Ráktalicska

Ma reggel ez fogadott a munkahelyemen:

Legyetek átkozottak!!

(Amúgy kíváncsi leszek hányan mondanak fel emiatt )

UPDATE: hála az égnek csak valami ideiglenes kimaradás volt, most már újra működik az oldal. Végre újra nincs semmi akadálya a produktív munkának

Meghalt Leslie Nielsen, a zebrán majdnem elgázolt egy autó reggel (és természetesen még a sofőrnek állt feljebb), otthon felejtettem a tisztálkodós szütyőmet (szóval a kontaktlencse kivétele is nehézkessé válik a héten, max úgy fogok kinézni szerdára mint egy angóranyúl), van a zsebemben hozzávetőlegesen négyszáz forint… netán hétfő van?!

Ha már megvan a feeling, akkor következzék egy témába vágó klasszikus megboldogult kölyökkoromból:

… szembejön velem a neten ez a kép, akkor komolyan mondom a fejemre borítom a laptopot, felpattanok a helyemről, és a munkatársaim őszinte megrökönyödésére hisztérikusan röhögve kiviharzok a parkolóba autókat nyalogatni:

Ha most nem akarok hülyét csinálni magamból, akkor nem szabad ráfrissítenem a blogra, csak nyomni egy publikálás gombot. Drukkoljatok!

Vannak helyzetek, amikor az ember legszívesebben ordítana, miközben rendkívül választékosan szidná az Eget, a Jóistent,  annak fiát, és persze a kiváltó okkal kapcsolatba hozható szervezetek, emberek, és vállalatok vezetőinek felmenőit, rokonait, szomszédait, háziállatait, és általában mindenkit, aki szóba jöhet.

Tipikusan ilyen helyzet volt az is, ami ma reggel történt meg velem, legszívesebben írtam volna egy választékosan megfogalmazott “na elmentek ám ti a picsába” üzenettel bíró levelet a Steam-et üzemeltető Valve-nek, már ha nem lettem volna tökéletesen tisztában azzal, hogy semmi értelme azon kívül, hogy – stílszerűen – levezetem a gőzt.

A sztori még hétfőn kezdődött: egy Amerikában élő virtuális barátom írta Steam chat-en, hogy a Left for Dead nevű multis zombimészárolda két része elképesztő mértékben le van árazva a webshopban, és hogy ha gondolom akkor vegyem meg, mert most érdemes. Konkrétan ennyibe került, ez átszámítva most kb. 1800 HUF:

Ezen felbuzdulva egyből utaltam is kemény kétezer forintot a PayPal-emre, mivel nálam nincs összedrótozva a számlámmal, azaz nem tud lecsípni belőle, ha fizetni akarok rajta keresztül (tudom, hülye vagyok).

Természetesen eltelt azóta két-három nap, ma éjjel jött valamikor a mail a PayPal-től, hogy jóváíródott a befizetés. Reggel az első dolgom az volt, hogy gép bekapcs, felmegy Steam vonatkozó weboldalára, ahol a következő látvány fogadott:

Tipikus IJB: két nap alatt visszaárazták az eredeti értékére…

Azért az vicces, hogy a Google szerint még mindig óccsó:

Azon filózok mit kezdjek ezzel a 2000 forinttal most a PayPal accomon. Maximum megveszem a Minecraft-ot még egyszer, az kijön ennyi pénzből

~ -nak nevezzük, amikor az Index lehoz egy olyan szösszenetet a MAL vezetőjével, Bakonyi Zoltánnal, amelyről ordít, hogy azért íródott, hogy minél kedvezőbb színben tüntessék fel, úgymond emberközelibbé tegyék őt. Nézzünk néhány példát a szövegből, ami ezt támasztja alá:

Bakonyi Zoltánt is megérinti a látvány, mert hirtelen egy aluminiumos mondással rukkol elő: “Két biztos dolog van, a múlt meg a vörösiszapkazetta.”

Negyvennyolc órája nem aludt, jegyzi meg zavartan, de felesleges a magyarázkodás, mert ez látszik a tekintetén is.

Zihál, ahogy kaptatunk a katasztrófa sújtotta gát oldalában, hangja néha elbicsaklik

“Itt olyan természeti összejátszásról van szó, amely a tervezésnél még nem állt fenn” – mondja Bakonyi Zoltán, én pedig nem kérdezek vissza.

Namármost: csak sejtem, hogy miért íródott ez a cikk, amelyben megpróbálták a vállalatvezető emberi oldalát megmutatni, aki olyan nyilatkozatokkal borzolta a kedélyeket hét elején, mint hogy a vörösiszap méter magas sávja erős slaggal lemosható a házak faláról (meg gondolom a kárpitozott berendezési tárgyakról is), továbbá nem káros az egészségre, az a bő száz ember is csak poénból került kórházba égési sérülésekkel. Lehet, hogy ahogy öregszek úgy válok egyre paranoidabbá, de van egy olyan gyanúm, hogy ez az írás (amit természetesen címlapon főhírként tálalt az Index még reggel) csak az első lépcsőfok a szerecsenmosdatás hosszú, és fáradságos műveletében, amelynek az lesz a vége majd néhány hónap, év múlva, hogy felmentik a MAL Zrt. vezetőit a felelősség alól, esetleg ráverik a balhét valami szerencsétlen ellenőrre, aki a hierarchia legalján kullog, és mellesleg nem ő a 28. leggazdagabb magyar, mint ez az ember.

Amúgy is gusztustalan a teljes magyar média: a TV2-es Aktív nevű bulvárműsor szerkesztői is voltak olyan pofátlanok, és szavazásra bocsátották, hogy “Ön felhívta-e már a Nemzeti Segélyvonalat? Igen/Nem”, ezzel megadva a lehetőséget ostoba embereknek, hogy a csatorna zsebét tömjék olyan pénzzel, ami mehetett volna a károsultaknak is (további infók itt). Visszatérve az Indexre: nem elég a fenti húzásuk azért ők is megpróbálnak minél nagyobb szenzációt csinálni a katasztrófából:

Egy komment a videó eredeti helyéről:

Ez a pár “újságíró” milyen élvezettel beszél, karrierjének jó tesz, hogy ott lépked a sárban…
Nem bírom ezt az Index-stílust.

Most már én sem. Gusztustalan, és manipulatív módon közelítették meg a helyzetet! Minden ez, csak nem pártatlan tájékoztatás!

A Bünti blog tollaival ékeskedek, amikor ezt a címet adom ennek a postnak, de a kapcsolatom ezzel a bankkal most már tényleg kezd annyira dühítővé válni, mint azok a jelenségek amikről ők szoktak írni. Nem elég, hogy az utóbbi két évben voltak kifejezetten megalázó élményeim is némelyik bankfiókjukban (amelyekről persze nem a bank tehetett, hanem az előző munkahelyem, hogy röhejes összegekkel szúrták ki a szemem hónapról hónapra), ma kiderült, hogy ha minden így marad, akkor akár hosszú évekig is kénytelen leszek elviselni, hogy minden hónap legvégén addig hívogatnak, amíg fel nem veszem, hogy elmondjam újra és újra ugyanazt minden egyes alkalommal.

A történet 2008 augusztus 26.-án kezdődött. Ez volt az a nap, amikor jóanyámmal beballagtunk a pápai Raiffeisen fiókba, hogy kézjegyünkkel hitelesítsük a bankkal kötött egyezségünket, miszerint az elkövetkezendő röpke húsz évben odaadom a fizetésem java részét nekik, addig is lakhatok az ő pénzükön vett házban, mert jó fejek velem. Hagyjuk is a fenébe a dolog azon aspektusát, hogy a féléves kamatelbírálásom valahogy mindig arra a napra esik, amikor a svájci frank épp’ a legújabb történelmi csúcsot döntögeti (ezalatt értsd: most egy hónapja 220 felettivel számoltak), meg hogy kereshetek akármennyit, a törlesztésem így is, úgy is a fele, vagy még annál is több fog maradni (legalábbis jelenleg kurvára úgy fest), mert ma az a kedves szokásuk dühített fel, hogy ha már pár napja késel a befizetéssel, akkor elkezdenek hívogatni telefonon. Eleinte csak naponta egyszer, aztán – ha nem érnek el – akkor akár többször is, néha a leglehetetlenebb időpontokban. A csúcs eddig a péntek este fél nyolc volt, de már izgatottan várom, hogy mikor csörgetnek fel mondjuk hajnali fél négykor (már persze ha tudnának, de ez ellen már intézkedtem ). Namármost: ha meg lehetne változtatni a törlesztés napját, akkor nem lenne semmi gond, átrakatnám mondjuk minden hónap 5.-ére, amikor már biztos van rajta pénz. De ezt nem lehet, mindenképpen 26.-án (azaz a szerződéskötés napján) akarnak emelni! Az emelés, és a fizetésnap közötti 7-8 napban viszont a világból is ki tudnak kergetni azzal, hogy hiába nem veszem fel akár 5-6 alkalommal sem (ez talán megérthető, nem mindig van az ember abban a hangulatban, hogy behajtási csoportos bankosokkal bájcsevegjen), akkor is újra és újra próbálkoznak.

Ezek a telefonbeszélgetések általában ugyanúgy zajlanak: megkérdezik az adataimat (mert azokkal aztán 1000%-osan be lehet azonosítani), aztán meg hogy mikor lesz pénz a számlámon. Ma kétszer próbáltak hívni, egyszer sem sikerült beszélnem velük (első alkalommal két percig zenéltek nekem, ezért letettem, másodszorra pedig megszakadt), így én hívtam fel őket, miután hazaértem a munkából. Megkértem a hölgyet, hogy ugyanmár vegye már ki azt a pipát a “hívandó” felirat mellől az adatbázis-kezelőben a nevemnél, vagy valami, mert már kezd rohadtul elegem lenni abból, hogy minden kibaszott hónapban le kell folytatnom egy meddő, értelmetlen, és csak a stressz-szintemet növelő beszélgetést, amelyben minden kurva alkalommal el kell mondanom, hogy bazmeg, ha körberohanom a belvárost egy döglött antiloppal a fejemen, és egy rózsaszín alapon piros szívecskés esernyővel a kezemben, mint valami elbaszott Mary Poppins akkor sem tudok nektek pénzt prezentálni a kérdéses időpontban a számlámon! Természetesen megértette a problémámat, biztosított arról, hogy nem azzal van a baj, hogy ő nem akarja, csak a rendszer nem engedi, hogy ezt a “basztassuk a JonC-t potyára hónap végén IGEN/NEM” beállítást megváltoztassa. Erre én közöltem vele, hogy érdekes, tavaly ezt még a kollégája meg tudta oldani, utána volt is egy gyönyörű, nyugalmas fél évem, amelyet mint életem legboldogabb szakaszát könyveltem el magamban. Válasza az volt, hogy az lehet hogy akkor meg lehetett változtatni, de most már nem lehet. Végül még húztuk egymás idegeit egy kicsit, megnyugtatott, hogy valószínűleg még a következő napokban fognak hívni a kollégái (itt azért majdnem kiszaladt a számon valami túlontúl vulgáris kifejezés egy nővel szemben), majd elbúcsúztunk egymástól, amelyet én meggondolatlanul egy viszhallal oldottam meg (na még csak az kéne).

Szóval jelenleg úgy áll a helyzet, hogy akár éveken át el kell viselnem, hogy minden hónap végén basztatnak ezek a drágák telefonon, és akár éveken át el kell nekik újra és újra és újra mondanom a fenti döglött antilopos hasonlatot, persze finomított formában. Aztán lehet hogy 2013 környékére elfogy a cérna, és konkrétan ki fogom majd fejteni az épp aktuális diszpécsernek ezt a gyönyörű költői képet a teljes valójában is:)

Végezetül a kérdésem: más bankok is így oldják meg, ha pár napja lógsz a “jogos” jussukkal, vagy csak a Raiffeisen-nek van ilyen ügyfélbarát módszere erre?

Izgalmas szemelvény következik egy rendszeradmin mindennapjaiból, öveket bekapcsolni!

Ma reggel egy csodálatos lebaszást sikerült átvennem a munkahelyemen egy olyan melóval kapcsolatban, amit még múlt héten csináltam meg valamelyik délután. Órák óta nyomozom, hogy miért nem akart működni az általam végrehajtott módosítások után a szóbanforgó SAP, de jelenleg úgy fest, hogy valamiféle technikai paradoxon, tértorzulás, esetleg a jó öreg zavar az Erőben vezethetett oda, hogy ma reggel azzal fogadjanak a kollegáim, hogy “ezt elbasztad, de nagyon”.

A logika, és a tények azt bizonyítják, hogy annak úgy működnie kellene, ahogy én csináltam, mégis meghalt a rendszer. Vázolom a szituációt:

múlt héten szerda délután módosítanom kellett két file-t az egyik szerver egyik könyvtárában. Nevezzük őket egyik.txt-nek és masik.txt-nek csak az egyszerűség kedvéért. Mivel csak este nyolckor kellett érvénybe lépniük a bennük tárolt paramétereknek, ezért csináltam mindkettőről másolatot, és azokban módosítottam a sorokat azzal a szándékkal, hogy majd ha eljön az ideje (még volt hátra fél órám), akkor szépen felülírom az eredetiket, és mindenki happy lesz. Ennek értelmében létrehoztam az egyik.txt_new és a masik.txt_new nevű file-okat, amikben megejtettem a módosításokat, ahogy azt illik. Eljött a nyolc óra, felülírtam az eredetiket (eddig érthető? ), volt nagy öröm, boldogság, pezsgőbontás, büszke telefonhívás a főnöknek, melyben közöltem vele, hogy a művelet teljes sikerrel zárult.

Egészen ma reggelig ebben a boldog tudatban éltem a kis életemet, végeztem a dolgomat, keltem fel reggelente, mit sem sejtve hogy időzített bombaként ketyegve már vár rám a tragédia…

Tegnap délután ugyanis a – már említett – főnököm két másik kollegájával karöltve 3-4 órán át dolgozott az – állítólag – általam okozott hiba elhárításán… Ennek volt eredménye a ma reggeli lebaszás is, ugyanis a rendszer behalt az általam elvégzett módosítások után, ugyanis nem stimmeltek a file-ok, hülyeségek voltak beleírva némelyikbe, sőt ha még kicsit tovább kutakodtak volna a rendszeren szerintem kiderült volna az is, hogy én tehetek a Mexikói-öböl olajkatasztrófájáról, meg a chilei bányászok föld alatt rekedéséről is.

Most persze felmerülhet a kérdés, hogy miért sírom el ezt a sérelmemet a blogomon, miért nem tartom meg magamnak a “kedves” szavakat, amiket reggel kaptam, ha már ilyen balfasz voltam. Azért nem teszem ezt, mert – most jön a csavar! – összehasonlítottam az általam a szerveren hagyott egyik.txt_new, és masik.txt_new nevű file-okat azokkal, amiket tegnap javítottak a kollegáim, és megegyeznek egymással. Nem követtem el hibát! Nyoma sincs az általuk említett összekevert soroknak, és hasonlóknak, minden stimmel, és a helyén van!

Innentől kezdve úgy gondolom, hogy csak két verzió létezik: az egyik az, hogy egy drága német kollega turkálhatott bele a munkámba, csak khm… elfelejtette megemlíteni, és most én kapom a lebaszást az ő khm… feledékenysége miatt. A másik pedig az, hogy kurvára kezdek meghülyülni, és csak a saját baromságomat hajtom, amikor azt mondom, hogy márpedig én nem csesztem el semmit. A következő lépés a muszájdzseki lesz, már látom előre

Remélem nem haragszol, hogy ezt nem engedtem át a moderáción. Ja, és az IP/nickban-t nyugodtan vedd személyeskedésnek. Győri paraszt.

Egyre kevésbé vicces ez a “szeretnémkérniafrankhiteleseknekaneotonfamiliátólakétszázhúszfelettcíműszámot” nevű humorbonbon. Ma már hallottam vagy háromszor, a negyediket most már levadászom. Amúgy is sokkal jobb a “szeretnémkérnialakástűzbenmegégettanyósomnakaromantiktólaszeretemabőrödillatát” verzió, bár az is igaz, hogy az ritkábban aktuális.

Olcsó és hatásvadász húzás lenne részemről emberek vallásosságából viccet csinálni, de vannak olyan mozgalmak (szekták?), amelyekkel kapcsolatban nyugodtan megteszem, mivel szerintem ezeknek az égadta világon semmi közük a hithez, Istenhez, vagy akár a Biblia tanításaihoz. Magyarországon még csak bimbódzik ez az egész, egyelőre egy ismertebb ilyen csoportosulásunk van (hálistennek), a Hit Gyülekezete, amelynek élén Sándor atya osztja az észt minden vasárnap az ATV-n, és az interneten stream-elve, nehogy valaki lemaradjon róla. Volt honnan venni a gyülialapítás ötletét: Amerikában már évtizedekre visszanyúló hagyományokkal rendelkeznek a hasonló mozgalmak, amelyek jóval radikálisabb módszerekkel dolgoznak/tak, mint Sanyi bácsi, így nem volt elképzelhetetlen a csoportos öngyilkosság sem az eljövendő Világvége/Özönvíz/Sáskajárás/Kötelező Cölibátus elleni preventív cselekvés okán. Nem kívánom az – állítólag – hetvenezer követő halálát, ezért remélem, hogy nem arról fog szólni az utolsó Vidám Vasárnap, hogy Sándor a nagy közös éneklés közepén egy kézmozdulattal jelzi a segítőinek, hogy nyithatják a gázcsapot, de a párhuzam szerintem elég nyilvánvaló az amerikai szektákkal, azok zártabb működése, erőteljesebb fanatizmusa ide vagy oda.

Valahogy úgy vagyok ezzel is, mint a Jobbikkal: én még normális követőjével egyiknek sem találkoztam, és ez most nem ferdítés, vagy a poén kedvéért történő túlzás. A lelkileg sérült, kisebbségi komplexusokkal, sőt durva paranoiával küzdő embertársaink nagy része vágyik efféle akolba, ahol együtt bégethet a többi vele együtt “gondolkodóval”. Az akolmeleg iránti vágyakozás a mozgatórugója mindkét mozgalomnak: a reménytelenségbe süllyedt, kisemberségét legmélyebben megélő réteg az, amelyik képtelen átlátni a világ szövevényét, és szüksége van valakire, aki megmondja helyette, hogy merre menjen, legyen annak neve Sanyi bácsi, a Jóisten, vagy éppen Vona Gábor. Nem akarok igazságtalan lenni azzal, hogy leszűkítem a tünetegyüttesben szenvedők táborát a Hitgyülisekre, meg a Jobbikosokra: jócskán megtalálható ez a típus a két nagy párt követői között is, csak valahogy a Jobbikban, meg Sándor atya hívei körében nagyobb a koncentrációjuk, mint mondjuk a FIDESZ/MSZP-ben, és a Katolikus Egyház hívei között.

Az ilyen mozgalmak vezetőinek kezében hatalmas fegyver van: a tömegek manipulációja. Aki van olyan idióta (már bocsánat), hogy mer vakon hinni egy szervezet vezetőjének, annál könnyen elérhető az az állapot, hogy elveszti a saját ítélőképességét, és képes kikiáltani ellenségnek bárkit, akire a vezére rámutat (vonatkozó postom itt). Az agymosott zombik hordáinak előállítására való képesség az, ami miatt ijesztő mindkét csoport, és ezúttal lényegtelen a vallási vagy éppen politikai színezetű álca. Ezek az emberek (és mostantól pont az eddig leírt érveimre hivatkozva mosom össze a két tábort) két lábon járó magnetofonokká lettek alakítva: ha leülsz valamelyikkel vitázni, vagy akár csak beszélgetni, akkor szinte hallani a Play-gomb halk kattanását, amiből észreveheted, hogy mostantól kezdve nem fogsz tőle saját gondolatot hallani, csak az előre rögzített párt/gyülihablaty fog dőlni a szájából. Ezért tartom ijesztőnek az egészet: önálló gondolatok híján vegetáló hullák tömegeit keltik életre ezek a prókátorok…

Most komolyan: önálló akarattal bíró ember leír ilyet?:

Amikor elmentem elöször a HIT gyülekezetébe be sem engedtek az ajtón.
Kidobtak.
Ezért úgy gondoltam, hogy ha Ennyire komolyan veszik az Istenbe vetett hit által a szolgálatot, akkor ott biztosan olyan munka folyik ami Tetszik Istennek.
Az ajtóban állva átjárt a Szentlélek. Amikor hazafelé ballagtam, nagyszerű embernek gon…doltam a gyülekezeteseket. De csak egy év után, amikor leszereltem a hadseregből tudtam egy házicsoporton keresztül csatlakozni.
Nem bántam meg azóta, egyszer sem.

Itt a másik kedvencem:

Nagyon hálásak vagyunk családommal, hogy megismerhettük Istent, és rajta keresztül Sándort!

Hmm… nem értek hozzá, de nem fordítva kéne lennie annak a sorrendnek, ha már tényleg annyira szükséged van erre a köpcös hatvanasra ahhoz, hogy megismerd Istent?

Akit érdekelnek még a fentiekhez hasonló aranyköpések, azok itt mazsolázhatnak továbbiakat.

Bár lehet, hogy egyeseknek a fentiek alapján úgy tűnhet, de nem vagyok ateista (sőt, lehet hogy egyesek szerint én vagyok maga a Sátán, vagy Saddam Hussein és Hitler közös reinkarnálódása, de nem, ez sem igaz). Egész egyszerűen látom, hogy mire megy ki a játék: minél több akaratgyenge, szorongó, bizonytalan, stb. ember egy zászló alá gyűjtése valamiféle cél érdekében, ami lehet olyan egészen prózai mint mondjuk a profit, de lehet valami annyira bizarr is, amihez kevés a fantáziám.

Nem mondom azt, hogy a vallásosság mint jellemvonás olyan emberre vall, aki nem tud racionálisan gondolkodni, vagy hogy lelkileg lenne megrokkanva. A hit igenis kell, igenis fontos. Nem tudom megérteni azokat a modern felfogású seggfejeket, akik csak a saját nagyságukban, az egojukban hisznek, és úgy gondolják, hogy nincs szükségük valami erőben való hitre, legyen az Isten, Buddha, vagy akár a jó öreg Karma. A vallás igenis fontos még ebben az elképesztően technokrata világban is. De: Sándor atya, és sleppje számára a vallás nem cél, hanem eszköz, és ugyanez igaz a Gabira is: egyre kevésbé valószínű, hogy a párt politikája másról is szólna a hangulatkeltésen, és a droidhadsereg felállításán kívül. Közismert tény, hogy ha egy ország szarban van gazdaságilag (220 felett a CHF, hogy örültem én ennek a hírnek), akkor a lakói a valós problémákkal való szembenézés helyett gyakran (sőt: mindig) hazugságokba menekülnek, azokhoz a vezetőkhöz verődnek, akik azt mondják, amit hallani akarnak. Így szoktak megerősödni a radikális mozgalmak, annak idején Hitler is így került hatalomra. Csak remélni tudom, hogy ez nem fog megismétlődni – és szintén csak bízni tudok abban, hogy nem valami liberális seggfej picsogásának hatott, amit most leírtam, már csak azért sem, mert egyik sem vagyok. Liberális legalábbis tutira nem