Most hogy leírtam a post címét már elkövettem egy hibát: aki azért tévedt ide, hogy egy átfogó tutorial-t vár minden helyzetre azt ki kell hogy ábrándítsam: velem történt egy konkrét eset a múlt héten, ami hasznos lehet mások számára is, és amelyet most részletezni fogok, hátha más is tanul belőle – de ez nem lesz gyógyír minden helyzetre. Aki mégis ilyesmire kíváncsi, annak javaslom ezen oldal meglátogatását – nekem is tudott segíteni, legalábbis egy bizonyos pontig.

De sajnos csak addig, ugyanis egy viszonylag speciális helyzetben találtam magam: múlt hét pénteken mindenféle előjel nélkül egyszercsak megdöglött a telefonom, de durván. Azt csinálta, hogy melóban még működött, rá is küldtem két szoftverfrissítést, ámde mire hazaértem már kikapcsolt állapotban halásztam elő a zsebemből. Indítottam volna el, sikeresen bootloop-ba került (azaz csak ment körbe-körbe a betöltést jelző animáció mindenféle eredmény nélkül). Tudtam, hogy erre megoldás lehet a teljes wipe/factory reset (azaz minden adat – appok, telefonszámok, SMS-ek törlése a telefonról), de aztán rádöbbentem, hogy nincs minden kontaktom szinkronizálva a Google fiókomban. Persze joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért vagyok ilyen hülye, erre nem is nagyon tudok válaszolni – a lényeg, hogy nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy hagyom mindet veszni. Belegondolva ha mondjuk már akkor tudom, hogy mit fogok szopni ezzel lehet hogy hagytam volna elenyészni őket a /dev/null-ban…

Annyi szerencsém azért volt, hogy – mivel pár hete cseréltem SD-kártyát, és elővigyázatos próbáltam lenni – rendelkezésemre állt az app-jaimról egy viszonylag friss Titanium Backup mentés. Legalább a programokat nem kell majd újra letöltögetnem, és bekonfigolnom – gondoltam. Összegezzük a leírtakat:

• volt egy telefonom, ami el se tudott indulni
• ez egy root-olt HTC Desire, amin Cyanogenmod 7 fut(ott)
• az app-okról volt biztonsági mentésem
• a telefonszámaim nem voltak sync-elve a Google fiókomba
• az SMS-eimről sem volt backupom, de szerettem volna visszakapni őket

Ahhoz hogy az adatvesztést nullára minimalizáljam a következőkre volt szükségem:

• SD-kártya olvasó
• MiniTool Partition Wizard (csak csekkolásra, lásd lejjebb)
• UnyAffs nevű program Windows-ra (talán kiváltható Nandroid Managerrel Android-on, nem teszteltem), fórum thread-je itt
• Titanium backup nevű app Androidra
• AppExtractor nevű app Androidra
• SQLLite Manager addon Firefoxhoz
• Opcionálisan: Excel, én Google Sheets-et használtam
• CSV to vCard konverter Windows-ra

Első körben izzítottam az SD-kártya olvasót, és ránéztem Partition Wizard-dal az app-ok számára fenntartott 4-500 megás ext3 partícióra (jobb klikk -> Surface test), hogy nem-e az sérült meg, mert az is okozhat ilyen tüneteket. Sajnos vagy szerencsére (nem tudom eldönteni) mindent rendben talált. Itt kezdtem el először vakargatni a fejem: a kártyára gyanakodtam, de úgy fest hogy nem az okozta az összeomlást. De akkor mi? Spoiler: a mai napig nem tudom, és ez kicsit aggaszt. Mindenesetre a mindenható Google segítségét kértem, és szerencsére kaptam is: Clockworkmod Recovery-be be tudtam jutni (nekem HTC Desire Bravo-m van, ott hangerő le + power gomb a módszer erre – ez a Fastboot menübe visz, de ott már kiválasztható a CWM), itt csináltam a működésképtelen ROM-omról egy nandroid backup-ot (itt van róla videó, hogy hogyan kell), majd – némi tépelődés után – ment rá a wipe. Ez a következőket jelentette:

• wipe cache partition
• advanced -> wipe dalvik cache

majd legvégül:

• wipe data/factory reset

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a felső két wipe-ot (amelyek nem okoznak adatvesztést a telefonban) próbáltam külön is, hátha megoldanak bármit is – természetesen nem.

Ezek után fogtam az előzőleg készített nandroid backup-ot, SD-kártya olvasó segítségével letöltöttem a gépemre, majd az UnyAffs nevű csoda segítségével kiműtöttem belőle a két file-t, ami engem érdekelt. Az egyik ez volt:

 A másik pedig ez:

 Elvileg ezek tárolják az SMS-eket, és a kontaktokat. Később kiderült, hogy csak az egyikre lesz szükségem, és arra sem úgy, ahogy eleinte gondoltam. A tool használata egyszerű: bemásolod a nandroid backupod könyvtárába, majd kiadod a parancsot arra a .img file-ra ami tartalmazza az áhított file-jaidat. Ezután elindul a kitömörítés az adott könyvtárba. Esetemben ez így nézett ki:

unyaffs data.img

Miután ez megvolt a telefon kapott egy restart-ot, és csodák csodájára elindult, bár sem a programjaim, sem a telefonszámaim, sem az SMS-eim nem voltak rajta. Az app-ok visszaállítása gyerekjáték volt Titanium Backup-pal, az SMS-eket pedig vissza tudtam varázsolni az AppExtractor segítségével. Utóbbi annyit csinál, hogy megnézni az SD-kártyán található nandroid backup-okat, majd egyrészt kitömöríthetünk file-okat (ez az amit én az UnyAffs-sal oldottam meg), másrészt pedig könnyedén  SMS-eket és kontaktokat is visszaállíthatunk belőlük. Az SMS visszaállítás simán le is ment, de a kontaktoké már kevésbé: akárhányszor próbáltam utána mindig 0 darab (pontosabban 0 darab olyan, ami a crash előtt csak a telefonon volt elmentve) figyelt a telefonkönyvemben. Később ennek is megtudtam az okát: a contacts2.db nem engedi magát csak úgy bizergálni, csak akkor maradnak meg a módosítások, ha a telefonkönyv eszközeit (például vCard file importálása) segítségével kerültek bele. Más esetekben egész egyszerűen kinullázza a file-t az első adandó alkalommal. Erre úgy sikerült rájönnöm, hogy vagy ötször próbáltam különféle módszerekkel felülírni a nandroid backupból kinyert file-lal a telefonon levőt – sikertelenül. Végül feladtam, és rájöttem hogy más módszerhez kell folyamodnom. Ekkor fordult a figyelmem a contacts2.db file felé: megtudtam például hogy ez egy SQLLite adatbázis file, amit ráadásul lehet is konvertálgatni ide-oda (például vCard formátumba is) – igaz, hogy csak Linux shell scriptek, és Python-os megoldások segítségével. Egyikhez se fűlt a fogam, ezért kínomban feltettem egy SQLLite Manager nevű addon-t a Firefoxomhoz, amellyel utána már meg tudtam nyitni az áhított .db file-t. Innen már sétagalopp volt az egész (nem): ezzel a query-vel tudtam generálni egy olyan listát belőle (az „Execute SQL query” fülön lehet beírni), amelyben név – telefonszám formátumban szerepelt minden elveszettnek hitt kontaktom:

[code]SELECT data1 AS NAME
,(
SELECT data1
FROM data dt2
INNER JOIN mimetypes ON mimetype_id = mimetypes._id
WHERE mimetype LIKE „%phone%”
AND length(data1) > 0
AND dt1.raw_contact_id = dt2.raw_contact_id
) AS Phoneno
FROM data dt1
INNER JOIN mimetypes ON mimetype_id = mimetypes._id
WHERE mimetype LIKE „%name%”
AND length(data1) > 0
ORDER BY NAME[/code]

(Ennek a tool-nak a használatáról egy nagyon egyszerű videó itt található amúgy.)

A kapott eredményt átcopy-ztam egy .txt file-ba, így kaptam egy listát, amelyben a sorok formátuma a következő volt:

„név”,”telszám”

Ezután a separator character beállítást automatikuson hagyva mehetett be a Google Sheet-be (File -> Import-tal):

Az így kapott listát (amelyben az A oszlop a név, a B meg a telefonszám) még sajnos nem eszi meg az Android – vCard formátumot (.vcf) már annál inkább. Először is elmentettem .csv formátumban így:

Ezután pedig következhetett a CSV to vCard nevű csodaprogram letöltése és telepítése. Ez képes volt megenni a .csv-met és átkonvertálni vCard-ba valahogy így:

 A képen a következő látszik: először be kell neki tallózni a .csv file-t, majd a field-eket megfeleltetni a kívánt mezőtípusnak. A fenti shoton például az látszik, hogy az A oszlopban található neveket éppen megfeleltetem a „Full name”-mel, de ugyanezt el kellett játszanom a telefonszámokkal is, csak ott a „Mobile phone”-t megadva. Ezután mehet a „Convert”. A kimenetként kapott vCard file-lal még mókoltam kicsit (a shoton is látható ékezetes karakter problémával például), végül kaptam egy file-t ilyen formátumban:

[code]BEGIN:VCARD
VERSION:2.1
FN:név1
TEL;CELL;PREF:+36telefonszám1
END:VCARD
BEGIN:VCARD
VERSION:2.1
FN:név2
TEL;CELL;PREF:+36telefonszám2
END:VCARD
BEGIN:VCARD
VERSION:2.1
FN:név3
TEL;CELL;PREF:+36telefonszám3
END:VCARD[/code]

Ésígytovábbésígytovább. Ezt a file-t már csak fel kellett pakolnom az SD-kártyára, francokat, hogy megelőzzem a következő crash-nél ezt a szopást egyből töltöttem fel a Google Contacts-ba:

Amikor ezzel végeztem még toltam rá egy „Find & merge duplicates”-t is a biztonság kedvéért ugyanebből a menüből.

Tanulságos kis élmény volt, de tényleg: konzekvenciaként levonható, hogy a Google Contacts nem hülyeség. Használjátok ti is (szerk.: vagy más biztonsági mentés/sync megoldást, biztos van még ezen kívül is) vagy megismerkedhettek a SQL query-k és vCard file-ok csodálatos világával ha nem akarjátok veszni hagyni a fontos adataitokat.

Kapcsolódóan az előző postomhoz (amelyben a Dropboxos játékállás szinkron beállítását ecseteltem) hadd térjek ki néhány egyéb megoldásra, amelyek kinyomozására szükségem volt az utóbbi hetekben. Szükség, meg kényszer – ezeket a szavakat használni meglehetősen fura ha az ember fő problémája az, hogy ugyan nincs monitorja, viszont helyette egy 102 centis képátlójú LED-tévéje, amelyet használhat helyette. A gond csak az vele, hogy meglehetősen körülményes a billentyűzet + egér kombóval bármit is csinálni az ágy szélén ülve – eme probléma áthidalására kerestem, és találtam remek megoldást. Ez a post egyik témája, míg a másik az itthon használt gépem nagy zajszintje, és annak megregulázása lesz. Nézzük sorjában:

a gyártók ugyan már rájöttek, hogy az emberek szeretnek az ágyban fekve netezni (elég ha csak a tabletekre, vagy a tapipados tévé távirányítókra gondolunk), de nekem nem ez volt a fő szempont: nem vágytam különösebben arra, hogy fetrengve tudjam az Indexet olvasgatni, inkább azt szerettem volna elkerülni, hogy minden programindításhoz egér után kelljen nyúlnom, aminek a használhatósága ráadásul elég limitált asztal nélkül (értsd: a combom például nem megfelelő felület a számára – nem is értem miért). Aztán eszembe jutott, hogy van nekem egy Xbox 360 gamepadom, amellyel ugyan FPS-ekben célozni sose fogok megtanulni, de egy-egy ikont csak tán eltalálok vele. A hardver adott volt, már csak a szoftveres részt kellett meglelnem hozzá. Egy nem túl bonyolult Google-keresés után rá is bukkantam a JoyToKey nevű programra, amely pontosan erre van kitalálva. A használata – miután bekonfigoltuk – pofon egyszerű: nálam a bal analóggal mozog az egér, a jobbal lehet a weboldalakon le-fel görgetni (iszonyat kényelmes megoldás), az A a bal, a B a jobb, az Y pedig a középső egérgomb, míg az X-szel boostolni lehet a kurzort (azaz amíg nyomva tartod a gombot addig gyorsabban fog haladni a képernyőn). Amire szükséged lehet ehhez a joystick emuláló mókához:

• Xbox 360 Accessories driver a Microsoft-tól (tölthető innen)
• a JoytoKey program maga (tölthető innen)
• opcionálisan az én konfigfile-om, amit utána úgy módosítgathatsz, ahogy jól esik (tölthető innen)

Maga a program így néz ki:

JoyToKey – ronda, de legalább soha többet nem kell látni, ha egyszer jól bekonfigoltad

Amennyiben saját magadnak szeretnéd beállítani a kiosztást ahhoz segítséget (például melyik számú button például az Y, meg hasonlók) itt találhatsz – az én konfigom is innen származik, csak azóta módosítottam rajta egy keveset.

A másik gondom az új géppel az volt, hogy a videokártya, amit vettem bele túl hangos volt. Túl hangos alatt értsd: ahhoz tudnám hasonlítani, amikor barátnőm kettes fokozatra kapcsolja a hajszárítóját, és percekre teljesen megszűnik a verbális kommunikáció lehetősége. A teljesítményével egyelőre mondjuk nem volt bajom (egy Sapphire Radeon 6870 Vapor-X Edition-t vettem használtan), de ez a zaj meglehetősen bosszantó volt – pláne annak fényében hogy ez a csodahűtés amellyel szerelték pont hogy ez ellen lett kitalálva. Na sebaj, hekkeljünk – gondoltam. Kilépegetve az Euro Truck Simulator 2-ből játékokból, amelyeket tolok feltűnt, hogy a Catalyst almenüjében azt látom, hogy ez a marha már 70 foknál csúcsra járatja a ventiket. Persze Vapor-X esetében elvileg 65 foknál feljebb se lenne nagyon szabad mennie, de ezen a tényen most elegánsan lépjünk át. Némi utánaolvasás után úgy találtam, hogy a 85 fok még simán jó neki – pláne úgy, hogy csak hétvégente fogom használni, és akkor se folyamatosan, úgyhogy az élettartam probléma ezzel elég hatékonyan kompenzálva van. Itt jött a gond: a Catalyst-nek ugyan van egy ilyen opciója a hangzatos Overdrive nevű almenüjében, amellyel kézzel lehet szabályozni a ventilátor fordulatszámot, ámde ez az egy szem szerencsétlen csúszka eléggé belimitálja a precíz konfigolás lehetőségeit. Így bukkantam rá az MSI Afterburner nevű meglehetősen rondára skinelt, ámde nagyon hasznos kis programra, amely a következő számomra fontos dolgokat tudja:

• realtime monitorozás – visszamenőleg is. Ez alatt értsd: ezen a képernyőn az utolsó pár percet is meg tudjuk nézni, sőt azt is írja, hogy a program elindítása óta mennyi volt a legmagasabb mért hőmérséklet, fordulatszám, stb:

Most nyugalmi állapotban van, szokott ez sokkal nagyobb is lenni – úgy értem a GPU hőmérséklete

Mondanom sem kell hogy ez mennyire hasznos a tesztelgetés közben.

• Görbe segítségével szabályozható ventilátor-fordulatszám: ez a funkció nagyon hiányzik a Catalystből:

Ahogy látható most már csak 75 fok környékén kezd el igazán pörögni a venti, alapjáraton pedig még halkabb is lett mint a gyári beállításokkal: 30 százalékon is simán 40-45 fokon tudja tartani a GPU hőmérsékletét.

Persze a program jó tunningra is, de ezt a funkcióját egyelőre nem használtam. Ha azt tapasztalod, hogy már 65-70 foknál zúg az éji bogár videokártyád, mint a veszedelem, akkor ez a cucc jó szolgálatot tehet. Tölthető innen.

Még a végére pár apróság, ami megkönnyíti az életeteket, ha gamepad-dal vezérelitek az egeret: egyrészt van egy remek plugin a Chrome-hoz, amivel mindenféle almenüben turkálás nélkül tudtok a weboldalakon nagyítani: Zoom, másrészt pedig ha Steam-en játszotok érdemes ilyenkor bekapcsolni a Big picture módot (vagy beállítani, hogy alapból így induljon el). Még screenshotot is lehet lőni a gamepad-dal a Home (nagy világítós Xbox logó) + Right trigger kombóval. Remélem segítettem.

(Érdekes, hogy zsinórban a negyedik zombis post, bár ez csak érintőlegesen.)

Naszóval pár hete írtam a blogon egy lehetőségről, amellyel – kihasználva egy a fogápolás fontosságára felhívó kampányt – ingyen juthatunk hozzá a Plants vs. Zombies című fasza kis tower defense játékhoz, melyben növényeket ültetve kell távol tartanunk házunkat az azt ostromló zombiktól. Persze amikor a postot írtam még nem tudhattam (csak sejtettem) hogy a promóció csak Amerikából elérhető, amellyel mostanra már bárki szembesülhet, aki behozza a szóbanforgó oldalt. Ott a letöltőlink helyett egy kövér „Sorry, only residents of the US are eligible for this promotion” felirat árválkodik. Természetesen nem én lettem volna ha nem nézek egyből kibúvó után, és sikerült is találnom megoldást a problémára a régiókorlátozás kijátszásával! Szeretném megjegyezni azonban hogy a lentebb leírt módszer egyrészt kicsit macerás, másrészt pedig szinte már annyira illegális mintha beizzítanánk a kedvenc torrentkliensünket, hogy lehúzzuk ezt a laza 40 megás csodát. Emiatt felhívnám mindenki figyelmét, hogy csak akkor vágjon bele, ha utána még képes lesz tiszta szívvel tükörbe nézni, és nem fogja zavarni hogy elszedett egy példányt a játékból egy kis zsírostestű amerikai kisfiútól lószart mama, nincs ezzel semmi gond.

Adott volt ugye a probléma, miszerint mivel nem amerikai IP-címről töltöttük be az oldalt ezért nem jelent meg a letöltőlink. A megoldás egész logikusan hangzik: hitessük el az oldallal, hogy márpedig mi valahonnan Kentuckyban, Washingtonban, esetleg Nebraskában meresztjük a seggünket a gép előtt! Ennek elérésére én a Tor nevű programot használtam (köszi a tippért Krisz!), amely telepítés nélkül varázsol nekünk VPN elérést. Nem kell megijedni tőle, bár minimális hekkelést igényel a használata, nézzük is hogy mi a teendő:

1. letöltjük a Tor klienst innen, kicsomagoljuk valahova

2. elindítjuk a „Start Tor Browser.exe”-t

3. a következő ablak fog fogadni:

Itt első körben válasszuk a „View the Network” opciót, ugyanis szükségünk lesz egy ún. relay-re amin keresztül csatlakozni fogunk. Egy listát fogunk kapni, ami valahogy így néz ki:

Ezek közül minket főleg a kis amerikai zászlóval jelöltek fognak érdekelni. Néhány nevét jegyzeteld ki egy txt file-ba (esetleg papírra). Én mondjuk csak egyetlen egyet, ezt a shoton szereplő „wannabe”-t használtam, és működött a dolog. Ha megvannak a relay nevek, akkor lépj ki innen.

4. A főablakban válaszd a „Stop Tor” opciót, ugyanis most egy konfigfile-t kell majd szerkeszteni amit nem fog engedni futás közben.

5. Ugyanitt válaszd a „Settings” opciót, azon belül is az „Advanced” fület:

Itt válaszd az „Edit current torrc” opciót.

6. Egy notepad-szerű felület fog felbukkanni. Legfelülre szúrd az alábbi két sort:

[code]ExitNodes <relaynév1>,  <relaynév2>, stb.
StrictNodes 1[/code]

Okézd le. Ha netán hibát dob (valami nem tetszik neki a szintaktikában), akkor használd ezt a konfigot:

[code]ExitNodes   <relaynév1>,  <relaynév2>, stb.
StrictNodes 1
AvoidDiskWrites 1
DataDirectory .\Data\Tor
GeoIPFile .\Data\Tor\geoip
Log notice stdout
SocksListenAddress 127.0.0.1[/code]

Persze igazítsd a saját eredeti soraidhoz ha netán eltérést tapasztalsz.

Valahogy így fog utána kinézni:

Indítsd el megint a Tor-t a főablak „Start Tor” opciójával.

A nagyjával megvagyunk. Talán feltűnt, hogy amikor elindítottad a programot az felhozott egy Firefox-szerű böngészőablakot is. Ennek szerepe az, hogy azok a weboldalak amelyeket ezen keresztül töltünk be úgy érzékelik, hogy amerikai IP-t használunk. Ide pötyögjük be a régi postból már ismerős http://www.stopzombiemouth.com weboldal címet. Némi várakozás után már be is kell hogy töltődjön a cucc, és – nahát – a piros „bocsi de csak jenkik részesülhetnek ebből az örömből” felirat helyett egy kövér „GET GAME” gomb virít! Katt is gyorsan rá, életkorcheck után pedig elérünk ahhoz a képernyőhöz, ahol emailcím és egyéb adatok megadása fog következni. Két dologra hívnám fel a figyelmet: az egyik az, hogy lehetőleg ne .hu-s emailcímmel próbálkozzunk (nekem nem akart működni), a másik pedig a kód, ami az előző postban már említve volt, de íme megint: „PEAH8R„. Ezt kéri majd a legalsó mezőben.

Ezek után tessék szépen megvárni, amíg az email megérkezik. Szerepelni fog benne a trial játék letöltőlinkje, illetve a kód, amivel unlockolhatjuk azt. Ugyan a kód megadása után kicsit kommunikál a PopCap szervereivel nekem sikeres volt a regisztráció:

Ezek után a Tor-t akár le is törölhetitek – nem írja be magát a registry-be, nem piszkít a telepített programok listájába. Kicsit macera így megszerezni a játékot, de egy legális license szerintem megéri.

…mennyire le vagyok szedálva már megint… Nemhogy írni, de gondolkodni se nagyon van kedvem, ezért is akadozik mostanában a kontent ellátó rendszer. Néha visszasírom a régi szép időket, amikor még időm és energiám is volt blogolni, mostanában egyikből se jut sok (na jó, idő azért akadna rá, de ez egy olyan reláció, hogy elég ha csak az egyik nem teljesül, és máris borul az egész. Van valami logikai kapu is, ami így működik, de nem nagyon van most kedvem előbogarászni a netről, hogy melyik is az). Az ideális blogger szerintem egy unatkozó munkanélküli, akinek ideje mint a tenger, minden nap akkor kel amikor jól esik, cserébe viszont nincs soha semmire pénze – ami a blogolástól nem tántorítja el, max nem fizeti a netszámlát, megírja Jegyzettömbe a postot, aztán valami netcaféban/havernál feltolja a hálóra.

Tegnap megpróbáltunk inni egy sört munka után Laci kollegámmal

A fenti sirámaim ellenére még mindig élvezem a munkámat, minden nap újat tanulok, és folyamatosan kényszerítve vagyok az önálló feladatvégzésre, ami tovább serkenti az agyműködésemet. Az egy dolog, hogy cserébe estére általában katatón állapotba folyatom a nyálamat a monitor előtt, és jó Esőemberhez méltóan csak pakolgatom a kockákat a Minecraft-ban (esetleg bőregeresdit játszok a Batman – Arkham Asylum-mal), viszont mégis jobb ez, mint mondjuk egy gyárban a sor mellett, vagy akár valami öltönyös-nyakkendős juppie-cégnél bohóckodni. Szeretem amit csinálok, cserébe viszont nem mindig van kedvem már használni szerencsétlen fejemet estefelé, ezt nézzétek el nekem.

Most pedig hagyom, hogy visszasüllyedjek a marék molylepke agyi színvonalára.

Komolyan mondom tökön szúrom magam mindjárt. Vettem egy szép új (na jó, használt) gépházat potom háromezer forintért, van rajta előlapi USB, hangkimenet, kártyaolvasó, meg hasonló okosságok (amelyekre már oly’ régóta áhítoztam reménytelenül), és gondoltam az estémet arra szánom, hogy az asztalomon immáron nyár óta perifériákra szétterített gépemet beleköltöztessem, hogy egyrészt az elalváshoz szolgáltatott muzsikámat ne ventilátorzaj kísérje (bár most mintha halkabbak lennének lévén kifújtam a port belőlük :)), másrészt pedig valamiféle rendezettség állapotába kerüljön ez a szerencsétlen asztal szotyihéjjal teli bögre ide, szanaszét heverő tölthető elemek oda. Nosza, neki is veselkedtem, nekiálltam szétszedni a masinát elemeire, pár perc múlva a vinyók már a széken, a táp az ágyon, a videokártya pedig a szekrényen figyelt – természetesen antisztatikus zacsira fektetve. A munka könnyebik része már megvolt. Ekkor megbontottam az újonnan vásárolt házat, és csalódottan tapasztaltam, hogy valami hiányzik belőle… mégpedig „egy haszontalan kis semmiség, ami nélkül élni nem lehet, nem lehet”, hogy egy Heaven Street Seven számot idézzek: egy darab kis alaplaptartó pöcök árválkodott benne, amiből kell legalább 5-6, hogy valamelyest megtartsa a lapot függőleges helyzetében. Aki még nem látott ilyet, annak megmutatom, így néz ki egy ilyen:

(Persze most lehet okoskodni, hogy „hülyegyerek, miért nem vettél csavarmentes  megoldást”, de erre csak annyit tudok mondani, hogy ha valaki tud 3000-ért olyat, akkor nyilvánosan megkövetem az illetőt, majd kivonulok a pusztába, és hamut szórok a fejemre.) Na mondom sebaj, még megvan a régi ház, kapjuk ki belőle ezeket a kicsikéket, aztán uccuneki! Persze az elmélet és a gyakorlat közötti rés néha akkora mint egy szakadék, mivel csak négyet sikerült kioperálnom a lemezből, a maradék kettő az Istennek sem akart kijönni, pedig még nyálaztam is a menetet (ami kikandikál a túloldalon), hátha segít, elvégre annak idején Arthur királynak is bevált az Excaliburral kapcsolatban valami hasonló módszer. Kellett is vagy tíz perc, mire beláttam, hogy fogó nélkül az életben nem fogom kiszedni őket, úgyhogy arra a döntésre kellett jutnom, hogy bizony most öt darab ilyen kis távtartóval leszek kénytelen abszolválni az alaplap rögzítését. Hangsúlyozom, hogy mire eddig eljutottam már atomjaira szedve figyelt a gépem, ezért is ért annyira kellemetlenül, amikor kiderült, hogy – most figyelj: más menetsűrűségű a régi, és az új lemezbe való csavarocska, ezért a régiből kibányászottak egész egyszerűen beleestek a furatba! Egy kósza pillanatig az is megfordult a fejemben, hogy így is berakom az alaplapot (lesz ami lesz alapon), aztán rá kellett döbbennem, hogy ha így oldom meg, akkor csak addig marad a lap a helyén, amíg fektetve van a ház, mihelyst felállítom egész egyszerűen kidől belőle 😀

Ebből is látszik, hogy van valami a régi nagy igazságban: az ördög a részletekben rejlik. Most pedig megyek, és a bánatomat mézes müzlibe fogom fojtani, bár azért boldog vagyok, hogy a szokásos „megbuzeráltam a gép kábeleit, ezért fél órán keresztül nyomozom, hogy mi a picsáért nem akar elindulni” című műsorszám elmaradt. Ez is valami 🙂

… egyből megnyugszik az ember, hogy nincs egyedül 🙂 Ehhez képest az én múltkori malőröm kiskutya nemiszerve:

Magyar idő szerint csütörtökön este több órára elérhetetlenné vált az internet egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító oldala, a Facebook. A magyar felhasználók az időpont miatt kevésbé érezték meg a kiesést, de az amerikai nyugati parton, ahol a Facebook főhadiszállása is van, az üzemzavar éppen a csúcsidőre esett, fél 12-től délután 3-ig tartott.

(…)

Mint kiderült, tegnap frissítették az oldal működésének hátterében álló egyik fontos rendszert, azt a szoftvert, ami figyeli a Facebook szervereinek memóriáját, és ahol hibát észlel, ott a hibás bejegyzést kijavítja. A frissítéskor a javító rendszer adatbázisába került egy rossz érték, és mivel minden szerver ez alapján ellenőrzi a saját gyorsítómemóriájában a tartalmakat, hirtelen több ezer szerver érezte úgy, hogy tele van hibás adattal, és annak javításához a központi hibajavítóhoz kell fordulnia.

(forrás)

Amikor (állítólag) én csesztem el egy-két file-t akkor nem állt le 4 órára a világ egyik leglátogatottabb oldala. Megnyugtató érzés, lájkolom! 😀

Izgalmas szemelvény következik egy rendszeradmin mindennapjaiból, öveket bekapcsolni!

Ma reggel egy csodálatos lebaszást sikerült átvennem a munkahelyemen egy olyan melóval kapcsolatban, amit még múlt héten csináltam meg valamelyik délután. Órák óta nyomozom, hogy miért nem akart működni az általam végrehajtott módosítások után a szóbanforgó SAP, de jelenleg úgy fest, hogy valamiféle technikai paradoxon, tértorzulás, esetleg a jó öreg zavar az Erőben vezethetett oda, hogy ma reggel azzal fogadjanak a kollegáim, hogy „ezt elbasztad, de nagyon”.

A logika, és a tények azt bizonyítják, hogy annak úgy működnie kellene, ahogy én csináltam, mégis meghalt a rendszer. Vázolom a szituációt:

múlt héten szerda délután módosítanom kellett két file-t az egyik szerver egyik könyvtárában. Nevezzük őket egyik.txt-nek és masik.txt-nek csak az egyszerűség kedvéért. Mivel csak este nyolckor kellett érvénybe lépniük a bennük tárolt paramétereknek, ezért csináltam mindkettőről másolatot, és azokban módosítottam a sorokat azzal a szándékkal, hogy majd ha eljön az ideje (még volt hátra fél órám), akkor szépen felülírom az eredetiket, és mindenki happy lesz. Ennek értelmében létrehoztam az egyik.txt_new és a masik.txt_new nevű file-okat, amikben megejtettem a módosításokat, ahogy azt illik. Eljött a nyolc óra, felülírtam az eredetiket (eddig érthető? :)), volt nagy öröm, boldogság, pezsgőbontás, büszke telefonhívás a főnöknek, melyben közöltem vele, hogy a művelet teljes sikerrel zárult.

Egészen ma reggelig ebben a boldog tudatban éltem a kis életemet, végeztem a dolgomat, keltem fel reggelente, mit sem sejtve hogy időzített bombaként ketyegve már vár rám a tragédia…

Tegnap délután ugyanis a – már említett – főnököm két másik kollegájával karöltve 3-4 órán át dolgozott az – állítólag – általam okozott hiba elhárításán… Ennek volt eredménye a ma reggeli lebaszás is, ugyanis a rendszer behalt az általam elvégzett módosítások után, ugyanis nem stimmeltek a file-ok, hülyeségek voltak beleírva némelyikbe, sőt ha még kicsit tovább kutakodtak volna a rendszeren szerintem kiderült volna az is, hogy én tehetek a Mexikói-öböl olajkatasztrófájáról, meg a chilei bányászok föld alatt rekedéséről is.

Most persze felmerülhet a kérdés, hogy miért sírom el ezt a sérelmemet a blogomon, miért nem tartom meg magamnak a „kedves” szavakat, amiket reggel kaptam, ha már ilyen balfasz voltam. Azért nem teszem ezt, mert – most jön a csavar! – összehasonlítottam az általam a szerveren hagyott egyik.txt_new, és masik.txt_new nevű file-okat azokkal, amiket tegnap javítottak a kollegáim, és megegyeznek egymással. Nem követtem el hibát! Nyoma sincs az általuk említett összekevert soroknak, és hasonlóknak, minden stimmel, és a helyén van!

Innentől kezdve úgy gondolom, hogy csak két verzió létezik: az egyik az, hogy egy drága német kollega turkálhatott bele a munkámba, csak khm… elfelejtette megemlíteni, és most én kapom a lebaszást az ő khm… feledékenysége miatt. A másik pedig az, hogy kurvára kezdek meghülyülni, és csak a saját baromságomat hajtom, amikor azt mondom, hogy márpedig én nem csesztem el semmit. A következő lépés a muszájdzseki lesz, már látom előre 🙂

Ennek a postnak az égadta világon semmilyen mondanivalója nem lesz. Nem fogok morális, erkölcsi, esetleg az emberi létet gyökereiben meghatározó kérdésekről írni. Nem lesz játékteszt sem, se vicces akármi. Nem. Semmi ilyesmi nem lesz benne, ellenben mégis csak szükséges volt a megszületése – bár ezt két perccel ezelőtt még én sem tudtam.

Lerántom a leplet a titokról: azért írtam meg, hogy a kavedaralo.com-on ne művelje ezt a csúfságot az oldallal, ha már a kedves adminok voltak olyan jó arcok, és kirakták drága blogomat a többi mellé:

Ezúton szeretnék elnézést kérni ezért a vizuális atomvillanásért, a jövőben tartózkodni fogok az 50-60 karakterből álló szavaktól ígérem! 🙂

UPDATE: a szemfülesebbek még egy információval gazdagabbak lehetnek a screenshot alapján 😉

Figyelem, nagyon kocka post következik, továbbolvasni csak Android fan-oknak, és egyéb különös állatfajtáknak javallott!

Ahhoz képest, hogy a csodálatos 845-öm még egy hete sincs a birtokomban már szükségem volt arra, hogy terminálból hekkelgessem az alatta dohogó Linux operációs rendszert, amire az Android is épül. Nem volt túl komoly beavatkozás (Linux téren meg amúgy is hülye vagyok, UNIX ismeretek ide vagy oda), de akkor is elgondolkodtató, hogy egy átlag user hogyan kezelte volna a problémát, amit nekem is csak hosszas Google-ezés, és miegyebek után sikerült megoldanom.

Kezdjük az elején a történetet: mint minden újdonsült okostelefon tulaj én is aktív tapizással, nyomkodással, letöltögetéssel, beállítgatással, próbálgatással, és persze „hogyan moddoljuk szanaszét a szoftvert” topikok olvasgatásával töltöttem az utóbbi néhány napot. Az Androidos telefonokról elérhető Android Market nevű csodával kapcsolatban újfent elkapott az érzés, amit az Ubuntu szoftverközpontjával kapcsolatban is éreztem: tök jó, hogy ennyi minden van, csak az a gond, hogy java részük használhatatlan, értelmetlen, esetleg a free verziója annyira le van butítva, hogy szinte semmit nem lehet vele kezdeni. Igaz ez a felhasználói programokra, játékokra, és a különféle témákra is: az ingyenes játékok javarészt annyira primitívek, hogy az 5-6 éves előző telefonomon (SE k750i) a Java-ban megírt csodák kenterbe verik őket (főleg amiket a Gameloft fejlesztett), míg a tool-ok esetében érvényes az elv, hogy nincs ingyen ebéd, vagy fizetsz, vagy szinte használhatatlan szemetekkel kell szenvedned. Ami „poén” az egészben az az, hogy ráadásul Magyarországon a fizetős appok meg sem jelennek a listában, ergo esélyed se nagyon van arra, hogy legálisan juss a teljes verziójú cuccokhoz, így két út marad: vagy átverni a rendszert, és földrajzilag máshova regisztráltatni a telefont ezzel esetleg ezzel, vagy .apk formátumban lehúzni a cuccokat torrentről, meg FTP-ről, és az ember megint rohadtszemétkalózkodásra kell hogy adja a fejét ezáltal.

Persze én nem adtam fel a reményt, hogy hátha találok használható free appokat is majd, így keresgéltem a neten tovább. Az Android Market se rossz alternatíva, de mégiscsak szerettem volna valamivel kényelmesebben tallózni a rendelkezésre álló programok listáját. Így akadtam rá a BrainApp oldalra, amely pont megfelelt ezeknek az igényeimnek: egy Fast Web Installer nevű tool-t kell a vasra felrakni, majd a site-ot akár az asztali gépünkről is tallózhatjuk, megadhatjuk az egyes programoknak, hogy települjenek majd a telefonra, majd ha ezzel megvagyunk akkor az AppBrain App Market nevű ikonra nyomva az Android menüjében szinkronizáltathatjuk a neten keresztül a weboldalon beállított állapotot a telefonra telepített programokkal. Tulajdonképpen létrehozhatunk egy listát a nekünk szükséges programokból, majd néhány kattintással felvarázsolhatjuk a telefonra. Szimpatikus megoldásnak tűnt egészen addig, amíg fel nem rakott három appot a beleegyezésem nélkül (bár az is lehet hogy eddig is fent voltak a vason, csak az oldallal szinkronizálás után jelent meg az ikonjuk…). A három renitens a 360 People, RoadSync, és a Tuenti volt, és nekem egyikre sem volt szükségem. Nosza, nézzük az uninstall-t! Hja, hogy ezek meg sem jelennek a listában? Egyre gyanúsabb volt nekem a dolog, esélyes, hogy ezeket valóban tartalmazza a Vodafone-os szoftver, ennek ellenére én mégis le szeretném őket gyalulni ha lehetséges 🙂

Végülis megoldottam a kérdést, mindössze root user (azaz SzuperIsten) jogosultság kellett hozzá: letöltöttem a Terminal Emulator nevű csodát, amelyben a következő hekkelés segítségével sikerült letörölnöm őket a telefon belső memóriájából:

1. su (rootként belépés)
2. mount -o remount,rw -t rfs /dev/stl5 /system (hogy módosítható legyen a system könyvtár)
3. rm -r /system/app/<Appneve>.apk (ez maga a törlés)
4. mount -o remount,ro -t rfs /dev/stl5 /system (visszaállítani a system könyvtár jogosultságait)

Ha nem tudjuk a törlendő program pontos nevét, akkor így kilistáztatható:

1. cd /system/app
2. ls *.apk

Gyönyörűűű felület 🙂

Persze a Terminal Emulatoros szenvedés a tapis billentyűzettel kiküszöbölhető lehetett volna, ha sikerült volna életet lehelnem a Google által biztosított SDK részét képező ADB-be (Android Debug Bridge), ami elvileg arra szolgál, hogy az asztali gépen keresztül tudjuk bogarászni a telefon lelkét képező Linux-ot USB-kábelen keresztül, mivel az „adb devices” parancsra csak egy elegáns „?” volt a válasz. Sebaj, az eltávolítás így is sikeres volt, az ikonok eltűntek a menümből, különben is ha végre szerzek egy microSD kártyát, akkor úgyis az lesz az első teendőm, hogy rátöltök a telefonra egy custom ROM-ot (Vodafone 845-re innen, rootolásról is van leírás), ami úgyis leradíroz mindent majd róla 🙂

Szerintem a kerékpárt maga a Sátán küldte a Földre, hogy megkeserítse általa néhány kiválasztott életét, és általa romlást, és örök kínszenvedést okozzon ezeknek a szerencsétleneknek. Nagyon úgy fest, hogy én is ilyen cshúzenvan lehetek, mivel nagyjából két hete(!) szenvedek folyamatosan ezzel a rohadékkal, és egyelőre annyit sikerült vele elérnem, hogy tegnap a cég felé vezető út felét meg tudtam tenni vele, haza már tolnom kellett.

Na de ne szaladjunk az események elébe, kezdjük az elején:

mivel „kedves” lakótársamat átrakták két műszakba, így megszűnt a lehetőség, hogy cipeltessem a seggem fel-alá az albérlet és a cég között ezen a távon:

View Larger Map

Gondoltam sebaj, úgyis csak hízok, mint az államháztartási hiány, nosza rakassuk rendbe a biciklit (amivel tavaly egész nyáron tekertem össze-vissza, mint a hülye), aztán újra én leszek az utak királya. Voltak apróbb bajai szegénynek, amelyek közül a legzavaróbb az volt, hogy a bal pedálja hajlamos volt leesni a tengelyről, ami – mondanom sem kell – meglehetősen kellemetlen tudott lenni, amikor az ember a kocsisor közepén próbálja épp a súlyát ráhelyezni. Ezen viszonylag egyszerűen segítettünk pár hete: becuccoltuk az egészet anyám barátjának a kocsijába, hazafuvaroztuk Pápára, majd a garázsunk hűvös mélyén kapott a kicsike egy új monoblokkot (ez a bicikli pedáljait összekötő tengely nagyjából, amúgy egy hónapja azt sem tudtam mi fán terem -legalább  megint tanultam valamit). Naivan azt gondoltam, hogy most már csak vissza kell szállítani Fehérvárra, pumpálni némi levegőt a kerekeibe, aztán használható lesz, de neeem, ez nem így történt… Az odüsszeia azzal vette kezdetét, hogy nem tudtam visszarakni a kerekeit normálisan: vagy hozzáért a fékpofa a felnihez, vagy nem fogott abszolút, hiába rángattam a kart, de volt olyan is, hogy a vázhoz sikerült hozzászorítanom a gumit, így nem akart elfordulni – érthető okokból. Az első kerék szelepével is szívtam rendesen, mivel nem lehetett fújni bele se autó se sima pumpával, de ahhoz nagy nehezen szereztem eszközt. Múlt hét végén fel is pumpáltam, kár, hogy csak kedden derült ki, hogy ezt úgy sikerült abszolválnom, hogy a jobb oldalán egy szakaszon kitüremkedett a belső, de addigra már visszaadtam a pumpát, mivel csak kölcsönben volt nálam.

További gondot okozott, hogy – meghazudtolva azt, hogy eddig hattalmas műszaki embernek tartottam magam, mivel meg tudtam különböztetni egymástól egy zégergyűrűt egy krovától – egész egyszerűen nem sikerült normálisan felszerelni a váltót. Végül aztán megbeszéltem Balázs kollegámmal, a kerékpárok nagy tudorával egy napot, amikor betolom a céghez a biciklit, és majd ő megszakérti a parkolóban jól. Ez az esemény keddre volt időzítve, megnézte a gépsárkányt, majd némi hümmögés után közölte, hogy a váltót valóban nem úgy kell felszerelni, amúgy meg nem hozott magával tizenötös kulcsot, úgyhogy túl mélyen nem fog tudni belemászni a lelkivilágába, majd talán legközelebb igen. Sebaj, az első féket használható állapotba hozta, én pedig abban a boldog tudatban toltam haza, hogy most már csak szereznem kell egy autószelepes belsőt a mostani spéci helyett, mivel mindenképpen le kell eresztenem a kereket ahhoz, hogy a kitüremkedést orvosolni tudjam, viszont fújni bele már nem fogok tudni, mivel visszaadtam a kölcsönpumpát. Szerdán a nyakamba is vettem a várost meló után, irány a teszkó, ott úgyis van belső dögivel, annyi hogy el kell adniuk. Fehérváron két ilyen létesítmény üzemel, először a buszpályaudvar mellettit vettem célba, mivel az közelebb van, a másik meg konkrétan az Ipari Park mellett, ahol melózok, csak napközben nem mentem ki körülnézni. Odaérek a biciklis polcokhoz, nézem a kínálatot… van 20-as, 22-es, 24-es, 26-os… na az nincs. Elnézést kérünk, ideiglenes készlethiány. Az összes többi méretből hegyek tornyosultak, de pont a huszonhatosból nincs egy darab sem, ilyen az én formám. Azért besoppingoltam otthonra némi kaját, két szakadásig telipakolt biológilag lebomló szatyorral cammogtam haza. Már félúton jártam, amikor eszembe jutott, hogy van még egy teszkó a városban, csak az jópár kilométer gyaloglás lenne, és mi lenne, ha szereznék egy kocsit, úgy mégiscsak egyszerűbb. Néhány telefon árán még ez is sikerült, persze minek, mivel a másik boltban is volt minden a macska kaparófától a teszkó gazdaságos atombunkerig, de a 26-os bicikligumi belsőnél csak egy enyhén kifakult piros cetli árválkodott készlethiány felirattal. Itt megpattant valami bennem: nem elég, hogy legyalogoltam a városközpontba potyára, nem elég, hogy hazacipeltem 10 kiló cuccot gyalog úgy, hogy most meg itt vagyok egy kurva nagy bevásárló-központban kocsival, de még itt se tudtam hozzájutni a belsőhöz, és holnap úgy kell megint gyalog mennem dolgozni, hogy már fixre vettem, hogy végre biciklizhetek? Deus ex machina, bárki bármit mond! Isten nem akarja, hogy biciklizhessek…

Másnap – miután végiggyalogoltam a rendes napi 3-4 kilométeremet, amelyet ráadásul zene nélkül voltam kénytelen leküzdeni, mivel a headset-em is megadta magát végre – hála Anitának, aki napközben elment egy bicikliboltba, és bevásárolt nekem is hozzájutottam az áhított 26-os belsőhöz. Hazaérve őrült szerelésbe kezdtem, a helyére raktam a váltót (egy kis alkatrész még mindig hiányzik belőle, de minek is az oda), lecseréltem a spéci szelepes gumibelsőt az újra, majd megpróbáltam felfújni. Ez persze újabb előre nem látott akadályt gördített elém, mivel a pumpám (ami egy amolyan vibrátor méretű miniszerkezet tömlő nélkül) nem ment rá az elvileg szabványos szelepre, így csak félig sikerült valamelyest felfújni a kereket, ami nagyjából olyan hasznos volt, mint a félmerev f@sz: a strandon jól mutat, de dugni nem lehet vele 😀 Szóval tolni lehetett így a biciklit, de ráülni már nem. Ennek következtében másnap reggel a benzinkút keresgélés jegyében telt, szeressük az ilyet. A másodiknál már némileg elgyötörten kérdeztem a kutas srácot, hogy „aztán kompresszorotok van-e?”, mire mondta, hogy van ám, csak az Audi eltakarja. Nagyon megörültem, felpumpáltam az első kerekemet is, majd a nyár legboldogabb percei következhettek: el tudtam gurulni a cégig a maradék másfél kilométert leküzdve.

Persze mire kiértem meló után már újra lapos volt a gumi, úgyhogy tolhattam haza ezt a két keréken guruló foskazalt, és tegnap este már az undor is elkapott attól, amikor belegondoltam abba, hogy hozzá kéne nyúlni, meg kéne nézni miért eresztett le. Inkább jöttem ma is gyalog, a biciklit meg hamarosan kibaszom a kilencedikről. Nyugi, fel fogom venni videóra.