Az emberek mindig is vágytak a pénzre, a vele járó kiváltságokra, és persze hatalomra. „Mennyi mindent érdemes a pénz miatt” – énekli Lovasi is a Kiscsillag színeiben, és mennyire igaza van: sok mindenre hajlandóak vagyunk ezekért a papír- és fémdarabokért, amelyeknek értéket adtunk, hogy mozgásban tartsák a világunkat. Egyesek nem átallanak még dolgozni is érte, de az effajta viselkedést már komolyan csak nyomdafestéket (pixelt) nem tűrő jelzőkkel tudnám illetni, amitől viszont tartózkodnék. Vannak olyan renitensek, akik akár az éjszakáikat, és a bioritmusukat (hogy az egészségükről ne is beszéljünk) is képesek feláldozni a munka oltárán, és mindezt miért? Azért a nyüves pénzért! Hihetetlen emberek vannak…

Undorító látvány: egy dolgozó férfi… hogy nem szégyelli magát?

Persze az eszesebbje már belátta, hogy a pénzre ugyan szükség van, de ez nem jelenti azt, hogy olyan szintre kell aljasodni érte, hogy dolgozni kezdjünk, mivel vannak sokkal emberhez méltóbb formái is a piszkos anyagiak előteremtésének. Ezek közül had soroljam fel a legelegánsabb, leginkább javallott módozatokat:

1. Pénzkeresés a nemzet demográfiai helyzetének javításával kombinálva: ez egy nagyon hasznos, és mindamellett rendkívül jövedelmező módszer. Mint tudjuk, fogy a magyar, évről-évre kevesebb csecsemő lát napvilágot a határainkon belül. Megoldás: minél nagyobb gyerekáldás! A nemzetért leginkább aggódó, leginkább segíteni akaró házaspárok bölcs belátással nemzik az egyik pur gyereket a másik után, így vívva ki az állam elismerését, és téve szert az általuk nyújtott segítséghez képest csak jelképes összegként jellemezhető kicsinyke támogatásra. Természetesen a szociálisan igazán érzékeny családok parallel termelésre állnak be néhány év után: mihelyst az első leánygyermek a családban ivarérett lesz, ő is hatni, alkotni és (főleg) gyarapítani kezd a nemzet üdvére, és a haza dicsőségére. Mindamellett, hogy nagyon hasznos tagjaivá válnak ezek az emberek így a társadalomnak szerencsére az is elmondható róluk, hogy a büszke, szabad vérük nem engedi meg nekik, hogy a munka mocskos fertőjébe süllyedjenek.

2. A gazdasági élet fellendítése önszorgalomból: amennyiben valaki ért a pénzhez, akkor nagyon jól tudja, hogy hogyan juthat hozzá anélkül, hogy kitegye magát valamilyen munkahelyi ártalomnak, értve ez alatt a korán kelést, az esetleges beosztottsággal járó stresszt, és az elvégzett feladatok felett érzett gusztustalan és erkölcstelen örömérzetet. Ezeknek a kiváló fiatalembereknek közös ismérve az, hogy ügyes kézzel forgatják a pénzt, amelyet főleg olyan módszerekkel szereznek meg, amelyek kizárólag a honi gazdasági helyzet fellendülését célozzák meg. Közgazdászok kimutatták, hogy ha – valamilyen katasztrófa folytán – eltűnne ez az életrevaló réteg a társadalomból, akkor csődbe mennének a böhöm nagy fekete dzsipeket, és Mercedeseket árusító szalonok, a sportszergyártók (a szinte nullára visszaeső baseball-ütő kereslet miatt), továbbá a Braun, és a Siemens is gyárbezárásokra kényszerülne a hirtelen hatalmasat zuhanó nullásgép-eladások folytán, sőt, a környező országok (Ukrajna, Szerbia főként) gazdasága is megrendülne az elapadó kézi- és sorozatlövő fegyver feketeexport hatására. Ezek a fiatal srácok nagyban élénkítik az ország pénzmozgását azzal, hogy – ha kell, önfeláldozó módon akár saját maguk is – elintézik azt, hogy a fizetni nem akaró egyének mégiscsak juttassanak némi tőkét az állandó körforgásba, ami az egészséges gazdaság legfőbb ismérve. Tudni kell róluk, hogy még munkahelyeket is teremtenek azoknak a szűk látókörű szerencsétleneknek, akik még nem jöttek rá, hogy pénzt nem csak munkával lehet csinálni: szegény sorsból származó vidéki lányok ügyét karolják fel, és segítenek nekik pesti, és Pest környéki utak mentén található jól jövedelmező pozíciókat elfoglalni.

3. Nemzetmentés, és lángoszlopként út mutatása: talán mind közül ez a legkevesebb (pfuj) munkával járó foglalatosság mind közül, amelyet ráadásul jól meg is fizetnek a hálás alattvalók. Természetesen szerencsére dolgozni itt se kell, szép is lenne, ha nemzetünk Nagyjai közül bármelyik is ilyen szégyenbe keveredett volna valaha is. Szerencsére már jópár évtizede nem érhette szó a ház elejét, bár állítólag még az 1800-as évek végén volt egy államférfi, aki elment a sógorának segíteni házat építeni, de ezt a tettét már a jótékony múlt sötét köde borítja. Amiért rendkívüli, és tiszteletreméltó ezt a pályát választani, mivel állandó jelleggel el kell viselni a munka romlott ópiumának bódulatának hatására magából kikelt néptömegek folyamatos gyűlölködését, és azt, hogy ez a erkölcstelen csőcselék – igazságtalan módon – folyamatosan az ember szemére hányja, hogy milyen sokat keres, és közben nem dolgozik meg érte. Nem értik meg, hogy a szellemi tisztaság, és nagyság nem tűri meg a munka bármilyen formáját sem a kiválasztott vezér életében. A pénzt természetesen bármilyen áron harácsolják maguknak, de ez a minimum amiért cserébe annyira ügyesen elkerülik a munka látszatát is. Igazi példaképek ők!

Mondhatnám azt, hogy a lista hosszan folytatható, de sajnos nem tehetem. Nincsenek már sokan azok, akik az ország felemelkedését tűzték ki a zászlajukra. Tiszteletükre szóljon a nekik írt himnusz, amely a nép háláját tolmácsolja feléjük:

Alvin és a Mókusok – Ingyenélők dala

Óvjuk, védjük őket, ők lehetnek a jövőnk kulcsai!