Nem, nem az örökös leterheltség jött ki rajtam ilyen nyilvánvaló, és feltűnő módon, mindössze arra próbáltam utalni, hogy – kihasználván azt, hogy nem születtem mondjuk Kínába, vagy valami hasonlóan demokratikus országba – a holnapi napomat bizony voltam oly’ bátor, és kivettem szabinak. Ennek köszönhetően többek között elkerülhetem a péntekente jelentkező tömegnyomort a buszon, pedig az a kedvenc részem a héten (Veszprémig végigállni az egy órás utat úgy, hogy majdnem elájulsz olyan fáradt vagy egész egyszerűen csodálatos dolog). Úgyhogy a mai nappal vége a hétnek a számomra, megyek délután haza, eszek főtt kaját, és fetrengek kedvemre néhány napot. Ennek örömére ma még lesz néhány post, de a hétvégét valószínűleg piálással pihenéssel fogom eltölteni, nem gép előtt görnyedéssel 🙂

Most mit szépítsem, meg miért írjam körbe? Ez történt. Persze nálam nem olyan nehéz ezt elérni, de hogy most épp mivel sikerült az az alábbi idézet alapján nyilvánvaló lesz, amelyet most az Indextől emeltem át:

Az ügyvéd utalt arra: ha egy érdekvédelmi szervezet azt felvállalná, akkor közérdekű pert lehetne indítani a legnagyobb bankokkal szemben. Ennek lényege, hogy az érdekvédő szervezet lenne a perben a felperes, és ha a bíróság a felperesnek adna igazat a szerződésmódosítás ügyében, akkor az a bank összes érintett ügyfelére kihatással lenne, függetlenül attól, hogy az ügyfél nem volt perben álló fél. Két társadalmi szervezet már jelezte is az ügyvédnek, hogy vállalná ezt a szerepet.

<forrás>

Legyen úgy, bár rajtam ma ez még nem segít. Éjjel legszívesebben elindulnék a városba néhány orosz gyártmányú koktéllal a hátizsákomban pénzintézet-vizitre… Czirmes Gyuri, hol vagy ilyenkor?

UPDATE:

azóta befáradtam a Rajf*szom bankba, ahol elintéztem, hogy még egy fél évig had tömjem csak a bank zsebét (tehát semmit se törlesztek, csak kamatokat, meg egyéb elhanyagolható apróságokat), cserébe viszont marad pénzem enni, meg hasonló felesleges hülyeségekre.

A felperesek a rendőri intézkedés közben lettek figyelmesek arra, hogy Polgár Tamás olyan rövid ujjú pólót visel, melynek hátoldalán a „BUZI, AKI IGAZOLTAT” felirat van. (…)

Álláspontunk szerint Polgár Tamás (…) azzal a magatartásával, hogy az igazoltatás során „BUZI, AKI IGAZOLTAT” feliratú pólót viselt, másrészt azzal a cselekménnyel, hogy az igazoltatás során készült fényképfelvételt a felperesek hozzájárulása nélkül nyilvánosságra hozta, megsértette a felperesek személyhez fűződő jogait. (…) Az alperest a póló viselése során valószínűsíthetően kettős motiváció vezette. Polgár Tamás egyrészt meg kívánta sérteni az őt igazoltató rendőrök személyhez fűződő jogait, másrészt a fényképfelvétel nyilvánosságra hozásával – haszonszerzési célzattal – fokozni kívánta az általa forgalmazott pólók iránti érdeklődést. (…)

Kérjük, hogy a tisztelt Fővárosi Bíróság állapítsa meg, hogy az alperes megsértette felperesek személyhez fűződő jogát akkor, amikor a keresetlevélben előzőekben hivatkozottak szerint, igazoltatása során „BUZI, AKI IGAZOLTAT!” feliratú pólót viselt. (…) Kérjük a tisztelt Bíróságot… kötelezze alperest a jogsértés eszközéül szolgáló „BUZI, AKI IGAZOLTAT” feliratú, tulajdonát képező, vagy általa értékesíteni kívánt pólók megsemmisítésére.”

Kommentár nem szükséges…

<forrás>

Tegnap jött az ötlet, hogy írjak néhány általam napi szinten használt programról egy postot. Azért tartom fontosnak ezt, mivel sikerült meglepnem barátnőm egyik haverját azzal, hogy az MSN beszélgetésükbe beleírtam én is, bár elvileg jópár kilométerre voltam mindkettőjüktől. Ekkor közöltem a sráccal, hogy távoli asztaleléréssel bütykölgetem épp az asszony gépét, és így írtam neki is. Ekkor jött a kérdés, hogy ‘ammegmi’? Nos, többek között erre is választ kaphattok ebből a postból.

Ha már a távoli asztalelérésről (remote desktop) regéltem, akkor kezdjük azzal. A „varázslatot” a Teamviewer nevű kis programmal követtem el, amely teljesen ingyenes (nem üzleti célokra), és létezik belőle egy szem exés portable, azaz pendrive-ról is futtatható verziója is. Maga az eljárás nem újkeletű, a Windows régóta tud ilyet, csak ezzel a cuccal sokkal egyszerűbb az egész, nem kell IP-címeket, meg hasonlókat beírni a használatához. Konkrétan arról van szó, hogy a program elindítása, és néhány beállítás elvégzése után (amelyeket mindjárt részletesen is leírok) a saját Windowsunkban egy külön ablakban megjelenik az irányított gép Windows Asztala úgy, ahogy akkor látnánk ha ott ülnénk előtte. Lényegtelen, hogy az adott gép a szomszéd szobában van (mint ahogy Zulu barátom szokta csinálni, mert rohadt lusta :)), vagy esetleg Ausztráliában üzemel, így nagyon kényelmesen el tudunk rajta intézni dolgokat. Tegnap például játékot telepítettem barátnőmnek, illetve beállítottam neki, hogy az MSN-je megjelenítse a lejátszott számait, mindezt úgy, mintha ott ültem volna a gépe előtt! Némi képfrissítési lassulás van azért (tehát amikor pl. leteszel egy ablakot ikonba, azt kicsit lassan reagálja le a program), tehát nem így fogunk pl. csézni a másik gépen, de adminisztratív feladatokra (mint amilyeneket én is csináltam) tökéletesen megfelel.

A program kezelése rendkívül egyszerű: futnia kell mindkét gépen, majd az irányítandó gép kezelőjének meg kell adnia a két megjelenő számot a partnerének. Így tessék elképzelni a szóban forgó ablakot:

Innen kell a két számot kimásolni (a jelszó persze nem konstans, tehát változik minden indításnál), és mondjuk MSN-en elküldeni annak, akire szeretnénk rábízni a gép irányítását. Annak a ‘Create session’ pont alá kell bemásolnia először az ID-t, majd a felbukkanó ablakba a jelszót, és már töltődik is a másik képernyője egy új ablakban!

A cucc lehetőségei nem merülnek ki ebben, ugyanis tartalmaz egy elég egyszerű, mindazonáltal használható filekezelőt is, amellyel a két gép között tudunk adatokat mozgatni:

Szóval – mint látható – a kezelése nem bonyolult, és használatával elkerülhető a mindenki által oly’ kedvelt „MSN-ben leírom lépésenként, hogy hova kell kattintani, hogy állíthasd ezt meg azt” módszer.

Egy másik kedvencem az AIMP néven futó zenelejátszó program, amely hónapok óta átvette a trónt a gépemen a Winamptól. Mint a weboldalán is látható, orosz fejlesztésű a szentem, ami semmit se von le az értékéből, sőt még vírus sincs elrejtve a kódjában, pedig származása alapján akár azt is gondolhatja az ember, már ha a sztereotípiáit veszi alapul. Az ok, amiért megkedveltem az, hogy nagyon nagy tudású, szép, praktikus, alapból tud magyarul, és kicsi az erőforrásigénye, és tök ingyenes.Bővebben:

• nagy tudású: tud mindenféle plugin nélkül hangfileokat konvertálni ide-oda, ID3-tageket szerkeszteni (persze csoportosan is), kikapcsolni a gépet több paraméter alapján (adott időpontban, lista lejátszása után, stb., ez elalváshoz zenehallgatásnál jöhet jól), adást felvenni netes rádióból, audio CD-t grabbelni (mp3-ba alakítani), effekteket alkalmazni a zenére (visszhang, fordítva lejátszás, stb.).

• szép: az alap skinje is szép (ellentétben a Winampéval, legalábbis szerintem), de elérhető hozzá is jópár skin, amivel át lehet alakítani a kinézetét.

• praktikus: ezzel tud igazán odaverni a Winampnak, legalábbis szerintem, mivel kellemetes módon minden kézre esik a használata közben: pl. ha ikonba le van rakva, akkor a jobb alsóba húzva az egeret előbukkanik a kis kezelőfelülete a legfontosabb gombokkal, így nem kell mindig elővadászni a főablakot mondjuk egy számváltáshoz. A playlist alapból albumok szerint rendezi a benne szereplő számokat, így sokkal áttekinthetőbb, minta ömlesztve lenne az egész (ez főleg akkora listáknál hasznos, mint az én ‘Összes’-em, amiben szerepel 19 napnyi zene). Tudja kezelni a listákat lapfüleken, és még sok egyebet a leírtakon kívül.

Ha újra vágysz, mert meguntad a Winampot, vagy csak bosszantanak annak a hiányosságai, és felesleges funkciói (tessék mutatni egy embert, aki a Media Library-ját érdemben használni szokta!), akkor ajánlom kipróbálásra.

Következő fogásunkkal a ‘musthave’ kategóriában még mindig a multimédia területén kalandozunk, ugyanis egy videolejátszót szeretnék bemutatni nektek, amely codecek nélkül is lejátszik mindenféle formátumot. A neve SMPlayer, és igazándiból őkelme „csak” egy használható felülete (ún. frontendje) az MPlayer nevű, alapvetően nem túl felhasználóbarát lejátszónak. Szükség is van arra, hogy kicsit használhatóbbá tegyük az említett programot, mivel – bár zseniális a már említett codecnélküli működése végett – alapból nem rendelkezik pl. olyan apróságokkal, mint menü, vagy kezelőfelület. Ezen segít az SMPlayer, ami egészen korrekt kis BSPlayer/Windows Media Player szinten kezelhető lejátszót varázsol a fapados alapverzióból.

Mint látható a kezelőfelületen mindenki el fog igazodni, a gombok a megszokott helyükön figyelnek. Teljes képernyőnél az egeret a képernyő aljához közelítve a megszokott kezelőcsík bukkanik fel, amelyen az elvárható funkciókat állítgathatjuk. A programmal képesek vagyunk a feliratfile-ok megjelenését állítani (tehát betűtípus, szín stb.), sőt egyedülálló módon megjegyzi, hogy melyik filmet melyik percnél zártuk be, és ha újra megnyitjuk onnan folytatja a lejátszást. Ez természetesen jól jön pornóknál elfoglalt embereknek, akik nem tudnak másfél órát beütemezni az elfoglaltságaik közé, hogy megnézzenek valami jó kis hálivúdi akciómocskot a példának okáért 🙂

A program tehát tud mindent (sőt, többet), amit elvárhatunk egy lejátszótól, és mindezt codecek telepítése nélkül teszi, tehát nem kell vacakolnunk a K-Lite, és a többi hasonló codec packkal, ami az olyan tetű lassú gépek esetén, mint az enyém akár jelentős sebességnövekedést is eredményezhet!

Utolsó napirendi pontunkkal még mindig nem szabadultunk az audiovizuális élvezetek hedonista módon való habzsolásának ördögi csapdájából, ugyanis végezetül egy képnézegető programot szeretnék bemutatni. A neve FastStone Image Viewer, és egy nagyon sokoldalú, ingyenes, és magyarul tudó hasznos programot ismerhetünk meg személyében, és ráadásul létezik neki is portable verziója.

Az elegáns felület nagy tudást takar, mivel ezzel a cuccal az alapfunkcióján kívül („nézegethessük vele a képeket höhh”) elvégezhető a képek méretezése, konvertálása, vágása, felirattal ellátása, stb., mindez akár automatizálva, rengeteg képre egyszerre vonatkoztatva. Persze aki „csak” képeket akar nézegetni annak kicsit talán sok is lesz ez a funkció, de ha néha méretezned is kell, meg esetleg odanyilazni képekre, hogy „ott fekszik a Józsi fosrészegen a pad alatt”, akkor jó, ha nem kell mindig Photoshop-ot (neadjisten Paintet) indítani. Akinek felkeltette az érdeklődését ez a gyöngyszem, az további tippeket olvashat róla itt!

Igen, a kedvenc napom van megint, amely megérdemli a címben szereplő jelzőt (de még sokkal durvábbak is rá lehetne aggatni, hajaj).  Mindenesetre azért, hogy mindent megtegyünk azért, hogy ne a totális apátia nem túl szívderítő állapotában kelljen végigkínlódni az egészet hallgassuk meg az alábbi szerzeményt, hátha kicsit megpörgeti az ember agyát:

Reggel a buszon is sokat segített rajtam ez a mjúzik, de ne szaladjunk ennyire előre a sztoriban, ugyanis a nap jóval korábban kezdődött.  Egészen pontosan fél5-öt mutatott a telefonon az óra, amikor – a World of Goo című csodálatos játék örökbecsű taktusaira – kinyitottam a csipám egy elég pihentető, ámbár kicsit izzadós alvás után (tudjátok, amikor a paplan nyirkos, és hideg lesz, és mocskosul kellemetlen tud lenni… utálom). Fél óra múlva már a hideg szeptemberi hajnalban bandukoltam, és igyekeztem minél jobban kizárni a lehangoló sötétséget a tudatomból úgy, hogy igyekeztem inkább a zenére koncentrálni, ami a fejemben bömbölt (egyelőre ehhez egy headsetet vettem igénybe, de aztán ki tudja mit hoz a jövő :)). A buszpályaudvaron meglepetten konstatáltam, hogy – átvergődvén a hajnali zombik hordáin – nem áll még bent a buszom, pedig minimum negyed órával előbb bent szokott lenni mindig. Körvonalazódni kezdett bennem egy – még a szokásosnál is komolyabb mértékű – késés, mivel általában néhány percen szokott múlni a veszprémi csatlakozás elérése, így ha még késünk is, akkor biztosra vehető a terv borulása. Néhány perc csúszással végülis indulni tudtunk, ezután skippelt a kép néhányszor (azaz belealudtam néha az izgalmas útba a muzsika szárnyain), mindenesetre mégis sikerült elérni a csatlakozást (tessék szólni, ha nagyon unalmas :)). Fehérvár felé csak egy teleportkapu volt, de az jó hosszú, konkrétan a pályaudvartól néhány méterre sikerült eszméletre pofoznom magam némi Belga fullra tekerésével. Leszállás után a megszokott reggeli rutinútvonalt céloztam meg, ahol mindig kapni szoktam ingyen dolgokat mindenféle fiúktól/lányoktól, ma éppen az ásványvíz volt soron („az a neve, hogy „Korszerű épületgépészet”, ittatok már ilyet?). Felérvén az albérletbe persze nem bírtam megállni, hogy ne nézzek körül a neten (újfent elcsodálkoztam az Opera gyorsaságán, amúgy hétvégén jó hittérítő módjára meggyőztem hugom barátját is az említett program zsenialitásáról), így persze sikerült megint produkálnom egy lightos kis bő egy órás késést a munkahelyemről (amit persze a buszközlekedésre fogtam igazságtalan módon).  Közben persze lefőztem a kotyogós kávémat, amely nélkül egész egyszerűen be se tudtam volna tekerni a céghez erő híján.

Felvetődhet a kérdés, hogy ugyanmá’ miért írtam le ezt a velőtlen, unalmas érdektelen sztorit? Nos, a választ rátok bíznám, de ezennel töröltem a szavazásokat az oldalról, mert nem mindenkinek jelentek meg.

Bizony, bizony befut a menetrend-szerinti kockulós post már megint, remélem mindenki nagyon örül neki 😀 Nem tehetek róla, bizony néha kitör a geek-énem (mindamellett, hogy szart se konyítok az informatikához alapvetően), és meg kell írnom a legújabb élményeimet internetországban. Most is azért írok, mert drámai, sőt egész egyszerűen … sorsfordító pillanathoz érkeztem: annyi évnyi Firefox-hívőség után ma egy másik böngészőben klattyintottam az Alapértelmezetté tevő igenre, holtodiglan-holtomiglan. Ez a program bizony a címben is szereplő Opera volt, annak is a 10.00-s verziója. Felrúgtam minden kapcsolatot az exszel, csak a könyvjelzőimet hoztam el tőle (azt is úgy szórta az Asztalra utánam a Windowsból :)), és néhány keresetlen tanácsot, hogy mit csináljak az új szerzeményemmel. És elkezdtem belakni új kedvesemet.

Percről-percre újabb és újabb élményekkel lettem gazdagabb a vele töltött (pásztor)órák alatt, amelyeket az előzőm sose adott meg. Nem elég, hogy gyorsabb, mint amilyen a tűzróka volt (értsd: nem akadnak a Youtube-videók vele, de van neki spéci Turbo funkciója is lassabb netkapcsolatokhoz), de alapból sokkal többet tud, mint amaz, mindezt mindenféle pluginek keresgélése nélkül. Kezdjük például azzal, hogy nemcsak hogy gyorsabb, de tartalmaz beépített levelező klienst, hírolvasó klienst, címjegyzéket, IRC alapú csevegő klienst, RSS és Atom hírolvasót, minialkalmazásokat (widgeteket), valamint hagyományos és Bittorrent alapú letöltésvezérlőt is! Na erre tessék varrni azt a bizonyos gombot 🙂 Csak kiemelve néhány fícsört: nagyon tetszett ez a mailkliense például: megadtam neki a gmailes fiókom felhasználói nevét, és jelszavát, és már szívta is lefele róla a leveleket erőteljesen (mondjuk némi időbe tellett, mire mind a 886-ot(!) lecuppantotta, de azért sikerrel zárult a dolog). A leveleket szépen kategorizálja, sőt a mellékleteket típus szerint is rendszerezi:

Mondhatom felettébb kényelmes a kezelése, és persze folyamatosan értesít, ha új leveled érkezik.

Aztán megemlítendő még, hogy ez a cucc már nagyon régen tudja, amire az Explorer csak mostanában lett képes: tud lapfüles böngészést prezentálni a júzernek, sőt a lapfülek tükrözhetik az épp aktuális weblap kinézetét is, mint mondjuk ezen a képen:

Persze aki ragaszkodik a szöveges lapfülekhez, az kikapcsolhatja ezt a funkciót.

Ezen kívül a program még rengeteg dolgot tud, amit még nekem is fel kell fedeznem (vegyük például a hangvezérlést, ami ugyan csak angolul tud, mégis ígéretesen hangzik, vagy a beépített torrentklienst), ebből is látszik, hogy rendkívül sokoldalú a kicsike – már-már gömb mondhatni. Egyedül néhány szétcsúszott weboldallal kapcsolatos problémát tudnék a szemére vetni (jó példa erre jelen blogom is, mivel a szavazás nem akar normálisan manifesztálódni rajta), de ezen kívül annyi pozitív vonása van, hogy feledtetik ezeket az apró bosszúságokat. Természetesen a fentebb felsorolt sokféle lehetőség valóban lehetőségként szerepel a programban, azaz nem kötelező őket használni, de lehet. Ha valaki csak netezni szeretne vele (micsoda ódivatú elképzelés ez! :)), azt nem fogják zavarni mindenféle túlbonyolított menük!

Ha valaki ezek után szeretné kipróbálni, az innen töltheti le a legfrissebb magyar verziót. Természetesen nem kavar be a már feltelepített böngészőknek, és nem kér enni. Szerintem érdemes kipróbálni!

UPDATE:

Egy kicsivel összeszedettebb funkcióleírás elérhető magyarul, képekkel illusztrálva itt!

“Megmenthettük volna magunkat, de nem tettük. Bámulatra méltó! Mifajta elmeállapotban voltunk, hogy bár saját kihalásunk nézett velünk szembe, mi csak megrántottuk a vállunkat?”

Annak idején a megboldogult hetvenes években a brit fiatalok nem biztos, hogy olyan értelemben értették lázadásuk fő jelszavát, a Nincs jövő-t, mint ahogy manapság sokan használják. Gyűlnek a bíztató hírek, hogy van még 40-50 szép évünk, aztán khm… jelentős törés áll be az emberiség fejlődésében, úgyhogy tessék szépen kihasználni ezt a rövidke időt, és dugni, kábítószerezni, és zabálni a továbbiakban, mert utána már nem lesz rá lehetőség. Gyereket – ha nem akarunk nagyon kicseszni vele – azért ne nagyon hozzunk létre, mivel szegényke egy atomháborúktól sújtott súlyosan mérgezett beteg bolygón lenne kénytelen leélni rövidke életét, mielőtt bele nem pusztulna a sugárfertőzésbe. Most komolyan, tényleg ez vár az emberiségre? A leszármazottaink nyomhatják élőben a Fallout-ot (vagy akár a Mad Max-et ízléstől függően) egy sivár pusztaságban, ahol az emberek csoportokra szakadva háborúznak egymással a vízért? Nekem ez az egész nagyon hihetetlennek tűnik, pláne ilyen rövid időn belül. Itt, Európa közepén nagyon kevés előjelét érzem, hogy bármi is negatív irányba változna (leszámítva, hogy évek óta nem volt normális telünk), bár ha kicsit kitekintek a nagyvilágba már egészen más a helyzet. Vannak hírek, amelyek arra épp elegendők, hogy az embert átitassa némi félelem, de tenni végképp nem lehet ellenük (ilyen például a felmelegedés miatt felolvadt szibériai talaj alól kiszökő metángáz, ami nem tesz túl jót az üvegház-hatásnak például).

Ami miatt épp ma támadt kedvem ezen a témán mélázni az az, hogy tudomást szereztem egy olyan filmről, amely Földünk 2055-ös évét mutatja be. Érdekes lesz a helyzet, ha így fog minden történni mint a filmben:

Ázsiában egy ciklonnak 80.000 áldozata van. Hollandiában jegyre adják az ivóvizet. Erdei tűz végigsöpört Spanyolországon. Úgy döntöttek, hogy New Orleanst nem építik újjá harmadszor. Pakisztánban nincs kellő mennyiségű víz. San Francisco-ban hőhullámtól szenvednek az emberek. 35 millió kínai menekült el az országból. Az Alpokban már nem lehet síelni. Bangladesben 100 millió vált hajléktalanná. Az Európai Unió hermetikusan lezárta a határait. Indonéziában kivágták az utolsó erdei fát, hogy teret adjanak a pálmaolaj termelésnek. Új-Zéland lezárta határait az ausztrál menekültek előtt. A Közel-keletről 100 millió ember próbál elmenekülni. Egyes helyeken az emberek megeszik a kóbor kutyákat és a házimacskákat is. Kitör a termonukleáris háború.

/idézet a forrásból, ahol a filmről olvastam/

A film címe amúgy Age of Stupid (magyarul A hülyeség kora), és kategóriáját tekintve a tényfeltárós dokumentumfilmek közé lehetne sorolni, már ha valós eseményekről szólna. Az ijesztő mégis az benne, hogy az általa vázolt vad ötletek mégis reálisabbak, mint egy sci-fiben, mivel ezeknek egy része már most is úgymond bizonyított tény (prognózisok és számítógépekkel végzett modellezések alapján), és jelen pillanatban elkerülhetetlennek tűnnek. Vidám jövő előtt állunk, ha tényleg így lesz…

Végeztül itt a film trailere, amelyet főleg angolul értőknek ajánlok:

Az biztos, hogy én meg fogom nézni…

… és most talán nem a vonat az végre:

Pert nyert egy devizahiteles a bankkal szemben

<forrás>

A kommentárom az esethez: bár ez még „csak” egy próbaper volt, de precedenst teremthet. A törlesztőrészletek egyoldalú emelése a bankok részéről mindössze az extraprofitjuk megóvásának eszköze, tehát nem arról van szó, hogy nélküle csődbe mennének. Egész egyszerűen a devizahitel folyósítása hatalmas üzlet, amely díjemelés nélkül nem lenne akkora. Pofátlan üzleti magatartás a válságból adódó bevételkiesést az adósokon behajtani, és – az oly sokszor emlegetett  Nyugattal ellentétben – nálunk mégis megtehetik (megtehették?) a hitelintézetek! Talán (persze még ezzel a ‘talán’-nal is túlzott naivitásról teszek tanúbizonyságot) most már nem vasalhatják be szabadon az árfolyamingazodásból adódó mínuszt rajtunk. Saját példa, anno meg is írtam: a szokásos 35000-es törlesztést valamikor tavasszal 61000-re(!) akarták emelni, ezzel kivédve a saját deficitjüket. Ezt most már talán nem tennék meg nyugodt szívvel, mert ha ez az eset precedenst teremt, akkor joggal fognak félni a perek ezreitől! Talán most végre eljut a hazai banki kultúra is – ilyen perekkel, és szigorúbb szabályozással – arra a szintre, ahol nem az adósnak kell minden kockázatot lenyelnie…

Nem is tudom már hol tartok a számozásukban, de az tuti, hogy itt a megújult blogon ez az első amit írok. Kicsit borult a bioritmusom a régi időkhöz képest, mivel furcsa módon valahogy aktívabb lettem délelőttönként mostanában, mint ezeken a kései órákon, ezért ritkábban is volt kedvem este postolni az utóbbi hetekben. Érdekes módon úgy esek haza pár hete délután, mint aki 10-12 órát húzott le egy építkezésen, pedig – ezért sokan fogtok utálni – nem csinálok egész nap szinte semmi hasznosat, csak meresztem a seggem a gépem előtt, és számolom a percet, az órát, hogy végre hazajöhessek 🙂 Ma viszont – köszönhetően a kábé fél órája magamba szólított méregerős kávénak, a sok lecsónak, és a ‘frissen tusolt’-érzésnek – valahogy mégis kedvem támadt ebben az esti órában írni. Helyette mosogatnom illene (mert ugye főzni mindenki szeret, utána rendet rakni már kevésbé), de napolódni fog a dolog holnapra.
A kis éji dumák ugyebár hasonlatosan az egész bloghoz előre leszögezett módon nem szólnak semmiről, úgyhogy ne is tessék semmi központi témát elvárni ettől a szösszenettől, mert olyanja nem lesz neki. Helyette inkább elregélek néhány olyan érdekfeszítő történetet, melyek ma estek meg velem. Történt ugyanis, hogy reggel – jó kockához illően – az első pisilésre indulván már kapcsoltam is be a gépet, hogy megnézegessem a mailjeimet, a blog látogatottságát (amivel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy akárhogy győzködöm magam, hogy nem érdekel, mégis zavar kicsit, hogy alacsony), meg a többi rendkívül fontos információt, amelyek nagyban határozhatják meg az emberiség jövőjét természetesen. Jöttem vissza, de érdekes módon a masinéria még addigra se volt képes produkálni egy tisztességes Windows Asztalt. Vatafak – gondoltam, és gyanúm egyből az adatvinyómra terelődött, amely néha szokott rakoncátlankodni, pedig a nyáron még egy ventivel is megkínáltam, hogy kicsit lehűtsem őkelmét, tehát érezheti a törődést részemről. Azért csak leráncigáltam róla az adat- meg a tápkábelt, gép újraindít, nahát egyből működik. Kicsit kezdtem stresszes lenni, mivel volt még néhány cucc rajta, amire szükségem volna (és most nem csak Közép-Európa legnagyobb pornógyűjteményére tessék gondolni, hanem néhány saját gyártású cuccra, amelyeket bajos letölteni a netről). A dolog itt mindenesetre félbemaradt, mivel rohannom kellett dolgozni (ebben a mondatban két szót is idézőjelezhetnék, de nem teszem :)). Hazaérvén persze konstatáltam, hogy baszik indulni a Windows már megint, ezért újra lehúztam a madzagjait a rohadéknak. Menet közben újra rádugtam őket (ami persze nem lett volna okos ötlet, ha nem tudom, hogy támogatva vagyon a HotPlug funkció), ekkor felismerődött a szentem, de olyan szinten volt lassú, hogy egy mappaváltás is fél percébe tellett, sőt pár perc múlva el is tűntek a meghajtó-betűjelei, mintha a cica vitte volna őket el. Ekkor jött a jó öreg pánikban kapkodós módszer, pár perc alatt vagy fél tucat vinyótesztelő progi csücsült a másik lemezen, amikoris – hirtelen ötlettől vezérelve – lehúztam az adatkábelt az alaplapról, és visszadugtam. Szépen felismerte a vinyót, és – némi teszt után – konstatáltam, hogy gyorsabban pörög mint legszebb napjaiban! Valaki magyarázza már el a jelenség okát, mert én nem tudok rájönni… Azért gyorsan csináltam backupot mindenről amit értem a Dropbox-szal, nehogy csúnyán megszívjam a jövőben ezzel a rohadt féltéglával…
Aztán történt ma olyan is, hogy szájkaratéznom kellett egy pár ezer kilométerrel odébb lakó kanadai arccal, aki a következő módon reagálta le Magyarországhoz fűződő viszonyát a Facebook-on:

„well after all it is hungary:D” (azaz: „nos, végülis ez Magyarország!”, meg persze az elmaradhatatlan szmájli)

Tette mindezt azután, hogy egy Kanadában élő magyar csaj panaszkodott, hogy milyen udvariatlanok a magyarok (mint kiderült a hivatalnokokkal gyűlt meg a baja). Az erre érkezett fentebb vázolt válaszra én csak annyit írtam vissza a srácnak, hogy „Szerintem te is így nézhetsz ki:” és linkeltem neki ezt a képet 🙂 A beképzelt bunkója…
Az is ma jutott eszembe, hogy milyen jó dolga van a mai fiataloknak. Arra gondolok ezzel, hogy a mi időnkben – ha pubertáskorunk hajnalán csámcsogni akartunk egy kicsit mások szexuális életén (mert nekik már legalább volt) – akkor csak a Bravo, és a hasonszőrű magazinok „Szex, szerelem, gyengédség” rovata állt a rendelkezésünkre. A mai napig emlékszem, hogy már 13-14 éves fejjel kiröhögtem az olyan buta tyúkokat, akik képesek voltak feltenni a kérdést, miszerint teherbe eshetnek-e attól, hogy a Tiszában fürdés közben ebihalak(!) úsztak a lábuk közé! Másik nagy kedvencem volt a kiscsaj, aki mindig nagyon beizgult, ha a Micimackó ment a TV-ben, sőt már került is emiatt kellemetlen helyzetbe a barátnői előtt 🙂 Volt még pár emlékezetes, utoljára had említsem a szintén elég tapasztalatlan lánykát, aki kapcsolata kezdetén azt a kérdést szegezte a levelekre válaszoló finoman pedofil pszichológusnak, hogy a barátja bele fog-e pisilni a legintimebb szentélyébe aktus közben, mivel mindig sok sört szokott vedelni 🙂
Szóval nekünk ritkán adatott meg a teliszájjal röhögés öröme, bezzeg a mai kölköknek csak fel kell menni a gyakorikerdesek.hu vonatkozó rovatába, és tálcán kapják az eszesebbnél eszesebb témákat, mint mondjuk ez, ez, vagy mondjuk ez. Most nem fogom ellőni a pár hónappal ezelőtti poént, hogy én válaszolok kérdésekre (pedig volt akinek tetszett), csak szeretném érzékeltetni, hogy micsoda igazságtalanság ez, a mai kölkök sokkal könnyebben jutnak szellemi táplálékhoz! 🙂 Amúgy tudom, hogy maga az oldal zseniális ötlet, sőt, már én is tettem fel kérdést rajta (gyorsabb, és kényelmesebb módja az információhoz jutásnak, mint fórumokon regelni pl.), de gyakran én is csak röhögni „járok fel”, annyi eszetlen kérdés van rajta (hát még néha a válaszok! :)).

Visszatérve a mai időkre (kezdek úgy fogalmazni mint egy öregapó): arról már ne is beszéljünk, hogy sokkal könnyebb nekik pornóhoz jutni is, nekem bezzeg az öreg újságos bácsitól kellett Extázist, meg Tutti-Frutti Party-t kuncsorogni, ha ilyesmit akartam hm… lapozgatni (Isten nyugosztalja, azóta már tutira nem él). Persze nem biztos, hogy jót tesz nekik, ha kiszolgálják az ízlésüket, mai fejjel belegondolva megvolt a küszködésnek is a maga íze… Arról nem is beszélve (ha már a fiataloknál tartunk), hogy azzal, hogy olyan korban voltam kamasz, amikor a net még nem volt mindennapos megúsztam a totális (de nagyon totális) bekockulást, mivel így „csak” Commodore-oztam naphosszat, ami azért nem volt annyira addiktív, mint a mai fiataloknak mondjuk a World of Warcraft. Hálás vagyok azért, hogy én még tekertem a kis Csepel Tacskómat (aminek nagyon menő Harley Davidsonokra hajazó kormánya volt) a lakótelepen össze-vissza, meg nyaranta gyakran este 10-ig kint fociztam a pályán. A mai kölköknek azért nehezebb kiszakadni a monitor elől, az tuti…
Szóval sok minden megváltozott azóta, de szerencsére vannak konstans tényezők is az életben. Ilyen például az, hogy még most is szeretek írni (anno általánosban diákújságíró voltam, sőt díjaztak is néhányszor az okosságaimért :)), és ez a blog is ezért van. Remélhetőleg sokatok örömére… 🙂

Ma végre kicsit feldobottnak érzem magam, ami a hét eddigi tendenciáit figyelembe véve igazán különleges érzés. Este ugyanis rittyentek magamnak egy lecsót, volt pénzem kajajegyem alapanyagokat venni hozzá! 🙂 Sőt, elkerültem, hogy a kelleténél több alkalommal csináljak segget a számból, így az egyik ehétre ígért vállalásomat be tudom tartani nagy nehezen.

A hét (mit hét? hónap!) nagy híre továbbá az, hogy ma kievakuáltam a sörömet a céges hűtőből, miután egy bő hétig nem itta meg senki. Most viszem haza, és – ahogy már említettem – rakom ki a polcra, megérdemli 🙂