Néhány napja bukkantam rá az alábbiakban kivesézésre kerülő programocskára, amely a Screenpresso nevet viseli, és képeket lehet segítségével kilopni a Windows felületéről. Pár hónapja már írtam egy hasonló céllal készült tool-ról, de ez annál sokkal csilli-villibb, többet tud, és nagyságrendekkel elegánsabb, úgyhogy jelen pillanatban „őt” tartom a Screenshotok Urának.
Telepítése egyszerű, kábé két kattintással letudható: lehúzzuk az exéjét a készítők weboldaláról, elindítjuk, bepipáljuk az EULA-t, majd eldöntjük, hogy portable módon futtatni akarjuk-e (Run), vagy fel is akarjuk rakni a gépre (Install on this computer). Ezután lekerül a kis piros körben fehér nyilas ikonja a jobb alsó sarokba, amire jobb gombbal kattintva előtárul a lehetőségek tárháza:

• Print Screen: régió kilopása. Azt a szekcióját fogja kilopni a képernyőnek, amin épp az egeret tartjuk, legyen az egy menüsáv, excel-táblázat, Total Commander fáljlista, tálca, akármi
• Shift + Print Screen: előzőleg kijelölt régió újbóli kilopása (ugyanazt a területét fogja elmenteni a képernyőnek, amit előzőleg már beállítottunk neki)
• Ctrl + Print Screen: teljes képernyő kilopása
• Ctrl + Shift + Print Screen: ennek segítségével több oldalnyi „magas” képeket csinálhatunk (pl. weboldalakból). Használata viszonylag egyszerű: először kijelöljük azt a régiót, amiben található a kilopandó terület (ez általában a böngésző főablaka), majd nekiállunk legörgetni az oldalsó csúszka segítségével úgy, hogy néha elengedjük az egérgombot. Érdemes ezt úgy csinálni, hogy mindig maradjon egy kis átfedés a képernyőn látható tartalmak között, így a program össze tudja majd fűzni a teljes képet (aki már csinált panorámaképet olcsó fényképezőgéppel, annak ismerős lesz a módszer). Erre a jobb egérgombbal adhatunk parancsot a programnak.
• Print Screen (hosszabb ideig nyomvatartva): megnyitja az eddig elkészült screenshotokból álló history-t

Ezek a funckiók már nem jelentenek újdonságot azoknak akik a Greenshot-ot (vagy hasonló képlopó szoftvert) használnak, de ami miatt néhány napja csak lesek az az, hogy mennyi féle utómunkálatra nyújt lehetőséget a program az általa kilopott képekkel! Szabályos kis Photoshop Lite van belezsúfolva ebbe az egy szem exébe, amelyek segítségével nem csak feliratozhatjuk, meg nyilazhatjuk a képeket, de akár árnyékot is adhatunk nekik, megdönthetjük őket tetszőleges szögben, pakolhatunk alájuk tükrözést, stb stb. Íme a felülete (kicsit megbabráltam a screenshotot a program lehetőségeivel :)):

Ugyanazzal a zseniális módszerrel lehet állítgatni az értékeket, mint ami a Photoshop-ot is naggyá teszi: húzkodjuk a csúszkákat, és azonnal láthatjuk a változást a képen!

Ha mindez nem lenne elég, a tool tartogat még meglepetéseket: például a Print Screen lenyomása után a jobb alsóban megjelenő sniper hajszálkereszt mindent visz (segít a pixelre precíz kivágásoknál), de ezen kívül még:

• van history-ja, amiben max 100 kilopott képet tud tárolni (és amelyből átdobhatjuk a képeket bárhova, ami kezeli őket, pl. Wordbe)
• automatán átméretezi, megeffektezi, átnevezi a kilopott képeket (persze ha beállítjuk)
• a szerkesztőmódban a kijelölések kis narancssárga négyzetének segítségével állíthatjuk a paramétereketet (pl. a nyíl színét, méretét, stb stb.)
• van beépített blur-je (homályosítása) is, így egyből kitakarhatjuk a kényes részleteket a képeken (genitáliák, e-mail címek, PIN-kódok, stb.)
• kezeli a többképernyős környezeteket, sőt az érintőképernyőt is(!)
• az elkészült képek akár egyből mehetnek is fel TwitPic-re

Látható, hogy remek programmal állunk szemben, ami tényleg minden képlopással kapcsolatos problémánkra tud valamilyen megoldást. Munkába, tutorialok összeállításához, webszerkesztéshez, grafikai munkákhoz melegen ajánlott, nem fogtok benne csalódni!
Letölthető innen.

Mivel a legtöbb ember csak csodálkozik, akinek elmondom, hogy a Google minden adatot eltárol, amit a használata során az ember megoszt vele (persze csak ha be van jelentkezve), így következzék egy kis villámtréning:

Első lépés:

a google.com kezdőoldalán jobb felső sarokban katt oda:

Második lépés:

adja magát, katt a linkre:

Harmadik lépés:

adjuk meg újra a fiókunk jelszavát (biztonsági óvintézkedés, mivel ezek elég privát adatok)

Negyedik lépés:

döbbenjünk le, hogy mennyi mindent meg tudunk nézni, köztük a Gmail-es statjainkat, a Youtube-os aktivitásunkat, a Picasa-albumainkat, a Buzz-os dolgainkat, és – legfőképpen – hogy mikre kerestünk rá a Google-ben akár évekre visszamenőleg is!

UPDATE:

a keresési előzményeket pl. itt találjuk:

Ha nincs ilyen menüpont annak az lehet az oka, hogy eddig le volt tiltva a funkció, viszont akárhogy kerestem ilyen opciót nem találtam, csak a fent megjelölt ‘Web’ linken belül volt egy Szünet/Folytatás opció az oldalsávon, amivel ki/be lehet kapcsolni a naplózást.

A végére még egy érdekesség: nekem például így néz ki a 2009 január végi keresési listám:

Utálom azt, amit most érzek: valamiféle megmagyarázhatatlan ellenérzés, amit nem tudok észérvekkel megindokolni, nem tudom rámondani, hogy „hát pedig ez szar, és rossz, meg ráadásul káros is, hogy a civilizációra gyakorolt hatásait ne is említsük”, és mégis bennem bujkál a kétség: jó ez nekünk? Jó egy újabb eszközt adni egy olyan hatalommal bíró webes mogul kezébe, mint a Facebook? Azzal hogy beillesztjük azt a pár sort az oldalunk kódjába már el is adtuk a lelkünket a pofátlanul fiatalon pofátlanul milliárdos Mark Zuckenbergnek, és kompániájának? Hihetetlennek tűnik, de mégis úgy fest a jövő, hogy az egész internet egy naaaaagy Facebook lesz: egyre több oldal fogja implementálni a Like-olás egyetemes, és szociális szempontból kifejezetten jó hatással bíró funkcióját a felületére, amelyre klattyintva Facebook-os ismerőseink is látni fogják (meg fog jelenni az üzenőfalunkon), hogy mi az adott site adott akármilyét (legyen az egy post, vagy egy webáruházban egy felfújható dugható gumibirka) bizony lájkoljuk (amúgy meg újmagyar rulez all). Mark szerint – és valószínűleg igaza van – az internet megérett arra – felhasználók számában, és a rendelkezésre álló eszközök, lehetőségek terén -, hogy az emberek egymásnak ajánljanak tartalmakat, ne csak – úgymond a kozmikus magány közegében evickélve – Google-ezzék össze amire szükségük van. Persze valamire szüksége van az embernek ahhoz, hogy ezt a naaagy közösségi életérzést átélhesse: ez pedig egy Facebook-profil. Lassan eljutunk oda, hogy aki nincs fent a kék fejlécű oldalon (aminek designját egy „élelmes” magyar sikeresen le is koppintotta nemrégiben), az joggal érezheti a hátrányos megkülönböztetést, ami az ilyen a portál fejlesztői által a net Facebook-on kívüli területeire tett kalandozásokból adódnak, mint amilyen ez a külsős Like-olási lehetőség is: ha nem vagy regisztrálva náluk, akkor nem tudod használni ezt a funkciót. A viszonylag zárt iwiw-hez képest ez jelentős eltérés a filozófiájukban: ők nyitnak a netre (például a profilinformációk megjelennek a Google találatai között függetlenül attól, hogy aki rákeres tagja-e az oldalnak), míg az iwiwen belüli adatok javarészt ott is maradnak (hogy a meghívásos rendszert ne is említsük).
A világuralmi tervek nem titkolt célja a Google lenyomása: az ilyen és ehhez hasonló újításokkal próbálják elszipkázni a júzereket a legnagyobb keresőmotor bűvköréből. Ennek jegyében várható hamarosan egy közösségi szövegszerkesztő (lenyomandó a Google Docs-ot), és nem lennék meglepve, ha ezzel nem állna meg a fejlődés: lesz még Facebook-os Reader, Gmail, Picasa, sőt szerintem keresőoldal is, ahol mondjuk a portálon üzenőfalon megosztott linkek között lehet majd keresni – persze úgy, hogy annak közzétevője anonim marad.
Mától a blogon én is implementáltam ezt a lehetőséget, tessék szépen nyomogatni a lájkokat. Úgy gondolom, hogy ez egy egyszerű, és elegáns módja annak, hogy kinyilváníthassátok, ha tetszik valamelyik postom (remélem azért néha akad ilyen is :)), és erről értesíthessétek a Facebook-os ismerőseiteket is. Ezzel a lépéssel én is a Facebook támogatói közé léptem, de be kell hogy lássam: velem született paranoia ide vagy oda: ez a jövő, és nem egy elcseszett ötlet ily módon egy újabb szálon is bekötni a blogot a közösségi életbe. Egy olyan világban, ahol az ember akár évekre visszamenőleg is megnézheti, hogy milyen adatokat tárol róla a Google – mikre keresett rá, mennyi mail-t kapott, miket olvasott a Reader-ben, stb. – ez nem is tűnik annyira meredeknek.

UPDATE:

átpakoltam a gombot a postok aljára, mert szerintem enyhén zavaró volt egyből a cím alatt. Ettől függetlenül ugyanúgy működik, nem kell tőle félni 😀

Néha kicsit eklektikus ez a blog: a hasznos programos postot követi egy személyes szösszenet, aztán jön egy retro-kockulós Commodore-os SNES-es akármi, aztán meg egy kis rock, esetleg némi társadalomkritika (mintha bármi is feljogosítana arra, hogy ezt tegyem… sebaj, leszek önjelölt észosztó). Aztán néha vannak olyan írások, amelyekben mélyen kielemzem magam, és a világ kapcsolatát, illetve azt, hogy hogyan reagálok általában az engem ért ingerekre. Ma is ez a lélekboncolósdi van terítéken, mivel akármennyire is sótlanabb, kevésbé poénos téma, mint mondjuk a Disznóvágás PRO játékkritika mégis ez az, ami napok óta foglalkoztat, és ha nem beszélhetek róla úgy érzem szétrobbanok.
A világ tele van igazságtalansággal, és bunkó, agresszív, igazságtalan emberekkel. Ezzel a ténnyel együtt kell élni, és igyekezni kell úgy élni az életet, hogy ezt a típust minél jobban kirekesszük a személyes szféránkból. Persze vannak sajnálatos szituációk, amikor ezt képtelenség megoldani, elég csak ha a családban, vagy akár a munkahelyen előforduló szemetekre gondolunk. Annak változatos okai lehetnek, hogy ezek az emberek miért olyanok, amilyenek (gyk. g*cik) veled, de az indítékokat mindig valami gusztustalan emberi jellemvonásban kell keresni: irigység, önzés, undor, kapzsiság – mind-mind okai lehetnek annak, hogy valaki keresztbetesz neked, és sajnos ez ellen nem segít, ha korrekt akarsz lenni velük.
Az utóbbi pár napban találkoztam néhány ilyen emberrel. Nem mondanám, hogy sikerült normálisan lekezelni ezeket a támadásokat, és ezt komoly hibámnak érzem: nagyon ki tud borítani, amikor én normálisan viszonyulok valakihez, de nem ezt kapom vissza… Egy elegáns ignorálás (=leszarom) néha annyira jól esne, de egész egyszerűen nem vagyok rá képes: amikor valaki megbánt ok nélkül, akkor utána napokig képes vagyok rágódni az eseten. Megfigyeltem magamon még egy ijesztő reakciót: ha – véletlenül – egymás után több ilyen benyomás is ér, akkor hajlamos vagyok a paranoiára, azaz képes vagyok (majdnem) mindenkiben az ellenséget látni amiatt a néhány valóban ellenséges illető miatt. Ez alól csak a családom, a régi gyerekkori barátaim, és a barátnőm kivételek: akikkel lazább a kapcsolatom azokkal képes vagyok ilyen hangulatomban csak fenntartásokkal érintkezni félvén a támadástól.
Mondok néhány konkrét példát is, de azt előrebocsátanám, hogy ezeknek egy része olyan lesz, amit esetleg más ember egy laza vállrándítással elintézett volna, de én én vagyok, és sajnos képes vagyok ilyesmiken rágni magam napokig. Vegyük mondjuk a múlt hét csütörtök reggelt: kedves lakótársam (nevezzük csak Pének) kint eszegetett a konyhában, én meg a hajamat csináltam a fürdőben folyó csap mellett. Végzett a kajával, és odajött szólni, hogy ne folyassam annyira a vizet. Bólintottam, hogy oké, jól van, de közben éreztem, hogy lassan elönt az ideg… utánamentem, és a dühtől elszoruló torokkal megkérdeztem, hogy legközelebb az lesz-e, hogy rám rúgja az ajtót fürdés közben, hogy „már tíz perce bent vagy”? Mivel nem azon a néhány percen fog múlni a vízdíjunk (ami amúgy is a legkisebb tétel a rezsiből), amíg a hajamat zselézem ezért igazságtalannak, és felesleges baszogatásnak éreztem azt, hogy – amúgy már másodszor, pár hónapja is ez volt a problémája – ezért képes kelteni a feszültséget.
Aztán ugye itt van ez a drága cég (akik egyre esélyesebbek arra, hogy a közös emlékeinket a Homáron is megjelentessem, persze csak ha megüti a mércét), amelynek vezetői madárnak néznek (és – bár a CL9 se sokkal lassabb annál, amit kértem – most már elvből sem adom fel a „harcot” ellenük), és ez a bánásmód se tesz túl jót a néha-néha felszínre törő – amúgy talán indokolatlan – kisebbségi komplexusomnak.
Volt még pár eset, amelyeket most nem részleteznék (már csak azért sem, mert olvashatják olyanok is, akiknek nem kéne), de valahogy az utóbbi néhány napban felgyülemlettek ezek a szar dolgok az életemben. Azt kívánom, hogy bárcsak fel tudnám fogni az egészet olyan lazán, és a saját erkölcsi, és szellemi fölényem fényében sztoikus nyugalommal, hogy ne menjenek ezek az esetek az idegeimre, de sajnos képtelen vagyok rá. Szombaton is ezen gondolkodtam, és körülbelül 10-15 percre úgy éreztem, hogy képes lennék rá, és mondhatom remek érzés volt. Végülis a hátterem adott lenne hozzá: van egy gyönyörű barátnőm, aki imád, a szüleim, és a régi barátaim szintén, van normális munkám, van blogom, van életem… de nagyon sok mindent először magamban kell rendeznem, hogy az ilyen incidensek ne zökkentsenek ki a lelki békémből. Van még mit tanulnom.

Ma este semmiféle stresszforrás nem zavarhatja meg az egyensúlyomat. Leszarom a munkahelyemet, leszarom a politikát, leszarom a törlesztéseimet, leszarom a vulkáni hamut (bár azt inkább csodálatosnak tartom, mint zavarónak), leszarom a gazdasági helyzetet, leszarok mindent, ami máskor zavar, és idegesít… Hűvös sör simul a tenyerembe, halk szisszenéssel fújja a levegőbe nedves sóhaját, mikor megbontom. Lágy zene szól, de ma nincs kedvem kísérletezni, csak régi jól bejáratott kedvencek sorjáznak szépen egymás után: egy kis Keane, egy kis PUF, hmm de rég hallgattam Quimby-t, nosza… Hiperkarma, aztán persze Pink Floyd, majd egy kis Porcupine Tree… jó is ez, dúdolom a szövegeket, és csak annyi szünetet tartok néha, amíg a sört a számhoz emelem. Kint már kezd igazán tavasz lenni, az alvó város parkjaiban lágyan lengedezik az első, még nyíratlan fű, és lassan lombba borul minden fa. Én közben tervezgetem a nyarat: május végefele elkezdődik a fesztiválszezon a Pannónia Fesztivállal, és jelenleg úgy fest, hogy lesz is pénzünk rá… hmm, hogy lesz Kispál is? Meg Tankcsapda? Meg Prosectura, és Macskanadrág? Basszus, Cicanacin már 17 éves korom óta nem voltam, de jó lesz bepótolni! Remélem jó idő is lesz, felverjük a sátrakat, és 4 napig non-stop alkoholos befolyásoltság alatt fogjuk magunkat jól érezni! Nekem pláne jelentős lesz ez a buli, mert megeshet, hogy ez lesz életem utolsó Kispál-koncertje… már alig várom. „Wish you were here” – énekli Roger Waters, és újra rá kell döbbennem, hogy imádom a zenéjét. Ma este minden a nyugalomé, és a békéé. Rám is fért már, rengeteg harcot kellett megvívnom ma is (amit leírtam az csak a töredéke), és ráadásul ijesztő volt az utóbbi másfél hét is: egész egyszerűen aludhattam bármennyit, akkor is olyan fáradt maradtam, hogy nemhogy ide a blogra írni, de gondolkodni se nagyon volt erőm… Kezdtem hinni a tavaszi fáradtság nevű humbugban, de szerencsére mára elmúlt, és remélem vissza se tér. Elkortyolom még az utolsó sörömet, talán még játszok kicsit, és jókedvűen fekszek majd le aludni – hetek óta először.

Úgy gondoltam eddig, hogy mégse írom meg az odüsszeiát, amit a memóriamodulom beszerzése kapcsán sikerült átélnem, de ma betelt a pohár… nem elég, hogy az első cég akiknél leadtam a rendelést másfél hét elteltével se tudott konkrét időpontot megadni, amikor jönni fog a futár (így szépen vissza is mondtam a rendelést náluk), de utána nagyjából ugyanannyi időt csesztem el egy másik beszállító balfaszkodása miatt. A poén az egészben az, hogy még bőven nincs lefutva a történet (pedig ma délután azt hittem már izzíthatom a masinát… hát nem így alakult), de ne szaladjunk ennyire előre. Nem szeretnék hitelrontás vádjával bíróság elé kerülni, úgyhogy az igazi neve helyett legyen a cég mondjuk KSF (Kurva Sokat Füvezünk) Kft, íme az eddig lezajlott levélváltásunk:

Tisztelt Megrendelő!

Az alábbi e-mailban feltüntettük az Ön által rendelt termék(ek) feldolgozási állapotát.

KSF Kft.

Értékesítési dátum: 2010 április 19, hétfő

Értékesítők hozzászólásai

Tisztelt Vásárlónk!
Az ön által rendelt termékeket a mai nappal kézbesítettük,holnapi nap folyamán érkezik önhöz.
A rendelés összege futárköltséggel:17.680.-Ft

Tisztelt KSF Kft,

bár én a tegnapi rendelésem alkalmával előreutalást jelöltem meg, mint fizetési módot, a most kapott tájékoztató levélben már utánvétel szerepel (a végösszegből, és abból a tényből kiindulva, hogy nem adtak meg számlaszámot).

Kérem, hogy korrigálják ezt, és én még a mai napon elutalom az összeget!

Köszönettel:

JonC

<itt történt egy telefonhívás is, bocsánatot kértek, amiért elcseszték a fizetési módot>

T.JonC!

Mellékelve küldöm a számla másolatát.

Kérjük utalja elé az összeget,amit itt van a számlánkon azonnal küldjük a ramot.

ÜdV:
KSF Kft.

Tisztelt KSF Kft,

remélem, hogy a szállítási cím továbbra is az, amit a megrendelésnél megadtam, nem ami a számlán szerepel!

JonC

<kiderült, hogy szerencsére ezt nem cseszték el>

Elutaltam a pénzt, és – bár ezzel is csúszott egy napot a kiszállítás – gondoltam, hogy sínen van az ügy. Ezután jött a következő mail, ami hasonló volt a legelsőhöz, csak persze a dátum különbözött annyiban, hogy a mai nap volt megjelölve kézbesítési dátumként. Reggel már lázban égtem, alig vártam, hogy csörögjön a telefonom (a céghez kértem a kiszállítást), de csak nem akart… Egyszercsak idejött hozzám egy srác, és kérdezte, hogy én vagyok-e a JonC (persze nem így, de ugye most nem fogom leírni a real nevemet, mert Batmanesdit játszok). Mondom neki, hogy igen, erre közli, hogy kint vár a futár, csak nem tudott felhívni valamiért. Kiloholtam, és valóban ott állt egy jó képességű fószer a pakkommal, amelyen a telefonszám el volt írva, így persze hogy nem tudott felhívni. Na mondom sebaj, aláírtam a papírt, nagy boldogan bontogatom kifele, és… itt jött a döbbenés, mivel ezt kaptam hosszas szarakodás, email-váltás, és telefonálgatás után:

Első blikkre nem tűnik furcsának, de ha hozzáteszem, hogy én CL7-es időzítésűt rendeltem (ez pedig egy CL9-es, azaz lassabb), akkor máris nyilvánvalóvá válik, hogy megintcsak elcsesztek valamit… Nem hagytam annyiban (persze megtehettem volna, ez is elég gyors, de nehogymár ne azt kapjam a pénzemért amit kértem), újabb mail ment nekik, amely a következő volt:

Tisztelt KSF Kft,

a most általam visszaküldött levél szerint (és a webshopukon is ez szerepelt a megrendelés napján) a memória időzítése CL7-es. Ehhez képest – a csomagoláson található beikszelés, ill. típusszám alapján – az önök által küldött modul CL9-es.

Érdeklődnék, hogy milyen formában szándékoznak korrigálni a tévedésüket!

Tisztelettel:

JonC

Az érdemleges választ holnapra várhatom. Valószínűleg az lesz, hogy küldenek egy futárt érte, majd valamikor jövő héten átvehetem azt, amit rendeltem, de ezzel már megint egy hetet csúszunk, szóval lassan három hete húzódik az egész…

Mr. P-vel is megosztottam az esetet, akivel a következő eszmecserét folytattam le az üggyel kapcsolatban:

Mr. P: milyen buzi egy vásárló vagy
JonC: de a faszom már beléjük
Mr. P: most beleköpnek meg rápisálnak a memóriádra
JonC: megint csúszik 1 hetet az összerakás 🙁
JonC: 😆
JonC: eheh
JonC: lehet h odadörgölik a szaros seggüket a dobozhoz
JonC: majd hozok gumikesztyűt azon a napon amikor át kell venni a futártól 😀
Mr. P: jaja
Mr. P: akkor lesz gyanús
Mr. P: ha a futár is gázmaszkba adja át
Mr. P: meg vegyvédelmi felszerelésben
Mr. P: és nagy sugárzásjelző matrica van a doboz oldalán
JonC: 😆
JonC: vagy odaadja és elkezd rohanni 🙂
Mr. P: és furcsán kattog
JonC: 🙂

Érett már egy ideje ez a post, a fejleményeket update-elni fogom majd (nehogy lemaradjon bárki is, aki nem bír éjjel aludni az aggódástól :D)!

UPDATE:

múlt héten ugye ott hagytuk abba izgalmas szappanoperánkat, hogy megírtam nekik, hogy irgum-burgum, fasznak szívtok annyit, hogy nem vagytok képesek azt küldeni, amit az ember kér (de azóta volt egy olyan verzió is Nfol kollega véleménye szerint, hogy át akarták cseszni a fejem… a történtek fényében ez egyre valószínűbb). Szerencsére beismerték ezek a drága emberek, hogy tévedtek (mondjuk ez a minimum), és megígérték, hogy gyógyírt találnak a vérző lelkemre, de legalábbis a RAM-os problémámra:

T. JonC

Elnézést kérünk a tévedésért valóban a nagyobb időzítésű modul került Önhöz. A holnapi napon e-mailben jelezzük, hogy milyen módon oldjuk meg a problémát.

Tisztelettel:

KSF Kft.

Öröm-boldogság lett úrrá rajtam, vártam is a pénteket (a másnapot, amit említettek) nagy erőkkel… de a levél csak nem akart jönni. Délután 4-fél5 fele már én telefonáltam rájuk, és megkérdeztem, hogy ugyammá’ miért nem lehetett odaugatni valamit az embernek – írott formában -, erre közölte a nyegle hangú, és még nyeglébb stílusú fiatalember, hogy „nincs raktáron CL7-es modulunk, és még a beszállító nem jelzett vissza”… Kérdésemre, hogy mikor lesz valami fejlemény, egy laza „persze, persze, hétfőn majd megbeszéljük” volt a reakció – nagyjából olyan hangnemben, hogy „fasznak rabolod az időmet paraszt”. Ma – hétfőn – már rutinosabb voltam, és tudtam előre, hogy szarni fognak a fejemre (naná, a pénzem már náluk, a lassabb RAM náluk… miért is izgassák magukat?!), így néhány perce a következő mail-t küldtem nekik:

Tisztelt KSF Kft,

a pénteki megbeszélésünk ellenére ma nem jeleztek vissza semmiféle formában, hogy mi a helyzet a CL7-es memória ügyében (még annyit se, hogy nincs még raktáron a modul), így
1. ha holnap se szíveskednek tájékoztatni, hogy konkrétan mikor várhatom a futárt a cseredarabbal és/vagy
2. a héten nem megoldható a csere
akkor a holnaputáni napon emailben fogok élni az elállási jogommal, és még a héten visszapostázom önöknek a modult, amit tévesen küldtek nekem – amennyiben válaszlevelükben jelzik, hogy szándékukban áll az ellenértéket visszafizetni (had tegyem hozzá, hogy ezt szándékozni kötelességük).

Válaszukat – akár email-ben, akár telefonon – a holnapi nap folyamán várom.

Tisztelettel:

JonC

Mondanom se kell, hogy szinte biztosra veszem, hogy nem fognak megörvendeztetni azzal, hogy teljesítik a pontjaimat (igen, ez már egy ultimátum… tiszta röhej, hogy ehhez kellett folyamodnom), sőt fel vagyok készülve lelkileg arra is, hogy megintcsak csesznek válaszra méltatni. Akit amúgy érdekelne ez az elállás joga, amire hivatkoztam az ide kattintva kaphat róla több információt.

Szóval az ügy – sajnos – még mindig nincs lefutva, lesz még UPDATE! 😕

UPDATE2:

néhány hét csúszással ugyan, de íme a sztori vége: az ultimátum megírása utáni napon csörgött a telefonom, és egy „kezét tördelős hangú” (gyönyörű képzavar) úr érdeklődött, hogy hogyan tudnánk megoldani a szituációt. Valószínűleg ő nem alkalmazott volt, hanem a cég tulajdonosa, és kultúráltan, segítőkészen megpróbált valami megoldást találni az esetre. Mivel állítólag nem is tudtak volna rendelni CL7-es RAM-ot ebben a típusban (ami mondjuk furcsa, mert létezik), így csak más fajtát, és csak 2X1 gigás kit-et (ami nem jó nekem), vagy négy gigás modult (ami szintén nem jó nekem) tudott volna hirtelenjében felajánlani. Miután mérlegeltem, hogy újabb heteket veszthetnék ezzel a variálással, így – egy nagy sóhaj után – közöltem a fószerral, hogy akkor hagyjuk a csába, jó lesz nekem a CL9-es is. Fentebb már említettem, de itt is megjegyzem, hogy sebességben minimálisan marad el az általam áhítottól, úgyhogy nem faragtam rá ezzel a megoldással. A célomat is sikeresen elértem: végre emberszámba vettek, és hajlandóak voltak reagálni a reklamációimra – szomorú, hogy ehhez fenyegetőznöm kellett.

~ az, amikor emberek pártállástól függetlenül őszintén meglepődnek, és felháborodnak egy olyan ígéret valótlanságán, mint amilyen a FIDESZ 2010-es adócsökkentésről szóló meséje volt. Az ilyen emberek meg is érdemlik, hogy hülyére vegyék őket, kár, hogy az ő naivitásuk miatt kerülhet az ország olyan helyzetbe, amiben a jobboldal dominanciája felboríthatja ezt a demokráciának csúfolt valamiféle egyensúlyt. Nem az a baj, hogy a FIDESZ-re szavaztak (bár én a fanatikus Orbán-hívőket se fogom soha megérteni az már fix), hanem az, hogy újra és újra bedőlnek a tökéletesen betarthatatlan ígéreteknek, és elhiszik, amit a politikusok mondanak. Ha már egyszer ilyen naiv felelőtlen ide-oda vezethető barmok voltatok, akkor legalább ne bégessetek együtt a hivatalból háborgó Mesterházy-val, aki – pártja érdekeiből adódóan, meg hogy a második fordulóban azért még csurranjon-cseppenjen valami – már most kelti a hangulatot a győztes ellen!

Nektek küldeném a következő kis szerzeményt, remélem magatokra ismertek amikor hallgatjátok:

Redline Offside – Kedves embertársaim, avagy „Pusztulj te alávaló söpredék!”

Dalszöveg:

Hiénaként nyálat csorgató, képlékenyen rendeződő fázis
Könnyen mozgósítható, bevethető, megvehető tömegbázis

A csorda szelleme vezérelje utad! Gyerünk, igazodj hadrendbe!
Ha alkalmi vezéred úgy kívánja, bátran marj bele a testembe

Minden apró szellőre egymás ellen zörgő, zúgolódó haraszt
Sakktáblán ide-oda tologatott megannyi sötét paraszt

A fináléra tartogatott, ketrecbe zárt, idomított állat
Nem fogok melléd állni, a kurva anyáddal vessél vállnak vállat

Mert gyűlöllek
Gyűlölöm minden cselekedeted
Arcod, szagod, szavaid, életed
Gyűlölök mindent amit képviselsz
Mert vaktába ugatsz és sosem figyelsz
Hogy csak egy hulla arcára festesz
Hamis, vigyorgó halotti maszkot
Literszámra locsolod magadra
De parfüm nem fedi a dögszagot

Elsőre talán érthetetlen karakterhalmaznak tűnhet jelen postom címe, pedig nem az: ha jobban megfigyelitek kiolvasható belőle az infó: „Az igazi kockák Facebook-ja”. Ez bizony leet-ül (sőt: 1337-ül) íródott, amely egy olyan mesterséges nyelv, mint mondjuk a Gestuno (amely a süksiketek egységes nemzetközi jelbeszéde), csak éppen ez csak írásban használható.

Ennyi áttekintés után rá is térnék a lényegre: ma – kis rásegítéssel, éljen a Tumblr, és a Google Reader – felfedeztem, hogy a Facebook nyelvi beállításainál kiválasztható a Leet Speak is! Nosza, próbáljuk ki – gondoltam, és ami ezután következett minden várakozásomat felülmúlta: a teljes felület átment hipergeek-be (vastaggal az új kifejezés, mellette a magyar megfelelője):

• sudo rm -rf ~ : Fiók felfüggesztése (Befigyelt a Unix :))
• Andras *** && David *** && 2 m0ar n00bz <3 7h!5 : András ***, David *** és még 2 további ember kedveli ezt. (Következetesen mindig noob-nak, azaz lúzernek titulálja az ismerősöket :))
• p1ugg3d n2 t3h m4tr1x 0n:// : Születésnap (magyarul: ‘a Matrix-ba kötés napja’ :))
• 5p4wn p01n7:// : Szülőváros (Spawn point, mint valami FPS-ben :D)
• pr0n : Képek (milyen pornó??!)
• 127.0.0.1 : Kezdőlap (megpingeltem, működik)
• 6 c0mm0n n00bz: 6 közös ismerős

Volt még ezeken kívül is néhány újszerű megfogalmazás amin jót röhögtem, de ezek felfedezését már rátok bízom. Mondanom se kell, hogy egy igazi szilikongyereknek természetesen kötelező ezen a nyelven használni a Facebook-ját – bár én nem bírtam sokáig… lehet, hogy mégis van remény?

Hétvégén újfent szembesültem azzal a ténnyel, hogy bizony ha az embernek mondjuk fagyizhatnékja támad, akkor bizony megeshet, hogy a pénze mellé kap némi vírus/baktériumtenyészetet is grátisz – ez a cég ajándéka. Fagyinál eleve megvan a veszélye annak, hogy egy finom kis patogénkoktél is befigyel a cuccban (a szalmonella adja meg az igazi ízvilágát, csak utána egész kellemetlen tüneteket tud produkálni, ha ezek a kis csillós állatkák rendberakják az ember bélflóráját), de néha elég egy higiéniára nem túl sokat adó árus is, hogy bekapjunk pár milliárd bacit.
Ezen tűnődtem vasárnap délután, mikoris lakóhelyem, a Pápa nevű tanya város sportcsarnoka előtt álltam többedmagammal, és azon tűnődtem, hogy vajon mennyire fogok gyomorrontást kapni estére, mivel a jó ötvenes fagyisnéni ugyanazzal a kezével számolja ki az övtáskájából a visszajárót amivel néhány pillanattal korábban a tölcséremet markolászta. Ahogy ezen merengtem eszembe jutott a „megbaszhatja a HACCP” verseny néhány másik helyezettje is, nézzük is csak meg a befutókat:
dobogós helyen szerepel (legyen mondjuk a harmadik a fentebb említett fagyis néni után)  az egyik buszpályaudvari ABC eladónője, ugyanis ő legalább ad a látszatra, amikor felveszi a nejlonkesztyűt a kiszolgáláshoz, és a Fornetti-tapogatáshoz. Kár, hogy utána nem veszi le, és azzal nyúl a kasszába (persze megértem: így kevésbé macerás), és tapogatja azokat a bankókat, amik ki tudja kinek a kezében jártak amióta kinyomtatták őket… Nem irigylem azokat, akik itt akarnak péksütit vásárolni, szerencsére én csak csokiért, meg az örök kedvenc lila Airwaves-emért szoktam beugrani hozzájuk.
Bár már ez is épp elég gusztustalan, de az örök nyertes, a verhetetlen bajnok az a hölgy, akinek produkcióját – bár már évekkel ezelőtt láttam – az idő se felejteti velem akkora élmény volt… Megintcsak Pápa a helyszín, vásárcsarnok, lángossütöde, abból is az a talponállós-papírtálcás fajta. Példátlan módon itt esett meg velem, hogy két harapás után kidobtam egy lángost a kukába, de egész egyszerűen olyan intenzív hányinger kapott el, hogy úgy éreztem ha még egy falatot megeszek, akkor egyből jönni is fog kifele. Pedig finom volt a tésztája, volt rajta tejföl is rendesen… csak épp a szóban forgó néni egész sajátos módját választotta az elkészítésének… Az ilyen lángossütödékben meleg van. Nagyon. A hölgy izzadt is rendesen köszönhető ennek a ténynek, illetve annak a tényezőnek, hogy nagymama-korára sikerült elérnie a lélektani 130 kilós testsúlyt (ezúton is szeretnék gratulálni neki ezért a szép teljesítményért). Csöpögött is róla a veríték szépen, de ez egészen addig nem is zavart annyira, amíg a hájas, verítéktől csillogó hurkaujjaival nem markolt bele a reszelt sajtba, és nem szórta meg vele a készülő lángosomat úgy emberesen. Persze ha vagyok olyan rutinos, és elfordulok erre a pár pillanatra, akkor jóízűen megettem volna az így elkészült finomságot (melynek sótartalmához a néni is nagyban hozzájárult), de – én rutintalan hülye – végignéztem az akció minden kis gusztustalan pillanatát. Azóta valahogy nincs kedvem árustól lángost venni, ki tudja miken mentek át az alapanyagok, amikből készül…
Persze lehet azt mondani, hogy egy elkényeztetett válogatós kis pöcs vagyok (meg különben is: Szomáliában gyerekek éheznek, én meg itt finnyáskodok?), de azért az ilyesmi mégiscsak kicsit felkavarja az ember gyomrát! A pénz nem éppen a legsterilebb dolgok közé tartozik (hogy a dagadt nénikről lecsurgó izzadságpatakokról ne is beszéljünk), és valahogy nem szívesen szólítok magamba olyan kajákat, amik közvetlen kontaktusba kerültek ezekkel. Persze egyből az ember eszébe jutnak a rémtörténetek: a szóban forgó város egyik kedvelt urban legendje a helyi húskombinátban január 1.-én a kolbászpépbe okádó enyhén másnapos dolgozó, de ebbe a kategóriába tartozik a pékek, és az – állítólag – jó nedvszívó kenyértészta esete, amely jó az izzadságot felitatni is… A felsorolás még folytatható, de ezekkel ellentétben a pénzes meg a lángosos néniket én láttam is akció közben, és mindegyik úgy követett el nyilvánvaló higiéniai szabálysértést (amiért egy ÁNTSZ-es komoly pénzekre büntette volna őket), hogy a szemük se rebbent!
Most pedig – hogy jól kidühöngtem magam az ilyen embereken – felállok a több éve nem tisztított billentyűzetem mellől, és eszek valamit. Tuti, hogy ezen is rengeteg a baktérium, de ezeket legalább ismerem, és immunis vagyok rájuk 😀

Klasszikus és folyamatosan visszatérő problémám az, hogy gyakorta kerülök olyan helyzetbe, hogy döntenem kell: én fogom fel hülyén a világ dolgait (és a körülöttem élő embereknek van igazuk), vagy épp fordítva? Ez állandóan előjön, amikor az enyémmel homlokegyenest különböző véleménnyel találkozok olyasmikkel kapcsolatban, amikre kapásból úgy gondolom, hogy mindenki egyetért velem, akinek van némi belátása a dolgokra. Ehhez képest néha belefutok olyan pofonokba, amelyek azért fájnak igazán, mert általam értelmesnek tartott emberek tesznek tanúbizonyságot arról, hogy mennyire máshogy vonnak le következtetéseket, és mennyire – szerintem – rossz oldal mellett állnak ki megingathatatlan meggyőződéssel. Persze én vagyok annyira analizálós-átgondolós típus, hogy ilyenkor elgondolkozok azon, hogy hátha én fogom fel rosszul, hátha én vagyok a hülye, de – hivatkozási pont híján – nem tudok egymagamban dönteni. Még szerencse, hogy itt van ez a blog, amit sokkal többen olvasnak annál, mint ahány embert én záros határidőn belül megkérdezhetnék egyesével személyesen, szóval itt az alkalom, hogy vázoljam a szituációt, és feltegyem a kérdést: csak én vagyok normális, és mindenki más helikopter, vagy fordítva?

Következzék egy videó, amelyen egy csapat feldühödött sün testületileg megdorgál egy férfit a 2006-os budapesti össznépi utcai mulatozások alkalmával:

Még mielőtt megnéztük volna felvetődött annak az eshetősége, hogy – bár nem támad a rendőrökre – hátha szóban provokálja őket. Mivel nem emlékeztem már ilyen részleteiben a videóra (elég rég láttam utoljára), ezért első blikkre azt mondtam, hogy nincs hang a felvétel alatt (ergo akár valóban beszólhatott volna nekik, bár akkor is aránytalan lett volna ez az „intézkedés”), de – miután előkapartam a kedvenceim közül – nyilvánvalóvá vált, hogy erről szó sincs: annyit lehet csak hallani, hogy a rendőrök ráordítanak, hogy „Földre!!”, és utána egyből nekimennek. Persze a vitát nem nyertem meg még ezzel sem (a szóbanforgó kollegával szemben), csak abbamaradt.
Utána egy másiknak előadtam az esetet (némi egyetértést, vagy hasonlót várva), aki szintén a rendőrök pártjára állt (pedig ő még a felvételt se látta), mondván aki ilyenkor (össznépi vigasság alatt) az utcán tartózkodik, az meg is érdemli, hogy agyba-főbe verjék a Rebiszesek. Elhűlt bennem a vér ekkora ostobaság hallatán… ezek szerint a rendőreinknek 2006-ban jogukban állt volna mindenkit összerugdosni a földön mondván miért nem maradt otthon, és lapított a fotelben? A videón szereplő férfi – bár lehet, hogy előtte dobálta a rendőröket, szerintem erre vajmi kevés az esély – mégis mivel érdemelte ki ezt a verést? És joguk volt hozzá a sünöknek, mert lent volt az utcán??! Miféle elbaszott egy diktatórikus felfogás az, amikor ilyen esetekben a rendőrök pártját fogja valaki (miután szóban vázoltam neki, hogy az illető egy sarok után állt, ergo a rendőrökkel nem állhatott összetűzésben, ami miatt ilyen intézkedést foganatosítottak ellene!), továbbá hozzáfűzi, hogy „úgysem fogsz tudni meggyőzni”??

Kérlek segítsetek: én fogom fel hülyén, és tényleg verjék le a rendőrök a veséjét azoknak, akik az utcán maradnak, amikor napokig tartó zavargások vannak? Tényleg megérdemelte ez az ember, hogy agyba-főbe verjék?