poén | Ráktalicska - 2. oldal
dec 16

Tagek:
dec 09

Ezt tegnap reggel fényképeztem a liftben:

Tökéletes.

Tagek:
nov 04

Erre a gyöngyszemre most bukkantam rá:

Nem bírtam megállni, a legalsó komment az enyém

Ha megnézzük a szóbanforgó hírt, akkor látszik, hogy időközben a cikk írója észbe kapott (vagy valami kevésbé hülye kollégája szólt neki), hogy a Magyarországnyi terület nem egyenlő Magyarországgal, ugyanis a terület elhelyezkedhet bárhol a Földön, azt kiszámolni meg szinte lehetetlen, hogy pont hozzánk csapódjon be egy aszteroida. Persze rémhírkeltésre tökéletes volt ez a dilettáns címadás, ahogy fent is látszik egyesek máris elkezdték a magyar nemzet halálát vizionálni (persze a becsapódás hatásai centire pontosan megálltak volna az országhatárnál a szlovákok nagy örömére). Hihetetlen, hogy ilyen súlyos hibát lehet véteni egy olvasott hírportálon, csoda hogy nem indult meg a menekülők áradata a szélrózsa minden irányába 🙂

Tagek:
szept 29

Ez esetben god mode alatt nem a sebezhetetlenséget értem, hanem a játék azon sajátos aspektusát, miszerint ha valamilyen baleset folytán sikerült elhaláloznunk (mondjuk mögénk settenkedett egy kurva creeper, és azt mondta hogy ssshhh BANG), akkor újjászülettünk a legutóbb használt ágyikónál (mondjuk ha jobban belegondolok ez nem is God, hanem inkább Jézus-mód :)). Az 1.9-ben már szerepelni fog a nehézségi szintek között a hardcore, amelyet leginkább a következő Game Over képernyő tudna a leginkább jellemezni:

„Nem születhetsz újra hardcore nehézségi fokon” felirat, alatta egy „Világ törlése” gomb – hát nem bájos?

Ha belegondolunk ez csak még reálisabbá teszi a játékot, viszont már túllép egy szintet ami fölött a realitás inkább frusztráló – elvégre éppen elég büntetés lehet egy rosszul sikerült lávató fölötti lavírozás eredményeképpen bukni a tárgylistában felhalmozott cuccainkat, mellé még törölnünk kell a világot is, amit építgettünk serényen? Még szerencse, hogy mindez kikapcsolható, szóval tolhatjuk a játékot hardcore nehézségen (gondolom még a birkák is belénk harapnak :)) anélkül, hogy le kelljen mondanunk a respawnról.

Ami viszont már tényleg elképesztő az az alábbi menüpont az options-ből:

 Még szerencse, hogy ez csak fake. Jó hogy nem törli az összes pornót a vinyóról halál esetén, esetleg respawn-onként megterheli a bankszámládat egy ezressel vagy valami 🙂 „- Anyu, nem elittam a fizetésem, csak tudod sok volt a creeper abban a barlangrendszerben!”

Köszönet a találatért a minecraft.web4 blognak!

Tagek:
szept 15

Sokan állítják magukról, hogy nagy állatbarátok, sőt egyesek addig merészkednek, hogy kijelentsék: némelyik kutya okosabb, mint néhány embertársunk (amivel egyet tudok érteni, ha viszonylatokban gondolkodunk, azaz a legtöbb kutyának megvan a magához való esze, ellentétben pár „emberrel”).

Ez eddig oké, de tegye fel a kezét, aki ennyire szereti őket! Na ugye, hogy van még hova fejlődni? 🙂

Az a cuppogás meg egyenesen priceless bazz.

Tagek:
szept 02

Mint minden komplex, és rengeteg lehetőséget magában rejtő játéknak a GTA 4-nek is vannak jócskán olyan vonásai, amiken az ember csak nyeríteni tud a röhögéstől (lásd Fallout 3, amiben szintén hemzsegtek a hülyeségek, mégis imádtam). A nonszensz, abszurd jelenetek, játékmechanizmusból adódó groteszk megoldások érzékeltetésére már külön meme-műfaj is kialakult, amelynek nevét ugyan nem tudom, mégis generáltam pár ilyen kis képecskét. Íme a galéria (ahol kellett bővebb magyarázatot is fűztem hozzájuk, hogy az is értse a poént, aki még nem tolta a játékot):

Vedd fel a Molotov-koktélt – Tedd zsebre úgy, hogy még ég

Mert bizony Nico, a főhős kabátja minden bizonnyal azbesztbélelésű zsebekkel rendelkezik

Csapódj bele a falba 20 mp/h-val – halál – Csapódj bele egy másik kocsiba 130 mp/h-val – semmi nem történik a világon

A játékban a fizika furcsán működik: a frontálpuszi kevesebb energiát szabadít fel, mint a falba csapódás

Légy a szemtanúja egy balesetnek – Lopd el az áldozat pénzét

 Mert neki már úgysincs rá szüksége ugye

Légy csatakrészeg – A helikopterajtó nem nyílik 

 Gondolom valami alkoholdetektor lehet beépítve, ami a leheletedből kimutatja, hogy nem vagy képben (pedig milyen jó lenne bekarmolva röpködni a toronyházak között!)

Tarold le az egész várost – Akadj fenn egy árva fán

A kamion és az elpusztíthatatlan tereptárgyak esete

Öld meg a boltost – A játék figyelmeztet, hogy türtőztesd magad

Erről már megemlékeztem, ezúton még egyszer

Egy ismeretlen megkér téged az utcán, hogy ölj meg valakit – Semmi gond

Mert ez már csak így megy Liberty City-ben

Lőj valakit fejbe – „Ne kelljen megölnöm téged!”

Ez a figyelmeztetés talán már kicsit elkésett, mire elhangzik

Ess le a motorról a beszélgetés közepén – Folytasd, mintha mi se történt volna

No igen, ezek a scriptelt események már csak ilyen makacs módon folytatódnak a körülményektől függetlenül

Lőj valakit fejbe miközben egy padon ül – Pár percen belül a környező padokon ülni fognak

Ne zavarja meg a kellemes délutáni ejtőzést a téren egy szétlőtt fejű hulla (vonatkozó screenshot itt)!

 

Repülj át a városon az autóval, mint Superman – Nem elég jó

Amikor a játék nem értékeli zehnkommanull-ra a csodálatos ugratásodat, pedig megérdemelné

A lektorálásért köszönet S@ti-nak!

Tagek:
aug 31

Hogyaszongya kontrol jórszelf:

„Nem tudsz ruhákat venni, ha senkit nem hagytál életben, hogy kezelje a pénztárgépet. Türtőztesd magad!”

Azért megvan a sajátos bája, amikor pont egy GTA4-szintű elmebetegképző szól be az embernek, hogy vegyen vissza 🙂 Bezzeg amikor halomra gázolom a nyugdíjasokat azzal semmi gond he?!

(A többi kép itt, a post címét ihlető csodálatos muzsika itt található.)

Tagek:
aug 16

A hozzá mellékelt videoszerkesztő meg egyenesen frenetikus (leszámítva azokat az árnyékproblémákat a háttérben, amik játék közben nem látszottak):

UPDATE:  no még egy, ha már így belejöttem, ezúttal a Cobra 11 stílusában való vezetést mutatom be:

Tagek:
aug 11

A véleményemet már megírtam a megmozdulásokról tegnap, csak annyit fűznék hozzá, hogy ezt azért már tényleg nem kéne:

Anarchy in the UK

Tagek:
aug 04

Szerencsére még nem készült játék Bear Grylls bácsi kalandjaiból (bár meglenne a sajátos bája az átvezető videókban a főhős fogai között szétplaccsanó hernyóknak, mindezt természetesen DirectX10-es grafikával, lassítva megjelenítve :)), viszont a CollegeHumor-os arcok elképzelték milyen lenne, ha ez az enyhén kattant bizonyítási kényszeres idióta szerepelne egy 8 bites RPG-ben (hasonló stílusúban, mint a nemrég tárgyalt Chrono Trigger). Íme az eredmény, amelyből természetesen a pisiivás sem maradhatott ki:

Tagek:

preload preload preload