A fenti szó magyarul talán úgy hangozhatna, hogy visszafordíthatatlanság, megváltoztathatatlanság. Lenyűgöző, és félelmetes jelenség, és már mindenki találkozhatott vele élete folyamán, akár így akár úgy. Irreverzibilis például az is, ha kiraksz egy pohár vizet a napra: elpárolog, és nem marad a pohárban, de visszafele ez nem működik: soha nem fog pára lecsapódni több decinyi mértékben hasonló körülmények között. Vegyünk egy sokkal szomorúbb példát: aki átélt már rokon/barát/szeretett kedvenc elvesztését, az is tudja, hogy miről beszélek. Sokkoló érzés tudni, hogy soha többet nem fogsz beszélgetni az elhunytakkal, mert egész egyszerűen megszűntek létezni, nem?
Nos, ez a vidám téma azért jutott ma eszembe, mivel összefutottam a neten egy érdekes videóval, amelyben valaki egy kis űrhajóval lövöldözi a fentről támadó ellenségeket. Íme:

Mi ebben a pláne? Elsőre nem lehet nyilvánvaló (hacsak nem tűnik fel az indítása után megjelenő figyelmeztető üzenet), pedig őkelmét a Symantec mint vírust azonosította (a rendkívül szép OSX.Loosemaque nevet kapta), és rendkívül vicces dolgokra képes. Például vegyük ama tulajdonságát, hogy amikor lelősz egy ellenséges téglalapot, akkor töröl egy file-t a vinyódról, vagy a hangulatától függően éppen egy mappát. Véletlenszerűen szemezget az adataid között, és soha nem tudhatod, hogy éppen egy már rég megunt filmet „lősz le” a háttértáradról, vagy éppen a több hete nyúzott kedvenc játékod mentését, esetleg a blogod backupjait törlöd végleg (a lista folytatható: régi telefonról lementett számokat, céges dokumentumokat, családi fotókat, stb. stb…).

Most komolyan: nem zseniális? Érzek ebben az elképzelésben némi beteges bájt: milyen furcsa érzés lehet egy játék segítségével megölni a gépedet? Végre egy olyan program, amiben nincs quicksave, meg checkpoint-visszatöltés, nincs második esély: ez bizony élesben megy. Hihetetlen. Nem meglepő módon a programot egy japán arc fejlesztette (ők mintha más bolygóról származnának), és mint művészeti projectet definiálja. „Sajnos” – ha jól tudom – csak Mac-re létezik, pedig jó lenne belőle egy jó kis Windowsos verzió is, tutira kipróbálnám, márcsak az élmény kedvéért is ahogy felvillannak az épp törölt file-ok nevei, amikor lelövöd őket 🙂

Van ugye a levegő. Az jó dolog, és (még) nem kell érte fizetni. Aztán ott van a naplemente, az erdők, a nyári meleg, a szeretet, a barátok, meg még pár egyéb dolog (az egyik legfontosabbat direkt hagytam ki, mert már megint meg leszek szólva, hogy csak azon jár az eszem :)) ami ingyen van, mégis nagyon fontosak az ember életében.  Ne tessék megijedni, nem arról van szó, hogy megnéztem 15 Paula és Paulina részt és elborítottak az emóciók hullámai, csak ezzel a frappáns bevezetővel tereltem a szót megint a kockulás felé 🙂 Programajánló fog ugyanis következni, az utóbbi idők legkellemesebb meglepetése volt ugyanis a következő kis okosság, amely végre megoldást jelentett egy régóta fennálló problémámra.

Következő a szitu: szeretnék a blogra egy képet, amelyen egy weboldalnak csak egy részlete szerepel. Szeretnék ezen a képen néhány kényesebb részt ki is takarni (ismerős e-mail címe, japán tinilányos pornó a letöltések között, stb.), meg esetleg feliratozni rajta ezt-azt. Eddig – nekem – ez így nézett ki: PrintScreen billentyű, Paint indít, beillesztés, majd kívánt rész kijelölése, új kép, beillesztés, mentés, majd a takarások, feliratok, nyilak elhelyezése FastStone Image Viewerrel. Még leírva is hosszadalmas, és macerás ugye? Nna, erre találtam meg a tökéletes megoldást, ami ráadásul freeware, azaz ingyenes!

A program neve Greenshot, és egyaránt kínál megoldást mindennemű képlopási problémára. Nem kell telepíteni se, mivel nem akarja magát beírni a registry-be, ami nem is gond, ha az ember mondjuk a munkahelyén szeretné használni 🙂

Nézzük csak mire jó:

Print Screen billentyű: megnyomása után a bal egérgombot lenyomva kapunk egy négyzetet, amellyel kijelölhetjük, hogy a képernyő melyik részét szeretnénk file-ba menteni.

Alt + PrintScreen billentyűkombináció: lenyomásuk után arról az ablakról készül kép, amelyre kattintunk

Ctrl + PrintScreen billentyűkombináció: ezekkel lehet a teljes képernyőről képet lopni.

Azt, hogy mit akarunk csinálni az elkészült képekkel a Preferences (az valami előrend? a ‘pre’-ből kiindulva…:D) menüben állíthatjuk be, itt is van azért pár lehetőségünk:

Legfelül állítható be, hogy hova kerüljenek a kilopott képek. Megnyithatóak a beépített képszerkesztőben (ahol utána kényelmesen lehet feliratozni, nyilazni, stb. őket), mehetnek a vágólapra, nyomtatóra, vagy akár egyből file-ba is. Ezek közül többet is kijelölhetünk ha akarunk! Alatta a mentés helye adható meg, illetve az, hogy milyen formátumban, és minőségben szeretnénk az elkészült képet menteni. Legalul pedig a nyomtatási opciók látszanak, ahol szintén elég sok lehetőségünk van állítgatni a dolgokat.

A program tehát könnyen kezelhető, sokoldalú, ingyenes, és nem kell telepíteni! Ha neked is gyakran kell képeket lopnod a képernyődről, akkor ez a te választásod!

Tegnap jött az ötlet, hogy írjak néhány általam napi szinten használt programról egy postot. Azért tartom fontosnak ezt, mivel sikerült meglepnem barátnőm egyik haverját azzal, hogy az MSN beszélgetésükbe beleírtam én is, bár elvileg jópár kilométerre voltam mindkettőjüktől. Ekkor közöltem a sráccal, hogy távoli asztaleléréssel bütykölgetem épp az asszony gépét, és így írtam neki is. Ekkor jött a kérdés, hogy ‘ammegmi’? Nos, többek között erre is választ kaphattok ebből a postból.

Ha már a távoli asztalelérésről (remote desktop) regéltem, akkor kezdjük azzal. A „varázslatot” a Teamviewer nevű kis programmal követtem el, amely teljesen ingyenes (nem üzleti célokra), és létezik belőle egy szem exés portable, azaz pendrive-ról is futtatható verziója is. Maga az eljárás nem újkeletű, a Windows régóta tud ilyet, csak ezzel a cuccal sokkal egyszerűbb az egész, nem kell IP-címeket, meg hasonlókat beírni a használatához. Konkrétan arról van szó, hogy a program elindítása, és néhány beállítás elvégzése után (amelyeket mindjárt részletesen is leírok) a saját Windowsunkban egy külön ablakban megjelenik az irányított gép Windows Asztala úgy, ahogy akkor látnánk ha ott ülnénk előtte. Lényegtelen, hogy az adott gép a szomszéd szobában van (mint ahogy Zulu barátom szokta csinálni, mert rohadt lusta :)), vagy esetleg Ausztráliában üzemel, így nagyon kényelmesen el tudunk rajta intézni dolgokat. Tegnap például játékot telepítettem barátnőmnek, illetve beállítottam neki, hogy az MSN-je megjelenítse a lejátszott számait, mindezt úgy, mintha ott ültem volna a gépe előtt! Némi képfrissítési lassulás van azért (tehát amikor pl. leteszel egy ablakot ikonba, azt kicsit lassan reagálja le a program), tehát nem így fogunk pl. csézni a másik gépen, de adminisztratív feladatokra (mint amilyeneket én is csináltam) tökéletesen megfelel.

A program kezelése rendkívül egyszerű: futnia kell mindkét gépen, majd az irányítandó gép kezelőjének meg kell adnia a két megjelenő számot a partnerének. Így tessék elképzelni a szóban forgó ablakot:

Innen kell a két számot kimásolni (a jelszó persze nem konstans, tehát változik minden indításnál), és mondjuk MSN-en elküldeni annak, akire szeretnénk rábízni a gép irányítását. Annak a ‘Create session’ pont alá kell bemásolnia először az ID-t, majd a felbukkanó ablakba a jelszót, és már töltődik is a másik képernyője egy új ablakban!

A cucc lehetőségei nem merülnek ki ebben, ugyanis tartalmaz egy elég egyszerű, mindazonáltal használható filekezelőt is, amellyel a két gép között tudunk adatokat mozgatni:

Szóval – mint látható – a kezelése nem bonyolult, és használatával elkerülhető a mindenki által oly’ kedvelt „MSN-ben leírom lépésenként, hogy hova kell kattintani, hogy állíthasd ezt meg azt” módszer.

Egy másik kedvencem az AIMP néven futó zenelejátszó program, amely hónapok óta átvette a trónt a gépemen a Winamptól. Mint a weboldalán is látható, orosz fejlesztésű a szentem, ami semmit se von le az értékéből, sőt még vírus sincs elrejtve a kódjában, pedig származása alapján akár azt is gondolhatja az ember, már ha a sztereotípiáit veszi alapul. Az ok, amiért megkedveltem az, hogy nagyon nagy tudású, szép, praktikus, alapból tud magyarul, és kicsi az erőforrásigénye, és tök ingyenes.Bővebben:

• nagy tudású: tud mindenféle plugin nélkül hangfileokat konvertálni ide-oda, ID3-tageket szerkeszteni (persze csoportosan is), kikapcsolni a gépet több paraméter alapján (adott időpontban, lista lejátszása után, stb., ez elalváshoz zenehallgatásnál jöhet jól), adást felvenni netes rádióból, audio CD-t grabbelni (mp3-ba alakítani), effekteket alkalmazni a zenére (visszhang, fordítva lejátszás, stb.).

• szép: az alap skinje is szép (ellentétben a Winampéval, legalábbis szerintem), de elérhető hozzá is jópár skin, amivel át lehet alakítani a kinézetét.

• praktikus: ezzel tud igazán odaverni a Winampnak, legalábbis szerintem, mivel kellemetes módon minden kézre esik a használata közben: pl. ha ikonba le van rakva, akkor a jobb alsóba húzva az egeret előbukkanik a kis kezelőfelülete a legfontosabb gombokkal, így nem kell mindig elővadászni a főablakot mondjuk egy számváltáshoz. A playlist alapból albumok szerint rendezi a benne szereplő számokat, így sokkal áttekinthetőbb, minta ömlesztve lenne az egész (ez főleg akkora listáknál hasznos, mint az én ‘Összes’-em, amiben szerepel 19 napnyi zene). Tudja kezelni a listákat lapfüleken, és még sok egyebet a leírtakon kívül.

Ha újra vágysz, mert meguntad a Winampot, vagy csak bosszantanak annak a hiányosságai, és felesleges funkciói (tessék mutatni egy embert, aki a Media Library-ját érdemben használni szokta!), akkor ajánlom kipróbálásra.

Következő fogásunkkal a ‘musthave’ kategóriában még mindig a multimédia területén kalandozunk, ugyanis egy videolejátszót szeretnék bemutatni nektek, amely codecek nélkül is lejátszik mindenféle formátumot. A neve SMPlayer, és igazándiból őkelme „csak” egy használható felülete (ún. frontendje) az MPlayer nevű, alapvetően nem túl felhasználóbarát lejátszónak. Szükség is van arra, hogy kicsit használhatóbbá tegyük az említett programot, mivel – bár zseniális a már említett codecnélküli működése végett – alapból nem rendelkezik pl. olyan apróságokkal, mint menü, vagy kezelőfelület. Ezen segít az SMPlayer, ami egészen korrekt kis BSPlayer/Windows Media Player szinten kezelhető lejátszót varázsol a fapados alapverzióból.

Mint látható a kezelőfelületen mindenki el fog igazodni, a gombok a megszokott helyükön figyelnek. Teljes képernyőnél az egeret a képernyő aljához közelítve a megszokott kezelőcsík bukkanik fel, amelyen az elvárható funkciókat állítgathatjuk. A programmal képesek vagyunk a feliratfile-ok megjelenését állítani (tehát betűtípus, szín stb.), sőt egyedülálló módon megjegyzi, hogy melyik filmet melyik percnél zártuk be, és ha újra megnyitjuk onnan folytatja a lejátszást. Ez természetesen jól jön pornóknál elfoglalt embereknek, akik nem tudnak másfél órát beütemezni az elfoglaltságaik közé, hogy megnézzenek valami jó kis hálivúdi akciómocskot a példának okáért 🙂

A program tehát tud mindent (sőt, többet), amit elvárhatunk egy lejátszótól, és mindezt codecek telepítése nélkül teszi, tehát nem kell vacakolnunk a K-Lite, és a többi hasonló codec packkal, ami az olyan tetű lassú gépek esetén, mint az enyém akár jelentős sebességnövekedést is eredményezhet!

Utolsó napirendi pontunkkal még mindig nem szabadultunk az audiovizuális élvezetek hedonista módon való habzsolásának ördögi csapdájából, ugyanis végezetül egy képnézegető programot szeretnék bemutatni. A neve FastStone Image Viewer, és egy nagyon sokoldalú, ingyenes, és magyarul tudó hasznos programot ismerhetünk meg személyében, és ráadásul létezik neki is portable verziója.

Az elegáns felület nagy tudást takar, mivel ezzel a cuccal az alapfunkcióján kívül („nézegethessük vele a képeket höhh”) elvégezhető a képek méretezése, konvertálása, vágása, felirattal ellátása, stb., mindez akár automatizálva, rengeteg képre egyszerre vonatkoztatva. Persze aki „csak” képeket akar nézegetni annak kicsit talán sok is lesz ez a funkció, de ha néha méretezned is kell, meg esetleg odanyilazni képekre, hogy „ott fekszik a Józsi fosrészegen a pad alatt”, akkor jó, ha nem kell mindig Photoshop-ot (neadjisten Paintet) indítani. Akinek felkeltette az érdeklődését ez a gyöngyszem, az további tippeket olvashat róla itt!

Bizony, bizony befut a menetrend-szerinti kockulós post már megint, remélem mindenki nagyon örül neki 😀 Nem tehetek róla, bizony néha kitör a geek-énem (mindamellett, hogy szart se konyítok az informatikához alapvetően), és meg kell írnom a legújabb élményeimet internetországban. Most is azért írok, mert drámai, sőt egész egyszerűen … sorsfordító pillanathoz érkeztem: annyi évnyi Firefox-hívőség után ma egy másik böngészőben klattyintottam az Alapértelmezetté tevő igenre, holtodiglan-holtomiglan. Ez a program bizony a címben is szereplő Opera volt, annak is a 10.00-s verziója. Felrúgtam minden kapcsolatot az exszel, csak a könyvjelzőimet hoztam el tőle (azt is úgy szórta az Asztalra utánam a Windowsból :)), és néhány keresetlen tanácsot, hogy mit csináljak az új szerzeményemmel. És elkezdtem belakni új kedvesemet.

Percről-percre újabb és újabb élményekkel lettem gazdagabb a vele töltött (pásztor)órák alatt, amelyeket az előzőm sose adott meg. Nem elég, hogy gyorsabb, mint amilyen a tűzróka volt (értsd: nem akadnak a Youtube-videók vele, de van neki spéci Turbo funkciója is lassabb netkapcsolatokhoz), de alapból sokkal többet tud, mint amaz, mindezt mindenféle pluginek keresgélése nélkül. Kezdjük például azzal, hogy nemcsak hogy gyorsabb, de tartalmaz beépített levelező klienst, hírolvasó klienst, címjegyzéket, IRC alapú csevegő klienst, RSS és Atom hírolvasót, minialkalmazásokat (widgeteket), valamint hagyományos és Bittorrent alapú letöltésvezérlőt is! Na erre tessék varrni azt a bizonyos gombot 🙂 Csak kiemelve néhány fícsört: nagyon tetszett ez a mailkliense például: megadtam neki a gmailes fiókom felhasználói nevét, és jelszavát, és már szívta is lefele róla a leveleket erőteljesen (mondjuk némi időbe tellett, mire mind a 886-ot(!) lecuppantotta, de azért sikerrel zárult a dolog). A leveleket szépen kategorizálja, sőt a mellékleteket típus szerint is rendszerezi:

Mondhatom felettébb kényelmes a kezelése, és persze folyamatosan értesít, ha új leveled érkezik.

Aztán megemlítendő még, hogy ez a cucc már nagyon régen tudja, amire az Explorer csak mostanában lett képes: tud lapfüles böngészést prezentálni a júzernek, sőt a lapfülek tükrözhetik az épp aktuális weblap kinézetét is, mint mondjuk ezen a képen:

Persze aki ragaszkodik a szöveges lapfülekhez, az kikapcsolhatja ezt a funkciót.

Ezen kívül a program még rengeteg dolgot tud, amit még nekem is fel kell fedeznem (vegyük például a hangvezérlést, ami ugyan csak angolul tud, mégis ígéretesen hangzik, vagy a beépített torrentklienst), ebből is látszik, hogy rendkívül sokoldalú a kicsike – már-már gömb mondhatni. Egyedül néhány szétcsúszott weboldallal kapcsolatos problémát tudnék a szemére vetni (jó példa erre jelen blogom is, mivel a szavazás nem akar normálisan manifesztálódni rajta), de ezen kívül annyi pozitív vonása van, hogy feledtetik ezeket az apró bosszúságokat. Természetesen a fentebb felsorolt sokféle lehetőség valóban lehetőségként szerepel a programban, azaz nem kötelező őket használni, de lehet. Ha valaki csak netezni szeretne vele (micsoda ódivatú elképzelés ez! :)), azt nem fogják zavarni mindenféle túlbonyolított menük!

Ha valaki ezek után szeretné kipróbálni, az innen töltheti le a legfrissebb magyar verziót. Természetesen nem kavar be a már feltelepített böngészőknek, és nem kér enni. Szerintem érdemes kipróbálni!

UPDATE:

Egy kicsivel összeszedettebb funkcióleírás elérhető magyarul, képekkel illusztrálva itt!

Tegnap szörfözvén az információs szupersztrádán (remélem nem csak nekem állt fel a szőr a hátamon ettől a kifejezéstől :)) egy blogon elejtett kommentben olvastam erről a programról. Még link se volt, de azok alapján amit írt róla az illető muszáj volt izzítanom a Google-t, és megnéznem ezt az oldalt. Miért is keltette fel ennyire az érdeklődésemet ez az egész? Azért, mert kényelmes megoldást kínál az önmagamnak írt mail-ek problémakörére, sőt megvalósítja azt, hogy akármennyi gépen ugyanazokat a file-okat lehessen egyszerre használni, ami csapatmunkánál nem egy elhanyagolható szempont.

Adva vagyon a project weboldala, amit először meglátogatva a nagy Download gomb lehet meglehetősen szembetűnő. Ennek segítségével több platformra (tehát nem csak a mindenki által szeretett Windows-ra) is letölthető az a kicsi alkalmazás, ami szépen megbújva a jobb alsó sarokban végzi a dolgát a továbbiakban. Procit nem igazán zabál, memóriából nekem speciel 40 megát kért, ami azért nem az az egetverő mennyiség, tehát még az én roncs gépemen is nyugodtan futhatott úgy, hogy nem lassított be semmit. Telepítése közben be is regelhetünk (sőt, be is kell) az oldalra, mivel a program az így létrejövő profilunkba fog belogolni minden indításkor.

A lényeg: a program létrehoz egy ikont egy általunk kiválasztott mappában, amibe ha belemásolunk file-okat azok feltöltődnek a szerverre. Innentől kezdve ezek a file-ok elérhetőek a Dropbox weboldalán keresztül is (sőt a Public folder segítségével akár be nem regelt userek is elérhetik őket, így kiváltottuk a data.hu-t, meg a többi szörnyűséget), de az igazi varázslat akkor kezdődik, ha feltelepítjük a klienst egy másik gépre is, mivel ilyenkor (feltéve hogy ugyanazt a profilt adjuk meg) a két gépen szinkronizálhatjuk a Dropbox mappa tartalmát! Ez azt jelenti, hogy ha az egyik gépen törlünk belőle, az a másik gépen is törlődni, fog stb. Ez – ahogy már említettem – csapatmunkánál hasznos, de akár olyan kétlaki életmódot folytató júzerek is sok hasznát vehetik mint én.Van lehetőség más userekkel mappát megosztani is, szóval elég sokrétű lehetőségek állnak rendelkezésünkre.

Első körben 2 giga helyet kapunk grátisz, de ezt bővíthetjük akár ingyen is, ha végignyomjuk a tour-t, meghívunk ismerősöket, stb.

Az első szó, ami először eszembe jutott erről a koncepcióról a zseniális volt. Mennyivel kényelmesebb már csak belerántani a cuccaimat a program ikonjába, mint e-mail-t írni magamnak Gmail-ben csatolva a szükséges file-okat? Persze, a pendrive-ot is erre találták ki, de mivel jelenleg nincs tulajdonomban egy se (elhagytam pár hete szegényemet a távolsági buszon), meg ráadásul vagyok olyan kocka, hogy tetsszenek az ilyen megoldások ezért nagyon bejött az ötlet.