Ma sikerült véghezvinnem egy remek beállítást ezen a csodálatos telefonos operációs rendszeren, amelynek hála most már éjszaka tutira nem tud felcsörgetni senki, csak ha nagyon muszáj, sőt megspóroltam magamnak az esténkénti lenémítás fáradságos embert próbáló feladatát is, mivel a telefon megteszi még ezt is helyettem.

Kezdjük a lényeggel, íme a két szükséges program QR-kódja:

1. Sleep silencer:

2. Auto ring:

Miután letöltöttük őket jöhet a trükk: a két program külön-külön nem képes a bevezetőben említett működésre bírni a telefont, ámde ha a kettőt párhuzamosan használjuk, akkor máris más a helyzet! A Sleep silencer segítségével megadhatunk a telefonnak két időpontot, amelyeken belül némára állítja a készüléket, míg az Auto ring-ben beállítható, hogy amíg a némítás tart hogyan kezelje a rendszer a beérkező hívásokat 🙂

Nézzük részleteiben a dolgot:

a Sleep silencer felülete nagyjából ennyi:

Az ‘Evening’ és a ‘Morning’ között a telefon lenémítja magát, a ‘Choose what to silence’-en belül pedig én mindent kipipáltam az ‘Alarms’-on kívül, mert ugye ébresztésre azért szüksége van néha az embernek 🙂 Ha ezzel megvagyunk, akkor következhet az Auto Ring bütykölése. Tudni kell a programról azt, hogy az a fő funkciója, hogy megadható általa a telefonnak, hogy hogyan viselkedjen, amikor le van némítva: csörögjön-e, és ha igen, akkor kiknek, és milyen körülmények között. Számomra a legizgalmasabb opciója az volt, hogy még azt is bele lehet állítani, hogy ha x másodpercen belül y-szor hívott valaki (azaz sürgős lehet a mondanivalója), akkor az y+1. alkalomnál már csörögjön, de előtte hallgasson mint a sír 🙂 Nekem az felelt meg a legjobban, hogy ez mindenkire vonatkozzon aki hív, de megadható egy ún. White list is, amire ha felveszünk valakit, akkor neki nem kell többször hívnia, hanem egyből kicsöng a készülék. Nézzük mindezt képekben:

Itt az ‘Auto enable’ az érdekes, az lehetőség szerint legyen bekapcsolva

Itt lehet beállítani, hogy kiknek csörögjön ki mindig a készülék – nálam minden lehetőség szürke, mivel mindenkire vonatkoztatni szeretném a szabályokat

Ezen a képen a „MISSED” mode, és az alatta található lehetőség az érdekes: előbbivel bekapcsoljuk, utóbbival beállíthatjuk, hogy mekkora időtartamon belül hányszor kell valakinek próbálkoznia a felhívásunkkal, mielőtt ténylegesen nekiállna riasztani a telefon

Nagy vonalakban ennyi: ha valaki háromszor hív engem éjfél és reggel hét között két percen belül, akkor fel tud ébreszteni, különben esélye sincs rá 🙂  Szerintem ez egy remek megoldás, használjátok egészséggel! (Ja, és végezzetek teszteket, mielőtt még valamilyen gubanc miatt mondjuk nem ébresztene reggel a telefon, és elkéstek emiatt a munkából/suliból/akárhonnan! Nálam működött mondjuk.)

Ja és köszönet a Kocka blognak, és Tsabeekának, hogy írtak erről a két appról külön-külön! 🙂

FIGYELEM! Az alábbi post 2010-ben íródott, az azóta eltelt idő alatt rengeteget változott az Android szoftverválasztéka! Frissebb (2013 januári) információkért kattints ide!

Volt már róla szó a blogon, hogy néhány hete vettem magamnak egy Android-os telefont, és hogy mennyire meg vagyok vele elégedve egy-két apróbb (és néhány nagyobb) hibájától eltekintve. Persze ezen hiányosságok nem írhatóak az operációs rendszer számlájára (amely ugye Linux alapú, szóval egész stabilnak mondható), hanem inkább annak a ténynek, hogy választásom a jelenleg kapható legolcsóbb Android-dal felszerelt típusra, a Vodafone 845-re esett, amely ugyan nem a csúcskategóriát képviseli az okostelefonok piacán, de a 15000 forintos beszerzési költsége okán az ár/érték aránya eszméletlenül jó. Most, hogy elmúlt a „optimista konzumerista lila felhő” ((C) bachterman) a látómezőmből már jól látom a készülék hibáit: viszonylag halk headset, tapizásra néha nehezen reagáló kijelző, lassú proci… de mindezt feledteti az eszméletlen sok app (azaz program), amik segítségével durván kitágíthatjuk a telefon tudását. Ma ezekből szeretnék párat bemutatni a blog segítségével.

Kezdjük az alapokkal: ezek itt a homescreen-jeim, amelyekből jelenleg három él. Felfoghatjuk őket Windows-asztalnak is, ezekre lehet ikonokat, widget-eket kipakolni, amelyek segítségével egy mozdulattal elérjük kedvenc programjainkat:

Most komolyan: nem szép ez a vizuális stílus? Szerintem még ránézni is jól esik ennek a telefonnak a főmenüire, és ez még csak a kezdet! 🙂 Ahogy látható néhány widget-et is kipakoltam, amelyek segítségével egyes programok funkcióit érhetjük el villámgyorsan. Ilyen például az első képen látható zenelejátszó ikonsora, amellyel anélkül lehet számot váltani, leállítani stb. hogy magát a programot meg kéne nyitni. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire kényelmessé teszi a használatát 🙂

Következzék a lista, amelynek címe akár az is lehetne, hogy „A tizenkét legjobb program kezdő Android-osoknak”, de ez a cím nem feltétlenül takarná az igazságot, mivel ezek az én személyes kedvenceim, és lehet hogy másnak más megoldás fog bejönni. Mindenesetre remélem, hogy segíteni fog néhány újdonsült Droid-felhasználónak ez a felsorolás, tessék mazsolázni!

1. 3G Watchdog: ennek segítségével folyamatosan figyelhetjük, hogy mekkora adatforgalmat generáltunk a telefonunkkal a 3G hálózaton keresztül. Megadhatunk neki kvótát is, azaz hogy egy általunk beállított időponttól egy hónapon/napon/heten belül hány mega lehet a max forgalom, illetve hogy mikor (azaz ennek a forgalomhatárnak hány százalékánál) kezdjen el hisztizni. Csinál napi statisztikát is, szóval vele nem érhet minket meglepetés. Egy screen róla, amelyen látszik, hogy 3 nap alatt a seggére vertem 64 megának:

2. Advanced Task Killer: ezzel tulajdonképpen ugyanazt csinálhatjuk, mint mondjuk a Windows Feladatkezelőjében: kilőhetjük a már felesleges programokat a memóriából. Azért van erre szükség, mert az Androidra írt programok jelentős hányada nem terminálja magát, ha az ember kilép belőlük a homescreen-re, hanem szépen futnak tovább, így pörgetve a procit, és lefoglalva a memóriát potyára. Ezen lehet ezzel az app-pal segíteni. Ha elindítjuk a következő listát láthatjuk:

Innen már csak egy gombnyomás, és a kipipált programok repülnek a memóriából. Amellett, hogy a program hasznos azért nem árt csínján bánni vele, ugyanis beállítható neki, hogy automatikusan törölje a háttérben futó programokat, ámde ha nem rakjuk Ignore (azaz mellőzendő) listára például az Ébresztés funkciót, akkor bizony azt is kigyomlálja. Ennek volt köszönhető pár hete, hogy elkéstem hétfőn a munkából, azóta már megtanultam bánni vele 🙂

3. Audiomanager: ennek a widget-je látszik a harmadik homescreen-en. Ez tulajdonképpen csak annyit csinál, hogy segítségével egyrészt nagyon gyorsan tudjuk állítani a telefon különféle hangjainak erejét, másrészt pedig a fent látható widget-re pillantva mindig tudhatjuk, hogy épp mi van lenémítva, és mi nem. Egy kép a beállítások menüjéről:

4. Frodo: ez a program nem létszükséglet ugyan, de mégis jópofa, ugyanis ez egy Commodore 64 emulátor, azaz alkalmassá teszi a készüléket régi C64-es játékokkal való játékra! .d64, és .prg kiterjesztésű file-okat eszik meg, először csak döbbentem, amikor megláttam a kijelzőn ezt a klasszikus képet:

Alapvetően remekül működik, nyomja a chiptune-et ezerrel, és még a játékok is élvezhetőek rajta, bár a kis képernyő és a pixelesség miatt néha nehéz kivenni, hogy mi is folyik éppen 🙂 Íme egy kép, amelyen élesben futtatja az Impossible Mission című idestova 25 éves klasszikust:

5. GReader: akik régóta olvassák a blogot tudhatják, hogy a fél munkaid életemet a Google Reader-t böngészve töltöm, így fontos volt, hogy legyen a telefonon is egy megfelelő kliens, amely segítségével olvasgathatom a feedjeimet. Több megoldás is létezik, de nekem ez tetszett a legjobban: rengeteg feed-del is áttekinthető marad, tudja kezelni az általunk korábban létrehozott mappákat, és elegáns a felülete. Van azért hátránya is: nem böngészhető vele azoknak a megosztásai, akikre feliratkoztunk, illetve megosztani sem tudjuk, ha valami érdekesre bukkantunk – legalább csillagozni lehet, ez is valami. Kép róla:

Ezen pedig egy megnyitott postot láthatunk kezelőgombokkal egyetemben:

6. Handcent SMS: a beépített SMS-kliens is tökéletes a feladatra, ámde ha ebből is valami csilli-villire vágyunk, ami ráadásul erősen hajaz az iPhone megoldására, akkor ez a tökéletes választás. Teljes mértékben átveszi a beépített SMS-rendszer helyét, így néhány napnyi használat után már szabályosan hiányozna. Beállítható neki, hogy beérkező üzenetnél egyből feldobjon egy ablakot, amiben tudunk válaszolni, stb. stb. Az üzenetváltásokat így jeleníti meg:

7. Meridian: sok Google-ezés után bukkantam rá erre a médialejátszóra, mivel a beépítettet kicsit fapadosnak találtam. Egy darabig az Astro Player Alpha-val toltam, de annak annyira gusztustalan volt a skinje, hogy ha ránéztem elkapott a rosszullét, így fájó szívvel nyugdíjaztam őkelmét. Így hozott össze a sors ezzel a csodával, amelynek widget-je megtekinthető az első homescreen-emen. Tud zenét, videót lejátszani (gondolom több formátumot is, de engem egyelőre csak az mp3 érdekelt), lehet vele playlist-eket létrehozni, a Simple Last.Fm Scrobbler nevű app feltelepítése után pedig képes folyamatosan felküldeni a last.fm-re az épp hallgatott számok címeit. Hátránya, hogy nincs beépített hangszínszabályzója, ettől függetlenül remek program. Maga a felülete valahogy így néz ki:

8. RealCalc: unod a beépített számológépet? Gagyinak tartod, hogy nem tud olyan funkciókat, mint az nPr? Esetleg szükséged van, hogy számokat a harmadik hatványukra emelj néhanapján? Akkor ez a te programod! 😀 A viccet félretéve: a beépített számológéppel az volt a gondom, hogy egy sokjegyű számnál egész egyszerűen nem akarta törölni az utolsó számjegyet, ami – mondanom sem kell – elég bosszantó volt. Ezután bukkantam rá erre a drágára a Market-en, szerintem nagyon geek:

9. Tunewiki: ez – hasonlóan a Meridian-hoz – szintén egy médialejátszó program, amit agyba-főbe dicsértek némelyik fórumon. Valóban nem rossz darab, már csak azért is, mert tud pl. netes rádiókat lejátszani, Youtube-on keresni, dalszövegeket letölteni, stb. – kérdés, hogy elég-e mindehhez a havi 500 megás forgalomlimit. Szerintem nem. Íme a felülete:

Itt épp valami osztrák blackmetál-os netrádiót választhatnék ki vele (grindcore rulez :)):

10. Fancy Widget: ez kivételesen nem egy program, csak egy widget: az első képen található naagy számokkal kiírt óra, és a földrajzi helytől függő időjárás-kijelző „neki” köszönhető. Ráadásul ha rányomunk a felhőkre, akkor megnézhetjük azt is, hogy milyen idő lesz a következő pár napban:

11. Opera Mini: mint megszállott Operás az egyik első dolgom az volt, hogy az alapértelmezett böngészőt lecseréljem erre. A nagytestvérhez képest nem sok mindent tud, de van pár vonása, amit örökölt tőle: lapfüles böngészés, remek zoom, és gyorsaság… ráadásul a weblapokat valamiképpen tömöríti is, így spórol a sávszélességünkkel. Okos kis darab 🙂

Egy kép róla, amelyen a Ráktalicska látható úgy, ahogy csak okostelefonokon látszik:

12. LauncherPro: magát a homescreen-eket kezelő háttérben futó program, amely gondoskodik arról, hogy akár hét ilyen képernyőnk lehessen, vannak saját widget-jei, át tudja méretezni bármelyiket – kár, hogy egy csomó funkció csak a fizetős verzióban elérhető. Ettől függetlenül kötelező darab, sokkal szebbé varázsolja a kezdőképernyők felületét.

Nagy vonalakban ezeket tudnám ajánlani kipróbálásra, ezek az úgymond „kötelező” programok egy Android-os telefonra. Mondanom sem kell, hogy teljesen más felhasználói élmény ilyenekkel múlatni az időt, mint egy „beégetett” oprendszerű telefon esetében. Tényleg olyan, mintha az embernek lenne egy zsebre vágható számítógépe, amin lehet e-mail-ezni, MSN-ezni, böngészni, egyszóval szinte mindent, amit a nagyokon. Persze a kis kijelző, és a még kisebb billentyűk miatt jó darabig nem lesz konkurenciája egy asztali, vagy akár laptop PC-nek egy ilyen kütyü, de ha hirtelen meg kell nézni az Elvirát, vagy akár a buszon a friss híreket, arra tökéletes. Remélem most már érthető, hogy miért mondom azt, hogy ez a tizenötezer forintos kínai csoda megváltoztatta a telefonokról alkotott vélekedésemet, és akkor még az Androidos játékokról nem is esett szó 🙂

Be kell hogy valljam, hogy ez a post felér egy pofátlan rebloggal, mintha csak a Tumblr szele csapott volna meg, mivel Sasvári blogger kollega mai írásán felbuzdulva született meg. Úgy gondoltam, hogy az a project, amiről írt megér annyit, hogy veletek is megosszam.

Erről a játékról hallottam már korábban is, de valahogy elkerülte a figyelmemet a játszható „demo” a weboldalán, pedig ha akkor kipróbálom már lehet, hogy rég függnék tőle durván. Ez ma gyökeresen megváltozott, miután az online verzióra mutató linkre kattintottam… és feltárult előttem egy rég elfeledett világ. Mielőtt még elfelejteném: most éppen a Minecraft című garázsfejlesztésről beszélek, amelynek hála újra annak a tizenéves kölyöknek éreztem magam, aki hosszú heteket szöszmötölt a Duke Nukem 3D nem túl felhasználóbarát pályatervezőjével csak azért, hogy összerittyentsen valami profi alkotást. Annak idején ez félig-meddig sikerült is (screenshotjaim vannak róla, videót sajnos sehogy sem tudtam kilopni, pedig összehoztam volna belőle egy jó kis bemutatót audiokommentárral :)), bár a pálya félkész maradt (sőt, egyenesen bugos :)), de most újra eszembe jutottak azok az órák, amiket alkotással, egy új világ létrehozásával tölthettem – persze miután végigrágtam magam több száz oldalnyi FAQ-n, meg tutorial-on (mennyivel könnyebb lett volna Youtube-videók alapján megtanulni, kár hogy videomegosztó oldalak akkoriban még nem léteztek). A különbség most csak annyi, hogy semmiféle előképzettséget nem igényel, hogy az ember összehozzon egy ilyen képet, mint ez:

Az a változat, amivel ezt csináltam böngészőben fut, és az egész Java-ban van írva (letölthető innen), és a kezeléséhez elég a két egérgomb, a WASD-billentyűk a mozgáshoz, és a space az ugráshoz. Bárki bármikor összehozhat hasonlót, csak egy középkategóriás gép, és némi szabadidő szükségeltetik hozzá!

A játéknak létezik egy fizetős verziója is, amelyben már küldetések is vannak, de az ingyenes neten futó verzióval is lehet regisztráció után multizni(!), amely új dimenziókat nyit meg a pixelvilág által nyújtott lehetőségek terén 🙂

Annyira megragadott a cuccban rejlő kreativitás, és végtelen(nek tűnő) lehetőség, hogy – most tessék figyelni! – úgy döntöttem, hogy igenis megér rongyos 9,95 eurót a full verzió, és meg fogom vásárolni. Már be is regisztráltam PayPal-re, szóval a dolog folyamatban van, jövő hétre már boldog tulajdonosa leszek egy legálisan beszerzett példánynak. Gondolom fent lehet torrenten is, de az ilyen független néhány fős fejlesztőcsapatoknak szívesen adok pénzt, pláne hogy a program amit kódoltak hosszú távú szórakozást garantál. Márpedig – elnézve ezeket a képeket – ezzel nem lesz probléma, ráadásul már csináltak Team Fortress 2 map-et is belőle 🙂

UPDATE:

az alábbi videón szereplő világ megalkotása a készítő bevallása szerint öt nap alatt történt. Nézzétek meg, szerintem ha valaki ez alapján nem akar belevágni a saját birodalma létrehozásába annak nem fog bejönni a játék:

További lenyűgöző videók itt!

Rohadtmocskosfujjabelemjönki szemét voltam megint, mivel – jó magyar módjára – egy problémát nem tisztességes állampolgárhoz méltóan a pénztárcám nyitogatásával, hanem valamiféle kiskapu keresésével próbáltam megoldani. Persze az vesse rám az első követ, aki nem warezolt Starcraft2-vel tölti az életét mostanában (melyik release a legjobb? úgy hallottam a Reloaded), vagy még soha nem húzott le néhány albumot a netről illegálban. Erről jut eszembe: néhány hónapja is volt egy hasonló esetem: kijött a PASO új lemeze (a Feel the Riddim), és a Quart.hu ezen a linken online meghallgatható formában prezentálta is a nagyközönségnek az összes számot. Na igen, de amikor az ember megpróbálta mindenféle trükkös letöltő pluginekkel, meg cache-ből kimásolva lerántani őket a vinyójára, akkor csak egy hash-file-t kapott olyan 100-140 kilobyte terjedelemben. Akkor is megoldottam a kérdést, mindössze néhány óra Google-ezésbe, és egy okos segédprogi letöltésébe került a dolog, és máris robogtak lefele vígan az mp3-ak, igaz elég rossz minőségben.

Szóval ha kiskapuk kereséséről van szó, akkor én elég szívósan rá tudok feszülni egy-egy problémára, és addig nem nyugszok, amíg nem találok valami kibúvót – ez persze csak az informatikára igaz, a való életben én vagyok az a srác, aki megvárja a zöldet, és nem rohan át a kocsik között, legalábbis általában.

Tegnap is hasonló helyzet állt elő, mikor is asszonykám közölte, hogy a gépükön figyelő NOD32 Smart Security próbalicensze lejárt. Annak idején a saját mailcímemre igényeltem ezt az egy hónapos kipróbálást biztosító kódot, úgyhogy oda már nem lehet többször, kénytelen voltam más megoldás után nézni.

Mivel a probléma forrása az, hogy más mailcímre kell kérnem a kódot, ezért beugrott, hogy léteznek olyan oldalak, amelyek segítségével generáltathatunk egy eldobható e-mail címet, amelynek a lényege az, hogy az oda érkező levelek egy megadott időtartamig (ez lehet egy nap, egy hét, akár egy hónap is) átirányítódnak a valódi címünkre, utána pedig törli a rendszer ezt a kapcsolatot. Ez eredetileg akkor praktikus, ha épp’ egy fórumra regisztrálnánk, letöltenénk valahonnan, stb, a regisztrációnkat visszaigazoló mail-t megkapjuk az igazi címünkre, be tudunk jelentkezni a benne található kóddal, de a külvilág felé nem publikáljuk a valódi elérhetőségünket, így kevesebb spam fog érkezni a postaládánkba.

Nna, gondoltam kicsit a saját céljaimra használom az egyik ilyen szolgáltatást, generáltam egy mailcímet, megadtam az ESET vonatkozó oldalán, mire az arcomba vágta ezt az üzenetet:

Ejjejj, bukta van!

Ezután persze jött az agyalás, hogy mivel lehetne ezt megkerülni… Ne tessék túl bonyolult hekkelgetésre gondolni, a trükk mindössze annyi, hogy az ESET-nél nem voltak felkészülve minden ilyen szolgáltatás kivédésére (lista róluk itt), így a nincsmail.hu-ét minden gond nélkül elfogadta:

Tanulság? Akad. Egyrészt: az a cég, amelyik nem szűri ki az ügyeskedőket, az számíthat arra, hogy ki is lesz ez a hanyagsága használva annak rendje és módja szerint. Ezzel az áthidaló megoldással nem sértettem meg semmilyen törvényt, mégis egy újabb hónapig ingyen fog menni a gépen a Smart Security, nem kellett crackelnem, warezolnom. Másrészt viszont persze felfogható úgy is, hogy hogyan lehetek ilyen kis rohadék, hogy kibúvókkal játszom át a rendszert ahelyett, hogy megvenném az – amúgy remek – programot. 17000 forint egy évre valóban nem sok, de egyben már nagyon régen volt ennyi pénzem, amit bármire költhetek (és mindez úgy áll fenn, hogy a baráti körömből jelenleg én keresek talán a legtöbbet…), és ha egyszer megoldható így, akkor nem fogok spórolni hónapokig a fizetős licenszre.

Remélem, hogy nem az jött le nektek, hogy micsoda kis görény vagyok, hanem a post információtartalmára is koncentráltok: az ideiglenes mailcímek használata igen praktikus, és ha próbaváltozatra van szükségetek, akkor akár így is megoldhatjátok 🙂

A most bemutatásra kerülő hasznos kis tool – hogy meglegyen a napi modoros kifejezés a blogon – kiállta az idő próbáját. Ezalatt azt értem, hogy a gép újrahúzása után pár héttel néhány napja újra szükségem lett rá, hogy segítségével kibogozzam a vinyómon burjánzó képfile-ok által alkotott őskáoszt. Nagyon okos, hasznos, és ráadásul ingyenes is, nagyban megkönnyíti a fotóink rendezését, ráadásul nem is nagyon tudok olyan programról, amivel ugyanezt meg tudnánk csinálni.

A viszonylag ronda kezelőfelület zseniális algoritmust rejt: a program egy megadott mapparendszer összes képfile-ját összehasonlítja, és megkeresi nekünk az egyforma képeket! Nem, nem a filenév, hanem a képek tartalma alapján dolgozik, és a bal oldali függőleges sávban szépen kilistázza őket egyezés szerint:

Miután megkaptuk ezt a kimenetet már csak meg kell jelölnünk, hogy a duplikált file-ok közül melyikekre nincs szükségünk, majd az ‘Actions’ menüponton belül található törléssel máris eltávolíthatjuk őket az eredeti mappájukból.

Mondanom se kell, hogy mennyire hasznos lehet ez a kis tool olyan szituációkban, amikor mondjuk „sikerült” többször letölteni a kameráról ugyanazokat a képeket, és hemzsegnek ugyanazok a fotók a vinyón, csak éppen más mappákban és/vagy más filenevekkel. A program támogatja a többmagos procikat, a legelterjedtebb fileformátumokat, be lehet állítani neki szigorúságot (azaz, hogy mennyire eltérő képeket nyilvánítson egyformának), egy kattintással kijelöltethetjük vele a törlendő képeket, stb, stb.

Gyors, praktikus, és fully free, használjátok egészséggel!

Letölthető innen.

Döbbenetes élményem volt ma: lefrissítettem a már taglalt (és azóta is jó szolgálatot tevő) oprendszer virtualizáló programomat, a VirtualBox-ot a legújabb, 3.2.4-es verzióra, és kisebb döbbenettel vettem tudomásul, hogy a névjegy-panelban a megszokott Sun logo helyett ez virított:

Eleinte csak néztem, mint az a bizonyos békésen kérődző jószág az újonnan beszerelt nyílászáróra, majd lassan elkezdett derengeni a sztori egy nyílt forráskódú adatbázis-rendszer halálhíréről, és valami online petícióról, amit mintha én is aláírtam volna egy unalmasabb pillanatomban… Hja, hogy az Oracle felvásárolta a Sun-t, amely ellen webes szakemberek (és egyéb kockák) tömegei tiltakoztak mondván: az Oracle csak azért kebelezte be a MySQL-t fejlesztő céget, hogy tudatosan kinyírja az általuk évek óta csinosított (és széles körben népszerű) adatbázis-rendszerüket, mivel az konkurenciát jelent a saját megoldásaikkal szemben. Rémlik valami… Aztán persze később a multi vezérkara igyekezett megnyugtatni a népeket, hogy „nyugiii, nem tesszük fizetőssé, dehogyis”, és – tudomásom szerint – most itt tart a történet.

Visszatérve az én esetemhez: a névjegy panelban mosolygó Oracle logo számomra annak a szimbóluma, hogy a világon csak egy állandó, és az a változás, továbbá hogy bizony bármennyire hihetetlen, néha az ember a saját bőrén is érezheti a hatalmasok kisded játékainak hatását, melyek során ép ésszel felfoghatatlan összegekkel tili-toliznak egymás között – ebben az esetben egészen pontosan 7,4 milliárd dollárral. Egy pillangó megrebegteti a szárnyát New York-ban, amelynek hatására én hirtelenjében otthon is Oracle-felhasználóvá avanzsálok. Néha érdekes ez a globalizált világ nna.

Imádom a problémákat. Tényleg. Mennyire unalmas lenne már az élet, ha minden elsőre csont nélkül sikerülne, és így elesne az ember a megoldás megtalálásának felemelő élményétől? Bizony mondom, ez rendkívül fontos része az ember életének: kell egy kicsit (néha napokat, sőt heteket) agyalni, szívni, Google-ozni ahhoz, hogy végül sikeresen vegyünk egy akadályt, de a végén érzett elégedettség mindenért kárpótol. Most, hogy ezt a postot írom a háttérben fut a zenefeltöltés a telefonomra, pedig tegnap még azt hittem, hogy azzal, hogy Win7-re váltottam ezt maximum úgy fogom tudni abszolválni ha kanyarítok valamelyik vinyómból egy kétgigás partíciót, és felteszem az XP-t csak azért, hogy ez menjen. Kétségkívül működőképes megoldás lett volna, de nem lett volna túl elegáns, így máshonnan közelítettem meg a kérdést.

Kezdjük az elején: van nekem egy ütött-kopott Sony Ericcson k750i-m, amire még valamikor  2007 környékén tettem szert, és már akkor is használt volt. Az akksija a mai napig bírja 4-5 napig, van benne egy egygigás memóriakártya, lehet rajta rádiót hallgatni, viszonylag szép képet csinál a kamerája (2 MP, autofókusz, párszor már volt a blogon vele készült kép), és az évek során már-már érzelmi kötődés alakult ki bennem iránta. XP alá létezik USB-driver hozzá (mert bizony az új telefonokkal ellentétben ezt nem elég rátűzni az adatkábelre, és had menjen, sőt, ha nem a saját Disc2Phone nevű programjával másolod rá a számokat, akkor a lejátszásuk is bajossá válik), de Win7-re már „természetesen” nem létezik ilyen. Persze külföldi fórumokon észt osztó okos szakértők szerint elég betallózni a régi driverek mappáját, és felnyalja őket ((C) by Noszi) a Win7, de ez persze a gyakorlatban nem működött. Jópár órányi Google-ezés után rá kellett döbbennem, hogy ezt natúrban csak a hetes segítségével az életben nem fogom tudni megoldani, csak ha valamiféle XP-virtualizációt rittyentek az új Windows berkein belül. Némi keresgélés után úgy döntöttem, hogy a VirtualBox nevű csoda mellett teszem le a voksomat, mert free, open-source (sok-sok piros pont), és egész egyszerűnek tűnt a kezelése a screenshotok alapján. Lehúztam a hetvenegynéhány megáját, torrentről vadásztam hozzá egy MiniXP-t előkerestem a jogtiszta, hologrammal ellátott XP CD-met a fiók aljáról, és halk ima elrebegése után elindítottam a programot.

Az első kellemes meglepetés az volt, hogy pofon egyszerű, ráadásul magyar nyelvű varázsló segítéségével állíthatóak be a virtuális gép alapvető paraméterei, úgymint memóriaméret, partícióméret, oprendszer típusa, stb. Nagyon egyszerű az egész. Ha ez megvan már csak meg kell neki adni a Daemon Tools meghajtóját a DVD-meghajtót, ahonnan azután annak rendje és módja szerint elindul a telepítés. Érdekes volt ezt végigkövetni úgy, hogy a megszokott teljes képernyős megjelenítés helyett egy kis ablakban futott… imádom az efféle élményeket 😀 Ha már fut a rendszer, akkor már csak VirtualBox Guest Additions nevű okosságot kell feltelepíteni (‘Eszközök’ -> ‘Integrációs szolgáltatások telepítése’), és nekiállhatunk bűvészkedni. Vegyük például a következőt: alapvetően nem árt, ha néhány mappát elérünk a vinyónkon a dobozból is. Ezzel volt egy kis szívás, végül a fent említett szolgáltatások felrakása megoldotta a problémát. A megosztott mappák mint hálózati meghajtók jelennek meg a virtuális gépben, így akár mindegyikhez külön betűjelet is rendelhetünk a könnyebb elérhetőség érdekében (Hálózati helyeken belül az Eszközök menün belül Hálózati meghajtó csatolása vagy mi… nem tudom magyarul, mivel az XP-m angol :))

Ezek után már csak az USB-vel volt némi tökölés (a VirtualBox főmenüjében a ‘Konfigurálás’-on belül hozzá kellett adni), és röpke egy-másfél órás szenvedés után végre megszültem ezt a látványt:

Végre fut a Disc2Phone, és felismerte a telefont is

Bár nem bántam volna ha egyből felismeri a telefont, de így legalább megint tanultam valami újat, és legközelebb már magabiztosabban fogok virtuális gépek telepítéséhez nekifogni 🙂 Amúgy ezzel az okos programmal nem csak WindowsXP-t, hanem Linux-ot, Solaris-t, BSD-t, és egyéb senki által nem használt (sic) oprendszert is be lehet rakni a dobozba. Az lehet az igazi feeling, amikor a Linux terminálja mosolyog a Win7-es Aero-s csilli-villi környezet kellős közepén egy ablakból 😀

Néhány napja bukkantam rá az alábbiakban kivesézésre kerülő programocskára, amely a Screenpresso nevet viseli, és képeket lehet segítségével kilopni a Windows felületéről. Pár hónapja már írtam egy hasonló céllal készült tool-ról, de ez annál sokkal csilli-villibb, többet tud, és nagyságrendekkel elegánsabb, úgyhogy jelen pillanatban „őt” tartom a Screenshotok Urának.
Telepítése egyszerű, kábé két kattintással letudható: lehúzzuk az exéjét a készítők weboldaláról, elindítjuk, bepipáljuk az EULA-t, majd eldöntjük, hogy portable módon futtatni akarjuk-e (Run), vagy fel is akarjuk rakni a gépre (Install on this computer). Ezután lekerül a kis piros körben fehér nyilas ikonja a jobb alsó sarokba, amire jobb gombbal kattintva előtárul a lehetőségek tárháza:

• Print Screen: régió kilopása. Azt a szekcióját fogja kilopni a képernyőnek, amin épp az egeret tartjuk, legyen az egy menüsáv, excel-táblázat, Total Commander fáljlista, tálca, akármi
• Shift + Print Screen: előzőleg kijelölt régió újbóli kilopása (ugyanazt a területét fogja elmenteni a képernyőnek, amit előzőleg már beállítottunk neki)
• Ctrl + Print Screen: teljes képernyő kilopása
• Ctrl + Shift + Print Screen: ennek segítségével több oldalnyi „magas” képeket csinálhatunk (pl. weboldalakból). Használata viszonylag egyszerű: először kijelöljük azt a régiót, amiben található a kilopandó terület (ez általában a böngésző főablaka), majd nekiállunk legörgetni az oldalsó csúszka segítségével úgy, hogy néha elengedjük az egérgombot. Érdemes ezt úgy csinálni, hogy mindig maradjon egy kis átfedés a képernyőn látható tartalmak között, így a program össze tudja majd fűzni a teljes képet (aki már csinált panorámaképet olcsó fényképezőgéppel, annak ismerős lesz a módszer). Erre a jobb egérgombbal adhatunk parancsot a programnak.
• Print Screen (hosszabb ideig nyomvatartva): megnyitja az eddig elkészült screenshotokból álló history-t

Ezek a funckiók már nem jelentenek újdonságot azoknak akik a Greenshot-ot (vagy hasonló képlopó szoftvert) használnak, de ami miatt néhány napja csak lesek az az, hogy mennyi féle utómunkálatra nyújt lehetőséget a program az általa kilopott képekkel! Szabályos kis Photoshop Lite van belezsúfolva ebbe az egy szem exébe, amelyek segítségével nem csak feliratozhatjuk, meg nyilazhatjuk a képeket, de akár árnyékot is adhatunk nekik, megdönthetjük őket tetszőleges szögben, pakolhatunk alájuk tükrözést, stb stb. Íme a felülete (kicsit megbabráltam a screenshotot a program lehetőségeivel :)):

Ugyanazzal a zseniális módszerrel lehet állítgatni az értékeket, mint ami a Photoshop-ot is naggyá teszi: húzkodjuk a csúszkákat, és azonnal láthatjuk a változást a képen!

Ha mindez nem lenne elég, a tool tartogat még meglepetéseket: például a Print Screen lenyomása után a jobb alsóban megjelenő sniper hajszálkereszt mindent visz (segít a pixelre precíz kivágásoknál), de ezen kívül még:

• van history-ja, amiben max 100 kilopott képet tud tárolni (és amelyből átdobhatjuk a képeket bárhova, ami kezeli őket, pl. Wordbe)
• automatán átméretezi, megeffektezi, átnevezi a kilopott képeket (persze ha beállítjuk)
• a szerkesztőmódban a kijelölések kis narancssárga négyzetének segítségével állíthatjuk a paramétereketet (pl. a nyíl színét, méretét, stb stb.)
• van beépített blur-je (homályosítása) is, így egyből kitakarhatjuk a kényes részleteket a képeken (genitáliák, e-mail címek, PIN-kódok, stb.)
• kezeli a többképernyős környezeteket, sőt az érintőképernyőt is(!)
• az elkészült képek akár egyből mehetnek is fel TwitPic-re

Látható, hogy remek programmal állunk szemben, ami tényleg minden képlopással kapcsolatos problémánkra tud valamilyen megoldást. Munkába, tutorialok összeállításához, webszerkesztéshez, grafikai munkákhoz melegen ajánlott, nem fogtok benne csalódni!
Letölthető innen.

Imádom az olyan programokat, mint a most kivesézésre kerülő AquaSnap: ingyenesek, kicsik, de nagyon meg tudják könnyíteni az ember életét. Ebbe a kategóriába sorolható a pár hónapja bemutatott Greenshot is, amelyet a mai napig rendszeresen használok, és úgy fest, hogy jelen vizsgálódásom tárgya is erre a sorsra fog jutni.

Állítólag – erősítsétek meg, nekem még nincs tapasztalatom ezzel kapcsolatban – Windows7-ben ha kijelölsz egy – nem teljes képernyőre rakott, tehát mozgatható – ablakot, majd nyomsz egy Win billentyű + kurzor balra/jobbra kombót, akkor könnyedén átméretezheted és pozicionálhatod úgy, hogy pont az asztal felét foglalja el. Ezt hívják a Microsoft-os okosmókusok AeroSnap-nek, és alapvetően nem rossz módszer arra, hogy kicsit rendezettebben dolgozzunk sok ablakkal, de vannak még hiányosságai. Nos, ezekre nyújt megoldást az AquaSnap, ráadásul olyan légies eleganciával, és egyszerűséggel, hogy megtanulni a használatát fél perc, megszokni meg talán kettő 🙂

Nézzük csak mire is jó! Tételezzük fel, hogy olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy – munka címszóval – egész nap mereszthetjük az alfelünket valamiféle számítógép előtt, és – mivel a Firefox-ban Farmville-zés mellett bizony néha valamiféle produktív munkát is kénytelenek vagyunk végezni – egy idő után rogyásig telik a tálcánk a megnyitott programok ablakaival, és csak hosszas Alt+Tab nyomogatás árán válthatunk át közöttük. Nem mondom, hogy ez a cucc megold minden ezzel kapcsolatos problémánkat, de – főleg ha több ablakot kell egyszerre figyelnünk – hasznos lehet, mivel segítségével egy egérmozdulattal átrámolhatjuk ablakainkat a képernyő felére, de akár negyedére is valamelyik sarokba!

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy adva vagyon egy ablak (ne legyen teljes képernyőn persze), megfogjuk a fejlécénél fogva, és elkezdjük húzni a képernyő tetszőlegesen választott széle felé. Amikor már kb. a felét „kihúztuk” a képből megjelenik egy kis ikon, ami jelzi, hogy ha most elengedjük akkor át fog méreteződni. Így tessék elképzelni:

Ezzel a módszerrel pillanatok alatt szétdobálhatjuk az ablakainkat, sőt – ahogy említettem már – ha sarok felé húzzuk, akkor a képernyő negyedére fog zsugorodni, és az adott sarokba fog áthelyeződni. Leírni bonyolultabb, mint használni, az alábbi kép „összehozása” például kemény 5 másodpercembe került:

A program tudása ezzel még nem merült ki (bár már most többet tud, mint a Win7 beépített funkciója), mivel segítségével egy (vagy akár több) kiválasztott ablakot kijelölhetünk, hogy folyamatosan előtérben legyen (azaz ne takarják el más ablakok soha), sőt megadható az is a beállításokban, hogy ez az ablak áttetsző legyen (és mennyire legyen az), szóval ezzel a lehetőséggel szem előtt tarthatunk pl gyakran használt Excel-ablakokat, vagy mondjuk egy jegyzettömböt, amelyből olvassuk a szükséges adatokat. A kívánt ablak kijelölése nagyon vicces (igazi parasztvakítás): megfogjuk a fejlécét, és megrázzuk az egérrel 🙂 Impresszív megoldás, és mókás érzés, amikor egy ilyen rázással áttetszővé varázsolunk ablakokat (a kollegák „hát ezt meg hogy csináltad?” reakcióiról nem is beszélve):) Képeken ez a funkció:

Ugyanez két mindig előtérben tartandó ablakkal így fest:

Ha mindez nem lenne elég, a program tud Multiple Document Interface (MDI)-felületeken is garázdálkodni, azaz alkalmas pl. az Excelen belüli táblázatrendezésre is.

A pláne az egészben, hogy jól fut Windows 2000-en, XP-n, Vista-n, és Windows7-en is, sőt már magyar a menüje is, szóval a használata tényleg gyerekjáték. Tökéletesen kezeli a több monitoros környezeteket is, kevesebb mint egy mega memóriát eszik, és szinte kimutatathatlan a CPU-terhelése.

Konklúzió:

ez egy korrekt segítőeszköze lehet mindazoknak, akik irodai munkát végeznek, és sok programot kell egyszerre használniuk. Kezelése nagyon egyszerű, ingyenes, magyar, sokoldalú, és nem terheli a gépet. Egy hibája van csak – bár ez csak nekem az: a Putty nevű terminálkliens ablakainak méretezésével vannak gondjai, de már írtam egy szép levelet a fejlesztő bácsinak, hogy ha lehet a következő verzióban már ne jelentkezzen ez a probléma 🙂

Letölthető innen.

Sokszor írtam már, hogy nagy rajongója vagyok a hordozható programoknak, mivel nem kell őket telepíteni, nem írják be magukat a registry-be (ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy ne lassuljon be, és váljon használhatatlanná Windows-unk néhány hónap alatt), és ha megunjuk őket, akkor egy elegáns ‘törlés’ paranccsal megszabadulhatunk tőlük, nem kell uninstallal, meg hasonló nyűgökkel vacakolni. A felsoroltak mellett nagy motivációs tényező volt a felhajtásukkal, és használatukkal kapcsolatban a céges gépem volt, amire nem igazán ildomos semmit telepíteni, ami „külsős”, bár ez alól állítólag kivételt képeznek az open-source free programok.

Jó darabig úgy „toltam” ezt a portable-esdit, hogy létrehoztam egy ‘Progik’ mappát a pendrive-omon, és onnan indítgattam az épp szükséges alkalmazásokat. A most bemutatott program ehhez képest nem túl sok új funkciót nem biztosít, „csak” nagyban megkönnyíti a programjaink rendszerezését, futtatását.

A Portable Apps weboldal Platform nevű keretprogramjáról van szó (letölthető itt),  amelyet feltelepítve egy felületen belül elegánsan érhetünk el mindent, amire csak szükségünk lehet: böngészőt, irodai programcsomagot, beszélgetőklienst, pdf-olvasót, és a lista még folytatható.

Hogyan is működik ez a kis cucc? Felmegyünk szépen a fent már linkelt oldalára, és kiválasztjuk az igényeinknek leginkább megfelelő verzióját. Alapvetően elmondható, hogy a Platform (az első oszlopban) nem tartalmaz semmilyen programot, a Suite Light csak néhányat, míg a Suite Standard pedig több mint egy tucatot. Kiválasztjuk a nekünk szimpatikust, letöltjük (a legnagyobb installja jelenleg 139 mega, és négyszázat pakol fel a meghajtóra), és elindítjuk a telepítést. Ha végzett, akkor onnantól kezdve a pendrive PortableApps mappájában fog figyelni, és a StartPortableApps.exe-vel lehet indítani (az is megoldható, hogy mindig elinduljon, ha rádugjuk az USB-re a kulcsot, de még nem vettem a fáradságot, hogy beállítsam).

Ezután csecse kis kezelőfelületet kapunk:

Persze nálam már jóval több program van a listában, mint amit a weboldal „szállít”, de nem kell megijedni, ezek „telepítése” is gyerekjáték: egész egyszerűen be kell másolni a ..:\PortableApps\PortableApps\ mappába a plusz hozzáadandó alkalmazásokat (külön almappákban), amelyeket a következő induláskor (vagy valamelyik program nevén jobb gombot nyomva, majd ‘Újratöltés’-re menve) meg is fognak jeleníteni a listában.

Ha olyan programot látunk, amelyről tudjuk, hogy soha a büdös életben nem lesz szükségünk, akkor két lehetőségünk van:

• jobb klikk -> Elrejtés
• jobb klikk -> Uninstall (rákérdez, de legyünk bátrak, menjünk az Ok-ra)

A weboldalon amúgy jópár nagyon hasznos egyéb program is elérhető ezen a linken. Ha valamelyik megtetszett csak húzzuk le az exéjét, majd a Suite Opciók -> Új program telepítése menüpontjában tallózzuk ki.

Van még pár extra funkciója is, mint például:

• biztonsági mentés készítése a portable programokról varázsló segítségével (profilok, könyvjelzők, stb.)
• előre definiált médiakönyvtárak, amelyek segítségével könnyen elérhetjük a zenéinket, stb. (hasonló van a Windows Dokumentumok mappájában is, azt se használtam soha)
• ha szeretnénk, hogy egy adott progi egyből induljon, ha futtatjuk a Suite-t, akkor a jobb gombos menüben van lehetőség ezt beállítani
• van lehetőség arra, hogy lecserélje a Windows háttert, ha fut: csak bmp formátumban be kell másolni a kívánt képet a ..:\Documents\Pictures mappába a pendrive-on, és el kell nevezni portableapps_wallpaper.bmp (illetve portableapps_wallpaper_wide.bmp-nek, ha szélesvásznú monitort használunk)

Mint látható a cucc használata pofonegyszerű, és jóval elegánsabb, mint pl. ikonerdőt fenntartani az Asztalon (amelyek csak akkor élnek, ha be van dugva a pendrive-unk), vagy minden alkalommal kitallózni a hordozható programjaink exéit.

Használjátok egészséggel!