Holnaptól négy napig naphosszat mosolygós barátságos szekusbácsikkal, tarhálós tizenéves pankgyerekekkel, hiperintellektüel bölcsészekkel, könnyűdrogos rasztákkal, és farmerkabátos negyvenes rockerekkel fogok hömbölödni a Pannónia Fesztiválon. Keddre fogok talán regenerálódni, bár a beszédkészségemmel lehetnek majd még gondok akkor is 🙂 Drukkoljatok, hogy megússzam tüdőgyulladás nélkül!

Hihetetlen ez az időjárás! Reggel a busz megállt a nyolcason, és szabályosan érezhető volt, hogy emelgeti a szél. Elképesztő. Nem Magyarország ez, hanem a kibaszott LV-426 az Aliens-ből:

(Sokan észrevették, de tőlük függetlenül nekem is feltűnt: a TV2 véletlenül pont erre a kataklizmatikus időjárással megvert vasárnap estére időzítette a Holnaputánt, amelyben százméteres hullámok mosták el Manhattan-t az egyik jelenetben, utána meg a reklámszünetes híradós bejelentkezésben bevágták a Mississippi-vé avanzsált Miskolcot… ez mindenesetre elgondolkodtató.)

Csak annyit elöljáróban, hogy azért volt szükség erre a megoldásra, mert az én gépházamban valamiért nem érzi jól magát ez az alaplap-típus, új házra meg egyelőre nem telik. További kommentár nélkül íme az eredmény:

Íme a bekapcs-gomb (nehogy megint leégessem a lapot)

Pörög ám a videokártya-hűtő 🙂

Távlati kép 1.

Vinyók, és a DVD-meghajtóm

Felülnézetből az installáció

Ééés… fut a Win-telepítő! 😀

Néha egy milliméteren is nagyon sok minden múlhat. Vegyük példának az agyműtéteket: nagyon nem mindegy, hogy hol, és mekkora metszést ejt a doktorbácsi, és ha esetleg megremeg a keze, akkor előfordulhat, hogy mondjuk életed hátralevő részében elveszted az uralmat a záróizmaid felett, csak rákjárásban leszel képes menni, és visszafelé fogsz tudni folyékonyan beszélni.
Erre én is rádöbbentem néhány hete, amikor egy néhány milliméteres tévedésemből kifolyólag sikeresen vágtam tönkre egy rendkívül precíz, okos techinkai eszközt, ráadásul olyan döntést kellett meghoznom miatta, ami a khm… „morálisan ingoványos” kategóriába esik. Ez így még elég rébuszosan hangozhat, de alant rögtön ki fogom fejteni a történetet. Előrebocsátom, hogy erős lelkiismeret-furdalást éreztem, amikor effektíve kihasználtam a velem korrektül viselkedő kereskedőt, és erre esetleg annyi mentségem van, hogy nem lett volna pénzem máshogy intézni a dolgot.
A történet azon a csodálatos tavaszi napon kezdődött, amikor – némileg megalkuvó módon – elfogadtam a tényt, hogy nem az általam rendelt típusú memóriát fogom az új gépembe tuszkolni. Ez egy telefonbeszélgetés alkalmával dőlt el (amit a téves memóriát leszállító számtech-bolt vezetőjével folytattam, teljes sztori itt), amely során nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy ha most még tovább reckírozom a dolgot, akkor még hosszas heteknek kell majd eltelnie, hogy végre beüzemelhessem a régóta polcon porosodó zsír új alaplapomat, és processzoromat (mondjuk az a vicces, hogy így is ez történt, csak más okból).
Délután hazaértem az albérletbe, ledobtam a hátamról a táskát, feltűrtem a nem létező ingujjam, és nekiálltam a gépet összeszerelni. Először a régi alaplapot kellett kibányásznom a házból, ez zökkenőmentesen sikerült is (azt leszámítva, hogy majdnem asztmás rohamot kaptam a rengeteg portól, ami csomókba gyűlve hempergett a ház aljában, és ez csak súlyosbodott, amikor a hűtőbordákból is megpróbáltam kifújni az évek során felgyülemlett mocskot). Ott feküdt előttem az üres gépház, mint valami szerveitől megfosztott test, amelyben az éktelenkedő üreg csak arra vár, hogy jól működő szív, tüdő, és máj kerüljön bele. Óvatosan beleraktam az új alaplapot, procit (ami egész egyszerűen szép, főleg a tűkkel teli fele), memóriát, rádugtam az összes tápot, beletűztem a régi videokártyámat (mivel újra még nem volt pénzem, így maradt a 8600GTS), gép indít, monitor jelet kap, és… ez fogadott:

USB Device over current status? WTF??!

Vázolom a szitut: ezzel a hibaüzenettel nem ment tovább a masina BIOS-ból, sőt 15 másodperc elteltével ki is kapcsolt, ráadásul senki nem volt épp’ az albérletben, akinek a gépén megnézhettem volna a neten, hogy mit jelent ez a szöveg! Némi töprengés után előkaptam a telefonomat, felhívtam Dezsőt (aki még most se Dezső igazából), és némi egyeztetés után átsprinteltem hozzájuk netezni (tisztára, mint a régi szép időkben, amikor még nem volt otthon bekötve). Néhány fórumot átnyálazván arra a megállapításra jutottam, hogy BIOS-t kéne frissítenem. Szedtem is le a pendrive-omra, hazafutottam, és – mivel ez már egy modern lap – a gép indítása után egyből elérhető frissítőmenüből meg is ejtettem az upgrade-t.
Ami persze semmit sem használt… itt kezdett elfogyni a türelmem.

Tovább »

A cybersport oltárán feláldozott idő eltöltésének is lehet elegáns módja:

(Igen, az ott az Urban Terror főmenüje. Csináltam pár videót is a mai irtásról, csak egyelőre még röpke 1,1 giga az a négy perces avi, amit fel akartam tolni Youtube-ra (és így nem lehet), úgyhogy ez holnapra mára fog maradni :))

Olyan régen volt már hétfőpost, hogy szinte el is felejtettem mennyire jó leírni, hogy a hét indítása mindig egy elég nyögvenyelős, ámde különleges nappal történik, amely gyakorta okoz akkora traumát számomra, hogy csak hosszas rehabilitációval tudom túltenni rajta magam. Cseszhetem, hogy 6-7 órát alszok, a hajnali kelés úgyis kikészít, és ez csak mostanra látszik enyhülni, hogy egyre szebb idő van, és egyre korábban kezd derengeni az ég alja. Sebaj, ennek is megvan a hangulata (hogy a hasznáról, a még egy otthon töltött estéről ne is beszéljünk). A vasárnap esték amúgy általában a Heti Hetes megtekintésével szoktak zárulni (tudom-tudom, ez annyira gusztustalan, hogy helyette akár mondhattam volna azt is, hogy ezeken az estéken különféle latexcuccokban fajtalankodok kisállatok bevonásával, de az igazat megvallva néha szórakoztat – néha viszont kifejezetten dühít). Ez alól a tegnapi eset kivétel volt, mivel nem volt erőm és főleg kedvem a jópofáskodásukat hallgatni, de még mielőtt végképp letaglózott volna az álom még megnéztem egy érdekes ismeretterjesztő filmecskét a Discovery-n, amely a Csendes szörnyetegek (Monsters inside me) címet viselte, és arról szólt, hogy nem érdemes a Viktória-tóban fürödni, mert esetleg az ember agyába férgek költözhetnek rá néhány évre. Korrekt kis műsor volt nna, le volt vezetve ezeknek a parazitáknak az életciklusa, az általuk okozott tünetek, meg hasonlók… a fószer, akinek 40 évvel a vietnami háború után jött elő a kis élősködők által okozott betegség is elég brutális volt: konkrétan elkezdett váladékozni a lába, mint kiderült azért, mert ezek a kis drágák kilyukasztották az egyik nyirokvezetékét. Ha van Discovery-tek, és érdekelnek az ilyen khm… érdekes témák, akkor nézzétek vasárnap este 9-kor a következő részt! (Eszembe jutott egy System of  a Down dalszöveg erről a témáról: „Pull the tapeworm out of your ass, hey!” :D)

Visszatérve a reggelre: még útközben hallottam, hogy Sebestyén Balázsék reggeli rádióműsora pont Fehérvárról jelentkezik, ráadásul nem messze van a buszpályaudvartól az ideiglenes stúdiójuk. Miután leszálltam el is sasszéztam arrafele, és egész szürreális volt látni, hogy ott ülnek azok az idióták, akiknek a hangja épp a fülesemben szól, és jéé a szájuk is pont abban a szinkronban mozog, ahogy én hallom a rádióban! 🙂 Aztán – remek megfigyelő-kézségről téve tanúbizonyságot – feltűnt, hogy hangszórók is vannak felállítva az alkalmi stúdió körül, amelyek arra hivatottak, hogy a műsort hangosítsák ki. Újabb érdekes élmény volt, az hogy miután kivettem a fülest ugyanazt hallottam, mint előtte 🙂 Kár, hogy nem tudtam sokáig élvezni a show-t, mivel sietnem kellett dolgozni, mindenesetre feldobták a reggelemet.
Beérve aztán azzal fogadtak a többiek, hogy láttam-e ma már a napiszar.com-ot. Mondtam, hogy nem az szokott lenni az első teendőm beesve az albérletbe reggel, hogy azt az oldalt nézegessem, úgyhogy egyelőre kimaradt. Kiderült, hogy azért volt ennyire életbevágóan fontos ez, mivel az egyik kolléganőm felkerült erre a remek oldalra, mivel valaki khm… kicsit megkozmetikázta a profilját iwiw-en, és – minő véletlen – tudomást szereztek erről a szerkesztők is. Sorra kerülnek fel olyan emberkék ide, akiket én is ismerek, de mentségemre legyen mondva, hogy mindegyiket csak látásból 🙂 Mindenesetre ma ez volt a fő téma a cégnél (olyannyira, hogy még a főnökömnek is feltűnt, hogy valamin kurvára röhög mindenki, majd amikor elmondtuk, hogy mi a röhej tárgya, akkor csodálkozástól tágra nyíló szemekkel kérdezte tőlem, hogy „van ilyen oldal, hogy napiszar.com?” :D)
Dél fele már erősen kezdtem fáradni, ami a kialvatlanságnak, és annak a ténynek volt köszönhető, hogy nem ettem egész nap semmit. Ezt – úgymond koronázandó – belefutottunk Oracle upgrade közben egy olyan hibába, amit 4-5 órán keresztül hiába próbáltunk kijavítani. Nem segített a legjobb barátunk, a Google se, így maradt a hiábavaló balfaszkodás, mint alternatíva – mondanom se kell: eredménytelenül. Az ilyen sötétben tapogatózás nagyon sok energiát kivesz az emberből, és persze a végén nem volt legalább egy kis sikerélmény kárpótolandó a sok szívásért: egész egyszerűen feladtam. A legbosszantóbb az az egészben, hogy ha csak egy kicsit jobban értenék hozzá, akkor esélyes, hogy kábé 10 perc alatt megoldhattam volna a problémát, ebben egészen biztos vagyok. Sebaj, majd holnap újra nekiugrok.
Most viszont publikálom ezt a postot, beizzítom az Urban Terror-t, és lövök kicsit. Épp eléggé le fog szedálni ahhoz, hogy jóval éjfél előtt be tudjak dőlni az ágyba, mint egy darab fa. Holnapra már több erőm lesz blogzani is, egyelőre ennyire tellett 🙂

Hja, még valami: azért ma is alkottam 🙂

Nevezetes nap a mai: egyrészt ugye ilyenkor illik megviccelni embertársainkat némi erőltetett (nagyritkán szellemes) poénkodással, szóval be szeretném jelenteni, hogy mától megszűnik a Ráktalicska (óóje), másrészt egyéb emlékezetes esemény is történt ma (legalábbis velem) ami miatt elvileg ma este be kéne rúgnom néhány emberrel a Vadászkürtben (aki nem ismerős errefele: Fehérvár legundorítóbb kocsmája, de megvan a sajátos bája), ugyanis kereken egy éve vagyok kékvérű, azaz IBM-es. Akikkel anno kezdtem (meg felvételiztem) azokkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot annak ellenére, hogy szanaszét pakoltak minket a cégen belül, így a mai rendezvényre is hivatalos vagyok. „Persze” nem fogok tudni részt venni az össznépi bebaszáson (bocsánat: nosztalgikus sörözgetésen), mivel – most tessék figyelni, lényeges információ következik – holnaptól szabin leszek, ergo nem valószínű, hogy lesz új post keddig. Tessék valahogy elviselni az ezzel járó fájdalmat, piros tojást nehogy el tessék fogadni (az ilyen irányú kezdeményezéseket a következő mantrával tessék elhárítani: „oszt pálinkád nincsen?”), vegyétek elő a legbüdösebb 7-8 éve rohadó kölniket (ez persze a fiúkra vonatkozik), sok locsolót/locsolnivalót, a lányoknak pedig sok türelmet kívánok!

Az extra.hu-t pedig Isten nyugosztalja.

Óbazz dereggel van kibotorkál kávét melegít asításításít felöltöz régi zselét újra beüzemel leliftez rácsodálkoz a tavaszra be a céghez miafasz filesystem kreálás hol is hagytam abba tegnap fél 11-kor agy eldurran kirohan friss levegőt szívni nahát Peti és Anita beszélgetés a nőkről mint munkaerőkről utána vissza environment variable-k beállítása közben sűrű miafasz-érzés jé elindult a SAP-telepítő de ronda ez a két nő a splash-screenen néhány percig újra számítógép-programozónak érzés közben bazmeg ma is elfelejtetted elhozni a külső vinyódat és megint adjam kölcsön a pendrive-omat jól van nesze füles a nyakban Incubus és Massive Attack ebédszünet gép előtt hatalmas pizzával sajt szalonna csirkemell hagyma 10 perc alatt betermelem kollega biliből enni próbáló kisgyereke persze nem igazából csak imitálva yess megint behalt a telepítő ja hogy meeting van mennem kell jó megyek én is beülés egy hideg tárgyalóba németek próbálnak kihangosítón angolul beszélni ami vicces managerem is akin nagyon látszik hogy mennyire röhejesnek tartja a nyelvtudásukat is utána majdnem másfél órás szeánsz a project hatalmas problémáiról és arról hogy de szar középvezetőnek óbocsánat managernek lenni biztos szar lehet bő félmilliót keresni bár ez nem biztos utána lakótárs jéé te még nem hagytál itt dejó kocsiba bepattan Tesco maradék 300 forintból kaja helyett inkább két Steffl pénztárnál a döbbenés hogy 26 évesen még elkérik a személyimet de ez most már boldoggá tesz régen bosszantott jé nyitva van a parkolóban a szélvédőjavító mennyi 5000 oké csináld fél óra sör kibont kora tavaszi fényt élvez bazmeg ott futott egy őzcsapat az út jobb oldalán még épp időben fékeztem mert átfutottak az erdőbe én meg fácánt ütöttem el tiszta toll lett a hűtőrácsom szerencsére nem tört össze semmit hazafele nyomor az utakon albérletbe fel sör a hűtőbe be a gép elé két DVD-nyi Henger Éva kiír hogy legyen hely a Letöltések partíción jesszus ha meglesz az új gép akkor mennyire nem lesz helyem de sebaj netnetnet Facebook Reader amire mostanában már nincs időm a munkahelyemen családi csomag sózott szotyi betermelése étel gyanánt közben MSN sör asszony egymás agyának több óra masszív zsibbasztása de a végén azért szivecskék meg persze szeretlek tényleg amúgy bármilyen hihetetlennek is tartod néha pusszpussz kimászás a konyhába a reggeli kávé maradékáért közben de jó is lenne enni valamit nyelv szétcsípetése Erős Pistával és lilahagymával ami elég kellemetlen mivel a só már így is szétmarta némi idegi kín de élvezem ködösen derengő Hold sárgán villódzó közlekedési lámpák sajgó hát Porcupine Tree kitalálás hogy írok egy tömörített postot amiben nem lesznek írásjelek sem csak a végén azaz itt.

Élek!!

Reggeli közben Feri mesélte, hogy van egy haverja, aki szerint a repülés olyan, mint a szex: az első nagy élmény, utána már megszokod. Nos, én valahogy nem éreztem halálfélelmet amikor elvesztettem a szüzességemet ellentétben a repüléssel, márcsak azért sem, mert tudtam annyit az emberi szaporodásról, hogy ellentétben a fekete özvegyekkel nálunk a nőstények nem eszik meg a hímeket párzás után.

Na megyek, mert lekésem a PFYL (Pray For Your Lives) Airlines budapesti járatát.