Kicsit  rákattantam erre az influenza-témára, tudom, de mentségemre legyen szólva, hogy az alábbi esszé csak úgy „szembejött”, nem vadásztam rá külön, de annyira frappáns és szellemes, hogy muszáj elkövetnem vele a kopipészt bűnét:

Egy deci vodka

Németországban a tél végéig harmincötezer polgárt visz el az influenza, írja a Bild című napilap egy dr. Adolf Windorfer nevű epide­mio­ló­gusra hivatkozva. Ott van az orvos fotója is, olyan, mintha valami katasztrófafilmből lépett volna elő, ránéz az olva­só, és a hideg kileli.

Egy évtizeden belül harmadjára hisszük el, hogy a világvége a küszöbön áll, s ez azért elgondolkodtató. Mindössze hét esztendeje, hogy kitört az első abszolút gyilkos és végzetes világjárvány, ez volt a SARS, más néven atípusos tüdőgyulladás. Ma már a kutya se emlékszik rá, pedig akkoriban a tudósok megmondták, hogy ez nem vicc, hónapok kérdése, minden századik ember meghal.

Lehet, hogy minden huszadik.

A szigorúbbak szerint minden ötödik, bizonyos jámbor igehirdetők egyéb­ként őket szerették leginkább. Jöttek is elég gyakran, mármint az igehirdetők, csengettek, nyitom az ajtót, ott áll két helyettes államtitkár külsejű, jól öltözött ifjú ember. Nem gondolom-e, hogy ideje volna megtérni? Mi a fenének már az én koromban, kérdeztem vissza, mondták, hogy a SARS képében jött el a végítélet, benne van a Bibliában, Lukács 21:11, ha tehát rögtön meg nem térek, akkor énnékem annyi.

Ebben maradtunk.

Igazság szerint hét évvel ezelőtt is voltak, akik már az elején megmondták, hogy baromság az egész. Ilyen volt például Anatolij Vorobjov, a moszk­vai orvosi akadémia mikrobiológiai és immunológiai osztályának munkatársa, ő mondta, hogy nem pánikolni kell, hanem naponta meginni egy deci vodkát. Egy deci vodka min­den vírust megöl. Azt is mondta, hogy ez a vodkamennyiség mellesleg az infarktust és az agyvérzést is megelőzi.

Végül is a SARS-járvány, lefolyásának nyolc hónapja alatt, mindent egy­bevé­ve hétszázhetvennégy áldozatot szedett. Mármost a világon nyolc hónap alatt átla­go­san úgy harminchat és fél millió ember szokott meghalni, értsd alapeset­ben, ha nincs világjárvány. Ha világjárvány van, akkor, mint látjuk, ugyanennyi, bár ilyenkor köztük van az a hétszázhetvennégy is, akik a SARS-vírust elkapták. Ők se élhetnek örökké.

A SARS-járványt tehát észre se vettük volna, ha nincs olyan sajtója, amilyen volt. Egy szokványos influenzajárvány viszont nemcsak attól van, hogy bemondták a tévében, hanem attól, hogy az emberek bele szoktak betegedni. A világjárványt inkább csak bemondják.

Oroszországban a SARS-járványnak egyetlen betege volt. Nyilván kevesebb vodkát ivott a kelleténél, de ő is túlélte. Mit tanít erről Anatolij Vorobjov, kérdezte enmagától, több vodkát kell inni.

Ivott, meggyógyult.

Ne csodáljuk, hogy Oroszországban a mikrobiológiának és az immunológi­ának komoly tekintélye van. A vak is látja, hogy ezeket a tudományokat nagyon okos emberek művelik, hiszen csupa olyasmit mondanak, ami a nép ősi bölcsessé­gé­vel összhangban áll. Igyunk vodkát. Nem zagyválnak össze mindenféle hülyesé­get, mint a többi doktor.

Viszont eközben már tombolt a madárinfluenza. Még vége se lett az előző világjárványnak, már itt volt a nyakunkon a következő. Negyvenmillió ember fog meghalni, mondta egy epidemológus, kétszer annyi fog, mondta a másik. Megint jöttek az igehirdetők, álltak az ajtó előtt, mert be azért nem engedtem őket, és tudatták velem, hogy ez is benne van a Bibliában, Pál apostolnak Ti­mó­the­us­hoz írott második levele, harmadik fejezet, ott áll fehéren-feketén, hogy nekem most már tényleg annyi.

Madárinfluenzában mindmostanáig, a WHO hivatalos kimutatása szerint, kétszázhatvanketten haltak meg világszerte, de főképp Délkelet-Ázsiában. Darab ideig nem is nagyon utazgattunk arrafelé, félve a H5N1-től, ahelyett, hogy a kókusz­diótól féltünk volna. Gyönyörűek a hajladozó kókuszpálmák, csakhogy amikor fú a szél, egy-két kilós kókuszdiók potyognak róluk, húsz-harminc méterről, akit egy ilyen kupán trafál, annak a visszaúti repülőjegye garantáltan kárba veszett. Évente átlagosan kilencszáz turistát ütnek agyon a kókuszdiók, mi mégse ezektől tartunk, hanem világjárványtól. Amiről a tévében szó esik.

Most épp sertésinfluenza van, rövid idő alatt a harmadik fékevesztetten gyilkos világjárvány. Ez már majdnem olyan, mint akármelyik normális influenza, csak enyhébb. Sajnos áldozatai is vannak, az Egyesült Államokban például körülbe­lül annyian, ahányan évente ugyanitt a saját úszómedencéjükbe belefulladnak, vagy ahányat a villám agyonüt. Kevesebb mint hatszáz személy. A létrára mászásba többen halnak bele. Szöget kell verni a falba, a ház ura hozza a létrát, felmászik, lezuhan, temetés. Persze ha előzőleg elkapta a vírust, akkor papíron ő is az influen­za áldozata lesz.

A létrának ugyanis nem jó a sajtója, míg ezzel szemben a vírusoké marketing szempontból tökéletesnek mondható, legalábbis mostanság. Idővel majd jön valami más, ahogy korábban is másfajta kataklizmák divatoztak. Például 1524-re özönvizet jósoltak az asztrológusok, természetesen szigorúan tudományos alapon, a Nap, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Ju­piter és a Szaturnusz együttállása miatt. Johannes Stöffler tübingeni professzor (asztrológus, pap, matematikus, csillagász, holdkráter is van róla elnevezve) már negyedszázaddal előbb megmondta, hogy 1524. február huszadikán jő el a vízözön. Európa-szerte pánik tört ki, tömegek menekültek el az otthonaikból, némelyek hatalmas bárkákat építettek, mások hegytetőn lévő erődö­ket. Özönvíz, persze, nem lett, sőt az 1524-es esztendő a rendkívüli szárazság miatt vált emlékezetessé. Stöffler maga 1531-ben halt meg, elvitte a pestisjárvány. Az egész asztrológus szakma nagyon csodálkozott.

(Forrás)

Ma bukkantam rá erre a csodás szerkezetre a neten:

Tessék elképzelni azt a szörnyű helyzetet, amikor az ember kénytelen otthagyni a számítógépét (és vele együtt a hőn imádott internetet) pár percre, mert – ósdi, sőt egyenesen analóg módon – muszáj ennie valamit, különben lefordul a székről. Nem mondom, hogy nem szép halál a cyberkor mártírjaként az életünket áldozni a technológia oltárán, de vannak olyan gyávák, akik mégis inkább életben szeretnének maradni, és otthagyják pár percre a monitor mögött gubbasztás biztonságát, hogy melegítsenek maguknak egy mirelitpizzát. Nnna, ezt a kellemetlen helyzetet igyekszik orvosolni a fenti mikrohullámú sütő, amely Youtube-videókkal szórakoztat a melegítés perceiben elkerülendő a hirtelen bekövetkező információhiányt, amelyet a konyha kietlen, és unalmas terepe okoz. Segítségével továbbra is online maradhatunk a procedúra közben, és nem fogunk lemaradni semmiről, ami a neten történik! Zseniális, és praktikus, rendelje meg még ma innen (még promóvideó is van róla)!

Sajnos… tényleg beteg vagyok, de egyelőre nem uralkodott el rajtam a kehe úgy istenigazából. Ezt a szomorú tényt (mármint hogy mégse csak beképzeltem a betegséget) akkor konstatáltam, amikor éjjel elég kellemetlenül sikerült aludni, ami abban nyilvánult meg, hogy óránként megébredtem, és közben folyamatosan fáztam, hogy a hülye lázálmokról ne is beszéljünk. Apropó: szokott lenni nektek is olyan, hogy lázasan hülyeségeket álmodtok? Én tegnap éjjel feltaláltam valami vírus ellenszerét, továbbá kiirtottam a kínaiakat (nem, nem tudom hogyan), de amikor nem csak hőemelkedésem van szoktak lenni sokkal durvább álmaim is. Most még szerencsére nem volt olyan kemény, de kellemesnek semmiképpen nem mondhatnám az előző éjszakámat. Az egészre rátett egy lapáttal, hogy olyan 4-fél5 fele megeredt az eső, és utána meg emiatt nem tudtam normálisan aludni, mivel zavart a párkányon kopogó cseppek hangja.

Mindenesetre ma még bejöttem dolgozni, de – attól függően, hogy estére hogyan fogom magam érezni – lehet, hogy elvonulok szépen táppénzre. Teszem ezt azért, mert megpróbálom úgy felfogni az egészet, hogy nem akarom elhagyni magam, és ágynak esni, mivel tapasztalatból tudom, hogy akkor leszek igazán rosszul, ha nem csinálok semmit, és tényleg elhiszem, hogy én most beteg vagyok. Ma reggel is ennek jegyében húztam magamra a farmert, és a pólót (közben majd’ megfagytam), és jöttem be a céghez, bár megtehettem volna azt is, hogy betelefonálok, hogy ne várjanak, és szépen hazamentem volna busszal. Ez lehet, hogy holnap valóban meg fog történni, ma még kúrálom magam teával és Rubophennel, de ha nem javul az állapot (vagy egyenesen rosszabbodik), akkor előfordulhat, hogy pár napig nem lesz friss post 🙁

Ma szerettem volna törölni a blog csoportját a Facebook-on, mivel már kb. egy hete létezik néki fanpage-e, ami sokkal tisztább szárazabb, és biztonságosabb érzés, mint a csoport (pl. fenpédzsnél a tagok üzifalára is tudok írni, ha pl. új post van, vagy ha világmegváltó gondolataim támadnak, míg groupnál ez nem funkcionál). Na okosan utána is néztem, hogy ezt milyen módon lehet megejteni, és meglepődve konstatáltam, hogy – az eddig vérprofinak és átgondoltnak tűnő rendszer röhejesen amatőr módon – csak úgy engedi törölni a csoportot, ha az összes tagot egyesével kirúgod, majd – mintegy szuicidális aktusként – magadat is exitálod. Ez az én esetemben nem is volt olyan durva, de mit szóljon egy olyan admin, akinek mondjuk van párszáz tag a group-jában? Végigklikkelni mindet finoman szólva is idegesítő lehet… (esetleg vmi Greasemonkey-kieggel automatizálni lehet, de akkor is iszonyat amatőr megoldás szerintem). Mindenesetre kidobáltam azokat, akiket értem, majd – abban a hitben, hogy már csak én maradtam a süllyedő hajón – szépen ráklattyintottam a nevem mellett virító ‘Eltávolítás’ ikonra. Nem kellett volna… ugyanis maradt még négy emberke akik kimaradtak a szórásból 🙂

Jelenleg ott tartunk, hogy:

én pedig már nem tudom magam újra kinevezni adminná, így akiket nem rúgtam ki megmaradtak tagnak, ergo nem törlődött a csoport. Megkérném őket (ha már úgyis törzsolvasóim), hogy legyenek kedvesek a group oldalán bal felül található ‘Kilépés a csoportból’ opció segítségével kilépni, hogy végre az örök bitmezőkre küldhessem ezt a nyüveket, ha már ilyen kis ügyes voltam (és persze a Facebook is ilyen dilettánsan van megcsinálva)! Köszönöm előre is! 🙂

Komolyan mondom hülye vagyok. Ma – hétfő lévén – alapból nem vagyok túl jó formában (ugye a 4 óra alvás, és a hasonló finomságok kicsit tönkre szoktak vágni ezen a napon, de nem szeretném ma is ezt boncolgatni, mert lassan illendő lenne indítanom egy hetfoihiszti.raktalicska.hu című aloldalt :)), de most az is rátesz egy lapáttal, hogy most éppen beképzeltem magamnak, hogy influenzás vagyok. Persze nem volt nehéz, mivel egész nap a zsír új (‘Mitulát báti hotta’) szőrmebéléses melegítőmben villogtam (amire Jezy barátom csak annyit mondott, hogy ‘nem rossz, csak kicsit stricis’), úgyhogy persze hogy izzadok, meg iszonyatosan melegem van. Nem, nem vagyok lázas, dehogyis! De mi van ha mégis??! Szóval kellemesen eltépelődök az élet igazságtalanságán (mivel mindig elkapok minden szart, naná, bezzeg az iksz, meg az ipszilon sose), és már készülök lelkiekben az egyhetes izzadós-rémálmodós-szarközérzetes-hidegrázós-izomfájós tortúrára, amely nélkül az ember nem tudná értékelni az egészséget. Persze – gyakorló hipochonderként – nagyjából sejtem, hogy jelenleg semmi jele nincs annak, hogy beteg lennék, a fáradtság, és nyúzottság is a kialvatlanság számlájára írható, míg az izzadás pedig a már említett stricipulcsiéra, de akkor is bennem bújkál a kétség, hogy mi van ha mégis elkaptam? Erről persze a rohadt média is tehet, mivel az ember nem hallgathat meg egy rohadt hírblokkot a rádióban anélkül, hogy ne halljon halott kismamákról, és agygyulladásos(!) kisgyerekekről, akiket egytől egyig a szóban forgó vírus támadott meg. Hihetetlen az egész felhajtás, és az a szomorú helyzet állt elő a sajtóorgánumokkal kapcsolatban, mint Aiszóposz tanmeséjében* a pásztorral a falubeliek: annyiszor csinált már pánikot csak a hecc kedvéért, hogy az ember már akkor se hisz neki, amikor tényleg kéne. Honnan kéne tudnom nekem, hogy most nem csak a szokásos példány/nézőszám növelő médiafelhajtásról van szó, és tényleg komoly baj van? Már megint nem talál az ember támpontot, hiába is szeretne, egymásnak ellentmondó információk között állva totál összezavarodva pedig nehéz értelmes döntést hozni: egyik oldalról pánikkeltés zajlik, míg a másik oldalról azt az információt kapjuk, hogy:

A megbetegedés általában az influenza szokásos tüneteivel jár, és szövődmény nélkül, magától gyógyul.

(forrás pdf-ben)

Na most akkor az intenzíven fekvő a vírus elkapását megelőzően elvileg makkegészséges emberekről szóló rémhírek, vagy az ÁNTSZ közleménye a mérvadó? Ésszerűen dönteni szinte lehetetlen… Oltatni meg – ha nem muszáj – nem akarom magam, mert hátha tényleg csak egy bolhából csinált elefánttal állunk szemben, és nem szívesen böketném magam feleslegesen valami szerrel, amivel kapcsolatban azt nyilatkozta az Omninvest ügyvezető igazgatója, hogy „Az oltóanyag hibája miatt esetlegesen jelentkező mellékhatásokért a gyártót terheli a felelősség, a kártérítésre pedig a cég saját tőkéje és felelősségbiztosítása jelenti a garanciát”. Hmm… de jó is annak, aki esetleg lebénul miatta, legalább van kitől pénzt követelnie! Tudom persze, hogy ez a verzió mégiscsak jobb, mintha valóban az állítólagos ciprusi offshore cégen kéne megpróbálni behajtani a kártérítést, de az a rémisztő, hogy ez a téma egyáltalán felmerülhetett!

Ilyen gondolatok kavarognak most a fejemben. Nagyon melegem van, szar a hangulatom, és egész hétvégén egy beteggel voltam egy lakásban, szóval most éppen azon görcsölök, hogy ne legyek rosszul szerdáig (csütörtökig max), mert az azt jelentené, hogy megúsztam a lappangási idő leteltét, és feleslegesen hülyítem magam az egésszel. Ha netán mégis legyűrné a – vélt vagy valós – vírus a vasszervezetemet, akkor max a hét további részét blogolás helyett kellemes ágybanhaldoklással fogom tölteni (pedig ágyban párnák közt nem meghalni szeretek, hanem… :)), de legalább elmondhatom, hogy nekem volt igazam!

* Egy pásztor kihajtotta nyáját a faluból távolabbra, és a következő tréfával töltötte az időt: hangosan kiáltozva segítségül hívta a falusiakat, mímelve, hogy farkasok támadtak a juhokra. Kétszer-háromszor meg is ijedtek a falusiak, és előrohantak, de aztán nevetve távoztak. Végül azonban történetesen tényleg megjelent a farkas, és nekiesett a nyájnak. A pásztor segítségért kiáltott, de a többiek azt hitték, hogy szokása szerint csak tréfál, és nem sokat törődtek vele. Így aztán elpusztult minden juha.

A mese bizonyítja, hogy ezt nyerik a hazudozók: akkor sem hisznek nekik, ha igazat mondanak.

Tisztában vagyok vele, hogy mostanában (és régebben is) jópárszor írtam már erről a pixelhalomról, de megint ráakadtam egy pár érdekességre vele kapcsolatban, ami jól jöhet, ha majd az unokáknak gyerekeiteknek akarjátok mutogatni azt, hogy a ti időtökben mi is volt a játékipar csúcsa. Az alábbi linkeken elérhető verziói futnak XP alatt (tán még a Vista/Win7 se okoz nekik komolyabb traumát), sőt elvileg még némi grafikai tunningon is átestek. Leszek annyira lusta dög, hogy pofátlan módon csak bevágom ide Doomer hozzászólását erről a fórumról:

katt az alig látható PLAY feliratra!

ZDoom: A Zdoom-ot 1999 óta fejlesztik, támogatja a Doom 1-et, az Ultimate Doom-ot, a Doom 2-őt, a Doom 2: Plutonia-t, a Doom 2: TNT Evolution-t, a Hexen-t, a Heretic-et és a Strife-t. Ezek mind régi-régi játékok, talán még mondanak valamit egy-két embernek. Miért jó a Zdoom?

1. Mert teljesen Windows XP és Vista kompatibilis

2. Rengeteg beállítás az ingame menu-ben, mint pl. felbontások képarány szerint, a teljes irányítás konfigurálása, hangbeállítások, az öltözéked színének beállítása…és még tonna más minden…

3. TCP/IP multiplayer kompatibilitás 8 játékosig(lehet, hogy többet is lehet, nemtom)

4. Rakás új lehetőség a pályaszerkesztőknek, mint pl. ACS szkriptnyelv, amivel a motor belsőjét is tudjuk elég jó szinten bogozgatni…

5. Szabad forráskód, ha kedved támadna neked is fejleszteni

GZdoom: Ez is egy port, mint a Zdoom, csak ez OpenGL-es renderer-rel bír(ergo 32 bit-es színmélység). Dinamikus fények, 3D padlók,(szolíd padló szolid fölött, ami eddig nem volt a sima doomban) és minden más, ami a Zdoom-ban is benne van.

Zdaemon: a Zdaemon egy internetes verziója a Zdoom-nak, ahol nap mint nap még mindíg többszáz játékos fordul meg, hogy akár 16-an együtt játszhassanak. Ez is Zdoom alapú motor,(innen a neve: Zdaemon) de ez még egy ősrégi verzióra épült, ami elég sok moddolási lehetőséget nem ismer, de ennek ellenére nagyon népszerű, és élmény játszani vele.

Eddig az idézet, tessék kipróbálni őket, már csak a szörnyülködés kedvéért is („úúristen, ezzel hogy voltak emberek képesek évekig játszani??”), illetve érdeklődésre tarthat számot a Zdaemon által nyújtott multi is (bár én még nem tudtam kipróbálni). Kellemes nosztalgiázást!

UPDATE:

talán nem követek el túlzottan nagy jogsértést, ha itt letölthetővé teszek egy kis WAD-pakkot (52 mega) a fenti programokhoz, hogy használni is tudjátok őket 😉 (WAD file-ban vannak ezeknek a régi Doom-szerű játékoknak a pályái, hangjai, ellenfelei, egyszóval mindene becsomagolva)

Nagyjából négyszer-ötször egymás után, csak a maximalizmus jegyében, persze. Jelentem, hogy a mai naptól datálódik az, hogy ha belépek a fehérvári Vodafone-ba az eladók már halk kuncogással reagálnak rám, és ezt mindössze tíz perc alatt sikerült elérnem. Azért ez se sikerülhet mindenkinek, tehetség kérdése az egész.

Az egész azzal kezdődött, hogy apám megkért, hogy menjek el a szóbanforgó szolgáltatóhoz, merthogy a feltöltőkártyás előfizu, amit használ az én nevemen van, ergo csak én tudok intézkedni vele kapcsolatban, és nyomozzam ki, hogy miért vannak 100ft-os percdíjai (amelyeket saját maga kalkulált ki a telefon hívástartam mérőjének segítségével). Persze ez se lesz így teljesen igaz (mármint hogy csak menjek be, és oldjam meg az olcsóbb hívásdíjat), de ne szaladjunk előre ennyire a sztoriban.

1. Kezdődött azzal, hogy beléptem az üzletbe, és magabiztos léptekkel a hátsó részlegben üldögélő alkalmazottakhoz vonultam. Kicsit én is meglepődtem azon, hogy milyen elképedt arcot vágnak ezt látván, de egy bizonytalan „kihez fordulhatok?” kérdést azért megengedtem feléjük. A srác (merthogy csak egy volt, a többi fiatal csaj) erre azt válaszolta, hogy „attól függ mivel kapcsolatban?”, majd hozzátette, hogy „sorszámot a bejáratnál lehet kérni az automatából”. Erre én még makogtam valami „nem vagyok itt járatos, bocsi”-t (ami igaz is, mivel a pápai üzletükben szó sincs sorszámos rendszerről, bár az nagyságrendekkel kisebb is, igaz), és visszakullogtam a szóban forgó géphez. 2. Beazonosítottam, hogy nekem az ‘Ügyfélszolgálat’ nevű menüpontra lesz szükségem, de azon belül akármire mentem (‘Tarifaváltás’, stb.) mindig elirányított az üzlet telefonos termináljához, és nem adott cetlit. Ott szerencsétlenkedek már 2 perce, amikor odajön a biztonsági őr, hogy segíthet-e. Némi nyökögés után (amit az okozott, hogy ahelyett, hogy elmondtam volna, hogy milyen ügyben vagyok inkább azt ecseteltem, hogy nem ad sorszámot a gép) csak sikerült elregélni neki a bajomat, erre az Ügyfélszolgálat-on belül rábökött az ‘Egyéb’-re, és lőn: egyből nyomtatott nekem egy papírt a masina. 3. Ezek után némi ücsörgés után kiírta a kijelző a számomat, meg hogy a négyes ügyintézőhöz kell mennem. Felpattantam, elindultam feléjük, persze a biztonsági őr már ott állt, és mutatta a kezével, hogy hova üljek („segítségre szorul szegény fogyatékos” -gondolhatta), de jól is tette, hogy útbaigazított, mert csak miután már pár perce ott voltam akkor szúrtam ki a kb. 2,5-3 méter magasra kiírt – ráadásul kis betűtípussal írt – számokat. 4. Ezek után jött az a rész, hogy elmagyaráztam a csajnak a bajomat, aki erre – annak az embernek a közönyével, aki hozzá van szokva, hogy naponta elmondja ugyanazt ötvenszer az értetlen barmoknak – kinyitott egy katalógust, és szépen – ahogy a hülyéknek szokás – tagoltan elmagyarázta, hogy hogyan lehet egy sima SMS segítségével tarifacsomagot váltani, közben – csak a biztonság kedvéért – felolvasta a percdíjakat, sőt a szóban forgó számot be is karikázta nekem, amire küldeni kell az üzenetet. Ezek után persze még majdnem én kértem elnézést, hogy ilyen triviális baromsággal rabolom az idejüket, és kisunnyogtam a boltból. Égtem mint a Reichstag.

Ezután felhívtam apámat, hogy elmeséljem, hogy mennyire felesleges, és égő procedúrán estem át, aki erre közölte, hogy nem tarifacsomag-váltás miatt küldött be, hanem hogy kérjek egy részletes számlát, amin látszanak a percdíjak. Nos, erről eddig nem esett szó, de sebaj, mindenesetre vissza akart küldeni, hogy intézzem el. Erre én csak vázoltam neki az eddigi történéseket, és közöltem vele, hogy nem fogok visszamenni, mert most már tényleg kirakják a biztonsági kamera rólam készített felvételét a falra ‘a Vodafone idiótája 2009. december’ aláírással, és ebből nem kérnék, ha nem probléma. Ezt egy röpke 7-8 perces beszélgetéssel sikerült letisztázni, letettem a telefont, és úgy éreztem, hogy talán most már nem fogok több kellemetlen helyzetbe kerülni ma, úgyis majdnem este 6 óra… 5. Valóban, ezek után már csak annyi történt, hogy betértem a Kaiser’s-be némi kajáért (és sörért ofcourse), és olyan ötletem támadt, hogy veszek egy kis trappista sajtot, ami a sült krumplin igen jól mutat ráreszelve. Oda is léptem a csemegepulthoz, vártam kb. 3 percet, kértem 10 dekát belőle, amikor… észrevettem hogy tőlem 1 méterre jobbra nyitott a pult, és nyugodtan be lehet nyúlni az előrecsomagolt sajtokért… Ez az utolsó eset talán nem volt olyan gáz, mint az előző öt, mivel gondolhatta a boltos néni, hogy nincs ilyen kis kiszerelés kirakva, de aztán ki tudja…

Szóval ilyenek történnek az emberrel, ha felrúgja a napi rutint, és emberek közé merészkedik… A maiak után inkább maradok a gépem előtt, köszi!

UPDATE:

+1:

Hirtelenjében ez jutott eszembe – immáron sokadszorra – meghallgatván a Képzelt Város nevű zenekar első (és remélhetőleg nem utolsó) nagylemezét, amely a ‘Mit nekem’ címet kapta. A friss – nem egészen egy hónapos – anyagról annyit kell tudni, hogy ugyan nem alkalmas  házibulikba tánczenének, de cserébe nagyon kellemes kis melankóliát sugároz, amelyet az énekes, Oláh Gergő néha kicsit sírdogálós hangszíne tesz igazán hm… a lehangoló nem a legjobb szó ide, de mindenesetre nem az a fajta zene ez, amit az ember a „cabrioval száguldanak a tinik, mert megkezdődött a nyári szünet, és mennek bulizni a tengerpartra fiúk-lányok vegyesen” jelenet alá elképzel egy huszadrangú amerikai tinivígjátékban. Maradjunk annyiban, hogy experimentális, progresszív, indusztriális muzsika ez megtámogatva könnyed, majdhogynem légies zongora – és csellóbetétekkel, sőt a Hercules című számba beleszőtték Latinovits Zoltán hangját is (ahogy épp Ady ‘A muszáj Herkules’ című versét szavalja), ezzel teremtve nagyon hatásos hangulatot.

Nem az a könnyed kis háttérzene, de pont ez az erőssége. Kell ilyen is.

A zenekar szóbanforgó albuma letölthető a myspace, és a hivatalos oldalukról egyaránt.

Ma volt egy elég kellemetlen élményem: az egyik kollegám unatkozott, és a Google-lal keresgélt mindenféle kifejezésre, mintegy tesztelve azt. Érdekes volt például, hogy létezik olyan, hogy furik.com (ja igen, Furik a becenevem itt Fehérváron, akit érdekel, hogy miért az kombinálja ki ebből), és egy kazánokkal foglalkozó cég weblapja őkelme (megintcsak asszociálhatunk arra, hogy én meg szexszkazán vagyok :)). Aztán egy újabb hirtelen ötlettől vezérelve a srác rákeresett a teljes nevemre, aztán rákattintott a Képek-re. Elhűlt bennem a vér: a Facebook-ról lehúzta a Google a fotómat! Ez durván veszélyes is lehet, mert ki tudja, mondjuk holnap akarok írni egy postot a pedo- geronto – nekrofil ukrán maffiózókról, akiknek megvannak a módszereik arra, hogy kinyomozzák a nevemet, és onnantól már csak egy gúglizás, és máris tudják hogy nézek ki!

Ennek az állapotnak véget kell vetni – gondoltam, és ennek jegyében fogtam a Google-t (aki ezek szerint nem is annyira a legjobb barátom), és megtaláltam ezt a remek cikket a Facebook fontosabb adatvédelmi beállításairól. Az alábbiakban a szerző által írt 10 tipp esszenciáját olvashatjátok (szóval nem fog mindegyik itt is szerepelni), amelyek sokban segíthetnek abban, hogy ne járjatok úgy mint én:

1. A profilunk eltávolítása a Google-ről: ha már erről esett szó a bevezetőben, akkor ezzel kezdeném. Tudtátok, hogy a Facebook nem csak a profilképeket teszi kereshetővé, hanem egy korrekt kis áttekintést is nyújt az érdeklődőknek, amely tartalmazza a képen kívül az ismerőseitek listáját, és az általatok kedveltnek megjelölt hírességek/termékek/stb. kivonatát is? Nézzünk egy ilyen profilra egy példát, amit a fentebb említett oldalról emeltem át:

Azért ennek a töredéke is bőven sok kiadott infó lenne egy vadidegennek! Ezen a következő módon lehet segíteni:

a Keresési adatvédelem nevű menüpontban (<- katt rá, és megnyitja) a lap alján található jelölőnégyzetből vegyük ki a pipát, és mentsük el a változásokat:

Ezután – pár percet várva – már nem fog minket megtalálni a Google, és általa az esetleges rosszakaróink (vagy kéretlen hódolók, kinek mi a rosszabb :)).

1. A profilunk eltávolítása a Facebook keresésből: amennyiben még ennél is komolyabban szeretnénk elrejtőzni a nagyvilág elől, akkor… hm… ne regeljünk közösségi oldalakra 🙂 Na persze a viccet félretéve van módunk arra is, hogy a Facebook saját keresőjével se bukkanhassanak ránk. Ez akkor praktikus, ha mondjuk – ahogy az eredeti cikk szerzőjének édesanyja is – tanárként tengetjük napjainkat, és nem szeretnénk, ha a diákjaink egyáltalán megtudják, hogy fent vagyunk az oldalon. Ennek módja: megnyitjuk a már említett Keresési adatvédelem menüjét az oldalnak, és a lenyíló menüben megadhatjuk, hogy kik találhatnak ránk, ha beírják a nevünket a jobb felső sarokban található mezőbe:

Van lehetőségünk mélyebb beállításokra is, ha a lenyíló menü Testreszabás opcióját választjuk:

3. A képeken megjelölhetőség megakadályozása: mindenféle hosszas bevezető nélkül következzék ez a kép intő példának:

Jelentkezzen az, aki szeretné, ha egy ilyen fotón megjelölnék, és ez kikerülne mondjuk a főnöke falára is (merthogy ismerősök)! Hm… Stewe Wondert idézném: nem látom a kezeket! 🙂 Következzék a megjelölhetőség kiküszöbölése á’la Facebook: Személyes adatok menü , azon belül is az alábbi opció:

A felbukkanó ablakban pedig ezeket kell átállítani:

Van lehetőség kivételek megadására is (tehát beállíthatod a szűk haveri kört pl.), akik azért láthatják, ha meg lettél jelölve egy arconpörgős fekve bal orrlyukon hányós fotón, mint főszereplő.

4. A fényképalbumok elrejtése a nagyvilág elől: erre is szükség lehet alkalomadtán, pl. nem biztos hogy szeretnénk ha a kollegáink a családi bulin lightosan bekarmolt apánk arckifejezésén röhögnének bent a cégnél. Az albumok láthatóságát külön-külön szabályozhatjuk a következő módon: Fényképek adatvédelme oldalm majd az albumok mellett található lenyíló menükkel operálva máris nagyobb biztonságban érezhetjük fotóinkat:

5.  Szaftos magánéleti pletykák elkerülése: nem biztos, hogy az ember szívesen teregi ki az életében történt változásokat, pláne azokat, amiken utána az ismerősei vén kofákhoz hasonlatos intenzitással csámcsoghatnak heteken át. Nézzünk egy példát arra az esetre, amikor a Facebook ezen funkciója kellemetlenséget okozott:

(Magyarul: Janice most már egyedülálló. Erre Jared: elváltatok apuval? Janice: elfelejtettem szólni neked :D)

Hála istennek ez a fícsör is kikapcsolható a következő módon: Hírek és üzenetek oldal, majd kivenni a pipát innen:

6. A Gonosz távoltartása: rádbukkant egy szervkereskedő bűnszövetkezet, és a vesédet akarja? Esetleg akadt egy pszichopata rajongód, aki hülye levelekkel bombáz, és éjszakánként hörög a telefonba, amikor felhív? Nna, örömhírem van: tudok egy olcsó bérgyilk… le lehet tiltani az ilyen renitenseket a nevük, vagy – ha azt nem tudjuk – az e-mail címük alapján. Módja: Adatvédelem főmenü, majd a mezőkbe értelemszerűen megadni a nevet, vagy a mailcímet:

Ezek talán a legfontosabb, és leghasznosabb trükkök, amikkel védhetitek magatokat, de természetesen ezek önmagukban nem elegendők: kell hozzá a jó öreg józan paraszti ész is, azaz ne igazoljatok vissza boldog-boldogtalant, ne töltsetek fel még védett mappába se homepornó kategóriás képeket (mivel azokat letöltheti olyan is, aki a megbízható személyek kategóriába tartozik, de aztán viszontlátjátok magatokat a napiszaron), stb. stb. Jó dolog a Facebook, de a 350 millió(!!) regisztrált emberke között bizony akadnak csúnyák, és gonoszak is! Ne legyetek hanyagok, nézzetek rá az adatvédelmi beállításaitokra!

UPDATE: most olvasom Mark Zuckerberg levelét, amelyben azt írja, hogy most fogják teljesen megreformálni az efféle beállításokat (magyar cikk erről itt)…  Na sebaj, majd írok arról is egy postot 😉

Tudjátok mi ez? Ha netán jelenleg még egy határozott NEM-mel tudnátok válaszolni, akkor megnyugtatlak titeket: ma reggel felkelvén még én is csak annyit tudtam róla, hogy valahol már láttam ilyet, meg hogy valamiféle kódolás (meg hogy mintha láttam volna az IBM programozói bajnokságának regisztrációjánál), de ennél tovább nem terjedtek vele kapcsolatban az ismereteim. Garantálom, hogy a post végére már ti is kenni-vágni fogjátok a fenti négyzet titkait 🙂

Történetünk 1994-ben kezdődött Japánban, amikor okos emberkék felfedezték ezt a kódolási formát, amit QR-nek (Quick Response – gyors válasz) neveztek el, ezzel is utalva a módszer visszafejtési sebességére. Napjainkban már ennyi év (főleg a japánok között elért) töretlen karrier után már bizton állíthatjuk, hogy kiállta az idő próbáját, és nem fog eltűnni a süllyesztőben, mint annyi más ötletes, de életképtelen elképzelés. Sikerét, és használhatóságát az is jelzi, hogy 2000-ben ISO-szabványként is beregisztrálták, így fogva szigorú szabályok közé az eljárást.

Mire is jó ez tulajdonképpen azon kívül, hogy csecse pixelartos beütése van? Fő alkalmazási területe valószínűleg a marketing területén van: a plakátok alján elbújtatva nem foglal sok helyet, ám érdekes pluszinformációkat közölhetnek segítségével a hirdetők az embereknek, akiknél pedig sikerélményt, és örömérzetet indukálhat a tény, hogy saját maguk fejthették vissza az adott adatot, meg kellett érte küzdeni, és nem csak készen kapták, mint az életben annyi minden mást (ld. TV, rádió).

Használatához nincs szükség komoly, drága eszközökre: mindössze egy kamerás mobil szükségeltetik, és abból se kell egyből ájfónra, meg pédéára gondolni, tulajdonképpen majdnem mindegyik piacon levő telefon megfelel a célra (még az én ezeréves Sony Ericcson k750i-m is gond nélkül alkalmas volt rá). A szóbanforgó mobilra fel kell telepíteni egy szoftvert, ami a visszakódolást végzi, erre a célra két oldalt is ajánlanék forrásként:

1. mobilkod.hu : itt egy ingyenes SMS elküldése után juthatunk hozzá a hőn áhított program WAP-linkjéhez, amit aztán a telefon le is tud szépen húzni. Nekem mondjuk valamiért nem akarta elküldeni az üzenetet, így maradt a bé-terv:

2. kaywa reader : itt egy ingyenes regisztrációt követően legördülő menük segítségével beállíthatjuk a telefonunk típusát, majd zip-be tömörítve letölthetjük a kódolóprogram jar, és jad kiterjesztésű file-jait, amit utána adatkábelen/bluetooth-on/infrán/stb. telepíthetünk a mobilra.

Ezek után már indulhat is a kódvadászat: a szoftver a telefon optikáját használva beolvassa a kódot (tk. lefényképezi), majd visszafejti belőle az információt, ami lehet weboldalcím, elérhetőségek (név, tel,  email-cím), de akár sima szöveg is. Amúgy pont a mobilszolgáltatók azok, akik nagy kampánnyal próbálják bevezetni Magyarországon is ezt az okosságot, mivel a leolvasott webcímeket természetesen a telefon böngészőjével a legkényelmesebb megnyitni, így náluk generálódik a haszon.

A fentebb említett Kaywa Reader amúgy zseniális cucc, bár úgy vettem észre, hogy sajnos az elemzés kb. fél perces művelete alatt végig a célon kell tartani a telefon nézőkéjét, viszont nyugodtan remeghet a kezünk, mivel a módszer hibatűrése nagyon jó.

Ha netán nem csak olvasni, hanem „írni” is szeretnénk ezen az újfajta módon, akkor az itt található oldalon ezt is megtehetjük. Annak pedig, hogy a kész eredménnyel mihez kezdünk már csak a fantáziánk szab határt: kirakhatjuk az oldalunkra, nyomtathatjuk pólóra, esetleg a reklámunkban ilyen módon közölhetünk le nyerőjátékhoz titkos kódot… van benne potenciál szerintem. Ha tovább akarnám gondolni az egész elvet azt is mondhatnám, hogy segítségével hiperlinkeket helyezhetünk el a való világban, amelyekre „kattintva” behozhatjuk az adott weboldalt! Hihetetlen.

Végezetül íme egy kód, tessék visszafejteni mihamarabb, mivel az első helyes megfejtést kommentelő kedves olvasó hatalmas nyereményben részesül: tíz percig lelkesen szorongathatja a saját kezét, és természetesen a tudat, hogy ilyen ügyes volt is megfizethetetlen! (Na jó, esetleg még update-ben kiírom a nevét is, lássátok kivel van dolgotok 😀 ) Itt van a sokat érő kód:

Sok sikert hozzá!

UPDATE:

nem kellett sokat várni az első helyes megfejtésre: ezüstnyír volt a befutó! A felajánlott díjak mindegyike az övé, gratulálunk! 🙂