Tényleg. A túlérzékenység és a totális közöny között ingázok egész életemben. Ma éppen az első variáció a soros, sikerült is megsértődnöm egy haveromra, mivel úgy éreztem, hogy nagyjából a vicces hülyegyerek szintjén kezel engem, és amikor már nem voltam szórakoztató (mert gondolom megunt, vagy fenetudja) elküldött egy „na ennyi elég volt mára belőled”-del. Persze fasznak siránkozok, én voltam a ludas: én engedtem, hogy eddig fajuljon a helyzet. Én voltam az, aki – az anyámat is eladnám egy poén kedvéért jegyében – gyakran saját magából csinált bohócot, úgymond én voltam az ügyeletes mókamiki. Nos ez most ütött vissza. Törni-zúzni volna kedvem.

(Hála ennek a zseniális tool-nak csak a szövegen kellett agyalnom, nem kell Photoshopolni hozzá.)

UPDATE:

időközben jött még egy ötlet, szóval a postcím már nem aktuális, de ez legyen a legnagyobb baj:

A CAPTCHA (IPA: [ˈkæptʃə]) a számítástechnikában olyan automatikus teszt, ami képes megkülönböztetni az emberi felhasználót a számítógéptől. A kifejezés a „Completely Automated Public Turing test to tell Computers and Humans Apart” (teljesen automatizált nyilvános Turing-teszt a számítógép és az ember megkülönböztetésére) rövidítése. A teszt során a számítógép generál egy feladványt, amit csak egy ember tud helyesen megválaszolni, de a válasz helyességét a gép is könnyedén el tudja dönteni. A kifejezést 2000-ben alkotta Luis von Ahn, Manuel Blum, Nicholas J. Hopper és John Langford.

Megtaláltam a leggonoszabb verzióját ennek a robot/scriptszűrési módszernek! Ugyebár egy megszokott captcha valahogy így néz ki:

Nézzük, mi sül ki abból, ha egy tréfás kedvű programozó ehelyett szemétparaszt módon közelíti meg a kérdést:

Tovább »

Még a Facebook is ezen rugózik… az agyam eldobom 😀

(Amúgy megvolt végre a héten az első lázálmok, és csatakosra izzadás nélküli éjszakám! Csúcs ez az érzés :D)

Nem fotó, csak egy kép a Crysisből

Ha már az előző postomban azért rinyáltam, mert nem tudok új játékokkal játszani, akkor ezennel kicsit kiélem a mazochizmusomat: következzék néhány videó olyan játékokról, amelyeknek első (vagy előző) része még az én roncsomon is futott, mostanra viszont annyit fejlődtek grafikailag, hogy esélyem sincs kipróbálni őket. Emberek, itt tartunk most technikailag, tessék állat ejteni!

Tovább »

Gondoltam írok mán egy kis übergeek postot is végre (hogy ne csak a betegeskedésemről rinyáljak, amúgy jelentem jobban vagyok) annak kapcsán, hogy most már két napja szórakoztatom magam egy olyan játék multiplayerével, amelyet – amikor megemlítettem Péter barátomnak – csak annyit mondott, hogy „te beteg vagy” 🙂 Világéletemben szerettem a hálózati játékot, bár manapság a gépem már sajnos bőven nem bír annyi kis háromszöget lekezelni, amennyire szükség volna (mert bizony a kép amit látsz, az az említett geometriai formákból van összerakva, persze agyoneffektezve, hogy ez ne tűnjön fel), így az utóbbi 6-7 év számomra egész egyszerűen kimaradt játékügyileg, és persze ez igaz a netes játékokra vonatkozó tapasztalataimra is. Azért a régebbi multis progikkal a mai napig szívesen játszok, bár általában sajna minél oldschoolabb egy game, annál kevesebben tolják hálóban, bár erre a lista első szereplője az ellenpélda. Következzen tehát egy felsorolás azokról a multis játékokról, amelyek a legnagyobb hatást tették rám (a sorrendnek ne tessék jelentőséget tulajdonítani):

Tovább »

Kicsit  rákattantam erre az influenza-témára, tudom, de mentségemre legyen szólva, hogy az alábbi esszé csak úgy „szembejött”, nem vadásztam rá külön, de annyira frappáns és szellemes, hogy muszáj elkövetnem vele a kopipészt bűnét:

Egy deci vodka

Németországban a tél végéig harmincötezer polgárt visz el az influenza, írja a Bild című napilap egy dr. Adolf Windorfer nevű epide­mio­ló­gusra hivatkozva. Ott van az orvos fotója is, olyan, mintha valami katasztrófafilmből lépett volna elő, ránéz az olva­só, és a hideg kileli.

Egy évtizeden belül harmadjára hisszük el, hogy a világvége a küszöbön áll, s ez azért elgondolkodtató. Mindössze hét esztendeje, hogy kitört az első abszolút gyilkos és végzetes világjárvány, ez volt a SARS, más néven atípusos tüdőgyulladás. Ma már a kutya se emlékszik rá, pedig akkoriban a tudósok megmondták, hogy ez nem vicc, hónapok kérdése, minden századik ember meghal.

Lehet, hogy minden huszadik.

A szigorúbbak szerint minden ötödik, bizonyos jámbor igehirdetők egyéb­ként őket szerették leginkább. Jöttek is elég gyakran, mármint az igehirdetők, csengettek, nyitom az ajtót, ott áll két helyettes államtitkár külsejű, jól öltözött ifjú ember. Nem gondolom-e, hogy ideje volna megtérni? Mi a fenének már az én koromban, kérdeztem vissza, mondták, hogy a SARS képében jött el a végítélet, benne van a Bibliában, Lukács 21:11, ha tehát rögtön meg nem térek, akkor énnékem annyi.

Ebben maradtunk.

Igazság szerint hét évvel ezelőtt is voltak, akik már az elején megmondták, hogy baromság az egész. Ilyen volt például Anatolij Vorobjov, a moszk­vai orvosi akadémia mikrobiológiai és immunológiai osztályának munkatársa, ő mondta, hogy nem pánikolni kell, hanem naponta meginni egy deci vodkát. Egy deci vodka min­den vírust megöl. Azt is mondta, hogy ez a vodkamennyiség mellesleg az infarktust és az agyvérzést is megelőzi.

Végül is a SARS-járvány, lefolyásának nyolc hónapja alatt, mindent egy­bevé­ve hétszázhetvennégy áldozatot szedett. Mármost a világon nyolc hónap alatt átla­go­san úgy harminchat és fél millió ember szokott meghalni, értsd alapeset­ben, ha nincs világjárvány. Ha világjárvány van, akkor, mint látjuk, ugyanennyi, bár ilyenkor köztük van az a hétszázhetvennégy is, akik a SARS-vírust elkapták. Ők se élhetnek örökké.

A SARS-járványt tehát észre se vettük volna, ha nincs olyan sajtója, amilyen volt. Egy szokványos influenzajárvány viszont nemcsak attól van, hogy bemondták a tévében, hanem attól, hogy az emberek bele szoktak betegedni. A világjárványt inkább csak bemondják.

Oroszországban a SARS-járványnak egyetlen betege volt. Nyilván kevesebb vodkát ivott a kelleténél, de ő is túlélte. Mit tanít erről Anatolij Vorobjov, kérdezte enmagától, több vodkát kell inni.

Ivott, meggyógyult.

Ne csodáljuk, hogy Oroszországban a mikrobiológiának és az immunológi­ának komoly tekintélye van. A vak is látja, hogy ezeket a tudományokat nagyon okos emberek művelik, hiszen csupa olyasmit mondanak, ami a nép ősi bölcsessé­gé­vel összhangban áll. Igyunk vodkát. Nem zagyválnak össze mindenféle hülyesé­get, mint a többi doktor.

Viszont eközben már tombolt a madárinfluenza. Még vége se lett az előző világjárványnak, már itt volt a nyakunkon a következő. Negyvenmillió ember fog meghalni, mondta egy epidemológus, kétszer annyi fog, mondta a másik. Megint jöttek az igehirdetők, álltak az ajtó előtt, mert be azért nem engedtem őket, és tudatták velem, hogy ez is benne van a Bibliában, Pál apostolnak Ti­mó­the­us­hoz írott második levele, harmadik fejezet, ott áll fehéren-feketén, hogy nekem most már tényleg annyi.

Madárinfluenzában mindmostanáig, a WHO hivatalos kimutatása szerint, kétszázhatvanketten haltak meg világszerte, de főképp Délkelet-Ázsiában. Darab ideig nem is nagyon utazgattunk arrafelé, félve a H5N1-től, ahelyett, hogy a kókusz­diótól féltünk volna. Gyönyörűek a hajladozó kókuszpálmák, csakhogy amikor fú a szél, egy-két kilós kókuszdiók potyognak róluk, húsz-harminc méterről, akit egy ilyen kupán trafál, annak a visszaúti repülőjegye garantáltan kárba veszett. Évente átlagosan kilencszáz turistát ütnek agyon a kókuszdiók, mi mégse ezektől tartunk, hanem világjárványtól. Amiről a tévében szó esik.

Most épp sertésinfluenza van, rövid idő alatt a harmadik fékevesztetten gyilkos világjárvány. Ez már majdnem olyan, mint akármelyik normális influenza, csak enyhébb. Sajnos áldozatai is vannak, az Egyesült Államokban például körülbe­lül annyian, ahányan évente ugyanitt a saját úszómedencéjükbe belefulladnak, vagy ahányat a villám agyonüt. Kevesebb mint hatszáz személy. A létrára mászásba többen halnak bele. Szöget kell verni a falba, a ház ura hozza a létrát, felmászik, lezuhan, temetés. Persze ha előzőleg elkapta a vírust, akkor papíron ő is az influen­za áldozata lesz.

A létrának ugyanis nem jó a sajtója, míg ezzel szemben a vírusoké marketing szempontból tökéletesnek mondható, legalábbis mostanság. Idővel majd jön valami más, ahogy korábban is másfajta kataklizmák divatoztak. Például 1524-re özönvizet jósoltak az asztrológusok, természetesen szigorúan tudományos alapon, a Nap, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Ju­piter és a Szaturnusz együttállása miatt. Johannes Stöffler tübingeni professzor (asztrológus, pap, matematikus, csillagász, holdkráter is van róla elnevezve) már negyedszázaddal előbb megmondta, hogy 1524. február huszadikán jő el a vízözön. Európa-szerte pánik tört ki, tömegek menekültek el az otthonaikból, némelyek hatalmas bárkákat építettek, mások hegytetőn lévő erődö­ket. Özönvíz, persze, nem lett, sőt az 1524-es esztendő a rendkívüli szárazság miatt vált emlékezetessé. Stöffler maga 1531-ben halt meg, elvitte a pestisjárvány. Az egész asztrológus szakma nagyon csodálkozott.

(Forrás)

Ma bukkantam rá erre a csodás szerkezetre a neten:

Tessék elképzelni azt a szörnyű helyzetet, amikor az ember kénytelen otthagyni a számítógépét (és vele együtt a hőn imádott internetet) pár percre, mert – ósdi, sőt egyenesen analóg módon – muszáj ennie valamit, különben lefordul a székről. Nem mondom, hogy nem szép halál a cyberkor mártírjaként az életünket áldozni a technológia oltárán, de vannak olyan gyávák, akik mégis inkább életben szeretnének maradni, és otthagyják pár percre a monitor mögött gubbasztás biztonságát, hogy melegítsenek maguknak egy mirelitpizzát. Nnna, ezt a kellemetlen helyzetet igyekszik orvosolni a fenti mikrohullámú sütő, amely Youtube-videókkal szórakoztat a melegítés perceiben elkerülendő a hirtelen bekövetkező információhiányt, amelyet a konyha kietlen, és unalmas terepe okoz. Segítségével továbbra is online maradhatunk a procedúra közben, és nem fogunk lemaradni semmiről, ami a neten történik! Zseniális, és praktikus, rendelje meg még ma innen (még promóvideó is van róla)!

Sajnos… tényleg beteg vagyok, de egyelőre nem uralkodott el rajtam a kehe úgy istenigazából. Ezt a szomorú tényt (mármint hogy mégse csak beképzeltem a betegséget) akkor konstatáltam, amikor éjjel elég kellemetlenül sikerült aludni, ami abban nyilvánult meg, hogy óránként megébredtem, és közben folyamatosan fáztam, hogy a hülye lázálmokról ne is beszéljünk. Apropó: szokott lenni nektek is olyan, hogy lázasan hülyeségeket álmodtok? Én tegnap éjjel feltaláltam valami vírus ellenszerét, továbbá kiirtottam a kínaiakat (nem, nem tudom hogyan), de amikor nem csak hőemelkedésem van szoktak lenni sokkal durvább álmaim is. Most még szerencsére nem volt olyan kemény, de kellemesnek semmiképpen nem mondhatnám az előző éjszakámat. Az egészre rátett egy lapáttal, hogy olyan 4-fél5 fele megeredt az eső, és utána meg emiatt nem tudtam normálisan aludni, mivel zavart a párkányon kopogó cseppek hangja.

Mindenesetre ma még bejöttem dolgozni, de – attól függően, hogy estére hogyan fogom magam érezni – lehet, hogy elvonulok szépen táppénzre. Teszem ezt azért, mert megpróbálom úgy felfogni az egészet, hogy nem akarom elhagyni magam, és ágynak esni, mivel tapasztalatból tudom, hogy akkor leszek igazán rosszul, ha nem csinálok semmit, és tényleg elhiszem, hogy én most beteg vagyok. Ma reggel is ennek jegyében húztam magamra a farmert, és a pólót (közben majd’ megfagytam), és jöttem be a céghez, bár megtehettem volna azt is, hogy betelefonálok, hogy ne várjanak, és szépen hazamentem volna busszal. Ez lehet, hogy holnap valóban meg fog történni, ma még kúrálom magam teával és Rubophennel, de ha nem javul az állapot (vagy egyenesen rosszabbodik), akkor előfordulhat, hogy pár napig nem lesz friss post 🙁

Ma szerettem volna törölni a blog csoportját a Facebook-on, mivel már kb. egy hete létezik néki fanpage-e, ami sokkal tisztább szárazabb, és biztonságosabb érzés, mint a csoport (pl. fenpédzsnél a tagok üzifalára is tudok írni, ha pl. új post van, vagy ha világmegváltó gondolataim támadnak, míg groupnál ez nem funkcionál). Na okosan utána is néztem, hogy ezt milyen módon lehet megejteni, és meglepődve konstatáltam, hogy – az eddig vérprofinak és átgondoltnak tűnő rendszer röhejesen amatőr módon – csak úgy engedi törölni a csoportot, ha az összes tagot egyesével kirúgod, majd – mintegy szuicidális aktusként – magadat is exitálod. Ez az én esetemben nem is volt olyan durva, de mit szóljon egy olyan admin, akinek mondjuk van párszáz tag a group-jában? Végigklikkelni mindet finoman szólva is idegesítő lehet… (esetleg vmi Greasemonkey-kieggel automatizálni lehet, de akkor is iszonyat amatőr megoldás szerintem). Mindenesetre kidobáltam azokat, akiket értem, majd – abban a hitben, hogy már csak én maradtam a süllyedő hajón – szépen ráklattyintottam a nevem mellett virító ‘Eltávolítás’ ikonra. Nem kellett volna… ugyanis maradt még négy emberke akik kimaradtak a szórásból 🙂

Jelenleg ott tartunk, hogy:

én pedig már nem tudom magam újra kinevezni adminná, így akiket nem rúgtam ki megmaradtak tagnak, ergo nem törlődött a csoport. Megkérném őket (ha már úgyis törzsolvasóim), hogy legyenek kedvesek a group oldalán bal felül található ‘Kilépés a csoportból’ opció segítségével kilépni, hogy végre az örök bitmezőkre küldhessem ezt a nyüveket, ha már ilyen kis ügyes voltam (és persze a Facebook is ilyen dilettánsan van megcsinálva)! Köszönöm előre is! 🙂