The apocalypse begins
Pain becomes the norm
Seeking homicide
Beware the coming storm
That starts illuminating fires
God is laughing hard
Man has gone insane
-Slayer

Játszadozzunk el a gondolattal, hogy mi lenne, ha egy csapásra eltűnne ez a parazita a bolygó testéről, amit mi emberiségnek hívunk! Lehet a kiváltó ok bármi: szépen egymásra dobálunk mindenféle hasadóanyagokkal megtömött vasakat, esetleg az influenzavírus gyúrja ki magát annyira, hogy taroljon, mint kezdő táncoslány a sörösüvegekkel megrakott asztalon, de maradhatunk az olyan snassz megoldásnál is, mint mondjuk egy becsapódó aszteroida, amelynek nyomán nem elég, hogy rengeteg földrengés tenne egyenlővé mindent a felszínnel, de a klíma is felborulna annak rendje és módja szerint. Tételezzük fel, hogy a bolygó színén egyetlen ember maradna életben, mert mondjuk éppen úgy játszanak össze a körülmények, hogy épp’ egy atombunker mélyén reszket, amikor a felszín pokollá válik, esetleg mert pont immúnis az aktuális tömegpusztító vírusra (mint ugye Will Smith a Legenda vagyok című filmben), netán mert csak. Milyen előnyökkel, hátrányokkal járna számára az, hogy az az elképesztően kusza, zavaros, gyakorta idegesítő szövedék, amelyet társadalomnak hívnak egy csapásra megszűnne? Nézzünk néhány példát: mi történne, ha a járványos forgatókönyvnek „hála” szinte egy nap alatt elpusztulna mindenki, csak egy ember maradna talpon a vidéken!

1. Kocka: bár eleve képtelenségnek tűnhet, hogy egy nyüszöge (vagy éppen zsíros), szemüveges, testnevelésből örök(ölhető) felmentéssel rendelkező, szociálisan visszamaradott egyed lehetne az utolsó túlélő, de tekintsünk el a dolog nonszensz természetétől. Vegyünk egy világot, ahol a felperzselt felszín (esetleg a hullahalmok) alatt még működnek az internetkábelek, valamilyen csoda folytán még van elektromosság (mert mondjuk az atomerőművek egy darabig még elüzemelnek emberi beavatkozás nélkül is), és hősünknek van egy működőképes számítógépe is. A családtagok, barátok hiánya egy darabig talán fel sem tűnik neki (mint a viccben: „nagymama, mi ez a büdös? nagymama? NAGYMAMA!!”), elvégre a szociális kapcsolatai amúgy sem voltak túl erősek, legjobb barátjának eddig is a KillerFreak666 nevű 46. szintű paladint tartotta a WoW-ból. Ami először gyanús lesz neki, hogy kezdenek eltünedezni a játékosok a szerverekről, amelyeken napi tizenpár órát szokott játszani. Amikor aztán az utolsó leölhető nem gépi játékos is csak álldogál egy helyben, nem reagál semmilyen emotion-ra, nem ír vissza a chat-en, akkor fogja el igazán a pánik. Gyorsan kilép a játékból, felmegy a chatroulette.com-ra… sehol senki! Senki nem maszturbál a webkamera előtt! Facebook.com… semmi Farmville-es faszság az üzenőfalon már órák óta?! Mondjuk ez nem is olyan nagy baj – gondolja ekkor. Hirtelen támad egy ötlete, és felmegy a kedvenc torrentoldalára. Mivel nem indulnak új letöltések (nincs aki indítsa őket ugyebár), de a seedszerverek még pörögnek, ezért hihetetlen sebességgel tudja lehúzni a japán lánykás pornókat, amelyekben olyan nőket láthat meztelenül, akik már nem is élnek. Persze majd ha ez tudatosul benne (azaz, hogy most már esélye sincs elveszíteni a szüzességét, hiába várt vele 19 éves koráig), akkor lesz igazán lesújtva, de egyelőre elvan a hirtelen begyorsult internettel, és a tudattal, hogy mostantól max botok ellen fog csézni.

2. Trendiboy/girl: bár pozitív, hogy nincs tülekedés a plázákban, viszont nincs is ki előtt eldicsekedni a legújabb cipővel/nadrággal/akármivel, így ha az utolsó ember a Földön ebbe a kategóriába esne, akkor igen gyorsan apátiába, majd depresszióba (vagy fordítva) esne, majd természetesen öngyilkossággal zárná a pályafutását.

3. IT szakember (mondjuk egy sysadmin, mint én): mivel a mi műfajunkban létezik olyan, hogy valaki otthonról melózik, ezért tételezzük fel emberünkről, hogy ő is egy ilyen napon válik túlélővé. Hasonlóan a kockához ő se venne észre sokáig semmi változást, esetleg az tűnhetne fel, hogy kevesebb ticket ( = hibajelentés) érkezne a mailfiókjába, ergo kevesebbet kell dolgoznia. Amikor megpróbál bekapcsolódni a délután kettes telefonkonferenciába akkor gyanús lenne a számára, hogy senki nem szól a kagylóba a túloldalon, de ennek ellenére akár napokig is eltarthatna, mire rájönne, hogy magára maradt, a rendszereket pedig már a kutya sem használja, amelyeknek felügyelése volt eddig a feladata.

4. Idegengyűlölő: minek után már nincs kinek azt ordibálni, hogy „menjetek haza” így maga ellen fordul, ámde rá kell döbbennie, hogy a rasszizmus némileg szórakoztatóbb, ha van tárgya. A saját magának gyűlölete, kergetése odáig fajul, hogy űzött vadként járja a totál elnéptelenedett városok utcáit, közben gyakran hátrapillant, hogy meggyőződjön, követi-e valaki. Vándorlásai közben gyakran könnyekig meghatódva nosztalgiázik a régi szép időkről, amikor még élt az a sok néger, sárga, meg cigány. Rendben van, hogy most végre mind halott (mennyit hajtogatta annak idején a haverjainak, hogy össze kéne gyűjteni mindet egy szigetre, és rájuk dobni egy atombombát!), de valahogy mégis keserű a szájíze – valahogy nem így képzelte el. Megkeseredett, álmaitól megfosztott emberré válik, akinek már nincs célja az életben. Szomorú látvány – lenne, ha láthatná bárki is ugye.

5. Telemarketinges: amikor egyre ritkábban, majd leginkább sehogy sem tud kapcsolatba lépni az embertársaival telefonon csodálkozva tartja el a fülétől a foglalt jelzéssel sípoló kagylót. Természetesen első körben a jutaléka jut az eszébe, és gyomra görcsbe rándul.  – Hogyan fogom kifizetni az albérletet? – mardossa a kérdés, mivel még nem tudja, hogy nem lesz kinek fizetnie se a bérleti díjat, sem a rezsit (bár a szolgáltatóknál a gépek még talán kinyomtatják a számlaleveleket, de hogy postás nem lesz, aki kézbesítse az is biztos). Néhány napig még próbaképpen fel-feltárcsáz egy telefonszámot, de idővel konstatálnia kell, hogy nincs kire rátukmálnia az épp’ aktuális rendkívül jövedelmező pénzügyi befektetést. Ebbe idővel belehülyül, két telefonkagyló segítségével remek érzékkel rázza le saját magát.

A sor még persze folytatható… Szerintetek kinek lenne a legnagyobb trauma ha egy csapásra mindenki eltűnne rajta kívül a Föld színéről?

Izgalmas szemelvény következik egy rendszeradmin mindennapjaiból, öveket bekapcsolni!

Ma reggel egy csodálatos lebaszást sikerült átvennem a munkahelyemen egy olyan melóval kapcsolatban, amit még múlt héten csináltam meg valamelyik délután. Órák óta nyomozom, hogy miért nem akart működni az általam végrehajtott módosítások után a szóbanforgó SAP, de jelenleg úgy fest, hogy valamiféle technikai paradoxon, tértorzulás, esetleg a jó öreg zavar az Erőben vezethetett oda, hogy ma reggel azzal fogadjanak a kollegáim, hogy „ezt elbasztad, de nagyon”.

A logika, és a tények azt bizonyítják, hogy annak úgy működnie kellene, ahogy én csináltam, mégis meghalt a rendszer. Vázolom a szituációt:

múlt héten szerda délután módosítanom kellett két file-t az egyik szerver egyik könyvtárában. Nevezzük őket egyik.txt-nek és masik.txt-nek csak az egyszerűség kedvéért. Mivel csak este nyolckor kellett érvénybe lépniük a bennük tárolt paramétereknek, ezért csináltam mindkettőről másolatot, és azokban módosítottam a sorokat azzal a szándékkal, hogy majd ha eljön az ideje (még volt hátra fél órám), akkor szépen felülírom az eredetiket, és mindenki happy lesz. Ennek értelmében létrehoztam az egyik.txt_new és a masik.txt_new nevű file-okat, amikben megejtettem a módosításokat, ahogy azt illik. Eljött a nyolc óra, felülírtam az eredetiket (eddig érthető? :)), volt nagy öröm, boldogság, pezsgőbontás, büszke telefonhívás a főnöknek, melyben közöltem vele, hogy a művelet teljes sikerrel zárult.

Egészen ma reggelig ebben a boldog tudatban éltem a kis életemet, végeztem a dolgomat, keltem fel reggelente, mit sem sejtve hogy időzített bombaként ketyegve már vár rám a tragédia…

Tegnap délután ugyanis a – már említett – főnököm két másik kollegájával karöltve 3-4 órán át dolgozott az – állítólag – általam okozott hiba elhárításán… Ennek volt eredménye a ma reggeli lebaszás is, ugyanis a rendszer behalt az általam elvégzett módosítások után, ugyanis nem stimmeltek a file-ok, hülyeségek voltak beleírva némelyikbe, sőt ha még kicsit tovább kutakodtak volna a rendszeren szerintem kiderült volna az is, hogy én tehetek a Mexikói-öböl olajkatasztrófájáról, meg a chilei bányászok föld alatt rekedéséről is.

Most persze felmerülhet a kérdés, hogy miért sírom el ezt a sérelmemet a blogomon, miért nem tartom meg magamnak a „kedves” szavakat, amiket reggel kaptam, ha már ilyen balfasz voltam. Azért nem teszem ezt, mert – most jön a csavar! – összehasonlítottam az általam a szerveren hagyott egyik.txt_new, és masik.txt_new nevű file-okat azokkal, amiket tegnap javítottak a kollegáim, és megegyeznek egymással. Nem követtem el hibát! Nyoma sincs az általuk említett összekevert soroknak, és hasonlóknak, minden stimmel, és a helyén van!

Innentől kezdve úgy gondolom, hogy csak két verzió létezik: az egyik az, hogy egy drága német kollega turkálhatott bele a munkámba, csak khm… elfelejtette megemlíteni, és most én kapom a lebaszást az ő khm… feledékenysége miatt. A másik pedig az, hogy kurvára kezdek meghülyülni, és csak a saját baromságomat hajtom, amikor azt mondom, hogy márpedig én nem csesztem el semmit. A következő lépés a muszájdzseki lesz, már látom előre 🙂

Az augusztus 5-én az Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában, 700 méteres mélységben rekedt 33 bányász mentése akár 100 napig is eltarthat, mivel kiszabadításukhoz egy 66 centiméter átmérőjű alagutat kell fúrni. A mentési munkálatokat rendkívüli módon nehezíti, hogy a föld állaga nem stabil.

(forrás)

Az jutott ma eszembe, hogy vajon mennyire aljas poén lenne már, ha mondjuk vennénk mindegyik szerencsétlenül járt bányásznak egy-egy példányt a Minecraft-ból, ha már úgyis benne vannak a rutinban 🙂

Csak hogy azok is értsék, akik nem töltenek el ezzel a játékkal napi 5-6-7 órát, íme egy videó a játékból:

Ők egész otthon éreznék magukat szerintem 🙂

Remélem nem haragszol, hogy ezt nem engedtem át a moderáción. Ja, és az IP/nickban-t nyugodtan vedd személyeskedésnek. Győri paraszt.

Emlékszem, lehettem vagy 5 éves, amikor egy magyarországi látogatásuk során megörököltem nagybátyám fiának az ömlesztett LEGO-készletét. Abban az időben (1988 környéke) ez hatalmas kincsnek számított: nem elég hogy marha drága volt (ahogy most is az), de hozzájutni sem volt egyszerű. Matthias-sal azóta próbálom eredménytelenül felvenni kapcsolatot (így hívták az épp serdülőkorba lépett rokont, akié volt a gyűjtemény), de az élmények, amiket az ő kinőtt építőkockáinak köszönhetek azóta is velem vannak: a változtatható állásszögű szárnyakkal rendelkező hatalmas repülő (tényleg nagy volt, alig fért ki az ajtón), és a többi csoda, amit alkottam a mai napig eszembe jut néhanapján.

Miért is kezdtem ezzel a nosztalgiázással a megboldogult óvodás koromról a postot?  Azért, mert újra hasonló élményben volt részem, mint apró koromban ott a nappali szőnyegén térdelve, csak most már a modern technika segített hozzá, nem egy marék ötletesen megformált műanyag, miután múlt héten megvettem a Minecraft teljes, legális, original verzióját bő 9 euróért. Nem bántam meg, hogy pénzt adtam ki érte (sőt, annyi pénzt, amibe a teljes Orange Box került, amiben azért ott figyel az összes második generációs Half Life, a Portal, ja meg „mellékesen” a Team Fortress 2), egy ilyen emberből, mint amilyen Notch, a játék egyszemélyes fejlesztőbrigádja szívesen csinálok gazdag embert (nemrég panaszkodott, hogy vitája van a PayPal-lel, és nem fér hozzá 600000 euróhoz… azért az már pénz nna). Pont szerda reggel történt meg a vétel, így majdnem sikerült már aznap elkésnem a munkából, mivel alig tudtam abbahagyni a „tesztkör” címszóval elkezdett játszogatást 🙂

Kezdjük az alapoktól: a játékot ez a – már említett – svéd arc fejleszti, idestova kemény másfél éve, ami soknak tűnhet a külcsín alapján, de ha figyelembe vesszük, hogy a játékot Javascript-ben írta, ráadásul egyedül már nem is olyan durva ez az időtartam. A motor legenerál egy akkora területet, mint a Föld felszíne nyolcszor, létrehozva ezzel hatalmas hegyeket, tengereket, tavakat, patakokat, koromsötét bányákat, barlangokat, fákat, aztán innentől kezdve a kedves játékos arra indulhat rajta, azt építhet amit csak akar. Pontosítok: nem generál le akkora területet, mindig csak annyit, ami a látóhatárig terjed, és amit már megláttunk, annak eltárolja a helyzetét a mentésben – mondanom sem kell, hogy ez azzal jár, hogy minél jobban bejárjuk a világot, annál nagyobb save mappával kell számolnunk, benne több ezer file-lal, és több száz könyvtárral, de sebaj. Maximum defrag-oljuk a vinyót minden nap 🙂

Persze ez a tény, hogy ekkora területet képes lekezelni max parasztvakításnak jó, de azért mégiscsak durva, hogy az ebben a videóban látható tájak akkor generálódtak le, amikor a „kamera” meglátta őket, előtte még csak nem is léteztek:

Szóval van ez a durván hatalmas kockavilág, de mit kezdjünk vele? Egy szó a válasz: legózzunk! A rendelkezésre álló építőelemekből azt hozhatunk létre, amit csak szeretnénk: ha középkori várat szeretnénk építeni földalatti kazamatákkal, akkor csak rajtunk áll, hogy milyen lesz, de ha hatalmas haciendára vágyunk az udvaron legelésző tehenekkel, akkor az se lehetetlen! Elképesztő, de igaz: csak a fantáziánk szab határt annak, hogy mivé alakítjuk a minket körülvevő környezetet! A neten egészen elképesztő munkákat lehet fellelni, amelyek arról tanúskodnak, hogy egyes embereknek túl sok a szabad idejük. Íme egy példa ennek alátámasztására:

(komment a fórumon, ahol erre a videóra rábukkantam: „someone get this man a girlfriend” :D)

Na persze a játék elején még elég messze vagyunk attól, hogy ilyesmit építsünk (márcsak azért is, mert ezt tutira valamiféle térképszerkesztőben csinálta a srác, így nem kellett a köveket egyesével leraknia), leb*sz a gép a semmi közepén, körülöttünk csak a mezők és a hegyek, és nincs fedél a fejünk felett… A dolgot csak tetézi az az „apróság”, hogy az éj leszálltával a környéket elözönlik a zombik, a nyilakkal lövöldöző csontvázak, és a nagy fekete vörösen világító szemű pókok 🙂

Az első pár napunk (mármint játékbeli napunk, nem kell megijedni) annak a jegyében fog eltelni, hogy éjszakára megpróbálunk valamiféle szállást ásni magunknak, majd a vaksötétben kuksolva megvárni, hogy felkeljen a Nap, amelynek sugarai majd meggyújtják a zombikat – de a pókokat, meg az ún. creeper-eket (öngyilkos robbanós rohadékok) nem 🙂 Még szerencse, hogy ha meghalunk „csak” annyi történik, hogy a játék visszarak a kezdőpontra (amelynek helye sajnos nem változtatható), a tárgyainkat megtalálhatjuk szétszóródva ott, ahol utolért minket a végzet. Miután meguntuk az áldozat szerepét talán kezdjünk el tenni ellene! Nem ártana ugye valamiféle fegyver, mondjuk egy kard, meg esetleg éjszakára valami világítóeszköz, mivel anélkül mocskosul sötét (és ijesztő) tud lenni minden. Itt jön be a képbe a craft-olás, ami ismerős lehet némelyik kalandjátékból, RPG-ből (meg a Team Fortress 2-ből természetesen), azaz hogy alapanyagok felhasználásával létre kell hoznunk magunknak az eszközeinket, esetleg a természetben amúgy elő nem forduló építőanyagainkat. Ezen a linken található egy remek lista arról, hogy miből minek a felhasználásával mit lehet gyártani. Az elején a legfontosabb beszerzendő anyagunk a szén lesz, mivel anélkül nem fogunk tudni fáklyákat gyártani, ami – mint már említettem – elég kellemetlen tud lenni.
Aztán amikor már megfelelően felfejlődtünk, és ügyesen beosztva az időnket (nappal alapanyag-beszerző körút, éjjel alagútfúrás), akkor akár két délután alatt is építhetünk egy ilyet, mint amilyet én:

A vízzel való játék külön öröm: bár néha csinál érdekes dolgokat (nem akar lefolyni ahol azért illene a gravitációnak engedelmeskedve, stb.), mégis egész jól el lehet vele szórakozni.

A játék tehát ennyi nagy vonalakban: építünk, építünk, és építünk. A legjobb kifejezés talán a virtuális autizmus rá: elvagyunk a saját kis világunkban, ahol csinosítgatjuk a saját kis birodalmunkat, és a kutya nem szól bele a dolgunkba. Kicsit el is kapja az embert néha a magány játék közben: közel s távol sehol egy teremtett lélek, csak mi, a tehenek, malacok, birkák, és persze a nagy fekete pókok éjszakánként. Miközben épül-szépül a birodalmunk akár filozófiai magasságokba is felemelkedhetünk a játék által: (majdnem) minden építőkocka adott a játéktéren, csak a mi munkánknak hála vesznek fel torony, házikó, híd, vagy akár egy kurva nagy Pikachu képét (lásd itt :)). Valahogy így működik a való élet is: minden atomokból áll, csak éppen valamilyen erő hatására felveszik az asztal, a bögre, a mobiltelefon, a számítógép, vagy akár egy ember alakját, és úgy rezegnek tovább.

Visszatérve a játékhoz: mindenért meg kell benne küzdeni (jó példa erre az elején tapasztalható szívás fegyver, és fény híján), az összes alapanyagot neked kell begyűjteni az építményedhez, és ezzel bizony elérte ez a zseniális szakállas svéd úriember, hogy az ember igazi elégedettséget érezzen, amikor végigsétál a birodalmán. Persze az igazán meghökkentő, grandiózus alkotásokat ebben a Survival-módban szinte képtelenség összehozni (csak egy példa: mivel van rád ható gravitáció, ezért a magaslati építkezés bizony tényleg elég veszélyes tud lenni, nekem konkrétan tériszonyom volt, amikor néhány fáklyát ki szerettem volna tűzni a legmagasabb tornyom legtetejére :)), de ezek pont azért annyira értékesek, mert több energiát kellett belefeccölni az építésükbe, mintha kifogyhatatlan építőanyagunk lett volna.

Szerintem az eddig leírtak alapján is egy nem mindennapi játéknak tűnhet ez a program, pedig sok mindenről még nem beszéltem, egész egyszerűen, mert még nem tudtam kipróbálni őket: lehet benne csillepályákat építeni, sőt lehet szórakozni különféle logikai kapukkal is, amelyek segítségével például ajtók működését vezérelhetjük. Ráadásul a program folyamatosan fejlődik, kerülnek bele az újítások, így még jó darabig lesz miért szeretni őt. Megérte a háromezer forintot, abszolút nem bántam meg.

UPDATE: majd el is felejtettem: ezen a linken elérhetitek a játék egy kicsit butított változatát (nincsenek tárgyak, ellenfelek, ilyesmik), de garantálom, hogy tetszeni fog, mivel egy középkori várat járhattok be!

Ezen karmoltam magam:

Ajánlom figyelmetekbe a szám szövegét (amiben olyan sorok szerepelnek, mint a refrén: „érjenek földet a testek”, ami nem véletlenül passzol a képsorokhoz, vagy a többször elismételt „nincs semmi baj velem” (gondolom idegileg)), illetve az eredeti klipjét – már persze ha valakinek ez nem elég sokkoló ezen a szép őszi napon 🙂

Sándor atya nem akarja ilyen irányba terelni a vasárnapi ájtatoskodásait? Nézném, az tuti 😀

Tudom, hogy ez a közvélekedés, de a  hétfővel kapcsolatban nem az a legszemetebb húzás a Sorstól, hogy azzal kezdődik a két napnyi pihi utáni újabb öt napnyi meló. Ez csak egy aprócska kellemetlenség ahhoz képest, amiért igazán gyűlöli mindenki. Az okot konkrétan persze nem mindenki tudja, így egyszerűbb ráfogni, hogy azért, mert vége a hétvégének, pedig a valóság sokkal drámaibb: a hétfő azért mocskos szemét rohadt napja az ember életének, mivel megvan az a képessége, hogy órák alatt újra elérje azt az állapotot, hogy az ember úgy érezze: csak tegnap hagyta abba a munkát. A szörnyű az, hogy ez a csapás hetente megismétlődik! Persze, nyaralás után néha több nap is kell ahhoz, hogy újra elfogja az embert a mókuskerék-feeling, de egy snassz kétnapos pihenő után a hétfőnek semmiség újra fáradttá, és csüggedtté tenni akárkit. Már aki hagyja persze, de nehéz nem hagyni: az ember észre se veszi, de máris csak a munka, a pénz, és az elfogyasztandó kaja kombója köti le minden figyelmét, eszébe se jut, hogy egy átlagos szerdán (sőt akár kedden!) valami olyasmit csináljon, amit máskor soha: lemenjen egy kocsmába délután sörözgetni a cimboráival, kiüljön egy parkba olvasni, vagy esetleg elmenjen futni az edzőterembe. Minél tovább csinálja az ember ugyanabban a ritmusban a napjait, annál előbb fog eljönni az FF (Fásult Felnőtt)-szindróma, amiből már szinte lehetetlen kikecmeregni. Mindez – ha az eddigiek még nem lettek volna borzasztóak – úgy következik be, hogy az ember észre sem veszi, és máris olyanná válik, mint Saint Exupéry Kis hercegjében azok a delikvensek, akik egy házat meglátva nem azt mondják, hogy „nahát, de szép!”, helyette azt kérdezik: „mennyibe kerülhetett?”.

Ez az, amit el akarok kerülni mindenáron. Jó volt ez a másfél nap belekóstolni az FF-be, de köszönöm, elég volt. Nem fogok beleszürkülni az életbe, de nem én!

Most pedig megyek, és beszélgetek az emberekkel az utcán.

Ha stílus nélkül vagy más, mint a többiek, akkor flepnisnek tartanak. Ha stílussal, akkor zseninek.

Hajnalodik a Minecraft-ben. Hát nem gönyörű? 🙂

Ennek a postnak az égadta világon semmilyen mondanivalója nem lesz. Nem fogok morális, erkölcsi, esetleg az emberi létet gyökereiben meghatározó kérdésekről írni. Nem lesz játékteszt sem, se vicces akármi. Nem. Semmi ilyesmi nem lesz benne, ellenben mégis csak szükséges volt a megszületése – bár ezt két perccel ezelőtt még én sem tudtam.

Lerántom a leplet a titokról: azért írtam meg, hogy a kavedaralo.com-on ne művelje ezt a csúfságot az oldallal, ha már a kedves adminok voltak olyan jó arcok, és kirakták drága blogomat a többi mellé:

Ezúton szeretnék elnézést kérni ezért a vizuális atomvillanásért, a jövőben tartózkodni fogok az 50-60 karakterből álló szavaktól ígérem! 🙂

UPDATE: a szemfülesebbek még egy információval gazdagabbak lehetnek a screenshot alapján 😉