Ülök a munkahelyemen a VIP-budiban (félreeső helyen van, így kiváló hely a csendes elmélkedéshez). Egyszer csak megérkezik versenyzőnk, hallom a neszezését az előtérben. Rápróbál a kilincsre. Nem nyílik. Még egyszer. Akkor sem. Ekkor némi tétova csend után kopogtat. Annyira ledöbbentett a hülyeségnek ezen szintje, hogy hirtelenjében nem is válaszoltam. Ami viszont ezután jött arra nem lehet felkészülni:

– Ööö… foglalt?

Erre már megjött a hangom:

– Szerinted?!

Ekkor elhebegte, hogy dehát a foglaltságot jelző nyelv nem váltott át teljesen pirosba, majd távozott. Újra csend lett, csak a gondolataim csapkodtak össze-vissza a fejemben.

Mivel én már vén szar vagyok a huszonkilenc évemmel még emlékszem milyen volt szembesülni a Half-Life-fal annak idején valamikor a múlt évezredben: ha azt mondom hatalmas flash volt, akkor még a közelében sem vagyok a valóságnak. Az Új-Mexikói sivatag alá épített hatalmas kutatókomplexum hangulata, a katonákkal vívott élvezetes tűzharcok (a kis szemetek tényleg elég okosan viselkedtek, állandóan megpróbáltak a hátadba kerülni), és az újszerű történetvezetés mind hozzájárult ahhoz, hogy a játék örök klasszikussá váljon. Persze azóta felnőtt egy generáció, az újnak viszont fogalma sincs arról, hogy mekkora kúlság volt annak idején menekülni az autókat borogató hatméteres szörny elől – egészen eddig, ugyanis múlt hét pénteken bekövetkezett az, amire már én sem számítottam (pedig elég régóta vártam már): egy független csapat megcsinálta a játék minden aspektusát megreformáló újraértelmezését. Így született meg a Black Mesa (leánykori nevén még a „Source” is hozzá volt biggyesztve), amely turbózott grafikával, kibővített látványvilággal, és némileg tweakelt játékmenettel hozza ugyanazt a borzongást, amit annak idején az előd okozott.

 Az új chargerek – a kis tartályok fogynak, ahogy használjuk őket!

 Ez a rész speciel nem rémlik az egyből, mindenesetre sugárzik a profizmustól

 A helyi fogorvosi rendelő

 Lógatott zombi in 3… 2… 1…

Nézzük mit is jelent mindez: a mai szemmel már khm… kopottas grafika immáron kb. a második rész színvonalán csillog, meglátásom szerint minden textúra le lett cserélve újabb, magasabb felbontású verzióra. Persze az efféle mókolás mindig magában hordozza annak a veszélyét, hogy esetleg rá se ismerünk a régi játékra, annyira átdolgozták a színvilágot a fejlesztők, de szerencsére eddig ilyesmit csak nyomokban tapasztaltam. Persze a játék második harmadáról már csak halvány emlékeim vannak tizeniksz évvel ezelőttről, szóval megeshet, hogy az új verzióban a „Questionable Ethics” fejezetben a férfi WC ajtaja halványzöld, míg az eredetiben hófehér volt. Ami a textúráknál jobban befolyásolja a látványvilágot az a rengeteg új részlet: új szobák, csövek, komplett termek, átdolgozott belső- és külső terek, hatalmas képernyők, skicctáblák, és hasonlók garantálják, hogy helyenként elsőre biztosan ne tudjuk beazonosítani hogy most mégis az első rész melyik pályáján vagyunk. Úgy gondolom, hogy csak az igazán elvakult rajongók róhajták fel ezt negatívumnak: eddig csak néha botlottam bele pályatervezési logikátlanságba (két irodarészleg között az átjáró egy hatalmas budi? wtf?), bár azok lehet hogy már az eredetiben is benne voltak. Az új terek igenis sokat segítenek beleélni magunkat abba, hogy most bizony egy veszélyes anyagokkal dolgozó laboratóriumban, vagy esetleg egy lanovka végállomáson tekergünk.

Az elhagyatott metróalagutakban tekergés természetesen nem maradhatott ki

Nnna, így kell kinéznie egy tisztességes kutatólaboratóriumnak!

Apuuu engedj be!

Radioaktív szmötyi mindenhol

Kicsit hekkeltek a harcrendszeren is, bár ne tessék túl komoly változásokra gondolni. A fegyverek ugyanazok, a colt itt is halálos, a hangjaik is tökéletesek, és a katonák ugyanúgy hozzánk basznak egy gránátot, ha a „bebújok a homokzsákok mögé, és ahogy hozzám futnak sorban lelövöm őket” taktikát szeretnénk választani. Más játékokban beválik, itt nem. Ami viszont tetszett, hogy nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy átérezzük: csak azért tudunk életben maradni a kutatókomplexum legtrébb körzeteiben is, mert a H.E.V. ruha megvédi a bababőrünket a ránk fröccsenő ilyenolyan anyagoktól. Például ha megkínálunk pár arctámadót a sorozat emblematikus fegyverével, a pajszerral, akkor bizony annak nyoma marad a kezünkön és magán a fegyveren is, ugyanis jó ideig a lények takonyszínű vérében fogunk pompázni. A remekbeszabott női hangot szerencsére nem herélték ki a játékból, úgyhogy újra hallhatjuk, ahogy közli „Major fracture detected. Automatic medical system engaged. Morphine administered.”. Az ilyen megoldások kiemelik a környezet veszélyes mivoltát, és adnak egy hatalmas pluszt a beleélési faktornak – legutóbb talán a Metro 2033-ban találkoztam ilyesmivel a sérülő-elhasználódó gázmaszkok kapcsán.

A történetvezetésben is eszközöltek pár apró újítást a fejlesztők: például a pajszer megszerzése előtt még részt kell vennünk pár kör fegyvertelen futkározásban, amely során a hogyhogynem odakerült jelzőrakétákkal kell meggyújtanunk a kutatócsoport magából kivetkőzött tagjait. Ez a mellékzönge az eredetiben nem szerepelt, ahogy a jelzőrakéták sem – igazából nem is értem a logikát a föld alatti laboratóriumban tárolt efféle eszközök mögött. A későbbiekben is lesz pár módosítás, de ezekre csak azok fognak felfigyelni, akik vagy nemrég játszottak az első résszel, vagy olyan penge a memóriájuk mint nekem (ezzel most ütöttem a pár bekezdéssel ezelőtti magamra vonatkozó megjegyzésemet, de sebaj). Feltűnt például, hogy a hatméteres szörny (akit a bevezetőben említettem) itt már nem hajigál autókat. Ez legyen a legkisebb baj. (UPDATE: basszus, és mégis hajigál. Mea culpa.)

Szépszeműek klubja

Őt tévénézés közben leptem meg (viccen kívül)

Sasszem kapitány felméri a terepet (az ott mögötte egy zombi)

Look of disapproval

Ami viszont már komolyabb gond, hogy a játék helyenként kissé amatőr megoldásokkal operál. Az optimalizálatlanság is ki tud zökkenteni néha a ritmusból (valami hatalmas robbanás, baleset, akármi történik, és a gép beszaggat néhány pillanatra ezzel tönkrevágva a show-t), de a lezáratlan sarkok jelenléte, amelyeken átlátszik a háttér is elég illúzióromboló (példa rá a gátnál vízben lubickolás során látható). Persze vannak komolyabb hibák is (a nyílpuska megszerzése során a játék nem vette észre, hogy a ketreccel együtt a vízbe zuhantam, ergo nem kezdte el számolni a hátralevő levegőmennyiséget – cserébe viszont moccanni sem tudtam, tölthettem vissza az előző állást), néha egy-egy crash is befigyel, de szerencsére semmi olyan, ami miatt habzó szájjal szidnánk a fejlesztők édes anyját.

Ezt tenni (mármint anyázni őket) márcsak azért sem ildomos, ugyanis mindezt ingyen kapjuk kézhez tőlük – bizony nem kell még a Half Life sorozat egyik tagját sem birtokolnunk ahhoz, hogy telepíthessük! Mindössze a Source SDK 2007-et, valamint a Steam-et kell felraknunk pluszban (mivel az SDK-t azon keresztül lehet letölteni), és máris megízlelhetjük a Black Mesa berkein belül fogadó hightech lidércnyomást. Úgy gondolom, hogy azok akik valami fatális hiba folytán kihagyták az első részt (ugye Nfol?) azok azért, akik pedig annak idején hozzám hasonlóan leejtett állal bámulták az első részt bő tíz évvel ezelőtt azok pedig azért próbálják ki. Újraértelmezés még nem sikerült ilyen jól.

Hivatalos oldal itt.

Tegnap este miután jól kikoczkultam magam úgy döntöttem, hogy megtekintek egy-két Family Guy epizódot a televízióban levezetésképpen. El is heveredtem az ágyamon, nyomnám a bekapcsgombot a távirányítón – hát nem történik semmi. Szemügyre veszem a készüléket, hát néddmá’ ez ki van kapcsolva. Mármint fizikailag. A fizikai bekapcsgombjával. Az előlapján. A képernyő alatt. (Abbahagytam.) Mondom wattafakk, én soha nem kapcsolom ki így, hétköznap távirányítóval szoktam abuzálni, hétvégére meg le szoktam áramtalanítani az elosztón található pirosan hunyorgó kapcsolóval. Többször átgondoltam, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem nyomtam ki azt a kurva tévét már hónapok óta a saját kikapcsoló gombjával. Nos ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mégis mi a csöcs történhetett a szobámban a hétvégén, amikor nem voltam ott (hétfőn nem is néztem a tévét, ezért csak tegnap derült ki a turpisság):

• az új lakótársam valójában egy elég perverz alak, és arra izgul ha az én ágyamban fekve nézheti az X-Faktort
• hétvégén felhozta valamelyik pattanásos fejű haverját, akit nálam szállásolt el
• beugrott az ablakon a betmen, és gyorsan belenézett a Híradóba, hogy bemondták-e hogy ő a brúszvéjn

Egyik eshetőség sem tűnik számomra túl vonzónak, úgyhogy elhatároztam hogy lépéseket eszközölök az ügy érdekében. No persze nem zárom továbbra se be a szobám ajtaját hétvégére (legalábbis egyelőre, alant kifejtem miért), helyette viszont csapdát állítottam az esetleges elkövetőnek! Ne tessék ilyen ódivatú dolgokra gondolni, mint a lecsapódó pengék, vagy a kilincsbe vezetett áram: a szobába való bejutás mellett még a számítógépembe való bejelentkezést is lehetővé teszem az illetőnek. Ámde ha ezt megteszi a gépem küld egy mailt nekem, aminek hála – mivel a telefonom mindig nálam van, és mindig kapom a mailértesítőket – egész gyorsan fel tudom hívni a csávót, hogy mi a büdös kurva anyját művel a szobámban, takarodjon kifele, ja és hétfőn eltöröm kezét-lábát. Így, nyitott ajtókkal fogom hagyni a szobát pár hétig, és kiderül, hogy csak paranoiás vagyok-e (a tévé kikapcsolása mondjuk nem ezt támasztja alá), vagy tényleg szokott valaki bóklászni a territóriumomban amikor éppen nem vagyok ott.

Micsoda véletlen – pont ma szaladtam bele a Howtogeek csodálatos tutorial-jába, hogy hogyan lehet ezt a mail alertet beállítani. Az egész csak pár kattintás, és máris biztonságban tudhatjuk a masinánkat. Íme a módszer:

Hozzávalók:

a SendEmail nevű free programocska (tölthető innen, a Windowsos-t és TLS-t támogatóst kell választani). Tessék letölteni, és kicsomagolni valami jó helyre, ahol biztos el is tud indulni, és nem tiltja le a Windows túlbuzgó önvédelmi mechanizmusa.

Ezután elindítjuk a Feladatütemezőt (Start menü -> ‘Keresés programokban és fájlokban’ mezőbe beírni: „üte” és már dobja is találatként), majd csináljunk egy új feladatot a jobb oldali menüből ezt kiválasztva:

A következőket kell beállítani az „Általános” fülön:

(Az alsó pipa csak akkor kell, ha olyan felelőtlen vagy mint én, és nincs Windows-jelszavad.)

Az „Indítás” fülön új hozzáadása, majd:

A „Műveletek” fülön új hozzáadása, majd:

Ehhez kell egy kis magyarázat: egyrészt meg kell adnod a már letöltött, és kicsomagolt sendEmail.exe elérési útját, másrészt pedig az argumentumoknál meg kell mondanod a programnak, hogy milyen szöveget, és hova küldjön, ha valaki belép a gépedbe. A küldéshez szükséged lesz egy emailcímre, ami lehetőleg legyen tök új, és csak erre használd, ugyanis meg kell adnod a jelszavát mindenféle titkosítás nélkül itt. Valahogy így kell kinéznie:[code]-f <forras>@gmail.com -t <cel>@gmail.com -u Valaki belepett a gepedre -m Valaki bent maszkal a gepeden! -s smtp.gmail.com:587 -xu forras@gmail.com -xp <forrasmailcim jelszava> -o tls=yes [/code]A forrás mailcím legyen az, amit csak erre a célra hoztál létre, míg a cél a valódi mailcímed! A végén meg kell még adnod a „kamu” fiókodnak a jelszavát is – ami nem baj, oda hadd jusson be a kis hacker (jézusom, tényleg paranoiás vagyok)! A -u kapcsoló után a levél tárgya, míg a -m után a levél tartalma szerepeljen – lehetőleg ékezetek nélkül, bár állítólag ha megadod a -o message-charset=utf-8 kapcsolót is (mondjuk a legvégére hozzábiggyeszted), akkor lehet ezt is. Fontos tudni, hogy ez az SMTP szerver a Google-é, szóval csak GMail-es forráscímekkel fog működni – persze állíthatsz be másikat.

Még egy apróság, ami főleg laptopoknál lehet fontos:

És ennyi lenne. Tesztelni tudjátok úgy, ha kijelentkeztek majd visszaléptek a Windows-ba, illetve ha végképp nem akar menni, akkor akár parancssorban is indítható a levélküldő program a megfelelő kapcsolókkal. Arra figyeljetek, hogy elsőre még spam-be fogja rakni a levelet a GMail – legalábbis én így jártam.

Ültem a gép előtt bambán, és azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg képes leszek-e annyi szotyit megenni, hogy elvegye az éhségemet. A gyomrom felől egyre sűrűbben jöttek az impulzusok, hogy nem fog sikerülni (pedig a néhány perce befejezett Counter Strike party alatt bőven volt időm ropogtatni, amíg egy-egy bekapott fejlövés után néztem ahogy a profik játszanak), de azért próbáltam tartani magam – márcsak azért is, mert szóba jöhető kajaként egy szem másfél éve a polcon porosodó babkonzervet tudtam volna felsorolni. Bár nem vonzott a gondolat, hogy a vacsorám egy meglehetősen gyatra minőségű ízetlen valami legyen (amit még köretnek sem szívesen képzeltem volna el, nemhogy főételnek), de minél tovább gondolkodtam annál biztosabb lettem benne, hogy vagy ez, vagy a semmi.
Aztán egyszer csak felcsendült a beérkező üzenetet jelző hang a telefonomon: mégis megkaptam a fizetésemet, amire annyira vártam már! Rápillantottam az órára, kicsit gyanús volt, hogy este kilenckor utalnak, de gondoltam üsse kő, pár óra csúszás után úgyis jobban fog esni a pizza! Lelkesen kioldottam a billentyűzárat, nézem: hát csak a kurva szolgáltató tájékoztatott, hogy átléptem az 500 megás forgalomkorlátot, és számlazárásig lassítják a forgalmamat. Egyből lehervadt a mosoly az arcomról, és visszazuhantam mély apátiám gödrébe, amelyben estém fénypontjának a gazdagon megpakolt grillcsirkehúsos pizza helyett újra egy babkonzerv ígérkezett.
Bánatomat újra csébe fojtottam (engem meg a saját vérembe néhányan). Eltelt egy bő óra, amikor újra SMS-em érkezett. Ezúttal már gyanakvóbban szemléltem eme tényt (azért bennem bujkált a remény), és szerencsétlenségem teljes tudatában számíthattam arra, hogy most meg a bank küld valami felszólítószart. Nem így történt: az új lakótársam írt, hogy ő most elvonult szabira, és igyuk meg a hűtőszekrényajtóban figyelő majdnem egy liter tejet, ne menjen kárba. Gondolkodóba estem… Tej. Mit kezdjek én a tejjel? Magában szar, hozzávalóm meg… hoppá, de hiszen nekem hempereg egy bő fél zacskó búzadarám a polcomon, sőt mintha még kakaóporom (nem Nesquik, mondom KAKAÓPOR) is lenne valahol! Némi túrás, majd azt követő rendkívüli felkészültséget igénylő főzőcske után (utánanéztem a receptnek a biztonság kedvéért azért, nem röhög) már tömhettem is magamba nagykanállal a világ egyik legfinomabb kajáját: a tejbegrízt. Úgy határoztam, hogy a felmerült apró khm… aggályaimat (miszerint a dara 2010-ben, a kakaó meg tavaly járt le) ezennel félreteszem, és korgó gyomrom kielégítésének érdekében bevállalom az éjszakai hasgörcsök kockázatát.

Mondhatnám, hogy Isten megsajnált, és megoldotta, hogy egyek valami finomat, de a vén szakállas ennél jóval betegebb humorérzékkel bír: azóta ugyanis nincs internet! Most gondolkodhatok azon, hogy jobb teli gyomorral ülni egy net nélküli gép előtt, vagy visszasírjam a nem is oly’ régi szép időket, amikor éhesen kapkodtam a szotyikat, de legalább nem untam kockásra a fejem. Igazi first world problémák, tudom.

(Mielőtt furcsállaná bárki, a post nagy részét jegyzettömbbe pötyögtem le, aztán megjött a másik lakótársam, aki újraindította a router-t – merthogy ő tudja a jelszót én meg nem.)

Meet the Soldier by *Prospass on deviantART

A kép csak illusztráció, de érdemes megnézni a készítője profilján a többit is!

A Team Fortress 2 kapcsán nemrég értekeztünk ugye arról, hogy a pyro-nak nunija van kuki helyett (bár néhány elejtett megjegyzésen kívül semmi jele ennek: soha nem hisztizik, nem sminkel a körkezdésnél még fél órát, nem sír, hogy letört a körme a fejsze nyelétől, stb.), továbbá volt szó arról is, hogy a Valve-nél megunták az állandó ember-ember küzdelmet, és egy frissítéssel lehetővé tették azt is, hogy robotok ellen harcoljunk vállvetve (amúgy kis túlzással ez a cooperative móka felér egy teljesértékű játékkal is, aztán csak egy update egy ingyenes alapgame-hez). Most következzék ami még nem volt: találtam pár kurva jó modellt a Deviantarton egy Gearbox-nál (tudjátok, ők hegesztik a Borderlands-okat) dolgozó csaj profiljában, amelyek segítségével tovább hekkelhetjük a játékot. Sajnos egyelőre még csak négy három karakterosztályt kreált le a ChemicalAlia néven futó modellező (sajnos a Heavy nem tölthető), de azok meglehetősen kreatívak. Beszéljenek a képek:

Female Engineer – Final by =ChemicalAlia on deviantART

Female Medic re-release by =ChemicalAlia on deviantART

Female Spy – Final by =ChemicalAlia on deviantART

Female Heavy and Hats by =ChemicalAlia on deviantART

Érdemes gyakran csekkolni a profilját, remélem még fog csinálni pár ilyet – például egy női scout-ra nagyon kíváncsi lennék 🙂

Éppen az előbb morzsoltam el egy könnycseppet: szinte már-már a múlt ködébe vesznek számomra azok a felejthetetlen órák (aztakurva mekkora paradoxon :D), amelyeket egy azóta már megszűnt ajkai netcaféban egymás fejének minél precízebben történő szétlövésével töltöttünk a kollégista pajtásaimmal. Ehhez javarészt két eszközt használtunk: az egyik a Quake 3 volt, a másik pedig… a másik pedig bizony a Counter Strike 1.6 (vagy 1.5, fenetuggya). A csé azóta is relatíve töretlen pályát tudhat magáénak (a Condition Zero-tól most nagyvonalúan tekintsünk el), és már csak néhány óra választ el bennünket attól, hogy a csúnyácska kisgyerekből markáns arcú férfivá válás újabb lépcsőfokát láthassuk: meg fog jelenni a legújabb rész, amely a Global Offensive alcímet kapta. Nem elemezgetném agyon, elvégre még nem toltam (előrendelés viszont volt), de állítólag újra lesz normális hitbox, szóval hurrá. Később még lehet hogy érkezik egy bővebb elemzés róla, addig is nézzétek meg az alábbi debut videót, egész faszára sikeredett (a Source Filmmaker tényleg egy állat program):

Na most akkor sikerült a defuse, vagy sem?!

Az, hogy a Valve-nél nincs hiány kreativitásban (pedig néha tök úgy tűnik, lásd évek óta toldozott-foltozott engine, régóta járatott brandek újak helyett, ilyesmik) az megint bebizonyosodni látszik: ezek a  (jó értelemben vett) állatok megint kitaláltak valamit, hogy kicsit feldobják a Team Fortress 2 virtuálisan kiontott vértől rózsaszín állóvizét: a legújabb őrületük az, hogy holnaptól bevezetnek egy új játékmódot, amelyben egymás beleinek napvilágra segítése helyett a fő célunk az életünkre törő robotok hulladékvassá degradálása lesz. Bizony, a játék ezen része cooperative lesz, szóval egymást segítve kell harcolnunk a gépseregek ellen (ahogy tehettük azt annak idején a Lovatlan Fejetlen Lovas ellen is). Egyelőre még az infócsepegtetési stádiumban vagyunk, de már tudható, hogy milyen ellenfeleink lesznek (nem meglepő, hogy javarészt a megszokott kasztok gépi megfelelői fognak életünkre törni, de lesz néhány meglepetés), illetve elérhető néhány a játékhoz csak lazán kötődő, ámde rendkívül vicces képregény is.

Természetesen a rendkívül látványos promóvideó ezúttal sem maradhatott el (ezt a Source Filmmaker-t csak meg kéne már néznem, ha már ingyen letölthető, és ilyeneket lehet vele alkotni):

Kíváncsian várom a dolgot, szerintem hatalmas funnak nézünk elébe – márcsak azért is, mert egy új mapet is kapunk, amin kényelmesen el fog férni néhány meglehetősen nagyra nőtt eddig ismeretlen arc is. További infók itt, maga a játék – ingyenesen – letölthető itt.

Uma, is that you?!

Double Fine. A fejlesztőcég, aminek életem egyik legjobb játékát, a Psychonauts-ot köszönhetem. Az volt az a játék, amivel ugyan már évek óta nem toltam, de a mai napig élénken élnek bennem az élmények, amikkel általa gazdagodtam. Gyakran szoktam javasolni ismerőseimnek, hogy próbálják ki, nem fognak csalódni. Ennyire jó a cucc bizony.

Az előzmények ismeretében a bizalmam megrendíthetetlen az arcok irányában, nagyjából úgy vagyok velük, hogy ha Tetris-t adnának ki azt is megvenném ismervén a kreativitásukat. Nem sok ilyen cég van (hirtelenjében a Mojang, Notch cége ugrott csak be), és csak remélni tudtam, hogy a Double Fine Bundle amit pár hete vettem meg Steam-en nem fog csalódást okozni. A gyűjtemény három játékot takar: a Psychonauts-ot (végre megvan eredetiben is, ráadásul raktak bele achievement-eket is), a Stacking-ot, és a Costume Quest-et. Csalódásról szerencsére szó sincs, mind a három játék kurva jó a maga nemében, az elsőről már ugye megemlékeztem, a második annyira elmebeteg, hogy néha zavarba hoz, a harmadik pedig… nos, a harmadikról írnék kicsit bővebben is.

 Rakétazápor

 Ez a kép még mindig a játékból van

Az van, hogy a Double Fine rá van feszülve az olyan játékok gyártására, amelyeknek célcsoportját első ránézésre mindenki belövi a 10-12 évesek szintjére (na jó, mondjuk a Brütal Legend „kicsit” kilóg a sorból). Ezt a hibát elkövettem én is, az első tíz perc játék után első nekifutásra léptem is ki (amiben mondjuk nagy szerepe volt egy grafika helyett fehér képernyőt produkáló programhibának is), de tegnap adtam neki még egy esélyt, aminek az lett a vége, hogy csak nagy erőfeszítések árán sikerült végre abbahagynom. A játék ugyanis jó, bőven elég az addikció kialakításához, bár vannak hibái. A gyerekjáték kitételt továbbra is fenntartom (sokkal kevesebb a kihívás benne, mint a Psychonauts-ban), de valamiért – lehet hogy a bennem bujkáló infantilizmus miatt – mégis órákra lekötött.

Nézzük a sztorit:  Halloween estéje van, Reynold és kishúga, Wren elindulnak balázsolni (mennyire hülye egy szó ez). Rögtön meg is történik a baj: az egyik háznál nem ember, hanem egy ork nyit ajtót, aki egyből meg is ragadja az alkalmat, hogy elrabolja a kislányt. Reynold persze ezt nem nézheti tétlenül, le is veri a szörnyet (később kifejtem hogyan tud ilyeneket csinálni egy kartonlapokból összetákolt robotjelmezes tízévesforma kisfiú), de már késő: Wren eltűnik, és a mi dolgunk lesz kiszabadítani az orkok, és az őket irányító gonosz boszorkány karmai közül.

 Ne szarozz, mondd meg nekik!

 Egy vidám ork, akit hamarosan kénytelenek leszünk lezúzni

Innentől kezdve a játék két jól elkülöníthető stílusban zajlik tovább: az izometrikus mászkálós nézetben hősünk valódi énje, a kiskölök a főszereplő, míg ha összefutunk egy ellenféllel, akkor a japán stílusú RPG-k körökre osztott harca következik. Itt találkozunk a játék egyik zseniális húzásával: a mászkálós részek során – többek között – jelmezek hozzávalóit gyűjtögethetjük, majd ha megvan mind, akkor fel is vehetjük. Ha harcra kerül a sor, akkor az adott jelmeznek megfelelő hatalmas lénnyé változunk egy látványos animáció során (amit szerencsére ESC-kel átléphetünk, mert huszadszorra már kicsit unalmas): ha éppen Szabadság-szobornak öltöztünk, akkor egy hatalmas lángcsóvákat fújó szoborrá válunk, ha a karton robotjelmez van rajtunk, akkor egy rakétákat eregető óriásrobotként lépünk a harcmezőre, és így tovább. Jópár jelmezt összerakhatunk a kaland során, amelyeket ráadásul cserélgethetünk is a csapatunk tagjai között (már ha szereztünk barátokat ugye), így további taktikázásra adva lehetőséget. Apropó taktikázás: árusoktól vehetünk Battle Stamp-okat is, amelyeket hozzátársíthatunk a karaktereinkhez így juttatva őket új opciókhoz: van például olyan bélyeg, amit alkalmazva sikeres blokk után azonnal visszatámadunk, de akad olyan is, amivel egy körre lebéníthatunk egy ellenfelet, több életerőt kapunk, nagyobbakat sebzünk, vagy a csapásaink nem csak az adott ellenfelet, de a mellette állókat is sebzik. A sikeres kombináció (melyik jelmezekben milyen bélyeggel indulunk) annak függvénye, hogy milyen típusú szörnyekkel kerülünk szembe: vannak warlock-ok, medicek, sima warrior-ok, sámánok és egyéb típusok, amik változatos mennyiségben, és összetételben akarják elkenni a szánkat.

 Ilyen a harc: itt éppen a Szabadság-szobor cirógatja a fáklyája lángjaival az egyik debellát

 A kérdés teljesen jogos

Mint látható a harc meglehetősen kidolgozott, ráadásul feldobják az egyes karakterek spéci animációi: amikor először láttam a Szabadság-szobrot gyógyítani, akkor például nagyon röhögtem (ezen a videón 1:10-től). Persze amikor már több tucatszorra nézed őket végig kissé unalmassá válnak, és sajnos nem átugorhatóak ESC-kel sem. A másik gondom nekem a „nyomjd meg most a space-t!” típusú pár pillanatos felvillanásokkal volt: oké, hogy valahogy illik kicsit nehezíteni a sikeres blokkolást, illetve támadást, de az én béna reflexeimnek néha már túl gyors volt a dolog. No sebaj, azért a harc változatos, és idővel tényleg neki kell majd állni agyalni, hogy milyen taktikát válasszunk, különben egymás után fognak jönni a vesztett csaták (amiknek szerencsére semmilyen negatív vonzatuk nincs). Apró tipp: ha – még izometrikus nézetben – ráverünk egyet a szörny hátára, akkor kapásból előnyből indulunk, ugyanis a csatatérre lépve az ellenfelek sebzést kapnak!

Nézzük a kalandrészeket: hasonlóan a Chrono Trigger-hez és társaihoz itt is lehet bárkivel beszélgetni, némelyikük küldetéseket is ad, amelyeket érdemes megcsinálni. A Q billentyűvel megnézhetőek az éppen aktuális, és már teljesített küldetések, szóval általában képben leszünk, hogy mi legyen a következő lépés. Persze rengeteg időt el lehet tökölni az összes szál elvarrásával, és a rejtett helyek keresgélésével, úgyhogy az olyan lootmániások mint én gyorsan fognak fejlődni. Sok újdonságot nem tartogat ez a rész, inkább a humoros párbeszédek azok, amiknek hála nem fullad unalomba a rengeteg mászkálás (például egész mókásak a fogápolás fontosságára figyelmet felhívó versenyt tartó fószer enyhén paradox elméletei arról, hogy miért ad cukorkákat jutalomként).

Nagy vonalakban ennyi a játék: tulajdonképpen egy nyugati kultúrába ültetett japán RPG-vel van dolgunk, amelyben a fantázia játssza a főszerepet: ha már visszamenni az időben nem is tudunk, hogy újra szuperhősöknek érezzük magunkat egy törölköző nyakunkba akasztásától itt legalább újra azzá változhatunk át, amivé és akivé akarunk. Akit nem zavar a kicsit gyerekes külcsín, és a fröcsögő vér teljes hiánya az jól fogja magát érezni vele.

Pár hete beszédültem egy Burger Kingbe, hogy a szokásos kifőzdés rántotthúsomat valami trendibbre cseréljem (mentségemre legyen szólva, hogy kényszerítettek – na jó, majdhogynem). Minden egyes alkalommal megfogadom, hogy soha többet jenki gyorskajálda, elvégre egyrészt a tizenéves korom nagy anarchistája döbbenten nézne rám, ha látná mit csinálok, másrészt pedig valahogy mindig az a vége, hogy otthagyok másfélszer annyi pénzt, mint a fentebb említett erős túlzással étteremnek is nevezhető helyen (amúgy nem rossz, átmenet a menza, és a menüs éttermek csodálatos világa között). Ebben az esetben is kicsit mérgelődtem, hogy bő 1300 forintra rúgott a végösszeg, amiért kaptam egy lófasznyi hamburgert, egy gyerekadag sült krumplit, és három deci kólát. Persze nem én lennék, ha nem agyaltam volna ki egy viszonylag épkézláb elméletet arra nézve, hogy igazából nem én vagyok a birka, hanem a csúnyagonosz étteremvezetők manipuláltak döntésemben: viszonylag biztos vagyok abban, hogy a pult felett elhelyezett menü direkt van agyonbonyolítva, hogy – feladván a reménytelennek tűnő interpretálási kísérleteket – a végén rábökj a legnagyobb, legegyszerűbb nevű verzióra, hogy te most inkább azt kéred, nincs kedved átrágni magad a sok pluszjel, időpont, és if-then-else szerkezet erdején. Így kötöttem én is ki a meglehetősen gyatra ár-érték aránnyal bíró menü mellett (valami barbecue-szószos téma volt az még rémlik), pedig ha lett volna még mondjuk 10-15 percem mérlegelni, akkor tuti helyesebben döntök. Így viszont az arcomba bámuló eladócsaj egyre türelmetlenebb pillantásai alatt rogyadozva úgyis oda lyukad ki az ember, hogy inkább választja a legdrágábbat, csak ne nézzék döntésképtelen hülyének.

No persze mindez egyszerűen megelőzhető: nem kell ilyen helyekre járni, az otthoni lecsó íze úgyis überel bármit, amit ott kaphatsz.

Raise your hand if you want to meet her! (link a 2009-es deviantartos feltöltéshez)

A Team Fortress 2 című, meglehetősen népszerű játék begerjedt tizenévesekből álló rajongótábora immáron évek óta keresi-kutatja a jelet, a bizonyítékot, hogy a Pyro valójában nem egy marcona bakancsos harcos, hanem egy törékeny lány, aki a maga meglehetősen egyéni módján akar érvényesülni ebben a férfiak által uralta világban. Egészen eddig a Valve sem adott túl sok támpontot (bár néhányszor elszólták magukat): a karaktert a játékban minden négyzetcentiméteren tűzálló ruha takarja, hangja pedig ugyan mély, de ez betudható a gázmaszk torzító hatásának.

Mivel kicsit lassú vagyok mostanában, sőt a szövegértésem hallás után is hagy némi kívánnivalót (már ha az angol nyelvről van szó, a magyar még csak-csak megy), így kellett pár hét, hogy csak ráklattyintsak a feliratozás funkcióra az alábbi videónál, amit ma néztem meg úgy ötödszörre (javaslom először mindenféle elemezgetés nélkül megtekinteni, tökéletes alkotás):

Na nézzük csak mi borogatta meg a világképemet!

Egy screenshot úgy 0:27 környékéről:

Egy másik, az időpont 0:56:

She? Young girl’s heart?!! Mi a szent szar? Kedves Pyro, ezek szerint te voltaképpen egy Miley Cyrusos-Hanna Montanás mámorban fetrengő visszamaradott kamaszlány vagy, aki előrehaladott elmezavarában azt képzeli, hogy amit tesz az voltaképpen csupa szivárványszínű ottalvós körömlakkozás?! Ha ez igaz, akkor kedves Valve, újfent bizonyítékát adtad annak, hogy zseniálisan tudod kelteni a hypeot, még annak árán is, hogy most egy több éves koncepciót romboltál le bennem. Na sebaj, majd valahogy kiheverem, nektek viszont le a kalappal!

UPDATE: azon gondolkodtam tegnap este a post megírása után, hogy a pyro totyogó, kicsit terpeszben lépegetésének mi lehet az oka… szerintem a Heavy biztos tudná a választ, csak éppen ez nem egy olyan téma, amiről szívesen beszélne 😉