Néhány perce mesélte a lakótársam, hogy létezik egy olyan oldal, hogy PPO, ahol telefonegyenleget lehet feltölteni, autópálya-matricát lehet venni, ilyesmik. Azt is mondta, hogy épp dagad egy lightos kis botrány körülöttük, mivel hiányosan, vagy sehogy kommunikálták ügyfeleikkel, hogy hirtelenjében fizetősek lettek, és január 1.-től 2490 Ft-ba kerül a szolgáltatás egy évre, ezt pedig – rendelkezvén ügyfeleik bankszámláinak ehhez szükséges adataival (CVC, CVV-kód és társai) – szépen le is cuppantották mint jogos jussot. Az egész sztori totál új volt számomra (mivel sajna mostanában a cégnél már nincs időm Index-et nézegetni, itthon meg nézze a TV-t, akinek két anyja van), pedig a felháborodás már napok óta nő az átvert lehúzott elégedetlen felhasználóik körében, ahogy azt ez a tegnapi Index-cikk , ez, ez, és ez a Tékozló Homár-cikk, vagy ez a fórum is ékesen tanúsítja. Tőle (mármint a szóban forgó lakótársamtól) tudom azt is, hogy az egyik ismerőse szintén abba a körbe tartozik, akik személyesen is részesei lehetett az önkényes tagdíjbefizetésnek (valami adminisztrációs malőr következtében ő állítólag kétszer is, úgyhogy zároltatta a számláját az OTP-nél, nehogy még egyszer eljátsszák vele ezt a kis eszelős szívatást), és ő is hasonló örömmel fogadta a dolgok ilyetén alakulását.

Ők persze takaróznak az ÁSZF-jükkel (amelynek értelmében helyesen jártak el, hogy csak a belső PPO-s levelezőrendszeren keresztül írták meg még novemberben a januári változásokat), amelyről csak ennyit írt az egyik fórumozó:

– Te Józsi! Kimaradt, hogy a seggünk akkor is védve legyen, ha fú a szél, nem csak akkor ha süt a nap.

– Oké! Pillanat… Átírtam, töltöm fel a friss ászf-et…KÉSZ!

– Köszi Józsikám!

Sokan leteszik a nagyesküt, hogy semmiféle értesítést nem kaptak erről, sőt bizonyos screenshotok tanúbizonysága szerint tavaly még úgy volt, hogy nem hosszabbodik magától a tagság 2010-ben, tehát nincs szükség külön lemondónyilatkozatra, de ez is hirtelen megváltozott. Namármost: az addig oké, hogy küldtek a belső levelezésben mail-t erről, de ez bőven nem rendelkezik elegendő hatásfokkal! Ha mellette ment volna felhívás a regisztrált mail-címre, esetleg egy körsms, akkor azt mondanám, hogy ők megtettek mindent azért, hogy a váltást csak azok vállalják be, akik valóban szeretnék. Ez a módszer azonban kimeríti a pofátlan lehúzás esetét. Érdemes azonban – a már említett fórumon – megfigyelni a károsultak reakcióját: a java a bankját szidja, meg PPO-kémeket keres mindenhol ahelyett, hogy felismerné az igazi bűnöst, aki nem más mint… talán az ügylet mindkét résztvevője: a lehúzó, és a lehúzott is. Megint Adrián nevű exkollegám jutott eszembe, aki nem hitte el, hogy a neten kattintgatás kihatással lehet a való életre is (és őszintén megdöbbent, amikor a futár kihozta három nap múlva a rendelt műp*nát). Igenis kell, hogy legyen az emberben egy kis egészséges paranoia, főleg ha már kiadta a számlaadatait harmadik félnek! Persze könnyen pofázok, mert ugye piac után minden kofa kurva okos, meg különben is ki az a hülye, aki regisztráció közben elolvassa azt a hosszú érthetetlen nyelvezettel megfogalmazott ÁSZF-et, de még ha ezt ki is hagytuk azért a cég által küldött mail-ek kétértelműsége (lásd harmadik belinkelt Homáros cikk) figyelmeztethetett volna a veszélyre (csak mintegy mellékesen: ha ilyen leveleket tudott a cég e-mailként küldeni, akkor a sokkal fontosabb éves díj bevezetéséről szólót miért nem volt képes? Nagyon érdekes…). Igazából épp elég szomorú, hogy ilyenekre kell(ene) odafigyelni, nehogy az ember zsebében kutassanak…

Vegyük a másik oldalt: a szolgáltatás üzemeltetői egy sokkal nagyobb  bűnbe estek, amelyet a Biblia is tárgyal, ez pedig a fösvénység bűne, amit kombináltak a jobb hozam érdekében némi rosszhiszemű, inkorrekt üzleti magatartással. Nem tájékoztatták az ügyfeleiket megfelelő módon arról, hogy „hé srácok, kurvára elegünk van abból, hogy szart se keresünk rajtatok, úgyhogy mostantól tejelni fogtok, mint a katonatiszt”, és ennek következtében rengeteg embernek az esélyt se adták meg arra, hogy még időben törölje magát a regisztráltak közül.

Ragozni lehetne még ezt, de kár. Amitől kinyílt a bicska a zsebemben az Simén Tamás cégigazgató következő okfejtése volt:

az igazgató azt tanácsolja és javasolja a panaszos ügyfelek részére, hogy első felindulásukban ne töröljék tagságukat, hiszen egy évre kifizették most a díjat, így használhatják a PPO portált a teljes 2010 évben.

Ilyen előzmények után (körülbelül olyan ez, mint a „megerőszakoltunk, de itt a pénz, ami jár érte” esete) kinek lenne kedve egy ilyen cégnél maradni? Engem például rohadtul nem érdekelne az a 2490 forint (költsék gyógyszerre), törölném magam az első adandó alkalommal az oldalról. „Az Év legígéretesebb internetes kereskedője -2006”? Ebben az évben milyen díjat érdemelnek ki vajon?

Kezem ügyébe akadt egy újabb gyöngyszem, amely szintén a indie-játék kategóriáját erősíti. 2009-es a szentem, és az Osmos-hoz hasonlóan ő is ambient stílusú, amely főleg zenéit nézve válik nyilvánvalóvá. Igazi gyógyjáték, lelazít, pihentet, gyönyörködtet, bár ugyanilyen könnyedséggel képes felcseszni az embert a kisebb-nagyobb eszelős szivatásokkal, amelyeket a drága pályadesignerek rejtettek el a sztorimódban.

Az alapötlet elég egyedi, legalábbis én még nem találkoztam vele sehol: alapból van egy bolygónk, amelyen egy szép fácska termi muslicáinkat (amiket a játék seedling-eknek nevez), amelyek – megszületvén az ágak végén mint valami rügyek – pályára állva keringenek, amíg nem utasítjuk őket. A játék alapvetően egy stratégiai cucc, van benne minden ami a műfaj sajátja: erőforrás-menedzselés, hatalmas seregek összevonása, hátramaradt bázisok védelmének biztosítása, védművek építése, csak éppen még sose láttuk ilyen köntösben visszaköszönni ezt a stílust. Ezekkel a muslicákkal az a feladatunk, hogy bolygóról bolygóra foglaljuk el a teljes pályát, amelyet – az első néhány, és egy-két  speciális pályát leszámítva – természetesen az ellenséges szürke faj rovarpopulációjának szétdisztrojolásával érhetünk el. Szép rendben keringő hadunk két kattintásunk hatására megbolydult méhrajként özönli el a szomszédos bolygókat, ami bár szép látvány, de a későbbi pályákon már érdemes néhány felderítőt előreküldeni, nehogy csúnya véget érjen offenzívánk.

Persze – ahogy már említettem – lényeinket se a gólya hozza (bár az érdekes mellékízt kölcsönözne az anyagnak), hanem a már említett fákon nőnek. Minél több bolygót foglalunk el, annál több fát ültethetünk, így egyre több helyről jön az erősítés, hogy dicsőséges hódítóhadjáratunkban feláldozhassa magát a Vezérért (gyk.: értünk). Persze a fák telepítése sincs ingyen, minden egyes darab tíz katonánk életébe kerül, ami igazán nem ár érte, mivel utána végtelen számú egyedet termel számunkra.

A későbbi pályákon találhatunk olyan bolygókat is, amelyeken nincsenek ellenséges muslicák, „csak” légvédelmi ágyúként üzemelő tüskésfák, amelyek kiiktatása is remek ötlet a programozóktól: hiába van belőlük akár öt is, elég egyet kiirtani, mivel a gyökerein keresztül szorgos rovaraink bemásznak a többi fa gyökeréhez, és – újfent életüket feláldozva – a saját oldalunkra fordítják őket.

Sok más ötlettel is találkozhatunk játék közben, látszik az igyekezet a készítők részéről, hogy ne váljon monotonná az elfoglalósdi. Például jó ötlet az is, hogy nem csak egyfajta egységünk van, hanem a bolygó típusától (ahol teremtek) függően lehetnek gyorsak, erősek, vagy sok életerővel rendelkezőek. Ez a kinézetükön is látszik, sőt azt is megadhatjuk, hogy a bázisukként szolgáló égitestről mondjuk csak az erőseket akarjuk harcba küldeni (mivel a már említett légvédelmi fák ellen pl. ők a leghatékonyabbak).

A játék egészen egyedi grafikai stílust használ, ami szerintem a mellékelt képekből is egész jól átjön. Minimalista, mégis aprólékosan kidolgozott az egész, ráadásul akármilyen durván bezoomolhatunk akkor se lesz pixeles a kép. Apróságokkal is foglalkoztak hál’istennek: új fa telepítésénél pl. rovarjaink egy része (az a tíz darab, amibe kerül) először beágyazódik a felszínbe, majd a gyökere tör utat magának a mag felé, végül az egyik lény maggá alakul, amiből szép lassan elkezd kinőni a növény. Hihetetlen látvány, komolyan mondom! A zene még rátesz a hangulatra egy jó nagy lapáttal: elszállt szintetizátordallamokkal bódító chilles darab mindegyik, tökéletes aláfestései a játék képi világának.

A játékot nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki már megcsömörlött az egy kaptafára készült huszadik folytatásokkal operáló tucat-FPS-ektől (nem említek példát, pedig lenne épp elég), nem fél egy kis gondolkodástól, és szereti az újszerű élményeket. Higgyétek el, velem már nagyon régen fordult elő, hogy alig bírtam kilépni egy játékból, de ez még engem is totálisan bekebelezett, megrágott, és félig megemésztett. ‘Muszáj kipróbálni’-kategória.

Linkek:  hivatalos oldal, demo, Youtube-trailer, Steam-oldal.

Azért, hogy jól induljon a hét… :

Porcupine Tree – Open car (katt!)

Létezik ugye ez a gagyi játék, amit Toribash-nak hívnak. Rakok ide egy screenshot-ot, hogy ti is láthassátok milyen röhejes:

Ez a rettenet nem elég, hogy csúnya, de még véres is (ifjúság megrontása már megint), sőt a gépemen egyenesen szaggatott, ami ugyan már megszokott dolog, de mégiscsak mellbevágott egy ilyen kaliberű játék esetén (csak érzékeltetés-képpen: ugyanezen a masinán végigtoltam anno a STALKER-t, meg a Doom3-at, sőt még a FEAR-t is). A viccet félretéve: a fenti játékot is nyugodt szívvel ajánlom, mert rá lehet kattanni (végtelen számú támadómozdulat, multiplayer lehetőség, ráadásul ingyenes), de most egy olyan játékot szeretnék bemutatni nektek, amely magyar fejlesztés, Sumotori Dreams névre hallgat, remek fizikát használ, lehet rajta sokat röhögni, és kemény 184 kilobyte-os mérettel rendelkezik (kattideszépen). Mennyivel gyorsabban le lehet tölteni, mint a másik 9.5 megás röhejesen óriási installját, ugye? Már csak ezért is érdemes ezt választani helyette 🙂

Nem is tömjénezem tovább ezt a csodát, tessék inkább végigröhögni az alábbi videót, ahogy én is tettem:

Ami mondjuk mellbevágott, hogy a full verziója (ami már 202 kilót emészt fel) fizetős, ráadásul 4 dollár 50 centet kóstál (kb. 890 forint most), de a screenshotokból ítélve az még nagyobb fun lehet, mint a demo 🙂

Játsszatok vele sokat a hétvégén! 🙂

UPDATE:

most hogy jobban megnézem ezek durván be vannak ketaminozva 😀

UPDATE2:

azért ez az arc is majdnem annyira tehetséges a mozgáskoordináció művészetében, mint két kockafejű szumósunk:

Másfél napja vívódok, mert nem akarok mikrobloggolás bűnébe esni, de nem tudom megállni, hogy ne mutassam meg:

A street art, és a stop-motion filmtechnika édestestvére, ilyet még nem láttam! Banksy méltó ellenfele ez a csoda, szájtátva bámultam végig! Olyasmi feelinget ébresztett bennem, mintha a Pink Floyd Wall című filmjének morfoló animációit (mint például ez) látnám újraértelmezve, kibővítve, a belefeccölt hatalmas energia (fizikai, és kreatív) is tiszteletreméltó, és lenyűgöző. Letölthető innen nagy felbontásban is.

… az albérletemben, és el kéne vinnem kielemeztetni. Komolyan mondom hihetetlen, hogy Fehérvár központi részén (mégcsak nem is egy tanyán valami dögkút mellett) egy tízemeletes panelben olyan vizet szolgáltat a Fejérvíz, hogy tartós fogyasztása gyomorrontást okoz! Egy hete nem iszok belőle (helyette veszem az ásványvizet), és megszűntek a panaszaim. Utánanéztem kicsit a dolognak, ezt írja a vizük minőségéről ez a drága cég:

Milyen a jó minőségű ivóvíz?

Az ivóvíznek jogszabályban meghatározott szigorú paraméterei vannak. Ez azt jelenti, hogy 31 meghatározó, és 25 indikátor (jelző) vízminőségi jellemző felső határértéke rögzített. A szolgáltatott ivóvizet folyamatosan vizsgáljuk akkreditált laboratóriumunkban. Vizsgálatainkat az ÁNTSZ ellenőrzi, de ezekkel párhuzamosan saját maga is végez kontroll-vizsgálatokat.

Ez tök jó. Akkor valaki mondja már meg, hogy az itt található táblázatban leírt összetevők melyike fosat?

Aki már – valamilyen perverziótól, és exhibicionizmustól vezérelve – blogolásra adta a fejét, az általában szereti, ha olvassák is, amit írt. Nem tudom, hogy mások hogy vannak vele, de én naponta 25-ször nézem meg a statokat, hány látogató volt, honnan, miért, melyik böngészővel nézték, milyen színű volt az alsóneműjük (bizony, ezt is látom a grafikonok között), satöbbi. Emlékszem, amikor indítottam (újra) az oldalt pár napig azon molyoltam, hogy miért nem indexelte még ez a nyüves Google az én kis háztájimat, és megragadtam minden lehetséges módot arra, hogy ez végre megtörténjen. Azóta is dolgozik a háttérben egy SEO-plugin, minden netes alteregóm/nickem mellett ott figyel a blog címe, sőt addig vetemedtem, hogy összefotosoppoltam egy borzasztó spraylogo-t Counter-Strike-hoz, ami szintén a reklámozást volt hivatott szolgálni (aztán megígérték az adminok, hogy bannolnak, ha nem hagyom abba a használatát :)). Persze, sokkal lazább arcnak tűnnék, ha egész egyszerűen nem érdekelne, hogy hány ember olvas, de mégis képes voltam hiúsági kérdést csinálni a dologból már jó ideje. Pont a napokban gondolkodtam el azon, hogy a látogatottságot mérő plugint szépen törlöm a francba, és igyekszek nem tudomást venni arról, hogy mennyien kíváncsiak a nyakatekert körmondataimra, meg a hülye életszemléletemre, de még nem vitt rá a lélek. Erős a gyanúm, hogy nem is fog…

Ilyen lesz a végeredmény: aláírás, amit a leveleink aljára (is) biggyeszthetünk

Ez azért is tűnik valószínűnek, mert újabb és újabb reklám-felületeken töröm folyamatosan a fejem. Az óriásplakát túl drága, a spamelés túl bunkó dolog. Van viszont egy remek funkció, amelyet a Feedburner kínál, melynek segítségével leveleink végére (pontosabban: akárhova, ami kezel HTML-t) odabiggyeszthetjük aláírás gyanánt blogunk/weboldalunk feed-címét, és elegánsan megformázva az utolsó öt postunkat. Jó cucc, Outlook/Thunderbird alatt remekül funckionál (állítólag, én nem használok ilyeneket), viszont GMail alatt már kicsit korlátozottabb lehetőségek állnak rendelkezésünkre, ha ilyesmivel szeretnénk feldobni a leveleinket, mivel egy árva textboxba beírt pár soron kívül semmit sem támogat alapból, így a HTML-t se. Ez nem vala így jó – gondoltam, és neki is álltam felkutatni a megoldást, amely – bár kicsit snassz , de legalább – működik. Léteznek ugyan erre szakosodott GreaseMonkey-t használó Firefox plugin-ek (pl. ez itt), de nekem az nem lenne megfelelő, mert már régóta Operát használok. Az alábbiakban pontokra szedve bemutatom az eljárást:

1. először is regisztráljunk a FeedBurner oldalán (ha van Google-fiókunk, akkor nem szükséges), és adjuk meg blogunk feed-címét. Az enyém pl http://raktalicska.hu/feed/volt alapból, a FeedBurner segedelmével ez azóta már a http://feeds.feedburner.com/raktalicskafeed címen is elérhető. Azért is érdemes használni ezt a szolgáltatást, mert segítségével statisztikákat kaphatunk, arról, hogy hányan vannak feliratkozva, milyen olvasóval nézik, stb.

2. ezután katt a ‘Publicize’ fülre, azon belül is a ‘Headline Animator’-ra bal oldalon. Kapunk egy szép ívet, amiben be lehet állítani a színeket, betűtípusokat, elrendezést, stb.:

Itt ízlés szerint állítsunk be mindent, majd jöhet a lényeg:

3. Az ‘Add to  MySpace, TypePad etc.’ melletti lenyíló menüből keressük ki ezt:

, majd kattintsunk a Next-re.

4. A felbukkanó ablakból másoljuk ki a kódot ( a ‘Include a „Grab this” link’ melletti pipát akár ki is vehetjük) vágólapra

5. most jön a varázslat: látogassunk el erre az oldalra, váltsuk át a szerkesztőt HTML módba ezzel a gombbal itt: , majd illesszük be az előző lépésben vágólapra rakott kódot

6. Katt a ‘Go step 2’-re, majd a következő képernyőn megjelenő ‘Signature’ bookmarkletet húzzuk a böngészőnk könyvjelző-sávjába (további infó a bookmarkletekről, és használatukról itt található).

Ezek után ha levelet írunk, akkor annak végeztével csak kattintsunk az így kreált hivatkozásra, és az beilleszti nekünk a levél végére a FeedBurner-es feed-ünk kis ajánlóját. Használjátok egészséggel!

Be kell valljak valamit: gyakran szoktam illusztrációkat vadászni a postokhoz a Flickr-ről (meg a Deviantart-ról), így egész jól ismerem a felépítését, és design-jét. Alapvetően nem egy szépségdíjas oldal, bár a funkcióját ellátja, és ez a lényeg. Ha azonban szeretnénk némi vizuális örömöt csempészni a néha amúgy elég fárasztó keresgélésbe (például elég nehéz találni egy olyan képet, amin valaki épp egy macskával a fején görkorcsolyázik, de természetesen bármikor előfordulhat, hogy ilyenre lesz szükség), akkor a beépített kereső helyett használhatjuk a Tag Galaxy névre hallgató oldalt is, amellyel tényleg élmény a böngészés. Segítségével igazán galaktikus kalanddá válik a vadászat, mivel a keresett címkék mint bolygók jelennek meg, amelyek körül holdakként keringenek a keresett kifejezéshez kapcsolódó egyéb témák:

A Funny címke bolygója, és holdjai

Bármelyikre kattintva eggyel szűkítjük a keresési kört, majd végezetül elénk tárul a keresett bolygó, felszínén a keresésünkhöz kapcsolódó képekkel:

A Funny + Cute bolygó felszíne

Itt már csak kattintanunk kell a kívánt képre, és egyből nagyban is megcsodálhatjuk, elolvashatjuk a leírását, illetve egy gomb segítségével megtekinthetjük eredeti környezetében is.

Komoly cucc, és tényleg élmény a használata az elegáns meganimált össze-vissza forgatható bolygók miatt. Alig várom, hogy valaki megcsinálja Deviantart-ra, esetleg Google Képkeresőre is 🙂

Az utóbbi pár napban összeakadtam két olyan videóval is a Youtube-on, amelyekről a következő részlet jutott eszembe a zseniális, és örök kedvenc Douglas Adams ‘Galaxis Útikalauz Stopposoknak’ sorozatának ‘Vendéglő a világ végén’ című darabjából:

Trin Tragula, mert így hívták az illetőt, álmodozó volt. Gondolkodó, spekulatív filozófus, vagy ahogy a felesége jellemezte: komplett idióta. (…)
A Telepszichopatikus Turbomixer egyik végébe beledugta a valóságot – úgy, ahogy azt egy kiflicsücsök alapján extrapolálta -, a másik végébe pedig az asszonyt. Így aztán, amikor a készüléket bekapcsolta, hitvese egyszerre láthatta a teremtés egészének végtelenségét s benne önmagát a megfelelő arányban.
Trin Tragula legnagyobb megdöbbenésére a sokk teljesen megsemmisítette nője agyát. Csak az töltötte el némi vigasszal, hogy meggyőző módon bebizonyosodott ezáltal, miszerint egy ekkora Univerzumban az arányérzék megengedhetetlen luxus egy gondolkodó lény számára.
A Turbomixer ajtaja kitárult.
Gargravarr testetlen szelleme lehangoltan figyelte a fejleményeket. A maga sajátos módján egész megkedvelte Zaphod Beeblebroxot. Határozottan olyan férfi benyomását keltette benne, aki számos kvalitással rendelkezik, még ha többnyire negatívakkal is.
Arra számított, hogy akárcsak a többiek mind, úgy fog kizuhanni a láda ajtaján.
Ehelyett Zaphod egyszerűen kilépett belőle.
– Helló! – mondta.
– Beeblebrox… – álmélkodott Gargravarr szelleme.
– Kaphatnék inni valamit? – érdeklődött Zaphod.
– Ma-ma-maga… be-be-bent volt a… Tu-tu-turbomixerben…? – dadogta Gargravarr.
– Láthattad, pajtikám!
– És működött?
– Hogyne!
– És látta a teremtést a maga teljes végtelenségében?
– Persze! Tudja, hogy egész jópofa látvány?
Gargravarr körül fordult egyet a világ. Ha a teste kéznél van, most alighanem fenékre ül, és tátott szájjal úgy marad a megdöbbenéstől.
– És látta saját magát is – kérdezte Gargravarr -, abban az arányban, ahogy az egészhez viszonylik?!
– Hát hogyne, persze.
– Na és… milyen érzés volt?
Zaphod flegmán vállat vont.
– Semmi különös. Csak azt láttam, amit amúgy is tudtam. Azt, hogy igazi belevaló, klassz srác vagyok. Nem megmondtam, pajtás, hogy Zaphod Beeblebroxnak hívnak?

Ha ti is szeretnétek átélni, hogy mekkora kis pörsenések vagyunk a hangya seggén, akkor nézzétek meg az alábbi videót:

Ugyanez pepitában, és jóval modernebb verzióban:

Naszóval… akkor most mi is van az általunk ismert Univerzum határain túl? A Semmi? Az nem semmi, mert az már valami 🙂

(Ja igen, 200. post, tudom-tudom, szóra se érdemes :D)

Régóta tervezem, hogy megírom ezt a listát, mivel az utóbbi pár évben akadt néhány olyan kis költségvetésű, markonyi fejlesztő által szinte hobbiból kiadott játék, amelyek bőven megállják a nagyok mellett a helyüket legyen szó arról, hogy mennyire szórakoztatók, vagy mennyi emlékezetes pillanattal ajándékoznak meg miközben végigtolod őket. (FYI: azért hívják indie-nek ezeket a játékokat, mivel independent, azaz független, kiadóval nem rendelkező fejlesztők írták őket, és az internet segítségével váltak népszerűvé).

Jellemző rájuk a két dimenzió, és a művészi megvalósítás, amely annak tudható be, hogy alkotóikat nem késztette kapkodásra a kiadóvállalat által előírt határidő, meg a többi negatív tényező, amelyeken sok ígéretesnek induló project vérzett el (értsd: csak összecsapták a végét, nem optimalizálták a netkódot, kiegyensúlyozatlan volt a játék, stb. stb.), szorult esetleg hosszas patchelgetésre. Nézzünk ezek közül néhányat, amelyek a független játékfejlesztés létjogosultságát bizonyítják sikerükkel:

Tovább »