Lehet, hogy fogok még tudni postolni januárig, de nem valószínű, hogy naponta, úgyhogy ezúton köszönném meg megtisztelő figyelmeteket! Jó szórakozást, ajándékokat, detoxot, idegeskedést, hülye rokonokat, gyomorrontást, és hasonlókat kívánok mindenkinek! Persze a nagy őrületben próbáljon meg azért mindenki kicsit odafigyelni a családjára is, ne csak az ajándékozás oly gyönyörű hagyománya, és a minél nagyobb mennyiségű bejgli, és disznóhús bezabálása kösse le a figyelmeteket 🙂

Azért van még egy ajándékom: annak érdekében, hogy legyen mivel elütni az időt két post között tessék végigvinni ezt a csodás játékot:

Tovább »

Nem akarom senkinek lehúzni a hangulatát ezzel a szösszenettel, de annyira „tetszett” a maga módján diszkrét bája, hogy muszáj vagyok megosztani veletek. Bemutatom a flashjátékot, ami szemléletesen prezentálja napjaink emberének mindennapjait, amelyek ugyanúgy telnek, és soha nem tartogatnak semmi kihívást:

Katt a képre!

Szerintem egész jó hatásfokkal érte el a célját a készítő, bár had tegyem hozzá, hogy ha valaki már ilyen szintre süllyedt életminőség, és boldogságfaktor terén, annak épp ideje elgondolkodni azon, hogy kicsit fel kéne dobni a napjait (ahogy az a rohadt idegesítő Magna Cum Laude szám is mondja: színezd újra, színezd újra, és kivételesen egyet kell értenem az eszmei mondanivalójával). Első lépésnek jó lehet mondjuk felrúgni kicsit a napi rutint: munkába menés helyett mondjuk elmenni bungee-jumpingolni, sziklát mászni, vagy bázisugrani. Érdemes találni egy új hobbit is, már ha egyáltalán volt előző, például kezdjünk el ketrecharc-edzésekre járni, esetleg szokjunk rá különböző kábítószerekre. Ezek közül kezdésnek javaslom a marihuánát, de utána áttérhetünk a nagyobb élményt nyújtó szerekre: a gombától, LSD-től például nagyon jókat lehet hallucinálni (és segítségükkel valóban kiszínezhetjük a világot eheh), de ha csak eufóriára vágyunk (mert a szürke hétköznapok depresszióba taszítottak minket), akkor megteszi az Extasy, esetleg a heroin is.

Aztán egy jó kis életmód-váltás is hatékony ellenszere lehet a monotóniának: menjünk be a munkahelyünkre, és amolyan Amerikai Szépséges/Harcosok Klubjás módon küldjük el a főnökünket a laza erkölcsű anyjába, majd megtakarított pénzünkből vegyünk repülőjegyet Indiába, ahol próbáljunk meg valami vicces munkát keresni magunknak. Menjünk el például elefántgondozónak, esetleg tehénpásztornak, azokat arrafelé nagyon megbecsülik (mármint a teheneket, a pásztorokat lehet, hogy nem). Ha mindenáron itthon szeretnénk maradni, akkor menjünk el mezőőrnek, esetleg inszeminátornak, a lényeg az, hogy a munkánk legyen a hobbink, mert így egy napot se kell dolgoznunk. Fontos lehet továbbá, hogy a magunk urai legyünk, ne legyen főnökünk, aki folyamatosan csesztet, ha mondjuk néhány órácskát késünk, vagy esetleg pár hetet kiveszünk szabinak (persze egy spontán ötlettől vezérelve)!

Hatékonyan kezelhető ez a probléma totális életfelfogás-cserével is: legyünk spontánok! Bele akarunk ugrani a méteres hókupacba egy szál trikóban? Nosza, tegyük meg! Megtetszik az utcán egy fiú/lány/stb? Nyúljunk alá, ne legyünk szégyenlősek! Tuti, hogy ő is értékelni fogja, és nem fog pofon vágni, ha közlöd vele, hogy te mennyire spontán vagy, és az így benne kialakuló csodálatot esetleg felhasználhatod arra, hogy különféle pajzán kalandokba keveredj vele! Más, de ide tartozik: csúnya, öreg, lottyadt az akivel épp együtt vagy? Cseréld le! Zavarnak a kölkeid? Küldd az utcára őket autókat feltörni, vagy strichelni! Ne törődj a nyavalygásukkal: a családi kasszába mindenkinek be kell szállnia, ha tetszik ha nem. Amikor arra hivatkoznak, hogy ők még iskolába járnak közöld velük, hogy ez esetben holnaptól már nem kell.

Ennyi jótanácsot tudtam hirtelenjében összeszedni, pedig lenne még sok jó ötletem (pl. nem tértem ki a szexuális élet javítására különféle aberrációk, perverziók, és háziállatok segítségével, mint lehetőségre). Ha ezen irányelvek alapján módszeresen nekiálltok szebbé tenni az életeteket máris nem fogja a fenti játékban tapasztalt sivárság, és üresség belengeni a napjaitokat, és újra színes lesz a világ!

Ez egész egyszerűen zseniális:

Használata is nagyon egyszerű:

Ahogy a mellékelt ábra is mutatja: ha mondjuk arra vagyunk kíváncsiak, hogy április 18.-a milyen napra fog esni 2010-ben akkor ilyen egyszerűen megtudhatjuk, hogy vasárnap lesz 🙂 A színek pedig azt jelölik, hogy melyik hónap milyen hosszú: a zöldek 31, a sárgák 30, míg a rózsaszín 28 napos (és hogy ezt se kelljen fejben tartanunk az adott nap is megkapta a hozzá tartozó színt)! Az egész cucc mindössze 8.5 X 5.5 centis, így joggal nevezhetjük a világ legkisebb naptárának 🙂

Linkek:

forrás

letöltőoldal (itt megtalálható más nyelveken is)

Megszoktam, hogy állandóan le vagyok maradva a modern technikától: amikor már mindenki Pentium 1-esekkel tolta, én akkor éltem a Commodore-os korszakomat, később amikor ajándékba megkaptam életem első x86 alapú procival megáldott számítógépét (egy 486dx2 volt a szentem konkrétan) addigra már nem voltak ritka a P2-P3-asok sem. Ez a tendencia a mai napig él: folyamatosan 5-6 éves csúszásban vagyok a jelen technikai szintjéhez képest, de – mivel így szoktam meg – nem gyötör a tudat minden percemben, és nem izzadom csatakosra minden éjjel a takarómat, mert nem tolhatom az új Batman-t, és társait.

Ezért nem is ódzkodtam a legújabb szerzeményemtől, amely az Urban Terror névre hallgat (Wikipedia oldala itt), és valami informatikai oldalon elejtett kósza komment kapcsán írtam be a címét pár napja a Google-ba (amúgy pár hónapja hasonló szerencse hozott össze a Dropbox-szal is). A drága még Quake3 engine-en pörög, ami a maga idejében (10 éve) még egy valódi csoda volt (görbe felületek,változó árnyékok, ilyesmikre tessék gondolni) de azért napjainkra elnyűtte szegényt az idő rendesen. Nem is tudom, hogy melyik a rondább: ő vagy a Counter-Strike 1.6, maradjunk annyiban, hogy mindkettőt fanyalogva tolná odább egy 14-15 éves szilikongyerek. Független fejlesztők műve a szentem, ráadásul karrierjét mint Quake-mod kezdte, de 2007 tavasza óta mint standalone, teljes értékű játék létezik, ami megkönnyítette a terjedését. Pont ideális nekem, bár meg kell hogy jegyezzem, hogy még ez is beakad néha a gépemen 800X600-ban 32 bites színmélység mellett, úgyhogy kezdem minden hitemet elveszteni, amit ebbe a rakás trágyába vetettem.

Azért tudtam vele játszani is, nem csak anyázni a két képkocka-frissítés között lelövő kedves játékosokat (mert bizony néha nem FPS (képkocka/másodperc), hanem SPF (másodperc/képkocka) a megfelelő mértékegység a mozgás érzékeltetésére, főleg komolyabb tűzharcoknál). Érdemes volt, mert – bár nem forradalmian új a játékmenet – újszerű, és hangulatos volt az a néhány óra, amit töltöttem vele. Volt némi csé-szaga a dolognak a reális fegyverekből adódóan, megfűszerezve egy kis Quake-es felütéssel (ami lehet, hogy a grafikának, és az ugrabugrálásnak volt köszönhető), és egy leheletnyi Call of Duty2 is érződött rajta, ami leginkább a hasonlóan pörgően zajló események miatt adja ezt a fajta mellékízt. A fenti katyvaszból egy olyan játék jött ki, ami/amiben:

• ingyenes (ha még nem említettem)
• van belőle Windows, Linux és OS X verzió is
• nagy játékostáborral bír a mai napig
• reális fegyvermodellezés jellemzi (visszaütnek, pontatlanok mozgás közben, stb.)
• reális fegyverekkel lehet osztani a jónépet (M4, Kalasnyikov, Desert Eagle, Heckler & Koch PSG-1, ilyesmik)
• lehet falról elrugaszkodva továbbugrani, becsúszva powerslide-olni, ráugrani az ellenfelekre (tisztára Super Mario :)), és elkapni peremeket, ha egy ugrás rövidre sikerül. Ezek segítségével egészen extrém helyekre is fel lehet jutni egy röpke sniperolás erejéig 🙂
• van lehetőség önmagad, és csapattársaid gyógyítására kötszer segítségével, ami végre visz némi szociális ízt a játékmenetbe: elordítja valamelyik szövetségesed magát, hogy ‘Medic!’, felvillanik a pozíciója a térképen, te pedig odamehetsz meggyógyítani. Ez persze fordítva is működik, velem is fordult már elő, hogy a halál torkából rántottak ki egy jól irányzott ragtapaszozás segítségével
• el is lehet vérezni: a másodpercenként vesztett életerőpontok száma a sebesült testrésztől, és a sérülés mértékétől függ
• lehet használni különféle segédeszközöket (nem, nem olyanokat, you piggy): lézeres irányzék, hangtompító, kevlármellény, ilyesmik
• sok futástól el lehet fáradni (amit erőteljes lihegéssel jelez karakterünk)
• nem lehet nálunk egyszerre egy komplett cigánytelepre való fegyverzet, csak egy pisztoly, egy másodlagos fegyver (ami jellemzően egy shotgun), egy géppisztoly (karabély, akármi), kés, meg ízlés szerint gránátok

Ezen trükkök, és lehetőségek mester szintre fejlesztésével jókora előnyre tehetünk szert a kezdőkkel szemben (mint amilyen én is vagyok jelenleg).

A pályákról túl sokat nem tudok elmondani, mivel eddig mindössze 3-4-et láttam, de alapvetően elmondható róluk, hogy a városi harc, és a hentelős-full contactos játékstílus dominál rajtuk, nem a két kilométerről egymás mesterlövész-puskával való cirógatása. Nekem ez jobban is fekszik amúgy, úgyhogy örömmel fogtam kezembe a jó öreg M4-emet, és vetettem be magam a szűk sikátorokba. Jópár játékmód is rendelkezésre áll (Team Deathmatch, CTF, Capture & Hold, Follow the Leader, stb, bár ezeknek a nagy részét még csak nem is ismerem), meg rengeteg pálya (amelyeknek száma az idők során valóban tetemesre duzzadt az amatőr pályatervező fiúk-lányok hathatós segítségével), úgyhogy már tényleg semmi akadálya, hogy az ember eltöltsön a programmal néhány headshotokban bővelkedő órát. Maximum a grafikája.

Az új albumuk  alapján (főleg ha a címét, és a címadó dalukat vesszük) akkor legalábbis ez a helyzet. Bizony, 2009-ben még létezik olyan zenekar, akik idestova 20 éve ezt hirdetik, és még most, a punkhullám lecsengése után jópár évvel is adnak ki albumot olyan címmel, hogy Riariaanarchia. Ez már csak azért is komikus, mert meglett 30-40 éves emberekről van szó, akik már igazán kinőhettek volna az ilyen ideológiákból, de nem az én dolgom ezt megítélni. Ők gyerekkorom nagy kedvencei, a HétköznaPICSAlódások, akik hosszas hallgatás után nemrég rukkoltak ki ezzel az elmés című lemezükkel. Pozitív, és hatalmas pirospontot érdemlő megoldás, hogy ingyen letölthetővé tették weboldalukon a teljes albumot (ezzel beállva az ingyenes zenék sorába, amik a telefonomon figyelnek, legalizálódok), de ha valakit fűt a vágy, hogy a kollekciójában tudhassa a lemezt fizikai valójában is, az megveheti 2000 HUF-ért.

Bár ez a PICSA már nem az a PICSA, akik akkor voltak, amikor süldőpankként levonatoztunk Tamás barátommal a tízéves koncert kedvéért még Pécsre is (aztán utána itthon a Klastromban lehetett menőzni, amikor megszólalt a zenegépben a koncertfelvétel, hogy mi ott voltunk :)), bár az is lehet, hogy én nőttem fel közben kicsit. Esetleg ők öregedtek meg. Fene tudja, mindenesetre ez már nem a Csegevárás – Bordélyházas punk, ami 10-12 éve volt.

Ennek ellenére vannak a lemeznek jó pillanatai is, Feri némelyik darabhoz igazán frappáns, és elgondolkoztató dalszöveget rittyentett. Mindig is ez volt a zenekar fő erőssége: a mondanivaló, és a markáns véleménynyilvánítás vitte el a hátán a gyakorta sivár, és technikailag nem elég kiforrott zenei alapot. Bízván ebben, és a régi szép idők emlékére szedtem le a 16(!) számot az oldalukról, és szerencsére nem kellett csalódnom. A zenei alap a jól megszokott, ne számítsunk semmi kiemelkedőre, viszont a szövegekre érdemes odafigyelni, bár a Dollár, Hatalom, Pornó zseniális sorait összességében nem közelítik meg.

A kezdőtétel (a címadó dal, még egyszer nem írom le ezt a bugyuta szóvicc-szerűséget) tipikusan semmitmondó punkhimnusz szeretne lenni, de nem lesz az, azt borítékolom (és nem csak azért, mert már kihalt a zenekar alól a törzsközönség). Koncentráljunk inkább a kiemelkedő pillanatokra: ilyen például a rohadt idegesítő zenei alapokkal megtámogatott, ámde kifejezetten botrányos szövegű ( „ez ám a csikló, kiköpött Lendvai Ildikó”) Rocco Siffredi, a Tomcatékkal egyetértő Szabad Tibet (amelyben ők is elítélik a kínaiak Tibet ellen irányuló aggresszióját („szarunk az olimpiádra, hol van a Dalai Láma?”)), a Zenés diktatúra („Szálasi és Horthy, Rákosi és Kádár a múlt ködébe vesznek, mi meg itt maradtunk árván, se kormányzónk se bölcs vezérünk, nincs felettünk senki, pedig milyen jó volt vezényszóra vágóhídra menni”), de a személyes kedvencem a lemezről az utolsó track, amely a Még élek címet viseli, és keserédes életöröm itatja át a szövegét. A legjobb ez a versszak belőle, amely Viliről, a zenekar 2006-ban autóbalesetben elhunyt tagjáról szól:

Volt egyszer egy barátom
Ez a kibaszott zene őt is a sírba vitte
Ő a sásdi gonosz Sid
A szerencsétlen végig csak ezt hitte
Szívott, piált, száguldozott
de egy éjjel felrobbant vele a járgány
Mit számít, hogy megsirattam?
Azt képzeltem halhatatlan
Végül mégis fölé került a márvány

Hja, az is adhat életörömöt, hogy az ember azért boldog, mert ő még él a haverjaival ellentétben…

Összegezve: az album jó lett, bár – szerintem – elmarad a régi Globalhéval bezárólagosan véget ért szériát alkotó lemezek színvonalától. Főleg a zenei alappal nem vagyok kibékülve: túl egysíkúra sikerült a fúvósok és a zongora szerepeltetése ellenére is. Mindezek ellenére őspicsásoknak, és gyakorló punkoknak (most komolyan: vannak még ilyenek?) kötelező darab, de a mainstream rockzenén (Muse, Tokio Hotel, Disturbed, ilyesmik) nevelkedettek kerüljék el nagy ívben!

Jó világ van nna. Egy hét szünet után most a héten dolgozok három teljes(nek nem mondható) napot, majd következik a bő két hét leállás január 4-ig. Mennyivel jobb így karácsonyozni, mint tavaly az előző munkahelyemen, amikor az se volt biztos, hogy januárban újrakezdhetjük a dolgos hétköznapokat! Most tuti, hogy tárt karokkal fog várni a cég jövőre is, úgyhogy örömmel lépek majd le kipihenni ezt a hatalmas stresszt, amivel a munkám jár. Eddig némi iróniával emlegettem a rám nehezedő nyomást (merthogy nem nagyon volt olyan), ma viszont bedobtak minket a mélyvízbe: jött 4-5 feladat (ún. ticket), amikkel nekünk kéne tudni kezdeni valamit. Ezt négy tényező teszi lehetetlenné:

1. augusztus végével bezárólag véget értek az oktatásaink, amelyek arra voltak hivatottak, hogy ne csak mint bornyú az új kapura tekintsünk a megoldandó problémákra

2. volt olyan rendszer, amire belépni SE tudtunk (értsd: olyan, mint amikor megkérnek, hogy állítsd át a haver gépén a Windows-hátteret kiskutyáról csöcsösnőre, de nem tudod a belépési jelszavát, így az egész terv bukik)

3. ha be is tudnánk lépni, akkor is csak bámulnánk az SAP szép világoskékes kezdőképernyőjét, mivel hozzászólni érdemileg nem tudunk 🙂

4. mivel nem értünk hozzá, így szükségünk lenne egy (de inkább kettő-három) tapasztalt, túlsúlyos, pattanásos szemüveges beszédhibás kockafejű geek-re a környékünkön, hogy hasznos észrevételeikkel támogassanak minket a munkában (értsd: csinálják meg helyettünk, közben meg dünnyögjenek az orruk alatt olyan hülye szakszavakat, mint az ABAP, RFC, shortdump, és társaik, de ez a része nem kötelező)

+1. a fentebb említett feladatok szövegét egy gép generálja, így esélyünk sincs arra, hogy esetleg értelmezhető mondatokban kapjuk a problémaleírást, helyette majdnem olyan képességeket kíván a felfogásuk, mint amilyen a Matrix-ban Neo-nak volt az első rész végén

Szóval erősen úgy fest, hogy lassan véget érnek víg napjaink, és tényleg neki kell állnunk a munkának, nem lesz játék és mese sohamár a meló. Őszintén szólva nem is bánom, talán gyorsabban fog eltelni a munkaidő.

Amúgy ma lefrissítettem a WordPress-t a legújabb, 2.9-es verzióra, ami olyan megdöbbentő új funkciókat nyújt, amelyek segítségével lehet csinálni ilyeneket:

Csodálatos nem? Ha nem lenne ez az új képmódosító funkció nem tudtam volna a Tündét ennyi szögből megmutatni nektek (csak segédprogram segítségével)! Ezen kívül van még néhány elhanyagolható újítás, mint pl. az egyszerűsített videóbeágyazás, meg a hasonló elhanyagolható hülyeségek, de ebből ti úgyse fogtok észrevenni semmit, csak az én életemet könnyítették meg ezek a drága emberek.

Amúgy ma végre újra érezhettem a hétfői delírium mámorát, ami főleg a héten megszokott 12-13 órás alvás helyett tegnap osztályrészemül jutó 4(!) okozott. A reggeli buszozásról akartam is írni egy gyönyörű lírai akármit Hajnali szeánsz címmel (kell fel a Nap, hideg párában úszik a láthatár, stb,), de rá kellett jönnöm, hogy akárhogy töröm magam akkor se tudok izzadságszagú kín-költői képeknél többet kipréselni magamból. Sebaj, az ember legyen tisztában a korlátaival ugye 🙂

A hétvége amúgy rendkívül eseménydúsan telt el, sikeresen megúsztam egy kiruccanást a szakadó hóban Győrbe szombaton, mivel közösen úgy döntöttünk asszonnyal, hogy nincs kedvünk csövezni egy jót ilyen időjárás mellett egy PASO-koncert miatt. Maradtunk is szépen a jól megszokott hétvégi ütemterv mellett: Klastrom (Pápa egyik legeklektikusabb kocsmája, az úri közönség rendszeresen verekszik, imádom), sör, bor, és csocsó. Múlt héten így is tiszteletünket tettünk a Bridge-ben (a már említett város egyik legjobb főiskolás gyűjtőhelye) egy könnyűdrog-használóknak rendezett „bulin” (értsd: szar reggae-zene, és magas egy négyzetméterre jutó rasztás-koncentráció, akiknek túl kevés volt a vér a THC-jükben, legalábbis ránézésre), ahol volt szerencsém megtapasztalni újfent, hogy miért utálom ezt a stílust. Megnyugtató volt az eset abból a szempontból, hogy megintcsak rájöttem, hogy nem fenyeget annak a veszélye, ami annyi haveromat utolérte már, és átpártoltak a rock/metál/altervonalról erre a lötyögős értelmetlen bizonyos tudatállapotban leledző fiatalokra specializálódott szarra.

Visszatérve az utóbbi napokra: hét közepéig tutira lesz pár post, de utána kezd kicsit esetlegessé válni az online-létem, például csütörtökön szinte semmi időt nem fogok magamat a hálózatra dokkolva tölteni, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy megyek jóapámhoz Pestre karácsonyozni. Végülis nem is baj, ha nem lesz friss cucc, nektek se javaslom azt, hogy az év végét a gép előtt töltsétek, mert ilyenkor a család körében kell ünnepelni a szeretet ünnepét… vagy legalábbis törekedni kell arra, hogy minden nap az alkohol mámorának ködében ússzon, ha már úgyse kell dolgozni 🙂 Tudom javasolni Szentestére a következő programot: családi események lerendezése után tessék szépen könnyes búcsút venni tőlük, majd ismerősökkel-haverokkal tessék testületileg elvonulni inni 🙂 Tavaly nekem is jól sikerült: hajnali 2-3 fele arra lettem figyelmes, hogy épp hányom le otthon a porszívónkat, annyira túlcsordult bennem a karácsonyi hangulat, de ez már egy másik történet 🙂

Ezzel a kis játékkal szeretnék minden blogolvasómnak előre is Boldog Békés Karácsonyt kívánni (és ígérem, hogy többet szóba se hozom az egészet)!

Tovább »

… is szarjanak sünt! A pofátlanság, és bunkóság, ami átsüt a legújabb reklámjaikból az egész egyszerűen elképesztő!

Kezdődött ezzel a hülye buzi fukszos műmájer paraszttal, akit a Sziget-reklámból nyúltak, de míg az vicces, és szellemes volt ez inkább csak kurva idegesítő:

Aztán a legújabb, pár hete adagolt ‘Egyet vissza személyi kölcsön’-ös promójukban szereplő kitartott elkényeztetett hivatásos kurva sztereotípiája is eléggé a jóízlés határait feszegeti:

Érdekes a videóban elhangzó „Ő nem a mi emberünk” duma, folytatódhatna úgy is, hogy „… mert neki van pénze, azt ne firtassuk honnan. Viszont neked, a csóró panelprolinak van egy ajánlatunk!” A reklám végén azt a „Ti tudjátok”-at (főleg a hangsúlyát) meg tényleg nem szeretném kommentálni.

A Raiffeisen tényleg ilyen prosztó reklámspotokkal akar szimpatikusnak tűnni? Rúgjátok ki ezeket a marketingesnek csúfolt beképzelt juppiekat, amíg nem késő!

Ezt persze ne tessék most a csillagászathoz kötni, nem arra értve mondom (már csak azért sem, mert ahhoz még annyit se konyítok, mint a következő témához). Táguló világ alatt azt értem, hogy ma körülbelül fél óra megfeszített keresgélésembe tellett, mire utolsó esélyként előkapartam a – már régóta nem használt – Firefox előzményeiből a következő videót. Félő volt, hogy egész egyszerűen elveszítem, mintha az internet óceánjába ejtett értékes karóra lenne, amit lassan elnyel a sötétség, miközben a mellvéden át bámulod. Érdekes érzés volt, pedig emlékeztem rá, arra is, hogy miről szólt, melyik videomegosztón láttam pár hónapja, és mégis alig sikerült újra rátalálnom! Tessék megnézni, elég tanulságos a drága:

Megdöbbentő és sokkoló tények sorjáznak ebben a remekműben. Aki nem ért angolul, annak csak néhány:

• hamarosan Kínában lesz a világ legtöbb angolul tudó embere
• 2010 tíz legkeresettebb munkája még nem is létezett 2004-ben, ebből következően most olyan feladatokra készítjük fel a jövő generációját, amikről még mi sem tudunk
• 2008-ban nyolcból egy házaspár az interneten ismerkedett meg az USA-ban
• minden egyes hónapban 31milliárd (31,000,000,000!) keresést bonyolít le  a Google, 2006-ban ez a szám még csak 2,7milliárd volt
• napjainkban kb 540000 szó van az angol nyelvben, ez ötször annyi, mint amennyi Shakespeare idejében volt
• ha vesszük azt az információmennyiséget, amit egy hétre való New York Times tartalmaz, akkor olyan adagot kapunk, amellyel egy XVIII. századi ember csak egész élete folyamán találkozhatott volna
• 2008-ban a generálódó információ mennyiségét körülbelül a 4 exabyte (negyvenmilliárd gigabyte, ha a videó 10^19-jével számolunk!) környékén lehetett belőni (elképzelni se tudom, hogy ez a szám mekkora 2009-ben), ez a szám több, mint az ezt megelőző 5000 év termése
• 2013-ra a prognózisok szerint megépítjük az első olyan számítógépet, ami az emberi agy kapacitását (mondjuk azért jó lenne tudni, hogy milyen értelemben fogja)
• 2049-re egy 1000 dollárba kerülő számítógép teljesítménye meg fogja haladni a teljes emberiség számítási kapacitását (nagy cucc: az enyémet már a C64-em is bőven meghaladta annak idején :))

So what does it all mean, azaz Mit is jelent mindez? – teszi fel a kérdést a videó készítőgárdája a végén. A kérdés jó, de válaszolni persze nem könnyű, márcsak azért is, mert marha nehéz a jövőre vetítve következtetéseket levonni. Ami már ma is érezteti a hatását az az, hogy sokkal jobban igénybe kell venni az agyunkat, mint bármikor az emberiség történetében, erről szól a következő hír is:

Napi 34 gigabájt adatot préselünk az agyunkba

Fáradtnak, kimerültnek érezzük magunkat a nap végére? Nem csoda, hiszen friss kutatási eredmények szerint napi mintegy százezer szóval találkozunk, nem beszélve a tévézésről, rádióról számítógépes játékokról, vagy akár az újságok, magazinok tartalmáról. Az információ-túlterhelésről készült felmérés ráadásul nem is vette figyelembe a munka során feldolgozott információkat.

Egy átlagos felnőtt napi 100 500 szóval találkozik naponta – derül ki a University of California San Diego (UCSD) és az Oxford egyetem közös felméréséből – értesült a Daily Mail. A kutatók ráadásul csak azokat az időszakokat vizsgálták, amit szabadidő formájában töltünk el, beleértve a mozizást, a tévénézést, a telefonbeszélgetéseket, valamint az újságolvasást.

Mindezzel együtt a tudósok szerint napi mintegy 34 gigabájt információt dolgozunk fel – állítja Roger Bohn az UCSD kutatója. Ez körülbelül ötöde egy napjainkban kapható, belépő szintű laptop merevlemez-kapacitásának.

(forrás)

Elképesztő mennyiségnek tűnik ugye? Naponta bő 7 DVD-nyi információt kell feldolgoznunk, ami nem kevés. Lehet, hogy ez is egy újabb civilizációs ártalom forrása lehet? Lehet, hogy az ilyen mindenre okot keresők, mint én mostantól foghatják arra, hogy stresszesek, hogy túl sok inger érte napközben?

Lehet, hogy csak bemesélem magamnak (mert alátámasztani nem tudom), de én így érzem: sokszor szabályosan már rosszul voltam munka közben/után az engem ért sok internetről érkező adattól, benyomástól. Legszívesebben kikapcsoltam volna az egész kócerájt a francba, amit persze nem szabad, mivel a munkaeszközöm elvileg 🙂 Komolyra fordítva a szót: tényleg el kéne gondolkodnunk azon, hogy jó irányba megyünk-e egyáltalán, tényleg attól leszünk-e boldogak, ha mindig mindenről tudunk, egész nap pörgünk, hajtjuk a pénzt, és még este is csak azon jár az agyunk, hogy mit tehettünk volna jobban napközben.

Néha irigylem a száz-százötven évvel ezelőtt élt embereket: bár nem élt mindenki ilyen jól, mint manapság akár a szegények, mégis nyugodtabb életstílusban, kevesebb frusztrációval élhették le az életüket. A videóban is vázolt folyamat jelenleg exponenciálisan gyorsul, de vége lesz egyszer egyáltalán? És milyen lesz az a vég? Ha nem lesz vége, akkor tényleg bekövetkezik az, hogy a gépek okosabbak lesznek nálunk minden értelemben? Furcsa, és ijesztő belegondolni, hogy a most még fikciónak tartott Skynetes-Terminatoros téma egyszer véres valósággá válhat. Tudom, ezt én is hülyeségnek tartom, de elég kicsit beleérezni abba, hogy mennyire felpörgött a világ, és egyből nem tűnik olyan hihetetlennek…

Ez a post 5,08 Kb-nyi szöveget, és több megányi képet/videót tartalmazott.

Épp hallgatom háttérzajként a Discovery-t, ahol a következő párbeszéd zajlott le a patkányirtó fószer és a radikális állatvédő néni között:

– Az a helyzet, hogy csak a lábára csapódott rá a csapda, és most épp próbál kiszabadulni. Az ilyen helyzetekben az a leghumánusabb, ha fejbelövöm. Ilyenkor ez a bevált gyakorlat.

– Úristen! Nincs más megoldás?

– Esetleg megfojthatom, ha ön így szeretné.

Jó hogy nem ajánlotta fel, hogy sortüzet vezényeltet ellene 😀