Erről tényleg muszáj postot írnom hamarosan… mert megérdemli.

Mindenfajta különösebb kommentár nélkül nektek szegezem a kérdést: az alábbi képről mi jut az eszetekbe? Milyen édi kis figurák? Milyen jópofa retro-hangulat? Esetleg – az olyan vén csontoknak mint én a 26 évemmel még ez is beugorhat –  az, hogy jéé, ez olyan mint a Bubble Bobble?

Tündéri nemde?

Nos ha megtévesztett a kedves design, a pici figurák, akkor bizony hatalmasat tévedtetek: ez a játék (amely a Super Crate Box névre hallgat) tökéletesen alkalmas arra, hogy egy nyugodt, békés, álmoskás hétfő estét tökéletesen tönkrevágjon azzal, hogy kurva nehéz, és néhány percnyi játék után az ember legszívesebben a billentyűzettel ütné a monitort, majd – miután ízlésesen beleállította – megfogja a gépet, és minél elegánsabb ívben kivágja a kilencedikről.

Pedig a feladat nem tűnik nehéznek: adva vagyon egy egy képernyőnyi pálya, azon egy jópofa lobogó hajú főhős (aki ráadásul több alakban is feltűnik egy-egy meghalás után – így hogyan fog kialakulni az emocionális kötődés, hogyan fogja a játékos beleélni magát a hányattatott sorsú főhős szerepébe?), akinek ládákat kell felvennie. Ezek a cuccok persze randomban jelennek meg a platformokon, így meglehetősen nehéz akár még tízet is felvenni zsinórban meghalás nélkül, márpedig ez a feltétele annak, hogy újabb pályákat nyissunk meg (amúgy összesen három van belőlük, ami meglehetősen kevés, bár ha figyelembe vesszük, hogy már az első pálya abszolválása is hosszú percekbe, akár órákba is kerülhet, akkor máris másabb a leányzó fekvése). Eme tevékenységünkben persze a plafonon levő nyílásból potyogó kis zöld lények, lebegő koponyák, és a zöld entitások nagyobbra nőtt változatai szeretnének mindenáron megakadályozni – tegyük hozzá, hogy meglehetősen jó hatásfokkal. Amiért a játék kiérdemelte nálam a „Szemétparaszt Game of the Year” címet az az, hogy marha könnyen meg lehet halni akár a respawn után 2 másodperccel is. Ha netán túléli az ember az első néhány kritikus pillanatot, akkor nekiállhat felszedegetni a ládákat. Minden ládával véletlenszerűen fegyvert váltunk a már feloldottak közül: van itt dupla pisztoly, sörétes puska, rakétavető, de még pattogós korongokat lövő alkalmatosság (amivel remek öngyilkosságokat lehet elkövetni, mivel a falakról visszapattanva nem válogat, minket is kettévág, ha óvatlanok vagyunk), lángszóró, sőt minigun is. Persze nem örülhetünk sokáig egy esetlegesen egész használható stukkernak, ugyanis a következő láda már tuti, hogy egy másikat fog rejteni, így előfordulhat, hogy a géppisztoly után kifogjuk az aknák telepítésének a lehetőségét, amely – mondanom sem kell – nem egy életbiztosítás a gyorsan rohangáló ellenfelek között. Ráadásul ha belepottyannak a pálya alján lobogó tűzbe, akkor bedühödnek, és a pálya tetején immáron vörös színben pompázva és még gyorsabban termelődnek újra…

Ami miatt mégis nehéz abbahagyni az egyrészt a jópofa grafika, másrészt a remekbeszabott 8 bites chiptune muzsika, harmadrészt pedig az, hogy még akkor is jutalmaz, ha béna vagy, ugyanis az új fegyvereket így is úgy is megkapod.

A játék trailere

A túlzott nehézsége ellenére úgy gondolom, hogy jópofa színfoltja az indie-game-ek mezőnyének, ráadásul teljesen ingyenes, úgyhogy érdemes kipróbálni márcsak a retrohangulat miatt, ami árad belőle! A hivatalos weboldala itt található, szedjétek bátran (ahogy én a nyugtatókat miatta :))!

Csináltam pár videót is a mai irtásról, csak egyelőre még röpke 1,1 giga az a négy perces avi, amit fel akartam tolni Youtube-ra (és így nem lehet), úgyhogy ez holnapra fog maradni.

Na igen, ezt még május 12.-én véstem a blog adatbázisába, azóta eszembe se jutott ez az egész 😀 Egészen a mai napig, amikor is véres verejtékes munkával átkonvertáltam divx-es formátumba (lett is belőle 74 mega…), majd azzal a lendülettel ment is fel a Youtube-ra. Tudom, kéne alá zene, meg effektek, meg egyéb eyecandy-k, de úgy érzem, hogy nem ma este fogom megtanulni a Sony Vegas/akármi kezelését.

Tessék megfigyelni a kifinomult célzási képességeimet (főleg 3:32-től :D), a macskákat megszégyenítő reakcióidőmet, és a chatben a kezdőknek adott hasznos tanácsaimat, amelyekkel támogatom őket az Urban Terror-os karrierjük kezdetén:

Maga a játék letölthető innen – amúgy még mindig 4.1-es a verziószáma, immáron évek óta. Ez azért szégyen.

Pár hónapja (egészen pontosan július elsején, amely ragyogóan szép nyári nap lehetett ellentétben mondjuk a maival) mint új szerelmemet mutattam be a most kivesézésre kerülő játékot, amely a Singularity nevet kapta fejlesztőitől (vagy a marketinges juppiek-tól a kiadónál, ki tudja). Persze a „hamarosan” kitétel esetemben (amelyet arra használtam, hogy mikor lesz róla bővebb post a blogon) nálam néha elég relatívan értendő, ebben az esetben is egész hamar sort kerítettem a bemutatására, már ha az idősíkot kiterjesztjük mondjuk az ókortól napjainkig eltelt időtartamra.

Szóval csúszás van, de mentségemre legyen mondva, hogy azóta legalább már végigtoltam őkelmét (volt közben egy pár hetes/hónapos szünet is), és ennek fényében tudok véleményt mondani róla.

Nézzük csak miket is írtam róla még a nyáron:

Half Life 2, Bioshock, és Timeshift? Lehet ilyen alapanyagokból rosszat alkotni? Kötve hiszem 🙂

Nos a három felsorolt játékból kettő csak nyomokban található meg ebben a műben, ugyanis az autentikus Half Life-hangulat számomra nem nagyon jött át (talán azokon a pontokon, ahol visszakerülünk az ötvenes évekbe, meg a végén a reaktornál tapasztaltam kutatólétesítményes hangulatot), bár kapunk magunk mellé egy korrekt kis Alyx-klónt is társnak, akinek poligondomborulatai meglehetősen feldobják a játékélményt, sőt még stílusra is dettó olyan mint kolleganője. A Bioshock-ra jellemző klausztrofóbiás/nyomasztó légkör is csak egy-egy parásabb résznél érezhető, nincs meg a folyamatos stressz, bár ez a része nem is hiányzott annyira: a Half Life 1 felszíni csatáira emlékeztető orosz kommandós mészárlós jelenetek úgy is meglehetősen szórakoztatóak voltak, hogy közben nem kellett rettegnem, mint néha a Bioshockban. Persze itt is akad néhány elég ijesztő pályaszakasz, elég csak a játék elején a kisvárost, és annak iskoláját említenem, amelynek minden termét bejárhatjuk, és lépten-nyomon a pusztulás, és a halál nyomaiba botlunk. Mókásak a későbbi pályákon bejárható alagútrendszerek, amelyeknek falát vastagon benőtte a narancssárgán világító organikus massza, amelynek hólyagjai kis kamikaze-bogarakat termelnek (hm… mintha ezt is láthattuk volna már pár helyen), ráadásul eltorzult zombi-szerű lények grasszálnak bennük fel-alá, amelyek vakok, így ha nagyon lassan, és óvatosan manőverezünk közöttük, akkor lőszer- és életveszteség nélkül tovább lehet jutni.

Az egyetlen dolog, ami igazán stimmel, az a Timeshift, bár az is csak halovány utánérzetként: amíg abban a játékban a fejlesztők igyekeztek minden lehetőséget kihozni az időmanipulálásra épülő játékmenetből (csak hogy az ebben a videóban szereplő ötleteket említsem), itt valahogy úgy tűnik, hogy nem sikerült ez a bravúr. Az addig oké, hogy csak néhány erőt tudunk megtanulni a játék során, de azokból is csak egy-kettő ami használható. A lökés (aminek ráadásul semmilyen időmanipuláló hatása sincs) csak néha használható, a létrehozható buborék (amelyben sokszorosára lassul az idő) sem túl nagy szám: én speciel csak a már említett robbanó bogarak támadásánál használtam. Egyedül a „visszafiatalítás” hasznos, de azt meg csak egyes dedikált objektumokon tudjuk alkalmazni, így elég behatárolt a használhatósága (ezzel visszaállíthatunk dolgokat az ötvenes évek-beli formájukra, klasszikus felhasználási módja a leszakadt lépcső visszaépítése a továbbjutás érdekében). A legfőbb gond az, hogy ez a várakozásom nem teljesült:

(…) van benne fejtörő bőven (amit nagyon remélek, kezd tele lenni a t**öm a jenki hülyegyerekek átlag értelmi színvonalához igazított “ha elakadtál nyomd meg az X gombot, és megmutatjuk merre menjél” típusú gyógyjátékokkal)

A játékban ezzel szemben elakadni gyakorlatilag képtelenség: ha netán nem tudod a kiutat egy teremből, akkor elég ha végigjáratod a célkeresztet a tereptárgyakon, és ahol jelzi, hogy időt manipulálhatsz ott nyomsz egy jobb klikket. Tadamm, örülj hülyegyerek, megvan a mai sikerélmény. Ez így nagyon nem jó, sőt egyenesen unalmas. Amikor az x+1. gyorsan pörgő ventilátorral találkoztam, akkor már hitetlenkedtem, hogy a pályatervezők ennyire fantáziátlanok voltak, és megint elsütötték ugyanazt a megoldandó „feladatot” (rá kell küldeni egy időlassító buborékot, és átsétálni az álló ventilátorlapátok között). Ez az aspektus (is) jobban sikerült a Timeshift-ben, ott igenis volt olyan, hogy vakargattam a fejemet, hogy most akkor merrehogyantovább.

„Hm, hol is láttam ezt a modellt korábban?” Másnak is feltűnt a játék néhány khm… kölcsönvett aspektusa (bár én nem tudom melyik a másik játék)

A játék sztorijával amúgy nincs baj: adva vagyon egy kis sziget a Kamcsatka-félsziget mellett, amelyen a szovjetek az ötvenes években felfedeztek egy új elemet, amelyet E-99-nek neveztek el, amely időtorzulások okozására képes, melynek segítségével vicces dolgokat lehet művelni. Ilyen vicces dolgokon kísérleteztek derék ruszkijaink is (vonatkozó videó itt), ámde – ahogy az mindig lenni szokott – valami balul ütött ki, balesetek, és hajmeresztő dolgok történtek, így a kísérletsorozatot bizonytalan időre felfüggesztették, és elhagyták a szigetet. Napjainkban az amerikaiak (természetesen) furcsa sugárzást tapasztaltak a bő ötven éve elhagyatott területről, és minket (és kedves csapatunkat) küldenek ki, hogy nézzünk körül. Ahogy az már lenni szokott, a helikopterünk lezuhan, és csak mi éljük túl a katasztrófát (érzitek a klisészagot?), így egyedül kell kinyomoznunk, hogy mi folyik a látszólag lepusztult díszletek mögött.

Az eddig felsorolt sok szájhúzásra okot adó momentum mellett viszont némelyik pályarész hangulata a maga nemében jól sikerült. Ilyen például a – már említett – kisváros, ahol a kutatók, és családjaik éltek, ahol mindenhol nagy Sztálin-szobrok, sarlókalapácsok, és persze cirill-betűs kiírások tarkítják az összképet. A még működő vetítőgépeken propagandafilmeket tekinthetünk meg az E-99 áldásos hatásairól (ez például egész vicces darab), miközben a beszakadt tetőkön beömlik az eső, és a szürke fellegeket megvilágítja a távolban az égig örvénylő energiasugár (hm… már nem is mondok semmit). Remek ötletnek tartom a néha bevillanó flashback-eket, amelyek során szellemalakként láthatjuk a pályán a bő ötven éve meghalt tudósokat, ahogy például próbálnak menekülni valami dolog elől… Ezen villanások közül a kedvencem az volt, amikor három ilyen alak azon tanakodik, hogy hogyan menekülhetnek meg valami elől, ámde nem tudnak semmit kitalálni, így az egyik lelövi a másik kettőt, majd a pisztoly csövét maga ellen fordítja. A három testet ezután mi is megtaláljuk abban a pózban ahogy a lövések után összeestek. Sajnos a játék második felétől kezdve a helyszínek is elég fantáziátlanok, sehol egy vetítőgép, vagy valami szovjetes poén, érződik, hogy elfogyott az idő, vagy a lelkesedés. Persze ha már eddig eljutottunk nem fogjuk abbahagyni a játékot (legalábbis én így voltam vele), mindenesetre elég bosszantó a jelenség.

Ami viszont jópofa az az, hogy néha visszakerülhetünk az ötvenes évekbe (portálokon keresztül), így bebarangolhatjuk az adott területet úgy is, hogy nem evett még meg mindent a rozsda, és minden csilli-villi. Miután végigküzdöttük magunkat ezeken a részeken visszakerülünk a jelenbe, és élmény látni a kontrasztot a két idősík között. Kicsit spoiler, de muszáj: a kikötős pályán az erőnket megturbózva kiemelhetünk egy hatalmas teherhajót a hullámsírból, és felmehetünk rá, ámde miközben épp bejárjuk a termeit kezd eltűnni a „felújítás” hatása, amelynek eredményeképpen a szemünk láttára terjed a falakon a rozsda, és kezd minden romba dőlni. Az ilyen megoldások azért meglehetősen impresszívek, és megmaradnak az ember emlékeiben. Kár, hogy ilyenből csak kevés adatott meg.
Fegyverek terén sem emelkedik ki az átlagból őkelme: míg annak idején például a Half Life 1 (ha már ennyit példálóztam vele) mert újítani, és használhattunk kicsi húszabáló bogaraktól elkezdve irányítható rakétáig sok mindent itt a megszokott arzenál fogad: a pisztoly/shotgun/gépfegyver/gránátvető/mesterlövész-puska kombó mellett csak egy karóvető (á’la Painkiller/F.E.A.R. stb.) és egy minigun áll a rendelkezésünkre. Ha legalább az erőink segítségével vihetnénk némi változatosságot a gyilkolásba (mondjuk a katonákra boríthatnánk ezt-azt, vagy valami), akkor ennyi fegyver épp elég lenne, de így ez kevés – pláne, hogy a pisztoly, meg a shotgun effektíve használhatatlan. Pozitív viszont a sniper-ezésnél bekapcsolható időlassítás, amelynek segítségével hosszú másodpercekig gyönyörködhetünk a levegőbe lövellő vérfröccsenésekben egy-egy fejes után (videó itt erről a gyönyörről).

Ha már érintettem a témát, akkor pár szó a sebzési modellről: remek, látványos, és szórakoztató! A katonák odakapnak, ahol eltaláljuk őket, véreznek, szakadnak a testrészek, szóval minden adott a kulturált szórakozáshoz 🙂 Ez amúgy a  Raven egy másik friss eresztésénél (a Wolfenstein legújabb részében, ami feltűnően ugyanezt a grafikai motort használja) is rendben volt.

Vonjunk mérleget: a játék alapvetően jó, kár hogy az egyéniség, újítani vágyás szikrája sem szorult belé. A játékmenet, és a sztori minden eleme lopott, nincs olyan része (akár a fegyverekről, akár a pályákról, akár a végrehajtandó feladatokról beszélünk) amire azt mondhatnánk, hogy ilyet máshol még nem láttunk – ez alól kivétel talán a dedikált alkalmakkor visszarepülés az ötvenes évek érájába. Nem tartom olyan átütő sikerű, forradalmian új játéknak, mint aminek gondoltam még a nyáron, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy érdemes végigjátszani, kliséhegyek, és „kölcsönvett” ötletek ide vagy oda.

Küldeném mindenkinek, aki szerint ez a játék ronda, és primitív:

(A zenéje innen, az 1080p-s verziója innen szedhető.)

(Előrebocsátom, hogy ha nem fagyott volna le ez a drága program körülbelül 5 perccel ezelőtt, akkor ma se lett volna post. Hol dolgozok, hol Minecraftozok, nem lesz ez így jó :)).

A Minecraft egy év alatt jelenséggé nőtte ki magát. A játék, amelyet egyetlen szakállas csávó fejlesztett immáron a Gameinformer nevű játékokkal foglalkozó szaklap hasábjain virít, több millió eurós bevételeket hoz, sőt a Bioshock atyja, Ken Levine is így sóhajtott fel a minap: „Oh Minecraft, how long can I avoid your sweet siren call?” (azaz: „Ó Minecraft, meddig fogok tudni ellenállni a szirénénekednek?”). Annak ellenére, hogy Notch mostanában valószínűleg meztelen kurvák seggéről kokószippantgatással tölti a napjait, és nincs update hetek óta a közösség nem pihen: jópár kreatív emberke nekiállt, hogy szétgyúrja, átalakítsa, megszépítse az alapprogramot, ha már az atyja nem hajlandó rá. Persze október 31.-én várható egy nagy update, amely után gazdagabbak leszünk egy új síkkal, a pokollal, továbbá néhány új szörnnyel, tájanként változó növényvilággal, meg hasonló nyalánkságokkal, de az még odébb lesz, meg különben is: ha már az ember megtanult Java-ban programozni, akkor miért ne írjon hasznos segédprogikat benne a többiek örömére? Ezek közül a kiegészítések, textúrapakkok, és miegyebek közül szeretnék bemutatni nektek néhány nagyon hasznosat/érdekeset.

Kezdjük minden módosítás alfájával és omegájával: a minecraft.jar nevezetű file-lal. Ez a kicsike a Documents and Settings/…/.minecraft/bin könyvtárban figyel, és őkelmét módosítva varázsolhatjuk újjá a játék kinézetét/működését. Bár „csak” egy sima tömörített file-ról beszélünk, amelynek módosításához elegendő egy WinRAR/WinZIP én mégis más megoldás után néztem, márcsak azért is mert a két fentebb említett program egyike se található meg a gépemen elvi okokból. Ez a program a Minecraft Mod Installer, amelynek neve épp elég beszédes, de kicsit körbeírnám mit is tud: segítségével nem kell a tömörítőprogramokkal szórakozni, meg kézzel felülírni a dolgokat, elég ha csak betallózzuk a textúra pakk/mod .zip file-ját/könyvtárát/egyetlen file-ját, nyomunk egy elegáns Install now-ot, és ő mindent megcsinál helyettünk, beleértve a backup kreálást is. Mindehhez egy letisztult felület, és egyértelmű menüpontok társulnak, szóval csak javasolni tudom a használatát!

Ha már ennyit emlegettem a textúrapakkokat, akkor nézzük mik is ezek: tulajdonképpen csak egy halom képfile, amelyeket a program ráfeszít a különféle kockák/lények felületére, így adva nekik egyedi megjelenést. Ha ezeket módosítjuk, akkor módosulni fog a játék kinézete is rendesen. A három legnépszerűbb ilyen textúrapakkról mellékelek képet is a letöltőlinkek mellé:

Painterly Pack:

Alapvetően nem sokat változtat az alap textúrakészleten, csak kicsit kevésbé harsányak a színei, így valamivel kifinomultabb, reálisabb képet fest általa a táj. Jópofa módon a weboldalán van egy kérdőív is, amely segítségével mi adhatjuk meg, hogy a készítők által lekreált rengeteg fajta textúra közül nekünk melyekre van szükségünk.

LETÖLTHETŐ INNEN

Doku’s RPG Texture Pack:

Kifejezetten hangulatos, fantasy beütésű pakk jól passzoló mozaikokkal (ezalatt értve: ahogy a két textúra egymáshoz ér jó az illesztés). Jópofa.

LETÖLTHETŐ INNEN

Mixcraft:

Kilóg a sorból, mivel ez egy HD textúracsomag, ami azt jelenti, hogy nagyobb méretű képekkel dolgozik, mint az alapverzió. Ennek eredményeképpen kicsivel szebb az összhatás, viszont a folyós-animálós dolgok (láva, víz, tűz) csak a minecraft.jar megpatchelése után fognak újra mozogni. A patch innen szedhető le, használata viszonylag egyszerű: miután ezt, vagy bármely másik HD pakkot betelepítettük utána futtassuk le kipipálva, beállítva mindent.

LETÖLTHETŐ INNEN

Persze ez csak néhány a rengeteg elérhető kinézet közül, vannak közöttük használhatók, és kifejezetten khm… érdekesek is (pl. ez a Gameboy-os téma, amit nem használnék, de valahogy mégis tetszik :)).

Aztán persze a külső hekkelésénél nem állt meg a tudomány: ezek a – már bocsánat – állatok lekódoltak pár olyan programot, amelyekkel elképesztő dolgokat lehet művelni a játékkal. Java részük Java-ban íródott (és a java még hátravan! :D), így elcrashelnek néhanapján, de alapvetően már most használható, működőképes mindegyik, amelyiket most fel fogok sorolni.

Kezdjük a szívem jelenlegi csücskével, amely a MC MapDeleter / Pine Tree Generator névre hallgat. Ne tessék megijedni a nevének első felétől: nem fogja letörölni a pályánkat, „mindössze” generál rá nekünk néhány gyönyörű hatalmas jegenyefát 🙂 Használata egyszerű: elindítjuk, megadjuk neki a File -> Open segítségével a Map-ünk könyvtárát, majd az egérrel kijelöljük azokat a területeket, amiket be szeretnénk fásítani. Még időben szólok, hogy tessék biztonsági mentést csinálni a teljes mapkönyvtárról, mivel nekem is volt olyan próbálkozásom, hogy utána nem volt hajlandó fagyi nélkül betöltődni a pálya! Visszatérve: kipirosítjuk azokat a területeket, ahol szeretnénk némileg több fát látni, majd a menüsáv -> Map Modification -> Generate Trees legyen a következő opciónk. Itt egy csúszka segítségével beállíthatjuk a fásítás mértékét (jobbra húzva sűrűsítjük), majd mehet a Generate. Ha lepörgött, utána még szükség van egy File -> Save-re is, amellyel hosszú percekig is képes elszöszölni, de ha végzett máris indíthatjuk a pályánkat! Én például totál ledöbbentem, amikor a kastályom melletti megszokott füves puszta helyett ez fogadott:

Ezekkel már lehet jópofa dolgokat művelni, akár komplett házakat, hídhálózatokat építeni rájuk! 🙂
LETÖLTHETŐ INNEN

Aztán tetszett még a Minecraft X-Ray nevű szösszenet is (köszi érte Bobónak), amely segítségével egy nagy titokról lebbenthetjük le a fátylat: mit rejt a pályánk mélye? Unod már, hogy sose találsz gyémántot? Esetleg lávát szeretnél folyatni a házad faláról, de nem találsz sehol? Netán egy mob spawner az életed álma (egy olyan ketrec-szerű cucc, ami termeli a szörnyeket)? Ezzel a programmal nem marad rejtve semmi: szabadon repülhetsz a pálya legmélyére, fedezheted fel, hogy melyik barlang mit rejt! Videó is van róla, hogy nyilvánvalóbb legyen a haszna:

Mint látható ki lehet jelölni egyes ritka ásványok helyét, hogy folyamatosan átvilágítsanak minden mást (gyémántok, redstone-ok, stb.).

LETÖLTHETŐ INNEN

Hirtelenjében ezeket próbáltam ki ma délután, de persze vannak még csodák ezeken kívül is: egyes emberek újfajta nyílvesszőket építettek be a játékba, mások barlang generátorokat kódoltak a játékhoz, hogy igazán hatalmas földalatti termeket találhassunk bányászkodás közben, aztán volt olyan elmebeteg, aki megcsinálta a Portal című klasszikus sárga és kék dimenziókapuit, sőt készült a játékhoz automap is, hogy soha többet ne tévedjünk el… Már most sok új lehetőséget adtak a programhoz a rajongók, és akkor még a Notch által beígért Halloween-update majd rátesz egy jó nagy lapáttal 🙂

Elképesztő bazmeg. Elképesztő. És még hol a vége?! 🙂

Vannak helyzetek, amikor az ember legszívesebben ordítana, miközben rendkívül választékosan szidná az Eget, a Jóistent,  annak fiát, és persze a kiváltó okkal kapcsolatba hozható szervezetek, emberek, és vállalatok vezetőinek felmenőit, rokonait, szomszédait, háziállatait, és általában mindenkit, aki szóba jöhet.

Tipikusan ilyen helyzet volt az is, ami ma reggel történt meg velem, legszívesebben írtam volna egy választékosan megfogalmazott „na elmentek ám ti a picsába” üzenettel bíró levelet a Steam-et üzemeltető Valve-nek, már ha nem lettem volna tökéletesen tisztában azzal, hogy semmi értelme azon kívül, hogy – stílszerűen – levezetem a gőzt.

A sztori még hétfőn kezdődött: egy Amerikában élő virtuális barátom írta Steam chat-en, hogy a Left for Dead nevű multis zombimészárolda két része elképesztő mértékben le van árazva a webshopban, és hogy ha gondolom akkor vegyem meg, mert most érdemes. Konkrétan ennyibe került, ez átszámítva most kb. 1800 HUF:

Ezen felbuzdulva egyből utaltam is kemény kétezer forintot a PayPal-emre, mivel nálam nincs összedrótozva a számlámmal, azaz nem tud lecsípni belőle, ha fizetni akarok rajta keresztül (tudom, hülye vagyok).

Természetesen eltelt azóta két-három nap, ma éjjel jött valamikor a mail a PayPal-től, hogy jóváíródott a befizetés. Reggel az első dolgom az volt, hogy gép bekapcs, felmegy Steam vonatkozó weboldalára, ahol a következő látvány fogadott:

Tipikus IJB: két nap alatt visszaárazták az eredeti értékére…

Azért az vicces, hogy a Google szerint még mindig óccsó:

Azon filózok mit kezdjek ezzel a 2000 forinttal most a PayPal accomon. Maximum megveszem a Minecraft-ot még egyszer, az kijön ennyi pénzből 🙂

Így készül a Mayhem in Monsterland című Commodore 64-es játék főhőse Minecraftban. Különösebb kommentár nélkül következzenek a képek:

Hm… most hogy nézem a pofijánál elrontottam a színeket, javítom, és rakok majd ki képet a jó verzióról 🙂

Update: a pofija javítva, íme a pixelpontos verzió:

Ez überel minden eddig látott Team Fortress-es fanvideót, amit láttam:

Riszpekt a készítőnek! 🙂

Világ életemben tartózkodtam a függőségektől. Emlékszem, hogy amíg cigiztem nem az okozott lelki gubancokat a szokással kapcsolatban, hogy néha nem kaptam levegőt, hanem az, hogy volt egy olyan aspektusa az életemnek, amit egész egyszerűen nem tudtam kontrollálni, pedig a lehetőségem meg lett volna rá. Függeni egy szertől, egy érzéstől, egy embertől, egy banktól, egy helyzettől még csak csak elmegy, de amikor egy játék kebelez be… na az mocskos dolog, nem az, amikor harmincévesen egy lepukkant bérház albérleti szobájában fekszel a mocskos matracon, miközben a felkarodra kötözött gumicső szorítja el a keringésedet, és mivel a néhány órája bebökött adag hatása kezd elmúlni újra rádöbbensz, hogy elkefélted az életedet durván, és nincs pénzed már újabb adagra, hogy ezt elfelejtsd valahogy.

Ami a legszomorúbb az egészben, hogy a legaddiktívabb drogként számontartott kódhalmazok úgy is terjednek mint a legdurvább ragály, ha nincs mögöttük tőkeerős maffia, hogy a terjesztést Steam-en, meg hasonló körmönfont módokon hatalmas pénzeket megmozgatva megoldják. Erre a legjobb példa ez a rohadt Minecraft, amit egyetlen ember szabadított rá a világra: Notch, aki Markus Alexej Persson néven látta meg a világot. Nem lennék meglepődve, ha kiderülne róla, hogy szobafestőként kezdte volna a karrierjét, és hamarosan kis orr alatti pamacsra szeretné vágatni most még terjedelmes arcszőrzetét, hogy vörös karszalaggal a kezén nekiálljon elfoglalni a világot. Ez az Antikrisztus még multiplayer opciót is kódolt ebbe a vírusba (ami nem a számítógép memóriáját, hanem az azt használó ember lelkét fertőzi meg), így terjesztve ki hatalmát a világ kockáinak szabadideje felett. Nekem speciel a héten napi minimum 4-5 órámat elrabolta a közös építkezés szimulált élménye (emiatt is nem volt eddig post), és ahogy látom a helyzetet ez sajnos nem is fog egyhamar megváltozni: függő lettem, innen már csak a fiatalon túladagolásban elhalálozás marad, mint opció (amit nevezhetünk az aranylövés analógiájára aranycsákányozásnak is).

A drog magyaroszági dílerei közül is kiemelkedik Plasztik Józsi (alias angelday), aki nem volt szívbajos: mindannyiunk érdekeit, és egészséges, drogoktól mentes életre való jogát mintegy semmibe véve elindított egy magyar szervert (ami a minecraft.plastik.hu címen érhető el a játékon belül), ahol mindenki kedvére merülhet a mocsokba, és a fertőbe. Én is velük trippelgetek mostanában, építettem már egy egész korrekt kis kecót az egyik tengerparti szirtre, amelynek üvegekből mozaikszerűen kirakott padlója alatt több tíz méter mélyen egy fát növesztettem ilymódon:

Lombkorona a mélyben

Sőt, tegnap egy bő órát töltöttem azzal, hogy virtuális bálványt állítsak gyerekkorom egyik nagy kedvencének, Rick Dangerous-nak:

Rick Dangerous, gyerekkorom hőse! 🙂

UPDATE: azóta csinosítottam rajta kicsit, jelenleg így néz ki:

Persze vannak akik még nálam is elvetemültebbek: készült már a szerveren óriási Bruce Lee csoportkép, Donkey Kong, űrrakéta (kilövőállvánnyal), kolosszeum, mocskos nagy piramis, a karakter a Prince of Persia-ból, működő QR-kód, és még rengeteg más agyament őrület, amelyek korrekt városközpontot alkotva sorjáznak egymás után, ha az ember körülnéz a pálya szívében.

Angelday még ennél is tovább ment: a Google Maps motorját használva zoomolható térképet kreált a teljes pályáról, amelyet itt érhettek el. Jópofa, bár ez még a tegnapi állapotokat tükrözi, így az este elkövetett fenti pixelartom még nem látszik rajta.

A fertőzés terjedési sebessége elképesztő: nem elég, hogy a PayPal által küldött befizetési igazolások olyan ütemben érkeztek a hivatalos oldalra, hogy a szerver nem bírta lekönyvelni(!), de azóta már készült a játékkal kapcsolatban app Android-ra, gombamód szaporodnak a neten az elképesztő videók, segédprogramok, és fórumok. Nyugodtan mondhatom, hogy új őrület kezdődött, hiánypótló programot írt ez a svéd arc, és mindenképpen megérdemli, hogy a mennybe menjen – értve ezt anyagilag, és elismertség terén is. Amit már leírtam, csak ismételni tudom: a játék képében kaptunk egy időgépet, amellyel bármikor visszarepülhetünk 5-10 éves korunkba, amikor még nem számított semmi, csak a játék, és a kreativitás. A lehetőségek tényleg határtalanok, ráadásul ha multizunk még a szociális élmény is dob akkorát a feelingen, hogy nem egykönnyen szakadunk el a géptől, ha egyszer nekiállunk bandázni a többiekkel: közös építgetések, egymás műveinek megtekintése, chaten poénkodás vár ránk súlyosbítva a single-ben is tapasztalható „na még ezt megcsinálom, aztán lefekszek aludni” hatással 🙂

Volt, aki ennek a drognak köszönhetően tett le egy másikat (leszokott a cigiről a segítségével), de kérdem én: megéri, hogy nem kapsz tüdőrákot negyven évesen azért cserébe, hogy nem lesz soha többé életed? Elhagy a családod, a barátaid, a barátod/nőd, és a végén tényleg csak annyi különböztet meg a bevezetőben lefestett heroinistától, hogy nem lóg injekcióstű a karodból, helyette a gép előtt ülsz akkora hassal, mint egy vemhes wombatnak 🙂  Hölgyeim és Uraim: ez itt a XXI. század World of Warcraftja. Isten óvjon minket.