Bő két év hosszú idő, pláne ha mondjuk a technikai haladásról beszélünk. Az okostelefonok például rengeteget fejlődtek 2010 óta, és ez nem csak a hardverkapacitást, de a szoftverellátottságot is érinti. Amikor annak idején megvettem az első Androidos telefonomat (ami egy ronda kinézetét lassú hardverrel kompenzáló Huawei volt), akkor persze én is átestem a „telepítsünk mindent, aztán töröljük le fél óra múlva” hullámon, járt nálam a fingóprogramtól a beszélő macskáig minden. Aztán persze az ember elkezd gondolkodni, és egy idő után törekszik arra, hogy olyan appokkal szerelje fel a zsebében hordott számítógépét amelyekre tényleg szüksége lehet – még ha csak ritkán, egyes speciális élethelyzetekben is.

A 2010-es cikkem a fentiek tükrében pláne enyhén elavultnak számít, úgyhogy következzen azon programok listája, amelyek mindig visszakerülnek a telefonomra ROM-csere, vagy hardwipe után. Két dologra szeretném felhívni a figyelmet mielőtt belevágunk:

• a lista abszolút szubjektív
• befolyásoló tényező lehet, hogy leragadtam a 2.3.7-es Androidnál (a HTC Desire-omra ez a legfrissebb Cyanogenmod), úgyhogy a legújabb feature-ök (push notification és társai) nem elérhetőek a számomra, így az azokat használó programok sem.

Vágjunk bele:

Tovább »

A THQ kicsit elkésett az ajándékozással (vagy csak balga módon nincsenek tisztában azzal, hogy Magyarországon már napokkal ezelőtt járt a Mikulás), de ennek ellenére nagyon örülök a legújabb megmozdulásuknak: a Metro 2033 című posztapokaliptikus FPS-üket ingyenesen letölthetővé tették, gyaníthatóan a jövő év harmadik negyedére várható folytatás reklámkampányának részeként. Üröm az örömben, hogy ehhez sajnos rendelkeznünk kell Facebook accounttal, ugyanis a THQ vonatkozó oldalát like-olva juthatunk az aktiváló kódhoz. Ezután letölthetjük az exe-t (ami valójában egy önkicsomagoló tömörített file, érdemes egy átmeneti könyvtárat megadni neki célként), vagy a kapott kódot közvetlenül is megadhatjuk a Steam-en ezzel érvényesítve a példányunkat. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kód megkaparintása után nyugodtan diszlájkolhatjuk (khm) az oldalt.) Az exe használata mellett szól, ha nincs Steam-ünk, ugyanis így automatikusan fel tudjuk telepíteni.

Dat grafika – igen, ez még az első rész

Ingyen van, pár éve húzónév volt, a grafikája pedig még ma is simán megállja a helyét – főleg DX11-ben mindenféle tesszelációt, meg hasonlókat fullra húzva. Ami érdekes, hogy a ma megjelentetett trailer alapján a hypeolt folytatás külcsín tekintetében nem igazán különbözik az elődtől – mindenki döntse el, hogy ez gáz, vagy sem. Apropó trailer, íme a Metro – Last Light:

Ha tetszik ez a hangulat, akkor érdemes kipróbálni az első részt is – vonatkozó blogpostom itt, az ingyenes játék aktiváló kódjához jutni itt lehet.

UPDATE: csak sikerült utánanéznem még pár apróságnak, ezek közül a legfontosabb, hogy az akció csak december 16.-ig él (mondjuk passz, hogy melyik időzóna szerint, gyanítom hogy valami US).

(Érdekes, hogy zsinórban a negyedik zombis post, bár ez csak érintőlegesen.)

Naszóval pár hete írtam a blogon egy lehetőségről, amellyel – kihasználva egy a fogápolás fontosságára felhívó kampányt – ingyen juthatunk hozzá a Plants vs. Zombies című fasza kis tower defense játékhoz, melyben növényeket ültetve kell távol tartanunk házunkat az azt ostromló zombiktól. Persze amikor a postot írtam még nem tudhattam (csak sejtettem) hogy a promóció csak Amerikából elérhető, amellyel mostanra már bárki szembesülhet, aki behozza a szóbanforgó oldalt. Ott a letöltőlink helyett egy kövér „Sorry, only residents of the US are eligible for this promotion” felirat árválkodik. Természetesen nem én lettem volna ha nem nézek egyből kibúvó után, és sikerült is találnom megoldást a problémára a régiókorlátozás kijátszásával! Szeretném megjegyezni azonban hogy a lentebb leírt módszer egyrészt kicsit macerás, másrészt pedig szinte már annyira illegális mintha beizzítanánk a kedvenc torrentkliensünket, hogy lehúzzuk ezt a laza 40 megás csodát. Emiatt felhívnám mindenki figyelmét, hogy csak akkor vágjon bele, ha utána még képes lesz tiszta szívvel tükörbe nézni, és nem fogja zavarni hogy elszedett egy példányt a játékból egy kis zsírostestű amerikai kisfiútól lószart mama, nincs ezzel semmi gond.

Adott volt ugye a probléma, miszerint mivel nem amerikai IP-címről töltöttük be az oldalt ezért nem jelent meg a letöltőlink. A megoldás egész logikusan hangzik: hitessük el az oldallal, hogy márpedig mi valahonnan Kentuckyban, Washingtonban, esetleg Nebraskában meresztjük a seggünket a gép előtt! Ennek elérésére én a Tor nevű programot használtam (köszi a tippért Krisz!), amely telepítés nélkül varázsol nekünk VPN elérést. Nem kell megijedni tőle, bár minimális hekkelést igényel a használata, nézzük is hogy mi a teendő:

1. letöltjük a Tor klienst innen, kicsomagoljuk valahova

2. elindítjuk a „Start Tor Browser.exe”-t

3. a következő ablak fog fogadni:

Itt első körben válasszuk a „View the Network” opciót, ugyanis szükségünk lesz egy ún. relay-re amin keresztül csatlakozni fogunk. Egy listát fogunk kapni, ami valahogy így néz ki:

Ezek közül minket főleg a kis amerikai zászlóval jelöltek fognak érdekelni. Néhány nevét jegyzeteld ki egy txt file-ba (esetleg papírra). Én mondjuk csak egyetlen egyet, ezt a shoton szereplő „wannabe”-t használtam, és működött a dolog. Ha megvannak a relay nevek, akkor lépj ki innen.

4. A főablakban válaszd a „Stop Tor” opciót, ugyanis most egy konfigfile-t kell majd szerkeszteni amit nem fog engedni futás közben.

5. Ugyanitt válaszd a „Settings” opciót, azon belül is az „Advanced” fület:

Itt válaszd az „Edit current torrc” opciót.

6. Egy notepad-szerű felület fog felbukkanni. Legfelülre szúrd az alábbi két sort:

[code]ExitNodes <relaynév1>,  <relaynév2>, stb.
StrictNodes 1[/code]

Okézd le. Ha netán hibát dob (valami nem tetszik neki a szintaktikában), akkor használd ezt a konfigot:

[code]ExitNodes   <relaynév1>,  <relaynév2>, stb.
StrictNodes 1
AvoidDiskWrites 1
DataDirectory .\Data\Tor
GeoIPFile .\Data\Tor\geoip
Log notice stdout
SocksListenAddress 127.0.0.1[/code]

Persze igazítsd a saját eredeti soraidhoz ha netán eltérést tapasztalsz.

Valahogy így fog utána kinézni:

Indítsd el megint a Tor-t a főablak „Start Tor” opciójával.

A nagyjával megvagyunk. Talán feltűnt, hogy amikor elindítottad a programot az felhozott egy Firefox-szerű böngészőablakot is. Ennek szerepe az, hogy azok a weboldalak amelyeket ezen keresztül töltünk be úgy érzékelik, hogy amerikai IP-t használunk. Ide pötyögjük be a régi postból már ismerős http://www.stopzombiemouth.com weboldal címet. Némi várakozás után már be is kell hogy töltődjön a cucc, és – nahát – a piros „bocsi de csak jenkik részesülhetnek ebből az örömből” felirat helyett egy kövér „GET GAME” gomb virít! Katt is gyorsan rá, életkorcheck után pedig elérünk ahhoz a képernyőhöz, ahol emailcím és egyéb adatok megadása fog következni. Két dologra hívnám fel a figyelmet: az egyik az, hogy lehetőleg ne .hu-s emailcímmel próbálkozzunk (nekem nem akart működni), a másik pedig a kód, ami az előző postban már említve volt, de íme megint: „PEAH8R„. Ezt kéri majd a legalsó mezőben.

Ezek után tessék szépen megvárni, amíg az email megérkezik. Szerepelni fog benne a trial játék letöltőlinkje, illetve a kód, amivel unlockolhatjuk azt. Ugyan a kód megadása után kicsit kommunikál a PopCap szervereivel nekem sikeres volt a regisztráció:

Ezek után a Tor-t akár le is törölhetitek – nem írja be magát a registry-be, nem piszkít a telepített programok listájába. Kicsit macera így megszerezni a játékot, de egy legális license szerintem megéri.

Bizony, újabb közszolg. post következik, ismételten relatíve rövid lére eresztve: van ugye a Halloween, ami főleg Amerikában nagy ünnep, ott is főleg a kiskölköknek. Namármost ezek a kicsiny tündérkék alapvetően jó nagy segget növesztettek rövidke életük során, amit a gyorséttermi kaják és egyéb magas transzzsírtartalmú ételek mértéktelen fogyasztásának tudhatunk be (nem, a gép előtt üldögélés nem hízlal, dehogyis). A PopCap Games és az ADA (American Dental Association, kb. Amerikai Fogorvosi Szövetség) közös promóciója ezen próbál segíteni, valamint céljuk a szájápolás fontosságára is felhívni a figyelmet (gondolom én). Kitalálták, hogy amikor majd valamelyik kis Jabba csönget, akkor a szokásos magas cukortartalmú fogroncsoló édességek helyett ejtsünk csak egy papírlapot a kis zsírpárnáktól duzzadó mancsába. Eleinte biztos gyanakodva fogja forgatni, mondván nem tűnik ehetőnek, de ha még azelőtt elmagyarázzuk neki, hogy mégis mire való hogy nagy duzzogva nekiállná elfogyasztani, akkor biztos fel fog vidulni a kis pufók arca, ugyanis a lapon található kóddal – most jön a lényeg! – ingyen letöltheti az egyik legaddiktívebb, legszórakoztatóbb casual játékot, a Plants vs. Zombies-t!

No persze nem csak a kis hurkástestű jenki kölköknek áll rendelkezésére a módszer, hanem akár nekünk, testünk és fogaink egészségéért a legnagyobb mértékben felelősséggel bíró felnőtteknek is – már ha valami buzi IP-tiltással nem veszik elejét az efféle mesterkedések egyszerű lebonyolításának itt Magyarországon. Nézzük csak a sztepbájsztepgájdot:

1. felmegyünk erre a weboldalra
2. nagy narancssárga „Get coupons” feliratot megabúzáljuk az egerünkkel (van kifestő is, meg mindenféle okosság!)
3. elmentjük a pdf file-t későbbi felhasználásra (vagy elég ha tudjuk ezt a kódot: PEAH8R)
4. október 30. és november 10. között újfent ellátogatunk a fentebb említett oldalra
5. beírjuk a kódot
6. letöltjük a játékot
7. ???
8. PROFIT

Remélem tényleg menni fog Magyarországról is, ha netán mégse akkor biztos rájuk küldöm a Fognyűvő Manót.

UPDATE: sasszemű Nfol-nak hála bebizonyosodott, hogy az ördög mindig az apróbetűs részekben rejlik, ugyanis ott szerepel egy „Valid only in the US.” feliratocska. No sebaj, ha valaki tud egy tuti módszert ennek a megkerülésére (hidemyass.com esetleg?), az megírhatná kommentben.

UPDATE2: valóban van régiókorlátozás, a megoldás a problémára itt található.

Tegnap este miután jól kikoczkultam magam úgy döntöttem, hogy megtekintek egy-két Family Guy epizódot a televízióban levezetésképpen. El is heveredtem az ágyamon, nyomnám a bekapcsgombot a távirányítón – hát nem történik semmi. Szemügyre veszem a készüléket, hát néddmá’ ez ki van kapcsolva. Mármint fizikailag. A fizikai bekapcsgombjával. Az előlapján. A képernyő alatt. (Abbahagytam.) Mondom wattafakk, én soha nem kapcsolom ki így, hétköznap távirányítóval szoktam abuzálni, hétvégére meg le szoktam áramtalanítani az elosztón található pirosan hunyorgó kapcsolóval. Többször átgondoltam, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem nyomtam ki azt a kurva tévét már hónapok óta a saját kikapcsoló gombjával. Nos ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mégis mi a csöcs történhetett a szobámban a hétvégén, amikor nem voltam ott (hétfőn nem is néztem a tévét, ezért csak tegnap derült ki a turpisság):

• az új lakótársam valójában egy elég perverz alak, és arra izgul ha az én ágyamban fekve nézheti az X-Faktort
• hétvégén felhozta valamelyik pattanásos fejű haverját, akit nálam szállásolt el
• beugrott az ablakon a betmen, és gyorsan belenézett a Híradóba, hogy bemondták-e hogy ő a brúszvéjn

Egyik eshetőség sem tűnik számomra túl vonzónak, úgyhogy elhatároztam hogy lépéseket eszközölök az ügy érdekében. No persze nem zárom továbbra se be a szobám ajtaját hétvégére (legalábbis egyelőre, alant kifejtem miért), helyette viszont csapdát állítottam az esetleges elkövetőnek! Ne tessék ilyen ódivatú dolgokra gondolni, mint a lecsapódó pengék, vagy a kilincsbe vezetett áram: a szobába való bejutás mellett még a számítógépembe való bejelentkezést is lehetővé teszem az illetőnek. Ámde ha ezt megteszi a gépem küld egy mailt nekem, aminek hála – mivel a telefonom mindig nálam van, és mindig kapom a mailértesítőket – egész gyorsan fel tudom hívni a csávót, hogy mi a büdös kurva anyját művel a szobámban, takarodjon kifele, ja és hétfőn eltöröm kezét-lábát. Így, nyitott ajtókkal fogom hagyni a szobát pár hétig, és kiderül, hogy csak paranoiás vagyok-e (a tévé kikapcsolása mondjuk nem ezt támasztja alá), vagy tényleg szokott valaki bóklászni a territóriumomban amikor éppen nem vagyok ott.

Micsoda véletlen – pont ma szaladtam bele a Howtogeek csodálatos tutorial-jába, hogy hogyan lehet ezt a mail alertet beállítani. Az egész csak pár kattintás, és máris biztonságban tudhatjuk a masinánkat. Íme a módszer:

Hozzávalók:

a SendEmail nevű free programocska (tölthető innen, a Windowsos-t és TLS-t támogatóst kell választani). Tessék letölteni, és kicsomagolni valami jó helyre, ahol biztos el is tud indulni, és nem tiltja le a Windows túlbuzgó önvédelmi mechanizmusa.

Ezután elindítjuk a Feladatütemezőt (Start menü -> ‘Keresés programokban és fájlokban’ mezőbe beírni: „üte” és már dobja is találatként), majd csináljunk egy új feladatot a jobb oldali menüből ezt kiválasztva:

A következőket kell beállítani az „Általános” fülön:

(Az alsó pipa csak akkor kell, ha olyan felelőtlen vagy mint én, és nincs Windows-jelszavad.)

Az „Indítás” fülön új hozzáadása, majd:

A „Műveletek” fülön új hozzáadása, majd:

Ehhez kell egy kis magyarázat: egyrészt meg kell adnod a már letöltött, és kicsomagolt sendEmail.exe elérési útját, másrészt pedig az argumentumoknál meg kell mondanod a programnak, hogy milyen szöveget, és hova küldjön, ha valaki belép a gépedbe. A küldéshez szükséged lesz egy emailcímre, ami lehetőleg legyen tök új, és csak erre használd, ugyanis meg kell adnod a jelszavát mindenféle titkosítás nélkül itt. Valahogy így kell kinéznie:[code]-f <forras>@gmail.com -t <cel>@gmail.com -u Valaki belepett a gepedre -m Valaki bent maszkal a gepeden! -s smtp.gmail.com:587 -xu forras@gmail.com -xp <forrasmailcim jelszava> -o tls=yes [/code]A forrás mailcím legyen az, amit csak erre a célra hoztál létre, míg a cél a valódi mailcímed! A végén meg kell még adnod a „kamu” fiókodnak a jelszavát is – ami nem baj, oda hadd jusson be a kis hacker (jézusom, tényleg paranoiás vagyok)! A -u kapcsoló után a levél tárgya, míg a -m után a levél tartalma szerepeljen – lehetőleg ékezetek nélkül, bár állítólag ha megadod a -o message-charset=utf-8 kapcsolót is (mondjuk a legvégére hozzábiggyeszted), akkor lehet ezt is. Fontos tudni, hogy ez az SMTP szerver a Google-é, szóval csak GMail-es forráscímekkel fog működni – persze állíthatsz be másikat.

Még egy apróság, ami főleg laptopoknál lehet fontos:

És ennyi lenne. Tesztelni tudjátok úgy, ha kijelentkeztek majd visszaléptek a Windows-ba, illetve ha végképp nem akar menni, akkor akár parancssorban is indítható a levélküldő program a megfelelő kapcsolókkal. Arra figyeljetek, hogy elsőre még spam-be fogja rakni a levelet a GMail – legalábbis én így jártam.

Egy vallomással kell kezdenem: egy hónapja is van már, hogy lecseréltem a régi telefonomat (ma már valószínűtlennek hangzó ömlengésem itt olvasható, annyi szóljon mentségemre, hogy ő volt az első okostelefonom, innen az elfogultság), de már nem számoltam be róla itt – egyrészt gyanítom, hogy a lustaság megint felülkerekedhetett rajtam, másrészt késztetést se éreztem rá, hogy megírjam – lehet hogy kezdek felnőni, vagy mifene. No sebaj, jelentem egész jutányos áron sikerült egy első szériás HTC Desire-re szert tennem, ami kurva jó telefonnak számított két és fél évvel ezelőtt – ma már inkább a futnak még kategóriát erősíti a sok iPhone 4GS, meg Galaxy S3 között. Ennek ellenére én szeretem őt, nem érzem kellemetlennek a kompromisszumokat, amiket meg kellett hoznom, hogy használhassam, meg egyáltalán: egy hozzá nem értő ugyanúgy benézné egy százikszezer forintos telónak, ha kicsapnám a presszóban az asztalra a bömös kulcs mellé miután papírzsepkendővel letörölgettem a tarkóm hurkáiról az izzadtságot.

Íme a jelenlegi főképernyőm: Fancy Widgets + PlayerPro (ADW Launcher-rel, és szarul croppolt homemade ikonokkal megtámogatva)

Pedig ez nem az, és ez a teljesítményén is meglátszik, ámde pont ezért érdemes lecserélni a stock ROM-ot valami ütősebbre: a szoftver ugyanolyan fontos, mint a hardver, és ha a szoftver nem használja ki a hardvert, akkor baszhatod a cuccban ketyegő órajelet. No persze a stock ROM lecserélése egyre komplikáltabb (saját tapasztalataimból kiindulva): míg a Vodafone845-ön elég volt egy laza rootolás, meg egy custom recovery telepítése ahhoz, hogy utána úgy telepítgessünk ahogy nem szégyelljük itt már az S-OFF-olás, a Hboot, és a hasonló csodák világában is el kell merülnünk, hogy ugyanezt elérjük. Még szerencse, hogy léteznek egész fasza tutorial-ok a témában akár még magyar nyelven is.

No, miután átvergődtem az új kifejezések, app-ok és eljárások tengerén választásom egyből a CyanogenMod-ra esett, egyrészt mert hallottam hogy egész jó, másrészt pedig nem nagyon ismertem más ROM-ot ami jó lenne az oldskool-os Desire-omra. Szerencsére még mindig frissítgetik erre a viszonylag régi telefonra is, úgyhogy a hetes verziója elérhető volt a számomra. Tudni kell róla, hogy ez egy rengeteg típusra elérhető ROM, ezért a HTC által kifejlesztett kezelőfelületet, a Sense-t nem tartalmazza, ami – bár várható volt – eléggé zavar. Ééés akkor elérkeztünk a külcsínt, csillogást leginkább előtérbe helyező hülyegyerek panaszaihoz, ugyanis nem gondoltam volna, hogy a Sense ennyire jó, és hogy ennyire fog hiányozni… Vegyük például a tárcsázót, ami így néz ki:

A rondasága elég szembetűnő, és engem csak minimális mértékben vigasztal, hogy állítólag az ICS (ez egy frissebb Android verzió) is ilyen ocsmány. A Sense-es tárcsázó ehhez képest egy vizuális orgazmus, és ugyanez igaz arra is, a bejövő híváskor megjelenő képernyőre is. A hiányzó widgetjeimről ne is beszéljünk (bár erre állítólag van megoldás, még nem próbáltam), szóval volt mit megszokni. DE: mindezek ellenére az előrelépés vitathatatlan (és most következzenek a pozitívumok): a néhol meglehetősen puritánra designolt felületekért cserébe kapunk egy olyan szoftvert, amelyben mindent mi állíthatunk be a saját szájízünk szerint, ami alatt az értendő, hogy a hatalmas mennyiségű tweaknek hála a telefon gyorsabbá, és okosabbá tehető. Ezen beállítások nagy része a Settings-en belül megbúvó „CyanogenMod settings” menüpontban található meg, ezen opciók mindegyike annyi lehetőséget tartogat, hogy azzal elmegy pár óra mire az ember végigrágja magát rajtuk:

Külön kiemelném a „Performance” menüt, amelyben olyan funkciók figyelnek, amikhez régebben flashelni kellett plusz funkciókat a ROM-ba (JIT például), vagy külön app-ot kellett hozzájuk telepíteni (CPU órajel emelés, governorok):

Volt még egy csomó dolog, ami nagyon tetszett, de azok már a 2.3-as Androiddal jöttek, úgyhogy nem tudnám be őket a CyanogenModnak. Alapvetően a stock Android helyenként felfedezhető csúnyasága zavar egyedül, a többi beépített lehetőség (lásd lejjebb, mellékeltem pár screenshotot a teljesség igénye nélkül), és az eyecandy-k (a képernyő kikapcs-bekapcs animációval például nem tudok betelni) viszont tényleg azt az érzést kelti az emberben, hogy egy teljesen új telefont használ. Igazából nem is ez a konkrét ROM fasza, inkább arról van szó, hogy újabb megerősítést nyert számomra a tény, hogy érdemes a gyári szoftvert lecserélni. Vannak Sense-es custom ROM-ok is, úgyhogy lehet hogy végrehajtok egy újabb cserét a napokban – persze erről fogok csinálni előtte egy complete backup-ot a biztonság kedvéért.

Pár screenshot még pluszban:
Tovább »

Úgy fest az évtizedes kockamúltam ellenére is lehetnek néha hatttalmas flesseim:

1. az Unofficial European Team Fortress 2 Reddit szerveren működik egy Jukebox plugin (ígérem mostantól lesznek magyar szavak is a mondatban), amely tényleg megvalósítja az online zenegép csodáját: miközben nagyban caffantgatod a többieket szól a muzsika, amelyet különféle tárhelyekről vadászik össze a program. A lejátszási listát közösen hozzátok létre, mindenki jogosult számot hozzáadni. A hangereje szabályozható, ha nem tetszik egy zene (mondjuk tegnap nem volt túl jó hatással a frag/death arányom alakulására a Rebecca Black-től a Friday dubstep változata), akkor megszavazható, hogy tovább legyen nyomva, és így tovább. Apró parancslista alant, ha valaki netán csak ezért fel szeretne jönni erre a szerverre (vagy ismer másikat, ahol már működik ez a rendszer):
   
   !r <szám címe, előadó neve, vagy töredékszó>: ez a legfontosabb parancs, ezzel tudsz új számot hozzáadni a listához. Példa:
   !r porcupine blackest eyes

   !undo: ha netán a számcím értelmező algoritmus a legújabb Justin Bieber számot válogatja be ahelyett amire te gondoltál

   !v [0-??]: hangerőszabályozás, nulla a némítás, a felső plafont nem vágom, eddig 11-nél nagyobb számot még nem láttam beírva a chat-be

   !queue: a lejátszási lista hossza, azon belül mennyi idő múlva jön a következő általad kért szám

   !song: ez igazán durva: ha tetszik a zene ami éppen szól, akkor lekérheted az előadóját, címét, kiadás évét, tag-jeit, néhány szót az előadóról
   
   !skip: egy szavazattal hozzájárulsz, hogy a következő számra ugorjon a lejátszás az aktuális helyett (zárójelben jegyzem meg, hogy a kedvenc csehómban ez úgy néz ki, hogy egy megfelelően részeg és nagydarab emberke odatántorog a zenegéphez, kihúzza, visszakapcsolás után a következő számmal folytatódik a lejátszás :))

   !skip it: ugyanaz, csak ez a saját zenédre vonatkozik (lehet hogy az előző működik ilyenkor is, nem próbáltam)

   Ha jól értettem a plugin a szervert üzemeltető egyik arc saját kreálmánya, úgyhogy csak hasonlót találtam. Egy buggal találkoztam eddig még csak: ha az admin nyom tovább egy számot, akkor néha előfordul, hogy a mindkettő egyszerre szól tovább. Ilyenkor egy elegáns !v 0, majd !v <szám> segíthet. Ja igen, még két link: a szerverre ide kattintva lehet csatlakozni (nem árt hozzá ha fel van telepítve a játék), itt pedig a személyes statjaim találhatóak, tessék szépen csekkolni mekkora noob vagyok 🙂

2. Ennél még cikibb a most következő sztori: ugyan állítólag évek óta működik a dolog, de nekem tegnap okozott csillogó szemekkel szájtátást a Google Docs azon funkciója melynek segítségével realtime cooperation-ben lehet együtt, egy felületen szerkesztgetni az adott doksit. Miután Tamás barátom megkínált egy általa öt oldalasnak mondott angol szakszöveggel (amely a balra kanyarodó sávok szerepét taglalja a közúti közlekedésben hosssszú oldalakon keresztül… nem vicc), és szomorúan konstatáltam, hogy az otthoni gépemen nincs Word hirtelen alternatív megoldás után kellett néznem. Ekkor támadt a remek ötlet, hogy feltöltsem a Docs-ba, de arra nem számítottam, hogy húsz perc múlva már boldog egyetértésben dolgozunk egyidőben ugyanazon a szövegen: én fordítottam, Tamás pedig kicsiny kurzorját ide-oda pozicionálva javítgatta a szakmaiatlan kifejezéseimet (sajnos nem vagyok még teljesen profi a jelzőlámpás irányítás nélküli négyágú főúti kereszteződésekben létesítendő balra kanyarodó sávok lassítási szakasz hosszának kiszámításában). A hab a tortán az, hogy hívhatsz meg újabb és újabb résztvevőket, akiknek adhatsz csak olvasási vagy írási jogokat is, sőt még tovább fokozandó a közös munka hatékonyságát megcímkézhetsz kijelölt szavakat kommentekkel, ha például nem vagy biztos az adott szó jelentésében (egy fordítás esetén). Ezeket utána a tanult kollégád átnézheti, és javíthatja, ha netán tud jobb változatot.

A második talán már ismert volt jó pár ember számára, de tegnap kifejezetten élvezetessé tette a fordítást a közös munkát az egyazon felületen munkálkodás. Azért hogy ne nézzetek teljesen hülyének íme egy trükk, amit meg tuti, hogy egy csomóan közületek nem vágnak: az egér középső gombját böngészőben használva új lapfülön háttérben nyílnak meg a linkek, míg a lapfülekre kattintva egyből bezárja őket. Őskockákat persze gondolom nem nyűgöztem le ezzel, a többieknek viszont egészségére 🙂

Szolgközl.: a mai napon volt két RSS feed item, amik az alant bemutatásra kerülő tool tesztelgetése közepette generálódtak. Kéretik nem a blog részeiként kezelni őket 🙂

A post címében említett talányos rövidítés a következőket takarja: If This Then That, azaz: ha ez történik, akkor történjen az. Akik barátkoztak már programozással (akár olyan alap szinten is mint én annak idején a Basic-kel, meg a Pascal-lal), azoknak ismerős lehet, bár ott If – then – else szerkezetnek hívják. Namármost: tételezzük fel, hogy ilyen feltételeket állíthatunk be úgy, hogy a webes jelenlétünkkel, profiljainkkal történő események aktiválják őket! Mondok pár példát: beállítható, hogy ha valaki megjelöl egy Facebook-fotón, akkor SMS-t küldjön a telefonunkra. Beállítható, hogy ha Reader-ben osztunk valamit, akkor kipostolja az üzenőfalunkra (vagy bármelyik tulajdonunkban levő Facebook-oldalra). Beállítható, hogy ha kedvencbe rakunk egy videót Youtube-on, akkor azt twittelje/megossza Facebook-on/küldje el email-ben/rakja ki Tumblr-re/stb! Még arra is képes, hogy a naponta/hetente/akármilyen gyakorisággal végrehajtandó feladatainkról email-ben/SMS-ben/akárhogy értesítsen!

A most bemutatásra kerülő szolgáltatás mindezt olyan pofon egyszerűen, könnyen kezelhető felülettel teszi, hogy semmiféle nyelvtudás nem szükséges a kezeléséhez (na jó, minimális angoltudás azért nem árt), és nagyban megkönnyítheti az életünket a használata. Jó ideig zárt bétaként üzemelt, szeptember elején viszont megnyitotta a kapuit a nagyközönség előtt, nem kell meghívóért könyörögni, hogy kipróbálhassuk (sőt, a régi tízes tasklimitet is eltörölték).

A használata – ahogy említettem – pofon egyszerű: regisztrálunk, bekötjük a használni kívánt szolgálatásokat (engedélyt kér a Facebook-hoz, Twitter-hez, akármihez, esetenként – mint az SMS-küldés aktiváláshoz – PIN-kódot is küld, amit utána meg kell neki adni), majd egy hét lépésből álló varázsló segítségével beállítjuk a feladatokat, és azok paramétereit.

Szép számok, és ez még csak béta!

Nézzünk egy példát: tételezzük fel, hogy egész egyszerűen ellenállhatatlan kényszert érzünk arra, hogy minden egyes Google Reader-ben általunk megosztott elemről SMS-t kapjunk (tudom, hogy értelmetlen ilyet beállítani, csak a példa kedvéért választottam):

0. lépés: katt a „Create task” linkre az adminfelületen

1. lépés: a „Choose trigger channel”-nél kiválasztjuk a Google Reader-t

2. lépés: a „Choose a trigger”-nél rábökünk a „New shared item”-re

3. lépés: jöhet a „Create trigger” (persze ha még nem kötöttük be a Reader-t, akkor előtte kérni fogja)

4. lépés: most következik a „that” (azaz hogy mi történjen, ha az előző lépésekben beállított trigger aktiválódik)

5. lépés: „Choose action channel”

6. lépés: „SMS” opció

7. lépés: „Send me a text message”

8. lépés: beállítható, hogy mi legyen az üzenet szövege, változókat lehet használni (amiket kényelmesen egy lenyíló menüből is beszúrhatunk)

9. lépés: nincs más hátra mint rábökni a szép nagy „Create” gombra, és készen is vagyunk

Ilyen egyszerűen be lehet állítani bármit, a kombinációk száma több száz! Olyannyira sokrétű a cucc, hogy – a nyílt béta debütálásával egyidőben – bevezették a „Recipes” (receptek) funkciót, amelynek segítségével mások által készített taskokat is használhatunk, saját szájízünkre szabhatunk, sőt akár meg is oszthatunk, ugyanis mindegyikhez jár egy link.

Persze mint minden nagytudású tool-lal ezzel is lehet élni de visszaélni is: elég ha csak abba gondolunk bele, hogy mennyire szétidegelhetjük a Facebook-os ismerőseinket, ha bekötjük a last.fm-es lejátszási listánkat az üzenőfalunkra, de használható jóval nagyobb szemétségekre is: elég néhány kattintás, és egy másik blog RSS-éből automatizáltan átszívhatjuk a postokat a sajátunkra (már ha WordPress-alapú), ahogy azt én is kipróbáltam ma:

A látszat ellenére ezt nem én írtam, innen származik 🙂

Ízelítőnek ennyi elég is, tessék kipróbálni, érdemes! Itt lehet regisztrálni rá.

UPDATE:  szigorúan kísérleti jelleggel bekötöttem a blog Facebook-oldalára a Reader-ben megosztott okosságaimat. Néhány nap múlva lesz egy szavazás (nem itt, hanem ott), hogy mennyire tetszik a kicsit megnövekedő bejegyzésszám, és annak fényében fogom törölni, vagy megtartani ezt a beállítást. Nem kívánom elriasztani, esetleg a blog elrejtésére kényszeríteni a maroknyi, ámde annál értékesebb követői tábort, így ha netán rossz ötletnek bizonyul a bekötés, akkor természetesen nem fogok ragaszkodni hozzá 🙂

UPDATE2:  íme egy saját készítésű recept:

Ez annyit csinál, hogy ha az €/HUF árfolyam 400 forint fölé emelkedik, akkor küld egy SMS-t a beállított számra ezzel az üzenettel: „Az euro most mar tobb mint 400ft. Itt a vege mindennek.” A rendkívül kifejező „The end of the economy – Hungarian version” nevet kapta, elérhető ezen a linken.

Ha az ember nagy mennyiségű weboldalt böngész végig nap mint nap, akkor előfordulhat, hogy beleakad egy-egy olyanba is, amely ugyan érdekesnek, neadjisten hasznosnak tűnik, viszont akkor épp’ nincs ideje, energiája végigolvasni. Ilyenkor jöhet jól egy megoldás, amivel el tudja rakni későbbre, nehogy az Internet tengermély óceánja újra elnyelje. Könyvjelzőzni persze lehet, de egyrészt egy idő után a kaotikus könyvtárszerkezetek erdejében az ember egész egyszerűen elveszik, másrészt pedig nem feltétlenül ésszerű menteni olyan oldalak címeit is, amelyeket esetleg csak el akarunk majd valamikor olvasni, de nem akarjuk őket hónapok-évek múlva újra betölteni.

Még szerencse, hogy ez a probléma már másoknak is szemet szúrt, és már rendelkezésünkre állnak okos kis tool-ok, weblapok, amelyek segítségével gyorsan feljegyezhetünk weblap címeket, majd ugyanolyan gyorsan el is felejthetjük őket az elolvasás után. Nézzünk két megoldást:

1. Read it later: ez a szolgáltatás pont arra jó, amire a neve utal: segítségével a saját fiókunkban tárolhatunk weblapcímeket, amelyeket addig ott is tárol a rendszer, amíg úgy nem döntünk, hogy most már elolvastuk őket. A regisztráció után (amely során még visszaigazoló mail-lel sem kell vesződnünk) rendelkezésünkre áll egy lista, amelybe menthetünk címeket böngészőből, vagy iPhone/iPad/Android/Blackberry/Windows Mobile/Windows Phone 7/WebOs appból is. Létezik belőle Firefox, illetve Chrome kiterjesztés, de ha olyan renitensek vagyunk, hogy Operát, Safarit, vagy egyéb egzotikus programokat használunk, akkor lehetőségünk van bookmarklet-eket használni helyettük. A lista két szekcióból áll: olvasatlan elemek, valamint amiket már olvasottnak jelöltünk, ámde ezeket is megőrzi a rendszer, amíg úgy nem döntünk, hogy véglegesen szeretnénk törölni. A felsorolás exportálható is, szóval egész korrekt kis archívumot állíthatunk össze a cucc segítségével az érdekesebb linkjeinkből.

Íme a lista – egyszerű de nagyszerű

A szolgáltatásra itt lehet regisztrálni.

2. Google Reader: tudom, hogy alapvetően nem erre a célra lett kitalálva, de erre is tökéletesen alkalmas. Ahogy haladunk előre a feed-jeink között, az s billentyűvel kapásból csillagozhatjuk, az l-lel pedig lájkolhatjuk az egyes bejegyzéseket. Mindkettő előnye az, hogy segítségükkel tettünk egy jelet az adott postra, így később is előkereshetjük őket (ahogy erről már megemlékeztem régebben egy vicces szösszenet keretében :)). Előnye ennek is, hogy nem csak PC-n, hanem nagyjából minden hardveren (iPhone, Android, stb.) elérhető (talán a botmixert leszámítva). A Reader itt érhető el, és csak Google-os fiók szükséges a használatához (no meg némi fogalom arról, hogy mi az az RSS).

Felkavaró, és sokkoló: a kék halál maga

Aki Windows-t használ évek óta már biztos találkozott a jelenséggel: általában mindenféle előjel nélkül (esetleg egy kis szívszaggató vinyónyöszörgés után) a képernyő elsötétül egy pillanatra, majd egy vészjósló kék háttéren megjelenik jó pár sornyi szöveg megtámogatva néhány olyan kifejezéssel, amit még Neo sem nagyon értene, hiába látja a rendszert a lefolyó zöld karakterekben. A riasztó jelenség általában hardvergondokra vezethető vissza, úgyhogy az embernek nem elég, hogy megijed a nagy büdös kékségtől, ráadásul még hirtelen szúró fájdalom is elfoghatja a pénztárcája tájékáról… Nos, van egy jó hírem: én tudom, hogy hogyan előzhetitek meg a kék halált, és nem vagyok irigy elárulni nektek a ‘Tovább’-ra kattintás után!

Tovább »