… szembejön velem a neten ez a kép, akkor komolyan mondom a fejemre borítom a laptopot, felpattanok a helyemről, és a munkatársaim őszinte megrökönyödésére hisztérikusan röhögve kiviharzok a parkolóba autókat nyalogatni:

Ha most nem akarok hülyét csinálni magamból, akkor nem szabad ráfrissítenem a blogra, csak nyomni egy publikálás gombot. Drukkoljatok!

Vannak helyzetek, amikor az ember legszívesebben ordítana, miközben rendkívül választékosan szidná az Eget, a Jóistent,  annak fiát, és persze a kiváltó okkal kapcsolatba hozható szervezetek, emberek, és vállalatok vezetőinek felmenőit, rokonait, szomszédait, háziállatait, és általában mindenkit, aki szóba jöhet.

Tipikusan ilyen helyzet volt az is, ami ma reggel történt meg velem, legszívesebben írtam volna egy választékosan megfogalmazott „na elmentek ám ti a picsába” üzenettel bíró levelet a Steam-et üzemeltető Valve-nek, már ha nem lettem volna tökéletesen tisztában azzal, hogy semmi értelme azon kívül, hogy – stílszerűen – levezetem a gőzt.

A sztori még hétfőn kezdődött: egy Amerikában élő virtuális barátom írta Steam chat-en, hogy a Left for Dead nevű multis zombimészárolda két része elképesztő mértékben le van árazva a webshopban, és hogy ha gondolom akkor vegyem meg, mert most érdemes. Konkrétan ennyibe került, ez átszámítva most kb. 1800 HUF:

Ezen felbuzdulva egyből utaltam is kemény kétezer forintot a PayPal-emre, mivel nálam nincs összedrótozva a számlámmal, azaz nem tud lecsípni belőle, ha fizetni akarok rajta keresztül (tudom, hülye vagyok).

Természetesen eltelt azóta két-három nap, ma éjjel jött valamikor a mail a PayPal-től, hogy jóváíródott a befizetés. Reggel az első dolgom az volt, hogy gép bekapcs, felmegy Steam vonatkozó weboldalára, ahol a következő látvány fogadott:

Tipikus IJB: két nap alatt visszaárazták az eredeti értékére…

Azért az vicces, hogy a Google szerint még mindig óccsó:

Azon filózok mit kezdjek ezzel a 2000 forinttal most a PayPal accomon. Maximum megveszem a Minecraft-ot még egyszer, az kijön ennyi pénzből 🙂

A Bünti blog tollaival ékeskedek, amikor ezt a címet adom ennek a postnak, de a kapcsolatom ezzel a bankkal most már tényleg kezd annyira dühítővé válni, mint azok a jelenségek amikről ők szoktak írni. Nem elég, hogy az utóbbi két évben voltak kifejezetten megalázó élményeim is némelyik bankfiókjukban (amelyekről persze nem a bank tehetett, hanem az előző munkahelyem, hogy röhejes összegekkel szúrták ki a szemem hónapról hónapra), ma kiderült, hogy ha minden így marad, akkor akár hosszú évekig is kénytelen leszek elviselni, hogy minden hónap legvégén addig hívogatnak, amíg fel nem veszem, hogy elmondjam újra és újra ugyanazt minden egyes alkalommal.

A történet 2008 augusztus 26.-án kezdődött. Ez volt az a nap, amikor jóanyámmal beballagtunk a pápai Raiffeisen fiókba, hogy kézjegyünkkel hitelesítsük a bankkal kötött egyezségünket, miszerint az elkövetkezendő röpke húsz évben odaadom a fizetésem java részét nekik, addig is lakhatok az ő pénzükön vett házban, mert jó fejek velem. Hagyjuk is a fenébe a dolog azon aspektusát, hogy a féléves kamatelbírálásom valahogy mindig arra a napra esik, amikor a svájci frank épp’ a legújabb történelmi csúcsot döntögeti (ezalatt értsd: most egy hónapja 220 felettivel számoltak), meg hogy kereshetek akármennyit, a törlesztésem így is, úgy is a fele, vagy még annál is több fog maradni (legalábbis jelenleg kurvára úgy fest), mert ma az a kedves szokásuk dühített fel, hogy ha már pár napja késel a befizetéssel, akkor elkezdenek hívogatni telefonon. Eleinte csak naponta egyszer, aztán – ha nem érnek el – akkor akár többször is, néha a leglehetetlenebb időpontokban. A csúcs eddig a péntek este fél nyolc volt, de már izgatottan várom, hogy mikor csörgetnek fel mondjuk hajnali fél négykor (már persze ha tudnának, de ez ellen már intézkedtem :)). Namármost: ha meg lehetne változtatni a törlesztés napját, akkor nem lenne semmi gond, átrakatnám mondjuk minden hónap 5.-ére, amikor már biztos van rajta pénz. De ezt nem lehet, mindenképpen 26.-án (azaz a szerződéskötés napján) akarnak emelni! Az emelés, és a fizetésnap közötti 7-8 napban viszont a világból is ki tudnak kergetni azzal, hogy hiába nem veszem fel akár 5-6 alkalommal sem (ez talán megérthető, nem mindig van az ember abban a hangulatban, hogy behajtási csoportos bankosokkal bájcsevegjen), akkor is újra és újra próbálkoznak.

Ezek a telefonbeszélgetések általában ugyanúgy zajlanak: megkérdezik az adataimat (mert azokkal aztán 1000%-osan be lehet azonosítani), aztán meg hogy mikor lesz pénz a számlámon. Ma kétszer próbáltak hívni, egyszer sem sikerült beszélnem velük (első alkalommal két percig zenéltek nekem, ezért letettem, másodszorra pedig megszakadt), így én hívtam fel őket, miután hazaértem a munkából. Megkértem a hölgyet, hogy ugyanmár vegye már ki azt a pipát a „hívandó” felirat mellől az adatbázis-kezelőben a nevemnél, vagy valami, mert már kezd rohadtul elegem lenni abból, hogy minden kibaszott hónapban le kell folytatnom egy meddő, értelmetlen, és csak a stressz-szintemet növelő beszélgetést, amelyben minden kurva alkalommal el kell mondanom, hogy bazmeg, ha körberohanom a belvárost egy döglött antiloppal a fejemen, és egy rózsaszín alapon piros szívecskés esernyővel a kezemben, mint valami elbaszott Mary Poppins akkor sem tudok nektek pénzt prezentálni a kérdéses időpontban a számlámon! Természetesen megértette a problémámat, biztosított arról, hogy nem azzal van a baj, hogy ő nem akarja, csak a rendszer nem engedi, hogy ezt a „basztassuk a JonC-t potyára hónap végén IGEN/NEM” beállítást megváltoztassa. Erre én közöltem vele, hogy érdekes, tavaly ezt még a kollégája meg tudta oldani, utána volt is egy gyönyörű, nyugalmas fél évem, amelyet mint életem legboldogabb szakaszát könyveltem el magamban. Válasza az volt, hogy az lehet hogy akkor meg lehetett változtatni, de most már nem lehet. Végül még húztuk egymás idegeit egy kicsit, megnyugtatott, hogy valószínűleg még a következő napokban fognak hívni a kollégái (itt azért majdnem kiszaladt a számon valami túlontúl vulgáris kifejezés egy nővel szemben), majd elbúcsúztunk egymástól, amelyet én meggondolatlanul egy viszhallal oldottam meg (na még csak az kéne).

Szóval jelenleg úgy áll a helyzet, hogy akár éveken át el kell viselnem, hogy minden hónap végén basztatnak ezek a drágák telefonon, és akár éveken át el kell nekik újra és újra és újra mondanom a fenti döglött antilopos hasonlatot, persze finomított formában. Aztán lehet hogy 2013 környékére elfogy a cérna, és konkrétan ki fogom majd fejteni az épp aktuális diszpécsernek ezt a gyönyörű költői képet a teljes valójában is:)

Végezetül a kérdésem: más bankok is így oldják meg, ha pár napja lógsz a „jogos” jussukkal, vagy csak a Raiffeisen-nek van ilyen ügyfélbarát módszere erre?

… egyből megnyugszik az ember, hogy nincs egyedül 🙂 Ehhez képest az én múltkori malőröm kiskutya nemiszerve:

Magyar idő szerint csütörtökön este több órára elérhetetlenné vált az internet egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító oldala, a Facebook. A magyar felhasználók az időpont miatt kevésbé érezték meg a kiesést, de az amerikai nyugati parton, ahol a Facebook főhadiszállása is van, az üzemzavar éppen a csúcsidőre esett, fél 12-től délután 3-ig tartott.

(…)

Mint kiderült, tegnap frissítették az oldal működésének hátterében álló egyik fontos rendszert, azt a szoftvert, ami figyeli a Facebook szervereinek memóriáját, és ahol hibát észlel, ott a hibás bejegyzést kijavítja. A frissítéskor a javító rendszer adatbázisába került egy rossz érték, és mivel minden szerver ez alapján ellenőrzi a saját gyorsítómemóriájában a tartalmakat, hirtelen több ezer szerver érezte úgy, hogy tele van hibás adattal, és annak javításához a központi hibajavítóhoz kell fordulnia.

(forrás)

Amikor (állítólag) én csesztem el egy-két file-t akkor nem állt le 4 órára a világ egyik leglátogatottabb oldala. Megnyugtató érzés, lájkolom! 😀

Ezen karmoltam magam:

Ajánlom figyelmetekbe a szám szövegét (amiben olyan sorok szerepelnek, mint a refrén: „érjenek földet a testek”, ami nem véletlenül passzol a képsorokhoz, vagy a többször elismételt „nincs semmi baj velem” (gondolom idegileg)), illetve az eredeti klipjét – már persze ha valakinek ez nem elég sokkoló ezen a szép őszi napon 🙂

Sándor atya nem akarja ilyen irányba terelni a vasárnapi ájtatoskodásait? Nézném, az tuti 😀

Munkaidőm nagy részét természetesen dolgos, serény, és természetesen rendkívül lelkes munkavégzéssel töltöm, de nagynéha, ha akad néhány szabad pillanatom, akkor rá-rá szoktam rán pillantani a Google Reader-es profilomra, amelybe jelenleg 171 különböző weboldalról dől a cucc. Olyasmi feelingje van az egésznek, mint valami városi csatornarendszer derítője, amelybe rengeteg csőből ömlik a matéria, amelynek nagy része csak híg fos, de néha az ember beleakadhat egy-egy lehúzott teknősbe, netán csapba ejtett gyémántba is. Ezekből a néha előbukkanó gyöngyszemekből már jópár post született: volt amelyik inspirációt adott, volt amelyik pedig konkrét anyagot (videót, zenét, akármit), szóval nyugodtan állíthatom, hogy sokat köszönhetek ennek a csodának, amit RSS feed-nek neveznek.

Most is ez történt velem: következzék egy chat-beszélgetés (valószínűleg MSN, vagy IRC) innen, amelyet egy másik előzött meg körülbelül egy-másfél héttel korábban:

Zsófi: http://qdb.hu/18155
Zsófi: Szabadna tudnom hogymiez???
Khazmeer: Véletlen egybeesés.

Tessék kattintani a linkre, és meglátjátok, hogy miért is ez a hónap fail-je 😀 Látjátok, ezért nem szabad pletykásnak lenni, ma is megtanultunk valamit 🙂

Ami a röhej az egészben, hogy a plakát többi szövegét sikerült leírni helyesen, pedig ott is hemzsegnek az angol szavak 🙂

Ken Lee, és a magyar nyelvet a végsőkig stresszelő blogja már volt említve régebben (a srác ki is rakta az oldalsávba a post linkjét), úgyhogy csak magamat tudom idézni vele kapcsolatban:

Ez a srác minden megnyilatkozásával újra és újra erőszakot tesz anyanyelvünkön, úgy izomból megpörgeti Kazinczy-t a sírjában (had pörögjön a vén hülye), de mindezt olyan önfeledt bájjal teszi, hogy az ember nem dühöng, hanem csak röhög kínjában, miközben úgy érzi hogy olvad az agya…

Legutóbb azon visítottam röhögve, amikor el akarta adni a blogot egymillió forintért, hogy legyen pénze lajhártfarmot létesíteni, majd amikor felhívták a figyelmét kommentben, hogy az kevés lesz még a telekre is, akkor egy huszáros vágással módosította a pénznemet svejci francra, de elfogadná az egy milkát USA dolárban esetleg angol pound-ban is. Erre már nekem is muszáj volt kommentelnem (pedig nem nagyon szoktam a szóbanforgó blogon, épp elég kiheverni a postokat), íme a Dénestől érkezett válasszal együtt:

Most komolyan: hát nem egy tündér? 😀

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

/Asimov három robotikai törvénye/

A cégem HR-részlege rendszeres időközönként szolgál újabb és újabb röhejes alapanyaggal a blogra: volt pár hónapja ugye a cég berkein belül közröhej tárgyává váló „Hogyan használjuk az automata sorompókat” című körlevelük, most meg egy „Munkavállalói feladatok” című sokpontos szösszenettel szórakoztatják a nagyérdeműt. Azon kívül, hogy egyes pontokat kétszer is sikerült megfogalmazni (szerintem a „oltalmi kötelezettség: munkáltató vagyonát és személyi épségét védeni” és a „IBM eszközök védeni” kitétel egy és ugyanaz, ráadásul még egy rag is lemaradt a másodiknál), még Asimov robotikai törvényeit is alkalmazni kívánják rajtunk, amikor a következőket fogalmazták meg:

köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné (ettől függetlenül továbbra is rendelkezésre kell állni)

Naszóval mi ez, ha nem a második törvény kicsit átfogalmazva? 😀 Eddig is sejtettem, hogy egy gyári számmal rendelkező biodroidként tengetem életemet ennél a cégnél (is), de ennyire nyilvánvalóan még nem hozták tudomásomra. Most komolyan: mennyire lehet életszerű az a helyzet, amely során te mint munkavállaló köteles vagy tartani magad ehhez a szabályhoz? Utasít a főnököd, hogy borítsd le forró kávéval a kollegádat? Vagy hogy gázold el a rivális részleg vezetőjét? 😀 Miféle agyament barom tud kitalálni, és megfogalmazni egy ilyen sci-fikbe illő mondatot egy céges dokumentumban?

Végülis én jól szórakozok, legalább a mai reggel is jól indult, amikor robothangon előadtam, hogy „igen főnök. megyek. megölöm. igen főnök. megyek. megölöm” 🙂 Remélem még sok ilyen szösszenettel fog minket meglepni a személyzetis brigád, komoly moráljavító értékkel bír a munkásságuk 🙂

… aki szerint ez kicsit beteg:

Na ez így nem túl jó kombó szerintem 🙂

(forrás)

UPDATE:

ugyanonnan még egy screenshot:

Naszóval: „Ajánljuk még”‘ címszóval felsorolni egy csomó katasztrófát valahogy nem tűnik túl ildomos dolognak, persze tudom, ez kell a népnek. Amúgy mi folyik ott Debrecenben? Háromból két hír a városban történt tragédiákról szól! Maradt még valaki életben, hogy elmondja az utókornak, hogy itt valaha emberek ezrei éltek? 😀