Ma futottam bele először abba a problémába, hogy hirtelen leküzdhetetlen késztetéstől vezérelve muszáj volt felvennem a feedolvasómba egy blogot. Pontosabban blogszerűséget. Illetve valami összehordott pársorosokból álló valamit. Mindegy, nem tudom behatárolni az oldalt, de olyan stílusa van az alkotójának, hogy kis híján telibeköptem a monitort az épp számban tartott korty kávéval az előbb, úgy röhögtem. Csak néhány klasszikus a teljesség igénye nélkül:

az elnöknek a feher házban milyen budija lehet
bemegy obama
és banán meg lián mintás tapéta a budiban
hogy otthon érezze magat
es tudjon szarni

épületes párbeszéd két fáradó éjszakai műszakostól:
kapitány: „kéne ide egy kacsa.”
vincent (néz ki a fejéből): „minek? hogy hápogjon itt nekünk?”
kapitány: „nem, hogy belehugyozhassunk, és ne kelljen folyamatosan wc-re járni”
vincent: (felvillan a kis lámpa): „jjjjjjaaaaaaaaaaa”

ismét remeket álmodtam. álmomban volt egy csodatévő gumikrokodilom, ami mindig meghalt, és ekkor vizet kellett csöpögtetni rá, hogy feléledjen. de minnél többször halt meg, annál ratyibb formában született újra, a végén, emlékszem, már celofánból volt összeragasztgatva, és nyomokban sem emlékeztetett egy rendes gumikrokodilra. ekkor asszem elsírtam magam, és felraktam a szekrény tetejére.

most, hogy eltűntek a mínuszok, egyből előjött az összes kocabringás petimalac a vackáról, és rögvest lehetetlen lett lakatolni bárhol is, mert befoglalják az összes helyet a fossá pimpelt tesco gazdaságos biciklijeikkel. hol a picsában voltatok pár fokkal hidegebb időben, szánalmas hülyegyerekek? melyikőtökkel találkoztam január elején, a szakadó hóban a kiskörúton, vagy akár szombaton abban a szélviharban? vagy a nagy környezetbarát kerékpáros közösségi-öntudat csak plusz tíztől fölfelé működik?

(Az utolsót speciel a következő a következő kísérőszöveggel osztottam meg Google Reader-ben a „nem baj, hogy nem értünk egyet, amíg ezt kulturáltan hozzuk egymás tudomására” elv jegyében: hülye seggfej, nem mindenki olyan idióta, hogy csak azért szarrá fagyjon a biciklin, hogy megmutassa másoknak, hogy ő a faszagyerek :))

Szóval mókás a srác(ok?) stílusa, sokat lehet nevetni ezeken a kis nüansznyi okosságokon. (Megintcsak zárójelben: én is tervezem, hogy az oldalsáv berkein belül valahogy létrehozok egy alblogot, ahol a hasonló pársorosaimat meg tudom osztani a nagyvilággal, amelyek ahhoz kicsik, hogy post legyen belőlük, de ahhoz meg túl fajsúlyosak, hogy csak úgy hagyjam őket elfelejtődni.) Az oldal mondjuk a minimális, és az igénytelen közötti bizonytalan határvonalon egyensúlyoz (már ami a design-t illeti), de annak fényében, hogy feldobta a napomat ez nem is zavar annyira.

Az már annál inkább, hogy még RSS feedjük sincs! Komoly kutatómunkával se tudtam semmi feedszerűséget felkutatni, így más megoldás után kellett néznem. Opcióként persze ott van az is, hogy bizonyos időközönként visszanézek az oldalra – mint a sötét kilencvenes években -, de ez valljuk be nem túl elegáns megoldása a problémának. Ehelyett elővettem a Feedity nevű remek weboldalt a tarsolyomból, amely arra szolgál, hogy feedet generálhassunk segítségével akár a legszimplább statikus html-oldalból is!

Nézzük csak meg hogyan is működik:

első körben megadjuk az oldal URL-jét, amiből szeretnénk feed-et csináltatni:

Ezután következhet a dolog trükkösebb része: meg kell értetni a generátorral, hogy melyik post hol kezdődik, meg egyáltalán milyen elvek alapján akarja tagolni a feedet. Alapfelállásban „megpróbál” egy ésszerű tagolást létrehozni, de ez sajnos esetünkben nem sikerült neki, mivel a bal oldali hasábban kb. 10-15 helyett mindössze egy bejegyzés figyel:

Ezen lehet segíteni, bár némi trükközést igényel: tessék megnyitni a céloldal forrását (jegyzettömb, Notepad++, akármi megteszi), majd tessék keresni olyan tag-eket, amelyek segítségével az oldal a bejegyzések elejét, és végét jelöli! Az én példámban egy-egy post így nézett ki:

 name="4797123">&nbsp;</a><br>
<p>most, hogy eltűntek a mínuszok, egyből előjött az összes kocabringás petimalac a vackáról, és rögvest lehetetlen lett lakatolni bárhol is, mert befoglalják az összes helyet a fossá pimpelt tesco gazdaságos biciklijeikkel. hol a picsában voltatok pár fokkal hidegebb időben, szánalmas hülyegyerekek? melyikőtökkel találkoztam január elején, a szakadó hóban a kiskörúton, vagy akár szombaton abban a szélviharban? vagy a nagy környezetbarát kerékpáros közösségi-öntudat csak plusz tíztől fölfelé működik?</p><br>
<span><a href=mailto:enbaKUKACc2.hu?subject=e?>vnsznt </a> :: <a href="http://enba.freeblog.hu/archives/2010/02/22/4797123/">
23:11</a></span></div>

Látható, hogy minden egyes bejegyzést egy <p> tagpár fog közre, így ezek segítségével megmondható a Feedity-nek, hogy melyik hol kezdődik, és ér véget. A fenti shoton is látható ‘Advanced Refine’ opcióra kattintva meg is adhatjuk neki ezeket az információkat:

Ezek után már csak a művünk kategóriáját kell beállítani (amire nem tudom miért van szükség, mindenesetre kötelező), majd a „Get feed’ gombra kattintva máris megkapjuk a frissen elkészült hírfolyamot. Az általam ily módon összetákolt alkotás – bár messze van egy „normális” feed rendezettségétől – mégiscsak alkalmas arra, hogy olvasónk segítségével láthassuk, ha friss post kerül ki, és ne kelljen pár naponta visszanéznünk esetenként potyára.

A fenti példa során generált feed-et ide kattintva érhetitek el. (Amúgy mi az a petimalac? :D)

UPDATE:

bachterman megint tájékozottabbnak bizonyult nálam: rávilágított, hogy a /feed kitételt a freeblog-os URL-ek után fűzve megkapjuk az adott oldal hírcsatornáját. Mindent próbáltam, csak ezt nem 🙂

Szóval a fenti metódus – ennél az oldalnál legalábbis – feleslegesen lefutott körnek bizonyult, de ha netán összeakadtok olyannal, ami tényleg nem szolgáltat feed-et, akkor még jól jöhet 🙂

Következzék egy kis összeállítás azokról a rajongói oldalakról, amelyek nélkül egy rendes Facebook felhasználó egész egyszerűen nem létezhet. Az ezekhez való csatlakozással garantáltan trendi, és gazdag leszel (persze ha még nem vagy az), sőt a szőröd is sokkal selymesebb, és fényesebb lesz néhány héten belül. Ami még pozitívum bennük, hogy miután te is a tagjaik közé lépsz onnantól az üzenőfalad egyből olyanná válhat, akár egy viking falu főtere: mindenki mondja a magáét (az ismerőseid, az oldalak adminisztrátorai, stb.), így garantáltan nem fogsz egy percet se unatkozni (dühöngeni annál többet)! Persze ez ellen is van gyógyír (nem, nem az hogy nem csatlakozol): a falon ráhúzva az egeret az unszimpatikus bejegyzésre megjelenik az ‘Elrejt/Hide’ opció, amivel letiltható az adott rajongói oldal megjelenése, de ezzel a módszerrel bizony akár egyes ismerőseid idióta teszteredményeit is eltüntethetsz a szemed elől (hogy arról a Farmville nevű istencsapásáról ne is beszéljünk) 🙂

Íme a lista, ezekbe mindenképpen lépjetek be, különben előbb-utóbb ki fog közösíteni a társadalom:

I hate socks in sandals (Utálom a zoknit szandállal): azokat, akik képesek szandálhoz zoknit húzni, azokat tényleg ki kéne taszítani a társadalomból, ha már annak idején megúszták a Taigetosz-t… súlyosbító tényező, ha a zokni kínai gyártmány, nylonból készült, és ‘Sports’ felirat virít a szárán.

Vajon lehet-e több rajongója ennek a szép almának, mint Orbán Viktornak?: tessék csatlakozni, már csak pár száz szimpatizánsra van szükség ahhoz, hogy bebizonyítsuk: igen, lehet!

Magyar Kétfarkú Kutya Párt: Magyarország egyetlen elkötelezett, hazaszerető, és nem profitorientált pártja. Ha lenne rá lehetőség, én rájuk szavaznék.

Pandas are the least racistt animal, they’re black, white AND asian! (A pandák a legkevésbé rasszista állatok: feketék, fehérek ÉS ázsiaiak!): nem igényel túl sok kommentárt… ha egyetértesz ezzel a kijelentéssel, amely már megrengetett megannyi világnézetet, és felnyitotta sok-sok ember szemét akkor csatlakozz!

I Wish My Lawn Was Emo, So It Would Cut Itself! (Szeretném, ha a füvem emós lenne, akkor legalább levágná magát!): és tényleg! Amúgy tudjátok, hogy honnan lehet felismerni az emós pizzát? Felvágja magát. Hehh…

I was shocked when i realised „woman” spelt backwards is „kitchen” ! (Sokkolt, amikor rájöttem, hogy a „nőszemély” fordítva olvasva „konyha”!): eme oldal alkotói nemes célt tűztek ki maguk elé: a női egyenjogúsági mozgalom éllovasaivá szeretnének válni, csak valahogy mindenkinek úgy jön le a dolog, mintha lépten-nyomon vissza akarnák zavarni a nőket a – szerintük – természetes közegükbe: a konyhába. Meg nem értett zsenik a javából!

Leszarom bazmeg: korunk fiatal generációjának spleen-jét, kiábrándultságát, és a konzervatív társadalmi értékektől való elszakadni vágyását ez az oldal fejezi ki leginkább. Csalódás a régi értékekben, szüleik konformizmusában – ez a fő életérzés, ami uralja az oldal üzenőfalát.

Finish Your Beer, There’s Sober Kids in Africa (Idd meg a söröd, gyerekek józanok Afrikában): ha igazán aggódunk harmadik világ-beli embertársaink miatt, akkor ne habozzunk (érted, habozzunk) belépni ide!

A faszom, inkább visszafekszem aludni: mindannyiunknak minden nap eszébe jutó vágya ez. Ha ki nem is élhetjük (kivéve ha nagyon nagy spílerek/munkanélküliek vagyunk), de azért vágyakozni csak szabad utána, nem?

Narancs, Tetves és Dugó: gyerekkorunk kedvenc rajzfilmje, amelyből megtudhattuk, hogy milyen is a penetráns hullaszag, a sör + mescalin kombináció, és hogy a két kisegér igazából homoszexuális. Klasszikus.

Székely Gugel: a legfelhasználóbarátabb Google-felület fanpage-je, amit ember csak kívánhat. Kedvencem a ‘Kik verekettek’, ami a Google Hírek székely megfelelője 🙂 Maga az oldal elérhető itt, élményszámba megy.

Cicciolina: a nyolcvanas évek kulturális életének meghatározó figurája, a nagy állatbarát, aki több tucat filmtörténeti mérföldkőben alakított maradandót.

We hate dreadlock! (Utáljuk a rasztát!): azon remek ízléssel, és korrekt értékítélettel megáldott embertársaimnak ajánlom ezt az oldalt, akik elítélik a rasztásokat, márcsak azért is, mert divatból képesek olyan hajat hordani, amiben akár egy máig harcoló eltévedt német alakulat is nyugodtan megbújhat páncélosokkal együtt.

I can drink more than you, because I’m Hungarian (Többet tudok inni nálad, mert magyar vagyok): nemzetünk legnagyobb eredménye, az Európa-szerte híres alkoholizmusunk hatalmas előnyökhöz juttatott minket: például meg se lepődnek rajtunk, ha külföldi nyaralóhelyen okádunk fényes nappal a többi turista közé, sőt alanyi jogon csatlakozhatunk ehhez a csoporthoz is! Már megérte magyarnak születni, nem?

Akik nézték a vasárnapi Disney-t, amikor meghalt Antall József!: egy generáció közös traumája, ami ugyanolyan fájó emléke több ezrünknek: Dagobert bácsi épp’ az asztalon ugrált, amikor megszakították az adást, és egy komor arcú bemondó tűnt fel helyette… a sokk a mai napig kihat az életünkre, kitörölhetetlenül.

If 65 Million People join, God will bring back the dinosaurs! (Ha 65millió ember csatlakozik Isten visszahozza a dinoszauruszokat): az mondjuk finoman szólva is vitatható, hogy ez jó lenne-e nekünk, de ráérünk majd ezen agyalni, ha már sikerre vittük az ügyet 🙂 Csatlakozzatok!

If 10m people join, girlfriend will let me turn our house into a strip club (Ha 10millió ember csatlakozik, akkor a barátnőm megengedi, hogy a házunkból sztriptízbárt csináljak): egy ilyen szép, és nemes feladat támogatása minden jóérzésű embernek kötelessége! Egyelőre rosszul áll az ügy: mindössze 8-9000 támogató akadt ezidáig. Rajtatok ne múljon a siker, támogassátok ezt az idealista fiatalembert abban, hogy élete álma teljesülhessen!

Néhány oldal csak fiúknak (bár a mai világban nem lehet tudni):

I hate it when your balls get stuck to your legs (utálom, ha a golyóim a combomhoz tapadnak): aki már részesült ebben a kellemetlen élményben, annak ajánlom ezt az oldalt. Itt több tízezer sorstársa segítségével lépheti túl ezt a traumát (amelyeknek jelentős hányada nőnemű… na ez most kicsit sokkolt).

I wish my penis made a lightsaber sound everytime I swung it (Szeretném, ha a péniszem olyan hangot adna ki, mint egy lézerkard, amikor lóbálom): nem igényel magyarázatot… ki ne vágyna erre?

Végezetül az összes közül a legjobb (khm…):

Ráktalicska blog: remek kontent, magasröptű elmélkedések 😀 Tovább nem fényezem, mert még valaki tényleg rámsüti, hogy egy egoista f@sz vagyok 🙂

Az ember alapvetően szereti megosztani ismerőseivel, barátaival ha valami igazán vicces, vagy hasznos dolgot talál. Szerintem már az ősember is odahívhatta a társait a barlangból, amikor először találkozott a tűzzel (vagy a kardfogú tigrissel :)), és ez azóta se változott: szeretjük megmutatni másoknak is, amit felfedeztünk, hogy jobb arcnak tűnjünk a szemükben. Amióta beköszöntött az Internet Kora egyre jobb, és hatékonyabb eszközök segítségével élhetjük ki eme késztetésünket: Facebook, Iwiw-megosztások, Google Reader, Diggit, Tumblr, Twitter, és legújabban a Google Buzz-a… mind arra szolgál, hogy ha találunk egy animált gif-et, amin bohókás pandák  egy csúszdáról hömbölödnek le egymás hegyén-hátán akkor legyen módunk arra, hogy másoknak is megmutathassuk anélkül, hogy köremailekkel bombáznánk őket, mint a sötét kilencvenes években.

Én is megosztás-addictnek mondhatom magam: amikor sok szabadidőm van, akkor azt rendszerint azzal töltöm, hogy a Readeremben – akár két-három nap alatt is ezres nagyságrendben – felgyülemlő post- és vicceskép áradatot böngészem végig, és amit viccesnek/megdöbbentőnek/hasznosnak tartok azt szépen megosztom a követőimmel (RSS-ben itt , Reader-es alapformátumban pedig itt érhetőek el ezek a cuccaim). Eddig a Google által nyújtott bookmarklet segítségével oldottam meg ezt, de ma rábukkantam az ultimate megoldásra, amely segítségével bármilyen megosztó-szolgáltatást használhatunk néhány kattintással. Ez is egy kis könyvjelző eszköztáron figyelő linkecske (amikről már ejtettem pár szót ebben a postomban), mint a Google-é, annyival viszont többet tud, hogy konkrétan bárhova postolhatunk segítségével.

A lista impozáns: több száz(!) megosztóoldal közül választhatunk, amelyeknek valószínűleg az 1%-át (se) ismerjük, de ez nem lehet probléma egy igazi kockának 🙂 A legismertebbek eléréséhez amúgy se kell hosszas listaböngészésekbe bonyolódni, mivel azokat egyből felajánlja a programocska.

Telepítése egyszerű: fogjuk meg az alábbi linket (vagy tegyük ugyanezt a hivatalos oldalon találhatóval), és húzzuk fel a böngészőnk könyvjelző eszköztárára:

Megosztás

Ezek után ha egy olyan oldalt nézegetünk, amit meg szeretnénk mutatni másoknak csak rá kell kattintanunk, és egyből felbukkanik ez az ablak, ahol kiválaszthatjuk, hogy hova szeretnénk kirakni a tartalmat:

Egyszerű, de nagyszerű! A ‘More…’-ra kattintva pedig elérhetjük a további 224 darab lehetőséget is, amelyek között mondjuk az iwiw pont nem található meg, de rajta kívül minden (elküldtem a fejlesztőknek az ehhez szükséges adatokat, hátha beépítik azt is előbb-utóbb…) 🙂

Az AddThis-nek amúgy ez az eszköze ráadásul csak egy mellékproject: a cég fő szolgáltatása az a kis widget, ami segítségével pofonegyszerűen lehet megosztási lehetőségeket beépíteni akár a legegyszerűbb html alapú weboldalba is. Az ehhez szükséges kódot három pofonegyszerű lépéssel bárki kérheti a főoldalukon, úgyhogy elmondható, hogy ez a fejlesztőbrigád megoldást kínál minden megosztással kapcsolatos hasfájásunkra. Használjátok egészséggel!

Az előző tréfás hangvételű posthoz kapcsolódóan úgy éreztem, hogy kicsit ki is kell fejtenem ezt az egész linuxosdit, amelybe tegnap este belefogtam. Őswindows-osként (még a 3.11-gyel kezdtem a pályafutásomat) nem nagyon találkoztam eddig még ezzel az operációs rendszerrel (leszámítva egy múlt ködébe vesző UHU-Linux telepítést egy idegen gépre, és néhány eltöltött hetet a régi céges gépemen figyelő valamilyen verziójával), de alapvetően fogékony vagyok minden újra: Winamp helyett AIMP, Explorer/Firefox helyett Opera, Media Player helyett SMPlayer, és most Windows helyett (pontosabban párhuzamosan) Linux lett a szívem választottja. Egyelőre csak ismerkedünk egymással, de úgy érzem, hogy fényes jövő előtt áll a kapcsolatunk 🙂

Hihetetlen, de igaz: egy átlag user (értsd: net, szövegszerkesztés, zenehallgatás, filmnézés kombó) számára tökéletes lehet valamelyik Linux disztribúció, ráadásul mindezt ingyen és bérmentve veheti igénybe folyamatosan frissülő naprakész, és kiterjedt szoftveres támogatás mellett! Még a kezelőfelületet se nagyon kell szokni, tegnap este nálam speciel így nézett ki:

Komolyan mondom, hogy Windows után néhány perc alatt megszokható, és nem igényel semmiféle hozzáértést a használata! Ami elsőre furcsa volt, az az Alkalmazások -> Szoftverközpont nevű menüpont, amely segítségével pikk-pakk letölthető bármilyen program, amire szükségünk lehet, ráadásul nagy részük ingyen! Van a rendszerre Operától elkezdve Chrome-on át Open Office-on keresztül Pidgin-ig minden, tehát – a játékokon kívül – minden feladatra megtalálhatjuk a megfelelő alkalmazást.

Ami a legjobban tetszett az egészben az a telepítése volt. Első körben elkezdtem lehúzni a telepítő iso file-ját az Ubuntu weboldaláról, ámde – miközben csorgott lefele – ráakadtam egy Wubi nevű program leírására, amelyet elolvasva le is állítottam a letöltést, mivel egész impresszív megoldásokat kínált őkelme.

Ez egy Windows alatt futó pofonegyszerű okosság, amely a következőket csinálja: letölti a telepítő legfrissebb hivatalos lemezkép-file-ját (~700 mega, és érdekes módon torrentről húzza), majd az általunk megadott Windowsos partíción létrehoz egy ubuntu nevű mappát, és feltelepíti oda. A Windowsos file-jainak semmilyen formában nem módosítja, és nem turkál bele a FAT-táblába, nem állít be saját bootmanagert, nem hoz létre partíciót magának stb. Egyedül a C:\ gyökerében található boot.ini-t módosítja, hogy bekapcsoláskor választható legyen az Ubuntu is, erről a biztonság kedvéért érdemes egy biztonsági másolatot létrehozni mielőtt belevágunk a telepítésébe. Ha végzett, onnantól kezdve induláskor választhatunk, hogy Windowsos, vagy Linuxos napunk van éppen:

Ebben a példában Vista a már telepített Windows, de a Wubi támogatja a Windows 98-tól kezdve a Vistáig bezárólag az összes Microsoftos oprendszert (kivéve a ME-t). Arról, hogy Win7 alatt is remekel-e nincsenek információm, de – kiindulva abból, hogy a legtöbb Vistás cucc fut a hetesen is – valószínűleg igen.

Több fajta frontend közül választhatunk a login képernyőn: indíthajuk Ubuntu-ként (GNOME-mal), Kubuntu-ként (KDE-vel) és Xubuntu-ként is (ami XFCE felülettel rendelkezik, ez ajánlott a régebbi masinákhoz).

Poén, hogy az Ubuntu tudja kezelni már meglévő NTFS partícióinkat is, így bármilyen file-unkhoz hozzáférünk probléma nélkül. Nekem egy kis fejtörést okozott tegnap, hogy hogyan érhetem el azokat az adatokat, amik azon a partíción vannak, ahova az Ubuntut (illetve az ubuntu mappát) telepítettük, de némi Google-ezés után kiderítettem: a saját kis „virtuális” meghajtójának /host, és /media mappája tartalmazza őket.

Eltávolítani ugyanolyan könnyű, mint felrakni: elindítjuk a Windows-t, és a Programok telepítése/Törlése menüpontban rábökünk az uninstallra, mintha egy sima programot akarnánk törölni. Ez visszaállítja a boot.ini-t, és törli az ubuntu mappát 🙂 Hihetetlen.

A végére – a sok ömlengés mellé – egy kis feketeleves:

1. mivel úgymond „virtuális” filerendszerből gazdálkodik (nincs szükség saját dedikált partícióra), ezért a lemezműveletek kicsivel lassabbak, mint alapesetben

2. ha figyelmetlenek voltunk a telepítésénél, és túl kevés helyet adtunk meg neki (mint ahogy én is), akkor akár az első rendszerfrissítési próbálkozásnál belefuthatunk abba a hibába, hogy reklamál  miatta. Hiába van az adott partíciónkon akár többszáz giga szabadon, ha az Ubuntu saját filerendszere szűkre van szabva. A hibát én a következő módon orvosoltam:

először is leszedtem (linux alatt természetesen) az LVPM néven futó kis toolt, és elindítottam. A kezdőablakban tessék a Resize-t választani, majd megadni az új méretet (8-10 gigának elégnek kell lennie). Ezután jó darabig elszüttyög, én közben nem is nagyon nyúltam hozzá a géphez, nehogy bekavarjak neki. Amikor végzett, feldob egy ablakot, amiben leírja, hogy mik a további teendők: tessék újraindítani a gépet, majd Windows-ba belépve megkeresni az …/ubuntu/disks mappán belül a root.disk file-t. Erről csináljunk egy backupot valahova, majd töröljük le. A tool létrehozott egy new.disk nevű file-t ugyanebben a mappában, ezt kell átnevezni root.disk-re, majd mehet egy újabb restart, és – elvileg – az Ubuntut indítva máris több hellyel gazdálkodhatunk. Ha nem akar indulni, akkor se kell kétségbe esni, mindössze a root.disk-ről készített backup-unkat kell visszamásolni az eredeti helyére.

Kicsit talán túlzottan is belementem a részletekbe, pedig az egész tényleg gyerekjáték: nem igényel több szaktudást, mint mondjuk felrakni egy Winampot, vagy akármit Windows alatt. Eltávolítani is ugyanilyen könnyű, nem teszi tönkre a Windows-t, úgyhogy ha ismerkedni szeretnél a Linux-szal, akkor ideális ezzel kezdeni!

Mivel végre sikerült elejét venni a további RSS-es szopásnak végre nem savanyodik meg a szájízem, ha csak a blogra gondolok. Gyorsan ki is használom ezt a lelkesedést, és összegyűjtöm ebbe a postba az oldallal kapcsolatos fejlesztéseimből származó tapasztalataimat. Vannak közöttük viszonylag feltűnőek, és olyanok is, amiket szinte észre se lehet venni, egyvalami  azonban közös bennük: hasznosak, és praktikusak, mivel új funkciókat adtak az oldalnak, amelyek segítségével könnyebbé vált a navigáció, illetve még több infó érhető el a főoldalról. Amit nem győzök hangsúlyozni, hogy tessék backupot csinálni minden egyes módosított file-ról, sok idegeskedéstől óvhatja meg az ember, ha hozzászokik!

Nézzük őket sorban:

1. Előre – hátra nyilacskák a postok alatt:

ezt még Tsyga kérte, mivel hozzászokott az iBlog téma használata közben, hogy így lavírozzon az oldalon. Szerencsére nem volt nagy ördöngősség megcsinálni neki, és tényleg jó dolog.

Két file-t kell módosítani hozzá, illetve szükség lesz két nyilacskára is képfile-ként (bár ezeket lehet helyettesíteni << és >> használatával). Az első célpontunk a témánk single.php-ja lesz, ebben kell megkeresni ezt a sort:

<?php comments_template(); ?>

, majd ez alá bemásolni ezt a csini kis kódot:

Mentsük el, és toljuk fel a szerverre felülírva az előzőt.

Ezután jöhet a style.css módosítása, amely abból áll, hogy hozzáfűzzük (mondjuk a file aljához, de végülis mindegy) a következő sorokat:

/* next & previous post navigation */
.post-nav {
clear: both;
padding-bottom: 35px;
margin-top: 15px;
font-size: 95%;
}
.post-nav a, .post-nav a:visited {
color: #999999;
text-decoration: none;
}
.post-nav a:hover {
color: #000000;
text-decoration: none;
}
.post-nav .previous a {
float: left;
padding-left: 20px;
background: url(images/post-nav-previous.gif) no-repeat left center;
}
.post-nav .next a {
float: right;
padding-right: 20px;
text-align: right;
background: url(images/post-nav-next.gif) no-repeat right center;
}

Az én példámban van két nyilacskát ábrázoló kép a a témám images mappájában (relatíven kell rájuk hivatkozni), de ezt az elérési utat természetesen meg lehet változtatni, sőt nem kötelező képet sem használni; ebben az esetben a ‘background’ kezdetű sorokat tessék szépen törölni!

Elmentjük, feltoljuk (felülírva megintcsak az előzőt), és mostantól a postok oldalain megjelennek a navigálónyilacskák!

2. RSS-ek automatikus átirányítása FeedBurner-be .htaccess segítségével:

probléma lehet, hogy a WordPress alapból nem a Feedburner-es RSS-t ajánlja fel az újonnan feliratkozni vágyóknak (ha pl. a címsorban kattintanak a narancssárga ikonra). Ezt meg lehet oldani plugin-ek használatával is, de miért telepítsünk feleslegesen még egyet, ha néhány sor hozzáadásával is megoldható a dolog?

Ehhez a blogunk gyökérkönyvtárában figyelő .htaccess nevű file-t kell módosítanunk (illetve ha esetleg nincs is, akkor létrehoznunk).

Az enyém jelenleg így fest:

# temp redirect all wordpress feeds to feedburner
<IfModule mod_rewrite.c>
RewriteEngine on
RewriteCond %{REQUEST_URI}      ^/?(feed.*|comments.*)        [NC]
RewriteCond %{HTTP_USER_AGENT} !^.*(FeedBurner|FeedValidator) [NC]
RewriteRule ^feed/?.*$          http://feeds.feedburner.com/raktalicskafeed         [L,NC,R=302]
RewriteRule ^comments/?.*$      http://feeds.feedburner.com/raktalicskacommentfeed  [L,NC,R=302]
</IfModule>

# BEGIN WordPress
<IfModule mod_rewrite.c>
RewriteEngine On
RewriteBase /
RewriteCond %{REQUEST_FILENAME} !-f
RewriteCond %{REQUEST_FILENAME} !-d
RewriteRule . /index.php [L]
</IfModule>

# END WordPress

Mint látható több szekció is van, ezek közül csak az első ‘temp redirect…’ fog minket érdekelni. Ugyanezt kell használni, egy eltéréssel: természetesen a két FeedBurner-es URL-t át kell írni a saját blogotok feed-linkjeire, mert így használva az enyémre fog átirányítani (ami mellesleg egész jó ötlet :D).

A ‘Begin WordPress’-hez ne nagyon nyúljatok, mert kellemesen ki lehet vele nyírni az oldal elérhetőségét!

3. base64-gyel kódolt footer.php visszafejtése:

néhány perce azt mondta szakavatott kollegáim egyike, hogy a base64 nem is kódolási eljárás, de kérdem én: mi, ha nem az? Olvashatatlan karakterek kusza káoszát mi másnak nevezhetnénk? 🙂 A viccet félretéve: szemfülesebb olvasóim talán észrevehették, hogy megváltozott a blog lábléce: végre szerkeszthetővé vált, így beleírhattam a saját kis okosságaimat. Ezt eddig azért nem tudtam megtenni, mivel a fentebb említett bekódolással ezt lehetetlenné tették a sablon eredeti készítői (áldassék a nevük). Segítséget kértem, és kaptam a magyar WordPress oldalon ténykedő srácoktól, szerintem nektek is megteszik ezt, ha szépen megkéritek őket ezen a linken. Erős amúgy a gyanúm, hogy snassz módon elegendő lehet egy másik téma nem kódolt footer.php-ját ellopni, és máris megoldódhat a gond, de ebben nem vagyok biztos.

4. Véletlenpost megjelenítése oldalsávon plugin nélkül:

ha valamit meg lehet oldani plugin nélkül, akkor törekedjünk rá. Íme a megfelelő kód, amit a sidebar.php-be illesztve kivitelezhető a csoda:

<li>
<h2>Véletlenpost</h2>
<ul>
<?php $myposts = get_posts('numberposts=5&orderby=rand');foreach($myposts as $post):?>
<li>
<a href="<?php the_permalink(); ?>"><?php the_title();?></a>
</li>
<?php endforeach; ?>
</ul>
</li>

A ‘numberposts=<számérték>’ segítségével beállítható, hogy egyszerre mennyi jelenjen meg.

Egyelőre ennyi, ha lesz még hasonló tapasztalatom akkor természetesen megosztom majd itt!

Unalmasnak találod a repülőutat? Szeretnéd látni a melletted ülő pupilláját tágra nyílni közvetlenül egy másodperccel azelőtt, hogy sikoltozni kezdene? Esetleg olyan terved van, hogy viszel egy kis színt az életedbe (meg persze a többi néhány száz utastársadéba) azzal, hogy kényszerleszállást kell miattad végrehajtania a kapitánynak? Netalán – ha hosszú távon gondolkodunk – olthatatlan vágy hajt, hogy kipróbált a guantánamói fogolytábort? Akkor elég, ha követed a most következő pontokat, a siker garantált:

1. Laptopot előveszed
2. Lassan gondosan kinyitod
3. Bekapcsolod
4. Meggyőződsz róla, hogy a szomszéd nézi
5. Internetet bekapcsolni
6. Szemedet rövid időre becsukod, kinyitod, az égre nézel, majd halkan a fogad között morogva elkezded kántálni: „Allah Akbar! Allah Akbar!”
7. Mélyet lélegzel és megnyitod ezt a linket:KATT!

A hatás nem fog elmaradni, ezek után tuti, hogy a legközelebbi repülőtéren le fog szállni a gép, és barátságos, mosolygós kommandósok fogadóbizottsága fogja veled megnyalatni a kifutópálya meleg, kavicsos, ámde mégis bársonyosan simogató aszfaltját.

Beújítottam pár napja egy remek plugin-t a WordPress-em alá (amely így már majdnem két tucat ilyen kis kiegészítést pörget non-stop, a többiekről itt olvashatsz), amely arra hivatott, hogy az RSS feed-emnek generáljon egy kis láblécet, sőt ha egy postot kettévágok egy elegáns <!--more--> segítségével (ami a ‘Tovább is van…’ feliratú linkként szokott a blogon megjelenni), akkor a bejegyzés további része a feed-ben sem lesz olvasható, helyette egy csinos kis hivatkozás fogja jelezni az olvasónak, hogy rá kattintva elolvashatja a teljes szöveget immáron a blog hasábjain. Ezzel két célom volt:

1. elkerülni azt, hogy feedből olvasva egyből „lelőjem a poént”, mivel általában akkor szoktam két részre bontani egy postot, ha a csattanót szeretném elszeparálni. Valami olyasmit akarok elérni, mint a Barátok közt végén a gondterhelt arccal kamerába meredő Miklóssal a filmesek, azaz: fel szeretném kelteni az olvasó kíváncsiságát, hogy mi lesz a folytatás, így ösztönözve őt a kattintásra
2. informatív láblécet szerettem volna a feed-es postok alá, így kicsit barátságosabbá téve a hírfolyamomat

Ehhez találtam kitűnő megoldásra a Ozh’s Better feed nevű plugin személyében, amellyel megturbózhatjuk kicsit az RSS-ünket: kapunk egy pofonegyszerű felületet, amelyen minden szükséges linket, feliratot megszerkeszthetünk akár HTML-tudás nélkül is:

Persze van lehetőség kézzel is szerkeszteni a kódot, így rakhatunk be képet, videót, akármit ide, bár arra azért figyeljünk, hogy ne essünk a ló túlsó oldalára azzal, hogy a lábléc esetleg csicsásabb, mint maga a post, amihez tartozik 🙂

Tulajdonképpen lelkiismereti okokból írtam meg ezt a postot, ugyanis ma ki fogok venni egy pipát a plugin adminfelülten egy checkboxból, amit alapvetően illene bent hagynom, de talán ha kicsit promotálom a plugin-t, akkor nem fogok pokolra jutni. Az említett beállítás, amit ma off-ra fogok állítani a következő lesz:

Így már nyugodt szívvel törlöm a reklámot a feed-jeimből 🙂

Öltönyös nyakkendős yuppie-ként vagy kénytelen tengetni napjaidat? Folyamatosan az íróasztalod mögött ülsz, és passziánsszal, meg hasonló lélekölő, és elkeserítően unalmas tevékenységekkel kell szórakoztatnod magad minden egyes nap? Minden energiáddal azon vagy, hogy imitáld, hogy hasznos tagja vagy a cégnek, és ezért bármire hajlandó vagy, akár még a főnök seggét is hajlandó vagy fényesre nyalni? Meetingek, konferenciák, és céges bulik hivatottak kicsit kizökkenteni a monoton hétköznapokból, ámde azok csak jobban lehangolnak?

Tudok neked segíteni! Az alábbiakban összegyűjtöttem néhány túlélési tippet, amik segítségével ember maradhatsz a multik elidegenedett és farkastörvények által uralt világában, sőt: kis szerencsével ki is rúgathatod magad, hogy utána valami szívmelengetőbb munkát vállalhass, például hajléktalanokat mosdathass a detoxikálóban, vagy idősek otthonában cserélgethesd az ágytálat:

1. Buzzword-bingo: ez a csodálatos játék 1993-ban pattant ki két tudós fejéből, akik a Silicon Graphicsnál tengették végtelenül unalmas, és szürke patkány életüket, amíg – egy isteni szikra hatására – fel nem találták ezt a módszert, amivel a legunalmasabb meeting-et is fel lehet dobni. A játék lényege az, hogy egy 5X5-ös táblázatba beírjuk a cégünknél meetingek alatt leggyakrabban használt töltelékszavakat, amelyek segítségével az előadó megpróbál minél hitelesebbnek tűnni (ezek javarészt idegen nyelvűek), és miközben beszél bejelöljük azokat a kifejezéseket, amelyek valóban elhangzottak. Ha megvan egy sor (akár vízszintesen, akár függőlegesen), akkor – vérmérséklettől, és tökösségtől függően – BINGO! vagy BULLSHIT! felkiáltással jelezzük a hallgatóság felé, hogy nyertünk. Természetesen akkor van értelme az egésznek, ha mindenkinek van ilyen táblázata (ugyanazokkal a szavakkal, csak más elrendezésben), és a meeting előtt kitűz a csapat egy nyereményt az első bingo összehozójának, hogy legyen kedve bemondani a tutit akár a legnagyobb hirtelen beállt csöndben is.

Kezdésnek itt van egy generátor, bár érdemes mindenkinek a saját szájízére szabni a táblázatot, mert nem biztos hogy minden értekezleten elhangzik az a szó például, hogy ‘Hardball’. Tessék kreatívnak lenni, és máris mehet a móka!

Hja, és tessék egy videó erről, ami ráadásul pont IBM-reklám is:

Csudajó mulatság nemde? Persze ne a nagy-nagyfőnök öt évente esedékes nagygyűlésén tessék művelni, mert az esetleg következményekkel járhat. Bár ugye ez is nézőpont kérdése: ha az a célunk, hogy megszabaduljunk a gályáról, akkor akár jól is jöhet egy ilyen csíny.

2. Faszozás: ez a játék még az elsőnél is szórakoztatóbb, ámde veszélyesebb is. Akkora népszerűségre tett szert a hazai cégeknél, hogy már Facebook rajongói oldala is van, sőt jópár ember épp neki köszönheti, hogy végre megszabadult a kiszipolyozó óriáscégek karmaiból (mivel soron kívül kirúgták őket, amikor a főnökasszonyon próbáltak értékes pontokra szert tenni), és végre boldogan ganézhatja a disznókat valami alföldi tanyán. A játék lényegét már szépen összefoglalta Tacskó Muki fedőnevű bloggerkollegám, most tőle idéznék:

A faszozás egy olyan játék, amelyben az a cél, hogy nemi szervünket a munkanap során észrevétlenül minél több tárgyhoz, vagy személyhez hozzáérintsük. Ez az egész alapja, innentől kezdve a játék rengeteg változatosságot kínál. Számít ugyanis az, hogy a ruha alatt lévő, vagy a csupasz péniszünkkel tesszük ezt, hogy ezt hány ember előtt csináljuk, illetve kikhez érintjük hozzá.

Akit bővebben is érdekel a téma, az nyugodtan forduljon a bővített szabálykönyvért ehhez az oldalhoz, bár hozzá kell tennem, hogy női olvasóimnak talán nehezebb lesz ezt a csodálatos sportot űzni, bár kis kreativitással bármi megoldható.

3. Szívassuk a munkatársainkat a technika segítségével: ezen a téren kifogyhatatlanok a lehetőségek: a legegyszerűbbektől (pl. kilopni egy Windows asztalt képfile-ba ikonokkal, majd törölni a valódiakat, beállítani a statikus jpg-t háttérnek, majd figyelni hogyan próbál a kollega elindítani programokat), a különféle szivatós/ijesztős weboldalakon át (mint pl. ez, ahol a három különbséget kell megkeresni a két kép között) a hardveres megoldásokig (mint ez a kütyü, ami USB-re dugva meghülyíti az egeret/billentyűzetet) terjednek.

Konklúzió:

mint ebből a szerény összeállításomból is látható a lehetőségeknek valóban csak a fantázia szab határt. Ne higyjük el azt, hogy az ötlettelen reklámposzterekkel, zúgó-kattogó nyomtatókkal, és látszólag laza, jófej (amúgy igazából a karrierjükért a nyakadat is elvágni képes) kollegákkal gyomorforgató milliőt teremtő munkahelyünk csak arra hivatott, hogy minél rosszabbul érezzük magunkat, ha épp ott kell lennünk! Tessék kipróbálni a fentiek bármelyikét, és garantáltan jó napunk lesz. Még akkor is, ha az lesz a cégnél az utolsó.

Youtube-videók letöltésének leggyorsabb módja:

a videó linkjében a www.youtube.com/blabla y-ját írjátok át 3-ra, enter, és tadamm 🙂

Hasonló hatást érhettek el a kick beszúrásával a következő módon: http://www.kickyoutube.com/blabla:

Kedves egészségetekre!

Kereken tíz napja jött ki ennek a csodálatos zenelejátszó szoftvernek az első már nem 0.x-es verziójú változata (letölhető innen), és ennek kapcsán következzen az alábbiakban egy kis bemutató a drágáról. Miért is használják rengetegen a Winamp helyett? Régebben masszívan tartotta magát a tévhit, hogy sokkal tisztábban adja le a hangokat, mint a többi, de ezt a készítők is cáfolják a weboldalán. Ami viszont tagadhatatlan előnye a többiekkel szemben, hogy:

• kicsi erőforrásigénnyel tolja a metált (vagy akármit)
• testreszabható(bb) a felülete, mint a Winampnak (pl.), rakosgathatjuk, méretezhetjük az ablakait, vagy akár adhatunk hozzá újabb funkciókat is
• alapból tud jópár olyan dolgot, amit a többi nem, vagy csak pluginok által képes ellátni (CD-rippelés, tagelés, konvertálás, vagy akár a Replay Gain, ami révén egy hangerőre tudja hozni a playlist összes számát, stb. stb.)
• tud menni portable módban is, azaz nem igényel telepítést (amit mókás módon mindössze egy ‘portable_mode_enabled’ nevű file megléte jelez neki)
• billentyű gyorsparancsokkal is vezérelhető
• ‘gapless’ lejátszás, azaz nem tart szünetet a számok között, ami pl. koncertfelvételeknél tud hasznos lenni

Ezeken kívül tud még jópár funkciót, de ha esetleg pont olyasmire van szükségünk, amit mégse, akkor ezen az oldalon találhatunk jópár plugint hozzá. Ezek telepítése ugyancsak egyszerű: kicsomagolás után csak be kell őket dobni a program ‘components’ mappájába, restart, és már működnek is. Ez a spártai egyszerűség azért is hasznos, mert így portable módban se kell nélkülöznünk az így hozzáadott funkciókat, pl. én itt a cégnél is fel tudom tolni a last.fm-re az épp hallgatott számok címét ezzel a pluginnal, és nem kellett hozzá telepítenem semmit a gépre (ami ráadásul tilos is itt). Van hozzá még tálcáról vezérlést lehetővé tevő kiegészítés is (itt található), amely a főbb kezelőgombokat (lejátszás, pause, stb.) adja hozzá az óra melletti ikonterülethez, mondanom se kell, hogy ez is nagyon jó cucc, mivel nem kell minden szirszarért előhozni a főablakot (ez nagyon nagy kedvenc funkcióm az AIMP-ben is, bár az tudja alapból).

Tetszetős megoldása még az is, amit eddig se Winampnál, se AIMP-nál, se sehol nem láttam, mégpedig az, hogy beállíthatunk neki Media Folder-eket, amelyeket folyamatosan monitoroz, és ha új zene kerül ezekbe, akkor azok automatikusan hozzáadódnak a Media Library-jához is! Ötletesnek, és hasznosnak tartom ezt is.

Említettem már, hogy a felülete agyonmódosítható, nekem most speciel így fest:

Persze nem nevezném egy vizuális orgazmusnak, de cserébe nem terheli a procit, meg egy lejátszóprogit amúgy se bámul az ember túl sokat.

Szóval ha egy pehelysúlyú, ámde sokoldalú lejátszóra van szükséged, akkor a Winamp (sőt rosszabb esetben a Windows Media Player) helyett próbáld ki ezt!