive-okra másolgatni a mentett állások file-jait, mint a sötét kilencvenes években. Helyette csak pár okos programot kell beszereznünk, név szerint:

  • Dropbox kliens (regisztrálni se árt ha még nincs fiókunk, link pár sorral lejjebb)
  • GameSave Manager (tölthető innen)

A Dropbox amúgy is zseniális dolog, ha még netán nincs accunk, akkor izibe’ regisztráljunk rá ezen a linken (rafkós módon ha így csináljátok kapok egy kis plusz tárhelyet :)). Utána telepítsétek fel a klienst is, amelynek adjatok meg egy tetszőleges könyvtárat amelyet szinkronban szeretnétek tartani (legyen mondjuk C:\Dropbox, azon belül meg legyen egy Save). Ha ez megvolt jöhet a GameSave Manager telepítése. Erről a programról azt kell tudni, hogy saját, rendszeresen frissülő adatbázisa alapján rengeteg játékról (jelen pillanatban 2720-ról) tudja, hogy melyik könyvtár(ak)ban tárolja a mentéseit, illetve milyen esetleges registry entry-ket kell még lementeni pluszban ahhoz, hogy azok visszaállítva (mondjuk egy Windows újratelepítés után) is működőképesek legyenek. Minket most ez a funkcionalitása mondjuk nem érdekel, az már annál inkább, hogy sok játékkal teljesen automata módon meg tudja azt csinálni, amire szükségünk van:

  1. elmozgatni a mentés file-jait a Dropbox\save könyvtárunkba (saját alkönyvtárba természetesen)
  2. létrehozni az eredeti helyére egy szimbolikus linket, ami a \save-re mutat

Ez viszonylag egyszerűen megtehető:

elindítjuk a programot, megvárjuk amíg végigscanneli a gépet, majd katt ide:

Screenshot_2014-05-20 19_44_11
Kapunk egy szép listát azokról a játékokról, amelyeknek mentéseit át tudjuk vele pakoltatni a Dropbox könyvtárunkba – sajnos közel sem támogat annyit mint amennyiről „sima” backupot tud készíteni:

Screenshot_2014-05-20 19_47_16
Válaszd ki azokat a játékokat, amiket szeretnél szinkronban tartani. Érdemes figyelni a méretet a lista alatt, vannak olyan címek, amik elég sok helyet igényelnek. Ha kiválasztottad amiket szeretnél, akkor katt a megjelölt ikonra, majd válaszd ki a Dropbox\save könyvtáradat a következő képernyőn:
Screenshot_2014-05-20 19_50_56

Ha most nyomsz egy okét, akkor megtörténik a csoda: a mentések átkerülnek a Dropbox könyvtáradba, míg az eredeti helyükön készül egy szimbolikus link.

Ez a dolog első fele. Utána a másik gépen is van némi teendő, hogy a linkelés ott is megtörténjen: először is futnia kell a Dropbox-nak ugyanúgy mint az első gépen. Másodszor: itt is fel kell telepíteni a GameSave Managert. Ha ez megvan, akkor elindítás után ugyanúgy be kell menni a „Sync & Link” almenübe, de ott nem az előző, bal oldali ikont, hanem az egyel mellette levőt kell választani:

Screenshot_2014-05-20 19_55_21

Itt megint jön egy kis tallózás: kiválasztod a /Dropbox/Save könyvtáradat, és nyomsz egy okét. Ha mindent jól csináltál, akkor innentől kezdve semmi teendőd nincs: amennyiben mindkét gépen fut a Dropbox kliens a szinkronizáció teljesen automatikusan fog történni.

Ha már emlegettem az Euro Truck Simulator 2-t: ez a játék pont nem támogatott a Sync & Link által – azt mondjuk nem értem hogy miért:  nincs semmi extra igénye, csak a mentésfile-jai tartalmaznak adatot, és azok is egy könyvtárban (ez a c:\Users\<userrnév>\Documents\Euro Truck Simulator 2\profiles Win7 alatt). No para, kis kézi melóval erre is be lehet lőni a szinkront, de mielőtt ezt kifejteném következzen egy pro tipp: ha valami számomra érthetetlen okból nem a fent említett csodálatos kamionszimulátor, hanem valamilyen más játék mentéseit szeretnéd szinkronizálni, és nem tudod hogy hol keresd őket a GameSave Manager ebben is segíthet még ha a Sync & Link nem is támogatja az adott címet. Katt ide:

Screenshot_2014-05-21 07_58_03

Majd a listából kiválasztod az adott cuccot, és lenyitod a hozzá tartozó szekciót. Példámban az Anna című játék szerepel, itt tárolja a mentéseit:

Screenshot_2014-05-21 08_02_48

Ezt a könyvtárat kell elmozgatnod a Dropbox könyvtáradba, majd a helyére egy linket kreálni – hangsúlyozom, csak akkor ha nem tudod automatizálni az egészet a Sync & Link funkció segítségével.

Ennek a menete a következő:

  1. csinálsz egy alkönyvtárat a Dropbox-odban csak erre a célra – nálam „…\Dropbox\Saves\Manually linked dirs” a neve
  2. idemozgatod a mentéseket tartalmazó könyvtárat (esetemben így jött létre ez: „…\Dropbox\Saves\Manually linked dirs\Euro Truck Simulator 2\profiles”)
  3. indítasz egy command line-t (Win7-en: Start menü -> bepötyögöd a keresés mezőbe, hogy „cmd”, majd enter)
  4. most jön a trükk:

kiadod a következő parancsot: mklink /j „forráskönyvár elérési útja” „dropbox könyvtár elérési útja”

Ha a fenti példánál maradunk ez így nézett ki:

[code]mklink /j „c:\Users\JonC\Documents\Euro Truck Simulator 2\profiles” „e:\Dropbox\Saves\Manually linked dirs\Euro Truck Simulator 2\profiles”[/code]

Vizuális típusoknak a fenti parancs, és annak eredménye:

Screenshot_2014-05-20 20_03_43
Persze ez macera, meg hackelés, de csak egyszer kell megcsinálni gépenként, és utána nem kér enni.

Ennyi lenne. Ha érdekel a szimbolikus linkelés csodálatos világa, akkor a Howtogeek remek cikkét tudnám kiindulópontnak ajánlani, amelyben még egy segédprogramról is találhattok leírást, amely hasznos lehet, ha annyira rákattantatok a linkelgetésre, hogy napi szinten több tucat létrehozása nélkül remegtek.

Tagek:
szept 05

Tegnap este miután jól kikoczkultam magam úgy döntöttem, hogy megtekintek egy-két Family Guy epizódot a televízióban levezetésképpen. El is heveredtem az ágyamon, nyomnám a bekapcsgombot a távirányítón – hát nem történik semmi. Szemügyre veszem a készüléket, hát néddmá’ ez ki van kapcsolva. Mármint fizikailag. A fizikai bekapcsgombjával. Az előlapján. A képernyő alatt. (Abbahagytam.) Mondom wattafakk, én soha nem kapcsolom ki így, hétköznap távirányítóval szoktam abuzálni, hétvégére meg le szoktam áramtalanítani az elosztón található pirosan hunyorgó kapcsolóval. Többször átgondoltam, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem nyomtam ki azt a kurva tévét már hónapok óta a saját kikapcsoló gombjával. Nos ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mégis mi a csöcs történhetett a szobámban a hétvégén, amikor nem voltam ott (hétfőn nem is néztem a tévét, ezért csak tegnap derült ki a turpisság):

  • az új lakótársam valójában egy elég perverz alak, és arra izgul ha az én ágyamban fekve nézheti az X-Faktort
  • hétvégén felhozta valamelyik pattanásos fejű haverját, akit nálam szállásolt el
  • beugrott az ablakon a betmen, és gyorsan belenézett a Híradóba, hogy bemondták-e hogy ő a brúszvéjn

Egyik eshetőség sem tűnik számomra túl vonzónak, úgyhogy elhatároztam hogy lépéseket eszközölök az ügy érdekében. No persze nem zárom továbbra se be a szobám ajtaját hétvégére (legalábbis egyelőre, alant kifejtem miért), helyette viszont csapdát állítottam az esetleges elkövetőnek! Ne tessék ilyen ódivatú dolgokra gondolni, mint a lecsapódó pengék, vagy a kilincsbe vezetett áram: a szobába való bejutás mellett még a számítógépembe való bejelentkezést is lehetővé teszem az illetőnek. Ámde ha ezt megteszi a gépem küld egy mailt nekem, aminek hála – mivel a telefonom mindig nálam van, és mindig kapom a mailértesítőket – egész gyorsan fel tudom hívni a csávót, hogy mi a büdös kurva anyját művel a szobámban, takarodjon kifele, ja és hétfőn eltöröm kezét-lábát. Így, nyitott ajtókkal fogom hagyni a szobát pár hétig, és kiderül, hogy csak paranoiás vagyok-e (a tévé kikapcsolása mondjuk nem ezt támasztja alá), vagy tényleg szokott valaki bóklászni a territóriumomban amikor éppen nem vagyok ott.

Micsoda véletlen – pont ma szaladtam bele a Howtogeek csodálatos tutorial-jába, hogy hogyan lehet ezt a mail alertet beállítani. Az egész csak pár kattintás, és máris biztonságban tudhatjuk a masinánkat. Íme a módszer:

Hozzávalók:

a SendEmail nevű free programocska (tölthető innen, a Windowsos-t és TLS-t támogatóst kell választani). Tessék letölteni, és kicsomagolni valami jó helyre, ahol biztos el is tud indulni, és nem tiltja le a Windows túlbuzgó önvédelmi mechanizmusa.

Ezután elindítjuk a Feladatütemezőt (Start menü -> ‘Keresés programokban és fájlokban’ mezőbe beírni: „üte” és már dobja is találatként), majd csináljunk egy új feladatot a jobb oldali menüből ezt kiválasztva:

A következőket kell beállítani az „Általános” fülön:

(Az alsó pipa csak akkor kell, ha olyan felelőtlen vagy mint én, és nincs Windows-jelszavad.)

Az „Indítás” fülön új hozzáadása, majd:

A „Műveletek” fülön új hozzáadása, majd:

Ehhez kell egy kis magyarázat: egyrészt meg kell adnod a már letöltött, és kicsomagolt sendEmail.exe elérési útját, másrészt pedig az argumentumoknál meg kell mondanod a programnak, hogy milyen szöveget, és hova küldjön, ha valaki belép a gépedbe. A küldéshez szükséged lesz egy emailcímre, ami lehetőleg legyen tök új, és csak erre használd, ugyanis meg kell adnod a jelszavát mindenféle titkosítás nélkül itt. Valahogy így kell kinéznie:[code]-f <forras>@gmail.com -t <cel>@gmail.com -u Valaki belepett a gepedre -m Valaki bent maszkal a gepeden! -s smtp.gmail.com:587 -xu forras@gmail.com -xp <forrasmailcim jelszava> -o tls=yes [/code]A forrás mailcím legyen az, amit csak erre a célra hoztál létre, míg a cél a valódi mailcímed! A végén meg kell még adnod a „kamu” fiókodnak a jelszavát is – ami nem baj, oda hadd jusson be a kis hacker (jézusom, tényleg paranoiás vagyok)! A -u kapcsoló után a levél tárgya, míg a -m után a levél tartalma szerepeljen – lehetőleg ékezetek nélkül, bár állítólag ha megadod a -o message-charset=utf-8 kapcsolót is (mondjuk a legvégére hozzábiggyeszted), akkor lehet ezt is. Fontos tudni, hogy ez az SMTP szerver a Google-é, szóval csak GMail-es forráscímekkel fog működni – persze állíthatsz be másikat.

Még egy apróság, ami főleg laptopoknál lehet fontos:

És ennyi lenne. Tesztelni tudjátok úgy, ha kijelentkeztek majd visszaléptek a Windows-ba, illetve ha végképp nem akar menni, akkor akár parancssorban is indítható a levélküldő program a megfelelő kapcsolókkal. Arra figyeljetek, hogy elsőre még spam-be fogja rakni a levelet a GMail – legalábbis én így jártam.

Tagek:

preload preload preload