Jajj, de rohadtul antiszemitának is tűnik ez a cím, szinte látom, ahogy egyes olvasóim fejében vörösen villódzó világító betűkkel kigyullad a „NÁCI! NÁCI!” felirat 🙂 Pedig aztán hazug lehet bárki: keresztény, buddhista, református, ateista, de akár bizony zsidó is. A hazudozás vallástól független emberi tulajdonság, és ők se kivételek. A 20. század történései teszik a post címét annyira riasztóvá, és tolerálhatatlan módon őszintévé, de engem nem érdekelnek az efféle tabuktól vezérelt vélemények: hazudtak és kész,  és én nem leszek attól még szélsőjobbos bomberes kopasz, mert ezt ki merem jelenteni.

Egy hete erről szól a sajtó: beperelték ugye a MÁV-ot röpke 1773 milliárd (!) forint erejéig, mivel véleményük szerint az elegendő kárpótlás lenne az elszenvedett sérelmek kompenzálására. Nem szeretnék belemászni a holokauszttagadás elég sikamlós falú gödrébe önszántamból (pereltek már be kevesebbért is bloggert), úgyhogy az első ezzel kapcsolatban felmerült gondolatomat inkább le se írom. A második viszont az, hogy eltelt azóta 65 év, akikkel ezek megestek már réges-rég meghaltak (néhányan még talán vegetálhatnak, de ők is minimum 70-75 évesek), viszont akik a pert indították a második, sőt esetenként már a harmadik generáció tagjai, akiknek a nagyszüleik élték át ezt a korszakát a történelemnek. Eltelt bő fél évszázad, és pont most jutott eszükbe perelni? Mennyi időnek kell eltelnie, hogy a zsidóság végre leszálljon a témáról, és ne menjen perre minden, és mindenki ellen, akinek egy kis köze is volt az egészhez? Száz év? Kétszáz? Esetleg ezer? Olyan ez az egész, mintha a náci Németországnak „hála” az emberiség örök időkre a zsidók lekötelezettjévé, és adósává vált volna, és amíg ki nem pusztulunk fizethetünk nekik. Mocskos rohadt érzéketlen szemétnek tűnhetek, de azért álljon már meg a menet: nincs alapjuk, és nincs joguk (ahogy azt neves történészek is állítják), hogy ekkora összeget követeljenek egy állami cégtől, amely ráadásul nem is volt abban a helyzetben, hogy ellentmondjon a Harmadik Birodalomnak. Az persze magyar sajátosság, hogy mindig a rosszabbik oldalra álltunk minden háborúban, de valahova állnunk kellett, mivel azt nem tehettük meg mint Svájc: nem maradhattunk függetlenek (bármennyire is szerette volna Teleki Pál, aki talán az utolsó tetteiért felelős politikusunk volt).

Vettem a fáradtságot, és átfutottam a mindössze 15 oldalas beadványt, amelyet a rengeteg Goldstein közösen adott be Brazíliából az USA-ból, Magyarországról, és a UK-ből. Találtam néhány érdekes mondatot, amit a fentebb már belinkelt Index-cikk is kifogásolt:

The sick, the elderly, pregnant women, babies and young children were treated with equal brutality by MAV’s agents. The trains bound to Auschwitz would be stopped at intervals, allowing railroad employees to remove the dead bodies and the persons who had gone mad. MAV employees had dug ditches in advance to receive the dead bodies and bury them. The persons who showed signs of mental illness were led to the edge of the ditches and then shot by MAV employees.

Magyarul:

Az idősekkel, a terhes nőkkel, a csecsemőkkel, és a fiatal gyerekekkel ugyanolyan brutalitással bántak a MÁV alkalmazottjai. Az Auschwitz-ba tartó vonatok bizonyos időközként megálltak, hogy a vasúti dolgozók eltávolíthassák a vagonokból a halottakat, és azokat, akik megőrültek az út alatt. A MÁV-alkalmazottak sírokat ástak, hogy eltemethessék a hullákat. Azokat pedig, akik a mentális betegségek jelét mutatták, azokat a gödrök szélére állították, és lelőtték.

Történelmi kutatások, és a Fővárosi Levéltár iratai alapján bizton állítható, hogy efféle kegyetlenségek nem történtek az út során, se akkoriban, se azóta nem fegyverrel felszerelkezve dolgoznak a vasutasok. Röhejes részletekből még van néhány az irományban, de nekem ez volt a legkirívóbb.

Úgy gondolom, hogy nem én vagyok a visszataszító azzal, hogy ezen a peren felháborodok. Szerintem pont ez a csapat pénzéhes zsidó gyalázta meg a nagyszüleik emlékét azzal, hogy általuk ilyen gusztustalan módszerrel próbálnak pénzhez jutni. A Holokauszt nagyon jó üzletnek bizonyul azóta is, de könyörgöm: nem lenne szimpatikusabb, ha nem a kibaszott pénz lebegne a szemük előtt, amikor az elhunyt rokonaikra gondolnak? Nem lenne jobb, ha nem próbálnának így pénzt csiholni őseik halálából, ráadásul egy olyan beadvány segítségével, amelyet körberöhögött a fél világ? Mennyire pitiáner, és kapzsi dolog már ez? Semmi bajom a megemlékezésekkel, a gyásszal, a csendes tüntetésekkel, nade könyörgöm: az undorító zsidósk mindenből pénzt csinálni akarás a hányingert hozza a jobbérzésű emberekre…

* kibk (korlátolt idióta barmok kedvéért): nem általánosítás a cím, a beadvány íróira értendő

Figyelem!

Az oldal RSS-ében található ‘Ez is érdekelhet’ alatt sorakozó linkeket lehetőség szerint hanyagoljátok, mivel – egy általam ismeretlen okból – vírusos (de legalábbis káros) oldalra irányítanak, pedig elvileg ide kéne mutatniuk vissza a blogra! Ez a mai naptól íródó postokra (mint ez is) már nem vonatkozik, mivel néhány  perce kiiktattam a postajánlót az RSS-ből, nehogy kicsesszek valakivel. Köszi Sztivnek, hogy szólt, bár előtte pár perccel – totál véletlenül – én is rákattintottam egy linkre, és döbbenten tapasztaltam, hogy valami kamu vírusirtós oldalra mutat a blog helyett.

Ugyanez igaz a ”Tovább a blogra’ linkre is, bár az szerencsére nem mindegyik postnál jelenik meg.

A hiba megoldására ráfekszek ma, feltúrom a netet, hátha… Esetleg ha valakinek van ötlete, hogy hogyan lehetne rendbetenni az ossza meg velem!

Senkiháziak kezében van az internet (is)…

UPDATE:

1. úgy fest, hogy a postajánló visszamenőleg is eltűnt az összes feedes bejegyzésből

2. úgy fest, hogy a ‘Tovább a blogra’ link is meggyógyult a postajánló kikapcsolásával,  de ezzel kapcsolatban légyszi erősítsétek meg, amit tapasztaltam (a kérdéses feed elérhető itt)!

UPDATE2:

mégse sikerült kiküszöbölni a hibát, bár érdekes, hogy Firefox alatt nem jelentkezett, de Chrome alatt igen (benti céges gépen). Mindenesetre írtam a WordPress magyarországi fórumára, hátha valamelyik guru tud segíteni 🙂

UPDATE3:

naná, hogy ma kellett résztvennem egy totál felesleges oktatáson (amelynek hála nem tudtam foglalkozni ma túl sokat a problémával), de most ráfeküdtem kicsit, és a következőkre jutottam:

1. a probléma csak Google-es cuccoknál jelentkezik (iGoogle, Google Reader), de pl. az Opera RSS-olvasójával, vagy más feed-böngészővel nem (én az NewsCrawler-t izzítottam be direkt ennek tesztelése érdekében). Ebből feltételezem, hogy az oldal jó (és átirányításmentes) feed-et szolgáltat, viszont a Google-nél van valami gebasz. Fel fogom venni velük a kapcsolatot ezügyben

2. a magyar WordPress fórumon írtak vissza, az általuk említett két plugint még ma feltelepítem, meglátjuk használ-e (eszmecserénket itt olvashatjátok)

3. írok a biztonság kedvéért majd a WP angol fórumjára is, hátha tudnak valamit segíteni.

Amit fontosnak tartok kiemelni az az, hogy nem kell kétségbeesni, ha esetleg ti is más oldalt kaptatok a blog helyett, amikor a feedben rákattintottatok valamelyik linkre, mivel ha egyből becsukjátok őket, akkor nagy eséllyel nem tudnak semmi csínyt elkövetni. A másik pedig az, hogy maga a feed olvasása ettől nem lett semmilyen formában rizikós, tessék továbbra is nyugodtan böngészni!

Én csak beágyazom őket ide, ígérem nem fogok hozzáfűzni semmit, nehogy az emberjogi ombudsman betaláljon:

Mi a dilemma? – kérdezi Kohn a rabbit.

Erre a bölcs rabbi így válaszol:

– Disznóhús ingyen.

Hasonló dilemmába kerültem én is ezen a csodálatos februári estén: mivel hirtelen beütött a jóvilág (= felvettem a melegétel-utalványomat a cégnél) úgy döntöttem, hogy meglepem magam egy pizzával. Mivel a kedvenc legtöbbet igénybevett pizzériámnál van olyan akció, hogy ezer forint feletti rendelésnél az emberhez hozzávágnak egy kupont (amiből tizet összegyűjtve egyenes út vezet az ingyenpizza felé), így – jó fogyasztó módjára manipulálható módon – hozzácsaptam még egy gesztenyepürét is a cehhez. Jött is vala a futár (egészen korrekt 35-40 perc elteltével), átvettem a kaját… és akkor nézem, hogy mit is szállítottak le nekem püré helyett:

Ez nem igazán gesztenyepüré… viszont én azt rendeltem, sőt a blokkon is az szerepel! Ránézésre el se tudtam dönteni mit is kaptam, de első felindulásomban megírtam nekik a véleményemet a dologgal kapcsolatban emigyen:

szerintem ez nem gesztenyepure volt… nem kellett volna felhivni es megkerdezni, hogy jo lesz-e ez is??

Eddig teljesen snassz a történet: nem azt kaptam amit kértem, rohadjanak meg – mongyanak le ésatöbbi. A kíváncsiság kedvéért visszatévedtem a weboldalra, ahol leadtam a rendelést, és elképedve tapasztaltam, hogy bizony ez a – mint közben  kiderült – gyümölcsrizs kicsit másabb árfekvésben tanyázik, mint az általam rendelni kívánt gesztenyepüré:

Summázva: bár nem ezt kértem, ezt kaptam, de az áránál jóval olcsóbban…  jogosan írtam meg nekik a fenti háborgásomat? Ez dilemma a javából! 🙂

A nyelvtörvény után a szlovákiai magyarság számára újabb csapást jelenthet a hazafiasság megerősítését célul kitűző javaslat, amely szerdán a szlovák parlament elé került. A törvény ötletgazdája Ján Slota, az SNS elnöke, aki azt szeretné, hogy az ország iskoláiban reggelente mindenki elénekelje a szlovák himnuszt, és ha minden tanteremben kifüggesztenék az ország címerét, zászlaját, a himnusz szövegét és az alkotmány bevezetőjét. E mellett minden állampolgárnak hűséget kellene esküdnie a Szlovák Köztársaságnak. A szövegben az is szerepelne, hogy külön tiszteletet érdemelnek az ország alkotmányos szervei, az államfő, a parlament és a kormány.

(forrás)

Az őszi Fico – Bajnai örökrangadó után (írtam is róla) újra kinyitotta a száját Szlovákia legnagyobb államférfija, az exautótolvaj alkoholista Ján Slota. Ha igazán bunkóparaszt szemellenzős turbómagyar lennék akkor azt is mondhatnám, hogy persze hogy ennyire erőltetnék a hazafiaskodást, elvégre egy olyan állam vezetői, amelynél még én is idősebb vagyok joggal érezhetnek némi kisebbségi komplexust, de ilyenre nem ragadtatom magam… Maradjunk annyiban, hogy felháborító, és nonszensz, hogy a csodálatos Unió megtűri, ha egy állam olyan negatív diszkriminációban „részesítsen” kisebbséget (nem etnikumot), mint ahogy azt a szlovákok (pontosabban az általuk megválasztott politikusok, törvényhozók) teszik. Az ilyen struccpolitika eredménye a fenti ötlet is, ezt az embert (és pártját, az SNS-t) már az őszi (és „karrierje” alatti folyamatos) magyarellenes  megnyilvánulásai után el kellett volna marasztalni, és lehetetleníteni… Mit vár az Unió? Megkapja ez a féreg a csillogó golyót a fejébe, az megoldaná a problémát? Nem lehetne kulturáltabban kiiktatni ezt a feszültségforrást, amelyet ő jelent, és folyamatosan mérgezi a két ország viszonyát?

Európa Slota pártja szerint: Magyarország nem is létezik…

Érdemes elolvasni, amit a Wikipedia ír róla, különös tekintettel a ‘Magyarellenes megnyilvánulásai‘ bekezdésre. Nálunk mikor mert akárki is ilyen kijelentéseket tenni bármelyik kisebbség ellen vezető politikusi posztban? Az állítólagos „civilizált” Európa tényleg megtűri az ilyen szennyeket? Elkeserítő…

Munkahelyi terror áldozata lettem már megint. Éppen vicces Avatar-remake képeket nézegettem ezen az oldalon (a fülesem nyomatta közben a Zagar-t a nyakamba), amikor egyszer csak egy jó harmincas öltönyös úriember termett mögöttem, és a következő dörgedelmes himnuszt idézte hozzám: „Ez bizniszníd kollega? Már megint szólnom kell?” (Bizniszníd: a munkához szükséges weboldalak/programok/szexuális segédeszközök összesége) Erre én természetesen egy kobramarás-sebességű pirosikszre kattintást követtem el egy rövid „Nem” kinyögésével kísérve, miközben egy röpke, de velős imát mormoltam el magamban, hogy ne vegye észre a tálcán sorakozó néhány egyéb program ikonját, amelyek szintén nem feltétlenül létfontosságúak a munka szempontjából (nem részletezném ezeket, de maradjunk annyiban hogy nagy portable rajongó vagyok :)). Bizony indokolt is volt az egész eset: valóban olyan tevékenységgel terheltem a céges hálózatot, amely nem a munkámat támogatta… ettől függetlenül a hatalommal való visszaélés klasszikus esetének tartom az effajta megnyilvánulást! Ez a fajta manager (a cégemnél ők a világ urai, akiknek az irodáiban már sok ember sorsa pecsételődött meg, legutóbb egy srácé, aki velem kezdett, de a főnöke úgy döntött hogy nem elég aktív, ezért azonnali hatállyal kirúgta mindenféle fegyelmi nélkül… korrekt?!) elvárná tőlem, hogy – miután végeztem minden munkámmal – fél percenként kattintsak a ticketeket (megoldandó problémákat) kilistázó weboldal ‘Refresh’ gombjára, közben pedig malmozzak az ujjaimmal? Nanemár. Persze nem mindenki ilyen, de találkoztam olyan kisfőnökkel, aki a következőket mondta a jelenséggel kapcsolatban: „ha az én csapatomban valaki flashjátékokkal szórakoztatja magát, az nem zavar, amíg a feladatát megfelelően ellátja”. Szerintem ez lenne a korrekt eljárás, de persze sajnos nem mindenki ilyen. Annyira kíváncsi lennék arra, hogy egy ilyen magabiztos diktátor, mint amilyen ez a mai segg volt (aki mellesleg nem is felettesem) hogyan viselkedhet, amikor esetleg ő kerül a férfinemiszerv rosszabbik végére? Akkor is ilyen laza, és arrogáns lehet a stílusa, amikor épp a rendőr bírságolja? Amikor meghal valamelyik közeli rokona? Akkor is ilyen kibaszott beképzelt paraszt lehet, amikor kiderül, hogy a felesége halálos beteg…?!
Kicsit túlpörögtem… Kurvára fel tud cseszni, amikor azért aláznak meg, mert megtehetik. Ez volt most is a fő ok, nem az, hogy vicces képeket nézegettem egy kurva oldalon. Valahogy persze mindig kifogom az ilyeneket: amikor – a már említett Sokoróban – voltam karbantartó, akkor is összehozott a sors Zsoltival, a kopaszodó negyvenes fószerral, aki még mindig az anyjával élt, de közben persze bent a gyárban ő volt a főnök. Volt olyan, hogy kiadott egy munkát – lényegtelen a természete, asszem takarítani kellett valamit -, és közölte, hogy úgy csináljam meg, hogy ellenőrizve lesz. Mindezt fél év közös meló után (értsd: ő kiadta a feladatokat, de részt soha nem vett bennük, bár ha jobban belegondolok ez jobb is volt így), amely során rengetegszer tapasztalhatta, hogy megbízhatóan, és precízen próbálom végezni a dolgomat. Máig nem értem, hogy ezek után miért érezte szükségét annak, hogy figyelmeztessen arra, hogy rendesen csináljam meg, mert különben jön a dádá… Aztán persze voltak olyan összezörrenéseink is, mint amilyen a mai esetem volt ezzel az öltönyös versenyzővel: egész egyszerűen érthetetlennek tartom azt, hogy miért várják el vezető beosztásban levő emberek, hogy az ember imitáljon valami munkát, ha már mindent megcsinált – nem összecsapva, hanem ahogy azt kell – amit kioszottak neki! Anno a gyárban is volt hogy az udvaron kellett bújkálnunk a főnökök szeme elől, mert – bár már semmi dolgunk nem volt – nem volt szabad beülni a műhelybe… Röhej.
Nyugaton már rájöttek arra, hogy a rekreációra figyelmet kell fordítani akár a munkahelyen is. Ha valamelyik dolgozó éppen nem tud mit csinálni, akkor nyugodtan elfoglalhatja magát a cég által biztosított lehetőségek keretei között (nem ritka már a csocsóasztal sem!). Nos, az én cégem – hiába van amerikai tulajdonban – mégiscsak velejéig magyar: az anglicizmus, tegeződés, lazaság, és míííítingelés burka alatt az évtizedek óta bejáratott céges kultúra dolgozik: a parasztoknak jogai nem, csak kötelezettségei vannak (és itt újfent említenem kell a szegény kollega esetét, akit még a szakszervezetisek se tudtak megmenteni, pedig nem követetett el semmit). Ami viszont az igazán durva az egészben az az, hogy még így is hálát adhatok az égnek, hogy a gyár után sikerült bejutnom ide, hogy egész nap a seggemen ücsöröghessek. Olyan ez az egész, mint amikor  az ember annak örül, hogy a szar már nem a szájáig, csak a nyakáig ér. Imádom ezt az országot.

Steve Jobs se tévedhetetlen, pedig sokáig úgy tűnt. Az iPod, az iPhone, az iMac, és a többi kis i-vel kezdődő innovatív, ötletes (és valljuk be, hogy gyakran agyonsztárolt, és sznob) termékük is akkora siker volt az utóbbi években, hogy joggal gondolhattuk azt, hogy amihez ez a faszi – és persze hatalmas cége, amely a legjobb formatervezőkkel, és designerekkel büszkélkedhet a szférában – nyúl abból rohamos sebességgel arany, és persze extraprofit válik (elég, ha csak a 2009-ben elért 37millió dolláros bevételt említem). Amíg a Google elég csúnyán befürdött a Wave-vel (amit a legjobban az a hasonlat jellemez, hogy azért találták ki, hogy a fiatalok is átérezhessék, hogy milyen érzés a nagyszüleiknek az internettel ismerkedni), addig az almás cég nem követett el hibákat. Egészen eddig… 2010 elején ugyanis piacra dobták az iPad-ot, ami sok tekintetben durva visszafejlődés nem csak a cég egyéb termékeihez, de egyes gyártók hat-hét éves kütyüihez képest is.

Persze egy ilyen szinten elcseszett termék egyből megmozgatta a netes társadalom humorosabb rétegeit is, az ő munkáiból láthattok alant egy szellemes, és tanulságos válogatást, ami azt a címet is kaphatná, hogy „ezért ne vegyél iPad-ot, hacsak nem vagy egy Apple-sznob”:

Tovább »

Az agyam eldobom már megint:

(forrás)

Lefordítva:

További megdöbbentő fotókért katt a képre!

Ugyanaz a döbbenet fogott el, mint amikor a pécsi lövöldöző barom ámokfutása kapcsán egy helyi lányka azért panaszkodott az egyik hírportálon, hogy elmarad a gólyabál emiatt, és ő meg potyára csináltatta meg a haját drága pénzen (a postom erről itt található). Ilyen véleményeket olvasva nehéz nem általánosítani az amerikai fiatalokkal kapcsolatban… Ezek tényleg ilyen szűk látókörű, elkényeztetett, egoista, primitív tajparasztok? Jersey Shore, meg a Michigan-i munkanélküliség… szegénykéim, biztos nagyon rossz lehet az életük.

Kezdjük az elején: a Farmville egy nagyon népszerű (jelen pillanatban majdnem 12 millió rajongóval rendelkező) facsipesz-egyszerű játék a Facebook-on, amely arról szól, hogy kicsiny farmunkon veteményezünk, szántunk-vetünk, teheneket fejünk (amúgy kíváncsi voltam, hogy ennek analógiájára miért tartunk lovakat, meg pláne disznókat, ha nem lehet leölni őket, de a fejlesztők megoldották: a lovaktól sörényt, a disznóktól pedig szarvasgombát(!) takaríthatunk be), és az így szerzett pénzből vásárolunk magunknak épületeket, traktorokat, meg toronyórát láncostól. Alapvetően bájos kis játék, aranyosak az állatok, szép tiritarka az egész, de: ahhoz, hogy ne rohadjon rád a vetés muszáj vagy naponta legalább egyszer ránézni a játékra, mert a vetési időket realtime-ban nézi (azaz ha reggel 8-kor elvetsz némi szamócát, aminek négy órás az érési ideje, akkor délben bizony muszáj vagy learatni, mert különben egy-két órán belül bizony csak elbarnult levelek maradnak belőle). Emiatt az ember muszáj folyamatosan odafigyelni erre a hülyeségre, és ha hétvégén mondjuk nem akarsz netközelben lenni, akkor megszívtad, mivel elszárad minden, amit ültettél. Még az a szerencse, hogy a tehenek, kecskék, meg a többi jószág nem döglik bele, ha nem fejed meg őket rendszeresen, bár nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ezt is implementálják a drága fejlesztőbácsik.

Ez a folyamatos kényszer, hogy odafigyelj a veteményre vezetett odáig, hogy pár hét barátkozás után töröltem az alkalmazást a Facebook app-jaim közül (bal  alsó sarokban ‘Alkalmazások’ -> ‘Alkalmazások szerkesztése’, és az eltávolítani kívánt cucc melletti ikszre katt). Így is van elég dolog, amire felügyelnie kell az embernek az életben (hitel, meló, lélegzés, stb.), nem akartam még egyet vállalni önkéntes alapon.

Eltelt pár hét/hónap azóta teljes nyugalomban, ám egyszer csak vége szakadt az idillnek…

Tovább »

Szomorú hírt kell megosztanom veletek. Két hét után hosszas szenvedést követően elhunyt Béla, a pendrive-ok gyöngye. Hozzátartozói (azaz én) megdöbbenve állnak az érthetetlen, és pótolhatatlan veszteség előtt.

Béla már egészen kicsi korában kitűnt a többi pendrive közül ritka gusztustalan kinézetével, és robosztus enyhén retrós kinézetével. Tehetsége már ekkor jelentkezett: viszonylag gyorsan jegyezte fel az adatokat hatalmas memóriájába, amelyeket – ahogy mondani szokás – még álmából felkelve is prezentálni tudott. Gyakran mondogatták az ismerősei, hogy ő is olyan, mint az elefánt: soha nem felejt. Huncutul csillogó LED-je nők tucatjait vette le a lábáról, világ életében nagy portcsábász hírében állt, aki nem volt rest minden útjába kerülő USB-aljzatba bedugni a csatlakozóját.

Az utóbbi időkben azonban megromlott az egészségi állapota: gyakorta felejtette el, amit meg kellett volna jegyeznie (ilyenkor gyakran sóhajtozott élelmedett korát, és késletetett írási hibákat emlegetve), sőt néha már nem is akart új dolgokat megtanulni, mondván látott ő már eleget életében (amikor megmakacsolta magát, akkor írásvédettnek nyilvánította az agyát, és fülére tapasztva kezét énekelt valami huszas évek-beli sanzont, csak hogy ne kelljen odafigyelnie senkire).

Végül aztán – a testi-lelki leépülés kínjait végleg feledve – ma este 19:20 tájékán átadta nyomtatott áramköreit a teremtőjének.

Utolsó emlékünk vele kapcsolatban ez volt:

Nyugodj békében Béla!