Raise your hand if you want to meet her! (link a 2009-es deviantartos feltöltéshez)

A Team Fortress 2 című, meglehetősen népszerű játék begerjedt tizenévesekből álló rajongótábora immáron évek óta keresi-kutatja a jelet, a bizonyítékot, hogy a Pyro valójában nem egy marcona bakancsos harcos, hanem egy törékeny lány, aki a maga meglehetősen egyéni módján akar érvényesülni ebben a férfiak által uralta világban. Egészen eddig a Valve sem adott túl sok támpontot (bár néhányszor elszólták magukat): a karaktert a játékban minden négyzetcentiméteren tűzálló ruha takarja, hangja pedig ugyan mély, de ez betudható a gázmaszk torzító hatásának.

Mivel kicsit lassú vagyok mostanában, sőt a szövegértésem hallás után is hagy némi kívánnivalót (már ha az angol nyelvről van szó, a magyar még csak-csak megy), így kellett pár hét, hogy csak ráklattyintsak a feliratozás funkcióra az alábbi videónál, amit ma néztem meg úgy ötödszörre (javaslom először mindenféle elemezgetés nélkül megtekinteni, tökéletes alkotás):

Na nézzük csak mi borogatta meg a világképemet!

Egy screenshot úgy 0:27 környékéről:

Egy másik, az időpont 0:56:

She? Young girl’s heart?!! Mi a szent szar? Kedves Pyro, ezek szerint te voltaképpen egy Miley Cyrusos-Hanna Montanás mámorban fetrengő visszamaradott kamaszlány vagy, aki előrehaladott elmezavarában azt képzeli, hogy amit tesz az voltaképpen csupa szivárványszínű ottalvós körömlakkozás?! Ha ez igaz, akkor kedves Valve, újfent bizonyítékát adtad annak, hogy zseniálisan tudod kelteni a hypeot, még annak árán is, hogy most egy több éves koncepciót romboltál le bennem. Na sebaj, majd valahogy kiheverem, nektek viszont le a kalappal!

UPDATE: azon gondolkodtam tegnap este a post megírása után, hogy a pyro totyogó, kicsit terpeszben lépegetésének mi lehet az oka… szerintem a Heavy biztos tudná a választ, csak éppen ez nem egy olyan téma, amiről szívesen beszélne 😉

Egy vallomással kell kezdenem: egy hónapja is van már, hogy lecseréltem a régi telefonomat (ma már valószínűtlennek hangzó ömlengésem itt olvasható, annyi szóljon mentségemre, hogy ő volt az első okostelefonom, innen az elfogultság), de már nem számoltam be róla itt – egyrészt gyanítom, hogy a lustaság megint felülkerekedhetett rajtam, másrészt késztetést se éreztem rá, hogy megírjam – lehet hogy kezdek felnőni, vagy mifene. No sebaj, jelentem egész jutányos áron sikerült egy első szériás HTC Desire-re szert tennem, ami kurva jó telefonnak számított két és fél évvel ezelőtt – ma már inkább a futnak még kategóriát erősíti a sok iPhone 4GS, meg Galaxy S3 között. Ennek ellenére én szeretem őt, nem érzem kellemetlennek a kompromisszumokat, amiket meg kellett hoznom, hogy használhassam, meg egyáltalán: egy hozzá nem értő ugyanúgy benézné egy százikszezer forintos telónak, ha kicsapnám a presszóban az asztalra a bömös kulcs mellé miután papírzsepkendővel letörölgettem a tarkóm hurkáiról az izzadtságot.

Íme a jelenlegi főképernyőm: Fancy Widgets + PlayerPro (ADW Launcher-rel, és szarul croppolt homemade ikonokkal megtámogatva)

Pedig ez nem az, és ez a teljesítményén is meglátszik, ámde pont ezért érdemes lecserélni a stock ROM-ot valami ütősebbre: a szoftver ugyanolyan fontos, mint a hardver, és ha a szoftver nem használja ki a hardvert, akkor baszhatod a cuccban ketyegő órajelet. No persze a stock ROM lecserélése egyre komplikáltabb (saját tapasztalataimból kiindulva): míg a Vodafone845-ön elég volt egy laza rootolás, meg egy custom recovery telepítése ahhoz, hogy utána úgy telepítgessünk ahogy nem szégyelljük itt már az S-OFF-olás, a Hboot, és a hasonló csodák világában is el kell merülnünk, hogy ugyanezt elérjük. Még szerencse, hogy léteznek egész fasza tutorial-ok a témában akár még magyar nyelven is.

No, miután átvergődtem az új kifejezések, app-ok és eljárások tengerén választásom egyből a CyanogenMod-ra esett, egyrészt mert hallottam hogy egész jó, másrészt pedig nem nagyon ismertem más ROM-ot ami jó lenne az oldskool-os Desire-omra. Szerencsére még mindig frissítgetik erre a viszonylag régi telefonra is, úgyhogy a hetes verziója elérhető volt a számomra. Tudni kell róla, hogy ez egy rengeteg típusra elérhető ROM, ezért a HTC által kifejlesztett kezelőfelületet, a Sense-t nem tartalmazza, ami – bár várható volt – eléggé zavar. Ééés akkor elérkeztünk a külcsínt, csillogást leginkább előtérbe helyező hülyegyerek panaszaihoz, ugyanis nem gondoltam volna, hogy a Sense ennyire jó, és hogy ennyire fog hiányozni… Vegyük például a tárcsázót, ami így néz ki:

A rondasága elég szembetűnő, és engem csak minimális mértékben vigasztal, hogy állítólag az ICS (ez egy frissebb Android verzió) is ilyen ocsmány. A Sense-es tárcsázó ehhez képest egy vizuális orgazmus, és ugyanez igaz arra is, a bejövő híváskor megjelenő képernyőre is. A hiányzó widgetjeimről ne is beszéljünk (bár erre állítólag van megoldás, még nem próbáltam), szóval volt mit megszokni. DE: mindezek ellenére az előrelépés vitathatatlan (és most következzenek a pozitívumok): a néhol meglehetősen puritánra designolt felületekért cserébe kapunk egy olyan szoftvert, amelyben mindent mi állíthatunk be a saját szájízünk szerint, ami alatt az értendő, hogy a hatalmas mennyiségű tweaknek hála a telefon gyorsabbá, és okosabbá tehető. Ezen beállítások nagy része a Settings-en belül megbúvó „CyanogenMod settings” menüpontban található meg, ezen opciók mindegyike annyi lehetőséget tartogat, hogy azzal elmegy pár óra mire az ember végigrágja magát rajtuk:

Külön kiemelném a „Performance” menüt, amelyben olyan funkciók figyelnek, amikhez régebben flashelni kellett plusz funkciókat a ROM-ba (JIT például), vagy külön app-ot kellett hozzájuk telepíteni (CPU órajel emelés, governorok):

Volt még egy csomó dolog, ami nagyon tetszett, de azok már a 2.3-as Androiddal jöttek, úgyhogy nem tudnám be őket a CyanogenModnak. Alapvetően a stock Android helyenként felfedezhető csúnyasága zavar egyedül, a többi beépített lehetőség (lásd lejjebb, mellékeltem pár screenshotot a teljesség igénye nélkül), és az eyecandy-k (a képernyő kikapcs-bekapcs animációval például nem tudok betelni) viszont tényleg azt az érzést kelti az emberben, hogy egy teljesen új telefont használ. Igazából nem is ez a konkrét ROM fasza, inkább arról van szó, hogy újabb megerősítést nyert számomra a tény, hogy érdemes a gyári szoftvert lecserélni. Vannak Sense-es custom ROM-ok is, úgyhogy lehet hogy végrehajtok egy újabb cserét a napokban – persze erről fogok csinálni előtte egy complete backup-ot a biztonság kedvéért.

Pár screenshot még pluszban:
Tovább »

A nagyközönség által alapvetően depresszívnek tartott témák iránti rajongásom újabb fordulatot vett: nem elég, hogy jelenleg a kedvenc magyar zenekarom a nem túl partizenét játszó Képzelt Város, de most még rátettem egy lapáttal a dologra: ma kipróbáltam, és együltő helyemben végig is toltam a Dear Esther címre hallgató techdemo-t meglehetősen alternatív FPS stílusú kalandjátékot. Karrierjét mint Half-Life 2 mod kezdte, ámde kinőtte ezen státuszát, és mint teljes értékű játékot lehet megvenni a Steam-en (május 18.-ig ráadásul féláron) (vagy itt). A cucc annyira egyedi, hogy hirtelenjében talán csak az Amnesia: Dark Descenthez tudnám hasonlítani. Itt sincs fegyverünk, de minek is: nincs mit lelőni, nincs mit elpusztítani. Még egy nyavalyás „használ” billentyű sincs, a játék a WASD kombón, és az egér bal gombjának zoomra történő használatán kívül nem igényel semmit.

A trailer amiről elmondható, hogy ha ez tetszett a játék is fog

Ezt az első látásra sivár interaktivitást azért nagyban ellensúlyozza néhány khm… nem elhanyagolható tényező, mint például a kedvenc vesszőparipám, a hangulat. A hangulat, ami nélkül a legfaszább fizika, külcsín, zene semmit sem ér. Itt szemlátomást mindent megtettek a készítők, hogy tökéletes legyen a beleélésünk: az első, tengerparti sétáink során szinte érezzük, ahogy az arcunkba csap a sós tengeri pára, miközben a gyenge őszi nap egyre elkeseredettebb küzdelmet folytat az éjszakával, mi pedig csak arra tudunk gondolni, hogy mielőbb menedéket kell találnunk ezen a sivár, lehangoló vidéken. A hangulat kialakításában általában nagy szerep jut a történetnek is, ami itt is adott, ámbár megérteni senki nem fogja, arra mérget veszek. Nézzük mit írt róla a Steam-es okosmókus, az efféle sejtelmeskedő szövegek kiagyalásában sosem voltam jó:

„Egy lakatlan sziget… egy elveszett férfi… egy végzetes baleset emlékei… egy haldokló felfedező által írt könyv.”

Mi a jelentősége az antennának? Mi történt az autóúton? Valóságos a sziget, vagy csak képzelődés? Kicsoda Esther, és miért döntött úgy, hogy ide szólít téged? A válaszok ott vannak az elveszett tengerparton, a szélfútta szirteken, és eltemetve az alagutak sötétjében a sziget alatt… Vagy lehet, hogy talán mégsem…

Na szóval ebből kéne összeollózni az embernek játék közben valamiféle sztorit, a főhős monológjaiból viszont csak egy szerencsétlenül járt birkapásztor, és egy csúnya combcsonttörés sztorija derül ki megspékelve néhány hihetetlenül homályos utalással egy autóbalesetre. No mindegy, szeretjük a balladai homályt, meg különben is van ami lekösse az embert abban a pár órában amíg végigtolja (kegyetlenül felraktam őket 1920X1080-ban, középső egérgomb használata ajánlott):

Itt kezdődik minden

Dűlő

Egy folyó emléke

Baleset lehetett

Nem lakik itt senki

Előbújik

Kapaszkodó

Igyekeztem nem spoilerezni, ezért a képek nagy része a játék elejéről származik (egész könnyű rájönni, hogy melyik az egyetlen kakukktojás). Hasonló okokból nem linkelem be a Steam-es screenshot galériámat, amelyben konkrétan az egész végigjátszás megtalálható.

A grafika – mint látható – elképesztő (csapkodtam is a képlopógombot, mint valami hülye): az évről-évre egyre cikibbnek tartott Source-motor még mindig képes villantani! Nem csak a Team Fortress 2 látványvilágát, de akár ilyen csodákat is képes a monitorra varázsolni – bár tegyük hozzá néha gondban volt a gyertyák fényének tükröződésével, meg egyáltalán a tengerparton lehetett volna valamivel kidolgozottabb a hullámverés. Persze mindez csak szőrszálhasogatás, az összkép gyönyörű, a barlangokban (amikről direkt nincs itt kép) szinte félpercenként hagyta el a számat egy „aztakurva”. Nem is a tűéles textúrák, hanem az elképesztő kidolgozottság, a belefeccölt energia az, ami tiszteletreméltó ebben az alkotásban, és ha bármikor is vitába keveredek valakivel arról, hogy a játékok, mint műfaj lehet-e önkifejezési forma, akkor ezt biztos, hogy fel fogom hozni példaként (már csak a hatalmas antenna művészi kellékként, metaforaként történő alkalmazása miatt is).

A post eleji techdemo-s utalást mindazonáltal tessék komolyan venni: kis túlzással akár ki is lehetne pöckölni a W-t, ugyanis ebben a játékban nem kell megállni tűzharcokat vívni, vagy logikai feladványokat megoldani. Itt ha teszel egy kitérőt valamerre, akkor a jutalmad maximum egy megvizsgálható tárgy lesz, esetleg egy szép látvány az alattad háborgó tengerre. A vicc, hogy ez működik: bejárod a sziget minden zegét-zugát hogy minél többet kaphass ebből a látványvilágból, ebből a hangulatból. Utóbbi annyira eltalált, hogy megint elkapott az Amnesia – Dark Descent-hatás, és úgy libabőrözött a hátam, hogy nem is történt az égadta világon semmi ijesztő. A hangok, a zenék, a zörejek tökéletes használatával érték el a készítők ezt itt is, akár csak a Frictional Games horrorjátékában.

Kár, hogy néhány óra alatt végigvihető, szívesen maradtam volna még egy kicsit a Hebridák eme kihalt, kietlen és mégis csodálatos szigetén. Ennek ellenére minden fillére megérte, régen tudtam már ennyire belemerülni játékba, mint most ebbe.

UPDATE: tegnap el is felejtettem említeni a meglehetősen profi magyarítást, amely innen tölthető le.

(Ünnepélyes pillanat ez: az új widescreen monitoromon ez az első post amit írok. Ami legelőször feltűnt az az, hogy a régi után mennyivel tovább tart kitölteni egy sort :).)

Megcsúszva bár pár nappal, de én is hírt adok a Képzelt Város nevű szívem csücskét képező magyar zenekar legújabb, Hélium című albumának megjelenéséről. Erőteljesen vacillálok még mindig, hogy melyik számot szeressem leginkább, úgyhogy következzék inkább két szerzemény egy helyett:

Persze a többi track is mocskos jó, érdemes végighallgatni a lemezt. Tölthető mp3-ban ingyen innen, flac-ban 7€-ért (vagy többért, ha támogatni szeretnétek őket) innen.  Lesz lemezbemutató is április 29.-én az A38-on, további infók itt.

Jobb klikk -> Inspect Element -> 3D -> áll leejt:

Mellékes, hogy a büdös életben nem fogom használni, de eyecandy-nak tökéletes.

Íme a tökéletes megoldás arra, hogy világhírű DJ-nek érezhessük magunkat néhány perc erejéig:

Igen, tessék rákattintani valamelyik négyzetre. Aztán még egyre. Aztán még egyre. Aztán…

(forrás)

Az alábbi videóban található úriember valószínűleg elég sok időt eltölthetett a kilencvenes évek egyik sikerjátékával (pontosabban mindkét akkortájt megjelent részével), a The Incredible Machine-nal, ugyanis egy meglehetősen körülményes módját választotta az újságolvasásnak, melyhez szükség van többek között egy méregdrága MacBook Pro-ra (amit nem sajnálunk összetörni), gázégőre, és egy hőre meglehetősen érzékeny tengerimalacra. Mindez, valamint a belefeccölt meló persze eltörpül amellett a tény mellett, hogy legalább úgy lapozhatunk az újságunkban, ahogy még soha senki nem tette ezen a Földön:

Talán nem esek túlzásokba, ha kijelentem: a Minecraft jött, látott, és győzött 2011-ben, elég csak mondjuk átfutni ezt az infografikát, amely a fejlődésének egyes szakaszait veti össze az eladott példányszámokkal (ami jelen pillanatban 4,367,543-nál jár, azt a betyár mindenit!). Persze ez másoknak is feltűnt, érkeztek is sorban a jobb-rosszabb (de inkább rosszabb) klónok, ahogy azt a játékiparban már megszokhattuk (hirtelenjében a kilencvenes évek nagy Doom-koppintás hulláma jutott eszembe, ami olyan trágyákat termelt ki, mint például a Corridor 7, vagy a The Fortress of Dr. Radiaki… szerencsére már alig emlékszik rájuk valaki :)), amelyeket egy hozzám hasonló szinte már vallásosságig az eredetit imádó gamer zsigerből hajlamos elutasítani.

Ezt a kitartást törte most meg az – egyelőre még, csak munkacím – Cube World névre hallgató játék, amelyet mindössze fél éve hegeszt egy – feltehetően – német srác a C++, a DirectX, és a voxel technológia erejének felhasználásával. Ez utóbbi a három felsorolt közül amúgy is a szívem csücske, egész egyszerűen imádom az apró kockákból felépített tájakat, grafikai elemeket, úgyhogy eleve pozitívan álltam neki megnézni a játékról eddig előzetesen elhintett képeket, videókat. Ámbár a Minecraft-tal való rokonságát le sem tagadhatja (szimpatikus, hogy a fejlesztő arc ezt nem is akarja titkolni, a FAQ-ban első helyen szerepel Notch remeke, mint inspirációforrás), mégis egészen más a táj hangulata, szerintem leginkább a japános a legmegfelelőbb szó rá:

Mint látható, maradtak a kockák, viszont 2D-s sprite-ok helyett 3D-s voxelekből felépülő figurákkal operál a játék (érdemes megnézni az utolsó képen a darazsakat, ott ez jól megfigyelhető), továbbá a színvilág is sokkal rikítóbb. Maradt továbbá a végtelen terep, a meglehetősen sok mindent generáló randomfüggvény (jelenleg még például a küldetések is véletlenszerűek), és a táj rombolhatósága. Változás viszont, hogy ez a játék inkább hajaz a Zeldára mint a Minecraft-ra, ugyanis itt nem kell bányászni, nincs tervbe véve az építkezés sem, cserébe viszont változatos küldetések, és esztelen loot-olás van beígérve, mintegy kombinálva a már említett két játékot egy harmadik nagy névvel, a Diablo-val. Meglátjuk, hogyan fog sikerülni, a kezdeti jelek meglehetősen bíztatóak, és a srác váltig állítja, hogy még rengeteg újítást szándékozik belezsúfolni a stuffba (mint például a kiforrott multiplayer kód), mielőtt a nagyközönség elé tárná. Ha sikerül a színes, vidám külcsínt egy megfelelően szórakoztató tartalommal is megtölteni, akkor idén még akár meglepetést is okozhat a piacon.

A hivatalos fejlesztői blogot (rengeteg képpel, videóval) itt találhatjátok, jól belájkolni pedig itt lehet.

Hölgyeim és uraim, engedjék meg hogy bemutassam az egyik leglenyűgözőbb játékvideót, amit valaha láttam (és nem prerenderelt):

Negyven óra munka, nyolcvan gigányi nyers videó… mondanom sem kell hogy nem teljes képernyőn, hang nélkül nézni bűn, lehetőség szerint az 1080p-s felbontás is legyen bekapcsolva!

Éppen pár hete emlegettem a GTA5 trailer-ének kapcsán, hogy egész boldogan kiegyeztem volna egy felturbózott Vice City-vel (ami helyett ugye kapunk egy modernizált San Andreas-t), erre ma sikerült belefutnom ebbe a modba, ami nem mást tesz, mint teljesen átgyúrja a GTA4-et (egészen pontosan a Episodes from Liberty City című kiegészítőjét) Vice City-vé. Igen, minden marad a régiben, ugyanazok a pálmafák, sétányok, tengerpartok, küldetések, hawaii-mintás ingek, rádióadók, fegyverek, autók várnak ránk – csak éppen mostantól kezdve a Rage nevű motor minden szépségével prezentálva.

I just died in your city tonight (további videók itt)

Ez azért meglehetősen wow kategória így első ránézésre, én már csak azon csodálkozom, hogy hogyan nem hallottam róla eddig. Megjelenése karácsonyra várható, tölthető lesz majd innen.