Nem tudom ti hányszor futottatok bele a napokban abba a megosztásba a Facebook-on, amely arról ad hírt, hogy a kormány január 1-jétől újra bevezeti a sorkatonaságot. Én sokszor. Amikor a cink.hu-s postot olvastam még „csak” 35000 megosztásnál járt a téma (amúgy a linkelt cikkben frankó levezetés található a megosztások száma, és a kamuhír témája között: előbbi annál magasabb lesz, minél mélyebb társadalmilag elnyomott frusztrációkat pendít meg az utóbbi).

Miről is van szó? A Hírszabadság néven futó blogspot.hu-n hostolt blog (egyik) szerzője írt egy hivatalos stílusban megírt cikket, amely arról szól, hogy hamarosan visszaáll a sorkatonaság. A jelen pillanatban 43000+ megosztó nagy része ezt valószínűleg halál komolyan beszopta (a figyelmeztető popup, és a disclaimer hegyek dacára), és nagy örömmel meg is osztotta a Facebook-os ismerőseivel. Mire alapozom, hogy a legtöbbjük (nem lennék meglepődve a kilencven százalék feletti arányon sem) készpénznek vette a hírt, és ironizáló duma helyett valami mély életbölcsességet csatolva adta tovább? Szerintem azért, mert a post szövegezésében nyoma sincs a Hírcsárdára jellemző poénos szófordulatoknak, alkoholista Pista bácsiknak, így viccből megosztani elég sovány alapanyag. Viszont egész más a helyzet, ha nem vesszük észre (khm…), hogy ez egy kamuhír, és tényként kezeljük a leírtakat! Egyből megy a megosztás, egyből elindul a lavina, amelynek a vége még mindig nem látszik, de érdekes következtetések vonhatóak le abból, hogy csak az elmúlt fél-egy napban 8000(!)-rel nőtt ez a szám!

Ha a cink.hu könnyen belátható alapfeltevéséből indulunk ki (miszerint minél szélesebb társadalmi rétegeket érint egy téma annál többen fogják megosztani), akkor érdemes megvizsgálni: miért érdekel ennyi embert a sorkatonaság kérdése (a megosztások száma alapján még többet, mint hogy decembertől nem lesz elérhető a Facebook Magyarországon)?

A megválaszoláshoz három nagy korcsoportra bontanám a magyar lakosságot:

1. 14 – 30 évesek,
2. 30 – 40 évesek és
3. 40+-osak.

Elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy csak nagy mintákkal, durván általánosítva jellemzem az adott csoportokat, valamint hogy az alábbi kijelentések csak az én véleményemet tükrözik, nincsenek alátámasztva semmiféle kutatással.

Nézzük csak hogyan, melyik rétegből kerülhetett ki az a bő 43000-as szám.

1. csoport: szerintem ők azok, akik a legkevesebb megosztást produkálták, és a legkevésbé viszonyulnak pozitívan a dologhoz. A csoport fiatalabb része (14 -18 évesek) valószínűleg némi félelemmel néz a változás elébe, úgy érezhetik, hogy most meg lesznek szívatva. A csoport idősebb fele már nem feltétlenül veszélyeztetett, és még talán azok a motivációik is hiányoznak, amelyek az idősebb korosztályokat vezérlik – bővebben alant. Ők úgymond semlegesek a kérdésben, nincs kiforrott véleményük.

2. csoport: ők már érdekesebben viszonyulnak a kérdéshez: önigazolást látnak abban, hogy ők még voltak sorkatonák, és „férfit is faragtak belőlünk, megtanultuk mi az a fegyelem”! Ők üdvözlik a kezdeményezést, és a dőlt betűshöz hasonló kommentek kíséretében tömegével osztják meg a postot a Facebook-on. Mennyiségben még így is bőven elmaradnak az utolsó csoporttól, amelynek ugyanis súlyos, lelkiismeretét nyomasztó bűnökkel kell elszámolnia, ennek pedig a legjobb módja a külső tényezők hibáztatása – lássuk csak, miről is beszélek:

3. csoport: ugyanaz a mozgatórugó hajtja őket, mint az agresszív videojátékok betiltásáért kardoskodó önjelölt megváltót: az álszentség, a saját hibáinkért másokért okolás. Remek iskolapéldája ennek a pszichológiai reakciónak az, amikor ennek a csoportnak a tagjai azt mondják, hogy az elkanászodott fiatalság megregulázásának az egyetlen módja a sorkatonai szolgálat, ahol majd megtanulják hogyan kell felnőttként viselkedni. A nyilvánvaló problémák, amelyekkel a fiatal kapcsán meg kell küzdeni (pia, cigi, és mostanában a különféle betonkeverőkben kotyvasztott szintetikus drogok, munkanélküliség, stb. stb.) a csoport azon tagjai szerint, akik a megosztásra kattintottak meg fognak szűnni, ha a gyerekeket 9 hónapra – 1 évre bevágjuk katonának ahelyett, hogy főiskolára, egyetemre, netán dolgozni mehetnének. Pedig ez így ebben a formában csak egy felelősségátruházási mechanizmus: mennyivel egyszerűbb egy külső tényezőt (ez esetben: a sorkatonai szolgálat eltörlését) hibáztatni a saját kudarcunk beismerése helyett, amelyet szülői státuszunkban szenvedtünk el! Mennyivel kényelmesebb nem beismerni, hogy a gyerek azért vett fel deviáns viselkedésformákat, mert mi – mint érett, felelősségteljes felnőtt, szülő! – nem foglalkoztunk vele eleget, nem neveltük belé a legalapvetőbb normákat sem!

Ami még az előző két csoportra egyformán hathat az a jó öreg „ezek a mai fiatalok, bezzeg a mi időnkben” hatás, de ez szerintem csak mint katalizátor játszhat szerepet, nem mint alapvető motiváció. Fontos megjegyezni, hogy a kettes csoport tagjai átfedésben lehetnek a hármassal: nem kell feltétlenül negyven felettinek lennünk ahhoz, hogy 18-19 éves (azaz a fiatalok problémáiban érintett) gyerekünk legyen.

A blog szerzője/szerzői ezzel a témával úgymond beletenyereltek a csalánba, így biztosítva a hozzám hasonló botcsinálta szociológusok/pszichológusok számára remek elemezni valót. A következő téma lehetne mondjuk az, hogy miért érdekli jobban a megosztókat a Facebook megszűnése, mint hogy lemondott mindannyian kedvenc vezére, Orbán Viktor.

Tarlósnak már régóta szúrja a szemét az aluljárók népe, amelyet rendre próbál eltüntetni valahova onnan, ahol zavarják a túlfejlett esztétikai érzékkel megáldott állampolgárok oly’ igényes hadát. Arról a hadról beszélünk, ami két pofára tömi a szart amit a tévéből eléhánynak, fenntartás nélkül készpénznek veszi a politikusok kijelentéseit, de most ezen lépjünk túl, talán nem szerencsés párhuzamot vonni aközött, hogy a kilincsre kent geci, és a kamerák előtt ismertségért kúrás még elfogadható, de egy a túlélésért küzdő ember látványa már nem egyeseknek. A harc a főpolgármester és a hajléktalanok között már régóta tart, természetesen a régi dalszöveget idézve „a játék elég egyszerű volt, ők támadtak, mi védekeztünk, nem használtunk fogsorvédőt, ők sem húzták fel a kesztyűt” szellemében általában utóbbiak jártak pórul. Még 2011-ben bejárta a netet a hír, hogy a VIII. kerületi polgármester által kihirdetett rendelet alapján a rendőrök bármikor intézkedhetnek közterületeken tartózkodó személyek ellen, és életvitelszerű utcán élés gyanújával eljárás alá vonhatják őket. Az intézkedés célja az volt, hogy vonuljanak el egy hajléktalanszállóra (vagy ahova akarnak, csak ki a kerületből – jópofa), hogy a jóravaló állampolgárok szeme elől minél előbb eltűnhessenek. Elképzelem hogy legörbülhetett Kocsis Máté szája, amikor az Alkotmánybíróság megsemmísítette a találmányát. Persze a városvezetés nem csüggedt, rövidesen jött az újabb találmány, úgymond a titkos fegyver: az aluljárók falai mentén felállított kordon, amelyeken táblák hirdették, hogy mögöttük tartózkodni – most figyelj! – a csúszásveszély(!!), és munkavégzés(!!!) miatt tilos. Ha átléped a kordont megcsúszol, és kitöröd a nyakad, sőt, zavarhatod az abban a harminc centis sávban éppen nagyban dolgozó embereket. Talán nem árulok el orbitális nagy titkot, ha azt mondom: ez a cinikus hazugság természetesen csak újabb mozzanata volt a hajléktalanokkal vívott háborúnak (ami kb. annyira igazságos, és kiegyensúlyozott, mint mondjuk amikor a németek lerohanták Lengyelországot), egy újabb érv amivel megpróbálták a hideg elől behúzódni vágyókat kizavarni a felszínre (hallottátok, pár napja még mínusz tizenegynéhány fok volt Pesten, persze a fűtött szobából fel sem nagyon tűnik az embernek. Amíg elér a szolgálati gépjárművig meg pláne).

Ami miatt ez a post született, és ami miatt tele van keserű iróniával az az, hogy megint nekiálltam kommenteket olvasni (tudom, le kellene szoknom róla). Ezúttal a Facebook-on követtem el ezt a merényletet magam ellen, ugyanis kikerült egy videó, amelyben civil fiatalok szépen lebontják a kordonokat, és visszaviszik őket a Városgazdálkodás telepére. Nézzük a kedvenc hozzászólásaimat:

fogadjanak be akkor ők egyet egyet, de köszönöm én NEM akarok büdös hajléktalanok között közlekedni nap mint nap!

A hajléktalanoknak igenis joguk van összehugyozni és széthányni az aluljárókat!

Naszóval az van, hogy amikor a  csöves összehugyozza az aluljárót az persze nem jó, nem szolgálja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének eszméjét. Amikor odaokádik a rengeteg kannástól az sem túl konstruktív, ettől nem fog fellendülni a gazdaság. Az is biztos, hogy vannak közöttük kurva nagy gazemberek, vannak, akik rászolgáltak a sorsukra, de ez igaz a társadalom bármelyik rétegére, a különbség csak az, hogy a többiek nem fáznak, nem éheznek. Pont ezért amikor nem hagyják őket viszonylag meleg helyen átvészelni egy kibaszott hideg éjszakát, amikor te otthon nézed a fűtött szobában a tévét függetlenül attól, hogy mekkora gazember vagy (valami tehetségkutatót javasolnék, feltétlenül küldj SMS-t is), akkor úgy gondolom az emberségnek illene felülírni az esztétikai érzéket. Nem lehet, nem lehetséges kiszelektálni közülük azokat, akik megérdemlik a körülményeket amikben élniük kell, de abban egészen biztos vagyok, hogy vannak közöttük értelmes, kedves, barátságos emberek is, akik így vagy úgy (megszopatta őket az ex, a munkahely, a TB, a bank, a… folytatható a végtelenségig) ilyen helyzetbe kerültek, és nem elég a rengeteg megaláztatás, a tudat, hogy másoktól függ, hogy lesz-e mit enniük még azt sem tűrik meg, hogy viszonylagos melegben töltsék el ezeket a csikorgóan fagyos éjszakákat. És ne tessék a hajléktalanszállókat úgy emlegetni, mint megoldást a kérdésre, mert nem az: nem vitatható el az embertől az önrendelkezés joga, hogy saját maga dönthesse el hol töltené az éjszakát, és ha esetleg nem szeretné többszázadmagával még nyomorultabbnak, még kiszolgáltatottabbnak érezni magát, akkor ne kelljen bevonulnia oda!

Orbitális tévedésben vannak azok, akik valamiért (tudatlanság, vagy gondolkodás hiánya talán) úgy fogják fel a hajléktalanságot, mint valami választott életformát. Mintha ezek az emberek ezt szeretnék csinálni. Nem mondom biztos van egy elenyésző rétegük, amelyik nem tudna, nem akarna élni a lehetőséggel, ha valaki felajánlaná, hogy „nesze itt egy lakás, a rezsit fizeted, amúgy ingyen lakhatsz benne” (mint ahogy erre is van példa, kár hogy csepp a tengerben), de szerintem amíg esélyt sem kapnak a gödörből kimászásra addig ugyanúgy ott fognak feküdni, Tarlós meg rakosgathatja a kordonjait újra és újra.

Az ignorancia és a gondolkodás hiánya miatt használt szellemesnek vélt felszólító módú vicceskedés kétélű fegyver: a fenti komment „fogadjon be mindegyik egyet” logikai vonalán továbbhaladva üzenném mindenkinek, aki képes ilyen elképesztően ostoba, szűklátókörű megjegyzést odaböfögni a Zinternetre: próbáld ki ezt az életmódot, csak egy hétig! Hátha jobb ember leszel tőle.

Biztos bennem van a hiba. Ritkán érzem ezt ennyire, mint most, amikor végre feltámadni látszik a népek tengere, végre mintha megmozdult volna valami, amivel kifejezheti az ország lakossága, hogy lassan eljut a tűrőképessége végére (legalábbis azt hiszi, pedig az még jócskán odébb van). Elindult egy csupa fiatalból álló mozgalom, egy megmozdulás, amelynek mottója fennhangon hirdeti – szerintem – mindannyiunk véleményét: nem tetszik a rendszer! És mégis: nem érzem úgy, hogy nekem bármilyen formában – akár még egy nyomorult Facebook lájkként sem – támogatnom kéne őket, pedig elvileg közös az ügyünk, és én is, ők is egész jó fizikumban vagyunk a barikádépítéshez. És mégsem. Valamiért taszít az egész, a néhány konkrét ok mellett jócskán akad ösztönös ellenérzés is bennem. Először nézzük azokat az érveket, amiket írásba tudok önteni, és nem csak egy fejvakargatós „hátizé, bűzlik nekem valami velük kapcsolatban” a válaszom:

1. Karsay Dorottya: kipécézését annak köszönheti, hogy ő vált a mozgalom arcává a „Nem tetszik a rendszer” című dal feléneklésével. Hasonló értetlenséget érzek a hozzá hasonló feministákkal szemben, mint ők azokkal a nőtársaikkal kapcsolatban, akik nem osztoznak a férfiak iránt érzett néha túlreagáló, indokolatlan ellenérzésükben. Én elhiszem, hogy az embert érik olyan benyomások az élete során, amely vezethet a másik nemmel szembeni túlzott tartózkodáshoz (elég hozzá egy undorítóan profán megcsalás, vagy akármi), na de hogy mindebből ideológiát, szent harcot faragjunk, az egyrészt értetlenséget szül a kívülállókban, másrészt pedig meglehetősen szélmalomharc gyanús: igenis vannak nők (sőt rátromfolok: jóval több az olyan nő), aki jól érzi magát ebben a hierarchiában, ami évezredek óta működik, és igenis működhet úgy is, hogy ebből egyik félnek sem származik semmiféle kára, nem alá- és fölérendelt szerepként éli meg (a mondatban feszülő látszólagos ellentmondásért elnézést kérek). Ehhez persze kell a megfelelő férfi is, gyanítom hogy Dorottya (és társai) még nem találkoztak effélével. Szerintem – aztán lehet hogy ilyen témájú helyes következtetések levonásához már kevés a pszichológusi vénám – az, ha valaki egy ilyen szélsőséges nézetet kezd magáénak vallani (és itt most nem csak a feminizmusról beszélek, jó példa erre akár a szélsőjobbos beütés, de a túlzott antiglobalizmus is – a sor folytatható a végtelenségig), annak javarészt személyes indíttatásai vannak, vajmi kevés az innen-onnan (könyvekből, filmekből, barátoktól) összeszedett információ. Ezek a külső tényezők már csak azt mutathatják meg az ilyen összezavarodott egyedeknek, hogy milyen módon adhatják a külvilág tudomására a bennük tomboló bizonytalanságot, természetesen a bizonytalanságot kiváltó ok természetétől függően: akit egész gyerekkorában elvertek a nagyobb cigánygyerekek, az a megalázottságát kopasz fejjel bakancsban szeretné majd semlegesíteni, míg akivel cudarul bántak a férfiak (akár apai behatásról is beszélhetünk, egy családját terrorizáló barom könnyen elcseszheti egy serdülő lány lelkét), abból később feminista lesz, rosszabb esetben kombinálva leszbikussággal (azért írom, hogy rosszabb esetben, mert ez nem vele született szexuális beállítottság, hanem a rossz élmények hatására alakul ki benne mintegy menekülő reflexként). Kicsit elkanyarodtam a szóbanforgó hölgyről, természetesen a fenti általánosságban leírt gondolatok nem feltétlenül igazak rá is, de akit képes egy még nála is habzó szájúbb feminista a védelmébe venni az eleve visszatetszést kelt bennem – és nem azért mert férfi vagyok, aki így gondolja az szexista, és kikérem magamnak 🙂 Volt ugye egy Index-videó még tavaly tavasszal, amely kapcsán a fentebb említett oldalon megjelent ez a komment:

Na igen erről beszéltem. Dorottya szépen, érthetően elmondta mi a véleménye, de persze az indexesfiuknak sikerült felhajtaniuk egy olyan lányt akinek tetszett ez a kiállitás (vagy micsoda)és azt bevágóképezni.

Tudom, hogy így bő másfél év távlatából már nem illik reagálni, de azért hadd jegyezzem meg, hogy szerintem ez a hozzászólás tökéletes lenyomata az átlag szélsőségesen gondolkodó ember világnézetének: az a nő, akit „felhajtottak” azt nem kellett keresgélni, ugyanis – ahogy már említettem – a legtöbb nő úgy gondolkodik ahogy ő, azaz az ő típusa van többségben! Nem kell az ilyet keresgélni, sőt a legtöbb nő örömként éli meg a női mivoltát, és akár ösztönösen, akár határozott céloktól vezérelve használja ki annak minden eszközét a férfiak „ellen” (és ez az élet sava-borsa)! A megkeseredettség, a saját életük silány minőségéért mások okolása persze mindig egyszerűbb, mint szembenézni a hibákkal, és igyekezni megoldani őket.

Szerintem leginkább egyikőtök sem – egy SZDSZ-plakát a legutóbbi kampányból

Ennyit a feminista szálról (ez a téma akár külön postot is megérne, kapnék érte hideget-meleget az tuti :)), nézzük tovább:

2. A liberalista felhang: naszóval van ez a liberalizmusnak nevezett eszme, amit annak idején idealista tizenévesként sikeresen be is nyaltam, elvégre első hallásra jól hangzik a definíciója:

 A liberalizmus, más néven szabadelvűség, gondolatok széles spektrumán alapuló eszmerendszer, amelyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt.

Az egyén szabadsága! Hát mi lehet ennél fontosabb? – gondoltam még 8-10 éve, de mára rájöttem, hogy például a köz, a társadalom szabadsága, mozgásterének biztosítása sokkal fontosabbnak kéne lennie annál, hogy elérjük azt, hogy mindenki annyit és úgy drogozzon, annyiszor és úgy élje ki devianciát ahogy azt ő szeretné. Igenis van egy felsőbb cél, egy felsőbb irányelv, aminek fontosabbnak kéne lennie, mint az egyén – néha elég groteszkül értelmezett – boldogsága! És igenis nagyon sok káros hatása van, ha egy efféle liberális irányvonal képes befolyással lenni egy nép történelmére! Meglátásom szerint egy liberális kormány tud(na) akkora károkat okozni, mintha mondjuk a szélsőjobb kerülne az ország élére – amire jelen állás szerint nagyobb az esély, mint eddig bármikor (ennek ellenére azért valószínű, hogy nem fog bekövetkezni, bár ha csökken az életszínvonal, nem jut elég étel az asztalra, akkor nem nehéz a néprétegekkel elhitetni, hogy márpedig erről a mocskos akárkik tehetnek, nem a világgazdaság állása). A stílusuktól is rosszul vagyok: él a sztereotípiagyűjteményemben egy fiatal főiskolát, egyetemet végzett réteg, akik ahelyett, hogy felelősségteljesen kiléptek volna az életbe (ahol aztán szembesülhetnek azzal, amit a kampánydalban is megénekelt Dorottya, hogy „a diplomájuk egyre inkább szart sem ér”) inkább egymás között kezdtek el szervezkedni mintegy kitolva az egyetem csodálatos bulizással, füvezéssel, és össze-vissza keféléssel teli éveit. Hangsúlyozom, ez egy sztereotípia, számomra kicsit ingoványos területre tévedek ezzel a kijelentéssel, de hátha igaz: a különféle hallgatói önkormányzatokban, egyéb egyetemi sejtekben magukat valakiknek tartó emberkékből kerülnek ki a TASZ, és egyéb civil szerveződések berkeiben magukat újra fontosnak érző örökifjak, akik az egyén szabadságát mindennél fontosabbnak tartva élik az életüket, elvégre egész életükben azt látták, hogy az önös szükségletek kielégítése a fontos, nem tartoztak még felelősséggel senkiért. Nna, ez az a réteg, amitől konkrétan rosszul vagyok: ezek az emberek olyan elveket vallanak, amik tőlem nagyon távol állnak. Például én nem mondom azt, hogy minden rosszért, ami az országban történik a cigányság a felelős, na de hogy pozitív diszkriminációban részesítsük őket, csak azért mert különben egyből rohannak az ombudsmanhoz… na ne. Egyenlő bánásmódot mindenkinek, ami alatt az értem, hogy se negatív, se pozitív előjellel nem lenne szabad kezelni embereket a tettük elbírálása során. A hazánkban dolgozó liberális erők pedig pontosan szöges ellentétben vannak mindezzel (a szélsőjobbos eszmék is, csak negálva), márpedig ez az amiben én hiszek. Ezért sem tudok tiszta szívvel örülni ennek a mozgalomnak, ezért nem tudok melléjük állni, pedig a rendszer nekem is egyre kevésbé tetszik.

Kérdés, hogy mégis mi a célja ennek az egésznek. Mivel civil szerveződésről beszélünk, ezért nem mondhatjuk, hogy az egész a jelenlegi ellenzék hadicsele volna (bár láttam már karón varjút), ráadásul még túl kicsi, túl kezdetleges az egész – tíz-tizenötezer tüntető ide vagy oda. Ha netán akkorára duzzadna (amit jelenleg még kétlek, ahhoz kurva nagy válságnak kéne jönnie), hogy fenyegetné a kormány működését, sőt netán meg is buktatná azt, akkor mi lenne a következő lépés? Ezek a javarészt liberális „gondolkodók” alapítanának kormányt netán az LMP-vel (csak zárójelben: Lehet Más a Politika… csak én érzem ezt a nevet jelen állás szerint könnyfakasztóan röhejesnek?) karöltve? Akkor már komolyan mondom inkább a Fidesz, pedig ilyen kijelentést csak nagyon végső esetben tennék. Szerencsére még nem tartunk itt, van mit ennünk (már akinek ugye), a hajléktalanokat meg ugyan féltucat rendőr állítja elő az őrsre a Józsefvárosban, de legalább biztosítva van nekik az éjszakai melegedő (papíron). Nekem sem tetszik a rendszer, de a váccpáörizmus sem. Nem találták még ki az irányzatot, amit tiszta szívvel magaménak tudni – talán épp’ itt az ideje, hogy nekiálljak megszervezni 🙂

Úgy gondolom, hogy a népbutításnak ezer formája létezik, amelyeket hihetetlen kreativitással, változatossággal lehet alkalmazni akár több millió, sőt milliárd emberen egyszerre. Nem is kell külön-külön mindenkire figyelmet fordítani, ezek a módszerek – bár a tömegkommunikáció korában ez nem is hangzik akkora kunsztnak, de higgyétek el: az – képesek mindenkire hatással lenni nemzetiségtől, nemtől, életkortól, sőt még akár értelmi szinttől, nyitottságtól függetlenül is. Lassan már nem is kell mindenféle gumicsontokkal lefoglalni a jónépet, hogy azokon rágódjon a valódi kérdések helyett („miből lesz nyugdíjam?” „milyen világban fog élni a gyerekem? és az övé?” „ha majd öreg leszek lesz aki mellettem lesz?” „mi lesz jövő ilyenkor?” és társaik), ugyanis maga a világ játszik a hatalom kezére minket. Bizony, a világ. Amikor már nincs erőd, kedved, időd gondolkodni, tájékozódni, helyette a napi feladatok ellátása köti le minden energiádat, akkor bizony történhet a fejed felett bármi, majd csak akkor veszed észre, hogy nyakig merültél a szarban, ha már késő lesz. Persze minden egyéb eszköz is adott ahhoz, hogy Huxley szép új világa valósággá váljon: munka után nem hiszem, hogy túl sokan tesznek erőfeszítéseket arra, hogy kicsit a dolgok mögé lássanak, elég az a fél óra híradó, ott úgyis bemondják, amit tudni kell. Triviális tényekkel dobálózok, de muszáj: nem mondanak be mindent. Nem tájékoztatnak mindenről, ami igenis kurva fontos lehet abból a szempontból, hogy hogyan alakul majd a jövőnk. Néha nem ártana pluszban átböngészni a gazdasági,  (na lám nekem is a pénz jutott először eszembe), tudományos, orvostudományi, és egyéb híreket, egyrészt azért mert az a fél óra gondosan összeválogatott információ effektíve semmi, másrészt pedig egy olyan emberrel, aki fásult, tudatlan, és közönyös bármit meg lehet tenni. Az, akit a napi rutin köt le egész életében az nem más, mint egy here a méhkaptárban, egy bokanovszkizált biorobot, aki mindig úgy cselekszik, ahogy másoktól, és a tévéből hallja. Félelmetes erő az ilyen egyedek tömege: elég, ha csak a Fidesz kétharmadát vesszük példának (amiről már értekeztem régebben): az a rengeteg ember, aki dühből elment, és csakazértis rájuk szavazott nem gondolt bele, hogy nem csak ő, hanem rajta kívül még rengetegen dönthettek ilyen irracionális alapon, ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozva az egész országot. Amikor nincs tudás, akkor döntenek az érzelmek, ez a mechanizmus vezetett a pofátlan módon fülkeforradalomnak nevezett eseményhez, melynek eredményeit most érezhetjük. Dehogy mondom azt, hogy jobban jártunk volna a szocialistákkal (őszintén szólva nem tudom még most sem melyik pártra tudnám nyugodt szívvel adni a voksomat), csak a kétharmad ténye okozott most olyan helyzetet, amire a ruszkik kivonulása, és a rendszerváltás óta nem volt példa. Ami számomra még pluszban aggasztó az az, hogy az MSZP döglődik, ergó a felelős, erős, mérsékelt és saját érdekeit háttérbe szorító ellenzék szerepe a következő választásokon az LMP-re, és a Jobbikra fog hárulni. Tartok tőle, hogy ami most van, az semmi ahhoz képest ami néhány év múlva, a következő választások után vár ránk.

De nem ám

Visszatérve az alapgondolathoz: nyugtalanít, hogy magamon is észrevettem az ignorancia jeleit azzal szemben, ami körülöttem, a világban történik. Lassan már mindenhonnan az ömlik, hogy itt az újabb válság (a W alakú lefolyás, mint alternatíva nem túl vidám, bár én reménykedek, hogy nem fog átmenni valamiféle latin betűkkel leírhatatlan alakúba, amelyben az utolsó vonal már csak vízszintes…), a kormány egyre pofátlanabb módon él vissza a  bizalommal, mely – ahogy az előbb már írtam – meglehetősen buta okokból lett ilyen nagy mértékben beléjük vetve, és egyáltalán: elég végigböngészni egy Index-címlapot, hogy az embernek elmenjen a kedve mindentől. Ilyenkor következik a bevackolás, a világtól való elvonulás, mint reakció: kurvára nem hiányzik a napi stressz mellé még az is, hogy azon idegeskedjen az ember, hogy mennyire fog majd emelkedni a törlesztése, milyen plusz eszközöket készülnek adni a munkáltatóknak a munkavállalókkal szemben (azzal a magyarázattal, hogy legalizálni szeretnék a már működő gyakorlatot… szóval ha ezután törvénybe lesz foglalva, akkor már egyből etikus is lesz?), milyen megszorítások következnek még ezek után (és bazmeg hazudnak az ember pofájába, amikor azt mondják, hogy ez nem az), és a sort még sokáig folytathatnám. Ha ezeken rágnám magam az amúgy is elég stresszes munkám mellett, annak hamar alkohol- drog vagy gyógyszerfüggőség lenne a vége, ami a jelenlegi kábítószerárakat figyelembe véve nagy terheket róna rám. Ehelyett – ha nem is tudatosan, de – elkezdtem kerülni a híreket. Eleinte az Index maradt el (tudom, nem pártatlan médium, úgy is kezelem), aztán szépen lassan a megmondóblogok (mint például a Vastagbőr). Jelenleg ott tartok, hogy a cégnél semmi böngészés, aztán hazaérve egyből indítom a Minecraft-ot, vagy – az utóbbi pár napban – a Machinarium című remekművet (amiről írtam is pár sort évekkel ezelőtt itt). Tartok tőle, hogy ez (mármint az érdektelenség a világ történései iránt) már tendencia, és minél több ember gondolkodik így annál nagyobb mozgásteret adunk egy nem túl demokratikus állam kialakulásának. Amúgy elég megnézni egy mai tinédzsert (és most nem csak a magyarokról beszélek): csoda, hogy még mindig létezik az a magasztos eszme, amit demokráciának hívnak ennyi agyhalott, csak a pillanatnyi örömöket hajszoló kis véglény között. Leírtam már régebben: szerintem nem lenne ideális az sem, ha mindenki pártkatonaként élné le az életét, a gyerekekbe már az iskolában belevernék az éppen aktuális ideológiát, de ez a szintje a tudatlanságnak és közönynek már nagyon veszélyes – és akkor még nem beszéltem a hithű pártszimpatizánsok hadáról sem, akik minden szopatásba képesek nagyon kreatívan belelátni a jobbító szándékot. Őket külön üdvözlöm, és üzenném, hogy irigyellek titeket azért, mert legalább van egy biztos pont az életetekben. Kár, hogy ez is csak egy illúzió.

(Belsős infó: a post címét egy megnyitott böngészőfülről néztem le éppen, és nem teljesen tükrözi a véleményemet a világ jelenlegi állásáról.)

Reggelente le kell szoknom az Index-olvasgatásról: ma is kitántorogtam a budira, lehuppantam, és kicsiny, ámde annál hatalmasabb tudással rendelkező telefonom segítségével megkukkantottam, hogy mimerre a világban. Nos, a 270 feletti frankárfolyam – hiába volt várható – azért kicsit mellbe ütött nna (azóta állítólag lejjebb kúszott, most már csak kétszázhatvanvalamennyi. Hurrá).  Hétvégén számoltam: 285 darab frankot kell havonta kifizetnem életem végéig még tizenhét évig a bankomnak, ami ugye magával hozza a tényt, hogy minél többe kerül egy darab frank, annál többet fizetek, és ezzel bizony csak az ablakon kiszórt pénz mennyisége növekszik, nem törlesztek egy fillérrel se többet. Most komolyan: el tudná mondani nekem, hogy mégis mi váltotta ki ezt a folyamatot? Mi volt a gyökere? Görögország? Esetleg Amerika? Netán csak simán meg akart valami idegen civilizáció szopatni bennünket? Egyáltalán: mi a valós alapja, és mekkora hatással van az árfolyamra (és persze a tőzsdékre) a befektetők pánikhangulata? Ha szépen összehívnánk őket egy kurva nagy terembe, kapnának kávét, sütit, meg egy meztelen kurvát az ölükbe (az ígérettel, hogy az ülés után még pár órán át az övék lesz) és valaki (lehetőleg valami befolyásos ember, akire hallgatnak) a pódiumról elmagyarázná nekik, hogy „bazmeg, azzal hogy próbáltok megszabadulni a veszteséges részvényektől azzal ti is csak egy újabb lapát földet dobtok a Nagy Közös Világgazdaság koporsójára, úgyhogy kurva gyorsan fejezzétek be” az segítene, vagy továbbra is csak a saját érdekeiket nézve cselekednének? No sebaj, én itt a lánc legalján azzal a nyugalommal várom az augusztus 26.-án esedékes újabb törlesztéselbírálást (félévente esedékes), amelyet csak azok érezhetnek, akik úgysem tudnak változtatni semmin, még ha háborognak, meg idegeskednek is. Attól nem lesz semmi jobb, már a munkatársaimat is leállítottam az arcukon kaján mosollyal „na JonC, ezt hogyan fogod kifizetni?” kérdezgetésétől (amely mosolyt szívem szerint féltéglával törölnék le). A kormány árfolyamrögzítős „megoldásáról” meg csak annyit, hogy – ismerve a magyar „söpörjünk mindent a szőnyeg alá” mentalitást, és a tényt, hogy széles rétegeknek elérhető, mivel könnyen teljesíthető feltételekhez kötötték az igénybevételét – tutira sláger lesz a következő hónapokban azok körében is, akik nincsenek igazán rászorulva. Aztán amikor majd három év múlva visszaugrik a részlet a mostani, vagy akár annál kicsivel magasabb szintre is (megspékelve az évek során felhalmozódott forint alapú hitel kifizetésének terhével, amelyet a 180 forintos árfolyamon fizetéssel hoztak létre – ja, és persze ez sem lesz kamatmentes), akkor lesz ám itt jajveszékelés, de durván. Az árfolyamrögzítést azoknak találták ki, akik még nincsenek kurva nagy szarban (nincs három hónapnál hosszabb idejű tartozásuk), de egy további frank erősödést már nem bírnának kigazdálkodni. Nos, tuti hogy nem csak ezek az adósok fogják igényelni a rögzítést, hanem azok is, akik csak azt látják a lehetőségben, hogy „néddmá’ Bözsi, há’ nem köll fizetni, mennyünk má’ a bankba, oszt’ írjuk alá!”. Nekik sok sikert kívánok a 2014-es évhez.

Részemről megnyugtat, hogy ha már annyira drága lesz a frank, hogy én sem tudom fizetni a törlesztésemet (és ezzel nem arra akarok utalni, hogy de kurva sokat keresek, hanem arra, hogy nem több tízmillió forint értékű a hitelem, szerencsére csak addig nyújtózkodtam amíg a takaró ért), akkor már nem csak én, meg a többi frankhiteles, hanem az egész gazdaság fog bedőlni, a tőzsdéket felgyújtják, kitör a káosz, megszűnik az Európai Unió, belénk szalad a Hold, és ráadásul kitör a harmadik világháború. Ez vigasztal, meg a tudat, hogy amíg van mit zabálnom, van hol laknom, van barátnőm, barátaim, és számítógépem (nem, nem korrigáltam, elsőre is ez volt a sorrend :)), addig nagy gond nem lehet. Ha viszont feltüzelt tizenévesek akarnák kirabolni a lakásomat, amíg az igazak álmát alszom… nos az már megint más tészta (és akkor ezzel a zseniális átkötéssel következzék pár gondolat a londoni eseményekről):

ami Londonban történik az kísértetiesen hasonlít arra, ami nálunk történt 2006-ban: libasorban felsorakozott rohamrendőrök, égő autók, arcukat maszkkal eltakaró fiatalok. Hülyeség lenne viszont a külsőségek alapján következtetéseket levonni: amíg Budapesten a politika provokálta ki a megmozdulásokat (mert ugye Ferkó kimondott olyasmit, amit mindenki tud, csak fáj ha az ember szemébe mondják… persze ez csak a jéghegy csúcsa volt, volt ott épp’ elég más frusztráció is, ami így csapódott le), itt egy néger csókát lőttek le a rendőrök (egyelőre még úgy fest, hogy valóban ok nélkül, de ez még változhat), ami elég volt casus bellinek. Azóta persze tényleg semmi köze az egésznek ehhez a halálesethez, konkrétan annyi történik, hogy elszabadult a csürhe, és a tömeg erejét kihasználva aljas módon próbálnak minél többet lootolni (mint valami RPG-ben, de ott legalább megküzdesz a zsákmányért). Kísértetiesen kezd az egész emlékeztetni valami cyberpunk sztorira: az utcákon randalírozik a söpredék, a lakosság retteg, a rendőrség tehetetlen, ámde a színen feltűnik Robotzsaru, és távozásra szólít fel mindenkit 🙂 Hatékony módja lenne a tömegoszlatásnak, ha a londoni rendőrség bevetné őket (ha már vízágyúzni nem akarnak):

A viccet félretéve: vannak akik a multikulturalizmus újabb csúfos bukásának vélik azt, ami Angliában történik (amúgy szerintem valamelyest összefügg az eset a norvég ámokfutó muszlimokkal kapcsolatos gondolataival, a szélsőjobb arrafele se szereti a rengeteg betelepült más kultúrával bíró arabot, és egyéb népeket). Nekem szerencsére(?) nincs tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet egy olyan városban élni, ami (angelday szavaival élve) olyan, mint a Star Wars-ból Mos Eisley, bár Pápán rengeteg a cigány (persze ha már észreveszi az ember ezt egyből rasszista, meg náci lesz, elvégre ők is magyarok. Vasárnap azért sikerült félhangosan megjegyeznem két mellettem elvonuó ordibáló tízéves cigánygyereket látva (akik szemlátomást az élet császárainak érezték magukat a Sparban), hogy „nézd már a két kis Mauglit!”. A tőlem pár méterre álló eladócsaj azért röhögött :)) Gondolom Londonban is hasonló feszültségek dolgozhatnak, mint nálunk (lásd Gyöngyöspata pár hónapja), csak a város méretből adódóan sokkal nagyobbak: míg nálunk valószínűtlen egy ekkora zavargás, amelyet a cigányok indítanának (elvégre nincsenek több milliós településeink) egy London méretű világvárosban épp’ elegen vannak ahhoz, hogy komoly fejtörést okozzanak a rendőrségnek (pláne hogy az átcsoportosított rendőri erők miatt most az őrizetlenül hagyott vidéki városokban kezdődtek meg a fosztogatások… nálunk 2006-ban nem történt ilyesmi, ebből is látszik, hogy mennyivel másabb volt az egész tüntetés színezete!).

Ebben semmiféle romantikus rendszerellenes anarchista színezetet nem lehet találni: ezek a fiatalok kurvára nem éheznek, kurvára van hol lakniuk, és kurvára nélkülöz mindenféle jogalapot amit művelnek. Elhiszem én, hogy  – akárcsak azoknak a francia algériai és egyéb fiataloknak, akik pár éve szintén autógyújtogatásban látták megvalósulni a lázadásukat – nekik sincs túl sok perspektívájuk az élettől: nap nap után, folyamatos drogozás, meg a balhék, munkalehetőség nincs, iskolázottság a béka segge alatt… Kérdés hogy ki tehet erről. Az tuti, hogy nem az a bútorbolt-tulajdonos, akinek porig égett a raktára, vagy az a rengeteg boltos, akiknek kirámolták az üzletét. Szó sincs semmiféle szent célról, ez színtiszta vandalizmus, amit meg kell fékezni minden áron. Az is igaz viszont, hogy ez már csak tünet, a valódi bűnösöket viszont – már ha megtalálják őket valaha – soha a büdös életben nem fogják felelősségre vonni mindezért.

UPDATE: ha beigazolódik, hogy ez igaz, akkor az egészen pikáns ízt fog adni a történetnek.

UPDATE2: a fosztogatókról készült fotók kicsiny tárháza.

(Most kezdem el másodjára megírni a postot, ugyanis az előbb már megvolt vagy nyolc sor, amikor sikerült mellényomnom, ezáltal elnavigálnom a WordPress felületéről, így törölve mindent amit eddig rittyentettem. Csapó kettő…)

Kivételesen nem szeretnék a túldramatizálás általam oly’ kedvelt eszközével élni, amikor a Fidesz által elfogadott médiatörvényt ízlelgetem, de valahogy nehéz erről a témáról túlzó(?) kijelentések, és drámai kicsengésű kérdések feltevése nélkül írni. A dramatizálás talán ezúttal nem is lenne annyira valóságtól elrugaszkodott: a kétharmados többséggel megválasztott (erről is lesz még pár keresetlen szavam) kormányunk az utóbbi húsz év legnagyobb lépését tette meg a diktatúra, az államilag szervezett mindent lefedő cenzúra felé. Egy ilyen országban nincs olyan cikk, post, műsor, egyszóval akármi, amit ne olvasna át egy állami vizsgálóbizottság, és ha olyasmit talál benne, ami bírálja a rendszert, azt nem csak hogy helytelenítik, de büntetik is.

Elképzelhetetlennek tűnik? Pedig ez január elsejétől már majdnem a valóság: az új médiatörvény szabályozni kívánja a televíziót, a nyomtatott sajtót, a rádiót, és – most kapaszkodj meg – az internetet is, amely ugyan tökéletesen kivitelezhetetlen, de arra éppen elég, hogy embereket lehetetlenítsenek el általa. Mondok egy példát: 2011. március 23.-án le merészelem írni majd, hogy mit tudom én, a cigányok tehetnek a Hold távolodásáról. Ezt olvassa majd Kovács Emőke, aki történetesen nagy cigányjogi aktivista (vagy Holdvédő), és tesz a blog szerzője, azaz ellenem egy névtelen feljelentést a médiabiztosnál, aki ezután vizsgálatot fog indítani, sőt különösebb indoklás nélkül házkutatást is tarthat a szerkesztőségemen (ami ugye a lakásom), hogy kiderítsék, hogy még milyen vádpontokban lehetek bűnös. Amennyiben a vizsgálat lezárul, és megállapítják, hogy nem vagyok rasszista, és a szóbanforgó postom megírását csak a humorérzékem vezérelte, akkor is már túl leszek egy vélhetőleg hosszúra nyúlt eljáráson, amely során gondolom párszor be kell majd fáradnom a bíróságra/rendőrségre/akárhova. Abban az esetben viszont ha kiderül, hogy aljas rágalom volt a részemről a Hold távolodását a magyarországi cigányság megbecsült, dolgos néptömegeire fogni, akkor akár 25 millió forintra is bírságolhatnak, ami nekem ugyan nem okoz túl nagy törést az életemben, maximum az ükunokáim kifizetik az utolsó részleteket is, de azért felülről súrolja a nonszensz fogalmát. Azt csak a poén kedvéért jegyzem meg, hogy csak a legutolsó pillanatban jött meg a bölcs törvényhozóink esze, és törölték azt a kitételt, miszerint a kiszabott büntit egyből be kell fizetni, aztán majd ha az adott szerkesztő(ség) bebizonyítja az igazát a bíróságon (ami két-három évig is elhúzódhat), akkor majd visszakapja a büntetés összegét.

A fenti történetnek jelen állás szerint van esélye megtörténni, ugyanis a törvény nem szabályoz olyan apróságokat, mint hogy mi egy weboldal esetében a szerkesztőség fogalma (ergo tényleg kopogtathatnak nálam is a Médiahatóság emberei a rendőrséggel karöltve (bár ahogy most állnak a dolgok szerintem február-március környékére kapnak a srácok is pisztolyt)), továbbá azt sem, hogy a huszonöt milliós bírság csak a nagy, céges háttérrel, újságírókkal rendelkező, mérvadó információforrásként szolgáló, nagy látogatottságú portálokra vonatkozik-e, vagy az ilyen zugblogokra is, mint az enyém, aminek a fenntartási költsége ~1000 forint / hó, és több pénzt nem is nagyon tudnék fordítani rá.

Mindennel meg vagyunk elégedve!

Nem azért vagyok kiakadva, mert épp’ zsidózhatnékom, cigányozhatnékom, rágalmazhatnékom lenne, hanem azért mert egyrészt bármilyen csip-csup indokkal névtelenül feljelenthetővé váltam (és ehhez az állam most már biztosítja az infrastruktúrát is), másrészt pedig a kontroll, a cenzúra árnyéka vetült az internetre, ami elfogadhatatlan, felháborító, és sért néhány alapvető alkotmányos jogot is, hogy az Európai Unió alapelveiről ne is beszéljünk (ki is van akadva a  nyugat, most éppen a The Times írt rólunk egy kövér vezércikket, amelyben szerepelnek a diktatúra, a kommunizmus, és a cenzúra szavak is). A törvény nem globális érvényű passzusairól ne is beszéljünk: a hírekben csak maximum 20% lehet a nem közérdekű bűncselekményekről szóló híradások aránya, csak azt khm… „felejtették el” kikötni, hogy mi számít bűnügyi hírnek, így a tévétársaságok számíthatnak néhány sürgősen befizetendő pármilliós csekkre.

Mivel sok konkrétum hiányzik a szövegezésből, így annak értelmezése is tág lehet, ami miatt félő, hogy úgy fogják tekergetni, értelmezni, ahogy azt az aktuális helyzet megkívánja. Bár Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője már arról beszélt a Mokkában, hogy nem akarnak a teljes magyar sajtóval háborúzni, és készek módosítani rajta, ha a médiahatóság visszaél vele, ez ugye jelenleg annyira biztos, mint a kutya vacsorája.

Amúgy nem bírom megállni, hogy ne nyilvánítsam ki a megvetéssel vegyes szánalmamat a magyar nép azon tömegei felé, akiknek köszönhetően került ilyen helyzetbe az ország: köszönjük meg szépen annak a több millió hülye, manipulálható, tavasszal bosszúból szavazó birkának, hogy a Fidesz kétharmados többséggel kormányozhat, és megteheti azt, hogy semmibe veszi az ellenzék véleményét tudván, hogy egyedül is dönthet! Köszönjük, hogy féltenünk kell a szólásszabadság hülye eszméjét, a nyugdíjunkat, a fizetésünket csak azért, mert ti meg akartátok mutatni a szocialistáknak! Sikerült, most tényleg szarban van az MSZP, cserébe kaptunk egy demokratikus diktatúrát, ahol nemcsak azt kell meggondolni, hogy mit írsz, hanem lassan eljöhet az a kor (újra), amikor azt is, hogy mit mondasz! A Ŝvejk jut az eszembe, amiben a csapos azért kerül börtönbe, mert azt találta mondani, hogy a legyek leszarták a császár őfelsége képét a kocsmája falán (NENYI?). Húsz évvel a ruszkik után a luxemburgi külügyminiszter lediktátorozhatja a miniszterelnökünket, a nyugati sajtó pedig az ország zsarnokság felé tolódásáról beszél…

Hagyjam abba a blogolást, csak azért hogy ne kerülhessek bajba valami rosszindulatú faszfej miatt? Remélem hogy a kormány most azért vissza fog venni egy kicsit a tempóból látva a nemzetközi felháborodást, és nem mi leszünk Európa második Fehéroroszországa.

UPDATE: nagy nehezen írok egy viszonylag csattanós végszót, erre el kell rontanom, de muszáj: ti is észrevettétek a „Ne lődd le a kiskutyát” és eközött feszülő hatalmas kontrasztot? 😀

UPDATE2:

A reménytelenül múlt századi közelítés, amely csakis a politikai elit és a nép (az emberek) közötti információ-szállítószalagként képes fölfogni a médiát, nemcsak a Szijjártó-nyilatkozatokból, hanem sajnos a médiatörvény szövegéből is kiviláglik. Nem fog működni. Ha mégis megpróbálják, és ész nélkül szórják majd a sokmilliós büntetéseket a népbiztosok ítéletei (Istenem, eljön a neoházmesterek és Tilcsák Beák kánaánja, föl lehet jelenteni mindent, ami nem tetszik!) alapján, vagy megpróbálnak a nyakára mászni akár blogszolgáltatóknak, akár másnak, azzal egyetlen egy dolgot érhetnek el: villámgyorsan megszervezik a saját, abszolút Gyurcsány-mentes ellenzéküket. Jó úton haladnak. (forrás)

UPDATE3: ezt már csak pironkodva merem belinkelni, csak 18+ -os olvasóimnak 🙂

UPDATE4: a link azóta már valami szennylapra visz, itt elérhető újra.

Ha már szóba jött az X faktor az előző postban megragadnám az alkalmat, hogy elmeséljem: ugyan hét közben nem nézek tévét (mivel nincs az albérletben), de a hétvégeken bizony gyakorta vagyok kénytelen imádott asszonyomnak hála órákon át Megasztárt, meg Való Világot bámulni, így bizony önkéntelenül is egész jól sikerült képbe kerülnöm Vastag Tomival meg öö… (puskáznom kellett) Tolvai Renátával, és a többi borzasztóan mesterkélt, műhangú, szar popzenét vinnyogó nímanddal kapcsolatban. Mindazonáltal hogy a felfokozott hype, a Stohl Buci legitimizálására tett kísérletek, az Anti Fittness Club hangszertörése a playback-előadás után (még az erősítők se voltak bekapcsolva, minek is fenntartani a látszatot, a sok disznó úgyis megeszik minden moslékot, ahogy a CPG is megénekelte anno) mostanra már rég átlépte a szórakoztató és az idegesítő közötti vékony határvonalat mégis odakényszerít néha az unalom a tévé elé, de úgy gondolom hogy soha nem fogok SMS-sel szavazó, celebek életére kíváncsi (ha már saját nincsen, megteszi másé is) agymosott, gondolkodásról gyógyszerrel leállított zombi lenni egész egyszerűen azért, mert képtelen lennék így élni.

Na ennyit az önfényezésről, íme egy videó, amely a blogon már régen szerepelt Antifaces nevű fiatalokból álló csapat kreált a kereskedelmi tévék őszi-téli moslékhadjáratát lereagálandó:

Kár, hogy az efféle videókat pont a célközönség nem nézi meg (mert ők ugye tévéznek), mindenesetre elgondolkodtató dolgokra világít rá két röhejes duma között.

Olcsó és hatásvadász húzás lenne részemről emberek vallásosságából viccet csinálni, de vannak olyan mozgalmak (szekták?), amelyekkel kapcsolatban nyugodtan megteszem, mivel szerintem ezeknek az égadta világon semmi közük a hithez, Istenhez, vagy akár a Biblia tanításaihoz. Magyarországon még csak bimbódzik ez az egész, egyelőre egy ismertebb ilyen csoportosulásunk van (hálistennek), a Hit Gyülekezete, amelynek élén Sándor atya osztja az észt minden vasárnap az ATV-n, és az interneten stream-elve, nehogy valaki lemaradjon róla. Volt honnan venni a gyülialapítás ötletét: Amerikában már évtizedekre visszanyúló hagyományokkal rendelkeznek a hasonló mozgalmak, amelyek jóval radikálisabb módszerekkel dolgoznak/tak, mint Sanyi bácsi, így nem volt elképzelhetetlen a csoportos öngyilkosság sem az eljövendő Világvége/Özönvíz/Sáskajárás/Kötelező Cölibátus elleni preventív cselekvés okán. Nem kívánom az – állítólag – hetvenezer követő halálát, ezért remélem, hogy nem arról fog szólni az utolsó Vidám Vasárnap, hogy Sándor a nagy közös éneklés közepén egy kézmozdulattal jelzi a segítőinek, hogy nyithatják a gázcsapot, de a párhuzam szerintem elég nyilvánvaló az amerikai szektákkal, azok zártabb működése, erőteljesebb fanatizmusa ide vagy oda.

Valahogy úgy vagyok ezzel is, mint a Jobbikkal: én még normális követőjével egyiknek sem találkoztam, és ez most nem ferdítés, vagy a poén kedvéért történő túlzás. A lelkileg sérült, kisebbségi komplexusokkal, sőt durva paranoiával küzdő embertársaink nagy része vágyik efféle akolba, ahol együtt bégethet a többi vele együtt „gondolkodóval”. Az akolmeleg iránti vágyakozás a mozgatórugója mindkét mozgalomnak: a reménytelenségbe süllyedt, kisemberségét legmélyebben megélő réteg az, amelyik képtelen átlátni a világ szövevényét, és szüksége van valakire, aki megmondja helyette, hogy merre menjen, legyen annak neve Sanyi bácsi, a Jóisten, vagy éppen Vona Gábor. Nem akarok igazságtalan lenni azzal, hogy leszűkítem a tünetegyüttesben szenvedők táborát a Hitgyülisekre, meg a Jobbikosokra: jócskán megtalálható ez a típus a két nagy párt követői között is, csak valahogy a Jobbikban, meg Sándor atya hívei körében nagyobb a koncentrációjuk, mint mondjuk a FIDESZ/MSZP-ben, és a Katolikus Egyház hívei között.

Az ilyen mozgalmak vezetőinek kezében hatalmas fegyver van: a tömegek manipulációja. Aki van olyan idióta (már bocsánat), hogy mer vakon hinni egy szervezet vezetőjének, annál könnyen elérhető az az állapot, hogy elveszti a saját ítélőképességét, és képes kikiáltani ellenségnek bárkit, akire a vezére rámutat (vonatkozó postom itt). Az agymosott zombik hordáinak előállítására való képesség az, ami miatt ijesztő mindkét csoport, és ezúttal lényegtelen a vallási vagy éppen politikai színezetű álca. Ezek az emberek (és mostantól pont az eddig leírt érveimre hivatkozva mosom össze a két tábort) két lábon járó magnetofonokká lettek alakítva: ha leülsz valamelyikkel vitázni, vagy akár csak beszélgetni, akkor szinte hallani a Play-gomb halk kattanását, amiből észreveheted, hogy mostantól kezdve nem fogsz tőle saját gondolatot hallani, csak az előre rögzített párt/gyülihablaty fog dőlni a szájából. Ezért tartom ijesztőnek az egészet: önálló gondolatok híján vegetáló hullák tömegeit keltik életre ezek a prókátorok…

Most komolyan: önálló akarattal bíró ember leír ilyet?:

Amikor elmentem elöször a HIT gyülekezetébe be sem engedtek az ajtón.
Kidobtak.
Ezért úgy gondoltam, hogy ha Ennyire komolyan veszik az Istenbe vetett hit által a szolgálatot, akkor ott biztosan olyan munka folyik ami Tetszik Istennek.
Az ajtóban állva átjárt a Szentlélek. Amikor hazafelé ballagtam, nagyszerű embernek gon…doltam a gyülekezeteseket. De csak egy év után, amikor leszereltem a hadseregből tudtam egy házicsoporton keresztül csatlakozni.
Nem bántam meg azóta, egyszer sem.

Itt a másik kedvencem:

Nagyon hálásak vagyunk családommal, hogy megismerhettük Istent, és rajta keresztül Sándort!

Hmm… nem értek hozzá, de nem fordítva kéne lennie annak a sorrendnek, ha már tényleg annyira szükséged van erre a köpcös hatvanasra ahhoz, hogy megismerd Istent?

Akit érdekelnek még a fentiekhez hasonló aranyköpések, azok itt mazsolázhatnak továbbiakat.

Bár lehet, hogy egyeseknek a fentiek alapján úgy tűnhet, de nem vagyok ateista (sőt, lehet hogy egyesek szerint én vagyok maga a Sátán, vagy Saddam Hussein és Hitler közös reinkarnálódása, de nem, ez sem igaz). Egész egyszerűen látom, hogy mire megy ki a játék: minél több akaratgyenge, szorongó, bizonytalan, stb. ember egy zászló alá gyűjtése valamiféle cél érdekében, ami lehet olyan egészen prózai mint mondjuk a profit, de lehet valami annyira bizarr is, amihez kevés a fantáziám.

Nem mondom azt, hogy a vallásosság mint jellemvonás olyan emberre vall, aki nem tud racionálisan gondolkodni, vagy hogy lelkileg lenne megrokkanva. A hit igenis kell, igenis fontos. Nem tudom megérteni azokat a modern felfogású seggfejeket, akik csak a saját nagyságukban, az egojukban hisznek, és úgy gondolják, hogy nincs szükségük valami erőben való hitre, legyen az Isten, Buddha, vagy akár a jó öreg Karma. A vallás igenis fontos még ebben az elképesztően technokrata világban is. De: Sándor atya, és sleppje számára a vallás nem cél, hanem eszköz, és ugyanez igaz a Gabira is: egyre kevésbé valószínű, hogy a párt politikája másról is szólna a hangulatkeltésen, és a droidhadsereg felállításán kívül. Közismert tény, hogy ha egy ország szarban van gazdaságilag (220 felett a CHF, hogy örültem én ennek a hírnek), akkor a lakói a valós problémákkal való szembenézés helyett gyakran (sőt: mindig) hazugságokba menekülnek, azokhoz a vezetőkhöz verődnek, akik azt mondják, amit hallani akarnak. Így szoktak megerősödni a radikális mozgalmak, annak idején Hitler is így került hatalomra. Csak remélni tudom, hogy ez nem fog megismétlődni – és szintén csak bízni tudok abban, hogy nem valami liberális seggfej picsogásának hatott, amit most leírtam, már csak azért sem, mert egyik sem vagyok. Liberális legalábbis tutira nem 🙂

… ülésezni készül a G8 G20, forró a hangulat:

És hogy ne maradjatok zene nélkül tessék ezt elindítani aláfestésnek a többi kép megtekintéséhez :

Magamat idézném egy régebbi postomból:

Ezek a srácok jó cél érdekében vernek szét városokat emelik fel szavukat a G8-as találkozókon, mivel az egyre terjeszkedő multicégek boldogan települnek egyre szegényebb országokba, ahol még a helyi keresetekhez képest is éhbérért dolgoztathatják a népet (nem tudom máshol hogyan van, de szeretném ezúton üzenni a kedves vezérigazgatóiknak, hogy az adókedvezmény által megspórolt pénzt költsék gyógyszerre), továbbá napi 25 órában varratják a focilabdákat csontsovány indiai kisfiúkkal.

Én naiv eddig azt hittem, hogy csak a McDonald’s-ok kirakatait trendi bebaszni ilyen megmozdulások alkalmával. Könnygáz!

Ez a szám nagyon össze van rakva zeneileg, és szövegileg is! Le a kalappal Belgás srácok! 🙂

A teljes album (a címe amúgy Platina Gyémánt) letölthető innen (néhány másikkal egyetemben)!

(Amúgy mi az a puttyogtatás? :D)