Kerestem az alábbi számot égen-földön, de úgy fest, hogy nem nagyon rakta még fel senki sehova. Annyit kell tudni róla, hogy megboldogult kölyökkorom egyik meghatározó albuma volt a Zanza amin megjelent, és a C.A.F.B. nevű zenekar játszotta (akiknek ez volt szerintem az egyetlen értékelhető albumuk, de nincs ezzel semmi gond: más bandáknak is elnézem a sok lagymatag lemezt, ha van egy amit rongyosra hallgatok – lásd PUF és a Ha jön az élet). Ha tetszik, akkor feltöltöm az egész albumot a Youtube-ra, a Budapest című szám például kifejezetten remekmű (most nézem, hogy már fent van, sebaj).

Katt a lejátszáshoz ide:

C.A.F.B. – Ötödik évszak

De régen is volt 2009 márciusa! Akkoriban írtam már pár röpke gondolatot a most bemutatásra kerülő ázsiai származású futárlányka kalandjait feldolgozó játékról, és már akkor nem átallottam olvadozni a hangulatról, amit a cucc áraszt (igen, ez a kedvenc vesszőparipám, ha feeling van egy játékban, akkor minden van). Azt a postot ezzel zártam: „Most már csak egy olyan gép kell, amin elfut, mivel nem tartom valószínűnek, hogy a 2 gigaherzes Celeronom nem izzadna le már a főmenüjétől is…” Mindössze bő két évet kellett várnom, és ez is teljesült: röccenésmentesen élvezhettem végig a helyenként meglehetősen erotikusra sikerült nyögésekkel teli kalandot (értve ezen azokat a hangokat, amiket főhősnőnk akkor ad ki magából, amikor éppen egy fémcsövet kapunk el egy halálugrás után… mondjuk én is nyögnék ilyen helyzetben, mint egy barely legal pornóskurva az tuti). Amúgy itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy mutatóujjamat az ég felé emelve kijelentsem: ne warezoljatok, mert a warez rossz, káros, és különben is: letöltenétek egy autót, ha megtehetnétek? (Amúgy én is.) Erre a tényre engem ez a játék ébresztett rá: már régebben is próbáltam khm… játszani vele, de az első pálya után nekiállt akadozni, majd le is fagyott ügyesen, imádkozás, restart, hardvercsere, crackfix ide vagy oda. Most (mármint hetekkel ezelőtt) viszont hogy megvettem kemény 700 forintnak megfelelő összegért a Steam-en máris pörgött mint a kisflex, akadás, fagyás sehol. Persze nem a moralizálás volt a célom ezzel a kijelentéssel, én sem veszek meg minden szir-szart tizenötezer forintokért, de most valóban érdemes volt pénzt kiadnom: legalább kaptam valami pluszt is a játékon kívül cserébe. A crackelt szarhoz képest egy valóban működőképes produktumot telepíthettem a gépemre, ami már megérte.

A sztori egy Faith nevű lány kalandjait dolgozza fel, aki mint runner „dolgozik” különféle anarchista szervezetek számára. A fujjabelemjönki erőszakos diktatúra elleni harc jegyében különféle csomagokat kézbesít egyik a jó ügy érdekében illegalitásba vonult kontakttól a másikig, miközben a rendőrök, és SWAT-os bácsik nagy erőkkel próbálnak belé hatolni (mármint a lövedékeikkel you piggy). Az univerzum egész jól fel van építve: van szó a játék jelenéhez képest tizennyolc évvel korábbi tüntetésekről, és azok erőszakos leveréséről, Faith családi hátteréről és arról is, hogy miért van egyáltalán szükség runnerekre (ugyanis a kommunikációs csatornákat a kormány folyamatosan megfigyelés alatt tartja). Akit jobban érdekel mindez, annak ajánlom a játék magyar nyelvű Wiki bejegyzését, amely meglepő részletességgel taglalja a történetét (is). Ami fontos az az, hogy végig Kate-et, a testvérünket akarjuk megmenteni, akire rá akarják kenni a város polgármester-jelöltjének megölését.

Nézzük csak, miért is tetszik annyira ez a technológiailag nem túl fejlett, mocskosul rövid, és helyenként kicsit egysíkú játék, amiben még csak lövöldözni sem lehet túl sokat, nemhogy Ramboként végigdarálni a pályát! A kulcsszó ebben az esetben a stílus. A stílus, ami a látványvilágból, a zenékből, és a történetből árad. A stílus, aminek köszönhetően sokkal kevésbé veszi észre az ember a technikai hibákat. A stílus, aminek hála nem nehéz annyira beleélni magad a játékba, hogy miközben menekülsz a rád rontó rendőrök elől tényleg futkos a hideg a gerinceden fel-alá, körülötted szakadnak be az üvegtáblák, csapkodnak a lövedékek, majd amikor az irodák sora után a folyosó végén kiütöd az ajtót, akkor hirtelen elvakít a fény: kiértél a tetőre, az égen galambok repülnek, feletted pedig komótosan húz el egy utasszállító… Nincs időd sokat gyönyörködni a látványban, ugyanis mögötted már dobognak a bakancsok: nekifutásból felugrasz egy peremre, onnan át egy másik tetőre, az esésedet gurulással tompítod, majd rohansz tovább, mert újra nekiállnak fütyülni a füled mellett a golyók. Még egy zuhanás egy alattad fekvő tetőre, és leráztad az üldözőidet, végre kifújhatod magad. Ámde ekkor a szemközti épület mögül felbukkanik egy rendőrségi helikopter… Nos, ilyen a játék! A játékmenet izgalmai, és kidolgozottsága ráadásul meg van támogatva az egyik legegyedibb képi világgal, amit valaha láttam: az alapvetően nem túlbonyolított geometriával dolgozó grafika jellemző színei mind rikítóak, pasztell árnyalatokkal nem nagyon fogunk találkozni. Minden csupa fehér, kék, piros, neonzöld, citrom- és narancssárga, tűéles, és letisztult. Túlmagyarázás helyett következzék néhány kép, amelyeket a Dead End Thrills oldalról szedtem (ezúton is thank you for creating these beautiful screenshots pal!):

(A fenti agyontömörített, összekicsinyített képek elérhetőek normális felbontásban ezen az oldalon. Némelyiket simán beraknám háttérképnek is.)

 Van egy nagy rakás shader-effekt is: a felületeken lefolyó víz megvalósítása szerintem közel tökéletes, mint ahogy a különféle csillogó falak, csövek is nagyon jól néznek ki. Ugyanez igaz a fröcsögő vizekre is, ennek bizonyságául álljon itt egy saját gyártású screenshot, bár hozzáteszem, hogy ez mozgásban az igazi:

(A többi általam lopott kép itt érhető el, de előre szólok hogy nem kicsit spoilerveszélyesek!)

Erről a képről jutott eszembe, hogy azért akadt egy olyan technikai probléma is, ami kifejezetten zavaró volt, és engem némileg megakadályozott a teljes átélésben, mégpedig az, hogy a játék csak widescreen monitorokon tölti ki a teljes képernyőt, 4:3-as képarányon játszva csodálhatjuk a fenti képen is látható fekete sávokat alul és felül. Utánanéztem fórumokon, és kiderült, hogy nincs lehetőség átváltani a képarányt (egy inifile-t írt az egyik arc, amiben szerepel valami resolution-ös sor, de ha abba beleszerkesztesz, akkor el sem indul a játék, merthogy korrupt a konfiguráció… hát ez azért no comment), ha nem szélesvásznú a monitorod, akkor bizony meg kell szoknod, hogy a képernyő jelentős százalékát kitöltő feketeséggel nem tudsz mit kezdeni. Ez néha kicsit filmszerűbbé tette az élményt (néhány játék eleve ezért jeleníti meg ezeket a sávokat az átvezető videóknál), de a játékidő nagy részében csak simán zavart. Szomorú, de a fentebb említett grafikai finomságok azért képesek kárpótolni ezért.

Mint ahogy azért is, mert a játék rövid. Pofátlanul rövid. A Steam-profilom 7, azaz hét óra játékidőt írt, amikor már a stáblista futott (alatta a mai napig imádott Lisa Miskovsky számmal, a Still Alive-val), ami édeskevés. Én nem vagyok az a kapkodós gamer: szeretek körbeszimatolni a helyszíneken, minden loot-ot begyűjteni, bekukkantani minden sarokba, végighallgatni minden beszélgetést, megnézni minden átvezető jelenetet… ennek fényében meg pláne nagyon kevés a hét óra. Persze ha megvolt a végigjátszás, akkor még lehet szórakozni a speed run játékmóddal (ahol akadálypályákat kell minél rövidebb időre teljesíteni), de ez egyrészt valahogy nem tudott eléggé motiválni, másrészt meg ahhoz, hogy a globális high score listára is felkerüljön az eredményünk ahhoz regisztrálni kellett volna még egy Electronic Arts-os fiókot is, amihez meg pláne nem volt kedvem.

Mindezek ellenére a játékot csak ajánlani tudom azoknak akik a 2009-es megjelenése óta nem találkoztak vele. A játékmenete – bár láttunk már ilyen parkour-ös őrületet, mondjuk főleg TPS-ekben – újszerű, a grafikai stílusa pedig egész egyszerűen zseniális (olyannyira, hogy ha lenne egy párszáz négyzetméteres penthouse-om annak berendezését nagyon szívesen a pályatervezők gondjaira bíznám). Rövid kaland ugyan, de emlékezetes, és van benne kreatív energia.

UPDATE:

találtam egy egész jó trailert a játékról, bár a zenéje nem az én világom:

Most hogy már egy bő hete nyúzom a legfrissebb Minecraftot úgy érzem, hogy éppen eleget láttam az újításaiból ahhoz, hogy megfelelően megalapozott véleményt alkothassak róla. Az érdekes az egészben az, hogy előtte már kezdett kifújni a lelkesedésem a program iránt: ahhoz már nem volt elég lelki erőm, hogy nekiálljak egy új világnak (a régieket meg már untam, ráadásul valahogyan befejezettnek éreztem őket, és nem volt kedvem hozzájuk nyúlni), ráadásul tudtam hogy semmi új nem fog várni, ha mégis elkezdek egyet. Szerintem Notch és baráti köre is érezhette ezt, ezért is nevezte a legújabb frissítést deklaráltan „adventure update”-nek, amelyben újra megpróbálják a T. Játékosok figyelmét a játék azon aspektusára irányítani, amit én is nagyon szeretek: amikor nekimész a nagy büdös semminek, mászod a hegyeket, benézel minden barlangba, és közben újra és újra rádöbbensz, hogy mennyire elképesztő tájakat tud létrehozni ez a (majdnem) randomgenerátor. Amióta (valahol az 1.5 környékén) bejöttek a biome-k a képbe (azaz már nem csak füves területek léteznek, hanem vannak sivatagok, másfajta fák, ilyesmik) ez még érdekesebbé vált: tényleg más hangulata van egy homoktenger közepén baktatni, mint egy erdőben menekülni a vihar által okozott túlzott sötétségben spawnolt creeperek elől.

Erre tettek rá most még egy lapáttal, ráadásul pont azokat a területeket módosítva leginkább, amelyek a felfedezés izgalmait befolyásolják: új algoritmusokat kapott a terepgenerátor, így mostantól a felszínen folyók, kanyonok, települések(!), a föld alatt pedig – szinte – feneketlen szakadékok, sőt elhagyatott bányák fogadnak, amelyeknek köszönhetően egészen más taktikát kell bevetnünk a felfedezésük során – elég ha csak annyit említek, hogy hála a bányák járatainak alátámasztásaként szolgáló U-alakú faszerkezeteknek most már akár a tárnák mélyén is faanyaghoz tudunk jutni!

Kaptunk pár új blokkot is, amelyek közül a legérdekesebb talán az inda, amit az új mocsaras biome fáiról vághatunk le a szintén új olló eszközünkkel, majd ha valahova felrakjuk, akkor szépen elkezd lefele nőni – mondanom sem kell, hogy ennek segítségével mennyire hangulatos ősi hangulatot árasztó termeket tudunk létrehozni. Lehet mostantól dinnyét is termeszteni – a dolgot mondjuk „csöppet” megnehezíti, hogy magot csak a már említett ősi bányákban elszórva található ládákban találhatunk – viszont utána már mindig tudunk maghoz jutni hasonlóan a búza termesztésének menetéhez. Visszatérve az előbb említett ollóra: ugyan nem új blokk, viszont ennek segítségével megnyírhatjuk a fák lombját, majd az így nyert lombblokk segítségével létrehozhatjuk akár a Ragyogás sövényállatait, de természetesen csinálhatunk labirintust, vagy bármi mást belőlük – a kulcsszó megint a kreativitás, ahogy azt már a játék ezerszer bebizonyította.

Mostantól ellenfeleink között „üdvözölhetjük” az Enderman névre hallgató lényt, aki békés növényevőként kolbászol fel-alá egészen addig, amíg véletlenül rá nem nézünk (azaz rá nem visszük a célkeresztet). Ilyenkor ránk mered, majd – a távolság függvényében akár teleportálva is! – ránk ront. Szerencsére elég könnyű leverni, halála után pedig egy Ender Pearl-lel leszünk gazdagabbak, amelynek egyelőre semmi funkciója nincs, de ez érthető, elvégre még mindig egy félkész játékról beszélünk. Erre utal az is, hogy a levert lények után kapott XP-gömbök is csak töltik-töltik a tapasztalati pont-csíkot (a képernyő alján), viszont értelme nem nagyon van: szintet lépni nem lehet – még. Visszatérve az Enderman-re: jó tudni, hogy csak éjszaka/sötétben spawnol (mint a többiek), viszont ugyan a napfényt jobban bírja mint mondjuk a zombik, a víztől viszont lángra kap.

Van még két új ellenfél, akikkel még nem találkoztam (pedig elég sokat mászkáltam olyan helyeken ahol előfordulnak): az egyik egy kisebb méretű, ámde mérgező csípésű pók, a másik pedig a talányos Silverfish névre hallgató lény, aki a bányák mélyén (szerk.: stronghold-okban) található kőkockákban lapul, és akkor támad ránk, ha egy ilyen blokkot sikerül széttörnünk. A poén az, hogy ilyenkor a környék összes ilyen kockája széttörik, és a bennük lapuló állatkák ránk rontanak! A sok lúd disznót győz elvét nem lehet eléggé komolyan venni: két tucat ilyen kis cukorfalat azért már képes lehet arra, hogy megjelenjen a Game Over felirat, szóval csínján tessék barátkozni velük.

Nézzük a grafikát: ugyan még mindig minden kockákból áll (pontosabban a legtöbb tereptárgy, viszont kraftolhatóak félblokkok, amelyek segítségével egész gömbölyded formákat is létre lehet hozni) , és ehhez nem akar hozzányúlni a Mojang (teszem hozzá nem is baj), viszont a világítási engine kapott egy újabb update-et: a fáklyák fénye melegebb lett, az éjszakai táj már nem olyan koromsötét, inkább kékes (ami a szabad ég alatt egész reális, a gond csak az, hogy egy tökéletesen hermetikusan zárt üregben is ez van… ezt tényleg csak zárójelben, nem zavaró játék közben), és valamit hegeszthettek a napfelkelték-naplementék színein-fényein is, ugyanis konkrétan lélegzetelállítóak lettek. Azon sokkoltam be leginkább, amikor a lemenő Nap fénye rózsaszínre festette kicsiny házikóm ablakainak üvegét, mindezt úgy hogy a napsugarak merőlegesen érték őket! Az sem rossz megoldás, hogy azon szakadékok alja, amelyek a szabad égre nyílnak még éjszaka is kékes színben játszanak – tudom, hogy hihetetlen, de néha csak kapkodtam a fejem, hogy milyen szép a játék! A hab a tortán már csak az, hogy most már nem blokkról blokkra sötétíti/világosítja a pályát a motor ahogy megy le/kel fel a Nap, hanem mindenféle átmenet nélkül történik meg mindez. Tényleg élményszámba megy visszatölteni a régebben kreált pályákat, és megnézni őket az új motorral! Bő egy éve még ez volt a vizuális orgazmus csúcsa a játékban:

Most pedig eljutottunk erre a szintre:

Szóval a játék egyre szebb, egyre több a lehetőség benne, egyre több lény kerül bele, és ennek fényében szinte sajnálom, hogy állítólag novemberben meg fog jelenni, mint végleges produktum… Mindez azt fogja jelenteni, hogy onnantól fogva Notch már nem fogja tovább csinosítgatni a kódot, mindez a modderekre fog maradni, akik – regisztrálás, és gondolom szerződéskötés után – meg fogják kapni a játék teljes forráskódját. Mindez persze eredményezheti azt is, hogy nem fog statikussá válni a dolog, továbbra is lesznek új fícsörök – csak éppen nem a Mojang műhelyéből fognak kikerülni. Nem is olyan biztos, hogy rossz ez az irány.

Néhány képecske (egy részük az eredeti textúrákkal készült, egy részük pedig ezzel):

Kilátás a tárna aljáról – keresd a csirkét competition!
Kicsiny kertem

A két torony – háttérben a Nether-kapuval

Egy elhagyatott bánya – remek ötlet hogy most már idelent is faanyaghoz lehet jutni az alátámasztásokból!

A végére pedig egy kis bónusz Ragecomics általam, amely azután született meg, hogy másfél órán át köröztem körbe-körbe egy barlangrendszerben (jelzem: azóta se találtam ki belőle):

Szolgközl.: a mai napon volt két RSS feed item, amik az alant bemutatásra kerülő tool tesztelgetése közepette generálódtak. Kéretik nem a blog részeiként kezelni őket 🙂

A post címében említett talányos rövidítés a következőket takarja: If This Then That, azaz: ha ez történik, akkor történjen az. Akik barátkoztak már programozással (akár olyan alap szinten is mint én annak idején a Basic-kel, meg a Pascal-lal), azoknak ismerős lehet, bár ott If – then – else szerkezetnek hívják. Namármost: tételezzük fel, hogy ilyen feltételeket állíthatunk be úgy, hogy a webes jelenlétünkkel, profiljainkkal történő események aktiválják őket! Mondok pár példát: beállítható, hogy ha valaki megjelöl egy Facebook-fotón, akkor SMS-t küldjön a telefonunkra. Beállítható, hogy ha Reader-ben osztunk valamit, akkor kipostolja az üzenőfalunkra (vagy bármelyik tulajdonunkban levő Facebook-oldalra). Beállítható, hogy ha kedvencbe rakunk egy videót Youtube-on, akkor azt twittelje/megossza Facebook-on/küldje el email-ben/rakja ki Tumblr-re/stb! Még arra is képes, hogy a naponta/hetente/akármilyen gyakorisággal végrehajtandó feladatainkról email-ben/SMS-ben/akárhogy értesítsen!

A most bemutatásra kerülő szolgáltatás mindezt olyan pofon egyszerűen, könnyen kezelhető felülettel teszi, hogy semmiféle nyelvtudás nem szükséges a kezeléséhez (na jó, minimális angoltudás azért nem árt), és nagyban megkönnyítheti az életünket a használata. Jó ideig zárt bétaként üzemelt, szeptember elején viszont megnyitotta a kapuit a nagyközönség előtt, nem kell meghívóért könyörögni, hogy kipróbálhassuk (sőt, a régi tízes tasklimitet is eltörölték).

A használata – ahogy említettem – pofon egyszerű: regisztrálunk, bekötjük a használni kívánt szolgálatásokat (engedélyt kér a Facebook-hoz, Twitter-hez, akármihez, esetenként – mint az SMS-küldés aktiváláshoz – PIN-kódot is küld, amit utána meg kell neki adni), majd egy hét lépésből álló varázsló segítségével beállítjuk a feladatokat, és azok paramétereit.

Szép számok, és ez még csak béta!

Nézzünk egy példát: tételezzük fel, hogy egész egyszerűen ellenállhatatlan kényszert érzünk arra, hogy minden egyes Google Reader-ben általunk megosztott elemről SMS-t kapjunk (tudom, hogy értelmetlen ilyet beállítani, csak a példa kedvéért választottam):

0. lépés: katt a „Create task” linkre az adminfelületen

1. lépés: a „Choose trigger channel”-nél kiválasztjuk a Google Reader-t

2. lépés: a „Choose a trigger”-nél rábökünk a „New shared item”-re

3. lépés: jöhet a „Create trigger” (persze ha még nem kötöttük be a Reader-t, akkor előtte kérni fogja)

4. lépés: most következik a „that” (azaz hogy mi történjen, ha az előző lépésekben beállított trigger aktiválódik)

5. lépés: „Choose action channel”

6. lépés: „SMS” opció

7. lépés: „Send me a text message”

8. lépés: beállítható, hogy mi legyen az üzenet szövege, változókat lehet használni (amiket kényelmesen egy lenyíló menüből is beszúrhatunk)

9. lépés: nincs más hátra mint rábökni a szép nagy „Create” gombra, és készen is vagyunk

Ilyen egyszerűen be lehet állítani bármit, a kombinációk száma több száz! Olyannyira sokrétű a cucc, hogy – a nyílt béta debütálásával egyidőben – bevezették a „Recipes” (receptek) funkciót, amelynek segítségével mások által készített taskokat is használhatunk, saját szájízünkre szabhatunk, sőt akár meg is oszthatunk, ugyanis mindegyikhez jár egy link.

Persze mint minden nagytudású tool-lal ezzel is lehet élni de visszaélni is: elég ha csak abba gondolunk bele, hogy mennyire szétidegelhetjük a Facebook-os ismerőseinket, ha bekötjük a last.fm-es lejátszási listánkat az üzenőfalunkra, de használható jóval nagyobb szemétségekre is: elég néhány kattintás, és egy másik blog RSS-éből automatizáltan átszívhatjuk a postokat a sajátunkra (már ha WordPress-alapú), ahogy azt én is kipróbáltam ma:

A látszat ellenére ezt nem én írtam, innen származik 🙂

Ízelítőnek ennyi elég is, tessék kipróbálni, érdemes! Itt lehet regisztrálni rá.

UPDATE:  szigorúan kísérleti jelleggel bekötöttem a blog Facebook-oldalára a Reader-ben megosztott okosságaimat. Néhány nap múlva lesz egy szavazás (nem itt, hanem ott), hogy mennyire tetszik a kicsit megnövekedő bejegyzésszám, és annak fényében fogom törölni, vagy megtartani ezt a beállítást. Nem kívánom elriasztani, esetleg a blog elrejtésére kényszeríteni a maroknyi, ámde annál értékesebb követői tábort, így ha netán rossz ötletnek bizonyul a bekötés, akkor természetesen nem fogok ragaszkodni hozzá 🙂

UPDATE2:  íme egy saját készítésű recept:

Ez annyit csinál, hogy ha az €/HUF árfolyam 400 forint fölé emelkedik, akkor küld egy SMS-t a beállított számra ezzel az üzenettel: „Az euro most mar tobb mint 400ft. Itt a vege mindennek.” A rendkívül kifejező „The end of the economy – Hungarian version” nevet kapta, elérhető ezen a linken.

Ezt egy rendkívül lelkes barátnő csinálta a barátja születésnapjára:

Ki ne vágyna arra, hogy egy rafinált üzleti manőverrel megszerezze a Nuka Cola-gyárat, Rivet City-t  esetleg Megatont (még persze azelőtt, hogy a betegebb lelkületű játékosok fel nem robbantják a település közepén díszelgő atombombát eheh)? A táblához akár még a stílusba illő szerencsekártyákat is nyomtathatunk innen (és innen, bár sajnos egy kis ügyeskedés kell hozzájuk Photoshopban, hogy nyomtathatóak legyenek), de az igazán elvetemültek csinálhatnak Nuka Cola kupakokat pénz gyanánt (leírás itt hogy hogyan) és Fallout-os bobblehead-eket is beszerezhetnek a tökéletes élmény elérésének érdekében! A posztnukleáris élvezetek csúcsa pedig már csak az lehet, ha a játékhoz háttérzenének berakjuk a csodálatos szerzeményt is, amelynek a dalszövege a tábla szélein körbefuttatva olvasható 🙂

(forrás: deviantart, pinkaxolotl galériája)

Kezdetben vala a Nagy Büdös Semmi, a Nihil, az Üresség, a vasútállomások neonfényben fürdő hajnali magányát idéző Kietlenség. Aztán az Úr (aki szakállt, és kalapot viselt) így szólt: legyen valami! És lőn, létrejött a Világ. A Világ eleinte nem volt túl érdekes, de még így is sokkal ingergazdagabb volt, mint lebegni az Űr sötétjében. Kockás tájai, kicsit tré naplementéi még ebben a kezdeti stádiumában is megérinthették az arra fogékonyakat (pedig ekkor még úgy ment le, és kelt fel a Nap a hegyei mögött, hogy nem volt meg az a fasza kis színátmenet), a Teremtő nagylelkűsége pedig, hogy megengedte a szabad építkezést a tájain nagy örömmel töltötték el a kreativitásukat kiélni kisgyerek koruk óta hiába próbáló emberkék lelkét.

Aztán egyszer csak lejjebb hagyott a lelkesedés. Már nem kavarta fel az érzelmeket az n+1-edik véletlenszerűen generált barlang, a naplementék is mintha megkoptak volna – kicsit kiüresedett volna az egész. No persze amikor az emberek találkoztak egymással, akkor mindig nagy volt az öröm (főleg ha a több napos munkáját griefelte szét valami köcsög, mert nem bírt magával), de a kozmikus magány mégiscsak elérte a célját, ha az ember egyedül vágott neki a rengetegnek: unalmas, és legfőképpen céltalan lett minden.

Érezték ezt Notch – mert így hívták a Teremtőt – hívei is, és saját soraik közül toboroztak olyan tehetséges kreátorokat, akik rendelkeztek az Ősi Tudással, amely lehetővé tette nekik, hogy hozzányúljanak a Világ érzékeny egyensúlyához. Sorra születettek az olyan ötletek, amelyek által lassan gyökeresen megváltozott a táj, lassan szinte csak a kockák emlékeztettek arra, hogy annak idején a szakállas csókának is volt valami köze hozzá. Hamarosan új lények népesítették be a dűnéket, és nap nap után akadt meg az ember szeme valami újdonságon. Végül – hosszú évek munkája után – megszületett a Yogbox, amely az Ősi Tudás alfáját és omegáját magába sűrítve adja meg az esélyt a friss kalandok kipróbálására azoknak is, akik nem boldogultak a Világ megváltoztatásához szükséges varázslatokkal, amelyeket modoknak neveznek a hozzáértők.

Bizony, ezt azok is fel fogják tudni rakni, akik eddig hidegrázást kaptak a modloaderek, tömörítőprogramok, és .ini file-ok világától (és már elhangzott a szájukból a „de hol a francba keressem a META-INF könyvtárat?!” kérdés), ugyanis konkrétan semmilyen szakértelem nem kell a telepítéséhez: elindítja az ember a YOGBOX Installer.jar-t, bekattintgatja, hogy melyik modokat akarja felrakni, aztán nyom egy nextet.

Mit is kapunk, ha felrakjuk ezt a modpacket? Saccra úgy bő egy tucat új mod kerül bele a játékba, amelyeknek egy része magát a játékmenetet befolyásolja, egy részük pedig a játék irányítását nehezítő hibákat küszöböli ki (például a tárgylistát mostantól egy középső egérkattal rendbe tudjuk szedetni). Bővebb angol leírást a pack fórumoldalán, vagy magyarul itt találhattok (utóbbi srácoknak külön köszönet azért, hogy felhívták a figyelmemet erre a csodára). Nem térek ki részleteiben a változásokra, egyrészt mert felsorolni is tereh mennyi újdonságot kapunk, másrészt meg a fentebb említett linkeken mindenki kedvére tájékozódhat 🙂 Csak néhány dolog, ami fél órányi játék után a legjobban megmaradt bennem:

• a Mo’ Creatures még mindig üt, mint a buszkerék! Ezt semmiképpen ne felejtsétek ki telepítésnél, ugyanis rengeteg barátságos, és kevésbé barátságos lényt kapunk, akik hihetetlenül élővé teszik a játékot, ráadásul még háziállattá is lehet némelyiket tenni (a vérfarkast például nem nagyon sikerült :))! Lovagoltál már delfinen, repültél már pegazuson? Nos, itt a lehetőség 🙂

• A Baby Animals is kihagyhatatlan, feltelepítése után ilyenek fognak rohangászni mindenfele:

• ami még mocskosul tetszett, az a BiomeWater nevű mod volt: a biome-től (azaz területfajtától) függően más színűek lesznek a vizek! Egészen más lesz a táj képe egy olyan sötétkék vízfelülettel mint mondjuk ez:

Apropó táj: a modpack két vele teljesen kompatibilis textúrapakkal érkezik, szóval ha netán unjuk az alapcsomagot, akkor bármikor átválthatunk valami frissebbre. A fenti kép is már módosított, asszem a Painterly Pack Yogbox-os verziójával készült.

• kaptunk pár új creepert is (az Elemental Creepers modnak hála), erősen javaslom az alábbi videó megtekintését velük kapcsolatban, én speciel néha felröhögtem alatta, bár ez legfőképpen a srác stílusának volt köszönhető:

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha a hetek óta csinosított bázisomon felrobbanna egy Earth- esetleg Magmacreeper, akkor addig ütném a billentyűzettel a monitort amíg el nem fáradnék.)

Nagy vonalakban ennyi, szerintem elképesztő módon feldobja a játékot ez a modpack, és nem lennék meglepődve, ha némelyiket hamarosan az alapjáték részeként is viszontláthatnánk (ahogy az történt a Better lights, vagy a Pistons moddal a példa okáért). Tölthető innen.

UPDATE: Évszakok! Békés falusi NPC-k, akik a saját életüket élik! Léghajó!!

Ugyan a játékkal összesen ha fél órát játszottam (azt is havernál) mégis mocskosul imádom, és tudom, hogy majd egyszer agyba-főbe előre-hátra végig fogom tolni háromszor (az élet más területéről is ismerős lehet az érzés nyeheh). Nem rég ugye felfedeztem, hogy a kedves fejlesztők voltak olyan állatok, és lemodellezték az egész várost Google Maps-ben, most meg egy Hayssam Keilany nevű arc kreálmányára sikerült rábukkannom, amely egy grafikai mod, melynek segítségével a játék jobban néz ki. Sokkal. Mocskosul. Iszonyatosan. Nagyjából annyira más, mint amikor annak idején lehetőségem volt kipróbálni a Duke Nukem 3D-t majdnem minimálisra húzott játéktérméret (a mai generáció szerintem nem is hallott még ilyenről, pedig létezett), és low-res grafika után full képernyőn maxon 🙂 Nos, a játék így fest, ha a mod is dolgozik alatta:

Ez nem az ószöm, hanem a fákinószöm kategória!

Némi klikkelgetés után eljutottam erre az oldalra is, amelyen – ha jól vettem ki a leírásokból – nem a fentebb tárgyalt (amúgy iCEnhancer névre hallgató) mod segítségével készült screenshotok szerepelnek, hanem valahogy máshogy sikerült a készítőnek elérnie, hogy az emberből azért kitörjön néha egy-egy félhangos aztakurva. Egy képet muszáj vagyok ellopni, csak hogy legyen már ezen a kurva blogon is valami szép:

Ez a kép – jópár társával együtt – letölthető nagyobb felbontásban is a fentebb említett linkről.

Forrás

Az iCEnhancer Facebook lapja 

 További iCEnhanceres videók

iCEnhancer letöltés

– tette fel a kérdést egy Ty Cullen nevű csóka néhány hete a New York-i utcákon egy-egy véletlenszerűen kiválasztott, füldugóval közlekedő arcnak. Ugyan a videó már lejárt lemez (van már egy hónapos is, micsoda oldskool szar), de azért beágyazom, ugyanis a most következő eszmefuttatásomhoz alapanyagul fog szolgálni. Tessék megnézni, én valamiért végigmosolyogtam:

Történt ugyanis, hogy – mint minden zseniális ötletet – többen is leutánozták, és szép lassan elkészült vagy egy tucat verziója, olyan egzotikumokkal, hogy „Mit hallgatsz Szingapúr”, vagy „Mit hallgatsz Koppenhága” (a post alján lesz egy lista a jelenleg Youtube-on megnézhető változatokból). Több okból is zseniálisak, és kifejezetten hasznosak ezek a videók:

• egy idegen nép kultúrájába tekinthetsz be, és bizony talán döbbenetes lesz szembesülni azzal, hogy a bolygó túlsó felén is vannak, akik azokat a kommersz szarokat hallgatják bevallottan, mint ami ömlik nálunk is a rádióból, meg a Vivából
• persze ez fordítva is igaz: én személy szerint vagy négy új előadót találtam, akik a pár másodperces bevágás alapján olyan zenét csinálhatnak, ami passzol az ízlésemhez! Újfent el kell mondanom, hogy csodálatos korban élünk: egy szingapúri utcán sétálgató szemüveges csóka bemakogja a kamerába a zenekart, és a számot amit éppen hallgat, és én itt, Európa közepén a gép előtt ülve csak nézek mint hal a szatyorban: jéé, ez kurva jó!
• eleve én lenyűgözve bámultam az utcaképet, ami a leszólított figurák mögött hátterül szolgált, például a fene se gondolta volna, hogy Amerikában még rohadt nagy plakátokon is hirdetik azt a kurva FarmVille-t, pedig igen. Amúgy is imádom a webkamerákon át vizslatni a több ezer kilométerre fekvő városok utcáit (a Google Street View meg maga a mennyország nekem), úgyhogy imádtam a jól összeválogatott vágóképeket némelyik videóban.
• érdekes látni azt is, hogy mennyire jellemző az egyes országokra a leszólítottak reakciója: míg a New Yorker-ek jelentős része már az elején vigyorog (bár a lábuk azért még megy pár lépést, mintha önálló tudattal rendelkezne :)), addig a Bukarestes verzióban azért jóval több a mogorva figura. Kíváncsi lennék, hogy egy magyar változatban hányszor küldenék el a lelkes operatőrt és a kérdezőt az anyjába, bár az is igaz, hogy nem a nyóckerben, vagy a Moszkva (Széll Kálmán?) téren kell próbálkozni hajnali háromkor.

Végezetül íme a lista amit ígértem, bár bevallom, hogy én csak az eredetit (ami fentebb figyel), a bukarestit, és a londonit néztem meg. Ha valamelyik netán feltűnően jó, akkor jelezzetek kommentben, és csekkolom!

NYC
Lisszabon
London
London2
Spanyolország (Salamanca)
Koppenhága
Philadelphia (csoda, hogy nem mindenki csak a Streets of Philadelphia-t nyomja Bruce Springsteen-től :))
Stockholm
Sao Paulo
Zágráb
Bukarest
Szingapúr
végezetül egy Youtube-keresés, ami hasznos lehet: klikk ide.

Amúgy nem jutott még eszébe senkinek, hogy megcsinálja ezt itthon is? Nem is kell hozzá sok minden, csak egy viszonylag normális kamera, meg egy kevés bátorság 🙂

Ebből a videóból tíz másodpercnyi valójában 2 óra 20 percet ölel fel, és Dél-Dakotában készítette egy szent őrült. A zenéje se kutya, azt egy Simon Wilkinson nevű arc komponálta, aki mellesleg ebből él (itt található a weblapja):

Talán már mondanom sem kell, de fullscreen, HD, hangerő, nyugalom, kézasörbe sörakézbe ajánlott.

A készítő weboldala (vannak neki még érdekes alkotásai, érdemes megnézni a többit is)

A project a Facebook-on (lájkaddictoknak kötelező)

Egy amatőr német filmes csapat (csak nekem ugrott be kapásból a pornó mint műfaj? :)) belegondolt abba, hogy mi sülne ki abból, ha továbbgondolnánk a Portal 1 után Chell (a meglehetősen szótlan főhős lányka) életét. Vége a tesztkamrákban ugrabugrálásnak, a kalandoknak, az életért vívott küzdelemnek, hősnőnk pedig visszacsöppenik a szürke mindennapokba. Mihez kezd magával, és az Aperture Science-től lopott Portal gun-nal? Nos, ami ezután várja azt én leginkább posztháborús traumának nevezném:

A sztorija nagy vonalakban:

Én kérek elnézést a képben kifejezett bújtatott férfisovinizmus miatt, a ziccer kihagyhatatlan volt 🙂

UPDATE: a fenti kis aranyköpésemet kommentként is eltoltam a videónál, íme az eredmény:

62 lájk, és egy csaj, akit több ezer kilométeres távolságból sikerült megsértenem. Már megérte úgy érzem 🙂