Biztos bennem van a hiba. Ritkán érzem ezt ennyire, mint most, amikor végre feltámadni látszik a népek tengere, végre mintha megmozdult volna valami, amivel kifejezheti az ország lakossága, hogy lassan eljut a tűrőképessége végére (legalábbis azt hiszi, pedig az még jócskán odébb van). Elindult egy csupa fiatalból álló mozgalom, egy megmozdulás, amelynek mottója fennhangon hirdeti – szerintem – mindannyiunk véleményét: nem tetszik a rendszer! És mégis: nem érzem úgy, hogy nekem bármilyen formában – akár még egy nyomorult Facebook lájkként sem – támogatnom kéne őket, pedig elvileg közös az ügyünk, és én is, ők is egész jó fizikumban vagyunk a barikádépítéshez. És mégsem. Valamiért taszít az egész, a néhány konkrét ok mellett jócskán akad ösztönös ellenérzés is bennem. Először nézzük azokat az érveket, amiket írásba tudok önteni, és nem csak egy fejvakargatós „hátizé, bűzlik nekem valami velük kapcsolatban” a válaszom:

1. Karsay Dorottya: kipécézését annak köszönheti, hogy ő vált a mozgalom arcává a „Nem tetszik a rendszer” című dal feléneklésével. Hasonló értetlenséget érzek a hozzá hasonló feministákkal szemben, mint ők azokkal a nőtársaikkal kapcsolatban, akik nem osztoznak a férfiak iránt érzett néha túlreagáló, indokolatlan ellenérzésükben. Én elhiszem, hogy az embert érik olyan benyomások az élete során, amely vezethet a másik nemmel szembeni túlzott tartózkodáshoz (elég hozzá egy undorítóan profán megcsalás, vagy akármi), na de hogy mindebből ideológiát, szent harcot faragjunk, az egyrészt értetlenséget szül a kívülállókban, másrészt pedig meglehetősen szélmalomharc gyanús: igenis vannak nők (sőt rátromfolok: jóval több az olyan nő), aki jól érzi magát ebben a hierarchiában, ami évezredek óta működik, és igenis működhet úgy is, hogy ebből egyik félnek sem származik semmiféle kára, nem alá- és fölérendelt szerepként éli meg (a mondatban feszülő látszólagos ellentmondásért elnézést kérek). Ehhez persze kell a megfelelő férfi is, gyanítom hogy Dorottya (és társai) még nem találkoztak effélével. Szerintem – aztán lehet hogy ilyen témájú helyes következtetések levonásához már kevés a pszichológusi vénám – az, ha valaki egy ilyen szélsőséges nézetet kezd magáénak vallani (és itt most nem csak a feminizmusról beszélek, jó példa erre akár a szélsőjobbos beütés, de a túlzott antiglobalizmus is – a sor folytatható a végtelenségig), annak javarészt személyes indíttatásai vannak, vajmi kevés az innen-onnan (könyvekből, filmekből, barátoktól) összeszedett információ. Ezek a külső tényezők már csak azt mutathatják meg az ilyen összezavarodott egyedeknek, hogy milyen módon adhatják a külvilág tudomására a bennük tomboló bizonytalanságot, természetesen a bizonytalanságot kiváltó ok természetétől függően: akit egész gyerekkorában elvertek a nagyobb cigánygyerekek, az a megalázottságát kopasz fejjel bakancsban szeretné majd semlegesíteni, míg akivel cudarul bántak a férfiak (akár apai behatásról is beszélhetünk, egy családját terrorizáló barom könnyen elcseszheti egy serdülő lány lelkét), abból később feminista lesz, rosszabb esetben kombinálva leszbikussággal (azért írom, hogy rosszabb esetben, mert ez nem vele született szexuális beállítottság, hanem a rossz élmények hatására alakul ki benne mintegy menekülő reflexként). Kicsit elkanyarodtam a szóbanforgó hölgyről, természetesen a fenti általánosságban leírt gondolatok nem feltétlenül igazak rá is, de akit képes egy még nála is habzó szájúbb feminista a védelmébe venni az eleve visszatetszést kelt bennem – és nem azért mert férfi vagyok, aki így gondolja az szexista, és kikérem magamnak 🙂 Volt ugye egy Index-videó még tavaly tavasszal, amely kapcsán a fentebb említett oldalon megjelent ez a komment:

Na igen erről beszéltem. Dorottya szépen, érthetően elmondta mi a véleménye, de persze az indexesfiuknak sikerült felhajtaniuk egy olyan lányt akinek tetszett ez a kiállitás (vagy micsoda)és azt bevágóképezni.

Tudom, hogy így bő másfél év távlatából már nem illik reagálni, de azért hadd jegyezzem meg, hogy szerintem ez a hozzászólás tökéletes lenyomata az átlag szélsőségesen gondolkodó ember világnézetének: az a nő, akit „felhajtottak” azt nem kellett keresgélni, ugyanis – ahogy már említettem – a legtöbb nő úgy gondolkodik ahogy ő, azaz az ő típusa van többségben! Nem kell az ilyet keresgélni, sőt a legtöbb nő örömként éli meg a női mivoltát, és akár ösztönösen, akár határozott céloktól vezérelve használja ki annak minden eszközét a férfiak „ellen” (és ez az élet sava-borsa)! A megkeseredettség, a saját életük silány minőségéért mások okolása persze mindig egyszerűbb, mint szembenézni a hibákkal, és igyekezni megoldani őket.

Szerintem leginkább egyikőtök sem – egy SZDSZ-plakát a legutóbbi kampányból

Ennyit a feminista szálról (ez a téma akár külön postot is megérne, kapnék érte hideget-meleget az tuti :)), nézzük tovább:

2. A liberalista felhang: naszóval van ez a liberalizmusnak nevezett eszme, amit annak idején idealista tizenévesként sikeresen be is nyaltam, elvégre első hallásra jól hangzik a definíciója:

 A liberalizmus, más néven szabadelvűség, gondolatok széles spektrumán alapuló eszmerendszer, amelyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt.

Az egyén szabadsága! Hát mi lehet ennél fontosabb? – gondoltam még 8-10 éve, de mára rájöttem, hogy például a köz, a társadalom szabadsága, mozgásterének biztosítása sokkal fontosabbnak kéne lennie annál, hogy elérjük azt, hogy mindenki annyit és úgy drogozzon, annyiszor és úgy élje ki devianciát ahogy azt ő szeretné. Igenis van egy felsőbb cél, egy felsőbb irányelv, aminek fontosabbnak kéne lennie, mint az egyén – néha elég groteszkül értelmezett – boldogsága! És igenis nagyon sok káros hatása van, ha egy efféle liberális irányvonal képes befolyással lenni egy nép történelmére! Meglátásom szerint egy liberális kormány tud(na) akkora károkat okozni, mintha mondjuk a szélsőjobb kerülne az ország élére – amire jelen állás szerint nagyobb az esély, mint eddig bármikor (ennek ellenére azért valószínű, hogy nem fog bekövetkezni, bár ha csökken az életszínvonal, nem jut elég étel az asztalra, akkor nem nehéz a néprétegekkel elhitetni, hogy márpedig erről a mocskos akárkik tehetnek, nem a világgazdaság állása). A stílusuktól is rosszul vagyok: él a sztereotípiagyűjteményemben egy fiatal főiskolát, egyetemet végzett réteg, akik ahelyett, hogy felelősségteljesen kiléptek volna az életbe (ahol aztán szembesülhetnek azzal, amit a kampánydalban is megénekelt Dorottya, hogy „a diplomájuk egyre inkább szart sem ér”) inkább egymás között kezdtek el szervezkedni mintegy kitolva az egyetem csodálatos bulizással, füvezéssel, és össze-vissza keféléssel teli éveit. Hangsúlyozom, ez egy sztereotípia, számomra kicsit ingoványos területre tévedek ezzel a kijelentéssel, de hátha igaz: a különféle hallgatói önkormányzatokban, egyéb egyetemi sejtekben magukat valakiknek tartó emberkékből kerülnek ki a TASZ, és egyéb civil szerveződések berkeiben magukat újra fontosnak érző örökifjak, akik az egyén szabadságát mindennél fontosabbnak tartva élik az életüket, elvégre egész életükben azt látták, hogy az önös szükségletek kielégítése a fontos, nem tartoztak még felelősséggel senkiért. Nna, ez az a réteg, amitől konkrétan rosszul vagyok: ezek az emberek olyan elveket vallanak, amik tőlem nagyon távol állnak. Például én nem mondom azt, hogy minden rosszért, ami az országban történik a cigányság a felelős, na de hogy pozitív diszkriminációban részesítsük őket, csak azért mert különben egyből rohannak az ombudsmanhoz… na ne. Egyenlő bánásmódot mindenkinek, ami alatt az értem, hogy se negatív, se pozitív előjellel nem lenne szabad kezelni embereket a tettük elbírálása során. A hazánkban dolgozó liberális erők pedig pontosan szöges ellentétben vannak mindezzel (a szélsőjobbos eszmék is, csak negálva), márpedig ez az amiben én hiszek. Ezért sem tudok tiszta szívvel örülni ennek a mozgalomnak, ezért nem tudok melléjük állni, pedig a rendszer nekem is egyre kevésbé tetszik.

Kérdés, hogy mégis mi a célja ennek az egésznek. Mivel civil szerveződésről beszélünk, ezért nem mondhatjuk, hogy az egész a jelenlegi ellenzék hadicsele volna (bár láttam már karón varjút), ráadásul még túl kicsi, túl kezdetleges az egész – tíz-tizenötezer tüntető ide vagy oda. Ha netán akkorára duzzadna (amit jelenleg még kétlek, ahhoz kurva nagy válságnak kéne jönnie), hogy fenyegetné a kormány működését, sőt netán meg is buktatná azt, akkor mi lenne a következő lépés? Ezek a javarészt liberális „gondolkodók” alapítanának kormányt netán az LMP-vel (csak zárójelben: Lehet Más a Politika… csak én érzem ezt a nevet jelen állás szerint könnyfakasztóan röhejesnek?) karöltve? Akkor már komolyan mondom inkább a Fidesz, pedig ilyen kijelentést csak nagyon végső esetben tennék. Szerencsére még nem tartunk itt, van mit ennünk (már akinek ugye), a hajléktalanokat meg ugyan féltucat rendőr állítja elő az őrsre a Józsefvárosban, de legalább biztosítva van nekik az éjszakai melegedő (papíron). Nekem sem tetszik a rendszer, de a váccpáörizmus sem. Nem találták még ki az irányzatot, amit tiszta szívvel magaménak tudni – talán épp’ itt az ideje, hogy nekiálljak megszervezni 🙂

Úgy gondolom, hogy a népbutításnak ezer formája létezik, amelyeket hihetetlen kreativitással, változatossággal lehet alkalmazni akár több millió, sőt milliárd emberen egyszerre. Nem is kell külön-külön mindenkire figyelmet fordítani, ezek a módszerek – bár a tömegkommunikáció korában ez nem is hangzik akkora kunsztnak, de higgyétek el: az – képesek mindenkire hatással lenni nemzetiségtől, nemtől, életkortól, sőt még akár értelmi szinttől, nyitottságtól függetlenül is. Lassan már nem is kell mindenféle gumicsontokkal lefoglalni a jónépet, hogy azokon rágódjon a valódi kérdések helyett („miből lesz nyugdíjam?” „milyen világban fog élni a gyerekem? és az övé?” „ha majd öreg leszek lesz aki mellettem lesz?” „mi lesz jövő ilyenkor?” és társaik), ugyanis maga a világ játszik a hatalom kezére minket. Bizony, a világ. Amikor már nincs erőd, kedved, időd gondolkodni, tájékozódni, helyette a napi feladatok ellátása köti le minden energiádat, akkor bizony történhet a fejed felett bármi, majd csak akkor veszed észre, hogy nyakig merültél a szarban, ha már késő lesz. Persze minden egyéb eszköz is adott ahhoz, hogy Huxley szép új világa valósággá váljon: munka után nem hiszem, hogy túl sokan tesznek erőfeszítéseket arra, hogy kicsit a dolgok mögé lássanak, elég az a fél óra híradó, ott úgyis bemondják, amit tudni kell. Triviális tényekkel dobálózok, de muszáj: nem mondanak be mindent. Nem tájékoztatnak mindenről, ami igenis kurva fontos lehet abból a szempontból, hogy hogyan alakul majd a jövőnk. Néha nem ártana pluszban átböngészni a gazdasági,  (na lám nekem is a pénz jutott először eszembe), tudományos, orvostudományi, és egyéb híreket, egyrészt azért mert az a fél óra gondosan összeválogatott információ effektíve semmi, másrészt pedig egy olyan emberrel, aki fásult, tudatlan, és közönyös bármit meg lehet tenni. Az, akit a napi rutin köt le egész életében az nem más, mint egy here a méhkaptárban, egy bokanovszkizált biorobot, aki mindig úgy cselekszik, ahogy másoktól, és a tévéből hallja. Félelmetes erő az ilyen egyedek tömege: elég, ha csak a Fidesz kétharmadát vesszük példának (amiről már értekeztem régebben): az a rengeteg ember, aki dühből elment, és csakazértis rájuk szavazott nem gondolt bele, hogy nem csak ő, hanem rajta kívül még rengetegen dönthettek ilyen irracionális alapon, ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozva az egész országot. Amikor nincs tudás, akkor döntenek az érzelmek, ez a mechanizmus vezetett a pofátlan módon fülkeforradalomnak nevezett eseményhez, melynek eredményeit most érezhetjük. Dehogy mondom azt, hogy jobban jártunk volna a szocialistákkal (őszintén szólva nem tudom még most sem melyik pártra tudnám nyugodt szívvel adni a voksomat), csak a kétharmad ténye okozott most olyan helyzetet, amire a ruszkik kivonulása, és a rendszerváltás óta nem volt példa. Ami számomra még pluszban aggasztó az az, hogy az MSZP döglődik, ergó a felelős, erős, mérsékelt és saját érdekeit háttérbe szorító ellenzék szerepe a következő választásokon az LMP-re, és a Jobbikra fog hárulni. Tartok tőle, hogy ami most van, az semmi ahhoz képest ami néhány év múlva, a következő választások után vár ránk.

De nem ám

Visszatérve az alapgondolathoz: nyugtalanít, hogy magamon is észrevettem az ignorancia jeleit azzal szemben, ami körülöttem, a világban történik. Lassan már mindenhonnan az ömlik, hogy itt az újabb válság (a W alakú lefolyás, mint alternatíva nem túl vidám, bár én reménykedek, hogy nem fog átmenni valamiféle latin betűkkel leírhatatlan alakúba, amelyben az utolsó vonal már csak vízszintes…), a kormány egyre pofátlanabb módon él vissza a  bizalommal, mely – ahogy az előbb már írtam – meglehetősen buta okokból lett ilyen nagy mértékben beléjük vetve, és egyáltalán: elég végigböngészni egy Index-címlapot, hogy az embernek elmenjen a kedve mindentől. Ilyenkor következik a bevackolás, a világtól való elvonulás, mint reakció: kurvára nem hiányzik a napi stressz mellé még az is, hogy azon idegeskedjen az ember, hogy mennyire fog majd emelkedni a törlesztése, milyen plusz eszközöket készülnek adni a munkáltatóknak a munkavállalókkal szemben (azzal a magyarázattal, hogy legalizálni szeretnék a már működő gyakorlatot… szóval ha ezután törvénybe lesz foglalva, akkor már egyből etikus is lesz?), milyen megszorítások következnek még ezek után (és bazmeg hazudnak az ember pofájába, amikor azt mondják, hogy ez nem az), és a sort még sokáig folytathatnám. Ha ezeken rágnám magam az amúgy is elég stresszes munkám mellett, annak hamar alkohol- drog vagy gyógyszerfüggőség lenne a vége, ami a jelenlegi kábítószerárakat figyelembe véve nagy terheket róna rám. Ehelyett – ha nem is tudatosan, de – elkezdtem kerülni a híreket. Eleinte az Index maradt el (tudom, nem pártatlan médium, úgy is kezelem), aztán szépen lassan a megmondóblogok (mint például a Vastagbőr). Jelenleg ott tartok, hogy a cégnél semmi böngészés, aztán hazaérve egyből indítom a Minecraft-ot, vagy – az utóbbi pár napban – a Machinarium című remekművet (amiről írtam is pár sort évekkel ezelőtt itt). Tartok tőle, hogy ez (mármint az érdektelenség a világ történései iránt) már tendencia, és minél több ember gondolkodik így annál nagyobb mozgásteret adunk egy nem túl demokratikus állam kialakulásának. Amúgy elég megnézni egy mai tinédzsert (és most nem csak a magyarokról beszélek): csoda, hogy még mindig létezik az a magasztos eszme, amit demokráciának hívnak ennyi agyhalott, csak a pillanatnyi örömöket hajszoló kis véglény között. Leírtam már régebben: szerintem nem lenne ideális az sem, ha mindenki pártkatonaként élné le az életét, a gyerekekbe már az iskolában belevernék az éppen aktuális ideológiát, de ez a szintje a tudatlanságnak és közönynek már nagyon veszélyes – és akkor még nem beszéltem a hithű pártszimpatizánsok hadáról sem, akik minden szopatásba képesek nagyon kreatívan belelátni a jobbító szándékot. Őket külön üdvözlöm, és üzenném, hogy irigyellek titeket azért, mert legalább van egy biztos pont az életetekben. Kár, hogy ez is csak egy illúzió.

Kezem ügyébe akadt néhány kép a vinyómon, amelyek már 2009 áprilisa óta ott porosodtak. Gyorsan rittyentettem is egy animált gifet belőlük, amely alant tekinthető meg, aki pedig nosztalgiázni szeretne az itt teheti meg. (Amúgy elképesztő, de kezd múltam, múltja lenni a blognak! Két-három évvel ezelőttre  is képes vagyok úgy tekinteni, mintha őstörténeti korszakok teltek volna el azóta, ez az én special ability-m :))

Fletóman teljes harci díszben, a háttérben Budapest, a bűn városa

A cigizés nem először téma a blogon: egyszer régen elregéltem, hogy milyen okok (és események) vezettek odáig, hogy cirka 7-8 év után letegyem a bagót, amit azóta sem bántam meg – bár kíváncsi lennék arra, hogy ki mondaná azt, hogy „basszus, amióta letettem a cigit sokkal rosszabb a közérzetem, hiányzik a reggeli harákolás, meg a konstans légszomj”. Azért érdekes, és jellemformáló erejű tapasztalat most elolvasni amit annak idején írtam (az Indexen megjelent cikkre reagálva), ugyanis ezzel most már nem feltétlenül értek egyet:

Alapvetően mondjuk részemről okafogyott a hiszti, mivel – mint már írtam – fél éve nem dohányzom, de az, hogy ilyen szinten megszabják, hogy az ember mit tehet, és mit nem engem bosszant.

Ugyan ezt 2009 márciusában kültéri dohányzási tilalmakkal kapcsolatban írtam, amelyet azért még most is kicsit túlzásnak érzek, viszont a dohányzás betiltásának azon formájával, amelyet – szerintem – most keresztül fog vinni a kormány teljes mértékben egyet tudok érteni. Általában nem tudom ennyire tisztán, mindenféle ambivalens érzések nélkül helyeselni, amit a Fidesz fura urai szeretnének érvényre juttatni (mert ugyan tiszteletre méltó ambiciózusról tett tanúbizonyságot a kormány az utóbbi hetekben, elképesztő mennyiségű változtatást igyekeznek eszközölni a mára már kicsit begyepesedett államszervezetben, és totális meghasonulásként élem meg, hogy némelyik rendelkezésük – a dohányzás betiltásán kívül is – egész egyszerűen ésszerűnek, és támogathatónak tűnik. Mégiscsak gyanakodva, mindent többször átrágva fogadom az egyre csak érkező híreket, hogy most éppen mit akarnak megreformálni… néha amúgy Hírcsárdát meghazudtoló abszurditások is előfordulnak ezekben a kezdeményezésekben, elég ha csak az alkotmánytervezetünk néhány pontját említem), de ez a kivétel: igenis joga van mindenkinek ahhoz, hogy ne károsodjon a szervezete mások hülyesége miatt, és fordítva: mindenkinek kötelessége elkerülni azt, hogy a környezetében élők egészsége veszélybe kerüljön, és ha ezt csak törvényekkel lehet elérni, akkor történjen így! Fogalmazhattam volna keményebben is: ha valaki van annyira tapló, hogy nem veszi észre, hogy az étteremben a másik asztalnál (vagy a sajátjánál) még étkeznek, és rágyújt, akkor az ilyennek ezentúl legyen tilos! És igenis csesszék meg milliókra azokat a vendéglátósokat, kocsmárosokat, akik nem szereznek érvényt a törvénynek! Legyen kiszabva az első néhány tetemes büntetés, teremtsenek velük precedenst, majd elmegy a renitensek kedve a dohányzás elnézésétől a saját egységükben!

Várhatóan adódnak persze eleinte feszültségek majd az új rendszer bevezetéséből: azok a dohányosok, akik egész életükben pöfékelhettek a kocsmában nem fognak egykönnyen rászokni arra, hogy ki kell járni a bejárathoz cigizni. Konkrétan kíváncsi leszek például arra, hogy Pápán a Klastromban (lebuj kocsma, hétvégente a hátsó dühöngőben a keksz fentmarad a levegőben, ha feldobod, úgy áll a tömény szmog) hogyan lesz megmondva a részeg százkilós legényeknek, hogy „figyi, nyomd már el a cigidet, mert ha beesik egy ellenőrzés, megérzik a füstszagot, aztán máris kapom a több százezres büntetést, amit gondolom nem te fogsz kifizetni”. Lehet, hogy lesznek olyan kocsmák, diszkók, ahol esetleg kidobókat kell pluszban felbérelni, akik csak a dohányzási tilalom betartatásával lesznek megbízva, ami újabb kiadásokat fog jelenteni a tulajoknak. De: egyrészt néhány hét, esetleg hónap után már talán elérjük azt, hogy a T. Közönség megszokja, hogy nem szabad rágyújtani a pultnál (és szembefújni szerencsétlen csapos lányokat, akik néhány év után tüdőkapacitásban elérhetik a szénbányászok szintjét), így ezekre a plusz emberekre már nem lesz szükség; másrészt pedig előbb-utóbb talán a most még hőbörgő dohányosok is belátják, hogy mennyivel kellemesebb úgy eltölteni néhány órát egy sörözőben a haverokkal, hogy közben nem kell levegő után kapkodni.

Az első reakcióm, amikor tudomást szereztem a törvényről az volt, hogy persze, tiltsák be az éttermekben a cigizést (ami felülről súrolja a fasztahóság fogalmát, persze a dohányzó étterem fogalma számomra egyenértékű a lőtéri óvodáéval, vagy a bordélyház 90 éven felülieknek-ével – nonszensz), de nem értettem, hogy miért kell a magyar kocsmakultúrából kiirtani a füstölést. Mondhatnám azt, hogy kocsmában rágyújtani bocsánatos bűn, ennek ellenére semmivel sem kevésbé káros a többi emberre, mint az étteremben szálló szmogot letüdőzni, úgyhogy igenis szükséges volt kiterjeszteni a törvényt ezekre a helyekre is, a tüdőrák ugyanis nem válogat, nem veszi figyelembe, hogy milyen közegben szívtad magadba a többiek által kibocsátott mérgező felhőket. Én úgy gondolom, hogy ezt a törvényt nem lehet az egyéni szabadságjogok korlátozásaként értelmezni (mint ahogy azt néhány kommentelő próbálja beállítani), ugyanis a tiltás célja az, hogy te ne okozz felesleges egészségkárosodást senkinek, ha már magadtól nincs benned annyi tapintat, vagy nevezzük ahogy akarjuk. Éppen emiatt demagóg, és teljesen elrontott logika alapján hozott megállapítás az, hogy „ennyi erővel be lehetne tiltani az alkoholt is”, ugyanis az, hogy be vagy rúgva nem feltétlenül jelenti azt, hogy emiatt mások is kárt szenvednek (bár amikor Józsi hazaesik a falu kocsmájából, és végigveri a családot esti átmozgató edzés gyanánt már más tészta), viszont ha zárt térben rágyújtasz, akkor elkerülhetetlen, hogy mások egészsége is károsodjon, elvégre levegőt mindenki szeret venni – mondhatni létszükséglet 🙂

Nem szándékozom elöljáróban (meg egyáltalán: sehogy :)) agyon isteníteni a kormányt, de ha lesz elég tökös, hogy a dohányipari- és vendéglátós lobbival szembemenve bevezeti ezt a tilalmat, akkor bizony én bevések nekik egy szép nagy piros pontot. Nagyon régóta nem került be egyik kormány neve mellé sem ilyen, ők lesznek azok, akiknél megtörik a jég, és csak reménykedek, hogy el ne csesszék azzal, hogy gyors egymásutánban begyűjtenek újabb néhány feketét mellé.

Az egyiptomi tüntetésekről olvastam ma valamelyik hírportálon, és megdöbbentő volt a számomra, hogy az egy hónapja kezdődött megmozdulások változatlan erővel zajlanak. Alapvetően az ember – legyen az egyénről, vagy egy tömegről szó – törekszik a harmóniára, a nyugalomra (ezt az Inception-ből loptam :)), éppen ezért is furcsa, hogy azok után, hogy az évtizedes elnyomás (no meg persze a szomszéd országban történtek) az utcára zavarták az embereket azok mégsem kezdenek lassan hazaszállingózni a kezdeti lelkesedés lanyhulása után sem. Nálunk amikor 2006 őszén a tüntetők egy – nem is annyira maroknyi – csoportja az utcára vonult, hogy kinyilvánítsa az azóta már megvalósult „Gyurcsány takarodj!” kívánságát, az is lecsengett pár nap alatt, csak a keménymag döntött úgy, hogy kicsit elidőzik a Kossuth-téren. Erről Egyiptomban szó sincs: több százezer ember döntött úgy, hogy addig egy tapodtat sem mozdul a Kairó utcáiról, amíg Mubarak elnök (akinek nevét most már egy életre megjegyezte a világ) le nem mond a kormányával együtt.

Kérdéses, hogy ez sikerülhet-e békés úton, avagy a népharag fogja elsodorni az urat a népet sanyargató rezsimjével együtt. Amennyiben a második eshetőség fog bekövetkezni: kell-e, helyes-e részvétet, empátiát érezni egy olyan emberrel szemben, mint ő, amikor majd esetleg fellógatják a Tahrír-tér egyik jól látható, központi helyen álló lámpavasára? Szabadott-e sajnálni Szaddám Husszein-t, amikor véget vetettek az életének úgy, ahogy ő tette ezrekével (köztük saját országának lakosaival is esetenként)? Nem szeretnék párhuzamot vonni, de szabadott-e sajnálni Berlusconi-t, amikor fejbedobták a milánói dómról készült fémszoborral, és ezek után ez a drága ember vértől csöpögő orral, arcán páni félelemmel bámult ki a luxusautója ablakán, ahova a testőrei tuszkolták? Nem követünk-e el éppen azzal bűnt, hogy empátiát érzünk az efféle népsanyargató, korrupt, emberek százezreinek, millióinak életét tönkretevő szemetek iránt?

Ahogy a legújabb hírek alapján nyilvánvaló, ma estére lehet, hogy új erőre kapnak majd a zavargások, miután a nagy tévébeszéd, melyet az elnök mondott nem arról szólt, hogy le fog mondani, pedig mindenki ezt várta. Ha netán elunja a várakozást a milliónyi ember, és erőszakkal veszik át a hatalmat, amely során az elnököt is bántani fogják… sajnálnunk kéne őt?

UPDATE: úgy látszik Mubarak is olvassa a blogot (fordíttatja valakivel magyarról), ugyanis megrettent az általam vázolt jövőképtől, és önként lemondott a hatalomról. Nagyon szívesen világ! 🙂

Nem lehet azt mondani, hogy nem szórakozunk jól. Komolyan, mintha az Orbán-kormánynak eltökélt szándéka lenne, hogy majd’ minden napra jusson valami vicces, amin az egyszeri állampolgár el tud röhögcsélni, el tudja szórakoztatni vele a haverjait a kocsmában két Soproni között. Néha persze a legjobb akarat ellenére sem sikerül túl jól a tréfa, és az egyszeri állampolgár nem röhögcsél, hanem az öklét rázza minden elérhető eszközt kihasználva, írogatja a postokat, lépten-nyomon rohadtmocskosorbánozik, sőt még a kocsmában is inkább a nyugdíját, meg a szólásszabadságot emlegeti a jópofa történetek mesélése helyett.

Amikor az állam ilyen szinten szól bele az emberek mindennapjaiba, ráadásul negatívan befolyásolva a világra nyitottak, és nyugdíjukat féltők hangulatát akkor valami nincs rendben (amúgy eme két kategóriába tapasztalataim szerint pont a fiatal generáció nem tartozik bele, de majd talán észbe kapnak, amikor elmúlnak harmincöt évesek…). Amikor az állam felállít egy csak kormánypárti tagokból álló, teljhatalmú szervezetet csak hogy felügyelni tudja az ország véleményét, médiáját, ráadásul féligazságokkal, maszatolva tudja csak annak létét megindokolni a nálunk régebb óta demokráciában élő országok érdeklődőinek ott valami nincs rendben.

Aztán amikor ez a szervezet – még a hatalmát adó törvény életbe lépése előtt – megvillantja, hogy mennyire agilis tagokból áll, és vizsgálatot kezdeményez egy nonprofit alapon működő rádió több hónapja egy szép csütörtöki délutánon leadott amerikai gengszter rap száma nyomán… nos, akkor jön az a fajta visítva röhögésre késztető abszurditás, amihez képest a Monty Python a L’art pour L’art-tal együtt szégyenkezve elbújhat, mivel a valóság (vagy legalábbis ez a narancsszínű lencsén át vizsgált változata) néha durvább sztorikat alkot, mint amilyeneket ők bármikor a pályájuk során.

Történt ugyanis, hogy egy dolgos, a fiatalság erkölcsi fejlődésére érzékeny, művelt állampolgár (aki egyes vélemények szerint a rádió egyik munkatársa lehet, elvégre a botrány a legjobb reklám) bejelentést tett az ORTT-nél NMHH-nál (természetesen névtelenül), hogy szeptember 2.-án a Tilos Rádió volt olyan pofátlan, és előzetes figyelmeztetések (értsd: nem mondták be előtte, hogy „figyelem, a most következő zeneszámban angol szlengkifejezések szerepelhetnek, melyeket angoltudással rendelkező hallgatóink közül csak a 18 éven felülieknek ajánlunk”) nélkül leadott egy Ice-T számot. Eleve röhej ezért bármiféle lépést tenni, márcsak azért is, mert a szóban forgó szám bazmeg angolul van, de ez nem zavarta a drága hivatalt abban, hogy megalkossa az utóbbi idők legszórakoztatóbb irományát, amelyet innen is letölthettek (és innen nem lesz törölve se mostanában, bár ki tudja…).

Nem szeretném elvenni az önálló felfedezés örömét senkitől, úgyhogy csak néhány kimagasló mondatára reagálnék, nézzük őket sorban:

hogyaszongya „A kifogásolt zeneszámok aggályos elemei” nevű szekcióban szerepel ez a kitétel:

Valószínűsíthető, hogy az amerikai rapper által előadott zeneszámokban megjelenő durva kifejezések a nyelvi igénytelenség felé terelhetik  a kiskorúakat (Megjegyezendő, hogy a megértést nehezíthette, hogy az amerikai rapper az angol köznyelvi beszédben is használt szlenggel is élt a dalaiban, azaz oktatás során szerezhető információk mellett ezen szövegek teljes megértéséhez magas szintű nyelvismeret szükséges, amellyel nem vagy alig rendelkezhet kiskorú hallgató.) (nahát, én meg ezzel a mondat végén rossz helyre tett ponttal kapcsolatban fogok panasszal élni, mivel nyelvi igénytelenség felé tereli a kiskorúakat!! -JonC)

Ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy a nyelvi igénytelenség nagyobb hatásfokkal éri a kiskorúakat a VV, a fórumok, a chat.hu, és az általános funkcionális analfabetizmus által mint egy jenki rapper szövegein keresztül. Amúgy igaza van az írónak: tényleg nem emlékszem, hogy vettük volna annak idején angolórán az  – idézek! – bitch/kurva, dick/fasz, motherfucker/tükörfordításban anyabaszó stb. szavakat, mondjuk egyszer próbáltunk a tanárnővel lefordíttatni egy Exploited-számot, volt is belőle balhé. Érdekes, hogy ez a zárójeles mondat summázza, hogy miért volt értelmetlen időt, és energiát feccölni ennek a mindenre kiterjedő ellenőrzésnek a lefolytatására: egy veszélyeztetett, gyermeki ártatlanságában leledző, pelyhes kis lelkecskéjének pázsitján gyönyörű virágot növesztő ifjúnak (aki persze már túlesett pár drogos élményen, bebaszáson, detoxon, fekvehányáson, kefélésen stb.) úgy sem fog maradandó törést okozni az érzelmi fejlődésében egy néger, aki három percen keresztül trágárságokat nyomat idegen nyelven.

Nézzük tovább, ezen szabályosan visítottam a röhögéstől:

A szexuális aktusra torténő verbális utalások is durva módon, obszcén szavakkal kerültek bemutatásra (,,elkaplak az utcán és seggbe kúrlak”).

Elképzeltem, ahogy dr. Boros Márta főosztályvezető végigfutja szignózás előtt a szöveget, ennél a sornál felpillant a szerzőre, egy pillanatig kifürkészhetetlen arccal vizslatja őt, majd elismerően elmosolyodik, és tovább olvas 😀 Megvédjük a fiatalságot, de meg ám, akár még olyan áron is, hogy lefordítjuk az összes amerikai rapper megerőszakolós romantikus történeteiről szóló dalszövegét! Amúgy ha úgy nyomta volna Ice-T annak idején, hogy „hátulról hirtelen anális közösülést fogok kezdeményezni veled az utca kövén”, akkor máris nem lett volna kiemelve ez a sor? Elvégre a nyelvezetét bírálták, nem a jelentését, azzal minden rendben van!

Nézzük mi van még itt (bocsánat, azt írtam hogy meghagyom a felfedezés örömét, de ez az írás egy aranybánya):

A zeneszámok (milyen többesszám? -JonC) atmoszférájához hozzá tartozott és a számok problematikus voltát tovább erősítették, hogy azokban több alkalommal fegyverropogás, lövések hangjai voltak hallhatóak, amelyek a kiskorúak számára félelemkeltőek lehettek.

Erre csak annyit tudok mondani, hogy elég befülelni egy átlagos tini szobájába, ahogy épp’ multiban darálja a többieket csében, CoD-ban, vagy akármiben, ott aztán van fegyverropogás, de hogy emiatt félelem ülne ki szegénykék kicsiny arcaira olyat még nem láttam.

Nem ragozom tovább, pedig jó alapot szolgáltatna a körberöhögésre az iromány végén található tükörfordítás, amely a szám szövegéről készült – tessék szépen elolvasni, és megpróbálni meggyőzni magatokat: nem, ez nem a Hírcsárda (vagy a MKKP) gerillaakciója, ezt egy állami hivatal bocsátotta ki véresen komolyan!

Persze a Tilos Rádió reagált az őket ért vádakra, és válaszként megírták ezt, amelyben sikerrel bizonyítják be, hogy mindegyik ellenük felhozott érv egetverő baromság – bár azt azért hozzáteszem, hogy nem volt nehéz dolguk. Szórakoztató látni, hogy hogyan vezetik le az egyenletet addig, míg kiderül, hogy egy, maximum kettő potenciális megrontási helyzetben levő ártatlan fiatalkorú szenvedhetett visszafordíthatatlan érzelmi sérüléseket az ifjúság elleni merénylet során azon a csütörtöki délutánon.

Persze most van min röhögni, elvégre ami vicces az vicces. A gond csak az, hogy ez  az újonnan felállított, kilenc évre bebetonozott vezetővel rendelkező széles jogkörrel bíró hivatal januártól megkap minden eszközt arra, hogy letörölje a szólásszabadságot féltők arcáról a mosolyt. Jelenleg úgy fest, hogy hiába a nagy nyugati felháborodás az Európai Unió nem fog beavatkozni a törvény gyakorlati alkalmazásába (elvégre belügy), és bizony beindulhat az öncenzúrát, mint káros reakciót kiváltó büntetési hullám. Egy olyan országban, ahol bárki feljelenthetővé válik úgy, hogy a feljelentő anonim maradhat, míg a feljelentett – akár a nézetei miatt is – meghurcoltatik nem lesz többé alkalmunk így röhögni egy efféle vizsgálaton. Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy

Ne merj a közelembe kerülni mert levadászlak
Nem akarok megbaszódni
Niggerek, nem tudom kik vagytok
Barátok vagy ellenségek
Az arcomba mosolyogsz
És zárt ajtók mögött tervezed a kiikatásomat

(idézet az NMHH egyik iratából)

(Most kezdem el másodjára megírni a postot, ugyanis az előbb már megvolt vagy nyolc sor, amikor sikerült mellényomnom, ezáltal elnavigálnom a WordPress felületéről, így törölve mindent amit eddig rittyentettem. Csapó kettő…)

Kivételesen nem szeretnék a túldramatizálás általam oly’ kedvelt eszközével élni, amikor a Fidesz által elfogadott médiatörvényt ízlelgetem, de valahogy nehéz erről a témáról túlzó(?) kijelentések, és drámai kicsengésű kérdések feltevése nélkül írni. A dramatizálás talán ezúttal nem is lenne annyira valóságtól elrugaszkodott: a kétharmados többséggel megválasztott (erről is lesz még pár keresetlen szavam) kormányunk az utóbbi húsz év legnagyobb lépését tette meg a diktatúra, az államilag szervezett mindent lefedő cenzúra felé. Egy ilyen országban nincs olyan cikk, post, műsor, egyszóval akármi, amit ne olvasna át egy állami vizsgálóbizottság, és ha olyasmit talál benne, ami bírálja a rendszert, azt nem csak hogy helytelenítik, de büntetik is.

Elképzelhetetlennek tűnik? Pedig ez január elsejétől már majdnem a valóság: az új médiatörvény szabályozni kívánja a televíziót, a nyomtatott sajtót, a rádiót, és – most kapaszkodj meg – az internetet is, amely ugyan tökéletesen kivitelezhetetlen, de arra éppen elég, hogy embereket lehetetlenítsenek el általa. Mondok egy példát: 2011. március 23.-án le merészelem írni majd, hogy mit tudom én, a cigányok tehetnek a Hold távolodásáról. Ezt olvassa majd Kovács Emőke, aki történetesen nagy cigányjogi aktivista (vagy Holdvédő), és tesz a blog szerzője, azaz ellenem egy névtelen feljelentést a médiabiztosnál, aki ezután vizsgálatot fog indítani, sőt különösebb indoklás nélkül házkutatást is tarthat a szerkesztőségemen (ami ugye a lakásom), hogy kiderítsék, hogy még milyen vádpontokban lehetek bűnös. Amennyiben a vizsgálat lezárul, és megállapítják, hogy nem vagyok rasszista, és a szóbanforgó postom megírását csak a humorérzékem vezérelte, akkor is már túl leszek egy vélhetőleg hosszúra nyúlt eljáráson, amely során gondolom párszor be kell majd fáradnom a bíróságra/rendőrségre/akárhova. Abban az esetben viszont ha kiderül, hogy aljas rágalom volt a részemről a Hold távolodását a magyarországi cigányság megbecsült, dolgos néptömegeire fogni, akkor akár 25 millió forintra is bírságolhatnak, ami nekem ugyan nem okoz túl nagy törést az életemben, maximum az ükunokáim kifizetik az utolsó részleteket is, de azért felülről súrolja a nonszensz fogalmát. Azt csak a poén kedvéért jegyzem meg, hogy csak a legutolsó pillanatban jött meg a bölcs törvényhozóink esze, és törölték azt a kitételt, miszerint a kiszabott büntit egyből be kell fizetni, aztán majd ha az adott szerkesztő(ség) bebizonyítja az igazát a bíróságon (ami két-három évig is elhúzódhat), akkor majd visszakapja a büntetés összegét.

A fenti történetnek jelen állás szerint van esélye megtörténni, ugyanis a törvény nem szabályoz olyan apróságokat, mint hogy mi egy weboldal esetében a szerkesztőség fogalma (ergo tényleg kopogtathatnak nálam is a Médiahatóság emberei a rendőrséggel karöltve (bár ahogy most állnak a dolgok szerintem február-március környékére kapnak a srácok is pisztolyt)), továbbá azt sem, hogy a huszonöt milliós bírság csak a nagy, céges háttérrel, újságírókkal rendelkező, mérvadó információforrásként szolgáló, nagy látogatottságú portálokra vonatkozik-e, vagy az ilyen zugblogokra is, mint az enyém, aminek a fenntartási költsége ~1000 forint / hó, és több pénzt nem is nagyon tudnék fordítani rá.

Mindennel meg vagyunk elégedve!

Nem azért vagyok kiakadva, mert épp’ zsidózhatnékom, cigányozhatnékom, rágalmazhatnékom lenne, hanem azért mert egyrészt bármilyen csip-csup indokkal névtelenül feljelenthetővé váltam (és ehhez az állam most már biztosítja az infrastruktúrát is), másrészt pedig a kontroll, a cenzúra árnyéka vetült az internetre, ami elfogadhatatlan, felháborító, és sért néhány alapvető alkotmányos jogot is, hogy az Európai Unió alapelveiről ne is beszéljünk (ki is van akadva a  nyugat, most éppen a The Times írt rólunk egy kövér vezércikket, amelyben szerepelnek a diktatúra, a kommunizmus, és a cenzúra szavak is). A törvény nem globális érvényű passzusairól ne is beszéljünk: a hírekben csak maximum 20% lehet a nem közérdekű bűncselekményekről szóló híradások aránya, csak azt khm… „felejtették el” kikötni, hogy mi számít bűnügyi hírnek, így a tévétársaságok számíthatnak néhány sürgősen befizetendő pármilliós csekkre.

Mivel sok konkrétum hiányzik a szövegezésből, így annak értelmezése is tág lehet, ami miatt félő, hogy úgy fogják tekergetni, értelmezni, ahogy azt az aktuális helyzet megkívánja. Bár Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője már arról beszélt a Mokkában, hogy nem akarnak a teljes magyar sajtóval háborúzni, és készek módosítani rajta, ha a médiahatóság visszaél vele, ez ugye jelenleg annyira biztos, mint a kutya vacsorája.

Amúgy nem bírom megállni, hogy ne nyilvánítsam ki a megvetéssel vegyes szánalmamat a magyar nép azon tömegei felé, akiknek köszönhetően került ilyen helyzetbe az ország: köszönjük meg szépen annak a több millió hülye, manipulálható, tavasszal bosszúból szavazó birkának, hogy a Fidesz kétharmados többséggel kormányozhat, és megteheti azt, hogy semmibe veszi az ellenzék véleményét tudván, hogy egyedül is dönthet! Köszönjük, hogy féltenünk kell a szólásszabadság hülye eszméjét, a nyugdíjunkat, a fizetésünket csak azért, mert ti meg akartátok mutatni a szocialistáknak! Sikerült, most tényleg szarban van az MSZP, cserébe kaptunk egy demokratikus diktatúrát, ahol nemcsak azt kell meggondolni, hogy mit írsz, hanem lassan eljöhet az a kor (újra), amikor azt is, hogy mit mondasz! A Ŝvejk jut az eszembe, amiben a csapos azért kerül börtönbe, mert azt találta mondani, hogy a legyek leszarták a császár őfelsége képét a kocsmája falán (NENYI?). Húsz évvel a ruszkik után a luxemburgi külügyminiszter lediktátorozhatja a miniszterelnökünket, a nyugati sajtó pedig az ország zsarnokság felé tolódásáról beszél…

Hagyjam abba a blogolást, csak azért hogy ne kerülhessek bajba valami rosszindulatú faszfej miatt? Remélem hogy a kormány most azért vissza fog venni egy kicsit a tempóból látva a nemzetközi felháborodást, és nem mi leszünk Európa második Fehéroroszországa.

UPDATE: nagy nehezen írok egy viszonylag csattanós végszót, erre el kell rontanom, de muszáj: ti is észrevettétek a „Ne lődd le a kiskutyát” és eközött feszülő hatalmas kontrasztot? 😀

UPDATE2:

A reménytelenül múlt századi közelítés, amely csakis a politikai elit és a nép (az emberek) közötti információ-szállítószalagként képes fölfogni a médiát, nemcsak a Szijjártó-nyilatkozatokból, hanem sajnos a médiatörvény szövegéből is kiviláglik. Nem fog működni. Ha mégis megpróbálják, és ész nélkül szórják majd a sokmilliós büntetéseket a népbiztosok ítéletei (Istenem, eljön a neoházmesterek és Tilcsák Beák kánaánja, föl lehet jelenteni mindent, ami nem tetszik!) alapján, vagy megpróbálnak a nyakára mászni akár blogszolgáltatóknak, akár másnak, azzal egyetlen egy dolgot érhetnek el: villámgyorsan megszervezik a saját, abszolút Gyurcsány-mentes ellenzéküket. Jó úton haladnak. (forrás)

UPDATE3: ezt már csak pironkodva merem belinkelni, csak 18+ -os olvasóimnak 🙂

UPDATE4: a link azóta már valami szennylapra visz, itt elérhető újra.

Olcsó és hatásvadász húzás lenne részemről emberek vallásosságából viccet csinálni, de vannak olyan mozgalmak (szekták?), amelyekkel kapcsolatban nyugodtan megteszem, mivel szerintem ezeknek az égadta világon semmi közük a hithez, Istenhez, vagy akár a Biblia tanításaihoz. Magyarországon még csak bimbódzik ez az egész, egyelőre egy ismertebb ilyen csoportosulásunk van (hálistennek), a Hit Gyülekezete, amelynek élén Sándor atya osztja az észt minden vasárnap az ATV-n, és az interneten stream-elve, nehogy valaki lemaradjon róla. Volt honnan venni a gyülialapítás ötletét: Amerikában már évtizedekre visszanyúló hagyományokkal rendelkeznek a hasonló mozgalmak, amelyek jóval radikálisabb módszerekkel dolgoznak/tak, mint Sanyi bácsi, így nem volt elképzelhetetlen a csoportos öngyilkosság sem az eljövendő Világvége/Özönvíz/Sáskajárás/Kötelező Cölibátus elleni preventív cselekvés okán. Nem kívánom az – állítólag – hetvenezer követő halálát, ezért remélem, hogy nem arról fog szólni az utolsó Vidám Vasárnap, hogy Sándor a nagy közös éneklés közepén egy kézmozdulattal jelzi a segítőinek, hogy nyithatják a gázcsapot, de a párhuzam szerintem elég nyilvánvaló az amerikai szektákkal, azok zártabb működése, erőteljesebb fanatizmusa ide vagy oda.

Valahogy úgy vagyok ezzel is, mint a Jobbikkal: én még normális követőjével egyiknek sem találkoztam, és ez most nem ferdítés, vagy a poén kedvéért történő túlzás. A lelkileg sérült, kisebbségi komplexusokkal, sőt durva paranoiával küzdő embertársaink nagy része vágyik efféle akolba, ahol együtt bégethet a többi vele együtt „gondolkodóval”. Az akolmeleg iránti vágyakozás a mozgatórugója mindkét mozgalomnak: a reménytelenségbe süllyedt, kisemberségét legmélyebben megélő réteg az, amelyik képtelen átlátni a világ szövevényét, és szüksége van valakire, aki megmondja helyette, hogy merre menjen, legyen annak neve Sanyi bácsi, a Jóisten, vagy éppen Vona Gábor. Nem akarok igazságtalan lenni azzal, hogy leszűkítem a tünetegyüttesben szenvedők táborát a Hitgyülisekre, meg a Jobbikosokra: jócskán megtalálható ez a típus a két nagy párt követői között is, csak valahogy a Jobbikban, meg Sándor atya hívei körében nagyobb a koncentrációjuk, mint mondjuk a FIDESZ/MSZP-ben, és a Katolikus Egyház hívei között.

Az ilyen mozgalmak vezetőinek kezében hatalmas fegyver van: a tömegek manipulációja. Aki van olyan idióta (már bocsánat), hogy mer vakon hinni egy szervezet vezetőjének, annál könnyen elérhető az az állapot, hogy elveszti a saját ítélőképességét, és képes kikiáltani ellenségnek bárkit, akire a vezére rámutat (vonatkozó postom itt). Az agymosott zombik hordáinak előállítására való képesség az, ami miatt ijesztő mindkét csoport, és ezúttal lényegtelen a vallási vagy éppen politikai színezetű álca. Ezek az emberek (és mostantól pont az eddig leírt érveimre hivatkozva mosom össze a két tábort) két lábon járó magnetofonokká lettek alakítva: ha leülsz valamelyikkel vitázni, vagy akár csak beszélgetni, akkor szinte hallani a Play-gomb halk kattanását, amiből észreveheted, hogy mostantól kezdve nem fogsz tőle saját gondolatot hallani, csak az előre rögzített párt/gyülihablaty fog dőlni a szájából. Ezért tartom ijesztőnek az egészet: önálló gondolatok híján vegetáló hullák tömegeit keltik életre ezek a prókátorok…

Most komolyan: önálló akarattal bíró ember leír ilyet?:

Amikor elmentem elöször a HIT gyülekezetébe be sem engedtek az ajtón.
Kidobtak.
Ezért úgy gondoltam, hogy ha Ennyire komolyan veszik az Istenbe vetett hit által a szolgálatot, akkor ott biztosan olyan munka folyik ami Tetszik Istennek.
Az ajtóban állva átjárt a Szentlélek. Amikor hazafelé ballagtam, nagyszerű embernek gon…doltam a gyülekezeteseket. De csak egy év után, amikor leszereltem a hadseregből tudtam egy házicsoporton keresztül csatlakozni.
Nem bántam meg azóta, egyszer sem.

Itt a másik kedvencem:

Nagyon hálásak vagyunk családommal, hogy megismerhettük Istent, és rajta keresztül Sándort!

Hmm… nem értek hozzá, de nem fordítva kéne lennie annak a sorrendnek, ha már tényleg annyira szükséged van erre a köpcös hatvanasra ahhoz, hogy megismerd Istent?

Akit érdekelnek még a fentiekhez hasonló aranyköpések, azok itt mazsolázhatnak továbbiakat.

Bár lehet, hogy egyeseknek a fentiek alapján úgy tűnhet, de nem vagyok ateista (sőt, lehet hogy egyesek szerint én vagyok maga a Sátán, vagy Saddam Hussein és Hitler közös reinkarnálódása, de nem, ez sem igaz). Egész egyszerűen látom, hogy mire megy ki a játék: minél több akaratgyenge, szorongó, bizonytalan, stb. ember egy zászló alá gyűjtése valamiféle cél érdekében, ami lehet olyan egészen prózai mint mondjuk a profit, de lehet valami annyira bizarr is, amihez kevés a fantáziám.

Nem mondom azt, hogy a vallásosság mint jellemvonás olyan emberre vall, aki nem tud racionálisan gondolkodni, vagy hogy lelkileg lenne megrokkanva. A hit igenis kell, igenis fontos. Nem tudom megérteni azokat a modern felfogású seggfejeket, akik csak a saját nagyságukban, az egojukban hisznek, és úgy gondolják, hogy nincs szükségük valami erőben való hitre, legyen az Isten, Buddha, vagy akár a jó öreg Karma. A vallás igenis fontos még ebben az elképesztően technokrata világban is. De: Sándor atya, és sleppje számára a vallás nem cél, hanem eszköz, és ugyanez igaz a Gabira is: egyre kevésbé valószínű, hogy a párt politikája másról is szólna a hangulatkeltésen, és a droidhadsereg felállításán kívül. Közismert tény, hogy ha egy ország szarban van gazdaságilag (220 felett a CHF, hogy örültem én ennek a hírnek), akkor a lakói a valós problémákkal való szembenézés helyett gyakran (sőt: mindig) hazugságokba menekülnek, azokhoz a vezetőkhöz verődnek, akik azt mondják, amit hallani akarnak. Így szoktak megerősödni a radikális mozgalmak, annak idején Hitler is így került hatalomra. Csak remélni tudom, hogy ez nem fog megismétlődni – és szintén csak bízni tudok abban, hogy nem valami liberális seggfej picsogásának hatott, amit most leírtam, már csak azért sem, mert egyik sem vagyok. Liberális legalábbis tutira nem 🙂

Néhány szóban összefoglalom, ha netán lemaradtatok róla: Kósa Lajos bácsi (aki hithű FIDESZ-es, mellesleg Debrecen polgármestere, de ez most marginális infó róla) nagy zokogva bejelentette a Napi Gazdaság konferenciáján, hogy Magyarország Görögország sorsára fog jutni, és mi is csődöt jelentünk hamarosan. A – külföldi gazdasági megfigyelők szerint is – alaptalan bejelentésnek hála a forint hatalmasat zuhant, aminek a devizahitelesek megintcsak örülhetnek (én is azt teszem). Namármost: a bejelentésnek egy fő célja lehetett: az, hogy legyen mivel takaróznia a FIDESZ-nek majd ha bejelentik, hogy „öö… mégse tudunk adót csökkenteni, mert államcsőd fenyeget minket, nem értitek?!”. Ez az affér a kormánynak nagyon jó, a sok agyatlan droid be is fogja szépen kajálni (tuti, hogy sokan neki fognak állni konzervet, és egyéb tartós élelmiszereket felhalmozni), csak a gazdaságnak, és a befektetők bizalmának adott egy kurva nagy pofont az egész.

A piaci elemzések és a jegybank legutóbbi publikált inflációs jelentése nagyjából ugyanazt mondják az ország helyzetéről: a hiány csökkent, az államadósság csökkenő pályára állítható, a növekedés újra beindult – azonnali, fenyegető veszélyről szó nincs. Kósa így feltehetőleg a választóknak szánt politikai nyilatkozatot tett, a terepet akarhatta előkészíteni azon bejelentéseknek, melyekből kiderül, nincs tere az ígért látványos intézkedéseknek.

Te drága ember, te!

Orbán Viktor, és baráti köre bebiztosította magát az alaptalan ígérgetéseik következményei ellen, cserébe nekem (és jópár ezer másik devizahitelesnek) megint emelkedni fog a törlesztése, hogy a többi hatásáról ne is beszéljünk.

Polgármester Úr! Hálás köszönet érte, igazán nem kellett volna! Ja, és üdvözlöm Szíjjártó Urat is!

(Források: Kósa államcsőd-közeli helyzetet vizionál és kríziskezelésről beszél, Okos ember görög salátáról sem beszél, Éves mélypontra lökte Szíjjártó a forintot )

~ az, amikor emberek pártállástól függetlenül őszintén meglepődnek, és felháborodnak egy olyan ígéret valótlanságán, mint amilyen a FIDESZ 2010-es adócsökkentésről szóló meséje volt. Az ilyen emberek meg is érdemlik, hogy hülyére vegyék őket, kár, hogy az ő naivitásuk miatt kerülhet az ország olyan helyzetbe, amiben a jobboldal dominanciája felboríthatja ezt a demokráciának csúfolt valamiféle egyensúlyt. Nem az a baj, hogy a FIDESZ-re szavaztak (bár én a fanatikus Orbán-hívőket se fogom soha megérteni az már fix), hanem az, hogy újra és újra bedőlnek a tökéletesen betarthatatlan ígéreteknek, és elhiszik, amit a politikusok mondanak. Ha már egyszer ilyen naiv felelőtlen ide-oda vezethető barmok voltatok, akkor legalább ne bégessetek együtt a hivatalból háborgó Mesterházy-val, aki – pártja érdekeiből adódóan, meg hogy a második fordulóban azért még csurranjon-cseppenjen valami – már most kelti a hangulatot a győztes ellen!

Nektek küldeném a következő kis szerzeményt, remélem magatokra ismertek amikor hallgatjátok:

Redline Offside – Kedves embertársaim, avagy „Pusztulj te alávaló söpredék!”

Dalszöveg:

Hiénaként nyálat csorgató, képlékenyen rendeződő fázis
Könnyen mozgósítható, bevethető, megvehető tömegbázis

A csorda szelleme vezérelje utad! Gyerünk, igazodj hadrendbe!
Ha alkalmi vezéred úgy kívánja, bátran marj bele a testembe

Minden apró szellőre egymás ellen zörgő, zúgolódó haraszt
Sakktáblán ide-oda tologatott megannyi sötét paraszt

A fináléra tartogatott, ketrecbe zárt, idomított állat
Nem fogok melléd állni, a kurva anyáddal vessél vállnak vállat

Mert gyűlöllek
Gyűlölöm minden cselekedeted
Arcod, szagod, szavaid, életed
Gyűlölök mindent amit képviselsz
Mert vaktába ugatsz és sosem figyelsz
Hogy csak egy hulla arcára festesz
Hamis, vigyorgó halotti maszkot
Literszámra locsolod magadra
De parfüm nem fedi a dögszagot