Legújabb kiszemeltjük az ősz nagy durranása, a Call of Duty széria legújabb tagja, amely a Modern Warfare2 nevet kapta. Hetek óta megy a botrány, a játékot betiltották Oroszországban (is), újra előkerült az ifjúság megrontásának rémképe, mint örök Jolly Joker… de miért is megy a hiszti? Hiszen ez egy igazi tököslegényes ‘amerikaiak vinni demokrácia’ típusú kommandózós-háborúzós katonás játék, nem? Nem hasonlít a elmeroggyant (bár zseniális) Postal2-höz, nem az öncélú brutalitásra épül az egész játék, akkor meg mi a bajuk vele? Mielőtt elárulom következzék néhány szám, amelyekből leszűrhető, hogy mekkora volumenű projectről is van szó:

a játék fejlesztése 50 millió dollárba került (amiből összerittyenthető egy közepes költségvetésű hollywood-i csodafilm is), de a járulékos miegymásokkal (marketing, meg hasonlók) a kiadások már a 200 milliós magasságokat verdesik. Ez soknak tűnik, de ha hozzáteszem, hogy egy novemberi adat alapján azóta 550 millió dolláros bevételt hozott máris nem tűnik olyan nagy áldozatnak a fejlesztők (és főleg) a kiadó részéről.

Érthető amúgy a játékot övező őrület: valóban egy profi kivitelezésű FPS-t köszönthetünk a személyében, amelyet majdnem minden teszter tárt karokkal fogadott, és magas pontszámokkal jutalmazott mind az írott, mint az online média esetében, és elég csak megnézni a képeket ahhoz, hogy az ember rádöbbenjen, hogy ha ezt nem viszi végig akkor valami kimarad az életéből. Soha nem volt lehetőségünk ennyire beleélni magunkat a harctéren az életéért küzdő baka szerepébe, ennyire érezni a mellettünk elsüvítő lövedékek szelét, kapkodni a fejünket a felrobbanó gránátok repeszei elől!

Ha ennyire jó ez a játék, és ennyire nem rugaszkodik el a már megszokott háborús kliséktől (tehát a jófiúk vs. rosszfiúk örökrangadót járja körül ez is), akkor min akadtak ki az ifjúság védelmére felkent lovagok (értsd politikusok)?  Azon, hogy a fejlesztők vették a bátorságot, és némelyik pályán kicsit mégis elrugaszkodtak a jól bevált ‘lődd-a-terroristát’  recepttől:

Tovább »

Ma volt egy elég kellemetlen élményem: az egyik kollegám unatkozott, és a Google-lal keresgélt mindenféle kifejezésre, mintegy tesztelve azt. Érdekes volt például, hogy létezik olyan, hogy furik.com (ja igen, Furik a becenevem itt Fehérváron, akit érdekel, hogy miért az kombinálja ki ebből), és egy kazánokkal foglalkozó cég weblapja őkelme (megintcsak asszociálhatunk arra, hogy én meg szexszkazán vagyok :)). Aztán egy újabb hirtelen ötlettől vezérelve a srác rákeresett a teljes nevemre, aztán rákattintott a Képek-re. Elhűlt bennem a vér: a Facebook-ról lehúzta a Google a fotómat! Ez durván veszélyes is lehet, mert ki tudja, mondjuk holnap akarok írni egy postot a pedo- geronto – nekrofil ukrán maffiózókról, akiknek megvannak a módszereik arra, hogy kinyomozzák a nevemet, és onnantól már csak egy gúglizás, és máris tudják hogy nézek ki!

Ennek az állapotnak véget kell vetni – gondoltam, és ennek jegyében fogtam a Google-t (aki ezek szerint nem is annyira a legjobb barátom), és megtaláltam ezt a remek cikket a Facebook fontosabb adatvédelmi beállításairól. Az alábbiakban a szerző által írt 10 tipp esszenciáját olvashatjátok (szóval nem fog mindegyik itt is szerepelni), amelyek sokban segíthetnek abban, hogy ne járjatok úgy mint én:

1. A profilunk eltávolítása a Google-ről: ha már erről esett szó a bevezetőben, akkor ezzel kezdeném. Tudtátok, hogy a Facebook nem csak a profilképeket teszi kereshetővé, hanem egy korrekt kis áttekintést is nyújt az érdeklődőknek, amely tartalmazza a képen kívül az ismerőseitek listáját, és az általatok kedveltnek megjelölt hírességek/termékek/stb. kivonatát is? Nézzünk egy ilyen profilra egy példát, amit a fentebb említett oldalról emeltem át:

Azért ennek a töredéke is bőven sok kiadott infó lenne egy vadidegennek! Ezen a következő módon lehet segíteni:

a Keresési adatvédelem nevű menüpontban (<- katt rá, és megnyitja) a lap alján található jelölőnégyzetből vegyük ki a pipát, és mentsük el a változásokat:

Ezután – pár percet várva – már nem fog minket megtalálni a Google, és általa az esetleges rosszakaróink (vagy kéretlen hódolók, kinek mi a rosszabb :)).

1. A profilunk eltávolítása a Facebook keresésből: amennyiben még ennél is komolyabban szeretnénk elrejtőzni a nagyvilág elől, akkor… hm… ne regeljünk közösségi oldalakra 🙂 Na persze a viccet félretéve van módunk arra is, hogy a Facebook saját keresőjével se bukkanhassanak ránk. Ez akkor praktikus, ha mondjuk – ahogy az eredeti cikk szerzőjének édesanyja is – tanárként tengetjük napjainkat, és nem szeretnénk, ha a diákjaink egyáltalán megtudják, hogy fent vagyunk az oldalon. Ennek módja: megnyitjuk a már említett Keresési adatvédelem menüjét az oldalnak, és a lenyíló menüben megadhatjuk, hogy kik találhatnak ránk, ha beírják a nevünket a jobb felső sarokban található mezőbe:

Van lehetőségünk mélyebb beállításokra is, ha a lenyíló menü Testreszabás opcióját választjuk:

3. A képeken megjelölhetőség megakadályozása: mindenféle hosszas bevezető nélkül következzék ez a kép intő példának:

Jelentkezzen az, aki szeretné, ha egy ilyen fotón megjelölnék, és ez kikerülne mondjuk a főnöke falára is (merthogy ismerősök)! Hm… Stewe Wondert idézném: nem látom a kezeket! 🙂 Következzék a megjelölhetőség kiküszöbölése á’la Facebook: Személyes adatok menü , azon belül is az alábbi opció:

A felbukkanó ablakban pedig ezeket kell átállítani:

Van lehetőség kivételek megadására is (tehát beállíthatod a szűk haveri kört pl.), akik azért láthatják, ha meg lettél jelölve egy arconpörgős fekve bal orrlyukon hányós fotón, mint főszereplő.

4. A fényképalbumok elrejtése a nagyvilág elől: erre is szükség lehet alkalomadtán, pl. nem biztos hogy szeretnénk ha a kollegáink a családi bulin lightosan bekarmolt apánk arckifejezésén röhögnének bent a cégnél. Az albumok láthatóságát külön-külön szabályozhatjuk a következő módon: Fényképek adatvédelme oldalm majd az albumok mellett található lenyíló menükkel operálva máris nagyobb biztonságban érezhetjük fotóinkat:

5.  Szaftos magánéleti pletykák elkerülése: nem biztos, hogy az ember szívesen teregi ki az életében történt változásokat, pláne azokat, amiken utána az ismerősei vén kofákhoz hasonlatos intenzitással csámcsoghatnak heteken át. Nézzünk egy példát arra az esetre, amikor a Facebook ezen funkciója kellemetlenséget okozott:

(Magyarul: Janice most már egyedülálló. Erre Jared: elváltatok apuval? Janice: elfelejtettem szólni neked :D)

Hála istennek ez a fícsör is kikapcsolható a következő módon: Hírek és üzenetek oldal, majd kivenni a pipát innen:

6. A Gonosz távoltartása: rádbukkant egy szervkereskedő bűnszövetkezet, és a vesédet akarja? Esetleg akadt egy pszichopata rajongód, aki hülye levelekkel bombáz, és éjszakánként hörög a telefonba, amikor felhív? Nna, örömhírem van: tudok egy olcsó bérgyilk… le lehet tiltani az ilyen renitenseket a nevük, vagy – ha azt nem tudjuk – az e-mail címük alapján. Módja: Adatvédelem főmenü, majd a mezőkbe értelemszerűen megadni a nevet, vagy a mailcímet:

Ezek talán a legfontosabb, és leghasznosabb trükkök, amikkel védhetitek magatokat, de természetesen ezek önmagukban nem elegendők: kell hozzá a jó öreg józan paraszti ész is, azaz ne igazoljatok vissza boldog-boldogtalant, ne töltsetek fel még védett mappába se homepornó kategóriás képeket (mivel azokat letöltheti olyan is, aki a megbízható személyek kategóriába tartozik, de aztán viszontlátjátok magatokat a napiszaron), stb. stb. Jó dolog a Facebook, de a 350 millió(!!) regisztrált emberke között bizony akadnak csúnyák, és gonoszak is! Ne legyetek hanyagok, nézzetek rá az adatvédelmi beállításaitokra!

UPDATE: most olvasom Mark Zuckerberg levelét, amelyben azt írja, hogy most fogják teljesen megreformálni az efféle beállításokat (magyar cikk erről itt)…  Na sebaj, majd írok arról is egy postot 😉

…a világnak, hogy ma reggel fel kellett kelnem! Csodálatosan aludtam, elerenyedten, békésen, talán még álmodtam is valami szépet (gondolom lepkét kergethettem egy harmatos, a kelő nyári nap fényében tündöklő réten, vagy ilyesmi), de ennek vége szakadt, amikor – nem erőszakosan, de  könyörtelenül – beküzdötte a World of Goo egyik zenéje magát az agyamba a hallójáratomon keresztül, ezzel késztetve a tudatomat, hogy kiszakadjon a gyönyörű világból, amiben eddig leledzett semmitől se zavartatva. Ádám érezhette magát úgy, mint én ma reggel: ki lettem űzve a Paradicsomból. Úgy éreztem, hogy ha most kialudhattam volna magam, akkor soha többet nem kellett volna ilyesmire pazarolnom az időmet, annyi energiát halmozhattam volna fel magamban. És még ezt is elveszi tőlem a világ. Sebaj, téged is utállak, nem csak szerencsétlen malacokat.

Amúgy mára is akadt egy bölcsesség, amelyet a bőrkötéses „JonC összes bölcselete” könyvben fog majd az utókor kiadni (ha ez megtörténik, akkor természetesen a Biblia nevű bestseller karrierjének befellegzett). Tessék készíteni az emlékkönyveket, noteszeket, üzenőfalakat, kinyilatkoztatás következik:

Minél több mindent tart az ember megszokottnak, és magától értetődőnek, annál sivárabbnak érzi az életét.

Na erre varrjatok gombot! 🙂

Emlékszem, amikor pár hónapja felhoztam a kávéfőzőt az albérletbe mennyire örültem, hogy végre ihatok néha egy jó erős feketét. Néhány napig nagyon jó érzés volt, amikor délután – megmikrózva a reggeli adag maradékát – magamba szólítottam egy fél bögrével belőle, és segítségével volt erőm késő este is írni, játszani, netezni, és nem kellett küzdenem a folyamatosan rámtörő álmossággal. Szép időszak volt, mindenhol mint Isten ajándékát emlegettem a kávét, és a fogyasztásával járó hatásokat. Ennek már vége. Napok óta nem vagyok hajlandó csinálni egy újabb adagot belőle, egészen egyszerűen azért, mert megváltozott a szervezetem reakciója a koffeinnel szemben: az első időszakban tapasztalt eufóriát felváltotta az ingerültség, a szívdobogás, az izzadás, és a remegés. Ezek közül a legzavaróbb az első tünet, mivel egész egyszerűen képes vagyok apróságokon felkapni a vizet, és túlreagálni a dolgokat. Ez akkor üt be igazán, ha nagyon fáradtan próbálom magam stimulálni egy emberes adag segítségével, de ahelyett, hogy visszatérne az (élet)erőm csak azon tulajdonságom kerül előtérbe, amivel bolhából könnyedén elefántot csinálok alkalomadtán (amely magában ugyan egy biológiai/genetikai csoda, de mégse előnyös, ha az ember szociális kapcsolataira gyakorolt hatását tekintjük). A többi már fiziológiai tünet, de épp elég dühítőek: a szívdobogás, a belső remegés érzése nagyon rossz, és kihatással van az ember hangulatára is.

(Nem tudom nem észrevenni a hasonlóságot a fenti negatív hatások, és mondjuk egy speedről pár hete lejött narkós elvonási tünetei között! Méghogy nem drogozik, aki nem használ illegális szert? Ugyan-ugyan, mese habbal.)

A fentiek okán úgy döntöttem, hogy a mai naptól a jelszó: soha többet koffeint! Elegem van abból, amit most – egy Adrenalin, és két-három kávé elfogyasztása után – érzek: a szívem ver, mint egy metálbanda fosra szívott dobosa, kellemetlen izgatottság, és türelmetlenség vett erőt rajtam, és egész egyszerűen ideges vagyok. Nem tudok írni, csaponganak a gondolataim, nincs türelmem az emberekhez, és hasonlók… Nincs szükségem erre! Ezen túl tömény dózisban nem vagyok hajlandó magam koffeinnel mérgezni (csak nagyon indokolt esetekben, a mai például nem volt az), a régi szép időkben benyomott 2-3 energiaital helyett mostantól maximum naponta 2-3 bögre teát fogok inni.Az is kábítószer, de szerencsére talán az enyhébbek közé tartozik.

Érdekes amúgy, hogy mennyire (és milyen sok szempontból) képmutató társadalomban élünk: elítéljük azokat (a törvény vasszigorával), akik marihuánával élnek, míg a masszív alkoholisták szabadon dönthetik romba saját, és családjuk életét. Előrebocsátom, hogy én nem vagyok füves (nem is voltam, és nem is leszek az soha), de mégis nonszensznek érzem azt, amikor tűzzel-vassal üldöznek egy olyan szokást, amit néhány száz kilométerrel odébb már legálisan is elfogadtak, és nini – mégse omlott össze a nemzet, és az állam ott se! Nem lepték el az utcákat a drogért harcoló bandák, nem hullottak szét családok a fű miatt, és nem teltek meg a börtönök a zölddel kapcsolatos bűncselekményeket elkövető félállati sorba süllyedt beesett arcú emberi roncsokkal! Tegyük fel a kérdést: melyik a károsabb a nemzetre, a családokra, a fű vagy a pia? Marha egyszerű példát mondok: láttatok/hallottatok már olyat, hogy valaki annyira beszívott (csak fűtől, nem használt mellé se alkoholt, se semmit), hogy belekötött a fába is? Volt már olyan, hogy valaki agresszív lett tőle, verte a családját/balhézott szórakozóhelyen/rendőröknek támadt/stb.? Ugyanez alkoholra vetítve? Na, itt van szerintem az egyik fő ellentmondás a tiltásban: a marihuána igenis nem rombolja annyira (és a hangsúly ezen van) a szociális kapcsolatokat, mint a sokak által szent tehénként kezelt alkohol! Nem, nem azt mondom, hogy tiltsuk be a szeszt (mert akkor én is jó nagy bajban lennék :)), de ne állítsuk azt, hogy a fű károsabb/veszélyesebb lenne nála, sőt! És ne vegyük – demagóg módon – egy kalap alá a többi, sokkal durvább szervezetroncsoló hatású droggal, mint a szintetikus anyagok (LSD, speed, Extasy, stb.), vagy az oldószerek, meg az intravénás drogok! Ha egy lapon említjük ezekkel, akkor azzal hatalmasat csúsztatunk, félrevezetünk másokat!

Lehet, hogy a fentiek alapján habzószájú liberálisnak tűnhetek, pedig nem akarok senkit arra bíztatni, hogy buzi legyen drogokat használjon. Láttam anno ifjúkoromban néhány ellenpéldát arra, hogy milyenné válhat valaki, ha évek óta szív, és bizony nem feltétlenül hozza ki az emberből a jó oldalát a tartós füvezés: volt olyan ismerősöm, aki – miután megtudta, hogy nem tudtam neki pénzt levenni a számlámról kölcsönbe, hogy este tudjon venni egy grammot – dühében majdnem szétverte a lakást, ahol voltunk, majd kiviharzott a lépcsőházba, de előtte még bevágta a bejárati ajtót, de olyan lendülettel, hogy a konyhában leesett egy tányér az asztalról. De: ha hasonló intenzitással piált volna, akkor sokkal durvábban szétcseszte volna magát ennyi év leforgása alatt. A kannásborok, meg a kommersz szeszek először – szerintem, de nem tudom tényekkel alátámasztani – az agyat teszik tönkre, az idegeket roncsolják szét. Ez a jó öreg „elitta az agyát” állapot, amit kitartó, kemény munkával akár 5-10 év alatt is el lehet érni, de ahhoz már tényleg oda kell tennie magát az illetőnek. Ezzel a deciliter/elpusztított agysejt mérőszámmal a fű nem tud versenyezni, teszem hozzá: szerencsére.

Zárszóként idézném Palit, a volt főnökömet (aki iszonyat egy figura volt, írnom kéne róla), aki azt mondta: „mindent lehet, csak mértékkel!”. Erre én visszakérdeztem: „és Pali, ha mondjuk a heroint választom, mint szórakozási formát?” A válasza belém ivódott, mint örök igazság: „persze, néhanapján behernyózol, jól érzed magad, de ne váljon rendszeressé!” 🙂 Na igen, ez ilyen egyszerű…

Volt anno 60 éve is egy hasonló kezdeményezés, amely egy mai hír kapcsán beugrott nekem. Volt az a töpörödött kis szobafestő, aki jellegzetes kis bajuszkájával, félrefésült hajával, és rikácsoló hangjával milliókat vont tömeghipnózis alá, és segítségükkel magáénak tudhatta Európát egy viszonylag rövid időre. Eme varázslatosan beteg agyú emberre hatottak olyan magukat tudósnak valló egyedek elméletei, mint Ernst Haeckel, aki a darwinizmusra alapozva megalkotta az árja fajelmélet alapjait, mely szerint egyes fajok már génjeik által megszabva alsóbbrendűek másoknál. Úgy vélte (és ezt a véleményt sokan osztották is, főleg a korabeli felvételeken zikkájlozó, menetelő németek vezérkarában), hogy a kiválasztott, uralkodó embercsoportnak nem szabad keverednie a rosszabb génekkel rendelkező „alattvalókkal”, és ezt szegregációval, azaz elkülönítéssel kívánta elérni.

Ennyi volt mára a történelemóra. Amiért fontosnak éreztem, hogy leírjam mindezt az az volt, mivel ma az Übermensch-tenyésztés („felsőbbrendű ember” kb.) régi hagyományait véltem újjáéledni egy internetes oldalon. A dánoknál létrehozott, ma már világszerte elérhető www.beautifulpeople.com nevű portál hasonlít a többi ezer társkereső/közösségi oldalhoz egy különbséggel: ide csak szép emberek kerülhetnek be. Amennyiben regisztrálni szeretnél, fel kell töltened egy profilt magadról (szigorúan képekkel!), amelyet aztán az aktív tagok pontoznak, és ha a többség úgy dönt, hogy szép vagy, akkor tagja lehetsz ennek a VIP-csordának.

Mindazonáltal hogy az oldal ötlete szellemes, mégiscsak szomorú, hogy újabb löketet ad a működése annak a világszerte elterjedt felfogásnak, miszerint ha nem vagy szép, trendi, és fiatal, akkor alsóbbrendű vagy, sose leszel igazán boldog, és se a munkádban, se a párkapcsolataidban nem fogsz tudni érvényesülni, és győztesként kijönni a konfliktusokból. Az, hogy valójában mennyire vagy értékes (és itt most nem a magadra aggatott ékszerek áráról beszélek), azaz mennyire vagy okos, kedves, vagy csak szorgalmas az manapság utolsó utáni prioritást élvez. Olvastam pár hete egy felmérést, hogy a mai gyerekek mik szeretnének lenni, ha felnőnek: tűzoltó, katona, és vadakat terelő juhász helyett (tessék kapaszkodni)… celebek! Ez persze vastagon a drága kereskedelmi televízióink sara (azoknak is lejárhatna már végre valami sugárzási engedélye…): legutóbb nálam az verte ki a biztosítékot, hogy októberben a Hal a tortánban egy héten keresztül sitteseket mutogattak, köztük azzal a Tasnádi Péterrel, akiről 2006-ban a következők jelentek meg a sajtóban:

Vádat emelt az ügyészség Tasnádi Péter ellen; tizenegy különböző bűncselekménnyel vádolják, többek között azzal, hogy az ő utasítására késeltek meg több embert és gyújtottak fel autókat; a vádiratban szereplő 11 bűncselekmény közül kilencet bűnszervezet tagjaként követett el.

Nos, most három év elteltével ez az ember levágott lófejekkel, és agyonveretéssel viccelődik a TV-ben, ezzel azt sugallva a nézőinek (amelyek között azért elég sokan még a befolyásolható korosztályba tartoznak), hogy „csaljatok, sikkasszatok, ölessetek embereket, lesz pénzetek, és még a TV-be is meghívnak utána bohóckodni!”.

Témába vágnak még a Viva/MTV által sugárzott undorító tiniagymosó hulladékok is, amelyek rendre azt próbálják a tizenévesek agyába sulykolni, hogy legyetek menők, meg trendik, legyen kurva nagy dzsipetek, mutogassátok magatokat 16 évesen egy szál bikiniben, szerepeljetek kefélős valóságsókban (természetesen úgy, hogy ti vagytok a kurvák, akiknek még a partner neme is mindegy, sőt esetleg még a faja is), éljetek sikerben fényben és csillogásban… A felvételek persze nem mutatják az ezüsttálcáról kokószippantgatás gyönyörű ceremóniáját (az orrból kicsurranó vérpatakocskával természetesen), se a drogok és alkohol miatt lecsúszott „sztárokat” hányni, és a saját mocskukban fetrengeni (Amy Winehouse, Britney Spears, de kis csúsztatással idesorolható szerencsétlen David Hasselhoff is… a lista folytatható). A hollywood-i sztárpletykák nem tesznek említést arról az ipari mennyiségű emberi selejtről, amit a média, és a popszakma kitermel, akik a csúcsra jutás után jobb esetben megússzák azzal, hogy életük végéig a külvilágtól elzártan vegetálnak valahol (amíg egy rosszul sikerült löket a vénába el nem viszi őket), rosszabb esetben mindenüket elvesztve egy szanatórium hűvösében élik le maradék néhány évüket… Én kurvára nem sajnálom ezeket az embereket, mivel amikor hagyták elcsábítani magukat a nagy pénz által tudhatták, hogy ez is benne lehet a pakliban, volt már elég precedens a világtörténelemben, amikor a szárnyalást nagy szarnyalás váltotta fel (Janis Joplin, Elvis Presley, stb.). De (hogy kicsit visszakanyarodjak az eredeti témához): veszélyesnek tartom azt, hogy ezt a világot úgy mutatják be a mai tizenéveseknek, hogy közben szemérmesen hallgatnak a kegyetlen valóságról, ami a csillogás mögött bújik, ráadásul azzal, hogy mindent a külsőségek, szépség, látszat alá rendelnek azt is tanítják nekik, hogy ne törődjenek a körülöttük élők belső értékeivel, nyugodtan hajtsák el őket, ha nem elég trendik. Ez a bjútifulpípöl is ezt az új felfogást lovagolja meg: melyik csitri ne próbálná meg magát szívesen egy jól beállított fotóval, hátha ő is bekerülhet a gyönyörűek közé? Bezzeg IQ-tesztet nem töltetnek a jelentkezőkkel, az tuti…

Tudjátok mi kell napok óta tartó apátia elűzéséhez? Mi az, ami kizökkenthet abból a folyamatos érzésből, hogy semmi értelme a napjaidnak, és igazából csak azért kelsz fel reggel, mert elvárják a cégednél, hogy bemenj, de alapvetően stresszben élsz, és ezt azokon vezeted le, akiket szeretsz (mint abban a reklámban a gyerekére ráordító anyával, gondolom vágjátok)? Amikor semmi se szép, semmi se dob fel, és tényleg úgy érzed magad, mint egy érzelmi/értelmi fogyatékos, és a blogodra is csak azért postolsz, hogy másokkal is megoszthasd, hogy neked milyen kurva szar, ezzel lehúzva lelkileg azokat az embereket, akik bizalmat szavaztak neked, és naponta visszatérnek téged olvasni (bocsánatot is szeretnék kérni tőletek, és imádom mindőtöket egyenként!)? Bizony, a válasz elég triviális: barátok, és sör! A sorrend iszonyatosan szigorú, nem szabad felcserélni, mivel magában a sör fogyasztása társaság nélkül arra vezethet, hogy azon kapod magad, hogy otthon ülsz a gép előtt, Cure-t, vagy esetleg Interpolt/Radiohead-et/Coldplay-t/más befordult depressziós szart hallgatsz, kattintgatsz össsze-vissza értelem nélkül, és közben egyre mélyebbre süllyedsz az önsajnálat gusztustalan, értelmetlen, és szuicid mocsarában… Közben megbánthatsz akár olyan embereket is, akik aggódnak érted, és szeretnek, utána meg nem győzöl bocsánatot kérni… Most komolyan: erre van bárkinek is szüksége? Ugye, hogy nem. Ha azon kapjátok magatokat, hogy a fentebb vázolt állapot eluralkodott rajtatok, akkor a következőket ajánlott tenni:

1. telefon felemel, régi cimbik felhív következő dumával: „szia, rég találkoztunk, este sör?”
2. este a megbeszéltek alapján megjelenni a kijelölt kocsmában
3. having a good time, ahogy az angolok mondanák, röhögve szétalázni egymás kedvenc filmjeinek bemutatására irányuló erőfeszítéseit, majd egy „jó film lehet, meg fogom nézni” beszólással tovább súlyosbítani a helyzetet, ezután következhet a sírva röhögés, és így tovább
4. felüdülve, újra embernek érezve magad ezt a boldogságot megosztani néhány emberrel, mondjuk azzal a pármillióval, aki érti amit írsz, és még netezik is.

Tuti recept, és mondok valami vicceset: nem a sör volt a lényeg ebben az esetben. Sokkal többet ér a terápia során a vidámság, a jókedv, és annak a tudata, hogy végre beszélhetsz úgy, hogy figyelnek a szavadra! Komolyan: nem értettem mi a bajom mostanában, leüvöltöttem szegény barátnőmet is ma délután Skype-on, pedig pofonegyszerű a megoldás: KI KELL SZAKADNI A MINDENNAPOKBÓL, és ez nem pénzkérdés: elegendő lehet 1-2 óra sör mellett eltöltött óra is néhány baráttal! Ez volt a mai nap tanulsága a számomra, amelyet levontam, mint Stan a South Park részek végén jól.

Ezt se gondoltam volna, hogy valaha be fog következni: a bombagyar.hu szerkesztői (élükön Tomcat-tel) köszönték szépen az eddigi figyelmet, de ezennel úgy döntöttek, hogy bezárják a gyár kapuit. Mivel nem szeretnék bíróságra járni rágalmazás és/vagy becsületsértés okán (és itt most természetesen nem csak velük teszek kivételt, amúgy is óvakodni szoktam az alaptalan vádaskodástól), így nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni a döntés miértjét illetően. Tomcat szerint nem szeretnének kiégni, és túl nagy nyomás alatt kellett élniük, szeretnének kicsit élni is, míg a Gabucino néven futó szerkesztő azzal érvel, hogy Blogin (Tomcat hű társa) nőügye miatt kell megszűnnie az oldalnak. Ez finoman szólva is sántít, de jó, legyen ez az ok, mindenesetre Tomcat verziója jóval hihetőbb a számomra. Nekem, a kisembernek a gyomrom összeszorul még egy rutinigazoltatásnál (és csak a látszat kedvéért próbálok lazán viselkedni), ehhez képes ő(k) szinte nap, mint nap szembementek a hatalommal (ld. – egy kiragadott példaként – a legutóbbi pólós-buzirendőrös ügyet, amitől én aludni nem tudtam volna napokig, neki meg egy volt csak a sok közül, és nem is a legdurvább, sőt), és mégse omlottak össze. Hihetetlen bátorságról, és kitartásról tett tanúbizonyságot ez az ember, és ezt még akkor is el kell ismernem, ha nem feltétlenül értettem egyet a nézeteivel, sőt néha a céljai is érthetetlenek voltak a számomra, amikért harcolt (sőt, néha annyira nem érdekelt az egész, hogy kicsit nevetségesnek éreztem, hogy van, aki főállásban tud forradalmár lenni ebben az országban, és ha nem volt ellenség, akkor keresett magának újat). Igazából nekem a mai napig az volt a fő hajtóerő, amiért olvastam – főleg – őt, mert ugyanabban a vicces stílusban fogalmazta meg a vele történteket, amit annyira megszerettem anno a Terror News-ban is (erről bővebben itt, és itt olvashattok). Kiváló érzéke van például a párbeszédek megírásához, amit világ életemben irigyeltem tőle (ugyanis én nagyon béna vagyok ezen a téren). Szóval élveztem olvasni, akármiről írt, a többi szerkesztő viszont hidegen hagyott. Ahogy kivettem a szavaiból valószínűleg nem fog mostantól sehol publikálni (pedig akár a biciklizésről, meg a kutyáiról is írhatna, azt is szívesen olvasnám, sőt: azt olvasnám igazán szívesen), és ez elég szomorú számomra.

Talán sikerült megnyugtatnom mindenkit, hogy nem vagyok vérnáczi, és nem ideológiai alapon kedveltem a szóban forgó blogot, bár azt azért had tegyem hozzá, hogy valahogy könnyebb azonosulni az általuk közvetített gondolatokkal, mint mondjuk a Reakcióéval, de hangsúlyozom: a „mozgalom”, a hazamegváltás eme sajátos módja (ez a „csináljunk Táncsicsot Budaházy-ból” is csak röhejes volt szerintem) nem az én stílusom, mint ahogy az sem, hogy paranoiásra hazafiaskodjam magam, és mindenhol „idegenlelkűeket”, és minket felvásárolni akaró csúnya pajeszos zsidókat lássak (ha ilyen hülye lennék még a végén engem is ilyen könnyű lenne csúnya izraeli kapitalistákról szóló mesékkel beetetni, mint ebben az esetben a sokak által oly nagyra tartott kurucinfós szerkesztőbácsikat. A szánalmas talán a legmegfelelőbb szó, ami idekívánkozik, és én nem szeretnék ilyen lenni soha). Értem én, hogy valami változás kell ebben az országban, de nem hiszem, hogy pont bomberdzsekis kopasz szakmunkások fogják jobbá tenni a helyzetet (igen, általánosítottam). Fejjel a falnak – módszerrel nem lehet a jelenlegi mutyizós (de utálom ezt a szót, a hátamon feláll tőle a szőr), egymás között pályázatokat lezsírozós (lásd a néhány nappal ezelőtti villáminterjúmat), sikkasztgatós-elkúrós velejéig korrupt jelenlegi politikai elitünket leváltani, egész egyszerűen azért, mert már nem 56-ot írunk, és nem is szovjet tankok ellen kell harcolnunk. Egy polgárháború semmiképpen sem segít az országon, márpedig vannak olyan körök a hatalomban, akik a „divide et impera” (oszd meg és uralkodj) jól bevált módszerével próbálja egymásnak ugrasztani a magyarokat és a cigányokat, akik – annak ellenére, hogy koloncként lógnak a nyakunkon – mégse tehetnek az ország helyzetéről olyan súllyal, mint amilyennel egyes jobboldali emberkék próbálják őket beállítani. Nem hiszem azt, hogy bármi jóra is vezetne a romákkal való viszálykodás, és ezt annak ellenére mondom, hogy szinte naponta látok ingyenélő, nagyképű, mindenkibe belekötő, biciklit (és egyebeket) ellopó, kölcsönt vissza nem adó cigányokat, akiknek néha a látványuktól is elfut a düh. A vérük kiontása megoldhat bármit is? El kell érni, hogy a következő cigánygeneráció már kevésbé legyen antiszociális, és próbáljon beilleszkedni, és – már megint idealista vagyok, mert amit itt leírok évszázadok óta nem sikerült senkinek – szép lassan váljon hasznos rétegévé a társadalomnak (amilyenek voltak néhány száz éve, amikor még teknőt vájtak, vályogot vetettek, illetve késeket éleztek vándorlásaik során). Talán unokáink már látni fogják, hogy nincsenek cigányputrik, és nem a minél nagyobb gyerekáldást látják majd fő bevételi forrásnak.

Kicsit elkanyarodtam a fő témától, bár annyiban kapcsolódott ez, hogy sok jobboldali van annyira szűk látókörű, ostoba, és gonosz, hogy csak erre az egy problémakörre szűkít le mindent, pedig aztán ez is csak egy csepp (bár jó kövér) a tengerben.

Mindenesetre én egyelőre csak enyhén tartom veszélyesnek a magyarországi szélsőjobbos mozgalmat, azon a néhány barmon kívül akik kijártak romákat lövöldözni a többiek szerencsére megelégednek a Kárpátiás póló viselésével, és a kopaszra nyiratkozással, tettlegesség még nem történt tömeges méretekben, és adja ég, hogy ne is történjen. Kicsit azért megijedek mondjuk, amikor ilyen videókat látok (pedig én szerintem nem tartozok abba a körbe, akiknek félnivalójuk lenne akár így akár úgy):

Amit a videón látunk, az mind szép és jó, régi értékeink elpusztítása, és az idegenszívűek térnyerése úgymond örökzöld sláger bizonyos körökben. Igyekszek a továbbiakban nem ennyire cinikus lenni, mert szeretném azt hinni, hogy ezek az emberek nem csak simán belehülyültek a paranoiába (mert abba azért egész könnyen bele lehet), hanem valóban féltik hazájukat, és csak ez ellen szeretnének tenni. Amikor mondjuk először feltűntek betyárruhában volt némi halk kacaj azok között akiknek megmutattam, de a végén látható tekintélyes méretű mellizmok mindenkit meggyőztek, hogy igazi sportemberekkel állunk szemben. De: nem rájuk van szükség! Nem lőfegyverekkel pózoló harcművészek kellenek nekünk, hanem józanul gondolkodó politikusok, polgármesterek, tisztviselők! Egy maréknyi magát Rózsa Sándor leszármazottjának tartó jókötésű jobbos érzelmű fiatalember maximum arra jó, hogy tovább fokozza a cigányokban a félelmet (merthogy ők lesznek a „célközönség”, nem a politikai elit, azt is tutira veszem), ami rossz vért szül. Ha egy népcsoportot folyamatosan rettegésben tartunk, annak általában a sarokba szorított patkány reakciója szokott lenni a vége, és végül szélsőséges ellenreakcióba csaphat át a félelem (lásd Amerika, és a Fekete Párducok [¹] nevű színesbőrű mozgalom, amely a rasszizmussal vette fel a harcot néha elég durva eszközökkel).

Szóval jó lenne, ha az ügyes kezű animátor nem ilyen filmecskék renderelésével múlatná az idejét, hanem mondjuk megcsinálná a Vukk 2-t úgy ahogy kellett volna, vagy egyéb kevésbé veszélyes területen kamatoztatná a tehetségét. Iszonyatosan veszélyesnek érzem az ezzel való felelőtlen játszadozást, és azzal, hogy előre láthatóan egy második Gárdát akarnak létrehozni (esetleg kicsit radikálisabbat) máris nyilvánvaló, hogy ők is rossz célpontra álltak rá, amikor úgymond hagyták elterelni a figyelmüket a valós veszélyekről.

Nagyon antirasszista dumának hangzik amit nyomok (tisztában vagyok vele), de bennem is jó adag ellenérzés van velük szemben. Nem fogom elfelejteni a Kozma-gyilkosságot, amelyet a magát maffiózóvá felküzdő rétegüknek „köszönhettünk”, és nem fogom elfelejteni a velük szemben tapasztalt pozitív diszkriminációt, amelynek tudatában elszemtelenedve engednek meg maguknak sok pofátlan, és aljas húzást (emlékszem, volt a gyárban ahol dolgoztam egy másfél méter magas cigányfaszi, aki éjszakásban például a raktárban aludt a targoncán, bent a csarnokban meg állt a munka miatta, meg hasonlók, és amikor odakerült a sor, hogy kirúgják, akkor egyből feltette a százezer forintos kérdést: „most ezt azé’ me’ cigány vagyok?”, szerencsétlenségére emberére akadt, mert az üzemvezető azt válaszolta „nem tetszik? menj az ombudsmanhoz!”), és még nagyon sok undorító dolog a számlájukra írható. De tisztában kéne lennie a jobb oldalnak is két ténnyel: 1. nem ők a fő okozói a szarnak, amiben az ország van 2. nem lehet fegyverrel békét, és jobb világot teremteni. Amíg ezt nem látják be, addig csak egy helyben toporgás, és röhejes Y-terves, rendőrökkel verekedős, cigányok előtt masírozós módszerek fognak a rendelkezésükre állni. Ez pedig nem elég. Ezt már felismerte a Jobbik, és hatalmas szimpátiával fogadta az a néptömeg, amely megcsömörlött a Fidesz-MSZP duótól. Én mégis félek, hogy nem biztos, hogy jó párthoz menekültek a jelenlegiektől, talán jobb lenne, ha ezek az emberek nem mennének el szavazni jövőre…

[¹] A ’60-as évek vége felé kezdtek lecsengni a polgárjogi mozgalmak és a feketék megsegítését, védelmét már senki nem tartotta igazán fontosnak. Igazából a többség úgy gondolta, hogy Dr. Martin Luther King Junior elért mindent, amire egy afrikai-amerikainak szüksége lehet. Persze négernek lenni abban az időben sem számított épp kellemesnek. Valószínűleg azért is szerveződtek olyan fekete közösségek, akik nem akartak nagy lépéseket tenni, vagy szónokolni az egyenjogúságról, mindössze megvédeni magukat. Mind közül a leghíresebb a Fekete Párducok közössége, vagyis a BPP (Black Panther Party for Self-Defense) volt. A Fekete Párducok elsődleges célja valóban az önvédelem volt. Mindössze azért alakultak meg 1966-ban, hogy kiálljanak azokért a jogokért, amiket végre megkaptak, de még mindig nem járt mellé tisztelet és megbecsülés. További céljuk a nők esélyegyenlőségének elérése volt. Legfőbb eszközük a média volt és sokan ismerték őket, mert a szórólapok, graffitik, művészeti alkotások országszerte hirdették a szervezet létezését. (Azt azért had tegyem hozzá, hogy olvastam róluk kevésbé pacifista módszereket is…-JonC)
(forrás) (cikk róluk a Wikipedia-n)

Köszönet Yettencsnek, hogy felhívta a figyelmemet a videóra!

Na sikeresen megszivattam magam megint. Volt minden tünet, ami akkor jelentkezik, ha valaki nagyon megijed: pupillaszűkülés, lesápadás, lélegzet elakadása, és persze mindez társult riadt arckifejezéssel, majd – az első pánik után – az össze-vissza kapkodással. Még most is enyhén sokkos állapotban vagyok, mivel sikerült megint majdnem tönkrevágni a blogot a saját hülyeségemből.

Kitaláltam ugyanis, hogy milyen jó lenne néhány új funkció az oldalsávra (alapértelmezett témánál első körben), mondjuk csecse lenne, ha kiírná a legtöbbet kommentálók nevét. Ennek örömére leszedtem vmi ‘most commenters’ nevű plugin-t, amelyet szépen be is aktiváltam (már akkor dobott valami hibaüzit, de ráfrissítve aktív lett), majd – amikor 10-15 perc szenvedés után sem jelent meg – gondoltam törlöm a francba. Na, ekkor következett az, amin már egyszer átmentem, és nem akartam soha többet megtapasztalni: nekiállt minden pluginmódosításnál valamilyen „header already sent on…” kezdetű hibaüziket dobálni, amelyekben a plugable.php nyolcszázakárhányadik sorára hivatkozott. Megnéztem a kérdéses sort, persze semmit nem értettem belőle. Az igazi pánik akkor fogott el, amikor – kicsit felcserélve a dolgok sorrendjét, mivel azzal kellett volna kezdenem – megpróbáltam csinálni a WordPress beépített post-biztonsági mentőjével csinálni egy backup-file-t, amelyből bárhol bármikor visszaállítható a blog tartalma. Na, ezt sem sikerült, ugyanazzal a hibával megtagadta a rendszer… Lesápadtam. Összeszorult a gyomrom. Na nee… Ez az igazán nagy érvágás, mivel ha ez a funkció nem működik, akkor nagyon nagy kínok árán lehetne csak (ezalatt értsd: böngészőben kijelölni a szöveget, és beilleszteni, újraformázni, stb. stb.) visszaállítani a postokat egy komolyabb hiba után…

Jött a kapkodás a tárhelyszolgáltató cPanel nevű felületén, hátha csinálnak ők is naponta mentést. Utólag belegondolva még szerencse, hogy nem találtam meg, de néhány perce még ettől is rosszabbul voltam. Megnéztem a hibaüzit még egyszer, hátha látok valamit… hoppá, valamit ír a functions.php 8. soráról! Gyorsan megnéztem, és ezt láttam:

<?php
if (function_exists('register_sidebar') )
register_sidebars(2, array(
));
?>
?>

Hm… miért van ott két ?> ? Naneee… töröljük csak ki! Visszatöltöm FTP-n, ráfrissítek az adminfelületre… és működik! Gyorsanhamarjában backup mindenről! 😀 Visszaraktam a WP-Backup nevű plugin-t is, amit már hetek óta nem használtam, mondván minek az nekem, és beállítottam neki, hogy minden nap egyszer küldjön nekem mailben biztonsági mentést mindenről (plusz még kényelmességből beállítottam a GMail-t, hogy egyből címkézze meg ‘DB backup’-ként, jelölje olvasottá, és archíválja is le, ha már ráér).

A történet tanulsága: bizony, a kódok úgy működnek, hogy néha két karakter (sőt, még annyi se) is elég ahhoz, hogy tönkrevágjon egy szépen működő rendszert. Tessék jól átgondolni minden lépést, (először akarjatok biztonsági mentést csinálni, és csak utána szedjétek szét ízekre a kódot, mint Pistike a LEGO-ját), és ne essetek pánikba, ha minden veszni látszik! És használjátok (WordPress-nél persze) a fenti plugin-t, sok szívástól menekülhettek meg vele alkalomadtán! 🙂

Azért, hogy ne tűnjek totál hülyének (tudom, felesleges erőfeszítés, de hátha…) azért azt megjegyezném, hogy mostantól írja az alapértelmezett témánál a Rólam szövegben hogy hány post van a blogon épp. Ez a 97., szóval lassan jubilálunk! 🙂

Újabb hír, amely mellett nem mehettem el szó nélkül:

Kígyózó sorok és forgalmi káosz kísérte Izlandon a McDonald’s éttermek utolsó munkanapját. A háromszázezer lakosú szigetország három amerikai gyorséttermének bezárását hétfőn jelentette be a hálózat helyi vezetője, aki a pénzügyi válsággal indokolta a döntést.

Hádehánemár gyerekek. Most azért, mert valami nem lesz többé elérhető nem kell minden pénzeteket kiszórni érte! A szar attól még szar marad, ha hiánycikké válik, ugyanúgy drága, és kevés mint eddig! Oké, az agyatokra ment a hideg, de miért is kell kígyózó sorokat produkálni egy rohadt mekdonáldsz elé? Ez olyan, mintha bejelentenék, hogy „gyerekek, a gazdasági válság miatt holnaptól nem lesz kapható a füstöltbaconos-zöldhagymás ízesítésű krémpuding”, erre mindenki ott lökdösődne a hűtőpultoknál, hogy felvásárolja a készleteket.
A reakció persze várható volt, és kicsit engem is zavarna, ha bármelyik multi (mármint az ilyen branddel rendelkezők közül) látványosan kivonulna kishazánkból, mondván, hogy itt már felesleges bármit is csinálni, legjobb lenne ledózerolni az egészet, és bevetni sóval. De: nem rohannék az utolsó napon mondjuk nyomtatót venni, ha mondjuk a HP nagy mizériával elhagyná kishazánk határait. Persze a hasonlat kicsit sántít, mert Izlandon mindössze három boltot kellett bezárni, hogy ez a kivonulás megtörténjen, míg egy HP-s patkányosdi a süllyedő hajón hosszabb lecsengésű lenne, de mégis érdekes az egész. Ennyire hiányozni fog ezeknek az a falatnyi hamburger, meg a többi bóvlikaja, ami kapható volt a mekiben? Voltak a vásárlók között, akik könnyek között hosszas szertartást követően fogyasztották el az utolsó BigMac-üket? Esetleg öngyilkos is lett némelyik nagy bánatában, hogy többet nem szürcsölhet Shake-t? Nanemár. Hihetetlen, hogy mennyire túlmisztifikálják egyesek a szóban forgó étteremhálózatot, ami pedig csak az, ami: étterem, ahol szar kaját árulnak rohadt drágán. Jó hogy nem iktattak be nemzeti gyásznapot, meg egyperces néma csendet a hír hallatán 🙂

Persze fikázom itt őket, de rájöttem, hogy mi se vagyunk különbek: náluk a McDonald’s megszűnése miatt van felzúdulás, nálunk a Danubius/Sláger eltűnése miatt vizionál a Bochkor már forradalmat…

UPDATE:

íme egy videó az izlandiakról (most már tuti, hogy ezek se normálisak):

Állítólag vannak eltérések a két oldal között, de én még nem találtam meg őket. Most komolyan: miért kell ennyire pofátlanul lopni, ráadásul egy ennyire elavult felületet, mint az indexé? Ezzel akarnak egyedi hírportállá válni?

(zipp.hu: nemrégiben indult magyar hírportál

index.hu: 1999 óta meghatározó hírforrása a magyar netnek )