… legalábbis most kezd kibújni a szög a zsákból. A mindenkori kormány (és az állami cégek) alapvetően szeretik ellenőrzésük alatt tudni az élet minden területét a gazdaságtól kezdve az egészségügyön át a népek gondolkodásmódját leginkább befolyásoló tényezőig: a médiáig.

Nem vagyok komm MSZP-szimpatizáns (eleve a hideg futott végig a hátamon, amikor a rövidítésük helyett először le akartam írni a „szocialista” szót… nem idejemúlt ez az ideológia így 2010-ben?), de valahogy ők nem akartak ennyire mindent a kontrolljuk alá vonni, mint az újdonsült kormányunk. Ha valaki lemaradt volna: néhány hete a Fidesz beterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amelynek értelmében mindenkit, akinek van egy önálló gondolata van saját blogja, weblapja, ahol a világba ordítja a véleményét szépen nyilvántartásba fognak venni, kapunk blogger-igazolványt, sorozatszámot, talán még ujjlenyomatot is vesznek tőlünk, mint potenciális bűnelkövetőktől. (UPDATE: az adott oldal tematikájától független lenne ez a kötelező regisztráció? Egy „Lenke néni kedvenc receptjei” néven futó blog tulajának is meg kell majd adnia az adatait, mint wannabe rendszerellenes renegát? :)) Túloztam kicsit? Lehet, de az ügy komolyságát jelzi, hogy a TASZ álláspontja is elég borúlátó a témával kapcsolatban:

A javaslat szerint a törvény hatálya alá tartozó valamennyi tartalomszolgáltató köteles regisztrálni a média felügyeletét ellátó hatóságnál, beleértve a 250 ezer magyar nyelvű blogot és több millió magyar nyelvű szerkesztett honlapot is. A TASZ álláspontja szerint a szabad véleménynyilvánítás joga is csorbul a hatósági regisztrációval, indokolatlan az ilyen jellegű adminisztrációs teher bevezetése valamennyi szolgáltatóra vonatkozóan.

Ennek fényében valahogy érzékenyebben reagál az ember minden sajtóval, médiával kapcsolatos kormányzati beavatkozásra… a mai nap kedélyborzoló történése például az volt, hogy a Hírcsárda nevű változóan humoros (néha azért visítok rajta) kamuhírekkel operáló weboldalról töröltetett egy álhírt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sajtóreferense, mivel abban idézőjelezett szöveget adtak Hoffman Rózsa szájába (sic), sőt egy – állítólag – jogvédett kép is szerepelt benne illusztráció gyanánt (ami a Parlamentben készült, így eleve fura, hogy le van védve…).

Most persze jogos a felvetés, hogy hogyan tudok komolyan venni egy hírt, ami egy viccoldalon jelenik meg, de ha csak egy kicsi esélyt is adunk annak, hogy ez a kérelem valós, és tényleg az állam szólt bele egy szatirikus portál életébe, akkor megint elkaphatja az embert a „hát ezt nem hiszem el bazmeg” érzés, amely engem legutoljára akkor lepett meg, amikor a Kétfarkú Kutya Pártot perelte be a MÁV, vagy amikor a pécsi városatyáknak szúrt szemet az általuk létrehozott paródia weboldal, amellyel a Pécs2010-et figurázták ki – furcsa módon még mindig elérhető. Nincs humorérzékük? Ezt még elnézzük tőlük (és most a politikai elitről beszélek, nem a MKKP-ról :)), de a bloggerek billogozása, lajstromba vétele, nevük, címük felírása a figyelendők listájára már bőven kimeríti a szólásszabadság, és szabad véleménynyilvánítás sárbatiprásának esetét.

Az egésznek az az üzenete – legalábbis én így értelmezem – hogy ne legyél olyan bátor, hogy markáns véleményednek neten adsz hangot, ne postolj kormányt bíráló témában, ne érdekeljen az igazság, ne tartsd nyitva a szemed, ne legyenek fenntartásaid, ülj a TV előtt, vedeld a sört, edd a rántott húst vasárnap, és verd az asszonyt részegen, mint minden rendes ember. Csak azt felejtik el, hogy vannak még (nem, nem magamra gondolok, vannak nálam sokkal szélesebb látókörű bloggerek, újságírók) olyan emberek, akik tisztában vannak azzal, hogy aki alszik a demokráciában az diktatúrában fog felébredni.

UPDATE:

a sok rohadt rendszerellenes gondolat után, amit itt egy felelőtlen pillanatomban összehordtam jöjjön valami, amivel talán kompenzálom a bűneimet:

innen tessék leszedni a – várjá, puskázok, nem tudom fejből… még – Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot, és – SZIGORÚAN színesben kinyomtatva – rakjátok ki a falra! A lakás dísze lesz, mindemellett pedig folyamatosan emlékeztetni fog arra, hogy (idézek): „A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyûjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez.” Találkozunk majd a 101-es szobában…

Már szinte teljesen biztos, hogy soha nem fogom magaménak tudni azt a képességet, amely segítségével megérthetném, hogy mi motivál egyes embereket olyan cselekedetekre, amelyek szöges ellentétben állnak az én értékrendemmel. A post apropójából, a lakótársaimból kiindulva: én fontosabbnak tartom az együttélés minél stresszmentesebbé tételét az egymás cseszegetésénél a szűk élettérből adódó esetlegesen előforduló zavaró történések okán. Én nem szólok I-nek, hogy reggelente ne fújja a taknyát a mosdóba, mert ha utána esetleg a fogkrémemet kell a kagylóból letakarítanom, akkor bele kell nyúlnom (hogy arról ne is beszéljünk ha esetleg a kontaktlencsém esik bele), nem szólok L-nek, hogy ugyanmár vakarja le a gáztűzhelyről a több hónapja odarohadt akármit… Elfogadtam ezeket, mint a 70 négyzetméter szűkösségéből adódó negatív tényezőket. Ráadásul barátok se vagyunk (abszolút), úgy élünk itt mint három idegen. Megkeseredett, frusztrált, koravén emberekkel lakok együtt (még zenét se hallgatnak!), akik nem látják, hogy annak kéne prioritást élveznie, hogy a körülményekhez képest megpróbáljuk egymást nem cseszegetni minden szaron (eddig a csúcs az volt, amikor I pár hónapja egy szép reggelen rám szólt, hogy készülődés közben ne folyassam annyira a csapot… erre visszakérdeztem, hogy az lesz-e a következő, hogy fürdés közben rám rúgja az ajtót, hogy már 10 perce bent vagyok, azonnal hagyjam abba?!).

Nem illek én ide. Érezzék jól egymást, de nekem nem hiányzik ez a negativitás, még a végén én is ilyenné fogok válni, mint ők, és azt semmi szín alatt nem szeretném. Le fogok lépni.

Tényleg nem volt bent

„A pálya sajátosságai miatt sajnos nem állt módomban gólnak ítélni az angolok próbálkozását. Én, és asszisztens kollegáim feddhetetetlen játékvezetést mutattunk be, videobíró használata nélkül is urai voltunk a mérkőzésnek” – nyilatkozta Larrionda a tegnapi angol-német meccs után.

Tegnap történt egy eset, amely rávilágított, hogy a német fajb népben még mindig benne él a felsőbbrendűség-tudat, amit felénk – akiket gondolom civilizálatlan tanulatlan balkáni söpredéknek tartanak – rendre ki is mutatnak. Tegnap például olyan reakciót kaptam egy német „kollegától” email-ben, amelyben nagyjából éreztette, hogy emberszámba is csak azért vesz, mert megtanultam angolul, de hogy velem kapcsolatban szaktudásról beszéljünk az számára nonszensz. Az volt a szitu, hogy egy probléma megoldására kértek fel minket, amely az egyik szerverüket érintette: abszolút megállt a nyomtatás. Tapasztalt kollegám, F. segítségével egyetlen parancs kiadásával megoldottuk a kérdést, majd – mivel ő el volt foglalva közben mással – engem kért meg, hogy írjak vissza a németeknek, hogy elhárítottuk a problémát. Erre kaptam – persze a fél fricc management berakva ‘másolatot kap’-ba – egy rendkívül kedves, abszolút nem arrogáns, és ráadásul persze teljesen jogos felvetéseket tartalmazó egysorost, amelyben az egyik hatttalmas nagy IT-expertjük közölte, hogy ez a parancs nem oldott meg semmit (pedig kurvára igen), és ki vagyok én, hogy azt hittem, hogy ez majd segíteni fog a gondon. Jelzem, a queue-ban álló több ezer nyomtatás azóta szépen fogyatkozik, alig van hiba, de persze neki van igaza – legalábbis rá kell hagyni, különben keresztbe tehet, akár ki is rúgathat.

Ennek a drága ötvenes übermensch-nek küldeném az alábbi jelenetet a Family Guy-ból, amely egész frappánsan összefoglalja a német társadalom lelkivilágát így, a hódításaik után röpke hatvan évvel:

Brian: Nem látok semmit a német történelemről 1939 és 1945 között. Itt egy kihagyás van.
Idegenvezető: Mindenki vakáción volt! A baljukon láthatják München első városházát, amit 15…
Brian: Miről beszél? Németország lerohanta Lengyelországot 1939-ben.
Idegenvezető: Meg voltunk hívva! Puncsot is kaptunk! Kérdezze csak meg a lengyelektől!
Brian: Nem hagyhatja figyelmen kívül azokat az éveket! Thomas Mann Amerikába menekült a nácizmus németországi térnyerése elől.
Idegenvezető: Nem, azért ment el, hogy éttermet vezessen.
Brian: Ez nevetséges!
Idegenvezető: Nem hallgatom tovább a német nép sértegetését! Semmi rossz nem történt! SIE WERDED SICH HINSETZEN! [1]SIE WERDEN RUHIG SEIN! [2] SIE WERDEN NICHT BELEIDIGEN DEUTSCHLAND! [3]
Brian: Uh, az ott egy söröző?
Idegenvezető: Oh, igen. München híres a felújított sörözői miatt.

1 Leülsz!
2 Befogod a szád!
3 Nem sértegeted Németországot!

Néhány szóban összefoglalom, ha netán lemaradtatok róla: Kósa Lajos bácsi (aki hithű FIDESZ-es, mellesleg Debrecen polgármestere, de ez most marginális infó róla) nagy zokogva bejelentette a Napi Gazdaság konferenciáján, hogy Magyarország Görögország sorsára fog jutni, és mi is csődöt jelentünk hamarosan. A – külföldi gazdasági megfigyelők szerint is – alaptalan bejelentésnek hála a forint hatalmasat zuhant, aminek a devizahitelesek megintcsak örülhetnek (én is azt teszem). Namármost: a bejelentésnek egy fő célja lehetett: az, hogy legyen mivel takaróznia a FIDESZ-nek majd ha bejelentik, hogy „öö… mégse tudunk adót csökkenteni, mert államcsőd fenyeget minket, nem értitek?!”. Ez az affér a kormánynak nagyon jó, a sok agyatlan droid be is fogja szépen kajálni (tuti, hogy sokan neki fognak állni konzervet, és egyéb tartós élelmiszereket felhalmozni), csak a gazdaságnak, és a befektetők bizalmának adott egy kurva nagy pofont az egész.

A piaci elemzések és a jegybank legutóbbi publikált inflációs jelentése nagyjából ugyanazt mondják az ország helyzetéről: a hiány csökkent, az államadósság csökkenő pályára állítható, a növekedés újra beindult – azonnali, fenyegető veszélyről szó nincs. Kósa így feltehetőleg a választóknak szánt politikai nyilatkozatot tett, a terepet akarhatta előkészíteni azon bejelentéseknek, melyekből kiderül, nincs tere az ígért látványos intézkedéseknek.

Te drága ember, te!

Orbán Viktor, és baráti köre bebiztosította magát az alaptalan ígérgetéseik következményei ellen, cserébe nekem (és jópár ezer másik devizahitelesnek) megint emelkedni fog a törlesztése, hogy a többi hatásáról ne is beszéljünk.

Polgármester Úr! Hálás köszönet érte, igazán nem kellett volna! Ja, és üdvözlöm Szíjjártó Urat is!

(Források: Kósa államcsőd-közeli helyzetet vizionál és kríziskezelésről beszél, Okos ember görög salátáról sem beszél, Éves mélypontra lökte Szíjjártó a forintot )

Úgy gondolom, hogy a Facebook, és az általa nyújtott közösségi élmény az internet egy olyan sarkalatos pontjává nőtte ki magát néhány év alatt, amit elkerülni csak nagyon nehezen lehet. Hiába nem regelsz akkor is belefutsz a portál hálózatba nyújtott csápjaiba: like-gombok, Facebook-profilok a Google-találatok között, és ez még csak a kezdet. Bár Zuckenberg szerint vége annak, hogy a Facebook-on személyes adataink csak ránk, és az ismerőseinkre tartoznak (ennek értelmében tavaly decemberben módosították az oldal adatvédelmi beállításait: alapértelmezettben minden információnk – beleértve a nevedet, profilképedet, városodat, kedvelt oldalaidat, és az üzenőfalra kiposztolt üzeneteket – nyilvánossá vált, és ezáltal megtalálható lett akár a Google-lel is), ez ellen természetesen(?) lehet védekezni. Két nagyon jó módszert találtam erre, nézzük őket sorban:

1. Az első a kevésbé radikális, ámde mégiscsak hatékony megoldás: ha nem akarod törölni magad az oldalról (mert például szeretsz kapálni a Farmville-ben), de mégse szeretnéd, hogy az életed nyitott könyv legyen bárkinek, akkor van lehetőséged módosítani az oldal adatvédelmi beállításait. Na igen, ámde ez a menürendszer olyan szövevényes, mintha direkt tervezték volna olyanra, hogy elvegye az egyszeri felhasználó kedvét a vele való babrálástól. Erre szolgál gyógyírrel a reclaimprivacy.org nevű oldal apró bookmarklet-je, amelyet elindítva végigcsekkolja a profilod beállításait aszerint, hogy mennyire vannak korrektül belőve adatvédelmi szempontokból.Használata egyszerű: ezt a linket fel kell húzni az egérrel a böngésző könyvjelző-sávjába, majd a Facebook vonatkozó oldalának megnyitása után rá kell kattintani:

   Privacy Scanner

   Ekkor egy sáv jelenik meg, amely tájékoztat az esetleges hibás beállításokról, és azok kijavítására is ad tanácsokat:

   

   Mint látható, nálam még bizony fennáll a veszélye, hogy kedves ismerőseim véletlenül adatokat szolgáltathatnak ki rólam különféle alkalmazásoknak, és ott a link is, ahol ezt át lehet állítani. Nem árt erre is odafigyelni. A két tétel, ami a shoton ‘scanning’ státuszban van valamiért nem működik, remélhetőleg ezt javítani fogják a bookmarklet fejlesztői (érdemes követni őket Twitteren, és/vagy Facebook-on, hogy értesüljünk a friss verziókról).

2. Van még egy másik megoldás is, bár az kicsit permanensebb: töröljük a fiókunkat, és elhárítottuk a veszélyt! „Persze” pofátlan módon az oldal – meghazudtolva minden ajánlást, és íratlan szabályt – nem teszi könnyen elérhetővé a fiók törlését, két kattintással mindössze felfüggeszteni tudjuk azt, ami nagyjából semmit sem ér (kapjuk továbbra is a maileket az oldalról, stb). Ha úgy döntöttünk, hogy véglegesen törölni szeretnénk magunkat azt ezen a linken tehetjük meg (állítólag valahol a help-ben is megtalálható jó mélyen eldugva). Ez bekéri a jelszavunkat, captcha-t is kitöltet, sőt ad két hetet a törlés után, amely során bármikor újraaktiválhatjuk a fiókunkat (ezt tényleg nem szeretném kommentálni), de mindezen átvergődve végül engedi elkövetni a virtuális öngyilkosságot.

A második megoldás persze hatékonyabb, de kicsit odafigyelve (és nem átesve az egészséges paranoia túloldalára) beállítható az oldal úgy, hogy ne teregesse ki minden kis titkunkat a nagyvilágnak (enyhe túlzás volt, tudom). A szokásos jótanácsokat persze nem árt megfogadni: annak nem lehet kellemetlensége, aki nem ad támadási felületet. Ne tessék hányós-fekvős képeket, meg „rohadjon meg a főnököm” típusú státusüzeneteket kirakni, és célszerű nem megadni a telefonszámunkat/lakcímünket a profilunkon – pláne nem úgy, hogy bárki elérheti, és nem lehet gond. Ha ezeket a józan paraszti eszen alapuló szabályokat betartjuk, akkor nem lesz szükségünk a fiókunk törlésére, és nem esünk el a virtuális állatkák össznépi bögyörészésének semmihez sem hasonlítható élvezetétől 😀

UPDATE:

a Webisztán is írt erről, bár nem tőlük emeltem át az ötletet. Ott találtam ezt a linket, ami kicsit részletesebb statisztikát generál a profilunkról.

UPDATE2:

ha a fenti aggályoktól megriadva törölni szeretnétek a profilotokat, akkor arra a legjobb nap a május 31.! Részletek itt 🙂

In medias res, íme a hír:

Információink szerint a 12 ezer dolgozó jelentős részének duplán utalta ki a munkabérét a BKV. Azt, hogy pontosan hány emberről van szó, nem tudni, a túlfizetés becslés szerint kétmilliárd forint lehet. Most a BKV levélben kuncsorog a dolgozóknál, küldjék vissza a pénzt. A dolgozók viszont megtehetik, hogy nem küldik, és akkor nagy baj lehet a likviditással.

(forrás)

Ez volt az első információ, ami ma elért hozzám az éteren keresztül (a reggel hatos hírekben hallottam, de az Index-en már tegnap éjfél előtt kint volt). Ahogy a fenti írásban is olvasható, a malőr hatalmas veszteséget – pontosabban hm… kellemetlenséget – jelent a vállalatnak, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy ez csak átmeneti: a törvény kimondja, hogy ilyen esetekben maximum a bér harmadáig terhelhet a munkáltató hónapról hónapra egészen addig, amíg a járandóságait vissza nem szerzi.
Azon gondolkoztam, hogy milyen vicces lenne, ha erre a lépésre nem lenne lehetősége a BKV-nak: vajon visszafizetné-e a jegyellenőr, a metróvezető, vagy a nyakig olajban úszó buszszerelő a pénzt? Elvárhatna-e lojalitást a vállalat, amelynek fél vezérkara előzetesben ül sikkasztás miatt (és nem szarral gurigáztak ezek a mélyen tisztelt hölgyek-urak)? Beleképzelve magunkat a 90-100ezres fizetésekből élő vállalati ranglétra alján helyet foglaló melós helyébe tegyük fel a kérdést magunknak: vissza akarjuk-e fizetni azt a plusz száz rongyot egy olyan cégnek, amelynek (ex)vezetői hosszú évekig herdálták a közvagyont?
Persze így, hogy lehetőségük van visszavonni a következő pár hónap fizetéseiből a hiányzó kétmilliárdot (amúgy röhej, hogy nem volt olyan főkönyvelő, vagy bérszámfejtő a cégnél, akinek feltűnt volna ez a hatalmas hiba) már nem annyira érdekes a kérdés: aki még nem költötte el (ami megtörténhetett úgy is, hogy a bank csípte le régóta fennálló tartozás rendezéseképpen), az valószínűleg igyekszik majd rendezni a dolgot a május 14.-ei határidőig. Aki viszont már – akár így, akár úgy – a seggére vert, az felfoghatja az egészet úgy is, hogy akarata ellenére bérelőleget kapott a cégtől – kérdés, hogy ezek az emberek számíthatnak-e retorzióra a vezetőség részéről, függetlenül attól, hogy milyen ok vezetett oda, hogy nem tudta „virítani a lóvét”. Félő, hogy nem fogják megúszni szárazon a munkáltatójuk hibáját, de ne legyen igazam.

Mert spórolni akartak. Persze, hogy nem működött ha be se volt építve.

(forrás)

Néha kicsit eklektikus ez a blog: a hasznos programos postot követi egy személyes szösszenet, aztán jön egy retro-kockulós Commodore-os SNES-es akármi, aztán meg egy kis rock, esetleg némi társadalomkritika (mintha bármi is feljogosítana arra, hogy ezt tegyem… sebaj, leszek önjelölt észosztó). Aztán néha vannak olyan írások, amelyekben mélyen kielemzem magam, és a világ kapcsolatát, illetve azt, hogy hogyan reagálok általában az engem ért ingerekre. Ma is ez a lélekboncolósdi van terítéken, mivel akármennyire is sótlanabb, kevésbé poénos téma, mint mondjuk a Disznóvágás PRO játékkritika mégis ez az, ami napok óta foglalkoztat, és ha nem beszélhetek róla úgy érzem szétrobbanok.
A világ tele van igazságtalansággal, és bunkó, agresszív, igazságtalan emberekkel. Ezzel a ténnyel együtt kell élni, és igyekezni kell úgy élni az életet, hogy ezt a típust minél jobban kirekesszük a személyes szféránkból. Persze vannak sajnálatos szituációk, amikor ezt képtelenség megoldani, elég csak ha a családban, vagy akár a munkahelyen előforduló szemetekre gondolunk. Annak változatos okai lehetnek, hogy ezek az emberek miért olyanok, amilyenek (gyk. g*cik) veled, de az indítékokat mindig valami gusztustalan emberi jellemvonásban kell keresni: irigység, önzés, undor, kapzsiság – mind-mind okai lehetnek annak, hogy valaki keresztbetesz neked, és sajnos ez ellen nem segít, ha korrekt akarsz lenni velük.
Az utóbbi pár napban találkoztam néhány ilyen emberrel. Nem mondanám, hogy sikerült normálisan lekezelni ezeket a támadásokat, és ezt komoly hibámnak érzem: nagyon ki tud borítani, amikor én normálisan viszonyulok valakihez, de nem ezt kapom vissza… Egy elegáns ignorálás (=leszarom) néha annyira jól esne, de egész egyszerűen nem vagyok rá képes: amikor valaki megbánt ok nélkül, akkor utána napokig képes vagyok rágódni az eseten. Megfigyeltem magamon még egy ijesztő reakciót: ha – véletlenül – egymás után több ilyen benyomás is ér, akkor hajlamos vagyok a paranoiára, azaz képes vagyok (majdnem) mindenkiben az ellenséget látni amiatt a néhány valóban ellenséges illető miatt. Ez alól csak a családom, a régi gyerekkori barátaim, és a barátnőm kivételek: akikkel lazább a kapcsolatom azokkal képes vagyok ilyen hangulatomban csak fenntartásokkal érintkezni félvén a támadástól.
Mondok néhány konkrét példát is, de azt előrebocsátanám, hogy ezeknek egy része olyan lesz, amit esetleg más ember egy laza vállrándítással elintézett volna, de én én vagyok, és sajnos képes vagyok ilyesmiken rágni magam napokig. Vegyük mondjuk a múlt hét csütörtök reggelt: kedves lakótársam (nevezzük csak Pének) kint eszegetett a konyhában, én meg a hajamat csináltam a fürdőben folyó csap mellett. Végzett a kajával, és odajött szólni, hogy ne folyassam annyira a vizet. Bólintottam, hogy oké, jól van, de közben éreztem, hogy lassan elönt az ideg… utánamentem, és a dühtől elszoruló torokkal megkérdeztem, hogy legközelebb az lesz-e, hogy rám rúgja az ajtót fürdés közben, hogy „már tíz perce bent vagy”? Mivel nem azon a néhány percen fog múlni a vízdíjunk (ami amúgy is a legkisebb tétel a rezsiből), amíg a hajamat zselézem ezért igazságtalannak, és felesleges baszogatásnak éreztem azt, hogy – amúgy már másodszor, pár hónapja is ez volt a problémája – ezért képes kelteni a feszültséget.
Aztán ugye itt van ez a drága cég (akik egyre esélyesebbek arra, hogy a közös emlékeinket a Homáron is megjelentessem, persze csak ha megüti a mércét), amelynek vezetői madárnak néznek (és – bár a CL9 se sokkal lassabb annál, amit kértem – most már elvből sem adom fel a „harcot” ellenük), és ez a bánásmód se tesz túl jót a néha-néha felszínre törő – amúgy talán indokolatlan – kisebbségi komplexusomnak.
Volt még pár eset, amelyeket most nem részleteznék (már csak azért sem, mert olvashatják olyanok is, akiknek nem kéne), de valahogy az utóbbi néhány napban felgyülemlettek ezek a szar dolgok az életemben. Azt kívánom, hogy bárcsak fel tudnám fogni az egészet olyan lazán, és a saját erkölcsi, és szellemi fölényem fényében sztoikus nyugalommal, hogy ne menjenek ezek az esetek az idegeimre, de sajnos képtelen vagyok rá. Szombaton is ezen gondolkodtam, és körülbelül 10-15 percre úgy éreztem, hogy képes lennék rá, és mondhatom remek érzés volt. Végülis a hátterem adott lenne hozzá: van egy gyönyörű barátnőm, aki imád, a szüleim, és a régi barátaim szintén, van normális munkám, van blogom, van életem… de nagyon sok mindent először magamban kell rendeznem, hogy az ilyen incidensek ne zökkentsenek ki a lelki békémből. Van még mit tanulnom.

Úgy gondoltam eddig, hogy mégse írom meg az odüsszeiát, amit a memóriamodulom beszerzése kapcsán sikerült átélnem, de ma betelt a pohár… nem elég, hogy az első cég akiknél leadtam a rendelést másfél hét elteltével se tudott konkrét időpontot megadni, amikor jönni fog a futár (így szépen vissza is mondtam a rendelést náluk), de utána nagyjából ugyanannyi időt csesztem el egy másik beszállító balfaszkodása miatt. A poén az egészben az, hogy még bőven nincs lefutva a történet (pedig ma délután azt hittem már izzíthatom a masinát… hát nem így alakult), de ne szaladjunk ennyire előre. Nem szeretnék hitelrontás vádjával bíróság elé kerülni, úgyhogy az igazi neve helyett legyen a cég mondjuk KSF (Kurva Sokat Füvezünk) Kft, íme az eddig lezajlott levélváltásunk:

Tisztelt Megrendelő!

Az alábbi e-mailban feltüntettük az Ön által rendelt termék(ek) feldolgozási állapotát.

KSF Kft.

Értékesítési dátum: 2010 április 19, hétfő

Értékesítők hozzászólásai

Tisztelt Vásárlónk!
Az ön által rendelt termékeket a mai nappal kézbesítettük,holnapi nap folyamán érkezik önhöz.
A rendelés összege futárköltséggel:17.680.-Ft

Tisztelt KSF Kft,

bár én a tegnapi rendelésem alkalmával előreutalást jelöltem meg, mint fizetési módot, a most kapott tájékoztató levélben már utánvétel szerepel (a végösszegből, és abból a tényből kiindulva, hogy nem adtak meg számlaszámot).

Kérem, hogy korrigálják ezt, és én még a mai napon elutalom az összeget!

Köszönettel:

JonC

<itt történt egy telefonhívás is, bocsánatot kértek, amiért elcseszték a fizetési módot>

T.JonC!

Mellékelve küldöm a számla másolatát.

Kérjük utalja elé az összeget,amit itt van a számlánkon azonnal küldjük a ramot.

ÜdV:
KSF Kft.

Tisztelt KSF Kft,

remélem, hogy a szállítási cím továbbra is az, amit a megrendelésnél megadtam, nem ami a számlán szerepel!

JonC

<kiderült, hogy szerencsére ezt nem cseszték el>

Elutaltam a pénzt, és – bár ezzel is csúszott egy napot a kiszállítás – gondoltam, hogy sínen van az ügy. Ezután jött a következő mail, ami hasonló volt a legelsőhöz, csak persze a dátum különbözött annyiban, hogy a mai nap volt megjelölve kézbesítési dátumként. Reggel már lázban égtem, alig vártam, hogy csörögjön a telefonom (a céghez kértem a kiszállítást), de csak nem akart… Egyszercsak idejött hozzám egy srác, és kérdezte, hogy én vagyok-e a JonC (persze nem így, de ugye most nem fogom leírni a real nevemet, mert Batmanesdit játszok). Mondom neki, hogy igen, erre közli, hogy kint vár a futár, csak nem tudott felhívni valamiért. Kiloholtam, és valóban ott állt egy jó képességű fószer a pakkommal, amelyen a telefonszám el volt írva, így persze hogy nem tudott felhívni. Na mondom sebaj, aláírtam a papírt, nagy boldogan bontogatom kifele, és… itt jött a döbbenés, mivel ezt kaptam hosszas szarakodás, email-váltás, és telefonálgatás után:

Első blikkre nem tűnik furcsának, de ha hozzáteszem, hogy én CL7-es időzítésűt rendeltem (ez pedig egy CL9-es, azaz lassabb), akkor máris nyilvánvalóvá válik, hogy megintcsak elcsesztek valamit… Nem hagytam annyiban (persze megtehettem volna, ez is elég gyors, de nehogymár ne azt kapjam a pénzemért amit kértem), újabb mail ment nekik, amely a következő volt:

Tisztelt KSF Kft,

a most általam visszaküldött levél szerint (és a webshopukon is ez szerepelt a megrendelés napján) a memória időzítése CL7-es. Ehhez képest – a csomagoláson található beikszelés, ill. típusszám alapján – az önök által küldött modul CL9-es.

Érdeklődnék, hogy milyen formában szándékoznak korrigálni a tévedésüket!

Tisztelettel:

JonC

Az érdemleges választ holnapra várhatom. Valószínűleg az lesz, hogy küldenek egy futárt érte, majd valamikor jövő héten átvehetem azt, amit rendeltem, de ezzel már megint egy hetet csúszunk, szóval lassan három hete húzódik az egész…

Mr. P-vel is megosztottam az esetet, akivel a következő eszmecserét folytattam le az üggyel kapcsolatban:

Mr. P: milyen buzi egy vásárló vagy
JonC: de a faszom már beléjük
Mr. P: most beleköpnek meg rápisálnak a memóriádra
JonC: megint csúszik 1 hetet az összerakás 🙁
JonC: 😆
JonC: eheh
JonC: lehet h odadörgölik a szaros seggüket a dobozhoz
JonC: majd hozok gumikesztyűt azon a napon amikor át kell venni a futártól 😀
Mr. P: jaja
Mr. P: akkor lesz gyanús
Mr. P: ha a futár is gázmaszkba adja át
Mr. P: meg vegyvédelmi felszerelésben
Mr. P: és nagy sugárzásjelző matrica van a doboz oldalán
JonC: 😆
JonC: vagy odaadja és elkezd rohanni 🙂
Mr. P: és furcsán kattog
JonC: 🙂

Érett már egy ideje ez a post, a fejleményeket update-elni fogom majd (nehogy lemaradjon bárki is, aki nem bír éjjel aludni az aggódástól :D)!

UPDATE:

múlt héten ugye ott hagytuk abba izgalmas szappanoperánkat, hogy megírtam nekik, hogy irgum-burgum, fasznak szívtok annyit, hogy nem vagytok képesek azt küldeni, amit az ember kér (de azóta volt egy olyan verzió is Nfol kollega véleménye szerint, hogy át akarták cseszni a fejem… a történtek fényében ez egyre valószínűbb). Szerencsére beismerték ezek a drága emberek, hogy tévedtek (mondjuk ez a minimum), és megígérték, hogy gyógyírt találnak a vérző lelkemre, de legalábbis a RAM-os problémámra:

T. JonC

Elnézést kérünk a tévedésért valóban a nagyobb időzítésű modul került Önhöz. A holnapi napon e-mailben jelezzük, hogy milyen módon oldjuk meg a problémát.

Tisztelettel:

KSF Kft.

Öröm-boldogság lett úrrá rajtam, vártam is a pénteket (a másnapot, amit említettek) nagy erőkkel… de a levél csak nem akart jönni. Délután 4-fél5 fele már én telefonáltam rájuk, és megkérdeztem, hogy ugyammá’ miért nem lehetett odaugatni valamit az embernek – írott formában -, erre közölte a nyegle hangú, és még nyeglébb stílusú fiatalember, hogy „nincs raktáron CL7-es modulunk, és még a beszállító nem jelzett vissza”… Kérdésemre, hogy mikor lesz valami fejlemény, egy laza „persze, persze, hétfőn majd megbeszéljük” volt a reakció – nagyjából olyan hangnemben, hogy „fasznak rabolod az időmet paraszt”. Ma – hétfőn – már rutinosabb voltam, és tudtam előre, hogy szarni fognak a fejemre (naná, a pénzem már náluk, a lassabb RAM náluk… miért is izgassák magukat?!), így néhány perce a következő mail-t küldtem nekik:

Tisztelt KSF Kft,

a pénteki megbeszélésünk ellenére ma nem jeleztek vissza semmiféle formában, hogy mi a helyzet a CL7-es memória ügyében (még annyit se, hogy nincs még raktáron a modul), így
1. ha holnap se szíveskednek tájékoztatni, hogy konkrétan mikor várhatom a futárt a cseredarabbal és/vagy
2. a héten nem megoldható a csere
akkor a holnaputáni napon emailben fogok élni az elállási jogommal, és még a héten visszapostázom önöknek a modult, amit tévesen küldtek nekem – amennyiben válaszlevelükben jelzik, hogy szándékukban áll az ellenértéket visszafizetni (had tegyem hozzá, hogy ezt szándékozni kötelességük).

Válaszukat – akár email-ben, akár telefonon – a holnapi nap folyamán várom.

Tisztelettel:

JonC

Mondanom se kell, hogy szinte biztosra veszem, hogy nem fognak megörvendeztetni azzal, hogy teljesítik a pontjaimat (igen, ez már egy ultimátum… tiszta röhej, hogy ehhez kellett folyamodnom), sőt fel vagyok készülve lelkileg arra is, hogy megintcsak csesznek válaszra méltatni. Akit amúgy érdekelne ez az elállás joga, amire hivatkoztam az ide kattintva kaphat róla több információt.

Szóval az ügy – sajnos – még mindig nincs lefutva, lesz még UPDATE! 😕

UPDATE2:

néhány hét csúszással ugyan, de íme a sztori vége: az ultimátum megírása utáni napon csörgött a telefonom, és egy „kezét tördelős hangú” (gyönyörű képzavar) úr érdeklődött, hogy hogyan tudnánk megoldani a szituációt. Valószínűleg ő nem alkalmazott volt, hanem a cég tulajdonosa, és kultúráltan, segítőkészen megpróbált valami megoldást találni az esetre. Mivel állítólag nem is tudtak volna rendelni CL7-es RAM-ot ebben a típusban (ami mondjuk furcsa, mert létezik), így csak más fajtát, és csak 2X1 gigás kit-et (ami nem jó nekem), vagy négy gigás modult (ami szintén nem jó nekem) tudott volna hirtelenjében felajánlani. Miután mérlegeltem, hogy újabb heteket veszthetnék ezzel a variálással, így – egy nagy sóhaj után – közöltem a fószerral, hogy akkor hagyjuk a csába, jó lesz nekem a CL9-es is. Fentebb már említettem, de itt is megjegyzem, hogy sebességben minimálisan marad el az általam áhítottól, úgyhogy nem faragtam rá ezzel a megoldással. A célomat is sikeresen elértem: végre emberszámba vettek, és hajlandóak voltak reagálni a reklamációimra – szomorú, hogy ehhez fenyegetőznöm kellett.