Klasszikus és folyamatosan visszatérő problémám az, hogy gyakorta kerülök olyan helyzetbe, hogy döntenem kell: én fogom fel hülyén a világ dolgait (és a körülöttem élő embereknek van igazuk), vagy épp fordítva? Ez állandóan előjön, amikor az enyémmel homlokegyenest különböző véleménnyel találkozok olyasmikkel kapcsolatban, amikre kapásból úgy gondolom, hogy mindenki egyetért velem, akinek van némi belátása a dolgokra. Ehhez képest néha belefutok olyan pofonokba, amelyek azért fájnak igazán, mert általam értelmesnek tartott emberek tesznek tanúbizonyságot arról, hogy mennyire máshogy vonnak le következtetéseket, és mennyire – szerintem – rossz oldal mellett állnak ki megingathatatlan meggyőződéssel. Persze én vagyok annyira analizálós-átgondolós típus, hogy ilyenkor elgondolkozok azon, hogy hátha én fogom fel rosszul, hátha én vagyok a hülye, de – hivatkozási pont híján – nem tudok egymagamban dönteni. Még szerencse, hogy itt van ez a blog, amit sokkal többen olvasnak annál, mint ahány embert én záros határidőn belül megkérdezhetnék egyesével személyesen, szóval itt az alkalom, hogy vázoljam a szituációt, és feltegyem a kérdést: csak én vagyok normális, és mindenki más helikopter, vagy fordítva?

Következzék egy videó, amelyen egy csapat feldühödött sün testületileg megdorgál egy férfit a 2006-os budapesti össznépi utcai mulatozások alkalmával:

Még mielőtt megnéztük volna felvetődött annak az eshetősége, hogy – bár nem támad a rendőrökre – hátha szóban provokálja őket. Mivel nem emlékeztem már ilyen részleteiben a videóra (elég rég láttam utoljára), ezért első blikkre azt mondtam, hogy nincs hang a felvétel alatt (ergo akár valóban beszólhatott volna nekik, bár akkor is aránytalan lett volna ez az „intézkedés”), de – miután előkapartam a kedvenceim közül – nyilvánvalóvá vált, hogy erről szó sincs: annyit lehet csak hallani, hogy a rendőrök ráordítanak, hogy „Földre!!”, és utána egyből nekimennek. Persze a vitát nem nyertem meg még ezzel sem (a szóbanforgó kollegával szemben), csak abbamaradt.
Utána egy másiknak előadtam az esetet (némi egyetértést, vagy hasonlót várva), aki szintén a rendőrök pártjára állt (pedig ő még a felvételt se látta), mondván aki ilyenkor (össznépi vigasság alatt) az utcán tartózkodik, az meg is érdemli, hogy agyba-főbe verjék a Rebiszesek. Elhűlt bennem a vér ekkora ostobaság hallatán… ezek szerint a rendőreinknek 2006-ban jogukban állt volna mindenkit összerugdosni a földön mondván miért nem maradt otthon, és lapított a fotelben? A videón szereplő férfi – bár lehet, hogy előtte dobálta a rendőröket, szerintem erre vajmi kevés az esély – mégis mivel érdemelte ki ezt a verést? És joguk volt hozzá a sünöknek, mert lent volt az utcán??! Miféle elbaszott egy diktatórikus felfogás az, amikor ilyen esetekben a rendőrök pártját fogja valaki (miután szóban vázoltam neki, hogy az illető egy sarok után állt, ergo a rendőrökkel nem állhatott összetűzésben, ami miatt ilyen intézkedést foganatosítottak ellene!), továbbá hozzáfűzi, hogy „úgysem fogsz tudni meggyőzni”??

Kérlek segítsetek: én fogom fel hülyén, és tényleg verjék le a rendőrök a veséjét azoknak, akik az utcán maradnak, amikor napokig tartó zavargások vannak? Tényleg megérdemelte ez az ember, hogy agyba-főbe verjék?

Hihetetlen dolgok történhetnek az emberrel, ha a szombat délutánjának bágyadtságát egy kis kocsmázással dobja fel. Megeshet akár még az is, hogy összeakad egy igazi Nagymagyarral, aki zászlajára már kitűzte az idegenszívűek kiebrudalását ősei földjéről, és – bár agya annyi mint egy közepesen értelmes szalagféregnek – ezt tűzzel-vassal keresztül akarja vinni. Dolgát nagyban nehezíti az, hogy nincs elegendő esze ahhoz, hogy a pártja által az agyába pumpált „vesszentrianonmocskoscigányokbüdöszsidók” kombón kívül bármit is kipotyogtasson magából a nagyvilágba, de legalább – csodálatos zenei ízlésről téve tanúbizonyságot – teleszórja a zenegépet Kárpátiával, és Egészséges Fejbőrrel, hogy a többi ember húsz perc után sikítva röhögjön az idióta, demagóg szövegek, és a direkt dörmögő dömötörre vett hanghordozás miatt.

A sztori a következő volt: apám – mivel épp a városban tartózkodott – meginvitált egy közös sörözésre, mely közben kellemesen elbeszélgethetünk, tájékoztathatjuk egymást, hogy kivel mi a helyzet, és együtt tölthessünk egy kis időt. Jött velünk asszonykám is, sőt kb. fél óra elteltével csatlakozott hozzánk hugom is, hogy együtt legyen végre a család, még ha egy annyira kiábrándító közegben is, amit egy kocsma nyújthat. Egész jól elvoltunk másfél-két órán keresztül, az idillt csak a helyiség végében, a zenegépnél énekelni próbáló fiatalok zavarták meg kicsit, mivel telibaszták a gépet nagymagyar muzsikákkal, amelyek oly nagy mértékben képesek a hazafiasság lángját egy ifjú honpolgár szívében égve – mit égve, lángolva – tartani.

Apám is kiszúrta őket magának, és egyikükkel szóba elegyedett a 15.-ei tüntetésekkel kapcsolatban. Kérdezte a csávót, hogy mennek-e fel Pestre, meg persze az ilyenkor szokásos „szebb jövőt”-özés sem maradhatott el, úgyhogy a harmónia, és az együvé tartozás boldogsága szinte már-már fokozhatatlannak tűnt – volna, ha az arc nem csak az idióta öreget látta volna apámban, és igyekezett éreztetni vele, hogy szerinte nincsenek egy súlycsoportban. Végül is igaza volt, csak nem úgy, ahogy ő gondolta: az értelmi szintjének súlyos hiánya már az arcáról lerítt.

Következzék egy kis jellemábrázolás: apám alapvetően egy jó szándékú, jó szívű, ámde félrevezethető, manipulálható ember, aki – bár sejti, és tudja, hogy valami nincs rendben – rossz utat választott, amikor a radikális, fanatikus Jobbik pártját fogta. Az az elképesztő ebben az országban, hogy ha a három nagyobb párt közül (nem, nem az MDF-re gondolok harmadikként) kell választani, akkor érthető a döntése, de ez nem jelenti azt, hogy jó oldalra állt: amikor egy párt aktivistája már azért képes elítélni, és alacsonyabb rendűnek tekinteni téged, mert te nem vagy az őt befolyásoló csordaszellemnek a hatása alatt (ahogy azt a sztori folytatása igazolni fogja) akkor a nem fanatizált, normális értékrenddel, és realitásérzékeléssel megáldott ember szerintem joggal gondolja azt, hogy itt valami durván bűzlik.

Velem is ez történt: már épp készülődtünk, hogy elhagyjuk a helyiséget, amikor apám újfent megpróbált imponálni egy kis szebbjövőtözéssel a fiatalembernek. A korrekt tájékoztatás érdekében röviden leírnám a csávót: kopasz, Cro-magnoni fejszerkezet, hiányos, és erősen rohadásnak indult fogazat, sötét gyakorló, beszédhiba, kommunikációs készségek jelentős hiánya, ráadásul pár éve még nagy taraja volt. Szóval: apám megint szóba állt vele, aztán amikor nekiálltak pártjelszavakat osztani egymásnak, akkor én elkezdtem vigyorogtam kínomban, és oldalra pillantottam hugomra, aki szintén jót derült a fiatalember beszédkészségén, és elkötelezett retardáltságán. Azért annyi esze volt, hogy ezt a kis közjátékot észrevegye, és rám meredve, a következő szózatot intézte hozzám: „Te? Te is Jobbik-fan vagy?”. Nem akartam politikai vitába bonyolódni vele (olyan feelingje lett volna az egésznek, mintha megpróbáltam volna sakkozni tanítani egy moszatot), ezért csak annyit válaszoltam erre az értelmes kérdésre, hogy én nem politizálok. Közben a gyerek végig olyan arccal bámult rám, mint aki mindjárt megüt (ámbátor meg kell jegyezzem, hogy ő tipikusan az a fajta, aki soha nem üt, csak a pofája jár), majd a következőket mondta:

„- Gonoltam, hogy te nem vagy Jobbikos. Egyből kiszúrom az ilyeneket!”

Ezt azért tartom kurva mókásnak, mert tegnap este baráti sörözés közben hugom barátja pont azzal vádolt meg, hogy nagy Jobbik szimpatizáns vagyok, erre ma meg az a baj, hogy nem vagyok az 😀 Most komolyan: ha az is vagyok, meg nem is vagyok az, akkor voltaképpen kire kell leadnom a voksomat majd azon a szép vasárnapi reggelen? 🙂

A viccet félretéve: bár versenyzőnk ezzel a porba akart alázni (sőt, ahogy készülődtünk kifele is olyan szemekkel méregetett, hogy ha ölni lehetne nézéssel ott helyben összecsuklottam volna), de engem épphogy feldobott: ha egy ilyen véglénynek (aki ráadásul végig a nőmet méregette elég pofátlanul) nem vagyok szimpatikus, akkor jó az út amin járok, és ezt halálosan komolyan gondolom! Továbbgondolva: ha egy pártnak egy ilyen ember elkötelezett híve (gondolom még Vona Gáboros alsógatyája is van neki), akkor az számomra azt jelenti, hogy nem akarom semmilyen formában támogatni azt!

Sokszor leírtam már, de a mai történések fényében megint aktuális: a Jobbik esetében az általa képviselt fanatizmus, intolerancia, és szemellenzős látásmód sajnos szépen semmissé teszi a programjuk néhány értelmes pontjának értékét is, amelyek – ha megvalósulnának – sokat segítenének az ország helyzetén. A fanatizmusra jó példa volt ez a hülyegyerek, aki képes volt majdnem nekem jönni csak azért, mert nem a pártjára szavaznék (és még hány ilyen lehet a tagok között, jézusom), bár – ahogy már írtam – ezzel csak megerősített abban a hitemben, hogy valamit jól csinálok (és mivel hiszek a Karmában remélem ez vissza is fog rám szállni), és nem én vagyok beteg, hanem a világ, ami körülvesz.

Persze az efféléket könnyű begyűjteni a fanatikusgyárba alapanyagnak: elég nekik ezüsttálcán kínálni egy választ arra a kérdésükre, hogy miért élnek szarul: az ilyen ostobáknak megteszi magyarázatként néhány szó is: ha azt mondogatod nekik, hogy „a mocskos cigányok/zsidók/uránuszlakók/tengeri sünök a hibásak mindenért”, akkor ezt rövid idő alatt olyannyira magukévá teszik, hogy kialakul bennük egy egészségtelen felsőbbrendű-tudat, amely oda vezethet, hogy megvetik a még józanul gondolko(dni próbál)ókat.

Az ilyenek miatt nem fogok a Jobbikra szavazni.

Létezik egy kábítószer, ami csak körülbelül 15 éve ütötte fel először a fejét a világban. Eleinte nem vette komolyan senki a veszélyt, amit a használata jelentett, mivel hatása nem volt erős, nem okozott olyan eufóriát, amire azt mondta volna az ember, hogy „ami ennyire jó érzés, az nem árthat”, és nem próbálta ki annyi ember, hogy azt már globális veszélynek tartsa bárki is. Aztán persze a veszély alulbecsülése megint arra vezetett, hogy szépen alattomosan egymás után kapta el a függőség szörnye a fiatalokat (tisztára úgy, mint valami huszadrangú tinihorrorban a maszkos gyilkos a nagycsöcsű szőkéket, meg a túl magabiztos jóképű seggfejeket, csak a nagyságrendek nőttek meg csöppet), és egy idő után – persze már későn – nekiálltak sipákolni a pszichológusok, és szociológusok, hogy nagy a baj. Ekkor talán épp túleshettünk egy ezredfordulón, tehát ez is már tíz évvel ezelőtti történet. A kábítószer – ahhoz képest, hogy annyira új volt, hogy csak a hetvenes-nyolcvanas években születettek ismerkedhettek meg vele, a többiek egész egyszerűen túl idősek voltak hozzá – hatalmas „karriert” futott be néhány év alatt: a megkérdezett amerikai fiatalok (18-39 éves korosztály) 99,5%-a már próbálta legalább egyszer(!), és több mint felük rendszeresen fogyasztja is! Egyes megkérdezettek kijelentették azt is, hogy „egy nap elvonás rosszabb a pokolnál”, illetve volt olyan 19 éves lány, aki könnyekben tört ki, amikor arról kérdezték, hogy mi lenne, ha megvonnák tőle a szert, és csak annyit bírt kinyögni, hogy „akkor megölném magam. Meg az osztálytársaimat”.

Láthatjuk, hogy ez a veszély komolyabb, mint amit – sokak által a drogok királyának kikiáltott – heroin jelent annak ellenére, hogy nem minden esetben okoz eufóriát, túláradó önbizalmat (bár erre vonatkozóan is vannak megfigyelések). Mi is ez a tömegbutító, fiatalságot a nyomorba, és bűnözésbe döntő anyag, amivel sürgősen kezdeni kéne valamit, mert akár fajunk állati szintre süllyedésének okozója is lehet (ha ez a generáció felnő)? Ez bizony az internet. Bizony, az a „találmánya” az emberiségnek, amelyet nyugodtan hozzáírhatunk a „srácok, ezt azért mégse kellett volna” listához az atombomba, a biofegyverek, és a Hello Kitty brand mellé, és ezen fikarcnyit se változtat az a tény, hogy néhány befolyással rendelkező kormányszervezet, politikus és magát függetlennek valló újságíró/média szerint ez az emberi faj egyik legnagyobb találmánya. Ezek az igazság elferdítését, és a drog terjedését valamilyen okból minden igyekezetükkel, és befolyásukkal elősegíteni akaró erők előszeretettel hivatkoznak olyan röhejes „tényekre”, mint hogy „az internet segítségével bármit megtudhatsz”, „az internet segítségével tarthatod a kapcsolatot a barátaiddal, ismerőseiddel”, „a hálón vannak pucér nők, meg motoros képek”, illetve „az interneten le lehet lőni a többieket különféle játékokban”. Ha jobban megfigyeljük ezeket az érveket feltűnhet, hogy a csöcsös nőket leszámítva egyik sem olyan mindent eldöntő állítás, amire azt mondhatná egy racionálisan gondolkodó ember, hogy ezért érdemes rászokni erre a káros anyagra. Mégis – ha az embernek van érzéke. és agya a kulisszák mögé látni – akkor azt tapasztalhatja, hogy a veszélyességét feketén-fehéren leíró tanulmányokat mélyen elhallgatva terjesztik a ragályt az emberi faj vesztére törve ezzel! Nézzünk erre egy nyilvánvaló példát, még csak messzire se kell menni érte. Ez a videót több száz(!) alkalommal lement kishazánk országos sugárzású tévéadóin, nem egyszer főműsoridőben:

A viccesen táncoló figura pontosan azt  a hatást éri el, amire a gonosz készítői törekedtek: a fiatalok könnyen befolyásolható tömegei rohantak beköttetni az internetet, és ehhez – sajnos – gyakran még a szüleik is asszisztáltak! Ebből is látszik, hogy a háttérben a kezüket dörzsölő kajánul vigyorgó internetdealerek mennyire jó munkát végeztek, még az idősebb (immunis) generációt is sikerült megvezetniük, és azt elérni, hogy pénzüket áldozzák azért, hogy csemetéik drogozhassanak! Ez egyenértékű azzal a szituációval, amikor az apuka reggel az ezüsttálcára kihúzott kokaincsíkokkal ébreszti a kisfiát… Ha ez groteszk, akkor az internetezés eltűrése (sőt: pártolása) miért nem az?

Abból is nagyon jól látszik, hogy a rászoktatásra játszanak ezek az internetszolgáltatóknak (ISP-knek) nevezett maffiák, hogy – hasonlóan a diszkókban extasy-t terítő zselézett hajú társadalom által kitermelt selejtekkel – ők is „az első adag ingyen van, a többiért fizetni kell”-elvet követve próbálják a még tiszta fiatalokat is a bűnbe csábítani:

A pofátlanság netovábbja pedig az, hogy még laptopot is adnak hozzá! Tessék elképzelni mindezt más drogokra vetítve, ezt az eredményt kapnánk:

Na? Ez bezzeg egyből meghökkenti az embert, ugye? A két szer között pedig csak annyi a különbség, hogy míg az egyik alattomosan, társadalmilag elfogadottan pusztít, addig a másik legalább őszintén.

Javaslom, hogy tiltsuk le gyerekeinket az internetről, amíg nem késő! Ne engedjünk az olyan könyörgéseknek, mint „naaaa, anyuu, csak még had etessem meg az állataimat a Farmville-ben”, vagy „léégyszii, megjelölt a Brigi iwiw-en, had igazoljam vissza”, esetleg „csak egy pár fejest had osszak le, mert  TeamFortress2-ben ma van a klánunknak war-ja, de ígérem fél óra, és kilépek”! Minden egyes ilyen kis engedménnyel egyre közelebb noszogatjuk a gyerekeinket a fecskendő, és különféle porok, tabletták világa felé! Ne engedjük, hogy a jövő generációja internetfüggő legyen!

Furcsa érzés kerített hatalmába: olyan mintha rádöbbennél, hogy igazából mindaz, amit megpróbálnak veled elhitetni hazugság, és igazából a rosszak a jók. Olyan érzés, mint a filmek végén, amikor kiderül, hogy az akire végig gyanakodtál ártatlan, és igazából a kedves öreg nénike a szomszédból a gyilkos. Kezdek ráébredni, hogy igazából nem is olyan gonosz a farkas, és igazából nem is olyan ártatlan a bárány… Durva átlendülés, a dolgok a fejük tetejére állnak, mindaz, amit gyerekkoromban hittem mind hamisnak bizonyul, és – valóban megbízható viszonyítási pontok híján – én csak a fejem vakargatom, hogy tényleg az-e az igazság, amire most éreztem rá, vagy csak egy újabb propaganda hatása alá kerültem a régi helyett.

Én alapvetően becsületes embernek tartom magam. Apámtól tanultam ezt, aki – rengeteg hibája mellett – a mai napig kitart az elvei mellett, és igyekszik korrekt lenni azokkal, akik hasonlóan viszonyulnak hozzá. Mégis valahogy nem érzem magam bűnösnek, ha a neten keresztül jutok hozzá valamihez ingyen, és ez szerintem főleg a jogvédő szervezetek inkorrekt, és hazug módszerei miatt alakulhatott ki bennem. A Proart, ASVA, HENT, artisjus és társai sokszor hoztak olyan intézkedéseket, amelyek nyilvánvalóan a megsarcolást célozták, és gyakran olyan érvekre hivatkozva hozták őket, amelyek gyenge lábakon állnak. Ezek közül a legpofátlanabb szerintem az volt, amikor 2009 április 15.-én bevezették, hogy a pendrive-ok vásárlása után is kötelesek vagyunk szerzői jogdíjat fizetni (ez a DVD-kre már régóta vonatkozott akkor), mivel „a pendrive-okon sokan zenéket, filmet és egyéb jogdíjas terméket tárolnak”. Ezzel feltételezik a vásárlóról, hogy nem legális adatok tárolására is fel fogja használni az adathordozót, és szerintem ez – függetlenül attól, hogy ez tényleg gyakori – ellenkezik az ártatlanság vélelmének elvével: már bűnözőnek tekintenek minket mielőtt bármit elkövettünk volna.

A sort lehetne folytatni (kezdve a hihetetlen összegű büntetésektől – amelyeket néhány mp3 letöltése miatt szabtak ki– a jogtalanul sávszélességet korlátozó internetszolgáltatókig), de az élet szinte minden területével kapcsolatban ezt a meghasonulást érzem: döbbenten állok azelőtt, hogy sokkal szimpatikusabb a Jobbik, mint az MSZP, vagy akár a Fidesz (mindezek ellenére nem fogok rájuk szavazni, mert a radikalizmustól, és fanatizmustól a hátamon áll fel a szőr… a kérdés már csak az, hogy kire tudnék?), a Heti Hetestől  is lassan megkeseredik a szájízem, mert néhány évvel ezelőtthöz képest most már majd’ mindegyik adásban belefutok egy-egy olyan mondatba, amitől forrni kezd az agyvizem (ezt a hatást mostanában Hajós András váltja ki belőlem a legjobb hatásfokkal, pedig régen egy értelmes, és elfogulatlan embernek ismertem meg… hatalmas tévedés volt), és bizony egyre jobban nyomaszt, hogy meg akarják szabni, hogy mit mondhatunk, és mit nem. A holokauszt-tagadást ellenző törvényről is – a már sokszor emlegetett – Orwell 1984-e jut az eszembe, és én zsigeri undort érzek minden iránt, ami az abban leírtakra kicsit is emlékeztet. Eszembe se jutott volna bármikor is azt mondani, hogy a zsidókat nem is irtották ki milliószámra, de az, hogy erőszakkal kényszerítenek arra, hogy ne jelenthessem ki az ellenkezik mindennel, amiben hiszek!

Hányingerem van attól, amikor korlátoznak a szabadságomban, amikor azért büntetnek amit el se követtem, és főleg attól, amikor megpróbálják az agyamból kimosni a – szerintük – eretnek gondolatokat. A nagyipari agybutítással igencsak jó munkát végeznek: a generációm nagy részét egész egyszerűen nem érdekli az, ami körülöttük történik, és ez alatt érthetjük az egész világot, de akár csak a szűkebb értelemben vett országot. Ezt valahol a neten olvastam, és egyetértek vele: az átlagember addig nem fog utcára vonulni, és átvedleni forradalmárba, amíg tud enni adni a gyerekének, és van fedél a feje fölött. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenképpen látni akarom, hogy a nép utcai harcokban elfoglalja a fővárost a karhatalommal véres összecsapásokba bonyolódva, de egy minimális rálátás szükséges lenne mindenki részéről. Ismerek olyan srácot, aki azt válaszolta nekem nemrég arra a kérdésemre, hogy „téged érdekel kicsit is a politika?”, hogy „amíg van metál, meg pia addig nem”. Nem akarok mindenkiből index-fórumokon észt osztó pártkatonát nevelni, de ha mindenki így fogja fel, annak előbb-utóbb az lesz a vége, hogy szépen beterelnek mindenkit a karámba, és ott bizony nincs metál, nincs pia, csak szorongás, és depresszió van, hogy mikor jön érted a nagy fekete autó…

Ijesztőnek tartom ezt a dekadenciát, és beleszaromságot. Nem tudom, hogy ez tényleg annyira általános hozzáállás-e a fiatalok között, mint ahogy én gondolom, és tapasztalom, de ha igen, akkor kurva nagy szarban vagyunk. Erről persze a magyar politikai elit is vastagon tehet: elérték azt, hogy az emberek megpróbálják minél jobban kizárni az életükből azt, amit ők politizálás címszóval művelnek, és csípőből ignorálnak mindent, ami kívül esik a „rezsi – kaja – család – meló” négyesen. Állítólag pl. Svájc ilyen még: ott az emberek szintén nem vesznek tudomást a kormány és az ellenzék csatározásairól, de más az okuk rá: ott nincs szükség erre, mert megy minden flottul, nem emelkednek hihetetlen ütemben a közüzemi szolgáltatások árai, és ellentétben velünk nem hever romokban a közegészségügy, és az oktatás.

Remélem, hogy nincs igazam, és csak a magyarokra jellemző kincstári pesszimizmus beszél belőlem. Ha viszont ráéreztem a jelenlegi helyzetre, és tényleg birkákat nevel az állam, akiket az orruknál fogva húzkodhat jobbra-balra… nos, akkor vége lesz az álomnak, és iszonyatosan kellemetlen lesz az ébredés.

UPDATE:

Az ITHAKA WIP2009 [1] tavaly tavaszi felmérése szerint az MSZP szavazók körében az internethasználók aránya jóval átlag alatti, míg a Fidesz szavazók esetében átlagos, a Jobbiknál pedig jóval átlag feletti.

/forrás/

Ez azért lehet, mert a Jobbikosok – a netnek hála – tájékozottabbak? Vagy pont a régóta neten lógó emberek az így szerzett tájékozottságuk okán fognak a Jobbikra szavazni? Esetleg arról van szó, hogy a szóban forgó pártnak sokkal erősebb az online propagandája, és emiatt lettek ezek az emberek a hívei? Tipikus tyúk, vagy a tojás volt-e előbb kérdés…

UPDATE2:

azt a problémát, ami miatt írtam a postot már mások is észrevették, sőt mocskos jó dalszöveggel elő is adták:

Redline Offside – A kisebbik rossz probléma

Látszat biztonság,
Látszólagos kontroll a saját jövőd felett
Uralni véled a helyzetet, mely döntésre kényszerít de gondolkodni nem tanít meg

Saját álláspontod csak látszólag sajátod,
Rossz és rossz között a kevésbé rossz csak egy mondvacsinált szempont
Gondosan befektetett bizalmad felhasználható ellened

Szabadságod nem váltod meg
De meghajtod fejed
És mégis úgy érzed nyugodt lelkiismereted
De nem gondolsz bele
A legjobb barátod ellenséged ellensége
Mint aki nincs ébren
Egyezkedsz egy boldog szabad jövő reményében
Nem kaphatod meg
Kompromisszumokkal szabadságod nem váltod meg

Leblogolandó esemény történt megint: miután múltkor megfőztem életem első paprikás krumpliját (link) (majd annyira belejöttem, hogy meg is csömörlöttem tőle (link)), tegnap sikeresen összerittyentettem – szintén először életemben – egy jó kiadós adag chillis babot. Természetesen készült róla egy csodálatos sztárfotó, tessék nyálat csorgatni:

Ez lesz a heti kajám terveim szerint, azért csináltam ennyit belőle 🙂 Ami viszont újabb számolgatásra ösztönzött, hogy épp Dave kollegámmal szereztem be tegnap délben a helyi Tesco-ban a hozzávalókat, és összekülönböztünk azon, hogy megéri-e egyáltalán otthon főzni. Kiszámolta, hogy ha szeretne magának egy kis rizibizit csinálni rántott hússal, akkor sokkal rosszabbul jön ki, mintha ugyanazt megrendelné egy futárcégtől. Próbáltam rávilágítani, hogy ha úgy rendeli, akkor az adott kifőzde profitját is ki kell fizetnie, míg ha alapanyagokból saját maga dobja össze, akkor az sokkal költséghatékonyabb megoldás. Erre ő azzal vágott vissza, hogy egy étterem nagy tételben csinálja a kaját, így megteheti, hogy olcsón adja.

Nem tudtam meggyőzni, mivel nem volt lehetőségem érvekkel, és számokkal alátámasztani a véleményemet. Abban maradtunk, hogy ezt csak úgy lehetne eldönteni, ha kiszámolnánk, hogy mondjuk 25 deka rántott hús + 30 deka sült krumpli mennyibe kerül, ha rendeli az ember, és mennyibe, ha saját maga dobja össze. Mivel mindkét állításnak vannak alapjai (éttermi rendelésnél a nagyüzemi gyártás, míg az otthon megfőzésnél a felár elkerülése csökkent(het)i a végösszeget), így további vizsgálódást igényel annak eldöntése, hogy kinek volt igaza.

Utánanéztem, hogy egy találomra választott futárcégnél mekkora egy adag:

• Hús (nyers állapotban): 12-14 dkg
• Köret: 30-35 dkg

A húsnál fontos megjegyezni, hogy a sütés hatására csökkenni fog a tömege, mivel kiszárad, így a 12-14 dekát vehetjük nyugodtan 10-12-nek. Vizsgálódásunk tárgya legyen mondjuk a rántott csirkecomb plusz majonézes burgonya kombó, mivel ilyet találtam is az említett kifőzde étlapján.

Egyik oldalról az étlap alapján tudjuk, hogy 10 deka húst, és 30 deka köretet kapunk 720 forintért cserébe. Nézzük meg, hogy mennyibe kerülne egy ugyanekkora adag előállítása házilag!

• Egy kiló csirkecomb : 698 Ft/kg, ennek a 14%-a: 98 forint (forrás)
• Egy kiló krumpli : 70 Ft/kg, ennek a harminc százaléka: 21 forint (forrás)
• Majonéz, tejföl, hagyma, liszt, tojás, zsemlemorzsa, őrölt bors, piros paprika, szezámmag, kakukkfű, stb.: összesen legyen mondjuk  150 forint.

Ha összeszámoljuk, akkor 269 forintból(!) kihozható egy ilyen gyerekadag, amit a fentebb említett ételfutár cég 720 forintért szállít ki! A két ár közötti szorzó közel három, szóval szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy Dave okfejtése nem állja meg a helyét. Még ha olcsóbb cégtől is rendelünk, akkor is biztosak lehetünk abban, hogy 269 forintnál drágábban fogják kiszállítani, szóval hiába csinálják nagyüzemben, ha az ebből adódó kisebb előállítási költség dacára nagy árréssel árulják a kaját a jónépnek.

Konklúzió: tessék főzőcskézni! Időtöltésnek is jó, tanul is az ember belőle, és olcsó: a fenti adag chillis bab (egy kiló lapockából :)) nekem összesen kb. 1500 forintomba került, és egy hétig fogom enni! Persze úgy csütörtök-péntek környékén várható a post, hogy megutáltam, de nem ez nem tántoríthat el tőle, maximum főzök majd egy jó kis paprikás krumplit, hogy meglegyen a változatosság 😀

Úgy fest, hogy a mai nap arról fog szólni, hogy önmagam átváltozását vízionálom. Délelőtt volt ugye a Linux-geekké alakulás, mint opció a jövőmre nézve (ez talán nem fog beválni, mivel most töröltem szegényt – nem örökre, jövő héten újrarakom -, mivel sikeresen megöltem a hangkártya-driverét némi konzolban matatással), most viszont belémnyillalt a félelem: mi van, ha tényleg kezdek olyanná válni, mint a cégnél dolgozó hiperkockák? Ne tessék nevetni: érzem magamon a kezdeti jeleket. Olyasféle páni rémület fogott el ma délután mosogatás közben, mint a Légy című – amúgy szerintem egész jó – film tudósát, amikor észreveszi az első hatalmas sörtéket, amik a bőréből nőttek ki. Összehasonlítottam önmagamat a néhány évvel ezelőttivel, és valahogy… élőbbnek éreztem magam, mint manapság. Kezd egyre kevésbé zavarni, hogy ugyanolyanok a napjaim, és ez megriaszt durván. Túl kiegyensúlyozott vagyok: nincsenek már rossz hangulatú napjaim, nem kesergek az élet nagy igazságtalanságain, amikkel engem sújt, nincs semmi bajom. Soha nem gondoltam volna, hogy hiányozni fog a depresszió, de attól legalább éreztem, hogy élek, és érzek, de ez a túl tökéletes lelki béke ami manapság uralkodik rajtam egész egyszerűen túl unalmas. Nincsenek meg azok a remek napok, amikor legalább volt min pörögnie az agyamnak, volt ami foglalkoztasson, esetleg örüljek az életnek miatta… hiányzik a rácsodálkozás a szép dolgokra (bár ebben vastagon benne van a tél is, mint negatív tényező), a fél- és teljesen részegen postírás, a kipattanó szentimentális gondolatok… Lassan tényleg eljutok a blogon is odáig, hogy szinte másról se szól mint informatikai témákról, pedig engem annyi minden érdekelt régen: a zenék, a könyvek, a művészet általában, az engem ért benyomások sokszínűsége… Tudom, rébuszokban beszélek, ezért mutatok egy példát: tessék megnézni ezt a postot. Nem régi, még tavaly nyáron írtam hazakeveredvén egy félrészeg csatangolásból, és egész egyszerűen képtelennek érzem mostanában magam arra, hogy ilyesmit tudjak írni. Lehet, hogy többet kéne innom, ki kéne csalogatnom a lelket magamból némi alkohol segítségével. Lovasi is írt ilyesmiről:

Némi alkoholt fogok inni, hogy úgy legyen mint régen

Szerintem ő is ilyesmire gondolhatott.

Megfigyeltem amúgy, hogy tényleg emiatt sokasodnak – az amúgy reményeim szerint hasznos – kockulós postok az oldalon. Egyszerűen meghalt bennem a lélek, de legalábbis alszik. Remélem, hogy a tavasz felébreszti majd őkelmét, ha nem… nos akkor marad a pia, hátha az használ.

A post címét még bővíteném annyival, hogy ” ha az ember egy albérletben kénytelen a jó kajákat főző édesanyjától 100 kilométerre enni az agglegények száraz kenyerét”, csak ez már nem fért volna ki. Azért jutott eszembe ez a kérdéskör, mivel ma jöttem rá mekkora isten is vagyok én tulajdonképpen, mivel – egy kósza, hétvégén kipattant ötlettől vezérelve – ma főztem magamnak egy NAGYON nagy lábos paprikáskrumplit, amely valahogy így sikeredett:

Nem szándékozok átmenni gasztro-blogba (és ezzel megkísérelni betörni a hölgyek által uralt rendkívül magas színvonalú mezőnybe), de akkor is érdemes ezt leblogolnom, mivel életem első paprikás krumplija „ő”. Gratulálni természetesen lehet, a virágokat pedig az öltözőbe kérném 🙂

Kicsit komolyabbra fordítva a szót: végeztem némi pénzügyi számítást arra vonatkozólag, hogy a fenti csodából egy jó nagy kondérral előállítani mennyi pénzembe is került voltaképpen:

• parasztkolbász 0,214 kg – 235 Ft
• fp burgonya 2 kg – 239 Ft
• fp. édesnemes fűszerpaprika – 160 Ft
• teszkós étolaj – 229 Ft
• teszkós vöröshangygyma – már nem emlékszem (mert ezt nem ma vettem), de legyen mondjuk 100 Ft

Összesen:  963 forint.

Namármost, ha figyelembe vesszük, hogy a fenti tételek közül természetesen nem használtam el az összes kolbászt, fűszerpaprikát, étolajat, és vöröshagymát a lábosnyi kaja összehozásához, akkor nagyjából 550 forintból összehoztam magamnak egy akkora adag kaját, hogy három napig ehetem. Ebből az 550 forintból a céges büfében kikerült volna másfél dupla-dupla hamburger, esetleg 3 és fél energiaital, vagy kb. két és fél melegszendvics.

Az a tény, hogy eme összefüggéssel (mármint hogy kurvára nem éri meg a büfében kaját venni, helyette inkább főznöm kéne) tökéletesen tisztában vagyok már jó ideje, és mégis szoktam bizony 400 forintért dupla-dupla hamburgeket vásárolni a fentebb említett – amúgy didibár néven futó – egységben valószínűleg annak tudható be, hogy hiába vagyok akármilyen szar anyagi helyzetben ésszerűen kezelni a pénzt akkor sem tudom. Legalább ma is rájöttem valamire.

Kezdjük az elején: a Farmville egy nagyon népszerű (jelen pillanatban majdnem 12 millió rajongóval rendelkező) facsipesz-egyszerű játék a Facebook-on, amely arról szól, hogy kicsiny farmunkon veteményezünk, szántunk-vetünk, teheneket fejünk (amúgy kíváncsi voltam, hogy ennek analógiájára miért tartunk lovakat, meg pláne disznókat, ha nem lehet leölni őket, de a fejlesztők megoldották: a lovaktól sörényt, a disznóktól pedig szarvasgombát(!) takaríthatunk be), és az így szerzett pénzből vásárolunk magunknak épületeket, traktorokat, meg toronyórát láncostól. Alapvetően bájos kis játék, aranyosak az állatok, szép tiritarka az egész, de: ahhoz, hogy ne rohadjon rád a vetés muszáj vagy naponta legalább egyszer ránézni a játékra, mert a vetési időket realtime-ban nézi (azaz ha reggel 8-kor elvetsz némi szamócát, aminek négy órás az érési ideje, akkor délben bizony muszáj vagy learatni, mert különben egy-két órán belül bizony csak elbarnult levelek maradnak belőle). Emiatt az ember muszáj folyamatosan odafigyelni erre a hülyeségre, és ha hétvégén mondjuk nem akarsz netközelben lenni, akkor megszívtad, mivel elszárad minden, amit ültettél. Még az a szerencse, hogy a tehenek, kecskék, meg a többi jószág nem döglik bele, ha nem fejed meg őket rendszeresen, bár nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ezt is implementálják a drága fejlesztőbácsik.

Ez a folyamatos kényszer, hogy odafigyelj a veteményre vezetett odáig, hogy pár hét barátkozás után töröltem az alkalmazást a Facebook app-jaim közül (bal  alsó sarokban ‘Alkalmazások’ -> ‘Alkalmazások szerkesztése’, és az eltávolítani kívánt cucc melletti ikszre katt). Így is van elég dolog, amire felügyelnie kell az embernek az életben (hitel, meló, lélegzés, stb.), nem akartam még egyet vállalni önkéntes alapon.

Eltelt pár hét/hónap azóta teljes nyugalomban, ám egyszer csak vége szakadt az idillnek…

Tovább »

Ezt se gondoltam volna, hogy valaha be fog következni: a bombagyar.hu szerkesztői (élükön Tomcat-tel) köszönték szépen az eddigi figyelmet, de ezennel úgy döntöttek, hogy bezárják a gyár kapuit. Mivel nem szeretnék bíróságra járni rágalmazás és/vagy becsületsértés okán (és itt most természetesen nem csak velük teszek kivételt, amúgy is óvakodni szoktam az alaptalan vádaskodástól), így nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni a döntés miértjét illetően. Tomcat szerint nem szeretnének kiégni, és túl nagy nyomás alatt kellett élniük, szeretnének kicsit élni is, míg a Gabucino néven futó szerkesztő azzal érvel, hogy Blogin (Tomcat hű társa) nőügye miatt kell megszűnnie az oldalnak. Ez finoman szólva is sántít, de jó, legyen ez az ok, mindenesetre Tomcat verziója jóval hihetőbb a számomra. Nekem, a kisembernek a gyomrom összeszorul még egy rutinigazoltatásnál (és csak a látszat kedvéért próbálok lazán viselkedni), ehhez képes ő(k) szinte nap, mint nap szembementek a hatalommal (ld. – egy kiragadott példaként – a legutóbbi pólós-buzirendőrös ügyet, amitől én aludni nem tudtam volna napokig, neki meg egy volt csak a sok közül, és nem is a legdurvább, sőt), és mégse omlottak össze. Hihetetlen bátorságról, és kitartásról tett tanúbizonyságot ez az ember, és ezt még akkor is el kell ismernem, ha nem feltétlenül értettem egyet a nézeteivel, sőt néha a céljai is érthetetlenek voltak a számomra, amikért harcolt (sőt, néha annyira nem érdekelt az egész, hogy kicsit nevetségesnek éreztem, hogy van, aki főállásban tud forradalmár lenni ebben az országban, és ha nem volt ellenség, akkor keresett magának újat). Igazából nekem a mai napig az volt a fő hajtóerő, amiért olvastam – főleg – őt, mert ugyanabban a vicces stílusban fogalmazta meg a vele történteket, amit annyira megszerettem anno a Terror News-ban is (erről bővebben itt, és itt olvashattok). Kiváló érzéke van például a párbeszédek megírásához, amit világ életemben irigyeltem tőle (ugyanis én nagyon béna vagyok ezen a téren). Szóval élveztem olvasni, akármiről írt, a többi szerkesztő viszont hidegen hagyott. Ahogy kivettem a szavaiból valószínűleg nem fog mostantól sehol publikálni (pedig akár a biciklizésről, meg a kutyáiról is írhatna, azt is szívesen olvasnám, sőt: azt olvasnám igazán szívesen), és ez elég szomorú számomra.

Talán sikerült megnyugtatnom mindenkit, hogy nem vagyok vérnáczi, és nem ideológiai alapon kedveltem a szóban forgó blogot, bár azt azért had tegyem hozzá, hogy valahogy könnyebb azonosulni az általuk közvetített gondolatokkal, mint mondjuk a Reakcióéval, de hangsúlyozom: a „mozgalom”, a hazamegváltás eme sajátos módja (ez a „csináljunk Táncsicsot Budaházy-ból” is csak röhejes volt szerintem) nem az én stílusom, mint ahogy az sem, hogy paranoiásra hazafiaskodjam magam, és mindenhol „idegenlelkűeket”, és minket felvásárolni akaró csúnya pajeszos zsidókat lássak (ha ilyen hülye lennék még a végén engem is ilyen könnyű lenne csúnya izraeli kapitalistákról szóló mesékkel beetetni, mint ebben az esetben a sokak által oly nagyra tartott kurucinfós szerkesztőbácsikat. A szánalmas talán a legmegfelelőbb szó, ami idekívánkozik, és én nem szeretnék ilyen lenni soha). Értem én, hogy valami változás kell ebben az országban, de nem hiszem, hogy pont bomberdzsekis kopasz szakmunkások fogják jobbá tenni a helyzetet (igen, általánosítottam). Fejjel a falnak – módszerrel nem lehet a jelenlegi mutyizós (de utálom ezt a szót, a hátamon feláll tőle a szőr), egymás között pályázatokat lezsírozós (lásd a néhány nappal ezelőtti villáminterjúmat), sikkasztgatós-elkúrós velejéig korrupt jelenlegi politikai elitünket leváltani, egész egyszerűen azért, mert már nem 56-ot írunk, és nem is szovjet tankok ellen kell harcolnunk. Egy polgárháború semmiképpen sem segít az országon, márpedig vannak olyan körök a hatalomban, akik a „divide et impera” (oszd meg és uralkodj) jól bevált módszerével próbálja egymásnak ugrasztani a magyarokat és a cigányokat, akik – annak ellenére, hogy koloncként lógnak a nyakunkon – mégse tehetnek az ország helyzetéről olyan súllyal, mint amilyennel egyes jobboldali emberkék próbálják őket beállítani. Nem hiszem azt, hogy bármi jóra is vezetne a romákkal való viszálykodás, és ezt annak ellenére mondom, hogy szinte naponta látok ingyenélő, nagyképű, mindenkibe belekötő, biciklit (és egyebeket) ellopó, kölcsönt vissza nem adó cigányokat, akiknek néha a látványuktól is elfut a düh. A vérük kiontása megoldhat bármit is? El kell érni, hogy a következő cigánygeneráció már kevésbé legyen antiszociális, és próbáljon beilleszkedni, és – már megint idealista vagyok, mert amit itt leírok évszázadok óta nem sikerült senkinek – szép lassan váljon hasznos rétegévé a társadalomnak (amilyenek voltak néhány száz éve, amikor még teknőt vájtak, vályogot vetettek, illetve késeket éleztek vándorlásaik során). Talán unokáink már látni fogják, hogy nincsenek cigányputrik, és nem a minél nagyobb gyerekáldást látják majd fő bevételi forrásnak.

Kicsit elkanyarodtam a fő témától, bár annyiban kapcsolódott ez, hogy sok jobboldali van annyira szűk látókörű, ostoba, és gonosz, hogy csak erre az egy problémakörre szűkít le mindent, pedig aztán ez is csak egy csepp (bár jó kövér) a tengerben.

Mindenesetre én egyelőre csak enyhén tartom veszélyesnek a magyarországi szélsőjobbos mozgalmat, azon a néhány barmon kívül akik kijártak romákat lövöldözni a többiek szerencsére megelégednek a Kárpátiás póló viselésével, és a kopaszra nyiratkozással, tettlegesség még nem történt tömeges méretekben, és adja ég, hogy ne is történjen. Kicsit azért megijedek mondjuk, amikor ilyen videókat látok (pedig én szerintem nem tartozok abba a körbe, akiknek félnivalójuk lenne akár így akár úgy):

Amit a videón látunk, az mind szép és jó, régi értékeink elpusztítása, és az idegenszívűek térnyerése úgymond örökzöld sláger bizonyos körökben. Igyekszek a továbbiakban nem ennyire cinikus lenni, mert szeretném azt hinni, hogy ezek az emberek nem csak simán belehülyültek a paranoiába (mert abba azért egész könnyen bele lehet), hanem valóban féltik hazájukat, és csak ez ellen szeretnének tenni. Amikor mondjuk először feltűntek betyárruhában volt némi halk kacaj azok között akiknek megmutattam, de a végén látható tekintélyes méretű mellizmok mindenkit meggyőztek, hogy igazi sportemberekkel állunk szemben. De: nem rájuk van szükség! Nem lőfegyverekkel pózoló harcművészek kellenek nekünk, hanem józanul gondolkodó politikusok, polgármesterek, tisztviselők! Egy maréknyi magát Rózsa Sándor leszármazottjának tartó jókötésű jobbos érzelmű fiatalember maximum arra jó, hogy tovább fokozza a cigányokban a félelmet (merthogy ők lesznek a „célközönség”, nem a politikai elit, azt is tutira veszem), ami rossz vért szül. Ha egy népcsoportot folyamatosan rettegésben tartunk, annak általában a sarokba szorított patkány reakciója szokott lenni a vége, és végül szélsőséges ellenreakcióba csaphat át a félelem (lásd Amerika, és a Fekete Párducok [¹] nevű színesbőrű mozgalom, amely a rasszizmussal vette fel a harcot néha elég durva eszközökkel).

Szóval jó lenne, ha az ügyes kezű animátor nem ilyen filmecskék renderelésével múlatná az idejét, hanem mondjuk megcsinálná a Vukk 2-t úgy ahogy kellett volna, vagy egyéb kevésbé veszélyes területen kamatoztatná a tehetségét. Iszonyatosan veszélyesnek érzem az ezzel való felelőtlen játszadozást, és azzal, hogy előre láthatóan egy második Gárdát akarnak létrehozni (esetleg kicsit radikálisabbat) máris nyilvánvaló, hogy ők is rossz célpontra álltak rá, amikor úgymond hagyták elterelni a figyelmüket a valós veszélyekről.

Nagyon antirasszista dumának hangzik amit nyomok (tisztában vagyok vele), de bennem is jó adag ellenérzés van velük szemben. Nem fogom elfelejteni a Kozma-gyilkosságot, amelyet a magát maffiózóvá felküzdő rétegüknek „köszönhettünk”, és nem fogom elfelejteni a velük szemben tapasztalt pozitív diszkriminációt, amelynek tudatában elszemtelenedve engednek meg maguknak sok pofátlan, és aljas húzást (emlékszem, volt a gyárban ahol dolgoztam egy másfél méter magas cigányfaszi, aki éjszakásban például a raktárban aludt a targoncán, bent a csarnokban meg állt a munka miatta, meg hasonlók, és amikor odakerült a sor, hogy kirúgják, akkor egyből feltette a százezer forintos kérdést: „most ezt azé’ me’ cigány vagyok?”, szerencsétlenségére emberére akadt, mert az üzemvezető azt válaszolta „nem tetszik? menj az ombudsmanhoz!”), és még nagyon sok undorító dolog a számlájukra írható. De tisztában kéne lennie a jobb oldalnak is két ténnyel: 1. nem ők a fő okozói a szarnak, amiben az ország van 2. nem lehet fegyverrel békét, és jobb világot teremteni. Amíg ezt nem látják be, addig csak egy helyben toporgás, és röhejes Y-terves, rendőrökkel verekedős, cigányok előtt masírozós módszerek fognak a rendelkezésükre állni. Ez pedig nem elég. Ezt már felismerte a Jobbik, és hatalmas szimpátiával fogadta az a néptömeg, amely megcsömörlött a Fidesz-MSZP duótól. Én mégis félek, hogy nem biztos, hogy jó párthoz menekültek a jelenlegiektől, talán jobb lenne, ha ezek az emberek nem mennének el szavazni jövőre…

[¹] A ’60-as évek vége felé kezdtek lecsengni a polgárjogi mozgalmak és a feketék megsegítését, védelmét már senki nem tartotta igazán fontosnak. Igazából a többség úgy gondolta, hogy Dr. Martin Luther King Junior elért mindent, amire egy afrikai-amerikainak szüksége lehet. Persze négernek lenni abban az időben sem számított épp kellemesnek. Valószínűleg azért is szerveződtek olyan fekete közösségek, akik nem akartak nagy lépéseket tenni, vagy szónokolni az egyenjogúságról, mindössze megvédeni magukat. Mind közül a leghíresebb a Fekete Párducok közössége, vagyis a BPP (Black Panther Party for Self-Defense) volt. A Fekete Párducok elsődleges célja valóban az önvédelem volt. Mindössze azért alakultak meg 1966-ban, hogy kiálljanak azokért a jogokért, amiket végre megkaptak, de még mindig nem járt mellé tisztelet és megbecsülés. További céljuk a nők esélyegyenlőségének elérése volt. Legfőbb eszközük a média volt és sokan ismerték őket, mert a szórólapok, graffitik, művészeti alkotások országszerte hirdették a szervezet létezését. (Azt azért had tegyem hozzá, hogy olvastam róluk kevésbé pacifista módszereket is…-JonC)
(forrás) (cikk róluk a Wikipedia-n)

Köszönet Yettencsnek, hogy felhívta a figyelmemet a videóra!

… és file benne minden férfi és nő.

Ez egy újabb nagy igazság, amit a bőrkötéses „JonC összes bölcselete” kötetben fog majd kiadni a hálás utókor (persze előfordulhat, hogy még életemben megjelenik a Nagy Mű), és bizony mondom néktek, van is benne igazság, nem is kicsi. Az is előfordulhat mondjuk, hogy csak simán elgurult a gyógyszerem ma, de tényleg érzek valamiféle filerendszerekre jellemző hozzárendeltségi viszonyt az emberek között, sőt, ha kicsit kitágítjuk a hasonlatot, akkor érthető az egész világra is, nem csak a szociális hálóra.

Vegyünk egy egyszerű példát a Unix nevű operációs rendszer működéséből (amely hasonló Windows-on is):

-rw-r----- 1 picard STAFF 1397 May 28 12:50 mj.ultra <- ez a rész most nem érdekes nekünk

Mielőtt még felmerülne bennetek az (amúgy teljesen jogos) „miap*csamárez” gondolat, kifejtem a sor értelmét, amelyből főleg az elején található sok gondolatjel érdekel minket. A legelső (az r betű előtti) jelzi, hogy az adott file épp milyen típusba tartozik (mivel Unix-on minden dolog file, még a mappák is, csak ez a kis jelölés dönti el, hogy az adott egység minek minősül). Itt szerepelhet mondjuk egy kis d betű is, akkor az adott file éppenséggel egy mappa. Ha ennek az analógiájára megpróbáljuk osztályozni az embereket, akkor ez négy értéket vehet fel:

• m : man, azaz férfi
• f : female, azaz nő
• t: transzszexuális
• h: hermafrodita

Máris megvan az első lépés a társadalom filerendszer-attribútumos leképezése felé! Nézzük a többit:

rw-r-----


Ez  a rész az igazán érdekes a számunkra: itt láthatjuk, hogy az adott file (ebben az esetben: emberegyed) kinek milyen módosítást, manipulációt engedélyez. A Unixnál ez három elkülönülő részből áll:

Ezen az ábrán az látszik, hogy az első három (mármint a típusjelölés utáni három) karakter jelzi, hogy egy átlaguser mit tehet az adott file-lal, a következő három azt, hogy az előre beállított csoport tagjai mit tehetnek vele, míg az utolsó rész a „mindenki más”, azaz az előző két halmazba nem tartozók jogait írja le.

A betűk jelentése:
r: read, azaz csak olvasni tudja
w: write, írni is tudja
x: execute, végrehajtani is tudja.

Ezek alapján leírható egy sorban, hogy pl. egy átlagos lány kinek, és milyen hozzáféréseket biztosít:

f -------- c------- cpjn--- cpjnx-- cpj----f cpjnxelf ????????

Jelmagyarázat:

f: female, azaz nő.

Namármost: egy emberegyed esetében a következő csoportok lehetnének a User/Group/Other kombó helyett (sorrendben ahogy a hét csoportnyi jog sorakozik):

1. Vadidegenek
2. Ismerősök
3. Barátok
4. Családtagok
5. Kefélőtársak
6. Szerelmi társ(ak)
7. Egyéb

Ezekre vonatkoztatva lehetnének a következő jogok kiosztva a Read/Write/Execute hármas meglehetősen szegényes kínálata helyett (ahol – jel van ott természetesen nincs jog az adott tevékenységhez) egy-egy nyolcas csoportban:

1. c (chat): beszélgethet vele
2. p (pay) : fizethet neki
3. j (joke) : viccet mesélhet neki, amin ő nem csak udvariasságból nevet
4. n (nostalgia) : van közös múltjuk, ezért nosztalgiázhat vele
5. x (xmas) : karácsonykor ajándékot vehet neki (a többi ünnepre is vonatkozik)
6. e (jealousy) : féltékennyé teheti
7. l (love) : szerelmes lehet belé (viszonzottan)
8. f (fuck) : szexelhet vele

stb stb., a lista természetesen folytatható, mivel az emberi kapcsolatok nagyon sokrétűek lehetnek (pl. bevezethető a s (shit), aminek használatát a fantáziátokra bízom 🙂 ).

Itt láthatjátok a fenti leírást ábrával:

Szóval vadidegeneknek semmit se szabad, míg egy szerelmes minden jogot megkapott, ellentétben egy szeretővel, aki „csak” kezelgeti, de nem tud vele beszélgetni a régi szép időkről, mivel nincs közös múltjuk! 🙂 Az utolsó (egyéb) kategóriánál azért van egy rakás kérdőjel, mert definiálni kellene, hogy mi az az egyéb (munkatársak, barátnők, stb.).

Sajnálom, ha esetleg érthetetlen volt, amit leírtam, de ahhoz hogy teljes képet tudjak nyújtani az elméletemről mindenképpen szükséges volt egy kis elméleti háttér hozzá. Úgy gondolom, hogy a világ felfogható úgy is, hogy jogosultságokat osztunk, és kapunk, azaz úgy mond CHMOD-ozások sorából áll az életünk. Megtehetjük egy baráttal azt, amit egy vadidegen visszautasítana (hátbavágod, és röhögve azt mondod neki: „hú, tegnap de rohadt részeg voltál öcsém!”), és ugyanígy te is rossznéven veszed, ha valaki megpróbál megba…rátkozni veled akaratod ellenére.

Ez a gondolatmenet kiterjeszhető a szociális kapcsolatokon túlra is: nincs jogosultságod belépni mondjuk az Amerikai Nagykövetség épületébe csak úgy, míg a nagykövet ezt bármikor megteheti 🙂 Innen már csak a fantázia szab határt annak, hogy mire vetítsük le ezt a logikát!

UPDATE:

még tovább fűzve a gondolatmenetet rájöttem, hogy a szigorú szisztéma mindenkinél manipulálható. Például 2 liter házipálinka hozzáadásával a fentebb említett átlagos lány hozzáférései a következőkre módosulnak:

f cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf ???????? 😀

Ajánlott irodalom:

Unix fileattribútumok