Az iwiw bekötése a WordPressbe | Ráktalicska
okt 13

Na vééégre leesett valakinek az iwiw-nél is, hogy nem ártana valamit kezdeni az erősen elavult oldalukkal (és most nem az idióta alkalmazások bevezetését értem ezalatt, mert az nem sokkal lendítette elő a fejlődést, sőt)!  A mai naptól végre majdnem úgy működik az üzifal, mint a nagytestvéren, a Facebook-on, mivel mostantól ha linket illesztesz be, akkor az már többletinfókat is nyújt, mivel látható az első néhány sora a linkelt oldalnak, meg esetleg egy kép is róla! Szemléletes példa következik (már megint):

Íme a megújult iwiw üzifal!

Mennyivel jobb már, mint a régi megoldás, hogy csak egy kékkel írt sor látszott a linkekből, ugye? 🙂

Adott tehát végre a kulturált linkmegosztás lehetősége (amit persze páran majd szokás szerint túlzásba is fognak vinni), éljünk is vele! Most a saját módszeremet szeretném megosztani veletek, hogy hogyan sikerült odavarázsolni azt a kis iwiw-ikont a postok alá, amivel megoszthatjátok a cikkeket a szóbanforgó üzifalon. Tuti, hogy van elegánsabb, sőt egyszerűbb módszer is, de én (ahogy azt már leszögeztem párszor) alapvetően hülye vagyok a programozáshoz (még a mosógépéhez is :)), ezért én így csináltam:

kellett a dologhoz a Sociable nevű plugin, ami kirakja az „Oszd bele a nagyvilágba” ikonsort a postok alá. Ebbe rengeteg megosztóoldal van előre beleépítve, de sajnos az iwiw mint olyan nem tartozik ezek közé, ezért egy kicsit bütykölnöm kellett a plugin php-jával. Miután betelepítetted, és aktiváltad szépen meg kell buherálgatni a sociable.php file-t, amit két módon tehetsz meg:

1. a WordPress adminfelületén bal oldalt a menüsorban Bővítmény -> Telepítve -> a listában a Sociable melletti kis Szerkesztés gombra böksz

2. FTP-n felmész a tárhelyedre, és a blogod /wp-content/plugins/sociable mappájából lehúzod őkelmét, és a saját gépeden módosítasz rajta mondjuk Notepad++-szal.

A varázslat a következő:

a file-ban megkeresed a $sociable_known_sites nevű array-t, és az alatta elterülő listába beszúrod a következő részletet:

'Iwiw' => Array(
'favicon' => 'http://static.iwiw.net/common/image/favicon.ico',
'url' => 'http://iwiw.hu/pages/share/share.jsp?u=PERMALINK',
),

Ezután elmented, felülírod vele a szerveren található eredetit, majd a WordPress adminfelületén már meg is jelenik a választható megosztási módok között az iwiw, pipát neki, és kész is!

Remélem segítettem ezzel a leírással (pláne hogy én szívtam vele egy röpke fél órát, mivel a gyárilag javasolt kódrészlet nem akart szuperálni)!

UPDATE:

a megosztás lehetőségén túl ez az új üzenőfal egy használhatatlan szar. A már kivett pipák a szűrési lehetőségeknél nem jegyződnek meg, és ha kézzel kiszeded őket, akkor előfordulhat, hogy az egész falból egy hozzászólás (vagy annyi se) marad meg. Gratulálok, kedves iwiw-gárda! Az ilyen húzásokkal tudjátok tönkrecseszni az oldal általános megítélését, és ezzel az a gond, hogy negatív irányba sokkal könnyebb befolyásolni az ilyesmit, mint pozitívba! Szinte röhögnöm kell magamon, hogy néhány napja még a Facebook-éhoz hasonlítottam ezt a megoldást…

Ez jó, megosztom!
    

    9 hozzászólás to “Az iwiw bekötése a WordPressbe”

    1. sztiv szerint:

      kiváló munka 🙂 köszönöm, hogy nem kellett vele vesződnöm saját kezűleg, mert megtaláltam a módszeredet 🙂 pont így akartam én is, mármint a sociable-lel, de nem nagyon volt még ötletem, hogy pontosan hogyan írjam át a kódot működőképessé.

    2. JonC szerint:

      nagyon szívesen! bíztam benne, hogy valakinek hasznára válhat ez a leírás 🙂 ha van rá igény, még megosztok néhány apró trükköt, amire wordpressezés közben jöttem rá! 🙂

    3. sztiv szerint:

      jó ötlet, csinálhatnál egy wordpressz tippek posztot, vagy ha olyan sok van, akkor jöhet sorozat is, én pl mindig vevő vagyok az ilyenekre. 😀

    4. […] Sociable: a postok alján található kis ‘Oszd meg másokkal is’ sávot generálja. Cikk arról, hogy hogyan lehet rávarázsolni az iwiwet is itt. […]

    5. palika szerint:

      köszi a segítséget, remekül műkszik

    6. Tomi szerint:

      Szia! Ez remek, és működik 🙂

    7. JonC szerint:

      szívesen mindenkinek! 😉

    8. sisco98 szerint:

      Szia!
      Köszi szépen, tökéletes! Egyszerű és nagyszerű! 🙂

    9. woluz szerint:

      Köszi szépen!

    Kommentáld!

    
    preload preload preload