Néhány perce mesélte a lakótársam, hogy létezik egy olyan oldal, hogy PPO, ahol telefonegyenleget lehet feltölteni, autópálya-matricát lehet venni, ilyesmik. Azt is mondta, hogy épp dagad egy lightos kis botrány körülöttük, mivel hiányosan, vagy sehogy kommunikálták ügyfeleikkel, hogy hirtelenjében fizetősek lettek, és január 1.-től 2490 Ft-ba kerül a szolgáltatás egy évre, ezt pedig – rendelkezvén ügyfeleik bankszámláinak ehhez szükséges adataival (CVC, CVV-kód és társai) – szépen le is cuppantották mint jogos jussot. Az egész sztori totál új volt számomra (mivel sajna mostanában a cégnél már nincs időm Index-et nézegetni, itthon meg nézze a TV-t, akinek két anyja van), pedig a felháborodás már napok óta nő az átvert lehúzott elégedetlen felhasználóik körében, ahogy azt ez a tegnapi Index-cikk , ez, ez, és ez a Tékozló Homár-cikk, vagy ez a fórum is ékesen tanúsítja. Tőle (mármint a szóban forgó lakótársamtól) tudom azt is, hogy az egyik ismerőse szintén abba a körbe tartozik, akik személyesen is részesei lehetett az önkényes tagdíjbefizetésnek (valami adminisztrációs malőr következtében ő állítólag kétszer is, úgyhogy zároltatta a számláját az OTP-nél, nehogy még egyszer eljátsszák vele ezt a kis eszelős szívatást), és ő is hasonló örömmel fogadta a dolgok ilyetén alakulását.

Ők persze takaróznak az ÁSZF-jükkel (amelynek értelmében helyesen jártak el, hogy csak a belső PPO-s levelezőrendszeren keresztül írták meg még novemberben a januári változásokat), amelyről csak ennyit írt az egyik fórumozó:

– Te Józsi! Kimaradt, hogy a seggünk akkor is védve legyen, ha fú a szél, nem csak akkor ha süt a nap.

– Oké! Pillanat… Átírtam, töltöm fel a friss ászf-et…KÉSZ!

– Köszi Józsikám!

Sokan leteszik a nagyesküt, hogy semmiféle értesítést nem kaptak erről, sőt bizonyos screenshotok tanúbizonysága szerint tavaly még úgy volt, hogy nem hosszabbodik magától a tagság 2010-ben, tehát nincs szükség külön lemondónyilatkozatra, de ez is hirtelen megváltozott. Namármost: az addig oké, hogy küldtek a belső levelezésben mail-t erről, de ez bőven nem rendelkezik elegendő hatásfokkal! Ha mellette ment volna felhívás a regisztrált mail-címre, esetleg egy körsms, akkor azt mondanám, hogy ők megtettek mindent azért, hogy a váltást csak azok vállalják be, akik valóban szeretnék. Ez a módszer azonban kimeríti a pofátlan lehúzás esetét. Érdemes azonban – a már említett fórumon – megfigyelni a károsultak reakcióját: a java a bankját szidja, meg PPO-kémeket keres mindenhol ahelyett, hogy felismerné az igazi bűnöst, aki nem más mint… talán az ügylet mindkét résztvevője: a lehúzó, és a lehúzott is. Megint Adrián nevű exkollegám jutott eszembe, aki nem hitte el, hogy a neten kattintgatás kihatással lehet a való életre is (és őszintén megdöbbent, amikor a futár kihozta három nap múlva a rendelt műp*nát). Igenis kell, hogy legyen az emberben egy kis egészséges paranoia, főleg ha már kiadta a számlaadatait harmadik félnek! Persze könnyen pofázok, mert ugye piac után minden kofa kurva okos, meg különben is ki az a hülye, aki regisztráció közben elolvassa azt a hosszú érthetetlen nyelvezettel megfogalmazott ÁSZF-et, de még ha ezt ki is hagytuk azért a cég által küldött mail-ek kétértelműsége (lásd harmadik belinkelt Homáros cikk) figyelmeztethetett volna a veszélyre (csak mintegy mellékesen: ha ilyen leveleket tudott a cég e-mailként küldeni, akkor a sokkal fontosabb éves díj bevezetéséről szólót miért nem volt képes? Nagyon érdekes…). Igazából épp elég szomorú, hogy ilyenekre kell(ene) odafigyelni, nehogy az ember zsebében kutassanak…

Vegyük a másik oldalt: a szolgáltatás üzemeltetői egy sokkal nagyobb  bűnbe estek, amelyet a Biblia is tárgyal, ez pedig a fösvénység bűne, amit kombináltak a jobb hozam érdekében némi rosszhiszemű, inkorrekt üzleti magatartással. Nem tájékoztatták az ügyfeleiket megfelelő módon arról, hogy „hé srácok, kurvára elegünk van abból, hogy szart se keresünk rajtatok, úgyhogy mostantól tejelni fogtok, mint a katonatiszt”, és ennek következtében rengeteg embernek az esélyt se adták meg arra, hogy még időben törölje magát a regisztráltak közül.

Ragozni lehetne még ezt, de kár. Amitől kinyílt a bicska a zsebemben az Simén Tamás cégigazgató következő okfejtése volt:

az igazgató azt tanácsolja és javasolja a panaszos ügyfelek részére, hogy első felindulásukban ne töröljék tagságukat, hiszen egy évre kifizették most a díjat, így használhatják a PPO portált a teljes 2010 évben.

Ilyen előzmények után (körülbelül olyan ez, mint a „megerőszakoltunk, de itt a pénz, ami jár érte” esete) kinek lenne kedve egy ilyen cégnél maradni? Engem például rohadtul nem érdekelne az a 2490 forint (költsék gyógyszerre), törölném magam az első adandó alkalommal az oldalról. „Az Év legígéretesebb internetes kereskedője -2006”? Ebben az évben milyen díjat érdemelnek ki vajon?

Tessék kitalálni, hogy milyen borzasztó fenyegetést jelent a következő cipő az emberi szervezetre:

Első ránézésre semmi különös nincs rajta, maximum az ember esztétikai érzékét érő negatív hatás tapasztalható rápillantva, pedig aztán

A termék vegyi kockázatot jelenet, mivel a dobozban található illatosítótasak 3.79 mg/kg dimetilfumarátot (DMF) tartalmaz. A dimetilfumarát bőrrel érintkezve erősen irritáló hatású, használata a 2009/251/EC jelű bizottsági döntés értelmében be van tiltva.

Ezt az információt egy olyan weboldalról szereztem, aminek linkje ma spamként esett be a postaládámba, szövegét idézném szintén, mert érdemes:

Ne vegye meg… mert mérgező élelmiszer, veszélyes cucc.

ITT nézheti meg, mit NE vásároljon:

http://www.ketesaruk.hu

Ez NEM kereskedelmi hirdetés, ez közérdekű levél. Sajnálatos, hogy csak így értesülhet róla.

A KétesÁruk.hu honlapját a közadakozás tartja fenn, az adatok ellenőrzött EU-s forrásból származnak, NEM rémhírek.

Ha támogatja a honlapot, akkor terjessze állampolgári jogon: építsen rámutató linket saját honlapjába, tegye szóvá fórumokon, küldje tovább E-mailben, stb.

– Ha nem támogatja, akkor jelezze válaszában.

Köszönjük türelmét és elnézést, ha nyugalmát megzavartuk!

Tök jó, hogy van ez az oldal tényleg. Például ha nem tudom a fenti információt, akkor nyugodt szívvel megveszem ezt a gyönyörű topánkát 400 forintért a kínai piacon, de így – hogy örökre bevésődött a képe a memóriámba – már tudom, hogy az emberi életre veszélyes, és viselése halált okozó bőrirritációval jár. Azt eddig is tudtam, hogy a kínai bóvli fényfüzér agyonvághat, na de hogy a gyerekruha, a cement, a gumipók, a flakonos gázzal működő duda, de még a plüssnyuszi formájú asztali dísz is az életre veszélyes az már kicsit meglepő volt.

Az oldal hasznos, de felmerült bennem néhány kérdés vele kapcsolatban:

1. miért spamként szórják teli a netet a linkjével? miért nem indítanak Twitter/Facebook-kampányt a promotálása érdekében?

2. honnan tudták meg az én mailcímemet? semmilyen tájékoztatást nem tartalmaz a levél ezzel kapcsolatban

3. kik, és honnan szedik az információikat? miért van szükség erre a site-ra, az NFH hasonló célú oldala nem megfelelő?

A fenti sirámaim ellenére most az egyszer örülök, hogy kéretlen levél érkezett a fiókomba (amit a spamszűrő se fogott meg), mivel a gagyicucc-börze mellett hasznos, érdekes, és legfőképpen ijesztő cikkek is megtalálhatóak az oldalon (pl. a Coca-Cola összetételéről, vagy a Tesco kisvállalkozás- és gazdaságbarát üzletpolitikájáról), így ajánlható a portál mindazoknak, akiket kicsit is érdekel, hogy mivel mérgeznek minket. Jó példa ezekre a toxikus anyagokra ez a képsorozat, amit még annak idején egy karácsonyi partin fotóztam üditőitalnak álcázott felmosószerekről. Kényszeríteni kéne a gyártó cég igazgatósági tagjait, hogy fél évig csak ilyeneket fogyaszthassanak folyadék gyanánt, utána pedig megnézni hány hónappal rövidült meg az életük tőle amolyan Super Size Me – módon…

UPDATE:

az újonnan indult flipp.hu nevű blogajánló oldalon jópár órán keresztül kiemelt post volt ez a szösszenet (pedig aztán annyira nem jó :D):

Ezt persze ne tessék most a csillagászathoz kötni, nem arra értve mondom (már csak azért sem, mert ahhoz még annyit se konyítok, mint a következő témához). Táguló világ alatt azt értem, hogy ma körülbelül fél óra megfeszített keresgélésembe tellett, mire utolsó esélyként előkapartam a – már régóta nem használt – Firefox előzményeiből a következő videót. Félő volt, hogy egész egyszerűen elveszítem, mintha az internet óceánjába ejtett értékes karóra lenne, amit lassan elnyel a sötétség, miközben a mellvéden át bámulod. Érdekes érzés volt, pedig emlékeztem rá, arra is, hogy miről szólt, melyik videomegosztón láttam pár hónapja, és mégis alig sikerült újra rátalálnom! Tessék megnézni, elég tanulságos a drága:

Megdöbbentő és sokkoló tények sorjáznak ebben a remekműben. Aki nem ért angolul, annak csak néhány:

• hamarosan Kínában lesz a világ legtöbb angolul tudó embere
• 2010 tíz legkeresettebb munkája még nem is létezett 2004-ben, ebből következően most olyan feladatokra készítjük fel a jövő generációját, amikről még mi sem tudunk
• 2008-ban nyolcból egy házaspár az interneten ismerkedett meg az USA-ban
• minden egyes hónapban 31milliárd (31,000,000,000!) keresést bonyolít le  a Google, 2006-ban ez a szám még csak 2,7milliárd volt
• napjainkban kb 540000 szó van az angol nyelvben, ez ötször annyi, mint amennyi Shakespeare idejében volt
• ha vesszük azt az információmennyiséget, amit egy hétre való New York Times tartalmaz, akkor olyan adagot kapunk, amellyel egy XVIII. századi ember csak egész élete folyamán találkozhatott volna
• 2008-ban a generálódó információ mennyiségét körülbelül a 4 exabyte (negyvenmilliárd gigabyte, ha a videó 10^19-jével számolunk!) környékén lehetett belőni (elképzelni se tudom, hogy ez a szám mekkora 2009-ben), ez a szám több, mint az ezt megelőző 5000 év termése
• 2013-ra a prognózisok szerint megépítjük az első olyan számítógépet, ami az emberi agy kapacitását (mondjuk azért jó lenne tudni, hogy milyen értelemben fogja)
• 2049-re egy 1000 dollárba kerülő számítógép teljesítménye meg fogja haladni a teljes emberiség számítási kapacitását (nagy cucc: az enyémet már a C64-em is bőven meghaladta annak idején :))

So what does it all mean, azaz Mit is jelent mindez? – teszi fel a kérdést a videó készítőgárdája a végén. A kérdés jó, de válaszolni persze nem könnyű, márcsak azért is, mert marha nehéz a jövőre vetítve következtetéseket levonni. Ami már ma is érezteti a hatását az az, hogy sokkal jobban igénybe kell venni az agyunkat, mint bármikor az emberiség történetében, erről szól a következő hír is:

Napi 34 gigabájt adatot préselünk az agyunkba

Fáradtnak, kimerültnek érezzük magunkat a nap végére? Nem csoda, hiszen friss kutatási eredmények szerint napi mintegy százezer szóval találkozunk, nem beszélve a tévézésről, rádióról számítógépes játékokról, vagy akár az újságok, magazinok tartalmáról. Az információ-túlterhelésről készült felmérés ráadásul nem is vette figyelembe a munka során feldolgozott információkat.

Egy átlagos felnőtt napi 100 500 szóval találkozik naponta – derül ki a University of California San Diego (UCSD) és az Oxford egyetem közös felméréséből – értesült a Daily Mail. A kutatók ráadásul csak azokat az időszakokat vizsgálták, amit szabadidő formájában töltünk el, beleértve a mozizást, a tévénézést, a telefonbeszélgetéseket, valamint az újságolvasást.

Mindezzel együtt a tudósok szerint napi mintegy 34 gigabájt információt dolgozunk fel – állítja Roger Bohn az UCSD kutatója. Ez körülbelül ötöde egy napjainkban kapható, belépő szintű laptop merevlemez-kapacitásának.

(forrás)

Elképesztő mennyiségnek tűnik ugye? Naponta bő 7 DVD-nyi információt kell feldolgoznunk, ami nem kevés. Lehet, hogy ez is egy újabb civilizációs ártalom forrása lehet? Lehet, hogy az ilyen mindenre okot keresők, mint én mostantól foghatják arra, hogy stresszesek, hogy túl sok inger érte napközben?

Lehet, hogy csak bemesélem magamnak (mert alátámasztani nem tudom), de én így érzem: sokszor szabályosan már rosszul voltam munka közben/után az engem ért sok internetről érkező adattól, benyomástól. Legszívesebben kikapcsoltam volna az egész kócerájt a francba, amit persze nem szabad, mivel a munkaeszközöm elvileg 🙂 Komolyra fordítva a szót: tényleg el kéne gondolkodnunk azon, hogy jó irányba megyünk-e egyáltalán, tényleg attól leszünk-e boldogak, ha mindig mindenről tudunk, egész nap pörgünk, hajtjuk a pénzt, és még este is csak azon jár az agyunk, hogy mit tehettünk volna jobban napközben.

Néha irigylem a száz-százötven évvel ezelőtt élt embereket: bár nem élt mindenki ilyen jól, mint manapság akár a szegények, mégis nyugodtabb életstílusban, kevesebb frusztrációval élhették le az életüket. A videóban is vázolt folyamat jelenleg exponenciálisan gyorsul, de vége lesz egyszer egyáltalán? És milyen lesz az a vég? Ha nem lesz vége, akkor tényleg bekövetkezik az, hogy a gépek okosabbak lesznek nálunk minden értelemben? Furcsa, és ijesztő belegondolni, hogy a most még fikciónak tartott Skynetes-Terminatoros téma egyszer véres valósággá válhat. Tudom, ezt én is hülyeségnek tartom, de elég kicsit beleérezni abba, hogy mennyire felpörgött a világ, és egyből nem tűnik olyan hihetetlennek…

Ez a post 5,08 Kb-nyi szöveget, és több megányi képet/videót tartalmazott.

Ó, te szánalmas kis pörsenés a nagyvilág seggén. Ó, te utolsó parasztja annak a hatalmas sakktáblának, amit univerzumnak hívunk. De kurva rossz neked, komolyan sajnálatraméltó életet élsz. Azt, hogy élsz, csak egy szám jelzi az anyakönyvi hivatalban, de ezen kívül semmi jele annak, hogy bármit is számítana, hogy élsz vagy meghalsz. Tényleg kurva rossz lehet az a tudat, hogy egy csikkhez hasonlóan téged is bármikor elnyomhat a Sors, a Végzet, a Halál… nevezd ahogy akarod. Egy nagy szerencséd van: túl ostoba vagy ahhoz, hogy ezt a veszélyt felfogd.

Te vagy az, aki úgy éli le az életét, hogy végig a szűk környezete bűvkörében marad, nem akar, és nem tud átlátni az élet sűrű, és kusza szövetén. Azt látod, amit elédtesznek, azt eszed, amit elédtesznek, és azt szereted, akit elédtesznek. Oldalra pillantani, vagy esetleg új utat találni már eszedbe se jutna. Fogyasztod amit neked kreáltak, hogy szórakoztassanak, nézed a hülye vígjáték-sorozatokat, hallgatod a rádiót, tankolod a kocsid minél olcsóbb benzinnel, nagybevásárolsz, plazma TV-t, és mosogatógépet veszel, játszod a flash-játékokat, és veteményezed a farmodat a Facebook-on. Igényeled a gyors netet, de nem használod másra, csak hogy újabb szórakoztató perceket szerezz magadnak. Meg se próbálsz információhoz jutni a téged körülvevő világról általa: nem olvasol hírportálokat, nem böngészel blogokat, nem írsz választ kommentekre. Minden nap ugyanazt a féltucat oldalt nézed meg újra és újra. Futod a köreidet nap nap után, mindig ugyanazokat. Úgy élsz, mint a jövő emberisége, akik a kapszulákban lebegve álmodják a Matrix által elképzelt világot, a különbség csak annyi, hogy ezt a világot te alakítottad ki magadnak. Észre se veszed, hogy burokban élsz, azt hiszed, hogy szabad vagy. Iszonyatos lehet ilyen önbecsapásban élni… Nem embernek való.

Szeretsz, és viszont szeretnek? Számít ez? Neked nem, úgyse fog semmi emlékeztetni rád, miután 60 év kétségbeesett botladozás után meghalsz. Gyerekek? Igen, csinálj párat, és készítsd fel őket arra, hogy hogyan maradhatnak társadalmilag elfogadottak azáltal, hogy ugyanúgy élnek majd mint te (mint egy vak bányaló a legmélyebb tárnában). Semmit se fogsz érteni – hiába éltél „sokat” – a téged körülvevő világból, de téged ez nem is fog zavarni. A burkod életed végéig ki fog tartani, ne aggódj. Tökéletesen ki fog téged szolgálni a szabadság illúziója életed végéig, észre se fogod venni (és nem is akarod észrevenni) a távolban húzódó korlátokat, amelyek nem engednének sehova, ha kitörnél. Olyan vagy, mint Truman: a díszletek rabja vagy te is, csak te ezt fel se fogod vele ellentétben.

Jogos a haragod. Most még teljes meggyőződéssel, és megalapozottan gondolhatsz egy beképzelt szemétnek, mert ennyire tartalak. Ennek ellenére nem fogok bocsánatot kérni tőled, mert amit írtam igaz rád. Hiába mondod, hogy nem kell a sajnálatom, de mégis szánlak azért, ahogy élned kell. De el kell árulnom neked valamit: mi – te és én – egy dolgot leszámítva ugyanazt az életet éljük: én is ugyanolyan szánalmas véglény vagyok, mint te: ha meghalok, pár év múlva az én esetemben is csak egy fejfa fogja mutatni, hogy valaha éltem, igen.

Egy kurva nagy különbség van közted és köztem: engem ez zavar, míg te észre se veszed… Gyűlöllek, és irigyellek azért a hamis biztonságtudatért, amit ez ad neked. Bárcsak én is olyan lehetnék mint te…

UPDATE: (másnap) nos gyerekek, ezért nem szabad a fosidegbetegen, és fosfáradtan születő gondolataitokat leírni, ilyen esetben helyette inkább szépen feküdjetek le aludni, nehogy ti is ilyeneket csináljatok!

Tényleg. A túlérzékenység és a totális közöny között ingázok egész életemben. Ma éppen az első variáció a soros, sikerült is megsértődnöm egy haveromra, mivel úgy éreztem, hogy nagyjából a vicces hülyegyerek szintjén kezel engem, és amikor már nem voltam szórakoztató (mert gondolom megunt, vagy fenetudja) elküldött egy „na ennyi elég volt mára belőled”-del. Persze fasznak siránkozok, én voltam a ludas: én engedtem, hogy eddig fajuljon a helyzet. Én voltam az, aki – az anyámat is eladnám egy poén kedvéért jegyében – gyakran saját magából csinált bohócot, úgymond én voltam az ügyeletes mókamiki. Nos ez most ütött vissza. Törni-zúzni volna kedvem.

Komolyan mondom hülye vagyok. Ma – hétfő lévén – alapból nem vagyok túl jó formában (ugye a 4 óra alvás, és a hasonló finomságok kicsit tönkre szoktak vágni ezen a napon, de nem szeretném ma is ezt boncolgatni, mert lassan illendő lenne indítanom egy hetfoihiszti.raktalicska.hu című aloldalt :)), de most az is rátesz egy lapáttal, hogy most éppen beképzeltem magamnak, hogy influenzás vagyok. Persze nem volt nehéz, mivel egész nap a zsír új (‘Mitulát báti hotta’) szőrmebéléses melegítőmben villogtam (amire Jezy barátom csak annyit mondott, hogy ‘nem rossz, csak kicsit stricis’), úgyhogy persze hogy izzadok, meg iszonyatosan melegem van. Nem, nem vagyok lázas, dehogyis! De mi van ha mégis??! Szóval kellemesen eltépelődök az élet igazságtalanságán (mivel mindig elkapok minden szart, naná, bezzeg az iksz, meg az ipszilon sose), és már készülök lelkiekben az egyhetes izzadós-rémálmodós-szarközérzetes-hidegrázós-izomfájós tortúrára, amely nélkül az ember nem tudná értékelni az egészséget. Persze – gyakorló hipochonderként – nagyjából sejtem, hogy jelenleg semmi jele nincs annak, hogy beteg lennék, a fáradtság, és nyúzottság is a kialvatlanság számlájára írható, míg az izzadás pedig a már említett stricipulcsiéra, de akkor is bennem bújkál a kétség, hogy mi van ha mégis elkaptam? Erről persze a rohadt média is tehet, mivel az ember nem hallgathat meg egy rohadt hírblokkot a rádióban anélkül, hogy ne halljon halott kismamákról, és agygyulladásos(!) kisgyerekekről, akiket egytől egyig a szóban forgó vírus támadott meg. Hihetetlen az egész felhajtás, és az a szomorú helyzet állt elő a sajtóorgánumokkal kapcsolatban, mint Aiszóposz tanmeséjében* a pásztorral a falubeliek: annyiszor csinált már pánikot csak a hecc kedvéért, hogy az ember már akkor se hisz neki, amikor tényleg kéne. Honnan kéne tudnom nekem, hogy most nem csak a szokásos példány/nézőszám növelő médiafelhajtásról van szó, és tényleg komoly baj van? Már megint nem talál az ember támpontot, hiába is szeretne, egymásnak ellentmondó információk között állva totál összezavarodva pedig nehéz értelmes döntést hozni: egyik oldalról pánikkeltés zajlik, míg a másik oldalról azt az információt kapjuk, hogy:

A megbetegedés általában az influenza szokásos tüneteivel jár, és szövődmény nélkül, magától gyógyul.

(forrás pdf-ben)

Na most akkor az intenzíven fekvő a vírus elkapását megelőzően elvileg makkegészséges emberekről szóló rémhírek, vagy az ÁNTSZ közleménye a mérvadó? Ésszerűen dönteni szinte lehetetlen… Oltatni meg – ha nem muszáj – nem akarom magam, mert hátha tényleg csak egy bolhából csinált elefánttal állunk szemben, és nem szívesen böketném magam feleslegesen valami szerrel, amivel kapcsolatban azt nyilatkozta az Omninvest ügyvezető igazgatója, hogy „Az oltóanyag hibája miatt esetlegesen jelentkező mellékhatásokért a gyártót terheli a felelősség, a kártérítésre pedig a cég saját tőkéje és felelősségbiztosítása jelenti a garanciát”. Hmm… de jó is annak, aki esetleg lebénul miatta, legalább van kitől pénzt követelnie! Tudom persze, hogy ez a verzió mégiscsak jobb, mintha valóban az állítólagos ciprusi offshore cégen kéne megpróbálni behajtani a kártérítést, de az a rémisztő, hogy ez a téma egyáltalán felmerülhetett!

Ilyen gondolatok kavarognak most a fejemben. Nagyon melegem van, szar a hangulatom, és egész hétvégén egy beteggel voltam egy lakásban, szóval most éppen azon görcsölök, hogy ne legyek rosszul szerdáig (csütörtökig max), mert az azt jelentené, hogy megúsztam a lappangási idő leteltét, és feleslegesen hülyítem magam az egésszel. Ha netán mégis legyűrné a – vélt vagy valós – vírus a vasszervezetemet, akkor max a hét további részét blogolás helyett kellemes ágybanhaldoklással fogom tölteni (pedig ágyban párnák közt nem meghalni szeretek, hanem… :)), de legalább elmondhatom, hogy nekem volt igazam!

* Egy pásztor kihajtotta nyáját a faluból távolabbra, és a következő tréfával töltötte az időt: hangosan kiáltozva segítségül hívta a falusiakat, mímelve, hogy farkasok támadtak a juhokra. Kétszer-háromszor meg is ijedtek a falusiak, és előrohantak, de aztán nevetve távoztak. Végül azonban történetesen tényleg megjelent a farkas, és nekiesett a nyájnak. A pásztor segítségért kiáltott, de a többiek azt hitték, hogy szokása szerint csak tréfál, és nem sokat törődtek vele. Így aztán elpusztult minden juha.

A mese bizonyítja, hogy ezt nyerik a hazudozók: akkor sem hisznek nekik, ha igazat mondanak.

Ha valaki esetleg zacskóban tengetné napjait annak idézem a tegnapi hírt, ami hallatán engem is elkapott az „itt van Amerika„-feeling:

Egy elsőéves gyógyszerészhallgató maroklőfegyverrel lövöldözött a pécsi egyetemen, a gyógyszerészhallgatók fizika gyakorlati óráján. Egy 19 éves fiatalember – az elkövető csoporttársa – a helyszínen meghalt, a mentők egy életveszélyes és két súlyos sérültet szállítottak a pécsi traumatológiára. A lövöldözőt, aki egy pécsi lőegylet tagja volt, elfogták.

(forrás)

Eddig a hír, és akkor nézzük, kiből mit váltott ki egy elborult agyú hülyegyerek ámokfutása!
Volt, aki tévedhetetlen vaslogikával egyből felismerte a háttérben húzódó szálakat:

Nekem is tudathasadásom lenne, ha meg akarnám úszni a tényleges életfogytot.
A parabellum nem sportfegyver, komoly sportegyesületben viszont csak sportfegyverrel lőnek. Következésképp ez nem sportklub volt, hanem valamelyik újnáci szervezet hazafias kommandós kiképző központja. Mit tud erről a titkosszolgálat, illetve fel fogja-e tárni a nyomozás a „sportegyesület” valós tevékenységét?? Drazsé elvtársnak melegen ajánlom, hogy újabb idióta rendeletgyártás helyett inkább azokat a szervezeteket helyezzék gondos megfigyelés alá, ahol a következő időszak bomlott agyú tömeggyilkosai éppen mostanság kelnek ki a kígyótojásból…
Felhasználom az alkalmat és bejelentem Drazsé elvtársnak, hogy pszichotikus idióták százával masíroznak a pesti utcákon árpádsávos zászlók alatt, a rendőrség még vigyáz is rájuk, nehogy valami bajuk essék.

(forrás, a fentieket Hammada Fleet kommentálta 2009. november 27.-én 08:30:16-kor a cikkhez)

A másik reakció, ami sokaknál kiverte a biztosítékot a következő volt:

(forrás)

(kicsit nehezen olvasható, legépelem:

a gólyabál persze elmarad a **** anyját annak a ****fejnek akinek pont ilyenkor kell lövöldözni, a számlát a fodrásztól kinek nyújtsam be?? ha pár embernek elbaszták a dolgait, akkor minek kell még sok száznak?)

UPDATE:

második versenyzőnk (de lehet, hogy ez nem is ő, de az a szomorúbb verzió, akkor többen is vannak) a Twitter-t is telifossa a degeneráltságával: katt ide screen itt

Megígértem a címben, hogy nem lesz kommentár, de nem bírom megállni, hogy ne tegyem fel a kérdést:

BAZMEG, TI NORMÁLISAK VAGYTOK?

Emlékszem, amikor pár hónapja felhoztam a kávéfőzőt az albérletbe mennyire örültem, hogy végre ihatok néha egy jó erős feketét. Néhány napig nagyon jó érzés volt, amikor délután – megmikrózva a reggeli adag maradékát – magamba szólítottam egy fél bögrével belőle, és segítségével volt erőm késő este is írni, játszani, netezni, és nem kellett küzdenem a folyamatosan rámtörő álmossággal. Szép időszak volt, mindenhol mint Isten ajándékát emlegettem a kávét, és a fogyasztásával járó hatásokat. Ennek már vége. Napok óta nem vagyok hajlandó csinálni egy újabb adagot belőle, egészen egyszerűen azért, mert megváltozott a szervezetem reakciója a koffeinnel szemben: az első időszakban tapasztalt eufóriát felváltotta az ingerültség, a szívdobogás, az izzadás, és a remegés. Ezek közül a legzavaróbb az első tünet, mivel egész egyszerűen képes vagyok apróságokon felkapni a vizet, és túlreagálni a dolgokat. Ez akkor üt be igazán, ha nagyon fáradtan próbálom magam stimulálni egy emberes adag segítségével, de ahelyett, hogy visszatérne az (élet)erőm csak azon tulajdonságom kerül előtérbe, amivel bolhából könnyedén elefántot csinálok alkalomadtán (amely magában ugyan egy biológiai/genetikai csoda, de mégse előnyös, ha az ember szociális kapcsolataira gyakorolt hatását tekintjük). A többi már fiziológiai tünet, de épp elég dühítőek: a szívdobogás, a belső remegés érzése nagyon rossz, és kihatással van az ember hangulatára is.

(Nem tudom nem észrevenni a hasonlóságot a fenti negatív hatások, és mondjuk egy speedről pár hete lejött narkós elvonási tünetei között! Méghogy nem drogozik, aki nem használ illegális szert? Ugyan-ugyan, mese habbal.)

A fentiek okán úgy döntöttem, hogy a mai naptól a jelszó: soha többet koffeint! Elegem van abból, amit most – egy Adrenalin, és két-három kávé elfogyasztása után – érzek: a szívem ver, mint egy metálbanda fosra szívott dobosa, kellemetlen izgatottság, és türelmetlenség vett erőt rajtam, és egész egyszerűen ideges vagyok. Nem tudok írni, csaponganak a gondolataim, nincs türelmem az emberekhez, és hasonlók… Nincs szükségem erre! Ezen túl tömény dózisban nem vagyok hajlandó magam koffeinnel mérgezni (csak nagyon indokolt esetekben, a mai például nem volt az), a régi szép időkben benyomott 2-3 energiaital helyett mostantól maximum naponta 2-3 bögre teát fogok inni.Az is kábítószer, de szerencsére talán az enyhébbek közé tartozik.

Érdekes amúgy, hogy mennyire (és milyen sok szempontból) képmutató társadalomban élünk: elítéljük azokat (a törvény vasszigorával), akik marihuánával élnek, míg a masszív alkoholisták szabadon dönthetik romba saját, és családjuk életét. Előrebocsátom, hogy én nem vagyok füves (nem is voltam, és nem is leszek az soha), de mégis nonszensznek érzem azt, amikor tűzzel-vassal üldöznek egy olyan szokást, amit néhány száz kilométerrel odébb már legálisan is elfogadtak, és nini – mégse omlott össze a nemzet, és az állam ott se! Nem lepték el az utcákat a drogért harcoló bandák, nem hullottak szét családok a fű miatt, és nem teltek meg a börtönök a zölddel kapcsolatos bűncselekményeket elkövető félállati sorba süllyedt beesett arcú emberi roncsokkal! Tegyük fel a kérdést: melyik a károsabb a nemzetre, a családokra, a fű vagy a pia? Marha egyszerű példát mondok: láttatok/hallottatok már olyat, hogy valaki annyira beszívott (csak fűtől, nem használt mellé se alkoholt, se semmit), hogy belekötött a fába is? Volt már olyan, hogy valaki agresszív lett tőle, verte a családját/balhézott szórakozóhelyen/rendőröknek támadt/stb.? Ugyanez alkoholra vetítve? Na, itt van szerintem az egyik fő ellentmondás a tiltásban: a marihuána igenis nem rombolja annyira (és a hangsúly ezen van) a szociális kapcsolatokat, mint a sokak által szent tehénként kezelt alkohol! Nem, nem azt mondom, hogy tiltsuk be a szeszt (mert akkor én is jó nagy bajban lennék :)), de ne állítsuk azt, hogy a fű károsabb/veszélyesebb lenne nála, sőt! És ne vegyük – demagóg módon – egy kalap alá a többi, sokkal durvább szervezetroncsoló hatású droggal, mint a szintetikus anyagok (LSD, speed, Extasy, stb.), vagy az oldószerek, meg az intravénás drogok! Ha egy lapon említjük ezekkel, akkor azzal hatalmasat csúsztatunk, félrevezetünk másokat!

Lehet, hogy a fentiek alapján habzószájú liberálisnak tűnhetek, pedig nem akarok senkit arra bíztatni, hogy buzi legyen drogokat használjon. Láttam anno ifjúkoromban néhány ellenpéldát arra, hogy milyenné válhat valaki, ha évek óta szív, és bizony nem feltétlenül hozza ki az emberből a jó oldalát a tartós füvezés: volt olyan ismerősöm, aki – miután megtudta, hogy nem tudtam neki pénzt levenni a számlámról kölcsönbe, hogy este tudjon venni egy grammot – dühében majdnem szétverte a lakást, ahol voltunk, majd kiviharzott a lépcsőházba, de előtte még bevágta a bejárati ajtót, de olyan lendülettel, hogy a konyhában leesett egy tányér az asztalról. De: ha hasonló intenzitással piált volna, akkor sokkal durvábban szétcseszte volna magát ennyi év leforgása alatt. A kannásborok, meg a kommersz szeszek először – szerintem, de nem tudom tényekkel alátámasztani – az agyat teszik tönkre, az idegeket roncsolják szét. Ez a jó öreg „elitta az agyát” állapot, amit kitartó, kemény munkával akár 5-10 év alatt is el lehet érni, de ahhoz már tényleg oda kell tennie magát az illetőnek. Ezzel a deciliter/elpusztított agysejt mérőszámmal a fű nem tud versenyezni, teszem hozzá: szerencsére.

Zárszóként idézném Palit, a volt főnökömet (aki iszonyat egy figura volt, írnom kéne róla), aki azt mondta: „mindent lehet, csak mértékkel!”. Erre én visszakérdeztem: „és Pali, ha mondjuk a heroint választom, mint szórakozási formát?” A válasza belém ivódott, mint örök igazság: „persze, néhanapján behernyózol, jól érzed magad, de ne váljon rendszeressé!” 🙂 Na igen, ez ilyen egyszerű…

Volt anno 60 éve is egy hasonló kezdeményezés, amely egy mai hír kapcsán beugrott nekem. Volt az a töpörödött kis szobafestő, aki jellegzetes kis bajuszkájával, félrefésült hajával, és rikácsoló hangjával milliókat vont tömeghipnózis alá, és segítségükkel magáénak tudhatta Európát egy viszonylag rövid időre. Eme varázslatosan beteg agyú emberre hatottak olyan magukat tudósnak valló egyedek elméletei, mint Ernst Haeckel, aki a darwinizmusra alapozva megalkotta az árja fajelmélet alapjait, mely szerint egyes fajok már génjeik által megszabva alsóbbrendűek másoknál. Úgy vélte (és ezt a véleményt sokan osztották is, főleg a korabeli felvételeken zikkájlozó, menetelő németek vezérkarában), hogy a kiválasztott, uralkodó embercsoportnak nem szabad keverednie a rosszabb génekkel rendelkező „alattvalókkal”, és ezt szegregációval, azaz elkülönítéssel kívánta elérni.

Ennyi volt mára a történelemóra. Amiért fontosnak éreztem, hogy leírjam mindezt az az volt, mivel ma az Übermensch-tenyésztés („felsőbbrendű ember” kb.) régi hagyományait véltem újjáéledni egy internetes oldalon. A dánoknál létrehozott, ma már világszerte elérhető www.beautifulpeople.com nevű portál hasonlít a többi ezer társkereső/közösségi oldalhoz egy különbséggel: ide csak szép emberek kerülhetnek be. Amennyiben regisztrálni szeretnél, fel kell töltened egy profilt magadról (szigorúan képekkel!), amelyet aztán az aktív tagok pontoznak, és ha a többség úgy dönt, hogy szép vagy, akkor tagja lehetsz ennek a VIP-csordának.

Mindazonáltal hogy az oldal ötlete szellemes, mégiscsak szomorú, hogy újabb löketet ad a működése annak a világszerte elterjedt felfogásnak, miszerint ha nem vagy szép, trendi, és fiatal, akkor alsóbbrendű vagy, sose leszel igazán boldog, és se a munkádban, se a párkapcsolataidban nem fogsz tudni érvényesülni, és győztesként kijönni a konfliktusokból. Az, hogy valójában mennyire vagy értékes (és itt most nem a magadra aggatott ékszerek áráról beszélek), azaz mennyire vagy okos, kedves, vagy csak szorgalmas az manapság utolsó utáni prioritást élvez. Olvastam pár hete egy felmérést, hogy a mai gyerekek mik szeretnének lenni, ha felnőnek: tűzoltó, katona, és vadakat terelő juhász helyett (tessék kapaszkodni)… celebek! Ez persze vastagon a drága kereskedelmi televízióink sara (azoknak is lejárhatna már végre valami sugárzási engedélye…): legutóbb nálam az verte ki a biztosítékot, hogy októberben a Hal a tortánban egy héten keresztül sitteseket mutogattak, köztük azzal a Tasnádi Péterrel, akiről 2006-ban a következők jelentek meg a sajtóban:

Vádat emelt az ügyészség Tasnádi Péter ellen; tizenegy különböző bűncselekménnyel vádolják, többek között azzal, hogy az ő utasítására késeltek meg több embert és gyújtottak fel autókat; a vádiratban szereplő 11 bűncselekmény közül kilencet bűnszervezet tagjaként követett el.

Nos, most három év elteltével ez az ember levágott lófejekkel, és agyonveretéssel viccelődik a TV-ben, ezzel azt sugallva a nézőinek (amelyek között azért elég sokan még a befolyásolható korosztályba tartoznak), hogy „csaljatok, sikkasszatok, ölessetek embereket, lesz pénzetek, és még a TV-be is meghívnak utána bohóckodni!”.

Témába vágnak még a Viva/MTV által sugárzott undorító tiniagymosó hulladékok is, amelyek rendre azt próbálják a tizenévesek agyába sulykolni, hogy legyetek menők, meg trendik, legyen kurva nagy dzsipetek, mutogassátok magatokat 16 évesen egy szál bikiniben, szerepeljetek kefélős valóságsókban (természetesen úgy, hogy ti vagytok a kurvák, akiknek még a partner neme is mindegy, sőt esetleg még a faja is), éljetek sikerben fényben és csillogásban… A felvételek persze nem mutatják az ezüsttálcáról kokószippantgatás gyönyörű ceremóniáját (az orrból kicsurranó vérpatakocskával természetesen), se a drogok és alkohol miatt lecsúszott „sztárokat” hányni, és a saját mocskukban fetrengeni (Amy Winehouse, Britney Spears, de kis csúsztatással idesorolható szerencsétlen David Hasselhoff is… a lista folytatható). A hollywood-i sztárpletykák nem tesznek említést arról az ipari mennyiségű emberi selejtről, amit a média, és a popszakma kitermel, akik a csúcsra jutás után jobb esetben megússzák azzal, hogy életük végéig a külvilágtól elzártan vegetálnak valahol (amíg egy rosszul sikerült löket a vénába el nem viszi őket), rosszabb esetben mindenüket elvesztve egy szanatórium hűvösében élik le maradék néhány évüket… Én kurvára nem sajnálom ezeket az embereket, mivel amikor hagyták elcsábítani magukat a nagy pénz által tudhatták, hogy ez is benne lehet a pakliban, volt már elég precedens a világtörténelemben, amikor a szárnyalást nagy szarnyalás váltotta fel (Janis Joplin, Elvis Presley, stb.). De (hogy kicsit visszakanyarodjak az eredeti témához): veszélyesnek tartom azt, hogy ezt a világot úgy mutatják be a mai tizenéveseknek, hogy közben szemérmesen hallgatnak a kegyetlen valóságról, ami a csillogás mögött bújik, ráadásul azzal, hogy mindent a külsőségek, szépség, látszat alá rendelnek azt is tanítják nekik, hogy ne törődjenek a körülöttük élők belső értékeivel, nyugodtan hajtsák el őket, ha nem elég trendik. Ez a bjútifulpípöl is ezt az új felfogást lovagolja meg: melyik csitri ne próbálná meg magát szívesen egy jól beállított fotóval, hátha ő is bekerülhet a gyönyörűek közé? Bezzeg IQ-tesztet nem töltetnek a jelentkezőkkel, az tuti…

Aznap már sokadszor bámult ki a csodát kínáló ablakon. Gyakran oda se figyelt igazán arra, hogy megint kínozza magát vele, pedig minden alkalommal, amikor végre sikerült kiszabadulnia a bűvös varázsköréből szentül megfogadta, hogy soha többet nem teszi ki magát ilyen szenvedésnek. És mégis megtette újra és újra. Dohos penészes szobájának nyirkos hidege szinte kényszerítette, hogy lelkét megcirógassák az ablakon túli tájak csodálatos hangulatai, és újra és újra odatapasztotta arcát a hideg üvegnek, amelyen túl -mintha egy színház forgószínpadát látná- forogtak, váltakoztak a gyönyörű tájak. Kagylókkal sűrűn teleszórt homokos tengerpart, amelynek hátterét a lenyugvó nap vörösében izzó felhők szolgáltatják; őszi levelektől mélybordó erdei táj, amelybe hatalmas drágakövekként illeszkednek a mohákkal benőtt sziklák; nyugalmat, és békét árasztó falusi patakocska, amelynek partján kacsák fehérlenek, míg a háttérben kis parasztház guggol… Hirtelen kirázta a hideg. Megfordult, végigpásztázta szemével a sivár szobát, amelynek vasajtaja előtt csak ritkán hallott bakancsos lábakat elhaladni, leginkább a csönd őrületbe kergető üressége töltötte ki napjait. A sarokba tapadt koszos pókhálóról lecsöppent az összegyűlt nyirok, a sötétben valami halkan kaparászott. Szíve összeszorult, amikor újra belévágott a felismerés: ez a valóság, az ablak pedig a káprázat! Ordítani, tépni tudta volna magát, ehelyett csak harapdálta az ajkait míg sós íz nem öntötte el száját. Minden alkalommal, amikor elszakadt az ablaktól átélte a realitás megélésének iszonyatos kínját. Össze akarta törni az üveget, átmászni a cserepeken nem törődve azzal, hogy húsába vágnak, és ki akart szabadulni a szobából, bele a csodálatos kinti világba… De nem lehetett, és ezt ő nagyon jól tudta. Valahányszor eszébe jutott a szökés gondolata (pipacsmező, amely alatt a tenger robajlik) jeges félelem markolt a szívébe, és szinte pánikroham fogta el. Most is zihálni kezdte a levegőt, közben érthetetlen halálfélelem fogta el, lelke szinte nyüszített az elviselhetetlen nyomás alatt. Úgy érezte menten megfullad, és mellét markolászva rázuhant a dohos priccsre. Csizmák sietős dobogása verte fel a folyosó csendjét, majd hallotta, ahogy nagy csattanással elhúzzák az ajtó vasreteszét. A léptek közeledtek felé, és hallotta ahogy egy férfi a másikhoz szól megállván felette:

– Már megint egy rohamos. Kapd meg a lábát, visszük a gyengélkedőre!

– Látod, mondtam én, hogy nem jó ötlet azt az ablakot odarakatni a Varázslóval, a héten ez már a második, akit kikészít.

– Igen, szólni kéne neki, hogy ez nem könnyít a rabok helyzetén, sőt csak megőrülnek tőle. Szerinted miért van rájuk ilyen hatással?

– Tudja tököm, az biztos hogy alapból se voltak százasok ezek, ha egy pár háttérkép így hat rájuk! – mondta az első megvetően, és megfogta az ágyon fuldokló sovány kezeit.

– Ja, nemhogy örülnének, hogy nem olyan unalmas az életük. A fene se érti ezeket… – tette hozzá a második. Lassan elkezdték kivinni a folyosóra, a tehetetlen test balra-jobbra himbálózott kettejük között. Döngve csapódott be mögöttük az ajtó, ahogy az egyikőjük sarkával berúgta, majd a szabálytalan léptek hangja lassan elhalt a távolban.  Az ablak ezüstös fénnyel borította be a szegényes berendezést, rajta keresztül egy mediterrán városka felett úszó Hold hajolt be a sötétbe. A szobára néma csönd ereszkedett, csak a sarok sötétjében élő lény motoszkált tovább.