Az előző tréfás hangvételű posthoz kapcsolódóan úgy éreztem, hogy kicsit ki is kell fejtenem ezt az egész linuxosdit, amelybe tegnap este belefogtam. Őswindows-osként (még a 3.11-gyel kezdtem a pályafutásomat) nem nagyon találkoztam eddig még ezzel az operációs rendszerrel (leszámítva egy múlt ködébe vesző UHU-Linux telepítést egy idegen gépre, és néhány eltöltött hetet a régi céges gépemen figyelő valamilyen verziójával), de alapvetően fogékony vagyok minden újra: Winamp helyett AIMP, Explorer/Firefox helyett Opera, Media Player helyett SMPlayer, és most Windows helyett (pontosabban párhuzamosan) Linux lett a szívem választottja. Egyelőre csak ismerkedünk egymással, de úgy érzem, hogy fényes jövő előtt áll a kapcsolatunk 🙂

Hihetetlen, de igaz: egy átlag user (értsd: net, szövegszerkesztés, zenehallgatás, filmnézés kombó) számára tökéletes lehet valamelyik Linux disztribúció, ráadásul mindezt ingyen és bérmentve veheti igénybe folyamatosan frissülő naprakész, és kiterjedt szoftveres támogatás mellett! Még a kezelőfelületet se nagyon kell szokni, tegnap este nálam speciel így nézett ki:

Komolyan mondom, hogy Windows után néhány perc alatt megszokható, és nem igényel semmiféle hozzáértést a használata! Ami elsőre furcsa volt, az az Alkalmazások -> Szoftverközpont nevű menüpont, amely segítségével pikk-pakk letölthető bármilyen program, amire szükségünk lehet, ráadásul nagy részük ingyen! Van a rendszerre Operától elkezdve Chrome-on át Open Office-on keresztül Pidgin-ig minden, tehát – a játékokon kívül – minden feladatra megtalálhatjuk a megfelelő alkalmazást.

Ami a legjobban tetszett az egészben az a telepítése volt. Első körben elkezdtem lehúzni a telepítő iso file-ját az Ubuntu weboldaláról, ámde – miközben csorgott lefele – ráakadtam egy Wubi nevű program leírására, amelyet elolvasva le is állítottam a letöltést, mivel egész impresszív megoldásokat kínált őkelme.

Ez egy Windows alatt futó pofonegyszerű okosság, amely a következőket csinálja: letölti a telepítő legfrissebb hivatalos lemezkép-file-ját (~700 mega, és érdekes módon torrentről húzza), majd az általunk megadott Windowsos partíción létrehoz egy ubuntu nevű mappát, és feltelepíti oda. A Windowsos file-jainak semmilyen formában nem módosítja, és nem turkál bele a FAT-táblába, nem állít be saját bootmanagert, nem hoz létre partíciót magának stb. Egyedül a C:\ gyökerében található boot.ini-t módosítja, hogy bekapcsoláskor választható legyen az Ubuntu is, erről a biztonság kedvéért érdemes egy biztonsági másolatot létrehozni mielőtt belevágunk a telepítésébe. Ha végzett, onnantól kezdve induláskor választhatunk, hogy Windowsos, vagy Linuxos napunk van éppen:

Ebben a példában Vista a már telepített Windows, de a Wubi támogatja a Windows 98-tól kezdve a Vistáig bezárólag az összes Microsoftos oprendszert (kivéve a ME-t). Arról, hogy Win7 alatt is remekel-e nincsenek információm, de – kiindulva abból, hogy a legtöbb Vistás cucc fut a hetesen is – valószínűleg igen.

Több fajta frontend közül választhatunk a login képernyőn: indíthajuk Ubuntu-ként (GNOME-mal), Kubuntu-ként (KDE-vel) és Xubuntu-ként is (ami XFCE felülettel rendelkezik, ez ajánlott a régebbi masinákhoz).

Poén, hogy az Ubuntu tudja kezelni már meglévő NTFS partícióinkat is, így bármilyen file-unkhoz hozzáférünk probléma nélkül. Nekem egy kis fejtörést okozott tegnap, hogy hogyan érhetem el azokat az adatokat, amik azon a partíción vannak, ahova az Ubuntut (illetve az ubuntu mappát) telepítettük, de némi Google-ezés után kiderítettem: a saját kis „virtuális” meghajtójának /host, és /media mappája tartalmazza őket.

Eltávolítani ugyanolyan könnyű, mint felrakni: elindítjuk a Windows-t, és a Programok telepítése/Törlése menüpontban rábökünk az uninstallra, mintha egy sima programot akarnánk törölni. Ez visszaállítja a boot.ini-t, és törli az ubuntu mappát 🙂 Hihetetlen.

A végére – a sok ömlengés mellé – egy kis feketeleves:

1. mivel úgymond „virtuális” filerendszerből gazdálkodik (nincs szükség saját dedikált partícióra), ezért a lemezműveletek kicsivel lassabbak, mint alapesetben

2. ha figyelmetlenek voltunk a telepítésénél, és túl kevés helyet adtunk meg neki (mint ahogy én is), akkor akár az első rendszerfrissítési próbálkozásnál belefuthatunk abba a hibába, hogy reklamál  miatta. Hiába van az adott partíciónkon akár többszáz giga szabadon, ha az Ubuntu saját filerendszere szűkre van szabva. A hibát én a következő módon orvosoltam:

először is leszedtem (linux alatt természetesen) az LVPM néven futó kis toolt, és elindítottam. A kezdőablakban tessék a Resize-t választani, majd megadni az új méretet (8-10 gigának elégnek kell lennie). Ezután jó darabig elszüttyög, én közben nem is nagyon nyúltam hozzá a géphez, nehogy bekavarjak neki. Amikor végzett, feldob egy ablakot, amiben leírja, hogy mik a további teendők: tessék újraindítani a gépet, majd Windows-ba belépve megkeresni az …/ubuntu/disks mappán belül a root.disk file-t. Erről csináljunk egy backupot valahova, majd töröljük le. A tool létrehozott egy new.disk nevű file-t ugyanebben a mappában, ezt kell átnevezni root.disk-re, majd mehet egy újabb restart, és – elvileg – az Ubuntut indítva máris több hellyel gazdálkodhatunk. Ha nem akar indulni, akkor se kell kétségbe esni, mindössze a root.disk-ről készített backup-unkat kell visszamásolni az eredeti helyére.

Kicsit talán túlzottan is belementem a részletekbe, pedig az egész tényleg gyerekjáték: nem igényel több szaktudást, mint mondjuk felrakni egy Winampot, vagy akármit Windows alatt. Eltávolítani is ugyanilyen könnyű, nem teszi tönkre a Windows-t, úgyhogy ha ismerkedni szeretnél a Linux-szal, akkor ideális ezzel kezdeni!

Nyílt levél a barátnőmnek:

Kedves Juci!

Sajnos ma jött el az a nap, amit nem szerettem volna, hogy eljöjjön. Érezted Te is, én is, hogy el fog következni ez a pillanat, de titkon talán Te is reménykedtél benne, hogy talán tévedtél. Én most már tudom, hogy sajnos igazunk volt… Szakítanunk kell. Sajnálom, de Neked is meg kell értened: azok után, amit tegnap műveltem nem lehetünk tovább együtt. Az olyan paradoxon lenne, ami meggörbítené a teret, kinyitna egy dimenziókaput, amely létrehozna egy feketelyukat, amibe belezuhanna a Föld, megölve ezzel több milliárd ártatlan embert, és tengerimalacot. Ugye szereted a tengerimalacokat? Te se szeretnéd, ha meghalnának? Na ugye, most már Te is beláthatod, hogy nem szabad együtt maradnod egy olyan sráccal, aki felrakta a gépére a Linux-ot (ráadásul önszántából!), így téve meg egy újabb lépést afelé, hogy így nézzen ki:

Szerintem Te se szeretnél egy ilyennel járni, márpedig én néhány napon belül így fogok kinézni. Már érzem is… szőrösödök, egyre több a háj rajtam, és ellenállhatatlan kényszert érzek a fecskealsók viselésével kapcsolatban.
Linux-userként már egész egyszerűen nem összeegyeztethető a párkapcsolatosdi azzal a lénnyel amivé váltam. Ezentúl nőt bizony csak monitoron, illetve képregénytalálkozókon fogok látni, és holdvilágos éjszakákon át fogom magam marcangolni azért, amit tettem. Soha többé nem lehetek majd boldog, de a Linux életben fog tartani. Tovább fogok élni mint Te (vagy bármelyik kortársam), de ezért súlyos árat fizettem: eladtam a lelkem Linus Torvalds-nak.

Ezentúl sokkal jobban fel fog izgatni nálad egy kibaszott pingvin, de meg kell, hogy érts: elindult egy mutáció bennem, amivel nem tudok szembeszegülni. Jó volt veled, szerettelek, de kérlek, hogy ezentúl ne keress, ne hívj, esetleg valami instant messengeren keresztül írhatsz majd pár sort. Ha lesz időm két kernelpatch között majd visszaírok.

Sok szerencsét kívánok a párkereséshez!

JonC – újdonsült Linux-kocka

Ezt figyeljétek, azt hittem lefordulok a székről a röhögéstől, amikor olvastam: ugye a Windows 7 RC ingyenesen használható, mivel úgymond tesztelési célokra adta ki a Microsoft. Március 1.-ével „lejár” ezen példányok szavatossága, amit a kedves redmondi cég a következő módon fog a felhasználók tudtára hozni:

Starting on March 1, 2010 your PC will begin shutting down every two hours. Your work will not be saved during the shutdown.

The Windows 7 RC will fully expire on June 1, 2010. Your PC running the Windows 7 RC will continue shutting down every two hours and your files won’t be saved during shutdown. In addition, your wallpaper will change to a solid black background with a persistent message on your desktop. You’ll also get periodic notifications that Windows isn’t genuine. That means your PC may no longer be able to obtain optional updates or downloads requiring genuine Windows validation.

Magyarán ha március után is ezt a verziót használod, akkor a géped magától kikapcsol két óránként(!), és nem ad lehetőséget arra, hogy elmentsd a munkádat! 😀 Teljesen aztán június elsejével adja meg magát a drága: nem elég ez a szopatás, de még a háttérkép is eltűnik, sőt folyamatos hibaüzenetek fognak bombázni, hogy a Windows ezen példánya nem jogtiszta. Persze az egészben mégiscsak ez a két óránkénti shutdown a legmókásabb szerintem 😀

Mivel végre sikerült elejét venni a további RSS-es szopásnak végre nem savanyodik meg a szájízem, ha csak a blogra gondolok. Gyorsan ki is használom ezt a lelkesedést, és összegyűjtöm ebbe a postba az oldallal kapcsolatos fejlesztéseimből származó tapasztalataimat. Vannak közöttük viszonylag feltűnőek, és olyanok is, amiket szinte észre se lehet venni, egyvalami  azonban közös bennük: hasznosak, és praktikusak, mivel új funkciókat adtak az oldalnak, amelyek segítségével könnyebbé vált a navigáció, illetve még több infó érhető el a főoldalról. Amit nem győzök hangsúlyozni, hogy tessék backupot csinálni minden egyes módosított file-ról, sok idegeskedéstől óvhatja meg az ember, ha hozzászokik!

Nézzük őket sorban:

1. Előre – hátra nyilacskák a postok alatt:

ezt még Tsyga kérte, mivel hozzászokott az iBlog téma használata közben, hogy így lavírozzon az oldalon. Szerencsére nem volt nagy ördöngősség megcsinálni neki, és tényleg jó dolog.

Két file-t kell módosítani hozzá, illetve szükség lesz két nyilacskára is képfile-ként (bár ezeket lehet helyettesíteni << és >> használatával). Az első célpontunk a témánk single.php-ja lesz, ebben kell megkeresni ezt a sort:

<?php comments_template(); ?>

, majd ez alá bemásolni ezt a csini kis kódot:

Mentsük el, és toljuk fel a szerverre felülírva az előzőt.

Ezután jöhet a style.css módosítása, amely abból áll, hogy hozzáfűzzük (mondjuk a file aljához, de végülis mindegy) a következő sorokat:

/* next & previous post navigation */
.post-nav {
clear: both;
padding-bottom: 35px;
margin-top: 15px;
font-size: 95%;
}
.post-nav a, .post-nav a:visited {
color: #999999;
text-decoration: none;
}
.post-nav a:hover {
color: #000000;
text-decoration: none;
}
.post-nav .previous a {
float: left;
padding-left: 20px;
background: url(images/post-nav-previous.gif) no-repeat left center;
}
.post-nav .next a {
float: right;
padding-right: 20px;
text-align: right;
background: url(images/post-nav-next.gif) no-repeat right center;
}

Az én példámban van két nyilacskát ábrázoló kép a a témám images mappájában (relatíven kell rájuk hivatkozni), de ezt az elérési utat természetesen meg lehet változtatni, sőt nem kötelező képet sem használni; ebben az esetben a ‘background’ kezdetű sorokat tessék szépen törölni!

Elmentjük, feltoljuk (felülírva megintcsak az előzőt), és mostantól a postok oldalain megjelennek a navigálónyilacskák!

2. RSS-ek automatikus átirányítása FeedBurner-be .htaccess segítségével:

probléma lehet, hogy a WordPress alapból nem a Feedburner-es RSS-t ajánlja fel az újonnan feliratkozni vágyóknak (ha pl. a címsorban kattintanak a narancssárga ikonra). Ezt meg lehet oldani plugin-ek használatával is, de miért telepítsünk feleslegesen még egyet, ha néhány sor hozzáadásával is megoldható a dolog?

Ehhez a blogunk gyökérkönyvtárában figyelő .htaccess nevű file-t kell módosítanunk (illetve ha esetleg nincs is, akkor létrehoznunk).

Az enyém jelenleg így fest:

# temp redirect all wordpress feeds to feedburner
<IfModule mod_rewrite.c>
RewriteEngine on
RewriteCond %{REQUEST_URI}      ^/?(feed.*|comments.*)        [NC]
RewriteCond %{HTTP_USER_AGENT} !^.*(FeedBurner|FeedValidator) [NC]
RewriteRule ^feed/?.*$          http://feeds.feedburner.com/raktalicskafeed         [L,NC,R=302]
RewriteRule ^comments/?.*$      http://feeds.feedburner.com/raktalicskacommentfeed  [L,NC,R=302]
</IfModule>

# BEGIN WordPress
<IfModule mod_rewrite.c>
RewriteEngine On
RewriteBase /
RewriteCond %{REQUEST_FILENAME} !-f
RewriteCond %{REQUEST_FILENAME} !-d
RewriteRule . /index.php [L]
</IfModule>

# END WordPress

Mint látható több szekció is van, ezek közül csak az első ‘temp redirect…’ fog minket érdekelni. Ugyanezt kell használni, egy eltéréssel: természetesen a két FeedBurner-es URL-t át kell írni a saját blogotok feed-linkjeire, mert így használva az enyémre fog átirányítani (ami mellesleg egész jó ötlet :D).

A ‘Begin WordPress’-hez ne nagyon nyúljatok, mert kellemesen ki lehet vele nyírni az oldal elérhetőségét!

3. base64-gyel kódolt footer.php visszafejtése:

néhány perce azt mondta szakavatott kollegáim egyike, hogy a base64 nem is kódolási eljárás, de kérdem én: mi, ha nem az? Olvashatatlan karakterek kusza káoszát mi másnak nevezhetnénk? 🙂 A viccet félretéve: szemfülesebb olvasóim talán észrevehették, hogy megváltozott a blog lábléce: végre szerkeszthetővé vált, így beleírhattam a saját kis okosságaimat. Ezt eddig azért nem tudtam megtenni, mivel a fentebb említett bekódolással ezt lehetetlenné tették a sablon eredeti készítői (áldassék a nevük). Segítséget kértem, és kaptam a magyar WordPress oldalon ténykedő srácoktól, szerintem nektek is megteszik ezt, ha szépen megkéritek őket ezen a linken. Erős amúgy a gyanúm, hogy snassz módon elegendő lehet egy másik téma nem kódolt footer.php-ját ellopni, és máris megoldódhat a gond, de ebben nem vagyok biztos.

4. Véletlenpost megjelenítése oldalsávon plugin nélkül:

ha valamit meg lehet oldani plugin nélkül, akkor törekedjünk rá. Íme a megfelelő kód, amit a sidebar.php-be illesztve kivitelezhető a csoda:

<li>
<h2>Véletlenpost</h2>
<ul>
<?php $myposts = get_posts('numberposts=5&orderby=rand');foreach($myposts as $post):?>
<li>
<a href="<?php the_permalink(); ?>"><?php the_title();?></a>
</li>
<?php endforeach; ?>
</ul>
</li>

A ‘numberposts=<számérték>’ segítségével beállítható, hogy egyszerre mennyi jelenjen meg.

Egyelőre ennyi, ha lesz még hasonló tapasztalatom akkor természetesen megosztom majd itt!

Nem tudom mi a baja az oldal RSS-ének. Az tuti, hogy valamiféle hack áldozata lett, ami csak Google Reader-ben, és iGoogle-ben jelentkezik, de ennél jobban nem tudom behatárolni a hiba okát. Már körbeírtam a magyar–angol WordPress-t, a Google Reader fórumját, a FeedBurnerét is, de senki nem tud semmi érdemlegeset mondani. Már nincs admin nevű userem, megváltoztattam az FTP- és az admin jelszavakat, átírtam a .htaccess file-t, leoptimalizáltattam egy pluginnel a feedemet, újraraktam a WordPress-t(!), kipróbáltam mindent… és semmi hatás.

Ezúton szeretném közhírré tétetni, hogy ha olvassa ezt olyan php/rss/wp-guru, aki szívesen utánanézne a problémámnak (csak emlékeztetőül: Google Reader-ben kattintva bármelyik linkre amelyik elvileg az oldalra visz vissza az elirányít a http://p3p0.com/?said=3333g&q=facebook-ra, vagy rosszabb esetben egy bejelentett támadó-webhelyre), attól szívesen fogadnám, ha rámírna a jonc[kukac]raktalicska.hu címen, és felvenném MSN-re. Természetesen nem várom el ingyen az erőfeszítéseit, siker esetén fizetek, mint a katonatiszt!

Ja, és ez nem valami szarul elsütött SEO-trükk, de légyszi ha ismertek ilyen szakembert küldjétek el neki ennek az oldalnak a linkjét! Köszönöm!

UPDATE:

HATALMAS nagy riszpekt bachterman-nak, aki egy mai (16.) kommentjében belinkelt két oldalt, amelyek segíthetnek. Bár Joomla-s fórum volt az egyik, mégis ott találtam egy tippet, ami alapján elindulhattam:

Thanks

I found this code in the defines file (includes/defines.php) and removed it and it fixed the issue… should I keep any of it, I deleted the whole line of code from line 14

*/ eval(base64_decode(„CglpZiAoc3R[removed]p9Cgk=”));

Letöltöttem az összes php/css/js file-t a szerverről a gépemre, rájuk szabadítottam a Total Commander keresőfunckióját úgy hogy szövegre keressen, mégpedig erre: ‘eval(base64’, és láss csodát… talált is ilyet, mégpedig a config.php file-ban!

Ezt tessék figyelni:

ez egy alap config.php eleje, amit a WordPress rak fel:

<?php
/**
* The base configurations of the WordPress.
*
* This file has the following configurations: MySQL settings, Table Prefix,
* Secret Keys, WordPress Language, and ABSPATH. You can find more information by
* visiting {@link http://codex.wordpress.org/Editing_wp-config.php Editing
* wp-config.php} Codex page. You can get the MySQL settings from your web host.
*
* This file is used by the wp-config.php creation script during the
* installation. You don't have to use the web site, you can just copy this file
* to "wp-config.php" and fill in the values.

Ez pedig az, amit én találtam a szerveremen:

<?php                                                                                                                                                    eval(base64_decode("CglpZiAoc(blablabla)wp9Cgk="));
/**
* The base configurations of the WordPress.
*
* This file has the following configurations: MySQL settings, Table Prefix,
* Secret Keys, WordPress Language, and ABSPATH. You can find more information by
* visiting {@link http://codex.wordpress.org/Editing_wp-config.php Editing
* wp-config.php} Codex page. You can get the MySQL settings from your web host.
*
* This file is used by the wp-config.php creation script during the
* installation. You don't have to use the web site, you can just copy this file
* to "wp-config.php" and fill in the values.

A különbséget zongorázni lehet, ugye? 🙂 A fenti – valamilyen módon odakerült (amúgy jóval hosszabb, csak megcsonkítottam a rohadékot), ráadásul base64-be kódolt káros kód eltávolítása után újra rendeltetés-szerűen működik a feed-em! Még egyszer köszönöm a segítséget bachterman! 🙂

UPDATE2:

átküldtem ThomAce néven futó kollegámnak a fenti káros kódot, aki visszafejtette nekem. A következő beszélgetés zajlott le közöttünk (vastaggal én, simával ő):

Tovább »

Már megint rohadt korán volt ez a fél öt. Amikor kinyitottam a szemem egy játszi pillanatra azt hittem, hogy kipihent vagyok, bár a tények (miszerint csak öt órát aludtam) pont az ellenkezőjét támasztották alá. Mindenesetre az első utam, és az azt követő néhány perc is arról tanúskodott, hogy – észérvek ide vagy oda – kipihenten, mondhatni frissen sikerült indítanom a hét első napját. Ezt a bíztató kezdetet azért nyomatékosítottam egy előre bekészített energiaital segítségével, amelyet a készülődés szabadjárataiban magamba szólítottam mondhatni just in case. Jó időt futottam a  buszpályaudvarig is, mivel a fél hatkor induló veszprémi busz elé sikerült 5:10-re kiérnem, amit akkor konstatáltam, amikor a kihalt a peron látványa fogadott a megszokott kisebb tömeg helyett. Szerencsére nem volt hideg, így némi Colorstar hallgatással ébren tartva magamat lassan kivártam, hogy gyűljön a nép. Jöttek is: gyűrött arcú negyvenes nők (akik a farkasgyepűi tüdőgondozóban dolgoznak, és szerintem ők az igazi hősök, nem a politikusok, vagy celebek), enyhén primitív folyamatosan bazmegelő-faszomozó-geciző tinilányok, és hasonló szinten mozgó lovagjaik (ők valószínűleg a veszprémi Séf néven futó szakképző iskolába tarthatnak, mivel annál a megállónál szállnak le mindig), és persze néhány melós, akiknek arcán szintén meghagyták nyomukat az évek. Kénytelen-kelletlen végignéztem, ahogy egy jó harmincas nő két már ülő utasnál is bepróbálkozik, de mindkettő elutasítja (pedig már én is megtanultam, hogy foglalt hely csak a temetőben van), majd – magában dühöngve, ami az arcára is kiül – beletörődik a helyzetbe: most bizony egy bő órán keresztül állni lesz kénytelen, ami azért – valljuk be – nem a legjobb kezdése egy fázós-borús hétfő hajnalnak. Én már belül ültem (mellettem egy középiskolás sráccal), így nem tudtam átadni a helyemet, bár lehet, hogy jobb is volt így: lehet, hogy megsértődött volna, hogy ezzel a gesztussal öregítem. Néha pont azzal tudunk a legjobban megbántani másokat, ha épp’ az ellenkezőjét szeretnénk elérni…

Aztán végre elérkezett a pillanat, és újra a peront érezhettem a lábam alatt. Veszprém nekem mindig a fázós-borús-szomorkás arcát mutatja mostanában: akárhányszor itt járok átutazóban vagy hajnal van, és hideg, vagy már sötét, pedig tudom, hogy gyönyörű nyáron, kiváltképpen a hosszú, árnyas, szökőkutakkal ékesített sétálóutcái. Szegény számomra mostanában a tülekedést, és tömeget testesíti meg, mivel néha elég bunkó módon kell az elsők között leszállnom a buszról, hogy elérjem a csatlakozást, a gond csak az, hogy ez nincs a homlokomra írva, így biztos van, aki negatív jelzőkkel illet gondolatban.

Persze az út elviselhetetlen lenne zene nélkül, mivel aludni nem tudok ilyenkor már (a már említett koffeinlöket miatt se). Kicsit ugyan már unom, de még mindig elszórakoztat a Porcupine Tree, de újabban rá kellett döbbennem, hogy a Colorstar is nagyon jó zene (kicsit degradáló lehet, amit most mondok, bár nem annak szánom: szinte teljesen olyan, mint a Zagar). Általában mondjuk a fehérvári buszon (átszállás után) már Balázsékat hallgatom Class FM-en, mivel akármennyire nyúzott is vagyok általában mégis képesek megröhögtetni. Várpalotán persze elmegy a vétel, ezzel sokat cinkelem Peti barátomat, a hely szép szülöttjét: szoktam neki mondani, hogy valószínűleg a város alatt húzódó sugárzóanyag miatt megy el az adás, szerinte viszont azért mert az egész egy völgyben fekszik. Én mégis ki szoktam tartani az elméletem mellett, mivel néha elég megnézni az itt felszállók amorf fejét, szinte tuti, hogy némi radioaktivitás is közrejátszott abban, hogy ilyen nőtt nekik 🙂 Na jó, ez persze vicc, de tényleg furcsa népek laknak arrafele.

Aztán végül – bő két óra utazás után – végre beérünk Fehérvárra. A hideg elviselhetetlen (főleg a fűtött buszról leszállva), a munkaügyi központ előtt gyülekező több tucat ember látványa lehangoló, és minden csúszik… A macskakő még csak-csak járható, de azon a szakaszon, amin utána kell átvergődni az kész életveszély. Konkrétan az Országalmától a Várkörútig (a Romkert mellett elvezető) gyalogútról beszélek: egy sávot tükörsima felületű márvánnyal rakatott ki valami inkompetens barom, és ez a felület – némi hóval-jéggel megbolondítva – konkrétan nyaktörő mutatvánnyá teszi az átkelést. Ez akkor lehet veszélyes, ha – szokásukhoz híven – nem takarítják le a közteresek a havat róla, és nem is látja az ember a veszélyt. Ha nincs helyismeret, és bátran rálép valaki, akkor szinte garantált az esés.

Ilyenkorra már persze rég kiment a véremből a koffein, így gyakorlatilag zombiként húzom magam végig a városon. Ma reggel ráadásul még kedvenc bankomat is meg kellett látogatnom (tessék tippelni melyik lehet az), bár – kivételesen – most nem magamat megalázni mentem be, csak pénzt kellett utalnom. Itt szeretném megragadni az alkalmat, és közölni két tényt: az egyik az, hogy szerintem valami gonosz mágia hatása alatt állhat ezen bank online felületéhez tartozó jelszavam, ugyanis egész egyszerűen soha nem jut eszembe, és általában 2-3X zárolom a hozzáférésemet egy-egy napra, mire sikerül belépnem. A másik pedig az, hogy én láttam már néhány bank webes felületét, de mindközül ez a legigénytelenebb, legátgondolatlanabb, és legtrehányabb. Vegyünk egy snassz belföldi átutalást: ezeket ugye SMS-ben kapott kóddal lehet érvényesíteni. Más bankok oldalán annyi az egész, hogy az ember kitölti a szükséges adatokat (számlaszám, összeg, stb.), majd a lap alján található gombbal elküldeti magának a kódot. Nos, a Raiffeisen (hopsz, mégiscsak leírtam) webmesterei szerint ez így túl egyszerű, és kapásból 5-6 opció fogad, amelyek közül csak egy szolgál arra, hogy átutaljunk, a többi csak elmenti, meg nem tudom mit csinál a tranzakcióval. A designről nem is beszélek, de természetesen az sokadrangú szempont (bár ha dühítő és gagyi reklámfilmekre tudnak pénzt áldozni, akkor erre is igazán lehetne…).

Amit eddig leírtam már magában is elég hosszadalmas és fárasztó procedúrának tűnhet (főleg hétfő reggel, sőt: hajnalban), de még koránt sincs vége a céghez vezető utamnak: az albérletben még ki kell pakolnom a kaját, a ruháimat, sőt még neteznem is kell egy sort (mivel hétvégén nem nagyon szokott időm lenni rá, és Virtuália már nagyon hiányol két nap után… vagy én őt :)), majd persze következhet a jobb esetben Balázzsal autókázás, rosszabb esetben a buszmegálló meglátogatása (ma persze a második verzió volt soron). Végezetül még be is kell sétálnom a céghez az Ipari Park szívébe, lehuppannom a székemre, megnyitni a Firefox-ot, és elkezdeni a blogírást szorgos, kemény munkát. Most komolyan: tegye fel a kezét, akinek szintén ennyire macerás eljutni a munkahelyére mint nekem (kivéve pestiek, mert a dugó az nagy hendikep)! Naugyehogyugye… nyertem?

Jajj, de rohadtul antiszemitának is tűnik ez a cím, szinte látom, ahogy egyes olvasóim fejében vörösen villódzó világító betűkkel kigyullad a „NÁCI! NÁCI!” felirat 🙂 Pedig aztán hazug lehet bárki: keresztény, buddhista, református, ateista, de akár bizony zsidó is. A hazudozás vallástól független emberi tulajdonság, és ők se kivételek. A 20. század történései teszik a post címét annyira riasztóvá, és tolerálhatatlan módon őszintévé, de engem nem érdekelnek az efféle tabuktól vezérelt vélemények: hazudtak és kész,  és én nem leszek attól még szélsőjobbos bomberes kopasz, mert ezt ki merem jelenteni.

Egy hete erről szól a sajtó: beperelték ugye a MÁV-ot röpke 1773 milliárd (!) forint erejéig, mivel véleményük szerint az elegendő kárpótlás lenne az elszenvedett sérelmek kompenzálására. Nem szeretnék belemászni a holokauszttagadás elég sikamlós falú gödrébe önszántamból (pereltek már be kevesebbért is bloggert), úgyhogy az első ezzel kapcsolatban felmerült gondolatomat inkább le se írom. A második viszont az, hogy eltelt azóta 65 év, akikkel ezek megestek már réges-rég meghaltak (néhányan még talán vegetálhatnak, de ők is minimum 70-75 évesek), viszont akik a pert indították a második, sőt esetenként már a harmadik generáció tagjai, akiknek a nagyszüleik élték át ezt a korszakát a történelemnek. Eltelt bő fél évszázad, és pont most jutott eszükbe perelni? Mennyi időnek kell eltelnie, hogy a zsidóság végre leszálljon a témáról, és ne menjen perre minden, és mindenki ellen, akinek egy kis köze is volt az egészhez? Száz év? Kétszáz? Esetleg ezer? Olyan ez az egész, mintha a náci Németországnak „hála” az emberiség örök időkre a zsidók lekötelezettjévé, és adósává vált volna, és amíg ki nem pusztulunk fizethetünk nekik. Mocskos rohadt érzéketlen szemétnek tűnhetek, de azért álljon már meg a menet: nincs alapjuk, és nincs joguk (ahogy azt neves történészek is állítják), hogy ekkora összeget követeljenek egy állami cégtől, amely ráadásul nem is volt abban a helyzetben, hogy ellentmondjon a Harmadik Birodalomnak. Az persze magyar sajátosság, hogy mindig a rosszabbik oldalra álltunk minden háborúban, de valahova állnunk kellett, mivel azt nem tehettük meg mint Svájc: nem maradhattunk függetlenek (bármennyire is szerette volna Teleki Pál, aki talán az utolsó tetteiért felelős politikusunk volt).

Vettem a fáradtságot, és átfutottam a mindössze 15 oldalas beadványt, amelyet a rengeteg Goldstein közösen adott be Brazíliából az USA-ból, Magyarországról, és a UK-ből. Találtam néhány érdekes mondatot, amit a fentebb már belinkelt Index-cikk is kifogásolt:

The sick, the elderly, pregnant women, babies and young children were treated with equal brutality by MAV’s agents. The trains bound to Auschwitz would be stopped at intervals, allowing railroad employees to remove the dead bodies and the persons who had gone mad. MAV employees had dug ditches in advance to receive the dead bodies and bury them. The persons who showed signs of mental illness were led to the edge of the ditches and then shot by MAV employees.

Magyarul:

Az idősekkel, a terhes nőkkel, a csecsemőkkel, és a fiatal gyerekekkel ugyanolyan brutalitással bántak a MÁV alkalmazottjai. Az Auschwitz-ba tartó vonatok bizonyos időközként megálltak, hogy a vasúti dolgozók eltávolíthassák a vagonokból a halottakat, és azokat, akik megőrültek az út alatt. A MÁV-alkalmazottak sírokat ástak, hogy eltemethessék a hullákat. Azokat pedig, akik a mentális betegségek jelét mutatták, azokat a gödrök szélére állították, és lelőtték.

Történelmi kutatások, és a Fővárosi Levéltár iratai alapján bizton állítható, hogy efféle kegyetlenségek nem történtek az út során, se akkoriban, se azóta nem fegyverrel felszerelkezve dolgoznak a vasutasok. Röhejes részletekből még van néhány az irományban, de nekem ez volt a legkirívóbb.

Úgy gondolom, hogy nem én vagyok a visszataszító azzal, hogy ezen a peren felháborodok. Szerintem pont ez a csapat pénzéhes zsidó gyalázta meg a nagyszüleik emlékét azzal, hogy általuk ilyen gusztustalan módszerrel próbálnak pénzhez jutni. A Holokauszt nagyon jó üzletnek bizonyul azóta is, de könyörgöm: nem lenne szimpatikusabb, ha nem a kibaszott pénz lebegne a szemük előtt, amikor az elhunyt rokonaikra gondolnak? Nem lenne jobb, ha nem próbálnának így pénzt csiholni őseik halálából, ráadásul egy olyan beadvány segítségével, amelyet körberöhögött a fél világ? Mennyire pitiáner, és kapzsi dolog már ez? Semmi bajom a megemlékezésekkel, a gyásszal, a csendes tüntetésekkel, nade könyörgöm: az undorító zsidósk mindenből pénzt csinálni akarás a hányingert hozza a jobbérzésű emberekre…

* kibk (korlátolt idióta barmok kedvéért): nem általánosítás a cím, a beadvány íróira értendő

Unalmasnak találod a repülőutat? Szeretnéd látni a melletted ülő pupilláját tágra nyílni közvetlenül egy másodperccel azelőtt, hogy sikoltozni kezdene? Esetleg olyan terved van, hogy viszel egy kis színt az életedbe (meg persze a többi néhány száz utastársadéba) azzal, hogy kényszerleszállást kell miattad végrehajtania a kapitánynak? Netalán – ha hosszú távon gondolkodunk – olthatatlan vágy hajt, hogy kipróbált a guantánamói fogolytábort? Akkor elég, ha követed a most következő pontokat, a siker garantált:

1. Laptopot előveszed
2. Lassan gondosan kinyitod
3. Bekapcsolod
4. Meggyőződsz róla, hogy a szomszéd nézi
5. Internetet bekapcsolni
6. Szemedet rövid időre becsukod, kinyitod, az égre nézel, majd halkan a fogad között morogva elkezded kántálni: „Allah Akbar! Allah Akbar!”
7. Mélyet lélegzel és megnyitod ezt a linket:KATT!

A hatás nem fog elmaradni, ezek után tuti, hogy a legközelebbi repülőtéren le fog szállni a gép, és barátságos, mosolygós kommandósok fogadóbizottsága fogja veled megnyalatni a kifutópálya meleg, kavicsos, ámde mégis bársonyosan simogató aszfaltját.

Csak azért kérdezem, mert én nagyon nem, és egész egyszerűen képtelen vagyok megcsinálni, hogy a blog alapértelmezett (mintfresh nevű) témájában végre-valahára elegánsabbá tegyem a szöveg külalakját azzal, hogy széthúzom kicsit a sorok távolságát… Azt már sikerült kiderítenem, hogy valószínűleg a line-height:<érték>px; sort kéne beszúrnom, csak nem tudom hova… A tovább után olvasható a style.css-em, valaki segítene, hogy mit módosítsak rajta? 🙂

Tovább »

Alapvetően nem szoktam túl sok örömet találni a flash-játékokban (ide a blogra is csak azokat szoktam beágyazni, amik valamilyen erkölcsi/filozófiai töltettel bírnak, és megfogták beteg lelkecskémet), de ma kipróbáltam egy netes Tetris-t, és azonnal rákattantam. „Tetris? Háammegmiérannyirajó?” – tehetnétek fel a kérdést jogosan, de ha kicsit vázolom a szitut, akkor nektek is világossá fog válni, miért is annyira addiktív az orosz számítógépguru, Alexey Pajitnov játékának eme formája.
Ez a játék nem csak arról szól, hogy pakoljuk a blokkokat szépen lefelé mintegy relaxálva, stresszmentesítve magunkat, de nem ám! Itt van öt(!) ellenfelünk, aki szintén pakolja a saját sorait, és közben minden igyekezetével azon van, hogy téged megszivasson, és persze fordítva 🙂 Ez úgy néz ki, hogy vándorol körbe egy célkereszt az ellenfeleken, és ha egyszerre sikerül eltüntetned kettő, vagy annál több sort, akkor azok szépen átkerülnek ahhoz, akin épp a célkereszt állt!

Ha ezzel a módszerrel sikerül elérni, hogy valaki elveszítse a játékot, akkor KO-val kiütöd, és ezért rengeteg pont is jár (már ha átestél a 2 perces regisztráción persze). Ezért gondolom azt hogy ez a játék az életre nevel: azt kell megszivatni, akinek már így is jó magas a tornya, hogy rengeteg pontot kaszálhass! Farkastörvények, kill or be killed, nevezzük ahogy akarjuk: ez a túlélésről szól, és akár egy online Tetris is elegendő lehet ahhoz, hogy ezt a kegyetlen életfelfogást megismerhessük 🙂

Jelenleg durván menetelek felfele: kábé 2 órája tolom, és már hetes szinten vagyok, egy meccsen lettem ötödik (azt nagyon elcsesztem), de a többin végig első helyen zártam. A győzelmekért kapott pénzt be is lehet fektetni: újfajta kockákat, háttereket, ilyesmiket lehet venni belőle. A Missions fülre kattintva még egy érdekes dolgot próbálhatunk ki: különféle célokat tűzhetünk ki magunk elé (hét napon belül eltakarítunk 1000 sort, stb.), amelyeket határidőre teljesítve szintén pontokat kaphatunk. Ja és persze nem csak ez a játékmód van, amit itt leírtam, de egyelőre csak ezzel ismerkedtem meg röpke karrierem alatt.

Az oldal tehát a maga módján zseniális, tessék szépen beregisztrálni (bejelölni engem barátnak :)), és megkóstolni az egymáson való kíméletlen átgázolás édes ízét!

A weboldalt itt találjátok, de aki Facebook-függő az tolhatja azon is ide kattintva!