Kedvenc norvégjaink megint alkottak: az utóbbi hetek alfa- béta- és RC-dömpingje után végre megérkezett a „legjobb méltatlanul mellőzött böngésző” kategória nyertesének legújabb verziója, azaz a 10.50-es verziószámú Opera.

Hatalmas változások a kezelőfelületet illetően nem történtek: majdnem minden gombot ott találunk, ahol eddig is volt (esetleg az oldalsó menüsort elhozó eddig bal felső sarok tájékán figyelő ikon Start menü fölé száműzése lehet furcsa), mindössze a vezérlőikonokat szabták újra, illetve végre megoldották azt is, hogy a főablak Vista és Win7 alatt szépen használja az Aero-t, így kicsit esztétikusabbá vált általa. Kaptunk egy nagy piros O-betűt is a bal felsőbe, amely segítségével minden funkciót könnyen elérhetünk á’la Office 2007 (de természetesen a felső menüsor is a rendelkezésünkre áll).

Az igazi fejlődés a motorháztető alatt történt: a világbajnoki címet azzal érdemelte ki, hogy fejlesztői megkínálták a jelenleg elérhető leggyorsabb JavaScript motorral (amely a Carakan névre hallgat), illetve egy Presto nevű szintén elég pörgős kis renderelőmotorral, ami mostantól a weboldalak (és az egész felület) minél gördülékenyebb betöltődéséről gondoskodik. Ezen újítások segítségével a JavaScriptek megjelenítése az előző verzióhoz képest is nyolcszor(!) gyorsabb lett, és a többi böngészővel szemben nézve is aláz mindenkit a megjelenítés sebességében a kicsike. Akár a Firefox-szal, akár a – sokak által leggyorsabbnak tartott – Chrome-mal vetjük össze a teljesítményét azt tapasztalhatjuk, hogy veri mindkettőt (az Explorer-t már ide se veszem, annyira nincs versenyben), és ez minden téren igaz, nem csak a Carakan által kezelt scriptek futtatására.

Aztán végre beépítették a HTML5 támogatást is, amelynek lényege az, hogy Flash nélkül is képesek a webfejlesztők interaktív tartalmakat leprogramozni, illetve beágyazni segítségével. A sokat emlegetett <video> tag segítségével pl. Flash plugin telepítése nélkül maga a böngésző alkalmas videók lejátszására. Erre példát ezen a linken találhattok. Jelen pillanatban nem látom még teljesen át, hogy ez mire jó (hacsak arra nem, hogy az iPad userek is nézhessenek Youtube-videókat, mivel az említett oldal is nyit az új webes nyelv felé), de – állítólag – ez a jövő, én meg nem vagyok olyan ismeretek birtokában, hogy ezt megcáfolhassam 🙂

Kaptunk még néhány apróságot pluszban, ezeket csak felsorolom:

• Private Browsing: ez a Firefox 3.1-ben debütált pornómód, azaz ha szeretnénk, hogy ne maradjon semmi nyoma annak, amit egy adott munkamenetben a gépen művelünk (se cookie-k, se böngészési előzmények, se cache, stb.), akkor nyissunk egy privát böngészőfület (nagy piros O a bal felsőben ->Fülek és ablakok ->Új privát fül), vagy szentelhetünk a tilosban járásra egy egész ablakot is a Ctrl + Shift + N kombináció segítségével.
• Megújult ablakkezelés: ezentúl ha egy weboldal feldob egy üzenetet (popup-ban), akkor az nem külön ablakként fog megjelenni, hanem mint az oldal része, így bármikor elválthatunk róla más fülre.
• Könnyebb keresés: kapásból választhatunk jópár keresőmotor közül, de adhatunk is hozzájuk kedvünk szerint.
• Továbbfejlesztett címmező: ha elkezdünk beírni egy weboldal címét, akkor szépen elszeparálva felajánlja a könyvjelzők közötti találatokat, illetve az előzményeket, amelyek hasonlóak az épp gépelt címhez. Elegáns és hasznos.
• A Dragonfly nevű debug-tool teljes integrációja, amely főleg a webfejlesztők életét fogja nagyban megkönnyíteni
• A widgetek mostantól fogva önálló alkalmazásként működnek saját Start menü bejegyzéssel, ikonnal, stb., így már az Operának se kell futnia ahhoz, hogy használhassuk őket! Némelyikük rendkívül praktikus, itt érdemes körülnézni, ha érdekel a téma.

Ezek csak az újdonságok, de a már megszokott remek funkciók (Unite, beépített levelezőkliens, zseniális zoom, egérmozdulatokkal navigálás, hangvezérlés, beállítások szinkronizálása több gép között az Opera Link-kel, gyorstárcsázó, stb. stb.) továbbra se tűntek el! Sokoldalú, gyors, és szerethető programot kaptunk személyében, amelynek kipróbálását mindenkinek melegen ajánlom (akár a már meglevő Explorer/Firefox/stb. mellé is feltelepítve),  garantáltan nem fogtok csalódni benne! Tölthető innen (egyelőre csak Windows-ra, de jön a Linux, és Mac verzió is idővel).

Egy kis információ a sok marketing-ömlengés mellé: a 10.10-es változatról frissítés egyelőre még nem elérhető a Súgó -> Frissítések keresése opció segítségével (elkerülendő a szerverek túlterhelését), de a telepítő már tölthető a hivatalos oldalról. Olvastam több helyen, hogy az előző verzió frissítéssel akadtak gondok, így azt javaslom, hogy először gyaluljátok le a 10.10-et (uninstallal I mean), majd „tisztán” rakjátok fel az újat.

Backup-ot persze tessék csinálni a mentett jelszavakról/könyvjelzőkről/stb-ről (bár úgy vettem észre, hogy az uninstall magától nem törli ezeket a file-okat, de fő a biztonság :))!

Ezt figyeljétek, azt hittem lefordulok a székről a röhögéstől, amikor olvastam: ugye a Windows 7 RC ingyenesen használható, mivel úgymond tesztelési célokra adta ki a Microsoft. Március 1.-ével „lejár” ezen példányok szavatossága, amit a kedves redmondi cég a következő módon fog a felhasználók tudtára hozni:

Starting on March 1, 2010 your PC will begin shutting down every two hours. Your work will not be saved during the shutdown.

The Windows 7 RC will fully expire on June 1, 2010. Your PC running the Windows 7 RC will continue shutting down every two hours and your files won’t be saved during shutdown. In addition, your wallpaper will change to a solid black background with a persistent message on your desktop. You’ll also get periodic notifications that Windows isn’t genuine. That means your PC may no longer be able to obtain optional updates or downloads requiring genuine Windows validation.

Magyarán ha március után is ezt a verziót használod, akkor a géped magától kikapcsol két óránként(!), és nem ad lehetőséget arra, hogy elmentsd a munkádat! 😀 Teljesen aztán június elsejével adja meg magát a drága: nem elég ez a szopatás, de még a háttérkép is eltűnik, sőt folyamatos hibaüzenetek fognak bombázni, hogy a Windows ezen példánya nem jogtiszta. Persze az egészben mégiscsak ez a két óránkénti shutdown a legmókásabb szerintem 😀

Kereken tíz napja jött ki ennek a csodálatos zenelejátszó szoftvernek az első már nem 0.x-es verziójú változata (letölhető innen), és ennek kapcsán következzen az alábbiakban egy kis bemutató a drágáról. Miért is használják rengetegen a Winamp helyett? Régebben masszívan tartotta magát a tévhit, hogy sokkal tisztábban adja le a hangokat, mint a többi, de ezt a készítők is cáfolják a weboldalán. Ami viszont tagadhatatlan előnye a többiekkel szemben, hogy:

• kicsi erőforrásigénnyel tolja a metált (vagy akármit)
• testreszabható(bb) a felülete, mint a Winampnak (pl.), rakosgathatjuk, méretezhetjük az ablakait, vagy akár adhatunk hozzá újabb funkciókat is
• alapból tud jópár olyan dolgot, amit a többi nem, vagy csak pluginok által képes ellátni (CD-rippelés, tagelés, konvertálás, vagy akár a Replay Gain, ami révén egy hangerőre tudja hozni a playlist összes számát, stb. stb.)
• tud menni portable módban is, azaz nem igényel telepítést (amit mókás módon mindössze egy ‘portable_mode_enabled’ nevű file megléte jelez neki)
• billentyű gyorsparancsokkal is vezérelhető
• ‘gapless’ lejátszás, azaz nem tart szünetet a számok között, ami pl. koncertfelvételeknél tud hasznos lenni

Ezeken kívül tud még jópár funkciót, de ha esetleg pont olyasmire van szükségünk, amit mégse, akkor ezen az oldalon találhatunk jópár plugint hozzá. Ezek telepítése ugyancsak egyszerű: kicsomagolás után csak be kell őket dobni a program ‘components’ mappájába, restart, és már működnek is. Ez a spártai egyszerűség azért is hasznos, mert így portable módban se kell nélkülöznünk az így hozzáadott funkciókat, pl. én itt a cégnél is fel tudom tolni a last.fm-re az épp hallgatott számok címét ezzel a pluginnal, és nem kellett hozzá telepítenem semmit a gépre (ami ráadásul tilos is itt). Van hozzá még tálcáról vezérlést lehetővé tevő kiegészítés is (itt található), amely a főbb kezelőgombokat (lejátszás, pause, stb.) adja hozzá az óra melletti ikonterülethez, mondanom se kell, hogy ez is nagyon jó cucc, mivel nem kell minden szirszarért előhozni a főablakot (ez nagyon nagy kedvenc funkcióm az AIMP-ben is, bár az tudja alapból).

Tetszetős megoldása még az is, amit eddig se Winampnál, se AIMP-nál, se sehol nem láttam, mégpedig az, hogy beállíthatunk neki Media Folder-eket, amelyeket folyamatosan monitoroz, és ha új zene kerül ezekbe, akkor azok automatikusan hozzáadódnak a Media Library-jához is! Ötletesnek, és hasznosnak tartom ezt is.

Említettem már, hogy a felülete agyonmódosítható, nekem most speciel így fest:

Persze nem nevezném egy vizuális orgazmusnak, de cserébe nem terheli a procit, meg egy lejátszóprogit amúgy se bámul az ember túl sokat.

Szóval ha egy pehelysúlyú, ámde sokoldalú lejátszóra van szükséged, akkor a Winamp (sőt rosszabb esetben a Windows Media Player) helyett próbáld ki ezt!

… mondd, meddig bírod – énekli Szekeres Andris a Stereomilk Csillagtelep című slágerében, és most valahogy pont eszembe jutott ez a dalocska, mivel nagyjából így fest épp a lelkem tükre:

Nem mondanám, hogy túl kellemes érzés, amikor így begyullad, mindenesetre vigasztal a tudat, hogy reggelre kb. annyira csipás lesz, hogy ki se fogom tudni nyitni. Sebaj, a mai nap amúgy is a szemészet jegyében telt, de ha végigolvassátok a postot erre ti is rá fogtok jönni.

Az egész tulajdonképpen a hétvégén kezdődött: már szombaton éreztem, hogy valami nincs rendben, mivel nagyon fájt a szemhéjam. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentősen, mivel nem voltam rákényszerülve, hogy kontaktlencsézzek, ezért az idestova 5-6 éves atombiztos (az ellen is véd) szemüvegemben borostásan igénytelenkedhettem végig ezt a pár napot. Persze szombaton eltöltöttem néhány órát a kedvenc kocsmám mélyén, ahol a keksz (sőt akár egy bicikli is) megállt volna a levegőben, olyan tömény volt a füst, és gondolom ez se tehetett túl jót szegényemnek. Ma hajnalban volt kritikus a szitu, amikor megpróbáltam belegyömöszölni a lencsét, amit némi fájdalom, és kín árán sikeresen meg is oldottam. A végeredményt, amit hosszas kitartó monitorbámulással (némi neonfénnyel megtámogatva) sikerült elérnem a fenti képen láthatjátok.

Pedig aztán pont ma akadtam rá egy (illetve kettő) csodálatos kis programra, amely F.Lux néven fut (köszi a kockablognak a tippért), és kicsinyke mérete (kábé fél mega) ellenére igencsak hasznos az ilyen monitorba gyógyult hülyéknek, mint amilyen én vagyok, ugyanis állítólag sokat segít a szem épségének megóvása érdekében. Alkotói észrevették, hogy este sötét van (nahát), de a monitor amit bámulunk órákig nem alkalmazkodik ehhez a változáshoz. Ezen lehet segíteni ezzel a kis tool-lal: nappal – amikor amúgy is van fény a helyiségben – a megszokott hideg színeket láthatjuk képernyőnkön, ámde este – amikor lámpafény mellett toljuk a netet – átvált melegebb, barackszínű tartományra. Mindezt elegáns módon úgy tették bárhol a Föld kerekén használhatóvá, hogy a programnak megadjuk a koordinátáinkat (Székesfehérvár pl. 47.19N, 18.41E), és ettől kezdve ő szépen kiszámolja, hogy ahol élünk mikor kel-nyugszik a napocska (erre van nekijje egy jó kis toolja is, amit itt érhettek el). Szóval most, ahogy ezeket a sorokat rovom az egész felület szép rózsaszínes-barackos jelleget öltve pompázik, bár az is lehet, hogy csak kezdek megvakulni.

Itt látható a görbe, hogy melyik napszakban milyen színt állít be a képernyőnkre

Társprogramként megemlíthetném a  Workrave-t, ami a monitorbreak-ként  is emlegetett (nem, nem a betörésére utal a kifejezés) óránkénti tíz perces szünetre figyelmeztethet, sőt akár még testgyakorlatokat is javasolhat, amelyek segítségével kicsit felpezsdíthetjük a vérkeringésünket ezzel előzve meg pl. a mélyvénás trombózist (ami nem vicc, tényleg az ülőmunka eredménye lehet).

Mindenesetre – bár nagyon jó, hogy nem kékesen hideg fehér színt kell néznem – azt kell, hogy mondjam, hogy kicsit elkéstem ezzel, mivel a szemem sajnos már így is be van gyulladva. Eszembe is jutott pár sztori a múltamból ezzel kapcsolatban, amelyekkel hazafele jövet jól elszórakoztattam az autó úton tartásán fáradozó László nevű lakótársamat. Ezek gyakran eszembe jutnak a mai napig, úgyhogy nektek is leírom. Kezdjük időrendben:

még anno 4-5 éve Győrben dolgoztam egy nagyon korrekt, és abszolút nem szégyenteljes munkakörben. Öltönyös-nyakkendős meló volt, sőt még papírmunkám is volt rendesen miatta, de nem mondanám annak a kifejezetten karrierlehetőséggel, és hosszú évtizedekig tartó munkaviszonnyal kecsegtető álomállásnak, mivel konkrétan házaló ügynök direktmarketinges értékesítési szakember voltam egy olyan főnök vezénylete alatt, aki minden reggel totál hülyét csinált a háromnegyed kilences szeánsz keretében, ami abból állt, hogy körbeállt a 30-40 kollega, ez meg a kör közepén baromkodott nekünk, hogy jól induljon a nap, és termeljük neki a bevételt. Aki nem dolgozott ilyen kókler helyen az el se tudja képzelni milyen milliője van neki: (vezetékes telefon percdíjairól szóló) szerződések kötéséről szólt a történet, és ha valakinek jó napja volt, és tudott ötöt kötni, az beérve az irodába megrázhatta a kiscsengőt (komoly, ki voltak készítve a polcra). Ha jobban dolgozott, és írt hetet, akkor máris jogosultságot nyert a nagycsengő használatára, de ha igazán nagy király volt, és összehozott kilencet, akkor bizony kolompolhatott egyszerre mindkettővel! Képzeljétek el azt a bizarr látványt, amikor egy meglett negyvenes kétgyermekes anyuka kéjes mosollyal az arcán rázza mindkét csengőt, melyre reagálva Pali a főnöki irodából ordít ki, hogy „Dzsúzííííí!!” (ami valamiféle örömöt kifejező szó volt nála). Kicsit elkanyarodtam a témától, de talán sikerült érzékeltetnem, hogy milyen figura volt ez a köpcös ötvenes, aki mindig vigyorgott, és olyanokat mesélt hétfő reggel az irodában, hogy a kurvák beleültek az ölébe a Balaton-parton. Egyszer ez az állat (nem tudok rá jobb szót) behivatott az irodájába, mert már napok óta nem tudtam kötni. Leültem a nagy íróasztalával szemben, és a következő párbeszéd játszódott le közöttünk:

– Jani, mostanában nem nagyon teljesítesz. Mi a bajod?

– Semmi Pali, kicsit el vagyok kenődve mostanában, magánéleti gondjaim is vannak, nem tudok a munkára koncentrálni – mondtam neki a szemébe nézve.

– Ugyan már, tudom hogy kikkel laksz együtt, biztos más van a háttérben (ezt azért mondta, mivel elég hm… szívós emberkék is laktak az albérletemben, és ezzel ő is tisztában volt, mivel az egyikük szintén a munkatársam volt a cégnél)!

– Nem, Pali, tényleg csak rossz napjaim vannak, de majd összeszedem magam.

– Figyelj már… te nem drogozol?

Nézek rá döbbenten, erre folytatja:

– Mert látom, most is véreres a szemed.

– Nem drogozok, az a kontaktlencsétől vérzett be.

– Jaj ugyanmár, ilyen emberekkel laksz, biztos szívsz te is! – jelentette ki, és hiába próbáltam meggyőzni, hogy tényleg az a rohadt lencse a ludas egész egyszerűen képtelen voltam, és elkönyvelt engem is mint ifjú titán kábítószer-függőt.

Persze később is volt bajom abból, hogy érzékeny a szemem: amikor tavaly márciusban jelentkeztem ehhez a céghez ahol most is gyarapítom a világnagy-kakát muszáj volt a városban aludnom egy estét, hogy másnap mehessek felvételizni. Persze akkor még nem volt albérletem (miért is lett volna, még nem lehettem biztos abban, hogy lesz munkám), így egy éjszakára Dezső barátomnál (aki még most se Dezső, de túl sok brutál dolgot írtam vele kapcsolatban már itt, hogy indokolt legyen megőrizni az anonimitását) töltöttem. Ez nem is lett volna gond, ha nem tartana egy macskát, kinek neve Mária, és szőre is van (petefészke már annyira nem), amelyre viszont én meglehetősen allergiás vagyok. Ennek folyományaként reggelre konkrétan nem maradt fehér része a szememnek, annyira véreres lett, továbbá a lélegzés is elég nehezen ment, mivel asztmát is okoz nálam ez a fajta allergén. Mehettem be úgy felvételizni, mint egy jamaicai raszta egy húzósabb másfél hetes reggae-fesztivál után, és ilyen fejjel kellett jó benyomást keltenem az interjúztatókra. Szerencsére azért jól teljesítettem, így – drogos külső ide, drogos külső oda – mégiscsak felvettek. Mondjuk most, hogy már majdnem egy éve tolom ennél a cégnél már nem is tartom olyan meglepőnek ezt, mivel volt olyan kollegám, akit tragikus hirtelenséggel kirúgtak (mivel a durvább szétcsapott esték után néha nem jött be dolgozni, meg hasonlók), szóval nem én lettem volna az első vidám ember a csapatban 🙂

Tisztában vagyok vele, hogy mostanában (és régebben is) jópárszor írtam már erről a pixelhalomról, de megint ráakadtam egy pár érdekességre vele kapcsolatban, ami jól jöhet, ha majd az unokáknak gyerekeiteknek akarjátok mutogatni azt, hogy a ti időtökben mi is volt a játékipar csúcsa. Az alábbi linkeken elérhető verziói futnak XP alatt (tán még a Vista/Win7 se okoz nekik komolyabb traumát), sőt elvileg még némi grafikai tunningon is átestek. Leszek annyira lusta dög, hogy pofátlan módon csak bevágom ide Doomer hozzászólását erről a fórumról:

katt az alig látható PLAY feliratra!

ZDoom: A Zdoom-ot 1999 óta fejlesztik, támogatja a Doom 1-et, az Ultimate Doom-ot, a Doom 2-őt, a Doom 2: Plutonia-t, a Doom 2: TNT Evolution-t, a Hexen-t, a Heretic-et és a Strife-t. Ezek mind régi-régi játékok, talán még mondanak valamit egy-két embernek. Miért jó a Zdoom?

1. Mert teljesen Windows XP és Vista kompatibilis

2. Rengeteg beállítás az ingame menu-ben, mint pl. felbontások képarány szerint, a teljes irányítás konfigurálása, hangbeállítások, az öltözéked színének beállítása…és még tonna más minden…

3. TCP/IP multiplayer kompatibilitás 8 játékosig(lehet, hogy többet is lehet, nemtom)

4. Rakás új lehetőség a pályaszerkesztőknek, mint pl. ACS szkriptnyelv, amivel a motor belsőjét is tudjuk elég jó szinten bogozgatni…

5. Szabad forráskód, ha kedved támadna neked is fejleszteni

GZdoom: Ez is egy port, mint a Zdoom, csak ez OpenGL-es renderer-rel bír(ergo 32 bit-es színmélység). Dinamikus fények, 3D padlók,(szolíd padló szolid fölött, ami eddig nem volt a sima doomban) és minden más, ami a Zdoom-ban is benne van.

Zdaemon: a Zdaemon egy internetes verziója a Zdoom-nak, ahol nap mint nap még mindíg többszáz játékos fordul meg, hogy akár 16-an együtt játszhassanak. Ez is Zdoom alapú motor,(innen a neve: Zdaemon) de ez még egy ősrégi verzióra épült, ami elég sok moddolási lehetőséget nem ismer, de ennek ellenére nagyon népszerű, és élmény játszani vele.

Eddig az idézet, tessék kipróbálni őket, már csak a szörnyülködés kedvéért is („úúristen, ezzel hogy voltak emberek képesek évekig játszani??”), illetve érdeklődésre tarthat számot a Zdaemon által nyújtott multi is (bár én még nem tudtam kipróbálni). Kellemes nosztalgiázást!

UPDATE:

talán nem követek el túlzottan nagy jogsértést, ha itt letölthetővé teszek egy kis WAD-pakkot (52 mega) a fenti programokhoz, hogy használni is tudjátok őket 😉 (WAD file-ban vannak ezeknek a régi Doom-szerű játékoknak a pályái, hangjai, ellenfelei, egyszóval mindene becsomagolva)

Ma bukkantam rá erre a programra, amely a világ másfél milliárd muszlimjának számítógépet használó rétegének nyújt segítséget: jelez, amikor a napi rendes ötszöri salah (ima) ideje elkérkezik. Beállítható az is, hogy előtte  hány perccel riadózzon, játsszon-e imazenét, amikor eljön a pillanat, elsötétítse-e a képernyőt, stb.

Itt a keresztény Európa szívében ha nem is viccesnek, de nagyon érdekesnek hangzik egy ilyen program, de tutira van rengeteg ember, akinek a gépén ott figyel ez a tool világszerte 🙂

Ha érdekel a cucc, letöltheted innen!

Tételezzük fel, hogy be vagy regelve mondjuk két tucat olyan oldalra, amelyek mindegyike alkalmas arra, hogy atombombát indíthass róla Moszkva/Washington/Peking/Alsó-Bivalybasznád/stb. ellen, és nem szeretnéd, ha ezek a jelszavak (amelyek nem feltétlenül olyan facsipesz-egyszerűek, mint az átlagnetező asdasd-je, hogy az abc123 nevű klasszikust, és társait ne is említsük) esetleg elfelejtődjenek, vagy illetéktelen kezekbe kerüljenek a gondosan a Windows Asztalán elhelyezett titkosítatlan .doc file eltulajdonításával. Ilyenkor két lehetőség adódik:

1. fogod a password-öket, felírod egy papírra láthatatlan tintával, bezárod egy széfbe, a széfet egy nagyobba, ezt ismételed 5-6X, majd az így kapott széf-matrjoskát még leplombálod, bebetonozod, majd elrejted az alagsorban kialakított ujjlenyomat olvasóval nyíló titkos platinumerősítésű ajtóval ellátott helyiségben

2. letöltöd a most boncolgatásra kerülő KeePass nevű freeware csodát, és pofonegyszerűen, és ráadásul magyarul tárolod őket a gépeden szépen letitkosítva.

Azért tudom javasolni őkelmét, mivel ma – hosszas szemezés után – elvittem a kicsikét egy próbakörre, és nyugodt szívvel mondhatom, hogy nem csalódtam benne: a hirtelen nyakamba szakadt tucatnyi jelszót/felhasználónevet/egyebeket elegánsan, biztonságosan és egyszerűen tudtam vele elmentetni. Amennyiben nehezen megjegyezhető, esetleg érzékeny adatokat védő jelszavakat kell használnod, akkor ez a te választásod!

Nézzük csak hogyan is működik:

letöltés után (amúgy van belőle portable, és létezik hozzá magyarítás is, amit az exéje mellé kell bemásolni) elindítva szükséges készíttetni vele egy új adatbázist, amelynek hozzáférhetőségét három különböző paraméter együttes meglétéhez is köthetjük: Mesterjelszó, Kulcsfájl, és a Windows Felhasználói fiók közül bármilyen kombinációt megadhatunk neki, amely szükséges lesz a későbbiekben ahhoz, hogy a jelszavakhoz hozzáférjünk (pl. Mesterjelszó + Kulcsfájl esetén ha csak a jelszót tudjuk, de nincs meg a file, akkor se enged az adatokhoz hozzáférni a program, és fordítva):

Ráadásul a kulcsfájl létrehozásánál még az egér rángatásával is növelhetjük a titkosítás erejét, mivel az így generált véletlenszerű értékek is további biztonságot nyújtanak a jelszavaknak (érdekesség: erre azért van szükség, mert a számítógép nem tud valódi véletlenszámot létrehozni, egész egyszerűen azért, mert egy gép, viszont a kedves júzer az egeret valóban randomban rángatja).

Miután ezzel megvagyunk elénk tárul a program felülete:

Szerencsére nincs az ilyen managelős programoknál megszokott ikonrengeteg a felső sávon, sőt maga a főablak is pofon egyszerű: balra vannak a jelszavaink kategóriái (természetesen mi is hozhatunk létre az alapértelmezetteken kívül is újakat), míg középen sorakoznak a jelszavak, felhasználónevek, ilyesmik. Ide a jobb klikk -> Bejegyzés hozzáadása (Add Entry) menüponttal, vagy az Insert billentyűvel adhatunk újabb jelszavakat, a meglévőket pedig az Enterrel tudjuk szerkeszteni. Amikor jelszót írunk be a zseniális algoritmus elemzi azt, és folyamatosan írja, hogy mennyire erős, sőt a beépített passgenerátorral mi is csináltathatunk véletlenszerű karakterhalmazokat:

Webes jelszavak esetében még a böngésző jelszókezelőjét is kiválthatja: amennyiben a bejegyzésnél megadtunk URL-t, akkor a neten az adott oldalt betöltve, majd az előre beállított billentyűkombinációt leütve helyettünk írja be a passwordot (kábé mint az Operánál a Ctrl + Enter).

A fő funckiókat ezzel ki is merítettük, de a program tud még pár hasznos apróságot: adhatunk a passoknak lejárati időt, exportálhatjuk a jelszólistát (ha mondjuk mégiscsak kinyomtatnánk, és széfbe raknánk), file-okat csatolhatunk a bejegyzésekhez (amelyek szintén durván titkosítva tárolódnak utána), jópár adatbázisformátumból tud importot végrehajtani, egy kattintással kirakható a kívánt jelszó vágólapra (sőt, beállítható az is, hogy mennyi idő elteltével törlődjön róla), stb. stb.

Végszóként: ha nem csak a myVip-edhez, meg a hasonló khm… nem túl nagy biztonsági kockázatot jelentő oldalakra kell jelszóval bejelentkezned, akkor csak ajánlani tudom ezt a programot!

Mielőtt belevágnék ebbe az ismertetőbe be kell valljak valamit: sose rajongtam igazán a véres, és embertelen erőszakra alapozó játékokért. Annak idején is csak véletlenül vittem végig a Postal2-t (annyi mentségem van azért, hogy közben gyakran becsuktam a szemem a durvább jeleneteknél), de alapvetően ódzkodok a brutális dolgoktól.

Erre ma freddyD blogján olvasom, hogy piacra dobták a régóta nagy hírveréssel beharangozott botrányjátékot, amely a sokatmondó Disznóvágás Pro 2009 nevet kapta. Egyből elborzadtam, mivel tudtam, hogy hiába a tiltás, a fenyegetés, akkor is lesznek szép számmal olyan tizenéves gyerekek, akik majd kipróbálják ezt a gyomorforgató jelenetektől hemzsegő programot. Németország, Ausztrália, és további 78 állam előre bejelentette, hogy köszönik szépen, de nem kérnek a zsenge ifjúságukra romlást és erkölcsi, morális fertőt hozó förmedvényből, és – példátlan módon még a program megjelenése előtt! – betiltották azt. A fejlesztők próbáltak alkudozni a szankciókat elrendelő hatóságokkal több országban is, volt ahol azzal próbáltak hatni, hogy kicserélik a disznók vérét zöldre (esetleg robotmalacokat raknak be helyettük), de ahogy Hans Mittelführer, a Németországi Aberrált Játékbetiltási Agytröszt (a NAJA) szóvivője is fogalmazott „nem kérünk abból, hogy gyermekeink a videojátékban tapasztalt módon bánjanak a disznókkal, inkább megelőzzük a bajt”. Ezt a nézetet osztotta a többi tiltást elrendelő ország is, egyedül Szomália esetében sikerült visszavonni a dolgot, mondván a fiatalság 99,98%-a számítógép helyett Kalasnyikovval rendelkezik, így rájuk nézve elhanyagolható a játék által jelentett veszély.

Ennyit az előzményekről, nézzünk szembe a Gonosszal! Már maga a játék borítója is félelemmel tölti el az egyszeri teszter szívét:

A véres, és kegyetlen jelenetek a hátsó borítón már magukban sokkolóan hatnak, de az igazi dráma a játék feltelepítése után fogadja az embert: a főmenüben vérivó-anyagyilkos blackmetál szól a háttérben (és ugye erről a zenei stílusról tudvalevő, hogy csak azért létezik, hogy a gyerekeket tömegmészárlásra buzdítsa a hallgatása), míg a dekorációként szolgáló belek, és a beléjük töltött húscafatok már az első pillanatban heves öklendezésre ingereltek. Az új játékra való kattintás újabb traumát hozott: tipikus tömegmészárosok közül lehet kiválasztani azt, akivel bele akarjuk vetni magunkat az öncélú erőszakba:

Sugárzik a szeméből a gonoszság…

Tényleg el kell tűrnünk, hogy ilyen példaképet állítson egy fejlesztőcsapat az ifjúság elé? Ilyen rosszarcú, és minden bizonnyal a fajtalankodást sem megvető főhős bőrébe bújni – akár egy videojáték erejéig is – milyen hatással lehet egy tini lelkivilágára? Milyen beteg, és agresszív lesz a jövő nemzedéke miattunk, mert hagyjuk őket ilyen programokkal „játszani”? Rémületes…

Visszatérve erre a borzadályra: a választható három játékmód bőven kimeríti a sátánimádás fogalmát! Találomra rákattintottam az egyikre, de az, ami utána következett a monitoromon az elmondhatatlan: véres testrészek röpködtek, fröcsögött az agyvelő, és a halálra marcangolt disznók visítása töltötte meg a szobámat. Az ultraélethű grafika láttán elhittem, hogy én is ott vagyok, és a szerencsétlen védtelen malackák vérét ontom! Nem kívánom senkinek azt a lelki válságot, ami a játékból kilépés után fogott el…

Nem szabad hagynunk, hogy az ilyen játékok (én nem nevezném annak őket mondjuk) hatást gyakorolhassanak fiataljainkra! Ki kell állnunk gyermekeinkért, és egy emberként kell kiáltanunk: „ELÉG VOLT!” Elég volt abból, hogy ilyen ördögi alkotások csak úgy letölthetőek lehessenek az internetről! Elég volt abból, hogy egy videojátékban ártatlan embereket/szörnyeket/növényeket/disznókat lehessen ölni! Elég volt!!

Ha – mint szülő – szeretné megtekinteni a szóban forgó szörnyűséget, akkor – szigorúan éhgyomorra – az alábbi linkről letöltve kipróbálható:

Disznóvágás Pro 2009 – az emberiség elleni bűntett

Nagy volt az örömbódottá tegnap a kockatársadalom bizonyos rétegeiben: norvég barátaink úgy döntöttek, hogy útjára eresztik az Opera új verzióját, had boldogítsa a nagyvilágot. Alapvetően nem szokásom egy ilyen apróságnak tűnő esemény miatt postot írni (mert ugye általában miből áll egy friss verzió megjelenése? letöltődik, felrakja magát, és örülünk, hogy be lett foltozva pár rés, amin keresztül elszívhatják a lelkünket a csúnyagonosz természetesen orosz hekkerbácsik a gépünkön keresztül), de most kivételt teszek, mivel ez a verzió valódi újdonságokkal szolgál az előzőkhöz képest.

Beépítették ugyanis drága halzabáló barátaink végre mindenféle külön mókolás nélkül is használható módon az Unite névre keresztelt technológiájukat az Operába. Dióhéjban annyit tudunk a segítségével elérni, hogy – cégek szolgáltatásainak, központjainak felhasználása nélkül – a saját gépünket tudjuk webszerverré alakítani, azaz két kattintással megoszthatjuk pl a vinyónk egy adott mappáját a barátainkkal, vagy csinálhatunk online rádiót az mp3-ainkból, sőt akár weboldalt is futtathatunk otthonról, sok egyéb más mellett.

Ahhoz, hogy igazán belátható legyen ennek a fícsörnek a jelentősége felteszek egy kérdést: hogyan juttatunk el az ország/világ másik felén élő Rózsi néniéknek egy DVD-nyi csintalankodó tinikről készült felvételt családi fotót? A következő lehetőségeink adódnak ilyenkor:

• elküldeni levélben: ez – amellett, hogy nem kicsit veszélyes ismerve a Postát – nem is elég gyors, és különben is használjuk má’ ki a netet, ha már a jenkik megcsinálták nekünk!
• torrentszerverre feltolni, és seedelni: ez járható út, csak egy bibi van vele: iszonyat bonyolult (maga a torrent létrehozása, és a letöltése is), Rózsi néni nem biztos, hogy nem fogja befonni a szemöldökét, ha elkezdjük elmagyarázni neki a torrentezés alapjait
• feltesszük valami ingyenes tárhelyre: limitáltak a lehetőségeink, kapásból említhetném a Rapidshare 200 megás limitjét, amely miatt darabolni kényszerülnénk a DVD file-jait, amit szegény szerencsétlen nagynéni megintcsak képtelen lesz majd letölteni, hát még összefűzni.

Persze kisebb file-ok átvitelére ott van a régebben már említett Dropbox, de ha pl. a vinyónkon sok adatot akarunk megosztani (mint ahogy mondjuk én ma a Facebook-os pajtijaimnak megosztottam a majdnem teljes mp3-gyűjteményemet, csak a poén, és a próba kedvéért), akkor bizony más megoldás után kell néznünk. És itt jön be a képbe az Unite.

Nézzük részleteiben a dolgot: ahhoz hogy ezt a lehetőséget igénybe vehessük nincs szükség túl sok mindenre: kell a legújabb Opera, és egy fiók a My Operán (amit az Unite első indításánál is megcsinálhatsz). Ha elindult a böngésző, akkor ez a csoda – mintegy huszadrangú almenü – megbújik a baloldali menüsávon:

Bizony, ott figyel a kicsike a levelezőprogram, a minialkalmazások, a jegyzetek, letöltések, és partnerek fül mellett szinte észrevehetetlenül! Lent a böngészőablak bal alsó sarkában még befigyel az ikonja, de tényleg nem zavar sok vizet:

Segítségével gyorsan elérhetjük a fő – nem alkalmazás-specifikus – funkcióit, mint például a generált forgalomról szóló statisztikákat:

De térjünk vissza a bal oldali menüpontra, amelyre kattintva elérhetjük az egész elképzelés lelkét: a külön-külön aktiválható Unite-alkalmazásokat. Nézzük ezeket sorjában:

1. File sharing : ennek segítségével a vinyónk egy adott mappáját közzétehetjük a neten. Kezelése pofonegyszerű: aktiválása után egy felbukkanó ablakban beállítjuk, hogy melyik mappát akarjuk megosztani (úgy vettem észre, hogy nem lehet egyszerre többet sajnos, esetleg ha többször felrakjuk), majd a webes felületen beállítjuk, hogy akarunk-e jelszavas védelmet a file-okhoz, avagy legyenek nyilvánosak, majd kimásoljuk a felkínált linket, amit email-ben (vagy akár üzenőfalon/beszélgetőprogrammal/füstjelekkel/csövön Morzézva/stb.) elküldve ismerőseinknek máris hozzáférnek a file-jainkhoz mérettől függetlenül.

A megosztott mappák listája Unite-ban

2. Fridge: segítségével úgymond cetliket írhatunk egymásnak a neten keresztül (ezért hűtőszekrény a neve), még nem próbáltam

3. Media Player: íme egy kép róla:

Ennek segítségével tulajdonképpen bármelyik ismerősünk „élőben” (streamelve) hallgathatja az általunk megosztott zenéket bárhol a világon (persze ha mondjuk Honoluluból akarja ezt megejteni, akkor elég jó netkapcsolat szükségeltetik részünkről is). Praktikus lehet, ha mondjuk a saját számaidat akarod bömböltetni havernál, esetleg munkahelyen.

4. Messenger: ezzel saját beszélgetőrendszert hozhatunk létre, ha már unjuk az MSN-t, bár csak Operás ismerősökkel működik (a többi funkcióval ellentétben). Még nem teszteltem.

5. Photo Sharing: képek megosztására alkalmas, egy általunk kiválasztott mappa képeiből csinál egy bárhonnan elérhető csini galériát.

6. Web Server: ezzel valódi webszervert csinálhatunk a gépünkből! Ha meguntuk az ingyenes (pláne a fizetős) tárhelyszolgáltatókat, és a velük járó vesződséget (tárhely-limit, meg hasonlók), akkor jó megoldás lehet!

Persze ezek csak a fő alkalmazások, az Unite oldalán sokkal több elérhető, és kipróbálható.

Miért is jó ez? Van ugye a már említett érv: nagy méretű adatok könnyed megosztása másokkal. Aztán a mobilitás is igen nagy pozitívum: ha szeretnénk elérni a file-jainkat, akkor bárhonnan megtehetjük így (akár mobileszközön is!), mindössze meg kell őket előtte osztanunk az Operánk segítségével. Fontos tudni, hogy csak magához a megosztáshoz kell ezt a böngészőt használni, utána az adatok már bármilyen programmal (Firefox, Explorer, Safari, Chrome, stb.), és oprendszerrel elérhetőek. Aztán vehetjük még a dolog filozófiai oldalát is: furcsa érzés lehet úgymond a saját kezedbe venni a netes ténykedésedet, végre nem kell óriásvállalatok tárhelyeire töltened a dolgaidat, helyette te csinálsz a gépedből szervert, és mindenféle központ nélkül juttathatod el az adataidat azoknak, akiknek szeretnéd! (Ez volt a célja a fejlesztőknek is, akik mintegy forradalmat állítják be a projektet, ami újabb szintre emeli a felhasználók jogait az interneten. Szerintük ugyanis a júzer mint olyan eddig másodrendű polgárnak számított netországban, mivel mindenképpen kényszerítve volt arra, hogy másokra bízza az adatait.)

Persze hátrányai is akadnak ennek a technológiának, ezek közül a legfontosabb (szerintem legalábbis) az, hogy ahhoz, hogy menjen a dolog bizony mennie kell a gépednek is. Ez végülis nem meglepő, mert ugye az Unite webszervert csinál a masinádból, és ezeknek a rendszereknek az a közös tulajdonságuk, hogy folyamatosan üzemelnek. Tegye fel a kezét, aki nem dühöngene, ha mondjuk meghiúsulna a pénzlevételi kísérlete, mert az ATM adatforgalmát bonyolító központi szerver épp pihengetne, merthogy mondjuk takarékossági okokból leállították kicsit? Ezeknek az ún. mainframe-rendszereknek mindig menniük kell ezt elkerülendő, viszont az otthoni gépedet azért ki szoktad hébe-hóba kapcsolni…

Ettől eltekintve viszont csak ajánlani tudom, márcsak azért is, mert tényleg nem bonyolult a kezelése (meglátszik, hogy a néptömegeknek készült), és kompakt, mert az Operába van beleépítve, így nem kell külön telepítgetni. Egy próbát megér!

Az – Unite-ot is tartalmazó – legújabb Opera letölthető itt!

Gyakran előfordul, hogy elgondolkodok, hogy egy-egy funkciót miért nem tudnak alapból a programok, amiket mindennap használok. Miért kell mindenféle pluginnal elérni például, hogy a Firefox ne jelenítsen meg reklámokat? Miért nem tud a beépített Jegyzettömb effektíve semmit azon kívül, hogy txt megjelenítés + sortörés? Miért nem lehet a vágólapra több cuccot is kirakni, ha az ember pl. egy Excel-file-lal, vagy php kóddal szüttyög, és gyakran kell ugyanazokat az adatokat beszúrnia? Nos, eme legutolsó gondra találtam gyógyírt a napokban, amely a Ditto névre hallgat.

A programocska „mindössze” annyit nyújt, hogy – beépülve a Windows vágólapjába – egyszerre rengeteg kimásolt adatot képes eltárolni, amelyeket utána akár gépek között is szinkronizálhatunk, illetve gyorsbillentyűket rendelhetünk hozzájuk, amellyel gyorsan beszúrhatjuk őket ahova szeretnénk. Saját adatbázis-file-ba dolgozik, így a kilopott szövegek/képek/akármik akár az idők végezetéig is elérhetőek maradnak számunkra, így nem fordulhat elő az az idegesítő vonása az alap Windowsos vágólapnak, hogy véletlenül felülírjuk azt a fontos adatot (weblapcím, kódrészlet stb.) amit épp használni szerettünk volna.

Rengeteg funkcióval rendelkezik, mazsolázok közülük:

lent figyel tálcán jobb oldalt az ikonja, amelyre kattintva előhozható a vágólapon szereplő adatok listája, akár kis előképekkel is (képadatok esetén). A másolatok (amelyeket a program klipeknek nevez) szerkeszthetők, importálhatóak, gyorsbillentyűt lehet hozzájuk rendelni, beállítható rájuk, hogy sose törlődjenek a vágólapról, sőt, hálózaton keresztül megoszthatóak más gépekkel, bár ezt még nem sikerült kipróbálnom a gyakorlatban (olyasmi lehet, mint az Operának az a funkciója, hogy a Linken keresztül a Jegyzeteket lehet szinkronizálni több masina között). Opcionálisan tud hangot lejátszani kimásolásnál, megváltoztatható az adatfile-jának az elérési útja, áttetszővé tehető az ablaka, beállítható hol bukkanjon fel gyorsbillentyű leütésénél, sőt van lehetőség három ún. Copy Buffer beállítására, amelyekre rakhatunk be adatokat használatra anélkül, hogy az alap vágólapot bármilyen módon is módosítanák.

Az opciók képernyője immáron magyarul

Nem túl elegáns, de hasznos: a klipek listája

Sokrétű, és kényelmes a kicsike, nincs nagy mérete, sőt nyílt forrású, ingyenes, működik Win7 alatt, és van belőle portable is, úgyhogy mindenképpen megér egy próbát. Sőt – hogy fokozzam a hangulatot – ma elkészítettem hozzá egy magyar fordítást is, csak hogy megkönnyítsem a hazai elterjedését! A zászlóra kattintva (jobb klikk -> Cél mentése más néven) letölthetitek:

Használata egyszerű: a telepített Ditto Language mappájába kell bemásolni a többi xml mellé, majd a futó program ikonján jobb klikk -> Options -> Language lenyílójában kiválasztani a Hungarian-t, majd mehet az oké. Nem lesz minden magyar, sajnos néhány mondatot nem lehet fordítani, mivel nem a nyelvi file-ból szedi őket a program, de így talán könnyebb lesz kezelni. Sok sikert hozzá, ha bármi kérdésetek, esetleg javaslatotok van a fordítással vagy a programmal kapcsolatban írjatok nekem!

A program további verziói letölthetőek innen.