Számtalan fenyegető emailt, telefonhívást, és miegyebet kaptam az utóbbi hónapokban, mivel – állítólag, én nem hiszem hogy ez így van – rengeteg embernek tettem tönkre az életét/idegrendszerét a blogra belinkelt flash-játékok által. Ezennel nyilvánosan is elnézést kérek tőlük (márcsak azért is, mert a postaládámban legutóbb talált rólam lesből készült fotókból készült montázsok már tényleg kicsit ijesztőek voltak… nem is lehet ennyi vérem!), és szeretném őket kiengesztelni egy olyan flash-játék segítségével, amely tényleg nem tépi az idegeket.

Engedjétek meg, hogy bemutassam a Robotunikornis kalandjait!

Kattaképrehamárbeágyazninemsikerült!

(Irányítás: X, és Z)

Imádom az olyan programokat, mint a most kivesézésre kerülő AquaSnap: ingyenesek, kicsik, de nagyon meg tudják könnyíteni az ember életét. Ebbe a kategóriába sorolható a pár hónapja bemutatott Greenshot is, amelyet a mai napig rendszeresen használok, és úgy fest, hogy jelen vizsgálódásom tárgya is erre a sorsra fog jutni.

Állítólag – erősítsétek meg, nekem még nincs tapasztalatom ezzel kapcsolatban – Windows7-ben ha kijelölsz egy – nem teljes képernyőre rakott, tehát mozgatható – ablakot, majd nyomsz egy Win billentyű + kurzor balra/jobbra kombót, akkor könnyedén átméretezheted és pozicionálhatod úgy, hogy pont az asztal felét foglalja el. Ezt hívják a Microsoft-os okosmókusok AeroSnap-nek, és alapvetően nem rossz módszer arra, hogy kicsit rendezettebben dolgozzunk sok ablakkal, de vannak még hiányosságai. Nos, ezekre nyújt megoldást az AquaSnap, ráadásul olyan légies eleganciával, és egyszerűséggel, hogy megtanulni a használatát fél perc, megszokni meg talán kettő 🙂

Nézzük csak mire is jó! Tételezzük fel, hogy olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy – munka címszóval – egész nap mereszthetjük az alfelünket valamiféle számítógép előtt, és – mivel a Firefox-ban Farmville-zés mellett bizony néha valamiféle produktív munkát is kénytelenek vagyunk végezni – egy idő után rogyásig telik a tálcánk a megnyitott programok ablakaival, és csak hosszas Alt+Tab nyomogatás árán válthatunk át közöttük. Nem mondom, hogy ez a cucc megold minden ezzel kapcsolatos problémánkat, de – főleg ha több ablakot kell egyszerre figyelnünk – hasznos lehet, mivel segítségével egy egérmozdulattal átrámolhatjuk ablakainkat a képernyő felére, de akár negyedére is valamelyik sarokba!

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy adva vagyon egy ablak (ne legyen teljes képernyőn persze), megfogjuk a fejlécénél fogva, és elkezdjük húzni a képernyő tetszőlegesen választott széle felé. Amikor már kb. a felét „kihúztuk” a képből megjelenik egy kis ikon, ami jelzi, hogy ha most elengedjük akkor át fog méreteződni. Így tessék elképzelni:

Ezzel a módszerrel pillanatok alatt szétdobálhatjuk az ablakainkat, sőt – ahogy említettem már – ha sarok felé húzzuk, akkor a képernyő negyedére fog zsugorodni, és az adott sarokba fog áthelyeződni. Leírni bonyolultabb, mint használni, az alábbi kép „összehozása” például kemény 5 másodpercembe került:

A program tudása ezzel még nem merült ki (bár már most többet tud, mint a Win7 beépített funkciója), mivel segítségével egy (vagy akár több) kiválasztott ablakot kijelölhetünk, hogy folyamatosan előtérben legyen (azaz ne takarják el más ablakok soha), sőt megadható az is a beállításokban, hogy ez az ablak áttetsző legyen (és mennyire legyen az), szóval ezzel a lehetőséggel szem előtt tarthatunk pl gyakran használt Excel-ablakokat, vagy mondjuk egy jegyzettömböt, amelyből olvassuk a szükséges adatokat. A kívánt ablak kijelölése nagyon vicces (igazi parasztvakítás): megfogjuk a fejlécét, és megrázzuk az egérrel 🙂 Impresszív megoldás, és mókás érzés, amikor egy ilyen rázással áttetszővé varázsolunk ablakokat (a kollegák „hát ezt meg hogy csináltad?” reakcióiról nem is beszélve):) Képeken ez a funkció:

Ugyanez két mindig előtérben tartandó ablakkal így fest:

Ha mindez nem lenne elég, a program tud Multiple Document Interface (MDI)-felületeken is garázdálkodni, azaz alkalmas pl. az Excelen belüli táblázatrendezésre is.

A pláne az egészben, hogy jól fut Windows 2000-en, XP-n, Vista-n, és Windows7-en is, sőt már magyar a menüje is, szóval a használata tényleg gyerekjáték. Tökéletesen kezeli a több monitoros környezeteket is, kevesebb mint egy mega memóriát eszik, és szinte kimutatathatlan a CPU-terhelése.

Konklúzió:

ez egy korrekt segítőeszköze lehet mindazoknak, akik irodai munkát végeznek, és sok programot kell egyszerre használniuk. Kezelése nagyon egyszerű, ingyenes, magyar, sokoldalú, és nem terheli a gépet. Egy hibája van csak – bár ez csak nekem az: a Putty nevű terminálkliens ablakainak méretezésével vannak gondjai, de már írtam egy szép levelet a fejlesztő bácsinak, hogy ha lehet a következő verzióban már ne jelentkezzen ez a probléma 🙂

Letölthető innen.

1994… bizony, akárhogy is számolom idestova 16 éve(!) dobta ki a Microprose (nem keverendő a Microsoft-tal) Chris Sawyer (nem keverendő Tom Sawyer-rel) zseniális játékát, amely jelen postom tárgyául szolgál. A címe Transport Tycoon volt, majd – a nagy sikerre való tekintettel – a kiadás után egy évvel kijött a tunningolt verziója is, a Deluxe, amely néhány plusz funkcióval, lehetőséggel bővítette az eredeti játékot. Ezekben az időkben a játékfüggő fiatalság bizony még nagy erőkkel nyüstölte a Commodore cég Amiga-it, sőt – Magyarország elmaradottságából adódóan – nem volt ritka a jó öreg hatvannégyes se a háztartásokban. Az igazán burzsujok viszont már 386-osokon tolták a Doom-ot, meg a Heretic-et, és eme kiválasztott réteg találkozhatott először ezzel a csodával is.

A játék alapötlete, és célja pofon egyszerű: építs ki minél jobban menő szállítmányozó-céget, nyomd le a konkurrens vállalatokat, és fejlődj a korral. A szent cél (=extraprofit) érdekében hajókat, autóbuszokat, teherautókat, repülőket, és vonatokat vethettünk be, amelyek – miután beprogramoztuk a követendő útvonalat – már maguktól járták az útjukat, és termelték (jó esetben) a bevételt. Persze idővel az amortizációnak „hála” drága eszközeink kezdték bemondani az unalmast, ilyenkor kellett dönteni: fenntartjuk az egyre nagyobb veszteséget termelő, egyre sűrűbben lerobbanó gépparkot, vagy súlyos összegekért új mozdonyokat/buszokat/stb.-ket vásárolunk. Az alapjáték sima, kontinentális éghajlatú pályáin volt lehetőség pl. szenet szállítani a bányából az erőműbe, de ha úri ízlésünk úgy tartotta akkor felcsaphattunk olajtanker-flotta tulajdonosnak is. A lehetőségek – sablonduma, de igaz – effektíve határtalanok voltak a játék során, mivel megtehettük azt is, hogy előre gyártott térképek helyett generáltattunk a géppel egy terepet, amelyen minden alkalommal új kihívások vártak. A játék időszámítása 1950-től a jövőig terjedt, aminek köszönhetően átélhettük azt, hogy milyen érzés lecserélni a kezdeti gőzmozdonyainkat dízel- majd elektromos hajtásúakra, sőt a játék végén már nyergesvasút is üzembe állíthatóvá vált.

Hiába az időközben eltelt rengeteg idő úgy látszik, hogy a Transport Tycoon kortalan klasszikus. Azt, hogy nem merült feledésbe sokban köszönheti néhány fanatikus kocka rajongójának, akik 2003-ban nekiálltak leprogramozni belőle egy nyílt forráskódú, szabadon bővíthető/alakítható, ráadásul multiplatform (Win, Linux, BSD, Solaris, de létezik belőle nem hivatalos Nintendo DS, Pocket PC, sőt PSP verzió is többek között) változatot. Ez lett – eleinte – a TTDPatch, majd később a Open Transport Tycoon. Postom örömteli apropója az, hogy április elsején megjelent a játék 1.0-s verziója, amely – elődjeihez hasonlóan – rengeteg újítással büszkélkedhet a klasszikus kilencvenes évek derekán készült őséhez képest, amelyeket még felsorolni is nehéz (a teljes lista magyarul itt érhető el), de a kulcsfontosságú fejlesztésekről én is írok pár sort:

• sokkal nagyobb térképek
• modern multiplayer-lehetőség (helyi hálóban, vagy neten)
• kényelmes, és praktikus online letöltőrendszer (főmenüből elérhető, segítségével új pályákat, modelleket, AI-ket, stb. lehet lehúzni)
• NewGRF támogatás: használatával új grafikákat használhatunk a játékban, szóval ha nem tetszik a sín, a víz esetleg a járművek, akkor ezekkel a file-okkal segíthetünk rajta.

Pillanatkép a szerverválasztó képernyőről

Végezetül egy kis install-segítség: feltelepítés után még nem lehet kapásból indítani az exéjét, mivel az eredeti játék jogvédelem alatt áll (ez igaz nemcsak az egészére, hanem az olyan alkotórészeire is, mint pl. a grafikai file-jai), ezért a készítők kénytelenek voltak saját maguk legyártani a szükséges grafikai file-okat. Ezek rendre a következők: OpenGFX, OpenSFX és OpenMSX. Ezekre mindenképpen szükség van a futtatásához (vagy használhatóak az eredeti grafikai file-jai is, de én nem találtam sehol a vinyómon ezt az őskövületet)! Miután letöltődtek a zip-ből ki kell tömöríteni a mappákat a …C:\Documents and Settings\<név>\Dokumentumok\OpenTTD\content_download\data\ könyvtárba (ez persze máshogy néz ki Vista/Win7 alatt: ott C:\Users\<név>\Dokumentumok\OpenTTD\content_download\data a keresendő), majd indítható is a játék.

Javaslom, hogy a némileg oldskool grafika ellenére (vagy épp’ azért) tegyetek egy próbát vele! Magyar nyelven is elérhető, ingyenes, és hosszú távú szórakozást nyújt, ráadásul jobban leköt, mint némelyik modern grafikai csoda!

Letöltés, hivatalos oldal ezen a linken.

UPDATE:

minekután megpróbáltam helytállni egy multiplayer meccsen, és szomorúan konstatáltam, hogy ezek bizony állatok (ilyeneket hoznak össze, míg én örülök, ha össze tudok kötni két vasútállomást) úgy döntöttem, hogy kicsit utánanézek a profi vasút- és egyéb vonal tervezés rejtelmeinek. Fáradozásaimat (értsd: Google-ezés) siker koronázta: ezen a Wiki-oldalon megtalálhattok mindent, ami igazán profi OTTD-játékossá tehet titeket – bár csak angolul, de legalább képekkel illusztrálva!

A nagy hadronütköztető gyűrű (angolul Large Hadron Collider ring, LHC) a CERN 2008-ban átadott részecskegyorsítója és ütköztetőgyűrűje, amely a 2000-ben leállított LEP 27 km kerületű alagútját használja fel. Több előgyorsító fokozat után ebben a gyorsítóban fognak végleges 7 TeV‑es energiájukra gyorsulni a protonok (illetve időszakonként ólomionok) mindkét körüljárási irányban. Ezután a protonnyalábok több órán keresztül keringenek majd egymással szemben, és a gyorsító kerületén található detektorok közepén az egymással szemben keringő protonnyalábok pályáját úgy módosítják majd, hogy ott proton–proton ütközések fognak történni.

(forrás)

Nos, erről a csodálatos kutatólaboratóriumról találtam két valós időben sugárzó webkamerát, egész érdekes dolgok történnek arrafele:

Tovább »

Bár úgy volt, hogy ma már nem fogok írni ide (tudniillik enyhén foson vagyok már megint a kialvatlanságtól), de mégiscsak muszáj vagyok, mivel – belepillantva a blog látogatottsági statjaiba – érdekes dolgot fedeztem fel:

(Mivel alapvetően jó arc vagyok, ezért kipixeleztem az IP-címeket, márcsak azért is, mert nem csak jelen témánkhoz kapcsolódóan szerepelnek látogatók a listában). Kicsit furcsa volt, hogy hirtelenjében ugyanarról az oldalról jött sok-sok vendég, így izibe’ rá is kattintottam a linkre… és láss csodát, a blogomon még januárban közzétett leírásra mutatott a hivatkozás, amelyben az Eufloria nevű (nem mellesleg tényleg zseniális) játékot elemezgettem. Ami miatt érdekes a szitu az az, hogy egy úgynevezett anonimizáló-oldalon keresztül érkeztek a látogatók. Ennek az egésznek az a lényege, hogy ne lehessen a statisztikákban, log-okban látni, hogy mi a forrásoldal címe, így az valamelyest rejtve maradhat pl. a hatóságok elől. Jelen esetben is erről lehet szó: nem látom a konkrét weblapcímet, mindössze ezt a sjmp.eu-s akármit, és erősen furdalja az oldalamat, hogy vajon melyik torrentoldalon  -mert amúgy 99%, hogy effajta site áll a háttében – rakta be a feltöltésének a leírásába az én postomra mutató linket az uploader 🙂 Végignéztem azt a párat, ahova regelve vagyok (persze csak a kíváncsiság kedvéért, már rég leálltam a töltikézéssel :)), de sehol nem láttam friss Eufloria-feltöltést. Van egy sanda gyanúm, hogy talán valamelyik igazán nagy magyar oldal az „elkövető” (enkór, vagy majomparádé pl.), de ezekre meg évek óta nem tudok bejutni, szóval le se tudtam ellenőrizni őket.

Különösebben amúgy nem zavar a dolog, sőt örülök, hogy ennyire színvonalasnak találta a szösszenetemet valami tizenéves takony kocka feltöltő úr, és emigyen népszerűsítette okosságaim kicsiny tárházát a szélesebb közönség számára is 🙂

Ha valakit amúgy érdekel ez az anonimizálósdi (esetleg szeretné a saját oldalát is levédeni ily módon), akkor érdemes megnézni a fent említett Smartjump oldalát (vagy az anonym.to-t, amit a Pretorians nevű torrentoldal is használ),  ahol magyar leírást, sőt javascript-ben íródott kódot is találhatunk ezzel kapcsolatban.

UPDATE:

ez a blogstat egy aranybánya 🙂 Mi vesz rá egy embert arra, hogy ezt beírja a Google-ba?

Ez a blog egy kibaszott aranybánya, nem tudom hol kezdjem a méltatását! 😀

A csávó feltalált egy downgradelt magyar nyelvet sajátos nyelvtani szabályokkal, és így tolja a mondandóját. Tipikus esete az „annyira szar, hogy az már jó”-nak, én ilyet még nem láttam!

Kezdjük a bemutatkozó szövegével:

Ez a blog arról szól hogy ide írom be a játék testjeimet. Azért íróm be hogy lehet hogy igy segitek a ki próbálásba és döntésbe valakiknek ezzel. A másik meg hogy leírom hogy micsodák történek velem az életbe és ha érdekes akor ide is ki publikkálóm.

A láblécduma így hangzik:

Ez itt az én azaz Ken Lee vagyis Haraszti Dénes blogja. Minden jogát feltartom! De ezt nem rosszból írom. Tesség meg látogatni elég sokszor még!

Lenyűgöz a nyelvi primitivitás ami a soraiból árad, olyan az egész mint egy durva baleset: elborzaszt, de mégse tudod levenni róla a szemed… Ez a srác minden megnyilatkozásával újra és újra erőszakot tesz anyanyelvünkön, úgy izomból megpörgeti Kazinczy-t a sírjában (had pörögjön a vén hülye), de mindezt olyan önfeledt bájjal teszi, hogy az ember nem dühöng, hanem csak röhög kínjában, miközben úgy érzi hogy olvad az agya… A bemutatkozó szövegben már írta az arc, hogy játéktesteket (sic!) ír, és ez így is van: a főoldalon jelenleg egy terjedelmes több részes Final Fantasy XIII leírás terpeszkedik, amelynek bannerje így fest:

Én mindössze hét hibát véltem felfedezni a három sorban (abból egy félrefordítás), ami azért kifejezetten durva 😀 A blogot mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a katasztrófaturizmust!

Egy bónusz a végére:

Tevelovak és a desszert. Sírok.

Néhány perc alatt lelazít, és megnyugtat – rám legalábbis így hatott, amikor néhány egérmozdulattal alkothattam egy ilyet:

LINK

Tipp: a Shift-et lenyomva választhattok színt is!

UPDATE: azért ez se semmi, főleg a munkaterület alatt bemutatott alkotások, amik a segítségével készültek: LINK.

UPDATE2: bachterman nevű törzskommentelőm a következő képet hozta össze az első weboldal, és egy rajztábla segítségével:

Nice!

A sasszeműbbek (azokon belül akik az alapértelmezett mintfresh témát használják) talán már észrevehették, hogy újabb elemmel bővült a blog oldalsávja, amely a Blogwire címke alatt fut. Mivel elég új kezdeményezésről van szó, ezért gondoltam rittyentek egy kis bemutatást róla, hátha ezzel is segíthetek elterjeszteni a magyar blogszférában. Teszem mindezt azért, mert ötletes módszernek tartom arra, hogy kicsit megnöveljük a látogatottságunkat, sőt esetleg blogger-haverságokat köthessünk a szolgáltatás többi használójával.

Az ötlet – bár nem új – ebben a formában a Wyctim nevű blog hasonló nick alatt futó szerkesztőjének fejéből pattant ki. Lényege: amennyiben kirakod az oldaladra ezt a véletlenszerűen váltakozó okosságot, akkor a te blogreklámod is megjelenik a többiek oldalán, így esélyes, hogy az ily módon hálózatba csatlakozott blogok olvasót cserélhetnek egymás között. Mivel a kirakott box elegánsabb, és feltűnőbb, mint a sima szöveges lista, ezért nagyon jó eszköz arra, hogy ne csak magunknak, meg a szűk haveri körünknek írjunk, hanem esetlegesen kiterjeszthessük kicsit az olvasótáborunkat.

Működése pofonegyszerű: küldjünk egy mail-t Wyctim-nek az oldalán említett paraméterekkel, majd a válaszlevélben kapott kódrészletet illesszük be az oldalsávunk kódjába. Mivel mindez platform-független (megy WordPress, Tumblr, blog.hu, freeblog, stb. alatt) ezért semmi akadálya nincs a szélesebb körű elterjedésének. Nagy vonalakban ennyi, de ha további kérdések merülnének fel a fejlesztő készségesen segít megoldani őket, ha megírjátok neki a mailcímére őket.

További infókat itt találhattok erről a dologról.

Google.com -> blue waffle beírása a keresőmezőbe -> ‘Jó napom van‘ gomb megnyomása -> …

(a posthoz tartozó tagekből ne tessék következtetni semmi rosszra :))

(Off: úgy fest, hogy ma nagyon marketing-szakemberes napot tartok, mivel ez lesz a második enyhén mézesmadzag-feelinggel megáldott postom (nem sokkal éjfél után publikáltam, azért csúszott át a dátuma 11.-ére). Esküszöm, hogy nem kapok érte pénzt (ebből is látszik, hogy született balek vagyok, ingyen dolgozok multiknak), egész egyszerűen így jött ki a lépés :))

Van ugye a Google Reader. Ez a kijelentés persze nem mindenkinek (sőt, inkább nagyon keveseknek) annyira triviális, mintha azt mondtam volna, hogy minden politikus bűnöző az ég kék, konkrétan a héten kérdezett rám az egyik kollegám – a képernyőmet látva – hogy „ez valami új szolgáltatásuk?”. Mondtam neki, hogy nem, majd megpróbáltam összefoglalni pár mondatban a lényegét, de sehogy se akart a feje fölött megjelenni az a fránya villanykörte (gyk.: nem értette meg, hogy mire jó ez). Most se kedvem, se időm elmagyarázni, hogy mik azok a feed-ek (már csak azért sem, mert régebben kifejtettem), helyette erre az újításra koncentrálnék, amit Reader Play-nek neveztek el a Google fejlesztői.

Klasszikus Teleshop-os trükk, nézzünk egy előtte/utána képet:

Az érthetőség kedvéért azért mellékelek egy képet a teljes felületről is:

Szóval: amit megpróbáltam csekélyke stílusérzékemmel (és Photoshop-tudásommal) érzékeltetni az az, hogy a Reader kapott egy csilli-villi showcase-szerű külsőt, amely segítségével interaktív lapozókönyvként tudunk a feed-jeink között tallózni. A képernyő alján egy sávban csücsülnek a kezelőgombok:

Ezek sorban:

• bélyegképek ki/be kapcsolása
• eredeti, vagy spéci Play-es nézőmód váltogatása (a Play-es optimalizálja a képernyőre a képeket pl.)
• beállítások (újakat, csillagozottakat, lájkoltakat, vagy megosztottakat mutassa-e, stb.)
• bemutató (slideshow) indítása

A közepén pedig a már megszokott csillagozás, lájkolás (brr…), és megosztás figyelnek.

Természetesen a régi billentyűk (J,K a lapozáshoz, L a lájkoláshoz, stb.) továbbra is működnek.

Nagy vonalakban tehát elmondható, hogy nem történt forradalom, mindössze egy régi jól bevált szolgáltatás kapott megújult külsőt, amely engem a Cooliris-re emlékeztetett, bár annyira nem látványos. Talán ez már hozzá fog járulni a Reader elterjedéséhez, mivel végre nem úgy néz ki, mint valami könyvelőprogram felülete 🙂 Én mindenesetre munkahelyen maradok a régi kinézetnél pont ebből a megfontolásból adódóan (ott ugyanis nem árt, ha valami nem túl feltűnő a monitoron), de otthoni használatra a továbbiakban én ezt fogom használni. Egy próbát bőven megér!

UPDATE:

most volt időm kicsit jobban elmélyedni ebben a csodában, és csalódottan konstatáltam, hogy ez nem a saját feed item-jeinket mutatja, hanem – alapból – a Google által ajánlottakat! Remélem, hogy ezen változtatnak, mert ebben a formában nem ér semmit az egész (nekem legalábbis)…