A hősök közöttünk élnek – Csaba, az előző cégem raktárosfőnöke mondta ezt mindig, amikor alkalomadtán elejtettem egy-egy élcelődő megjegyzést vele kapcsolatban. Azért jutott eszembe épp ma ez az örökérvényű igazság, mivel rábukkantam egy weboldalra, amely kapcsán felmerült bennem a kérdés: te jó ég, tényleg vannak ilyen sok szabad idővel és acél idegekkel rendelkező emberek a földön? Pedig bizony vannak, sőt mindig is voltak. Valamikor a 70-es években a gyufából, jégkrémpálcikából, tésztából, és egyéb érdekes alapanyagokból történő építkezés kötötte le ezeket a hülyéket szent embereket gyakran évekre, amelyek alatt ilyesmiket hoztak össze:

Persze anno a sötét középkorban nem csak gyufák elmés összepakolásánál volt tettenérhető, ha valaki feltűnően nyugodtan tűrte a mások számára idegölően nagy koncentrációt igénylő műveleteket: néha még egy nő mellett leélni 50-60 évet is elismerésre méltó tény, amit napjainkban is tisztelnek, és ezért rendeznek az ennyire kitartó emberek számára ünnepségeket, amelyek mindenféle fémmel jelzett (mondhatni fémjelzett, haha) lakodalmakként (pl. arany) szoktak aposztrofálni.

Aztán beköszöntöttek a csodálatos 80-as évek: Modern Talking, David Hasselhoff, Miami Vice, Toto, Bundes-liga séró, Első Emelet, és… a Commodore-ok. Nem szeretnék újabb ömlengésbe bocsátkozni velük kapcsolatban (legyen elég annyi, hogy a mai napig iszonyat jó masináknak tartom őket), de jelen témánk megköveteli, hogy megemlítsük őket, mint a türelmes kockák játékszereit. Egészen pontosan 1982-ben került be a köztudatba a művészeti irányzat, amiről eddig csak rébuszokban beszéltem, és melynek neve pixel art. Ez szerintem a modern kori gyufaépítészet: képzeljétek el azt a hatalmas munkát, amivel mondjuk egy 800X600-as képet megrajzoltok…képpontonként. Bizony, a pixel art erről szól: fogod a rajzprogramodat, leveszed az ecsetméretet 1 pixelre, és elkezdesz pontonként színezni…

El tudjátok képzelni, hogy milyen megdöbbentő volt látni egy tutorialban, hogy mégis hogyan kell nekiállni mondjuk egy fatönknek? Ez volt az az oldal, amit a post elején említettem, és bizony ilyen magyarázó ábrák szerepelnek rajta, mint ez:

A Photoshop segítségével akár 15-20 perc alatt is összedobhatunk egy egész pofás nagyméretű képet, amelyen színek tízezrei szerepelnek, ehhez képest a pixel art más filozófiát vall: sok részlet, élénk színek, éles kontúrok, és mindenekelőtt rengeteg beléjük ölt munkaóra. Ezeknek a művészeknek a kitartása mindenképpen tiszteletreméltó, és hihetetlen (legalábbis számomra). Emlékszem, annak idején – amikor a már említett céghez felvételiztem – ki kellett töltenem egy monotonitástűrési tesztet, amely tanúsága szerint igencsak bírom az unalmat, de mondjuk ha valaki arra kényszerítene, hogy összehozzak mondjuk egy ilyen képet:

Tutira muszájdzseki lenne az akció vége 🙂

További pixelartos képek pl. itt, vagy itt is elérhetőek, ha pedig esetleg kedvet kaptál hozzá, akkor innen letölthető egy ingyenes direkt erre tervezett rajzprogram!

Nagy volt az örömbódottá tegnap a kockatársadalom bizonyos rétegeiben: norvég barátaink úgy döntöttek, hogy útjára eresztik az Opera új verzióját, had boldogítsa a nagyvilágot. Alapvetően nem szokásom egy ilyen apróságnak tűnő esemény miatt postot írni (mert ugye általában miből áll egy friss verzió megjelenése? letöltődik, felrakja magát, és örülünk, hogy be lett foltozva pár rés, amin keresztül elszívhatják a lelkünket a csúnyagonosz természetesen orosz hekkerbácsik a gépünkön keresztül), de most kivételt teszek, mivel ez a verzió valódi újdonságokkal szolgál az előzőkhöz képest.

Beépítették ugyanis drága halzabáló barátaink végre mindenféle külön mókolás nélkül is használható módon az Unite névre keresztelt technológiájukat az Operába. Dióhéjban annyit tudunk a segítségével elérni, hogy – cégek szolgáltatásainak, központjainak felhasználása nélkül – a saját gépünket tudjuk webszerverré alakítani, azaz két kattintással megoszthatjuk pl a vinyónk egy adott mappáját a barátainkkal, vagy csinálhatunk online rádiót az mp3-ainkból, sőt akár weboldalt is futtathatunk otthonról, sok egyéb más mellett.

Ahhoz, hogy igazán belátható legyen ennek a fícsörnek a jelentősége felteszek egy kérdést: hogyan juttatunk el az ország/világ másik felén élő Rózsi néniéknek egy DVD-nyi csintalankodó tinikről készült felvételt családi fotót? A következő lehetőségeink adódnak ilyenkor:

• elküldeni levélben: ez – amellett, hogy nem kicsit veszélyes ismerve a Postát – nem is elég gyors, és különben is használjuk má’ ki a netet, ha már a jenkik megcsinálták nekünk!
• torrentszerverre feltolni, és seedelni: ez járható út, csak egy bibi van vele: iszonyat bonyolult (maga a torrent létrehozása, és a letöltése is), Rózsi néni nem biztos, hogy nem fogja befonni a szemöldökét, ha elkezdjük elmagyarázni neki a torrentezés alapjait
• feltesszük valami ingyenes tárhelyre: limitáltak a lehetőségeink, kapásból említhetném a Rapidshare 200 megás limitjét, amely miatt darabolni kényszerülnénk a DVD file-jait, amit szegény szerencsétlen nagynéni megintcsak képtelen lesz majd letölteni, hát még összefűzni.

Persze kisebb file-ok átvitelére ott van a régebben már említett Dropbox, de ha pl. a vinyónkon sok adatot akarunk megosztani (mint ahogy mondjuk én ma a Facebook-os pajtijaimnak megosztottam a majdnem teljes mp3-gyűjteményemet, csak a poén, és a próba kedvéért), akkor bizony más megoldás után kell néznünk. És itt jön be a képbe az Unite.

Nézzük részleteiben a dolgot: ahhoz hogy ezt a lehetőséget igénybe vehessük nincs szükség túl sok mindenre: kell a legújabb Opera, és egy fiók a My Operán (amit az Unite első indításánál is megcsinálhatsz). Ha elindult a böngésző, akkor ez a csoda – mintegy huszadrangú almenü – megbújik a baloldali menüsávon:

Bizony, ott figyel a kicsike a levelezőprogram, a minialkalmazások, a jegyzetek, letöltések, és partnerek fül mellett szinte észrevehetetlenül! Lent a böngészőablak bal alsó sarkában még befigyel az ikonja, de tényleg nem zavar sok vizet:

Segítségével gyorsan elérhetjük a fő – nem alkalmazás-specifikus – funkcióit, mint például a generált forgalomról szóló statisztikákat:

De térjünk vissza a bal oldali menüpontra, amelyre kattintva elérhetjük az egész elképzelés lelkét: a külön-külön aktiválható Unite-alkalmazásokat. Nézzük ezeket sorjában:

1. File sharing : ennek segítségével a vinyónk egy adott mappáját közzétehetjük a neten. Kezelése pofonegyszerű: aktiválása után egy felbukkanó ablakban beállítjuk, hogy melyik mappát akarjuk megosztani (úgy vettem észre, hogy nem lehet egyszerre többet sajnos, esetleg ha többször felrakjuk), majd a webes felületen beállítjuk, hogy akarunk-e jelszavas védelmet a file-okhoz, avagy legyenek nyilvánosak, majd kimásoljuk a felkínált linket, amit email-ben (vagy akár üzenőfalon/beszélgetőprogrammal/füstjelekkel/csövön Morzézva/stb.) elküldve ismerőseinknek máris hozzáférnek a file-jainkhoz mérettől függetlenül.

A megosztott mappák listája Unite-ban

2. Fridge: segítségével úgymond cetliket írhatunk egymásnak a neten keresztül (ezért hűtőszekrény a neve), még nem próbáltam

3. Media Player: íme egy kép róla:

Ennek segítségével tulajdonképpen bármelyik ismerősünk „élőben” (streamelve) hallgathatja az általunk megosztott zenéket bárhol a világon (persze ha mondjuk Honoluluból akarja ezt megejteni, akkor elég jó netkapcsolat szükségeltetik részünkről is). Praktikus lehet, ha mondjuk a saját számaidat akarod bömböltetni havernál, esetleg munkahelyen.

4. Messenger: ezzel saját beszélgetőrendszert hozhatunk létre, ha már unjuk az MSN-t, bár csak Operás ismerősökkel működik (a többi funkcióval ellentétben). Még nem teszteltem.

5. Photo Sharing: képek megosztására alkalmas, egy általunk kiválasztott mappa képeiből csinál egy bárhonnan elérhető csini galériát.

6. Web Server: ezzel valódi webszervert csinálhatunk a gépünkből! Ha meguntuk az ingyenes (pláne a fizetős) tárhelyszolgáltatókat, és a velük járó vesződséget (tárhely-limit, meg hasonlók), akkor jó megoldás lehet!

Persze ezek csak a fő alkalmazások, az Unite oldalán sokkal több elérhető, és kipróbálható.

Miért is jó ez? Van ugye a már említett érv: nagy méretű adatok könnyed megosztása másokkal. Aztán a mobilitás is igen nagy pozitívum: ha szeretnénk elérni a file-jainkat, akkor bárhonnan megtehetjük így (akár mobileszközön is!), mindössze meg kell őket előtte osztanunk az Operánk segítségével. Fontos tudni, hogy csak magához a megosztáshoz kell ezt a böngészőt használni, utána az adatok már bármilyen programmal (Firefox, Explorer, Safari, Chrome, stb.), és oprendszerrel elérhetőek. Aztán vehetjük még a dolog filozófiai oldalát is: furcsa érzés lehet úgymond a saját kezedbe venni a netes ténykedésedet, végre nem kell óriásvállalatok tárhelyeire töltened a dolgaidat, helyette te csinálsz a gépedből szervert, és mindenféle központ nélkül juttathatod el az adataidat azoknak, akiknek szeretnéd! (Ez volt a célja a fejlesztőknek is, akik mintegy forradalmat állítják be a projektet, ami újabb szintre emeli a felhasználók jogait az interneten. Szerintük ugyanis a júzer mint olyan eddig másodrendű polgárnak számított netországban, mivel mindenképpen kényszerítve volt arra, hogy másokra bízza az adatait.)

Persze hátrányai is akadnak ennek a technológiának, ezek közül a legfontosabb (szerintem legalábbis) az, hogy ahhoz, hogy menjen a dolog bizony mennie kell a gépednek is. Ez végülis nem meglepő, mert ugye az Unite webszervert csinál a masinádból, és ezeknek a rendszereknek az a közös tulajdonságuk, hogy folyamatosan üzemelnek. Tegye fel a kezét, aki nem dühöngene, ha mondjuk meghiúsulna a pénzlevételi kísérlete, mert az ATM adatforgalmát bonyolító központi szerver épp pihengetne, merthogy mondjuk takarékossági okokból leállították kicsit? Ezeknek az ún. mainframe-rendszereknek mindig menniük kell ezt elkerülendő, viszont az otthoni gépedet azért ki szoktad hébe-hóba kapcsolni…

Ettől eltekintve viszont csak ajánlani tudom, márcsak azért is, mert tényleg nem bonyolult a kezelése (meglátszik, hogy a néptömegeknek készült), és kompakt, mert az Operába van beleépítve, így nem kell külön telepítgetni. Egy próbát megér!

Az – Unite-ot is tartalmazó – legújabb Opera letölthető itt!

Ma egy olyan hasznos kis eszközről ejtenék itt néhány szót, amelynek segítségével olyan funkciók kerülnek egy kattintásnyira a böngészőnkben, amelyeket amúgy sehogy, vagy csak nehézkesen, esetleg pluginok telepítésével tudnánk elérni. A pluginozással több gond is akad: először is nem mindenki használ olyan böngészőt (konkrétan a Firefox-ra gondolok), amelyhez többezer kis bővítmény elérhető. Ennek több oka is lehet: ragaszkodás a „jó” öreg Explorer-hez, esetleg elavult masina (mint nálam, ezért is Operázok otthon), netán céges környezet, ahol az ember nem telepítgethet össze-vissza kedvére. Könyvjelzőzni viszont bárhol lehet, ugye? Oprendszertől, böngészőtől, telepítési jogoktól függetlenül elmenthetünk a felső sorra bármilyen weboldalt, ezzel nem nagyon szokott gond lenni. Ééés itt jönnek a képbe ezek a csodás kis okosságok, a bookmarkletek (talán úgy lehetne őket fordítani, hogy könyvjelzőprogramocskák).

Írtam már egyről régebben is, amely segítségével egybefüggővé tehetünk sok nexttel megszórt oldalakat (mint pl. Tumblr megosztásokat), idézném azt, amit ott írtam:

bookmarkletek azok a kis scriptek, amelyeket elkönyvjelzőzve új funkciókat adhatunk a böngészőnknek (kábé mint egy plugin esetében), viszont azzal a hatalmas előnnyel, hogy nem kell őket telepíteni, bármikor eltávolíthatóak, és bármelyik böngészővel tudnak működni.

Jól hangzik ugye? Azt is meg kell még említeni az előnyeik között, hogy nem lassítják a böngésző betöltődését/működését, ellentétben a pluginokkal (amelyek közül Firefoxos korszakomban én több mint egy tucatot használtam…)!

„Telepítésük” egyszerű: az alant elterülő linkek közül kiválasztjuk azt, amelyik szimpatikus, és – bal egérgomb nyomvatartása mellett – drag&drop-oljuk böngészőnk könyvjelző eszköztárára, amely jellemzően a felső szekcióban foglal helyet. (Ha nem látunk ilyesmit felül, akkor ellenőrizzük, hogy be van-e kapcsolva! Firefox alatt: Nézet -> Eszköztárak -> Könyvjelzők eszköztár, míg pl. Operánál Személyes sáv néven fut.)

Csapjunk a lecsóba:

Megosztóoldalak használata:

(ezekkel könnyebb kirakni a szóban forgó oldalakra a számotokra szimpatikus képeket/oldalakat):

Facebook

Tumblr

Google Reader

Letöltés:

Weboldal átalakítása PDF formátumba (Firefox-ra, többi verzió itt)

Weboldal küldése e-mailben

Képek keresése

Képernyő felosztása vízszintesen, Képernyő felosztása függőlegesen (csak csínján ezzel a kettővel, mert úgy vettem észre, hogy csak a böngésző újraindítása után áll vissza az alapállapot, IE alatt nem működnek! hasznosak lehetnek pl két oldal összehasonlításakor)

Fordítás SZTAKI-val:

ezen az oldalon elérhetőek, ide bevágni valahogy nem sikerült őket működőképes verzióban…

Persze ez csak néhány a neten elérhető több százból, további források lehetnek a következő oldalak is:

hongkiat, unusual bookmarklets, na és persze a Google!

Gyakran előfordul, hogy elgondolkodok, hogy egy-egy funkciót miért nem tudnak alapból a programok, amiket mindennap használok. Miért kell mindenféle pluginnal elérni például, hogy a Firefox ne jelenítsen meg reklámokat? Miért nem tud a beépített Jegyzettömb effektíve semmit azon kívül, hogy txt megjelenítés + sortörés? Miért nem lehet a vágólapra több cuccot is kirakni, ha az ember pl. egy Excel-file-lal, vagy php kóddal szüttyög, és gyakran kell ugyanazokat az adatokat beszúrnia? Nos, eme legutolsó gondra találtam gyógyírt a napokban, amely a Ditto névre hallgat.

A programocska „mindössze” annyit nyújt, hogy – beépülve a Windows vágólapjába – egyszerre rengeteg kimásolt adatot képes eltárolni, amelyeket utána akár gépek között is szinkronizálhatunk, illetve gyorsbillentyűket rendelhetünk hozzájuk, amellyel gyorsan beszúrhatjuk őket ahova szeretnénk. Saját adatbázis-file-ba dolgozik, így a kilopott szövegek/képek/akármik akár az idők végezetéig is elérhetőek maradnak számunkra, így nem fordulhat elő az az idegesítő vonása az alap Windowsos vágólapnak, hogy véletlenül felülírjuk azt a fontos adatot (weblapcím, kódrészlet stb.) amit épp használni szerettünk volna.

Rengeteg funkcióval rendelkezik, mazsolázok közülük:

lent figyel tálcán jobb oldalt az ikonja, amelyre kattintva előhozható a vágólapon szereplő adatok listája, akár kis előképekkel is (képadatok esetén). A másolatok (amelyeket a program klipeknek nevez) szerkeszthetők, importálhatóak, gyorsbillentyűt lehet hozzájuk rendelni, beállítható rájuk, hogy sose törlődjenek a vágólapról, sőt, hálózaton keresztül megoszthatóak más gépekkel, bár ezt még nem sikerült kipróbálnom a gyakorlatban (olyasmi lehet, mint az Operának az a funkciója, hogy a Linken keresztül a Jegyzeteket lehet szinkronizálni több masina között). Opcionálisan tud hangot lejátszani kimásolásnál, megváltoztatható az adatfile-jának az elérési útja, áttetszővé tehető az ablaka, beállítható hol bukkanjon fel gyorsbillentyű leütésénél, sőt van lehetőség három ún. Copy Buffer beállítására, amelyekre rakhatunk be adatokat használatra anélkül, hogy az alap vágólapot bármilyen módon is módosítanák.

Az opciók képernyője immáron magyarul

Nem túl elegáns, de hasznos: a klipek listája

Sokrétű, és kényelmes a kicsike, nincs nagy mérete, sőt nyílt forrású, ingyenes, működik Win7 alatt, és van belőle portable is, úgyhogy mindenképpen megér egy próbát. Sőt – hogy fokozzam a hangulatot – ma elkészítettem hozzá egy magyar fordítást is, csak hogy megkönnyítsem a hazai elterjedését! A zászlóra kattintva (jobb klikk -> Cél mentése más néven) letölthetitek:

Használata egyszerű: a telepített Ditto Language mappájába kell bemásolni a többi xml mellé, majd a futó program ikonján jobb klikk -> Options -> Language lenyílójában kiválasztani a Hungarian-t, majd mehet az oké. Nem lesz minden magyar, sajnos néhány mondatot nem lehet fordítani, mivel nem a nyelvi file-ból szedi őket a program, de így talán könnyebb lesz kezelni. Sok sikert hozzá, ha bármi kérdésetek, esetleg javaslatotok van a fordítással vagy a programmal kapcsolatban írjatok nekem!

A program további verziói letölthetőek innen.

Sikeresen beütött ma is a hétfő, de a megszokottnál sokkal durvábban, úgyhogy elhatároztam, hogy lófaszt bakfittyet írok ma, nem posztot, ehelyett bemutatok nektek néhány mjúzikot, amik meghatározóak számomra mostanában (főleg hétfőnként hajnalban azok, amikor valahogy minden, még a zene is sokkal nagyobb hatást fejt ki az ember kicsinyke lelkére). Azért, hogy legyen is valami információtartalma ennek a szösszenetnek voltam olyan maximalista, hogy a legelső bemutatott számnak lefordítottam a szövegét már amennyire hiányos angoltudásom engedte.

Kezdjük egy kellemesen elborult darabbal, imádom az ilyen rapszodikusan idegbeteg melódiákat:

Porcupine Tree – The creator has a Mastertape

Aztán kicsit más vizekre evezve következzék egy Üllői Úti Fuck szám, amely leplezetlen őszinteséggel járja körül az énekes gyengéd érzelmeit a női nemmel kapcsolatban:

Üllői Úti Fuck – A pesti lányok

Aztán nem hagyhatom ki a néhány hete a személyes Kispál Best Of listám első 10 helyének valamelyikét (hogy melyiket, azt még nem döntöttem el) bitorló új számukat sem, az Űrbemarkolót:

Kispál és a Borz – Űrbemarkoló

Isssszonyat pörgős, ugye? Nézzük tovább: Lisa Miskovsky neve nekem nem sokat  mondott pár hónappal ezelőttig, aztán amikor meghallottam énekelni a Mirror’s Edge című játék főcímzenéjében egyből beleszerettem a hangjába (olyannyira, hogy anno még írtam is róla):

Lisa Miskovsky – Still Alive (Mirror’s Edge theme)

(szöveget nem mellékelek annyira primitív, nem is az a lényeg a számban :))

Következzék a végére egy kis igazi trippelős könnyűdrogos szerzemény, amiben van azért annyi groove, hogy táncolható lehessen, sőt jobbat mondok: dallamos, és ráadásul rendelkezik mondanivalóval is. Nem hiába hallgattam már ronggyá a bitjeit, és mégse unom:

Zagar – Mistery of the Cinema

Ennyit mára a zenei világomból, hallgassátok őket egészséggel. Remélem holnap már máshoz is lesz kedvem a gép előtt kisgatyában sörözés helyett, és rittyentek majd néhányat a világmegváltó gondolataimból ide (mai bölcsességem volt kérdésre válaszolva: „szerintem mi csak álldigáltunk itt, és élveztük a csodálatos időt. Nem feltétlenül kell mindennek céljának lennie, néha jó csak úgy értelmetlenül létezni.”), sőt, már van egy kiszemelt hasznosprogim is a kockulásra vágyóknak! 🙂

Ebben a postban olyan témát fogok körbejárni, ami valamiért a bloggerek egyik legféltettebb titkának tűnik, és – tapasztalataim szerint – nem szívesen osztják meg a nagyvilággal: az oldal motorjában dolgozó pluginekről lesz szó. Pluginekkel már találkozhattok más programoknál is (pl. Firefox, Winamp, Total Commander, stb.), ezek jellemzően arra szolgálnak, hogy – beépülve az adott alkalmazásba – kicsit kiterjesszék annak tudását. Jó példa erre mondjuk Firefoxnál a GMail-es emailfiók kezelő plugin, amelyet feltelepítve mindig jelez a böngésző új levél érkezésénél, de egy frissen – mondhatni szűzen – felrakott Firefox erre nem képes. Ilyesmikre tessék tehát gondolni, ha pluginekről beszélünk, ezek mindig új funkciókat adnak az adott programnak.

Blogom motorja, a WordPress is felvértezhető ilyen kis kiegészítésekkel, amik segítségével sokkal többet hozhatunk ki kedvenc oldalunkból. Adhattam volna a postnak azt a címet is, hogy „A 18 leghasznosabb WordPress plugin”, de ez nem lett volna így teljesen igaz, mivel nem biztos, hogy mindenki ezekre vágyik, amiket én használok, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy bevágom ide a listájukat, meg persze némi leírást rittyentek hozzájuk, aztán mindenki döntse el melyikre van szüksége:

Tovább »

A Bijou olyan, mint mikor egy gyönyörű, csillagos nyáréjszakán nagyon-nagyon szomorú vagy, és közben mézes epret eszel…

Olyan régen osztottam már meg veletek muzikális élményeimet, hogy szabályos kis hiányérzet kezdett kialakulni bennem ennek okán. Nagy örömömre most ezt kompenzálhatom kicsit a sok kockulás közepette, és örömmel mutatom be nektek a Bijou nevű magyar zenekar MR2-s akusztikus albumát, amit elvileg hét napig ingyen is letölthetővé tettek valami filemegosztó oldalon, de talán nem haragszanak, ha nálam kicsit tovább is fent lesz 🙂

Ízelítőnek íme három nagyon jó számuk (katt a dal címére a lejátszáshoz):

De azért kár

Depresszió

Tánc

Ide kattintva pedig letölthető az egész album (88 mega), jó szórakozást hozzá!

Újabb érdekes szolgáltatással bővült az internet csodálatos tárháza: kaptunk egy újabb remek eszközt arra, hogy akkor, és ott hallgathassuk a kedvenc zenéinket, ahol csak akarjuk. Az újszülött neve TubeRadio, és egy régóta fájó űrt hivatott betölteni, mivel segítségével rádióadót csinálhatunk a Youtube-on fellelhető kismillió zenei klipből, és más zenei videóból (koncertfelvételek például). Ha felmegyünk erre a remek oldalra, akkor mindenféle regisztrálás nélkül belecsaphatunk a lecsóba: beírjuk a kívánt előadó nevét, és egyből kapjuk az arcunkba az albumait (ezt a System of a Down beírása után kaptam):

Innen már csak egy kattintás, és összeszedi az oldal a listánkba az adott albumhoz tartozó számokat a Youtube-ról, ezután mehet is a lejátszás! Kisablakban fut a videója az adott számnak, de tulajdonképpen egy zenelejátszót kapunk, amely segítségével szinte bármelyik zenei album lejátszhatóvá válik egy internetkapcsolattal rendelkező gépen, az egész előfeltétele mindössze annyi, hogy össze tudja vadászni az összes számot, ami az adott nagylemezhez tartozik. Ha nem találja meg mindet, akkor se esik kétségbe, csak a gyűjtés végén kiírja, hogy mennyiből mennyit talált meg. Kézzel is adhatunk persze hozzá a playlist-ünkhöz számokat, amelyeket el is menthetünk (ha beregisztráltunk), így később bármelyik általunk használt gépen hallgathatjuk a saját magunk által összeállított listát!

A szolgáltatás tehát elegáns, ötletes, és mindenekelőtt ingyenes módja annak, hogy zenéinket mobil módon rendszerezzük, ajánlom azoknak, akiknek a bárhol elérhetőség fontosabb, mint a hifi hangminőség!

– Én mondom biztos úr, ez volt a legdurvább közlekedési baleset, amit életemben láttam! 😀

Persze nem csak ilyen idióta képek összehozására jó az a weboldal, amelyre ma bukkantam. A neve accidentsketch, és – ahogy a neve is sugallja – baleseti képek skiccelésére használható. Adja az ég, hogy ne kelljen másra használni, csak ilyen fárasztó képek összedobására, de ha úgy adódik segítségével szebb, és áttekinthetőbb képet adhatunk a baleset pontos lefolyásáról. Nem mondom, hogy használjátok egészséggel, de érdekességnek nem utolsó!

A Machinarium-ot az IGN nevű weboldal lenyűgözőnek vélte a játékot, s 8.1 pontot kapott a 10-ből, a GameRankings pedig 85.44%-ot adott a 100-ból. A Metacritic 85%-ot adott, az Edge Online és az Eurogamer pedig 10-ből 8 pontot. Az Adventure Gamers 4.5 pontra értékelte a játékot.

(forrás)

Ennyi (sőt, több) pozitív kritika született jelen ajánlóm tárgyáról, amely a Machinarium névre hallgat. Hangulatos grafika, aranyos főhős, egyszerű, közérthető játékmenet, és brilliáns design – mi kellhet még? Nem nehéz beleesni a programból áradó hangulatba, amelyhez foghatót legutóbb a World of Goo, és a Trine tudott csak produkálni. A két dimenzió kicsit kevésnek tűnhet a mai felhozat mellett, de pont emiatt tudtak a grafikusok festményszerű háttereket, és aprólékosan kidolgozott részleteket belecsempészni a látványvilágba, amely engem valahogy a Abe játékokra emlékeztetett. Tessék ennek bizonyságául néhány screenshot:

A játék amúgy egy kis robot kalandjairól szól, akit kidobnak a város széli szeméttelepre, és vissza szeretne jutni a városba, hogy – szokás szerint – megmentse a világot, és a barátnőjét. Ehhez különféle képernyőkön kell átvergődni, amelyeken gondolkodtató feladványokat kell megoldani. Ennek prezentálására elérhető a játék oldalán egy kis demo is, amely asszem három képernyőnyi fejtörést kínál, a főképernyőn a Play Free Demo-ra kattintva lehet elindítani (én végigvittem már, kb. 20-30 percet vett igénybe).

Mindent összevetve a game megéri az árát, jópár órányi önfeledt (legalábbis javarészt, már amikor nem a hajunkat tépjük), és varázslatos kalandot kínál mindenkinek, aki szeret gondolkodni.

(Majd elfelejtettem:

100. POST!!! :D)