Ráktalicska blog - 31. oldal
okt 19

(Előrebocsátom, hogy ha nem fagyott volna le ez a drága program körülbelül 5 perccel ezelőtt, akkor ma se lett volna post. Hol dolgozok, hol Minecraftozok, nem lesz ez így jó :)).

A Minecraft egy év alatt jelenséggé nőtte ki magát. A játék, amelyet egyetlen szakállas csávó fejlesztett immáron a Gameinformer nevű játékokkal foglalkozó szaklap hasábjain virít, több millió eurós bevételeket hoz, sőt a Bioshock atyja, Ken Levine is így sóhajtott fel a minap: „Oh Minecraft, how long can I avoid your sweet siren call?” (azaz: „Ó Minecraft, meddig fogok tudni ellenállni a szirénénekednek?”). Annak ellenére, hogy Notch mostanában valószínűleg meztelen kurvák seggéről kokószippantgatással tölti a napjait, és nincs update hetek óta a közösség nem pihen: jópár kreatív emberke nekiállt, hogy szétgyúrja, átalakítsa, megszépítse az alapprogramot, ha már az atyja nem hajlandó rá. Persze október 31.-én várható egy nagy update, amely után gazdagabbak leszünk egy új síkkal, a pokollal, továbbá néhány új szörnnyel, tájanként változó növényvilággal, meg hasonló nyalánkságokkal, de az még odébb lesz, meg különben is: ha már az ember megtanult Java-ban programozni, akkor miért ne írjon hasznos segédprogikat benne a többiek örömére? Ezek közül a kiegészítések, textúrapakkok, és miegyebek közül szeretnék bemutatni nektek néhány nagyon hasznosat/érdekeset.

Kezdjük minden módosítás alfájával és omegájával: a minecraft.jar nevezetű file-lal. Ez a kicsike a Documents and Settings/…/.minecraft/bin könyvtárban figyel, és őkelmét módosítva varázsolhatjuk újjá a játék kinézetét/működését. Bár „csak” egy sima tömörített file-ról beszélünk, amelynek módosításához elegendő egy WinRAR/WinZIP én mégis más megoldás után néztem, márcsak azért is mert a két fentebb említett program egyike se található meg a gépemen elvi okokból. Ez a program a Minecraft Mod Installer, amelynek neve épp elég beszédes, de kicsit körbeírnám mit is tud: segítségével nem kell a tömörítőprogramokkal szórakozni, meg kézzel felülírni a dolgokat, elég ha csak betallózzuk a textúra pakk/mod .zip file-ját/könyvtárát/egyetlen file-ját, nyomunk egy elegáns Install now-ot, és ő mindent megcsinál helyettünk, beleértve a backup kreálást is. Mindehhez egy letisztult felület, és egyértelmű menüpontok társulnak, szóval csak javasolni tudom a használatát!

Ha már ennyit emlegettem a textúrapakkokat, akkor nézzük mik is ezek: tulajdonképpen csak egy halom képfile, amelyeket a program ráfeszít a különféle kockák/lények felületére, így adva nekik egyedi megjelenést. Ha ezeket módosítjuk, akkor módosulni fog a játék kinézete is rendesen. A három legnépszerűbb ilyen textúrapakkról mellékelek képet is a letöltőlinkek mellé:

Painterly Pack:

Alapvetően nem sokat változtat az alap textúrakészleten, csak kicsit kevésbé harsányak a színei, így valamivel kifinomultabb, reálisabb képet fest általa a táj. Jópofa módon a weboldalán van egy kérdőív is, amely segítségével mi adhatjuk meg, hogy a készítők által lekreált rengeteg fajta textúra közül nekünk melyekre van szükségünk.

LETÖLTHETŐ INNEN

Doku’s RPG Texture Pack:

Kifejezetten hangulatos, fantasy beütésű pakk jól passzoló mozaikokkal (ezalatt értve: ahogy a két textúra egymáshoz ér jó az illesztés). Jópofa.

LETÖLTHETŐ INNEN

Mixcraft:

Kilóg a sorból, mivel ez egy HD textúracsomag, ami azt jelenti, hogy nagyobb méretű képekkel dolgozik, mint az alapverzió. Ennek eredményeképpen kicsivel szebb az összhatás, viszont a folyós-animálós dolgok (láva, víz, tűz) csak a minecraft.jar megpatchelése után fognak újra mozogni. A patch innen szedhető le, használata viszonylag egyszerű: miután ezt, vagy bármely másik HD pakkot betelepítettük utána futtassuk le kipipálva, beállítva mindent.

LETÖLTHETŐ INNEN

Persze ez csak néhány a rengeteg elérhető kinézet közül, vannak közöttük használhatók, és kifejezetten khm… érdekesek is (pl. ez a Gameboy-os téma, amit nem használnék, de valahogy mégis tetszik :)).

Aztán persze a külső hekkelésénél nem állt meg a tudomány: ezek a – már bocsánat – állatok lekódoltak pár olyan programot, amelyekkel elképesztő dolgokat lehet művelni a játékkal. Java részük Java-ban íródott (és a java még hátravan! :D), így elcrashelnek néhanapján, de alapvetően már most használható, működőképes mindegyik, amelyiket most fel fogok sorolni.

Kezdjük a szívem jelenlegi csücskével, amely a MC MapDeleter / Pine Tree Generator névre hallgat. Ne tessék megijedni a nevének első felétől: nem fogja letörölni a pályánkat, „mindössze” generál rá nekünk néhány gyönyörű hatalmas jegenyefát 🙂 Használata egyszerű: elindítjuk, megadjuk neki a File -> Open segítségével a Map-ünk könyvtárát, majd az egérrel kijelöljük azokat a területeket, amiket be szeretnénk fásítani. Még időben szólok, hogy tessék biztonsági mentést csinálni a teljes mapkönyvtárról, mivel nekem is volt olyan próbálkozásom, hogy utána nem volt hajlandó fagyi nélkül betöltődni a pálya! Visszatérve: kipirosítjuk azokat a területeket, ahol szeretnénk némileg több fát látni, majd a menüsáv -> Map Modification -> Generate Trees legyen a következő opciónk. Itt egy csúszka segítségével beállíthatjuk a fásítás mértékét (jobbra húzva sűrűsítjük), majd mehet a Generate. Ha lepörgött, utána még szükség van egy File -> Save-re is, amellyel hosszú percekig is képes elszöszölni, de ha végzett máris indíthatjuk a pályánkat! Én például totál ledöbbentem, amikor a kastályom melletti megszokott füves puszta helyett ez fogadott:

Ezekkel már lehet jópofa dolgokat művelni, akár komplett házakat, hídhálózatokat építeni rájuk! 🙂
LETÖLTHETŐ INNEN

Aztán tetszett még a Minecraft X-Ray nevű szösszenet is (köszi érte Bobónak), amely segítségével egy nagy titokról lebbenthetjük le a fátylat: mit rejt a pályánk mélye? Unod már, hogy sose találsz gyémántot? Esetleg lávát szeretnél folyatni a házad faláról, de nem találsz sehol? Netán egy mob spawner az életed álma (egy olyan ketrec-szerű cucc, ami termeli a szörnyeket)? Ezzel a programmal nem marad rejtve semmi: szabadon repülhetsz a pálya legmélyére, fedezheted fel, hogy melyik barlang mit rejt! Videó is van róla, hogy nyilvánvalóbb legyen a haszna:

Mint látható ki lehet jelölni egyes ritka ásványok helyét, hogy folyamatosan átvilágítsanak minden mást (gyémántok, redstone-ok, stb.).

LETÖLTHETŐ INNEN

Hirtelenjében ezeket próbáltam ki ma délután, de persze vannak még csodák ezeken kívül is: egyes emberek újfajta nyílvesszőket építettek be a játékba, mások barlang generátorokat kódoltak a játékhoz, hogy igazán hatalmas földalatti termeket találhassunk bányászkodás közben, aztán volt olyan elmebeteg, aki megcsinálta a Portal című klasszikus sárga és kék dimenziókapuit, sőt készült a játékhoz automap is, hogy soha többet ne tévedjünk el… Már most sok új lehetőséget adtak a programhoz a rajongók, és akkor még a Notch által beígért Halloween-update majd rátesz egy jó nagy lapáttal 🙂

Elképesztő bazmeg. Elképesztő. És még hol a vége?! 🙂

Tagek:
okt 18

Úgy döntöttem, hogy megírom miért sikerült múlt héten nagyjából három postot idevakkantani a blogra a szokásos mennyiség helyett, hátha sikerül éreztetnem, hogy milyen sanyarú is a sorsom valójában. Sikerült ugyanis belecsöppennem az igazán lélekölő, fárasztó, stresszes de ezek mellett ugyanakkor érdekes, izgalmas, és kihívásokkal teli munka feneketlen mély óceánjába, amelyből péntek délután is csak némi erőszak árán sikerült kikecmeregnem (konkrétan le kellett ráznom azt a német kollegát, akikkel kooperációban szívtunk egész héten egy telepítéssel, amelynek túl részletes bemutatásától megkímélném a még megmaradt olvasóimat, elég annyi, hogy a SAP telepítése nem csak játék és mese, szóval ne úgy tessék elképzelni mint egy Winamp installt… végül is ha belegondolunk egy szempontból hasonló a kettő: ha ész nélkül kattintgatunk szépen elkúrhatjuk a rendszert, feltelepítünk mindenféle toolbar-okat, plusz ikonokkal szemetelhetjük tele az asztalt, és még a videofile-ok is a Winamppal akarnak majd megnyílni utána, amit én kifejezetten rühellek. Ebből a szempontból hasonló a SAP és a Winamp, csak az előbbinél napokba telik kijavítani a hibát, míg az utóbbinál percekbe). Nemrég olvastam, hogy stresszből két fajta létezik: a káros, és az „egészséges”. A káros az, ami hosszú éveken át éri az embert, nem tud ellazulni (vagy csak szerek segítségével), folyamatosan ott motoszkál a gondolataiban a hitel, a család, az esetleges agresszív/csalfa házastárs, stb, és ezen tényezők összjátékának eredményeképpen megkapjuk a Magyar Átlagembert, akit mindannyian ismerünk: nincs hobbi, nincs életöröm, nincs zene, nincs művészet az életében, csak a munka, a bevásárlás, a gyerekek ellátása, és az esténkénti bezombulás a TV kékesen vibráló delejes bűvkörébe. A legelső tünet, amely arra utalhat, hogy efféle stressz ér minket már aggasztó lehet, de – hangsúlyozom – csak akkor, ha tartósan éri az embert. Amíg csak rövid ideig, vagy egy konkrét, és – fontos! – megoldható feladat miatt görcsöl az ember, addig én úgy gondolom, hogy nem kell félni a tartós stressz okozta mindenféle lelki, és testi bajoktól.

Szóval múlt héten engem a rövid ideig tartó, és nem megoldhatatlan feladat miatt fellépő fajtája ért napokig, ezért mire letettem a lantot (ami szerdán például 14 óra munka után éjfélkor sikerült) már nem nagyon volt kedvem és ihletem bármit is írni. Csütörtökön is csak egy laza Minecraftozásra tellett, ami nagyon nagy felüdülés volt az előző napok éjszakákig tartó rendszerbizergálása után, sokkal jobban esett pakolgatni a kockákat, mint előtte bármikor. Nagy igazság ez is: ha valamit elvonunk egy embertől, amihez hozzá van szokva, legyen az a cigi, a felhőtlen játék, a szex, vagy akár a sport utána sokkal jobban esik neki, ha újból hozzájut. Ezért ha netán megint lesz egy olyan hét, amikor alig lesz post, és azokból is kisüt valamiféle könnyed melankólia, akkor tessék feljönni a minecraft.plastik.hu-ra ott lehet megtalálni engem a legnagyobb eséllyel 🙂

A múlt hét után nem meglepő, hogy nem mentünk hétvégén sehova, helyette végigaludtuk asszonnyal mindkét partizásra alkalmas estét (hja, régebben a vasárnap is annak számított, max másnap nem mentem nyelvtanfolyamra az ilyenkor megszokott két üveg Becherovka után, de ez már megint nem ide tartozik :)). Szombaton is olyanok voltunk, mint egy középkorú házaspár (mínusz lábaink körül rohangászó kölkök), pizzát sütöttünk ahelyett, hogy alapoztunk volna az estére ahogy szoktuk. Néha kell ilyen is, kifejezetten jó volt az egész hétvégét végigaludni, pihenni, C64 emulátorozni (Space Taxi rulez!), meg hasonló kellemes dolgokkal eltölteni, amelyekből a múlt héten nem nagyon jutott ki nekem.

A két nap regenerálódásnak hála ma már újra bizakodóan tekintek a jövőbe, márcsak azért is, mert az a feladat amely a múlt héten idegesített végig (csoda, hogy nem álmodtam vele) már nem képezi a mindennapjaim részét, sőt, a hét meglehetős nyugalomban fog eltelni, mivel még csak dolgoznom sem kell, ugyanis oktatnak 🙂 Mindez előre vetíti, hogy a rengeteg rám szakadt szabadidő, és a vele járó unalom következtében újra megélénkül majd a blog, lesznek újra postok is rajta, nem csak életbölcsességek, de az sem kizárt, hogy helyette inkább Minecraftozok majd, és majd kétnaponta idevakkantok egy egysorost, hogy jelezzem: élek még.

Tagek:
okt 15

… a városra, csak nem sikerül neki – gondolta miközben hazafele baktatott a munkából. Iszonyatosan nyúzott, fáradt, és éhes volt. Kopottas dzsekije, kapucnis pulóvere kigombolva lógott rajta, egyáltalán nem fázott, csak kimerült volt és feszült. A pirosnál állva felnézett az égre a félmeztelen faágak között, de nem látott már napsugarat. Az ég színe a kék és a szürke között játszott, mintha nem tudná eldönteni, hogy késő nyárias, vagy kora őszies szeretne inkább lenni. Az emberek kigombolkozva, szinte nyáriasan könnyeden öltözve rótták az utcákat, de az arcukon nem tükröződött boldogság, mintha mindenkit nyomasztana a közelgő igazi ősz réme. Ahogy átért az úttesten a szél felélénkült, és tömegével tépte le a járda melletti fákról az apró leveleket – néhány pillanatig úgy tűnt, mintha havazna. Ahogy tovább bandukolt az albérlete felé (miközben azzal küszködött, hogy arckifejezése minél kevésbé árulja el a lelkiállapotát) a panelházak között hirtelen távoli mennydörgés moraját sodorta felé a szél. Annyira nem illett bele a szürke égbolt, a szürke emberek, és a levelüket hullató fák alkotta miliőbe, hogy beleborzongott. Lesz valaha újra nyár? Hihetetlennek tűnt neki… Hirtelen fázni kezdett, ezért összehúzta a kabátját, és sietősebbre fogta a lépteit. A mennydörgés robaja kísérte útját.

Tagek:
okt 15

A hatalom olyan, mint a gyorskötöző:

Amíg arra mész, amerre ő szeretné addig minden segítséget megad hozzá, de ha az elképzeléseid eltérnek az övéitől, akkor kíméletlenül beléd marnak az apró recék.

okt 13

Isten azért teremtette meg a tengereket, és óceánokat, hogy lehetőségünk adódhasson arra, hogy körbejárassuk a tekintetünket a horizonton anélkül, hogy az emberi ténykedés nyomait lássuk.

Tagek:
okt 11

Amikor szombat éjjel fél tizenkettőkor egy alagsori koncertteremben ülsz, hallgatod a dübörgő pankzenét, nézed a villogó színes fényekben pogózó fiatalokat, és ahelyett, hogy te is bent ugrálnál, inkább a süppedős kanapéban egyre jobban elfolyva az álmossággal küzködsz, miközben a sörödet sem bírod meginni, annyira jóllaktál, akkor rá kell döbbenned, hogy öregszel.

Tagek:
okt 08

Vannak helyzetek, amikor az ember legszívesebben ordítana, miközben rendkívül választékosan szidná az Eget, a Jóistent,  annak fiát, és persze a kiváltó okkal kapcsolatba hozható szervezetek, emberek, és vállalatok vezetőinek felmenőit, rokonait, szomszédait, háziállatait, és általában mindenkit, aki szóba jöhet.

Tipikusan ilyen helyzet volt az is, ami ma reggel történt meg velem, legszívesebben írtam volna egy választékosan megfogalmazott „na elmentek ám ti a picsába” üzenettel bíró levelet a Steam-et üzemeltető Valve-nek, már ha nem lettem volna tökéletesen tisztában azzal, hogy semmi értelme azon kívül, hogy – stílszerűen – levezetem a gőzt.

A sztori még hétfőn kezdődött: egy Amerikában élő virtuális barátom írta Steam chat-en, hogy a Left for Dead nevű multis zombimészárolda két része elképesztő mértékben le van árazva a webshopban, és hogy ha gondolom akkor vegyem meg, mert most érdemes. Konkrétan ennyibe került, ez átszámítva most kb. 1800 HUF:

Ezen felbuzdulva egyből utaltam is kemény kétezer forintot a PayPal-emre, mivel nálam nincs összedrótozva a számlámmal, azaz nem tud lecsípni belőle, ha fizetni akarok rajta keresztül (tudom, hülye vagyok).

Természetesen eltelt azóta két-három nap, ma éjjel jött valamikor a mail a PayPal-től, hogy jóváíródott a befizetés. Reggel az első dolgom az volt, hogy gép bekapcs, felmegy Steam vonatkozó weboldalára, ahol a következő látvány fogadott:

Tipikus IJB: két nap alatt visszaárazták az eredeti értékére…

Azért az vicces, hogy a Google szerint még mindig óccsó:

Azon filózok mit kezdjek ezzel a 2000 forinttal most a PayPal accomon. Maximum megveszem a Minecraft-ot még egyszer, az kijön ennyi pénzből 🙂

Tagek:
okt 07

~ -nak nevezzük, amikor az Index lehoz egy olyan szösszenetet a MAL vezetőjével, Bakonyi Zoltánnal, amelyről ordít, hogy azért íródott, hogy minél kedvezőbb színben tüntessék fel, úgymond emberközelibbé tegyék őt. Nézzünk néhány példát a szövegből, ami ezt támasztja alá:

Bakonyi Zoltánt is megérinti a látvány, mert hirtelen egy aluminiumos mondással rukkol elő: „Két biztos dolog van, a múlt meg a vörösiszapkazetta.”

Negyvennyolc órája nem aludt, jegyzi meg zavartan, de felesleges a magyarázkodás, mert ez látszik a tekintetén is.

Zihál, ahogy kaptatunk a katasztrófa sújtotta gát oldalában, hangja néha elbicsaklik

„Itt olyan természeti összejátszásról van szó, amely a tervezésnél még nem állt fenn” – mondja Bakonyi Zoltán, én pedig nem kérdezek vissza.

Namármost: csak sejtem, hogy miért íródott ez a cikk, amelyben megpróbálták a vállalatvezető emberi oldalát megmutatni, aki olyan nyilatkozatokkal borzolta a kedélyeket hét elején, mint hogy a vörösiszap méter magas sávja erős slaggal lemosható a házak faláról (meg gondolom a kárpitozott berendezési tárgyakról is), továbbá nem káros az egészségre, az a bő száz ember is csak poénból került kórházba égési sérülésekkel. Lehet, hogy ahogy öregszek úgy válok egyre paranoidabbá, de van egy olyan gyanúm, hogy ez az írás (amit természetesen címlapon főhírként tálalt az Index még reggel) csak az első lépcsőfok a szerecsenmosdatás hosszú, és fáradságos műveletében, amelynek az lesz a vége majd néhány hónap, év múlva, hogy felmentik a MAL Zrt. vezetőit a felelősség alól, esetleg ráverik a balhét valami szerencsétlen ellenőrre, aki a hierarchia legalján kullog, és mellesleg nem ő a 28. leggazdagabb magyar, mint ez az ember.

Amúgy is gusztustalan a teljes magyar média: a TV2-es Aktív nevű bulvárműsor szerkesztői is voltak olyan pofátlanok, és szavazásra bocsátották, hogy „Ön felhívta-e már a Nemzeti Segélyvonalat? Igen/Nem”, ezzel megadva a lehetőséget ostoba embereknek, hogy a csatorna zsebét tömjék olyan pénzzel, ami mehetett volna a károsultaknak is (további infók itt). Visszatérve az Indexre: nem elég a fenti húzásuk azért ők is megpróbálnak minél nagyobb szenzációt csinálni a katasztrófából:

Egy komment a videó eredeti helyéről:

Ez a pár „újságíró” milyen élvezettel beszél, karrierjének jó tesz, hogy ott lépked a sárban…
Nem bírom ezt az Index-stílust.

Most már én sem. Gusztustalan, és manipulatív módon közelítették meg a helyzetet! Minden ez, csak nem pártatlan tájékoztatás!

Tagek:
okt 05

Akik tagjai a blog Facebook-oldalának már találkozhattak a most bemutatásra kerülő rendezetlen hajszerkezetű fiatalember egyik friss munkájával, de – miután kicsit utánanéztem a munkásságának – úgy döntöttem, hogy megérdemel egy kis promóciót post formájában is.

Alapvetően a srác inkább videókat gyárt, mivel ez a „szakmája” (a Kent-i Institute of Art & Design-be járt, amíg össze nem balhézott a tanáraival a művészeti nézetei miatt), így a művei nagy részét mozgóképek teszik ki, amelyek megnézhetőek a Youtube-profilján. A – post elején említett – friss darab, amelyet szinte tátott szájjal bámultam végig egy nagyon személyes hangvételű, mély értelmű, elgondolkodtató alkotás, amelynél a 8 bites játékokat idéző kivitel csak álca: sokkal többről van szó, mint aminek látszik az első néhány perc alapján. Villany leolt, full screenbe kinagyít, lehetőség szerint HD bekapcs, annotations (jobb alsó sarokban) kikapcs a következő videó megtekintésénél:

Hősünk ismertségét persze nem ez, hanem két négy évvel ezelőtti műve alapozta meg, amelyek több millió alkalommal kerültek lejátszásra a Youtube-on:

A meglehetősen szokatlan külső, és a taknyos kölyök arcvonások egy értelmes embert takarnak, akinek ráadásul még a zenéi is tehetségről árulkodnak. Ezeket ingyen le lehet tölteni a weboldaláról (a Last Ned feliratú linkeket végigkattintgatva), de ha lusták vagytok, akkor innen leszedhetitek őket betömörítve (~102 mega) általam 🙂 Nézzétek, hallgassátok! Szerintem tud valamit az arc 🙂

Tagek:
szept 30

Így készül a Mayhem in Monsterland című Commodore 64-es játék főhőse Minecraftban. Különösebb kommentár nélkül következzenek a képek:

Hm… most hogy nézem a pofijánál elrontottam a színeket, javítom, és rakok majd ki képet a jó verzióról 🙂

Update: a pofija javítva, íme a pixelpontos verzió:

Tagek:

preload preload preload