Ma futottam bele először abba a problémába, hogy hirtelen leküzdhetetlen késztetéstől vezérelve muszáj volt felvennem a feedolvasómba egy blogot. Pontosabban blogszerűséget. Illetve valami összehordott pársorosokból álló valamit. Mindegy, nem tudom behatárolni az oldalt, de olyan stílusa van az alkotójának, hogy kis híján telibeköptem a monitort az épp számban tartott korty kávéval az előbb, úgy röhögtem. Csak néhány klasszikus a teljesség igénye nélkül:

az elnöknek a feher házban milyen budija lehet
bemegy obama
és banán meg lián mintás tapéta a budiban
hogy otthon érezze magat
es tudjon szarni

épületes párbeszéd két fáradó éjszakai műszakostól:
kapitány: „kéne ide egy kacsa.”
vincent (néz ki a fejéből): „minek? hogy hápogjon itt nekünk?”
kapitány: „nem, hogy belehugyozhassunk, és ne kelljen folyamatosan wc-re járni”
vincent: (felvillan a kis lámpa): „jjjjjjaaaaaaaaaaa”

ismét remeket álmodtam. álmomban volt egy csodatévő gumikrokodilom, ami mindig meghalt, és ekkor vizet kellett csöpögtetni rá, hogy feléledjen. de minnél többször halt meg, annál ratyibb formában született újra, a végén, emlékszem, már celofánból volt összeragasztgatva, és nyomokban sem emlékeztetett egy rendes gumikrokodilra. ekkor asszem elsírtam magam, és felraktam a szekrény tetejére.

most, hogy eltűntek a mínuszok, egyből előjött az összes kocabringás petimalac a vackáról, és rögvest lehetetlen lett lakatolni bárhol is, mert befoglalják az összes helyet a fossá pimpelt tesco gazdaságos biciklijeikkel. hol a picsában voltatok pár fokkal hidegebb időben, szánalmas hülyegyerekek? melyikőtökkel találkoztam január elején, a szakadó hóban a kiskörúton, vagy akár szombaton abban a szélviharban? vagy a nagy környezetbarát kerékpáros közösségi-öntudat csak plusz tíztől fölfelé működik?

(Az utolsót speciel a következő a következő kísérőszöveggel osztottam meg Google Reader-ben a „nem baj, hogy nem értünk egyet, amíg ezt kulturáltan hozzuk egymás tudomására” elv jegyében: hülye seggfej, nem mindenki olyan idióta, hogy csak azért szarrá fagyjon a biciklin, hogy megmutassa másoknak, hogy ő a faszagyerek :))

Szóval mókás a srác(ok?) stílusa, sokat lehet nevetni ezeken a kis nüansznyi okosságokon. (Megintcsak zárójelben: én is tervezem, hogy az oldalsáv berkein belül valahogy létrehozok egy alblogot, ahol a hasonló pársorosaimat meg tudom osztani a nagyvilággal, amelyek ahhoz kicsik, hogy post legyen belőlük, de ahhoz meg túl fajsúlyosak, hogy csak úgy hagyjam őket elfelejtődni.) Az oldal mondjuk a minimális, és az igénytelen közötti bizonytalan határvonalon egyensúlyoz (már ami a design-t illeti), de annak fényében, hogy feldobta a napomat ez nem is zavar annyira.

Az már annál inkább, hogy még RSS feedjük sincs! Komoly kutatómunkával se tudtam semmi feedszerűséget felkutatni, így más megoldás után kellett néznem. Opcióként persze ott van az is, hogy bizonyos időközönként visszanézek az oldalra – mint a sötét kilencvenes években -, de ez valljuk be nem túl elegáns megoldása a problémának. Ehelyett elővettem a Feedity nevű remek weboldalt a tarsolyomból, amely arra szolgál, hogy feedet generálhassunk segítségével akár a legszimplább statikus html-oldalból is!

Nézzük csak meg hogyan is működik:

első körben megadjuk az oldal URL-jét, amiből szeretnénk feed-et csináltatni:

Ezután következhet a dolog trükkösebb része: meg kell értetni a generátorral, hogy melyik post hol kezdődik, meg egyáltalán milyen elvek alapján akarja tagolni a feedet. Alapfelállásban „megpróbál” egy ésszerű tagolást létrehozni, de ez sajnos esetünkben nem sikerült neki, mivel a bal oldali hasábban kb. 10-15 helyett mindössze egy bejegyzés figyel:

Ezen lehet segíteni, bár némi trükközést igényel: tessék megnyitni a céloldal forrását (jegyzettömb, Notepad++, akármi megteszi), majd tessék keresni olyan tag-eket, amelyek segítségével az oldal a bejegyzések elejét, és végét jelöli! Az én példámban egy-egy post így nézett ki:

 name="4797123">&nbsp;</a><br>
<p>most, hogy eltűntek a mínuszok, egyből előjött az összes kocabringás petimalac a vackáról, és rögvest lehetetlen lett lakatolni bárhol is, mert befoglalják az összes helyet a fossá pimpelt tesco gazdaságos biciklijeikkel. hol a picsában voltatok pár fokkal hidegebb időben, szánalmas hülyegyerekek? melyikőtökkel találkoztam január elején, a szakadó hóban a kiskörúton, vagy akár szombaton abban a szélviharban? vagy a nagy környezetbarát kerékpáros közösségi-öntudat csak plusz tíztől fölfelé működik?</p><br>
<span><a href=mailto:enbaKUKACc2.hu?subject=e?>vnsznt </a> :: <a href="http://enba.freeblog.hu/archives/2010/02/22/4797123/">
23:11</a></span></div>

Látható, hogy minden egyes bejegyzést egy <p> tagpár fog közre, így ezek segítségével megmondható a Feedity-nek, hogy melyik hol kezdődik, és ér véget. A fenti shoton is látható ‘Advanced Refine’ opcióra kattintva meg is adhatjuk neki ezeket az információkat:

Ezek után már csak a művünk kategóriáját kell beállítani (amire nem tudom miért van szükség, mindenesetre kötelező), majd a „Get feed’ gombra kattintva máris megkapjuk a frissen elkészült hírfolyamot. Az általam ily módon összetákolt alkotás – bár messze van egy „normális” feed rendezettségétől – mégiscsak alkalmas arra, hogy olvasónk segítségével láthassuk, ha friss post kerül ki, és ne kelljen pár naponta visszanéznünk esetenként potyára.

A fenti példa során generált feed-et ide kattintva érhetitek el. (Amúgy mi az a petimalac? :D)

UPDATE:

bachterman megint tájékozottabbnak bizonyult nálam: rávilágított, hogy a /feed kitételt a freeblog-os URL-ek után fűzve megkapjuk az adott oldal hírcsatornáját. Mindent próbáltam, csak ezt nem 🙂

Szóval a fenti metódus – ennél az oldalnál legalábbis – feleslegesen lefutott körnek bizonyult, de ha netán összeakadtok olyannal, ami tényleg nem szolgáltat feed-et, akkor még jól jöhet 🙂

Végre megint akadt egy játék, ami le tud kötni, és nem az egymás fejbe lövöldözéséről szól multiplayerben. Ritka az ilyen: az újabbak ugye kiesnek a látókörömből technikai okok miatt, a régebbiek közül pedig már mindet végigtoltam legalább egyszer, és velük kapcsolatban csak a tisztelet, és a kellemes emlékek dolgoznak bennem, újra elővenni tutira nem fogom őket (ez alól kivételt képez a GTA Vice City mint örök szerelem, bár ahhoz se nyúltam már vagy 2-3 hónapja).

Bár lehet, hogy az idő azt fogja igazolni, hogy hülyeség amit most gondolok, de jelenleg – látva a trailereket, olvasva a kritikákat – valahogy úgy érzem, hogy hiába tudnám futtatni a legújabb játékokat 1600X1200-ban fullra felhúzva minden grafikai fícsört javarészük akkor se  tudna bekebelezni úgy, mint ahogy a régebbi csodák, amelyeket akár hetekig/hónapokig képes voltam nyüstölni kitartóan. A játékidő is leredukálódott: gondolom marketing-szempontoktól vezérelve manapság maximum 20-30 óra alatt végigvihető szinte bármelyik program, míg a régiek akár 80-100 órán keresztül is szórakoztattak, mire eljutottunk a főellenségig.

Ezért is ért kellemes csalódásként, amikor nagy nehezen rávettem magam, hogy az esti szokásos Urban Terror-ozás helyett a King’s Bounty – The Legend ikonjára tévedtem az egeremmel. Ez hétfőn történt, és azóta nem bírom abbahagyni a játékot, minden szabadidőmet arra áldozom, hogy nyüstölhessem (és ennek köszönhetően minden reggel úgy kelek, mint akit agyonvertek :)). Ez annak fényében érdekes, és meglepő számomra, hogy olyan stílust testesít meg, aminek én eddig nem voltam rajongója (sőt: kerültem nagy ívben), most meg elég volt néhány perc arra, hogy beleszeressek. Hihetetlen.

A játék egy régi Commodore-os program kései utódja, és állítólag nagyban hasonlít is rá, bár – szégyen, nem szégyen – én soha nem játszottam azzal (nosztalgiázni vágyók innen tölthetik, fut XP alatt is!). Állítólag ez az 1990-ben kijött kövület is nagyban túlmutatott a kor néha meglehetősen bárgyú játékain azzal, hogy kiforrott harcrendszerrel, sztorival, és fejlődési fával volt megáldva. A rajongóknak mindössze 19 évet kellett várniuk a folytatásra, de – ahogy az alábbi soraimból is világosan ki fog tűnni – nem lehet okuk a panaszra: a régi hangulat megtartásával alkottak egy modern, szép és tartalmas mesét az orosz fejlesztők.

A játék a „lovon ülve kolbászolunk a nagyvilágban, és körökre osztott harcokat vívunk” stílust képviseli, amely – mint már említettem – eddig nem vált a szívem csücskévé: a nagy kardokkal sárkányokat kaszaboló hősöket túl infantilisnek, a játékmenetet pedig túl vontatottnak találtam. Emiatt maradt ki eddig az életemből a Heroes-sorozat anblokk, de ezek után lehet, hogy mégiscsak teszek egy próbát azzal is 🙂

Visszatérve a játékra: a szokásos sablonokból építkezik, azaz harcolunk, felfedezünk, lootolunk ezerrel (a kincsesládáktól egyből megindul az ember nyálelválasztása), küldetéseket oldunk meg, és persze megpróbáljuk megmenteni a királyságot miközben egyre komolyabb haderőnek parancsolunk. Rendelkezésünkre áll egy korrekt fejlődési fa, azaz eldönthetjük, hogy milyen irányba akarjuk fejleszteni magunkat. Ezt nagyban befolyásolja az is, hogy az elején a harcos-paladin-varázsló hármasból melyiket választjuk kezdőkarakternek, mivel ettől függően kapunk teret a további fejlődés irányát tekintve: egy varázslóval könnyebb a mágiára gyúrni, míg egy harcos gyorsabban sajátítja el a pusztítás művészetét.

Küldetésekből rengeteg van, amelyeknek nagy része természetesen fakultatív. Némelyik azért kimeríti az „enyhén debil” kategóriát: az egyik például arról szól, hogy emberevő növények támadják meg a békés lakosságot, és minket bíznak meg a főnövény kiirtásával. Kiderül, hogy nem muszáj lemészárolni, mivel hajlandóságot mutatt arra, hogy diplomáciai úton intézzétek el ezt a kis nézeteltérést. Elmondja, hogy neki, és népes táborának csak jól trágyázott termőföldekre van szüksége, ezért kezdték el ellepni a kiskerteket. Ebből egyértelműen következik a teendő: szerezni kell neki egy tehenet, ami majd biztosítja a trágyázást, és ezzel megoldottnak tekinthetjük a konfliktust 🙂 A zombivá lett molnár esete se semmi, de nem lövök le minden poént, tessék figyelmet fordítani a mellékküldetésekre is, márcsak azért is, mert így lehet gyorsan pénzt és tapasztalati pontokat szerezni.

Bár a főképernyőn csak egy szál lovasként jelenünk meg ez nem fedi a valóságot: seregünk is színre lép mihelyst összeakadunk valami ellenséggel (amelyeket szintén csak egy lény szimbolizál). Érdemes harcba bocsátkozás előtt jobb gombbal megnézni, hogy valóban van-e esélyünk elkenni az ellen száját, vagy sem, mivel ha rosszul mérjük fel az erőviszonyokat, akkor könnyen előfordulhat, hogy kénytelenek leszünk megfutamodni a csatából, ami teljes seregünk elvesztését jelenti. A harc az efféle játékokban már standardnak számító hexagonokbó felépített pályán zajlik, és leginkább a sakkra (kockábbak kedvéért: az Archonra, esetleg Final Fantasy-re) hasonlít: sorban lépünk mindegyik egységünkkel, majd jön a gép, és így tovább amíg az egyik fél el nem fogy, vagy vissza nem vonul. Minden egységünk akciópontokból gazdálkodhat (ez a képernyő jobb alsó sarkában látszik), és addig tud cselekedni, amíg ezek el nem fogynak (aki játszott pl. az UFO-val annak ismerős lehet a szisztéma). A kombinációk végtelen tárházából válogathatunk minden egyes harcban: nem elég, hogy minden egységtípusunk más és más bónuszokkal (és gyengékkel) bír, de a különféle ellőtt varázslatok is csak tovább színesítik a csatákat: például hiába tudna mindenkit lezúzni a páncélozott lovasságunk, ha az ellenség mágusa rászabadított egy félelem- esetleg egy bénultság varázslatot, és mozdulni se tud.

Tájkép csata közben

A játék viszont nem a harcrendszere miatt fogott meg igazán, hanem egy olyan vonásával, ami – ha stimmel – sok mindent hajlandó vagyok elnézni, ez pedig a hangulat. Tündérmese ez, amelynek mi vagyunk a főszereplői! Teljesen bele lehet feledkezni a játék világába: árnyas zöld lombú fák között barangolva pillangók szállnak mindenfelé, miközben a közeli tavacskában halak fickándoznak. Minden szép színes (néha túlzottan is), és az egész képi világból árad a törődés, és az aprólékos kidolgozás. Hatalmas löketet ad az egésznek a remekbeszabott zene, ami pont olyan amilyennek lennie kell: felemelő, békés, és szép. Ilyesmi hangulata volt a Trine című platformjátéknak (amiről még augusztus környékén írtam is, csak sajnos eltűnt egy virtuális fekete lyukban, amikor hirtelen gondjaim támadtak az előző tárhelyszolgáltatómmal), ami eleve nem rossz ajánlólevél.

Bátran ajánlom a játékot azoknak, akik – velem egyetemben – eddig ódzkodtak a körökre osztott fantasy RPG-ktől félvén a vontatott játékmenettől, és a túlbonyolított harc- és fejlődési rendszertől. Ez a gyöngyszem kiváló arra, hogy megismerjük ezt a stílust, és elég hangulatos ahhoz, hogy ne bírjuk egykönnyen abbahagyni!

Linkek:

hivatalos oldal
demo
végigjátszás (és egyéb infók)

Következzék egy kis összeállítás azokról a rajongói oldalakról, amelyek nélkül egy rendes Facebook felhasználó egész egyszerűen nem létezhet. Az ezekhez való csatlakozással garantáltan trendi, és gazdag leszel (persze ha még nem vagy az), sőt a szőröd is sokkal selymesebb, és fényesebb lesz néhány héten belül. Ami még pozitívum bennük, hogy miután te is a tagjaik közé lépsz onnantól az üzenőfalad egyből olyanná válhat, akár egy viking falu főtere: mindenki mondja a magáét (az ismerőseid, az oldalak adminisztrátorai, stb.), így garantáltan nem fogsz egy percet se unatkozni (dühöngeni annál többet)! Persze ez ellen is van gyógyír (nem, nem az hogy nem csatlakozol): a falon ráhúzva az egeret az unszimpatikus bejegyzésre megjelenik az ‘Elrejt/Hide’ opció, amivel letiltható az adott rajongói oldal megjelenése, de ezzel a módszerrel bizony akár egyes ismerőseid idióta teszteredményeit is eltüntethetsz a szemed elől (hogy arról a Farmville nevű istencsapásáról ne is beszéljünk) 🙂

Íme a lista, ezekbe mindenképpen lépjetek be, különben előbb-utóbb ki fog közösíteni a társadalom:

I hate socks in sandals (Utálom a zoknit szandállal): azokat, akik képesek szandálhoz zoknit húzni, azokat tényleg ki kéne taszítani a társadalomból, ha már annak idején megúszták a Taigetosz-t… súlyosbító tényező, ha a zokni kínai gyártmány, nylonból készült, és ‘Sports’ felirat virít a szárán.

Vajon lehet-e több rajongója ennek a szép almának, mint Orbán Viktornak?: tessék csatlakozni, már csak pár száz szimpatizánsra van szükség ahhoz, hogy bebizonyítsuk: igen, lehet!

Magyar Kétfarkú Kutya Párt: Magyarország egyetlen elkötelezett, hazaszerető, és nem profitorientált pártja. Ha lenne rá lehetőség, én rájuk szavaznék.

Pandas are the least racistt animal, they’re black, white AND asian! (A pandák a legkevésbé rasszista állatok: feketék, fehérek ÉS ázsiaiak!): nem igényel túl sok kommentárt… ha egyetértesz ezzel a kijelentéssel, amely már megrengetett megannyi világnézetet, és felnyitotta sok-sok ember szemét akkor csatlakozz!

I Wish My Lawn Was Emo, So It Would Cut Itself! (Szeretném, ha a füvem emós lenne, akkor legalább levágná magát!): és tényleg! Amúgy tudjátok, hogy honnan lehet felismerni az emós pizzát? Felvágja magát. Hehh…

I was shocked when i realised „woman” spelt backwards is „kitchen” ! (Sokkolt, amikor rájöttem, hogy a „nőszemély” fordítva olvasva „konyha”!): eme oldal alkotói nemes célt tűztek ki maguk elé: a női egyenjogúsági mozgalom éllovasaivá szeretnének válni, csak valahogy mindenkinek úgy jön le a dolog, mintha lépten-nyomon vissza akarnák zavarni a nőket a – szerintük – természetes közegükbe: a konyhába. Meg nem értett zsenik a javából!

Leszarom bazmeg: korunk fiatal generációjának spleen-jét, kiábrándultságát, és a konzervatív társadalmi értékektől való elszakadni vágyását ez az oldal fejezi ki leginkább. Csalódás a régi értékekben, szüleik konformizmusában – ez a fő életérzés, ami uralja az oldal üzenőfalát.

Finish Your Beer, There’s Sober Kids in Africa (Idd meg a söröd, gyerekek józanok Afrikában): ha igazán aggódunk harmadik világ-beli embertársaink miatt, akkor ne habozzunk (érted, habozzunk) belépni ide!

A faszom, inkább visszafekszem aludni: mindannyiunknak minden nap eszébe jutó vágya ez. Ha ki nem is élhetjük (kivéve ha nagyon nagy spílerek/munkanélküliek vagyunk), de azért vágyakozni csak szabad utána, nem?

Narancs, Tetves és Dugó: gyerekkorunk kedvenc rajzfilmje, amelyből megtudhattuk, hogy milyen is a penetráns hullaszag, a sör + mescalin kombináció, és hogy a két kisegér igazából homoszexuális. Klasszikus.

Székely Gugel: a legfelhasználóbarátabb Google-felület fanpage-je, amit ember csak kívánhat. Kedvencem a ‘Kik verekettek’, ami a Google Hírek székely megfelelője 🙂 Maga az oldal elérhető itt, élményszámba megy.

Cicciolina: a nyolcvanas évek kulturális életének meghatározó figurája, a nagy állatbarát, aki több tucat filmtörténeti mérföldkőben alakított maradandót.

We hate dreadlock! (Utáljuk a rasztát!): azon remek ízléssel, és korrekt értékítélettel megáldott embertársaimnak ajánlom ezt az oldalt, akik elítélik a rasztásokat, márcsak azért is, mert divatból képesek olyan hajat hordani, amiben akár egy máig harcoló eltévedt német alakulat is nyugodtan megbújhat páncélosokkal együtt.

I can drink more than you, because I’m Hungarian (Többet tudok inni nálad, mert magyar vagyok): nemzetünk legnagyobb eredménye, az Európa-szerte híres alkoholizmusunk hatalmas előnyökhöz juttatott minket: például meg se lepődnek rajtunk, ha külföldi nyaralóhelyen okádunk fényes nappal a többi turista közé, sőt alanyi jogon csatlakozhatunk ehhez a csoporthoz is! Már megérte magyarnak születni, nem?

Akik nézték a vasárnapi Disney-t, amikor meghalt Antall József!: egy generáció közös traumája, ami ugyanolyan fájó emléke több ezrünknek: Dagobert bácsi épp’ az asztalon ugrált, amikor megszakították az adást, és egy komor arcú bemondó tűnt fel helyette… a sokk a mai napig kihat az életünkre, kitörölhetetlenül.

If 65 Million People join, God will bring back the dinosaurs! (Ha 65millió ember csatlakozik Isten visszahozza a dinoszauruszokat): az mondjuk finoman szólva is vitatható, hogy ez jó lenne-e nekünk, de ráérünk majd ezen agyalni, ha már sikerre vittük az ügyet 🙂 Csatlakozzatok!

If 10m people join, girlfriend will let me turn our house into a strip club (Ha 10millió ember csatlakozik, akkor a barátnőm megengedi, hogy a házunkból sztriptízbárt csináljak): egy ilyen szép, és nemes feladat támogatása minden jóérzésű embernek kötelessége! Egyelőre rosszul áll az ügy: mindössze 8-9000 támogató akadt ezidáig. Rajtatok ne múljon a siker, támogassátok ezt az idealista fiatalembert abban, hogy élete álma teljesülhessen!

Néhány oldal csak fiúknak (bár a mai világban nem lehet tudni):

I hate it when your balls get stuck to your legs (utálom, ha a golyóim a combomhoz tapadnak): aki már részesült ebben a kellemetlen élményben, annak ajánlom ezt az oldalt. Itt több tízezer sorstársa segítségével lépheti túl ezt a traumát (amelyeknek jelentős hányada nőnemű… na ez most kicsit sokkolt).

I wish my penis made a lightsaber sound everytime I swung it (Szeretném, ha a péniszem olyan hangot adna ki, mint egy lézerkard, amikor lóbálom): nem igényel magyarázatot… ki ne vágyna erre?

Végezetül az összes közül a legjobb (khm…):

Ráktalicska blog: remek kontent, magasröptű elmélkedések 😀 Tovább nem fényezem, mert még valaki tényleg rámsüti, hogy egy egoista f@sz vagyok 🙂

Nem használati utasításnak szánta Orwell az 1984-et!

Nem lehet igazunk se a Tisza ciánmérgezésében, se a Duna elterelésében, se határunkra épített szemétégetőben, se a Rába szennyezésében, se a párját ritkító szlovák nyelvtörvényben. Nyelvemen van a kérdés, fel is teszem: Mi a francot keresünk mi az Európai Unióban?

/Tibor bá’/

A post címében vázolt kecsegtető jövőkép csapódott le bennem ma, miután eltöltöttem Antalffy Tibor bá’ blogján egy félórácskát. Elolvastam a legutóbbi látogatásom óta felhalmozódott hatalmas postmennyiség egy részét (Tibi bá’ is elég termékeny szerző, így elég pár napra szem elől téveszteni az oldalát, hogy az ember eltemetve érezze magát utána a rengeteg iromány között), és egyre jobban hatalmába kerített a félelem. Tényleg az a jövőnk, hogy kipusztuljunk, de előtte még el is adjuk az országunkat/lelkünket a pénzéhes kapitalista multiknak, és pénzintézeteknek? Tényleg vagyunk annyira birkák, hogy elhiszünk mindent, amit a média tálal elénk, és tényleg nem vesszük észre, hogy milyen célok által vezérelve manipulálnak bennünket? Tényleg minden párt, és minden politikus csak a saját érdekeivel törődik, és azzal van épp’ elfoglalva, hogy minél nagyobbat ígérve megnyerje a választásokat (ami már most lefutott verseny szerintem, esetleg a 2/3-os többség lehet még lehetséges cél a jobboldalnak) ezzel az orruknál fogva vezetve (többek között) a rengeteg nyugdíjast? És tényleg olyan szűk látókörűek az emberek, hogy csak a saját érdekeikre hallgatva döntik el, hogy melyik pártra adják a voksukat? Tényleg egy szép új világ előszele az, hogy meg akarják szabni nekünk, hogy mit, és hogyan mondhatunk, mit gondolhatunk, publikálhatunk? Tényleg kapzsi zsidók akarják felvásárolni az országot kilóra? Tényleg jobb ha vigyázunk, mert lassan olyan az ország, mint Weimar volt, ahol fel-alá meneteltek a nácik? Tényleg ennyire rosszindulatú erőktől függve kell vergődnünk az életben maradásért ahelyett, hogy láthatnánk egy kicsit a napfényt is végre?

Ennyire szar az egész?! Nincs senki, aki látná, hogy rossz az irány, és hatalmában állna megváltoztatni azt?

A cégemnél felhalmozott tetemes mennyiségű realitásérzékét, és önálló gondolkodásra való képességét réges-régen elvesztett hiperkocka már megint alkot. Volt ugye az a sztori, amikor közülük jópáran nekiálltak körlevelekben tiltakozni a körlevelek ellen, aztán emlékezetes volt az az eset is, amikor az újonnan telepített sorompók működésével a vezetőség fontosnak találta körlevélben megismertetni a dolgozókat (azóta már értem miért), és volt rá precedens, hogy gonosz módon az ő kárukra poénkodtam. Azóta eltelt pár hónap szinte teljes nyugalomban, végre úgy tűnt, hogy ezek a kontraszelekció hatására létrejött egyedek végre abbahagyták az aktív agyzsibbasztást (bár pár hete megdöbbenten láttuk Zé bácsival, hogy az egyik példány felnyitja a beléptetőkártyával működő sorompót, és arcán önelégült mosollyal besétál a parkolóba), és nem égetik magukat ilyesmikkel tovább. Súlyos tévedés volt ezt feltételezni: aki szarul szocializált, beszűkült tudatú, gondolkodásra alkalmatlan IT-snek születik, abból sose fog értelmes ember válni (a szomorú az egészben az, hogy az ilyenek is mehetnek szavazni). Ez ma tudatosult bennem, ugyanis újabb rohamra indultak az épeszűbb többség(?) ellen:

Tovább »

Leblogolandó esemény történt megint: miután múltkor megfőztem életem első paprikás krumpliját (link) (majd annyira belejöttem, hogy meg is csömörlöttem tőle (link)), tegnap sikeresen összerittyentettem – szintén először életemben – egy jó kiadós adag chillis babot. Természetesen készült róla egy csodálatos sztárfotó, tessék nyálat csorgatni:

Ez lesz a heti kajám terveim szerint, azért csináltam ennyit belőle 🙂 Ami viszont újabb számolgatásra ösztönzött, hogy épp Dave kollegámmal szereztem be tegnap délben a helyi Tesco-ban a hozzávalókat, és összekülönböztünk azon, hogy megéri-e egyáltalán otthon főzni. Kiszámolta, hogy ha szeretne magának egy kis rizibizit csinálni rántott hússal, akkor sokkal rosszabbul jön ki, mintha ugyanazt megrendelné egy futárcégtől. Próbáltam rávilágítani, hogy ha úgy rendeli, akkor az adott kifőzde profitját is ki kell fizetnie, míg ha alapanyagokból saját maga dobja össze, akkor az sokkal költséghatékonyabb megoldás. Erre ő azzal vágott vissza, hogy egy étterem nagy tételben csinálja a kaját, így megteheti, hogy olcsón adja.

Nem tudtam meggyőzni, mivel nem volt lehetőségem érvekkel, és számokkal alátámasztani a véleményemet. Abban maradtunk, hogy ezt csak úgy lehetne eldönteni, ha kiszámolnánk, hogy mondjuk 25 deka rántott hús + 30 deka sült krumpli mennyibe kerül, ha rendeli az ember, és mennyibe, ha saját maga dobja össze. Mivel mindkét állításnak vannak alapjai (éttermi rendelésnél a nagyüzemi gyártás, míg az otthon megfőzésnél a felár elkerülése csökkent(het)i a végösszeget), így további vizsgálódást igényel annak eldöntése, hogy kinek volt igaza.

Utánanéztem, hogy egy találomra választott futárcégnél mekkora egy adag:

• Hús (nyers állapotban): 12-14 dkg
• Köret: 30-35 dkg

A húsnál fontos megjegyezni, hogy a sütés hatására csökkenni fog a tömege, mivel kiszárad, így a 12-14 dekát vehetjük nyugodtan 10-12-nek. Vizsgálódásunk tárgya legyen mondjuk a rántott csirkecomb plusz majonézes burgonya kombó, mivel ilyet találtam is az említett kifőzde étlapján.

Egyik oldalról az étlap alapján tudjuk, hogy 10 deka húst, és 30 deka köretet kapunk 720 forintért cserébe. Nézzük meg, hogy mennyibe kerülne egy ugyanekkora adag előállítása házilag!

• Egy kiló csirkecomb : 698 Ft/kg, ennek a 14%-a: 98 forint (forrás)
• Egy kiló krumpli : 70 Ft/kg, ennek a harminc százaléka: 21 forint (forrás)
• Majonéz, tejföl, hagyma, liszt, tojás, zsemlemorzsa, őrölt bors, piros paprika, szezámmag, kakukkfű, stb.: összesen legyen mondjuk  150 forint.

Ha összeszámoljuk, akkor 269 forintból(!) kihozható egy ilyen gyerekadag, amit a fentebb említett ételfutár cég 720 forintért szállít ki! A két ár közötti szorzó közel három, szóval szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy Dave okfejtése nem állja meg a helyét. Még ha olcsóbb cégtől is rendelünk, akkor is biztosak lehetünk abban, hogy 269 forintnál drágábban fogják kiszállítani, szóval hiába csinálják nagyüzemben, ha az ebből adódó kisebb előállítási költség dacára nagy árréssel árulják a kaját a jónépnek.

Konklúzió: tessék főzőcskézni! Időtöltésnek is jó, tanul is az ember belőle, és olcsó: a fenti adag chillis bab (egy kiló lapockából :)) nekem összesen kb. 1500 forintomba került, és egy hétig fogom enni! Persze úgy csütörtök-péntek környékén várható a post, hogy megutáltam, de nem ez nem tántoríthat el tőle, maximum főzök majd egy jó kis paprikás krumplit, hogy meglegyen a változatosság 😀

Ne akarja senki megmagyarázni most már nekem, hogy nincs itt a tavasz! Jó, a naptár szerint még csak február van, de ha beleszimatolok a levegőbe az mást mesél nekem. Van egy rekesz söröm arra, hogy nem lesz már itt se mínusz 15 fok, se komolyabb havazás, amely több napra fehérré változtatná a tájat. Radikálisan nő a napok hossza (pontosabban nem az nő, mivel továbbra is 24 órából állnak, nem kell megijedni :)), viribülnek a szárnyasok a fákon, láttam hóvirágot, sőt a Budapesti Tavaszi Fesztivál reklámplakátja szerint is tavaszodik (nem találtam a neten sehol, de már biztos láttátok ti is). Reggel fél hatkor már derengett az ég alja is (olyan, mintha hetekkel ezelőtt lett volna…), kelt a Nap! Néhány hét, és kerthelyiségekben fogunk sörözni akárki meglássa! 🙂

Amúgy ma sikerült megint bebizonyítanom, hogy konkrétan mocskos nagy kocka vagyok, amikoris sikerült úgy jellemeznem a délutáni égboltot, hogy olyan Half Life 2-s az egész. Aki játszott ezzel a remekművel (tényleg az, egyike a nagybetűs JÁTÉKoknak), az biztos emlékszik a hosszú csatangolásokra a homokfutóval, és a propelleres mocsárjáró csónakkal (nem tudom a nevét), és arra a bágyadtan sütő napos vasárnap délutáni hangulatra, amit a készítők sikerrel prezentáltak (bár az a pár Combine harcos a nagy fegyverekkel ijesztő gázmaszkban kicsit rombolta ezt a feelinget :)). Megpróbáltam találni egy olyan screenshot-ot ami hűen visszaadja azt az érzést, amiről beszélek, bár jobban átjön, ha játssza az ember, nem csak nézi (és ez igaz az élet jópár másik területére is):

Szóval előadtam, hogy szerintem ilyesmi hangulata van a mai  napnak, és a kollegáim csak lestek, mint hal a szatyorban. Nem baj, annyi örömöm volt az egészben, hogy ők legalább tudták, hogy mi az a Half Life 2 (mert ahhoz elég kockák voltak), csak az általam prezentált hangulat nem jött át nekik. Rendszeresen beleesek ebbe a hibába (mármint hogy megpróbálok hangulatokat, pillanatnyi impressziókat, gondolattöredékeket átadni másoknak), és rendre kudarcot vallok. Ez gondolom abból adódhat, hogy vannak olyan érzések, amiket nem lehet szavakba önteni, mivel édes anyanyelvünk hiába alkalmas sokrétű érzelmi árnyalatok kifejezésére mégse rendelkezik elegendő szóval bizonyos dolgok körülírására. Ez a hasonlat meg már azért is eleve halálra volt ítélve, mert még ha játszottak is volna a szóbanforgó játékkal akkor se biztos, hogy nekik ennyire maradandó emléké vált volna ez a bágyadt napsütésben kókadozó vidékies pályaszakasz, mint nekem. Néha annyira kíváncsi lennék arra, hogy egy ilyen szép napon, mint amilyen a mai volt rajtam másoknak is megváltozik a hangulata, vagy csak nekem? És ha megváltozik: milyen lesz? Ugyanolyan bágyadt boldogsággal nyugtázhatják mások is, hogy végre kezd melegedni, vagy teljesen más érzés önti el őket? Hasonló téma: voltam már olyan koncerten, ahol konkrétan katarzisélményem volt a színpadon látott produkciótól, mert annyira megfogott az, ahogy az énekes együtt él a zenéjével (pl. Kispálokon szokott néha ilyenem lenni). Más is beleborzongott velem együtt mondjuk egy szólótól? Volt a tömegben legalább még egy ember, akinek ilyen örömet okozott a zene, mint nekem? Érdekes lenne néha – akár csak tompán is – kollektívan érezni a többi ember lelkében zajló folyamatokat…

Úgy fogom fel ezt, mint a kutyák: nem tudom megenni, nem tudom megbas magamévá tenni, és nem tudok tenni semmit azért, hogy elérjem, szóval lesza nem érdekel. Önző módon megelégszek azzal, hogy én boldog vagyok ettől a plusz hét foktól, és a ragyogó napsütéstől (meg a két hete(!) látott hóvirág emlékétől), és csak remélem, hogy másoknak is jobb a hangulata ettől. Saját jól felfogott érdekükben érdemes odafigyelni erre a csodára, amit tavasznak hívnak. Sokat tud lendíteni az ember életkedvén, és szemléletén, ha odafigyel az ilyen gyakori csodákra, mint amilyen ez is: ébredezik a természet, és csak jól jöhetünk ki abból, ha erre odafigyelve örömet okozunk a kicsiny lelkünknek. Megyek is (hó)virágot szedni 🙂

Az ember alapvetően szereti megosztani ismerőseivel, barátaival ha valami igazán vicces, vagy hasznos dolgot talál. Szerintem már az ősember is odahívhatta a társait a barlangból, amikor először találkozott a tűzzel (vagy a kardfogú tigrissel :)), és ez azóta se változott: szeretjük megmutatni másoknak is, amit felfedeztünk, hogy jobb arcnak tűnjünk a szemükben. Amióta beköszöntött az Internet Kora egyre jobb, és hatékonyabb eszközök segítségével élhetjük ki eme késztetésünket: Facebook, Iwiw-megosztások, Google Reader, Diggit, Tumblr, Twitter, és legújabban a Google Buzz-a… mind arra szolgál, hogy ha találunk egy animált gif-et, amin bohókás pandák  egy csúszdáról hömbölödnek le egymás hegyén-hátán akkor legyen módunk arra, hogy másoknak is megmutathassuk anélkül, hogy köremailekkel bombáznánk őket, mint a sötét kilencvenes években.

Én is megosztás-addictnek mondhatom magam: amikor sok szabadidőm van, akkor azt rendszerint azzal töltöm, hogy a Readeremben – akár két-három nap alatt is ezres nagyságrendben – felgyülemlő post- és vicceskép áradatot böngészem végig, és amit viccesnek/megdöbbentőnek/hasznosnak tartok azt szépen megosztom a követőimmel (RSS-ben itt , Reader-es alapformátumban pedig itt érhetőek el ezek a cuccaim). Eddig a Google által nyújtott bookmarklet segítségével oldottam meg ezt, de ma rábukkantam az ultimate megoldásra, amely segítségével bármilyen megosztó-szolgáltatást használhatunk néhány kattintással. Ez is egy kis könyvjelző eszköztáron figyelő linkecske (amikről már ejtettem pár szót ebben a postomban), mint a Google-é, annyival viszont többet tud, hogy konkrétan bárhova postolhatunk segítségével.

A lista impozáns: több száz(!) megosztóoldal közül választhatunk, amelyeknek valószínűleg az 1%-át (se) ismerjük, de ez nem lehet probléma egy igazi kockának 🙂 A legismertebbek eléréséhez amúgy se kell hosszas listaböngészésekbe bonyolódni, mivel azokat egyből felajánlja a programocska.

Telepítése egyszerű: fogjuk meg az alábbi linket (vagy tegyük ugyanezt a hivatalos oldalon találhatóval), és húzzuk fel a böngészőnk könyvjelző eszköztárára:

Megosztás

Ezek után ha egy olyan oldalt nézegetünk, amit meg szeretnénk mutatni másoknak csak rá kell kattintanunk, és egyből felbukkanik ez az ablak, ahol kiválaszthatjuk, hogy hova szeretnénk kirakni a tartalmat:

Egyszerű, de nagyszerű! A ‘More…’-ra kattintva pedig elérhetjük a további 224 darab lehetőséget is, amelyek között mondjuk az iwiw pont nem található meg, de rajta kívül minden (elküldtem a fejlesztőknek az ehhez szükséges adatokat, hátha beépítik azt is előbb-utóbb…) 🙂

Az AddThis-nek amúgy ez az eszköze ráadásul csak egy mellékproject: a cég fő szolgáltatása az a kis widget, ami segítségével pofonegyszerűen lehet megosztási lehetőségeket beépíteni akár a legegyszerűbb html alapú weboldalba is. Az ehhez szükséges kódot három pofonegyszerű lépéssel bárki kérheti a főoldalukon, úgyhogy elmondható, hogy ez a fejlesztőbrigád megoldást kínál minden megosztással kapcsolatos hasfájásunkra. Használjátok egészséggel!

Hétfő reggel van, úgyhogy egyelőre csak kopipésztelni, és formázni van erőm, fogalmazni nem nagyon. Ennek jegyében fogadjátok nagy szeretettel az alábbi szösszenetet, amit egy ezer éves Terror News-ból ollóztam ki:

Mottó:

– Jakab, hogy lehet file-t másolni VMS-en???

– Aranka, Te hülye picsa! Nézd meg a helpet!

(Sz)ámítástechnika rovatunk

Kémeink jelentették, hogy a Microsoft új, a hálózati lehetőségeket is kihasználó operációs rendszerrel rukkol ki. Ezzel az új software rendszerrel már a Virtuális Valóságot kezelő rendszerekbe közvetlenül csatlakozhatunk. Bill Gates 1996-ra tervezi a program megjelenését, a rutinos szóvivő 97-ről beszélt, a tapasztalt szakújságírók már most is 98- ról írnak, úgyhogy az első mľködő verziók valószínűleg az ezredfordulóra eljutnak a felhasználókhoz. De lássunk néhány, a ‘Kicsilágy’ által kiszivárogtatott parancsot, ami sejtetni engedi az új operációs rendszer, a VDOS 1.0 lehetőségeit:

Contact (egy lehetséges alias: make love): kapcsolatot hoz létre két gép között. A parancsot csak tapasztalt, 18 éven felüli felhasználók használhatják. Az esetleges veszélyekről és ezek kivédéséről lásd bővebben a protect parancsnál.

A parancs pontos formátuma:

contact [-homo|hetero] [-anal|oral] [-gruppen|alone|pair] [-wife|girlfriend|both] gépnév

A kapcsolók jelentése:

• homo|hetero: a másik gép neme szerint kell beállítani. A -homo beállítás esetén ajánlott az -anal kapcsoló megadása is.
• anal|oral: a kapcsoló beállítása ízlés kérdése.
• gruppen|alone|pair: a kapcsolatban résztvevő gépek számát állíthatjuk be.

Marriage: Tartós, majdnem oldhatatlan kötést hoz létre két gép között. Ez az esetlegesen csak később kiderülő kompatibilitási problémák miatt esetenként végzetes lehet. A programozási technológia neves kutatói még mindig vizsgálják azt a kérdést, hogy az esetlegesen létrejövő Child processeknek valóban szükségük van-e egy ilyen megváltoztatott – egyes, valójában csak feltételezésen alapuló hipotézisek szerint biztonságosabb – környezetre.

A parancs szintaxisa:

Marriage gépnév

Megjegyzés: Egyes rendszereknél szükséges egy „Eskető pap” nevű process meghívása a kapcsolat létrehozásához. Ezt a parancsot a Microsoft hivatalos tesztere, Némethy István próbálta ki először a Puxler Beáta nevű remote hoston.

Protect: Egy Contact parancs során fellépő fertőzés és nemkívánatos Child processek létrejötte ellen véd. Kétfajta szinten biztosít védelmet:

• „hard” védelem: ekkor a program meghívja a „Condom” nevű szűrőt, amely – ha nem lép fel valamilyen programhiba – tökéletes védelmet biztosít. Ennek a védelmi szintnek egyetlen hátránya, hogy ekkor a „satisfaction level” értéke nem haladhatja meg a 70%-ot.
• „soft” védelem: ekkor a program a „Pill” elnevezésű szűrőt futtatja, ami nem biztosít védelmet a vírusfertőzések ellen. Ekkor viszont a „satisfaction level” értéke elérheti a 100%-ot is. Nagyobb védelem érdekében lásd a Scan parancsot.

A parancs szintakszisa:

protect [condom|pill] [before|after] [type]

A kapcsolók jelentése:

• condom|pill: váltás a hard és a soft védelem között.
• before|after: a védelem aktivizálásának időpontját lehet vele beállítani.

type lehetséges értékek:

• pill választás esetén: marvelon, ovidon, postinor, anteovin.
• condom választás esetén: lifestyle, rako, kohinoor, goodyear.

Megjegyzés: A parancs bármilyen kapcsolókombinációt elfogad, de például a protect condom after parancs népiesen szólva „eső után köpönyeg”.

Scan: Víruskereső program. A kapcsolat felvétele előtt ajánlatos lefuttatni, hogy az esetleges nem kívánt fertőzéseket elkerüljük. Használatához a doctor process aktív állapota szükséges.

A parancs szintakszisa:

scan gépnév

Lehetséges visszatérési értékek:

• No viruses: a kapcsolat felvétele kockázatmentes (ez nem vonatkozik a Child processekre).
• Tripper|Kankó|Szifilisz|AIDS virus found: A kapcsolatfelvétel kockázatos, legfeljebb a protect condom before opcióval létesítsünk kapcsolatot, de csak saját felelősségre! A vírusok romboló ereje nem azonos, egyesek csak output zavarokat, mások pedig akár halált is okozhatnak.

Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy az IBM bejelentette a Virtual WARP teljesen új operációs rendszerét, ami felülről kompatibilis lesz a VDOS 1.0-val, de bevezetnek egyéb satisfaction level növelő kapcsolókat, mint például a sadism, machoism. Ennek hatására Bill Gates sietett bejelenteni, hogy a VDOS 1.0-ba is beépítik ezeket az opciókat, de a megjelenés időpontját két évvel elhalasztották. A cikkíró véleménye: „Ezt az operációs rendszert az unokáink sem fogják használni!”.

Úgy fest, hogy a mai nap arról fog szólni, hogy önmagam átváltozását vízionálom. Délelőtt volt ugye a Linux-geekké alakulás, mint opció a jövőmre nézve (ez talán nem fog beválni, mivel most töröltem szegényt – nem örökre, jövő héten újrarakom -, mivel sikeresen megöltem a hangkártya-driverét némi konzolban matatással), most viszont belémnyillalt a félelem: mi van, ha tényleg kezdek olyanná válni, mint a cégnél dolgozó hiperkockák? Ne tessék nevetni: érzem magamon a kezdeti jeleket. Olyasféle páni rémület fogott el ma délután mosogatás közben, mint a Légy című – amúgy szerintem egész jó – film tudósát, amikor észreveszi az első hatalmas sörtéket, amik a bőréből nőttek ki. Összehasonlítottam önmagamat a néhány évvel ezelőttivel, és valahogy… élőbbnek éreztem magam, mint manapság. Kezd egyre kevésbé zavarni, hogy ugyanolyanok a napjaim, és ez megriaszt durván. Túl kiegyensúlyozott vagyok: nincsenek már rossz hangulatú napjaim, nem kesergek az élet nagy igazságtalanságain, amikkel engem sújt, nincs semmi bajom. Soha nem gondoltam volna, hogy hiányozni fog a depresszió, de attól legalább éreztem, hogy élek, és érzek, de ez a túl tökéletes lelki béke ami manapság uralkodik rajtam egész egyszerűen túl unalmas. Nincsenek meg azok a remek napok, amikor legalább volt min pörögnie az agyamnak, volt ami foglalkoztasson, esetleg örüljek az életnek miatta… hiányzik a rácsodálkozás a szép dolgokra (bár ebben vastagon benne van a tél is, mint negatív tényező), a fél- és teljesen részegen postírás, a kipattanó szentimentális gondolatok… Lassan tényleg eljutok a blogon is odáig, hogy szinte másról se szól mint informatikai témákról, pedig engem annyi minden érdekelt régen: a zenék, a könyvek, a művészet általában, az engem ért benyomások sokszínűsége… Tudom, rébuszokban beszélek, ezért mutatok egy példát: tessék megnézni ezt a postot. Nem régi, még tavaly nyáron írtam hazakeveredvén egy félrészeg csatangolásból, és egész egyszerűen képtelennek érzem mostanában magam arra, hogy ilyesmit tudjak írni. Lehet, hogy többet kéne innom, ki kéne csalogatnom a lelket magamból némi alkohol segítségével. Lovasi is írt ilyesmiről:

Némi alkoholt fogok inni, hogy úgy legyen mint régen

Szerintem ő is ilyesmire gondolhatott.

Megfigyeltem amúgy, hogy tényleg emiatt sokasodnak – az amúgy reményeim szerint hasznos – kockulós postok az oldalon. Egyszerűen meghalt bennem a lélek, de legalábbis alszik. Remélem, hogy a tavasz felébreszti majd őkelmét, ha nem… nos akkor marad a pia, hátha az használ.