underground | Ráktalicska
dec 03

A Kipu zenekarÉszrevettétek, hogy kezd átmenni a blog alternatív underground zenekarok bemutatásainak színterévé? Ez persze nem baj, sőt örülök, hogy talán kicsit én is segíthetek a magam szerény módján ezeknek a tehetséges fiataloknak népszerűbbé válni. Mai kiszemeltem a velencei gyökerekkel rendelkező Kipu zenekar, akik saját bevallásuk szerint tingli-tangli minimálrockot, (hangzatosabban kifejezve underground funky-punk-popot) nyomnak immáron bő három éve. Ami fontos, és joggal büszkék rá a srácok, hogy 2008 nyarán megnyerték a Fishing on Orfű Feszt tehetségkutatóját, amelynek eredményeként Lovasi András (a Kispál és a Borz énekese) felkarolta őket egy demo rögzítésének erejéig, sőt 2009-ben a Le petit fes nevű gyöngyösi megmérettetésen is sikerrel orozták el az első helyet.

Zeneileg viszonylag könnyen behatárolhatóak: lightos alterrakendroll, amely engem leginkább a korai Kispál-lemezekre emlékeztetett, de természetesen sajátos hangulattal, és szövegvilággal egyedivé varázsolva. Konkrétan olyan az egész, mintha aláfestő zene lenne a jelenethez, amikor az első igazán tavaszi napon kilépsz az utcára, vakít a fény, és lágy langyos szellő kevereg körülötted. Megnyugtató igazi pengetős aligtorzított dallamcentrikus rockzene, abból is a lötyögősebb fajta, néha-néha jelentkező kicsit pattogósabb-zúzósabb betétekkel. Szövegileg hozza az „elvárt” standardot: elszállt, nem túl materiális, inkább a látomásos költészet kategóriába sorolható sorok követik egymást. Jó példa erre a ‘Háffárrúú’ című számuk első versszaka:

Apró férgek a szívben fényes égkövek gyanánt
Mással miért büszkélkedni erre mindenki felfigyel
Csinálj úgy, hogy nem tudsz róla, ezzel elmegy néhány óra
Így legalább boldog leszel
Aztán indulásra készen én most már csak arra kérem
Keressünk egy jó irányt, keressünk egy jobb irányt

Mindenképpen érdekes színfoltjai a rádióbarát underground (tudom, paradoxon) színtérnek, akikre érdemes odafigyelni, fogunk még hallani róluk!

Ízelítőnek íme három számuk, tessék kattintani:

Kipu – Háffárrúú

Kipu – Masztiff

Kipu – Részegen

(mindegyik  letöltése egyben)

Itt pedig megtekinthető egy koncertfelvétel a srácokról, ahogy a Részegen című számot csapatják:

A zenekar hivatalos oldala itt van, míg a myspace-est itt találjátok!

Tagek:
dec 02

Hirtelenjében ez jutott eszembe – immáron sokadszorra – meghallgatván a Képzelt Város nevű zenekar első (és remélhetőleg nem utolsó) nagylemezét, amely a ‘Mit nekem’ címet kapta. A friss – nem egészen egy hónapos – anyagról annyit kell tudni, hogy ugyan nem alkalmas  házibulikba tánczenének, de cserébe nagyon kellemes kis melankóliát sugároz, amelyet az énekes, Oláh Gergő néha kicsit sírdogálós hangszíne tesz igazán hm… a lehangoló nem a legjobb szó ide, de mindenesetre nem az a fajta zene ez, amit az ember a „cabrioval száguldanak a tinik, mert megkezdődött a nyári szünet, és mennek bulizni a tengerpartra fiúk-lányok vegyesen” jelenet alá elképzel egy huszadrangú amerikai tinivígjátékban. Maradjunk annyiban, hogy experimentális, progresszív, indusztriális muzsika ez megtámogatva könnyed, majdhogynem légies zongora – és csellóbetétekkel, sőt a Hercules című számba beleszőtték Latinovits Zoltán hangját is (ahogy épp Ady ‘A muszáj Herkules’ című versét szavalja), ezzel teremtve nagyon hatásos hangulatot.

Nem az a könnyed kis háttérzene, de pont ez az erőssége. Kell ilyen is.

A zenekar szóbanforgó albuma letölthető a myspace, és a hivatalos oldalukról egyaránt.

Tagek:
dec 01

Engedjétek meg, hogy bemutassak egy zenekart, ami a magyar underground alternatív mjúzik egyik markáns színfoltjává vált az évek alatt, bár én csak a napokban vettem a fáradtságot, hogy rájuk gúglizzak (éljen az újmagyar). A formáció neve Manökken Proletarz, és bizonyos hangulatokban kifejezetten jóleső elborult lemezzel rukkoltak elő, amely a nyári táborok hangulatát idéző „Diszkréten élvezz” címet viseli. Érdekes, hogy ez a banda is – többek között – Szigetszentmiklóshoz is köthető gyökerekkel rendelkezik, ugyanúgy mint a Pál Utcai Fiúk, úgy látszik arrafelé van valami altergócpont. Mindenesetre én örülök annak, hogy zenélni kezdtek, és az új lemezen meg is találtam az új kedvenc számomat (talán még last.fm-en is love-oltam, ami nálam nagyon nagy szó), mégpedig az utolsóelőtti, Szánalmas lehettél című track vált a szívem csücskévé pár hétre. Meghallgatni itt lehet:

Manökken Proletarz – Szánalmas lehettél

Természetesen a tömegízléshez képest meglehetősen meredek a műfaj, amiben ők mozognak, de szerintem pont az egyediségük adja meg az értéküket. Akinek a fenti ízelítő alapján megtetszett ez a női énekhangba oltott Kispál/PUF elegy, az itt találja a hivatalos oldalukat (letölthető mp3-akkal egyetemben), itt pedig a Myspace-üket!

Tagek:

preload preload preload