Beadtam a derekam… be kell hogy lássam, hogy másként nem tudok látogatottságot produkálni, csak ha néha feldobom a blogot egy kis kemény pornóval (arról nem is beszélve, hogy a ‘pornó’, meg ‘szex’ kifejezésekre mennyi látogató fog jönni Google-ről eheh :D). Katt után lehet izzítani a… hm… inkább hagyjuk 🙂 Mondanom se kell, hogy csak 18 éven felülieknek szánom a most következő képet!
Tovább »

Komolyan mondom hülye vagyok. Ma – hétfő lévén – alapból nem vagyok túl jó formában (ugye a 4 óra alvás, és a hasonló finomságok kicsit tönkre szoktak vágni ezen a napon, de nem szeretném ma is ezt boncolgatni, mert lassan illendő lenne indítanom egy hetfoihiszti.raktalicska.hu című aloldalt :)), de most az is rátesz egy lapáttal, hogy most éppen beképzeltem magamnak, hogy influenzás vagyok. Persze nem volt nehéz, mivel egész nap a zsír új (‘Mitulát báti hotta’) szőrmebéléses melegítőmben villogtam (amire Jezy barátom csak annyit mondott, hogy ‘nem rossz, csak kicsit stricis’), úgyhogy persze hogy izzadok, meg iszonyatosan melegem van. Nem, nem vagyok lázas, dehogyis! De mi van ha mégis??! Szóval kellemesen eltépelődök az élet igazságtalanságán (mivel mindig elkapok minden szart, naná, bezzeg az iksz, meg az ipszilon sose), és már készülök lelkiekben az egyhetes izzadós-rémálmodós-szarközérzetes-hidegrázós-izomfájós tortúrára, amely nélkül az ember nem tudná értékelni az egészséget. Persze – gyakorló hipochonderként – nagyjából sejtem, hogy jelenleg semmi jele nincs annak, hogy beteg lennék, a fáradtság, és nyúzottság is a kialvatlanság számlájára írható, míg az izzadás pedig a már említett stricipulcsiéra, de akkor is bennem bújkál a kétség, hogy mi van ha mégis elkaptam? Erről persze a rohadt média is tehet, mivel az ember nem hallgathat meg egy rohadt hírblokkot a rádióban anélkül, hogy ne halljon halott kismamákról, és agygyulladásos(!) kisgyerekekről, akiket egytől egyig a szóban forgó vírus támadott meg. Hihetetlen az egész felhajtás, és az a szomorú helyzet állt elő a sajtóorgánumokkal kapcsolatban, mint Aiszóposz tanmeséjében* a pásztorral a falubeliek: annyiszor csinált már pánikot csak a hecc kedvéért, hogy az ember már akkor se hisz neki, amikor tényleg kéne. Honnan kéne tudnom nekem, hogy most nem csak a szokásos példány/nézőszám növelő médiafelhajtásról van szó, és tényleg komoly baj van? Már megint nem talál az ember támpontot, hiába is szeretne, egymásnak ellentmondó információk között állva totál összezavarodva pedig nehéz értelmes döntést hozni: egyik oldalról pánikkeltés zajlik, míg a másik oldalról azt az információt kapjuk, hogy:

A megbetegedés általában az influenza szokásos tüneteivel jár, és szövődmény nélkül, magától gyógyul.

(forrás pdf-ben)

Na most akkor az intenzíven fekvő a vírus elkapását megelőzően elvileg makkegészséges emberekről szóló rémhírek, vagy az ÁNTSZ közleménye a mérvadó? Ésszerűen dönteni szinte lehetetlen… Oltatni meg – ha nem muszáj – nem akarom magam, mert hátha tényleg csak egy bolhából csinált elefánttal állunk szemben, és nem szívesen böketném magam feleslegesen valami szerrel, amivel kapcsolatban azt nyilatkozta az Omninvest ügyvezető igazgatója, hogy „Az oltóanyag hibája miatt esetlegesen jelentkező mellékhatásokért a gyártót terheli a felelősség, a kártérítésre pedig a cég saját tőkéje és felelősségbiztosítása jelenti a garanciát”. Hmm… de jó is annak, aki esetleg lebénul miatta, legalább van kitől pénzt követelnie! Tudom persze, hogy ez a verzió mégiscsak jobb, mintha valóban az állítólagos ciprusi offshore cégen kéne megpróbálni behajtani a kártérítést, de az a rémisztő, hogy ez a téma egyáltalán felmerülhetett!

Ilyen gondolatok kavarognak most a fejemben. Nagyon melegem van, szar a hangulatom, és egész hétvégén egy beteggel voltam egy lakásban, szóval most éppen azon görcsölök, hogy ne legyek rosszul szerdáig (csütörtökig max), mert az azt jelentené, hogy megúsztam a lappangási idő leteltét, és feleslegesen hülyítem magam az egésszel. Ha netán mégis legyűrné a – vélt vagy valós – vírus a vasszervezetemet, akkor max a hét további részét blogolás helyett kellemes ágybanhaldoklással fogom tölteni (pedig ágyban párnák közt nem meghalni szeretek, hanem… :)), de legalább elmondhatom, hogy nekem volt igazam!

* Egy pásztor kihajtotta nyáját a faluból távolabbra, és a következő tréfával töltötte az időt: hangosan kiáltozva segítségül hívta a falusiakat, mímelve, hogy farkasok támadtak a juhokra. Kétszer-háromszor meg is ijedtek a falusiak, és előrohantak, de aztán nevetve távoztak. Végül azonban történetesen tényleg megjelent a farkas, és nekiesett a nyájnak. A pásztor segítségért kiáltott, de a többiek azt hitték, hogy szokása szerint csak tréfál, és nem sokat törődtek vele. Így aztán elpusztult minden juha.

A mese bizonyítja, hogy ezt nyerik a hazudozók: akkor sem hisznek nekik, ha igazat mondanak.

Tisztában vagyok vele, hogy mostanában (és régebben is) jópárszor írtam már erről a pixelhalomról, de megint ráakadtam egy pár érdekességre vele kapcsolatban, ami jól jöhet, ha majd az unokáknak gyerekeiteknek akarjátok mutogatni azt, hogy a ti időtökben mi is volt a játékipar csúcsa. Az alábbi linkeken elérhető verziói futnak XP alatt (tán még a Vista/Win7 se okoz nekik komolyabb traumát), sőt elvileg még némi grafikai tunningon is átestek. Leszek annyira lusta dög, hogy pofátlan módon csak bevágom ide Doomer hozzászólását erről a fórumról:

katt az alig látható PLAY feliratra!

ZDoom: A Zdoom-ot 1999 óta fejlesztik, támogatja a Doom 1-et, az Ultimate Doom-ot, a Doom 2-őt, a Doom 2: Plutonia-t, a Doom 2: TNT Evolution-t, a Hexen-t, a Heretic-et és a Strife-t. Ezek mind régi-régi játékok, talán még mondanak valamit egy-két embernek. Miért jó a Zdoom?

1. Mert teljesen Windows XP és Vista kompatibilis

2. Rengeteg beállítás az ingame menu-ben, mint pl. felbontások képarány szerint, a teljes irányítás konfigurálása, hangbeállítások, az öltözéked színének beállítása…és még tonna más minden…

3. TCP/IP multiplayer kompatibilitás 8 játékosig(lehet, hogy többet is lehet, nemtom)

4. Rakás új lehetőség a pályaszerkesztőknek, mint pl. ACS szkriptnyelv, amivel a motor belsőjét is tudjuk elég jó szinten bogozgatni…

5. Szabad forráskód, ha kedved támadna neked is fejleszteni

GZdoom: Ez is egy port, mint a Zdoom, csak ez OpenGL-es renderer-rel bír(ergo 32 bit-es színmélység). Dinamikus fények, 3D padlók,(szolíd padló szolid fölött, ami eddig nem volt a sima doomban) és minden más, ami a Zdoom-ban is benne van.

Zdaemon: a Zdaemon egy internetes verziója a Zdoom-nak, ahol nap mint nap még mindíg többszáz játékos fordul meg, hogy akár 16-an együtt játszhassanak. Ez is Zdoom alapú motor,(innen a neve: Zdaemon) de ez még egy ősrégi verzióra épült, ami elég sok moddolási lehetőséget nem ismer, de ennek ellenére nagyon népszerű, és élmény játszani vele.

Eddig az idézet, tessék kipróbálni őket, már csak a szörnyülködés kedvéért is („úúristen, ezzel hogy voltak emberek képesek évekig játszani??”), illetve érdeklődésre tarthat számot a Zdaemon által nyújtott multi is (bár én még nem tudtam kipróbálni). Kellemes nosztalgiázást!

UPDATE:

talán nem követek el túlzottan nagy jogsértést, ha itt letölthetővé teszek egy kis WAD-pakkot (52 mega) a fenti programokhoz, hogy használni is tudjátok őket 😉 (WAD file-ban vannak ezeknek a régi Doom-szerű játékoknak a pályái, hangjai, ellenfelei, egyszóval mindene becsomagolva)

Itt található a kép eredetije, és sok másik hasonlóan jól megkomponált cucc!

Sose gondoltam volna, hogy a Puruttyáról fogok átemelni valamit, de ezt egész egyszerűen muszáj, mert zseniális:

Skhizein (Jérémy Clapin,2008) from Bertie on Vimeo.

Nem árt hozzá egy kicsi angoltudás, de anélkül is pont annyira értelmetlen művészien elvont, mint vele 🙂

Nagyjából négyszer-ötször egymás után, csak a maximalizmus jegyében, persze. Jelentem, hogy a mai naptól datálódik az, hogy ha belépek a fehérvári Vodafone-ba az eladók már halk kuncogással reagálnak rám, és ezt mindössze tíz perc alatt sikerült elérnem. Azért ez se sikerülhet mindenkinek, tehetség kérdése az egész.

Az egész azzal kezdődött, hogy apám megkért, hogy menjek el a szóbanforgó szolgáltatóhoz, merthogy a feltöltőkártyás előfizu, amit használ az én nevemen van, ergo csak én tudok intézkedni vele kapcsolatban, és nyomozzam ki, hogy miért vannak 100ft-os percdíjai (amelyeket saját maga kalkulált ki a telefon hívástartam mérőjének segítségével). Persze ez se lesz így teljesen igaz (mármint hogy csak menjek be, és oldjam meg az olcsóbb hívásdíjat), de ne szaladjunk előre ennyire a sztoriban.

1. Kezdődött azzal, hogy beléptem az üzletbe, és magabiztos léptekkel a hátsó részlegben üldögélő alkalmazottakhoz vonultam. Kicsit én is meglepődtem azon, hogy milyen elképedt arcot vágnak ezt látván, de egy bizonytalan „kihez fordulhatok?” kérdést azért megengedtem feléjük. A srác (merthogy csak egy volt, a többi fiatal csaj) erre azt válaszolta, hogy „attól függ mivel kapcsolatban?”, majd hozzátette, hogy „sorszámot a bejáratnál lehet kérni az automatából”. Erre én még makogtam valami „nem vagyok itt járatos, bocsi”-t (ami igaz is, mivel a pápai üzletükben szó sincs sorszámos rendszerről, bár az nagyságrendekkel kisebb is, igaz), és visszakullogtam a szóban forgó géphez. 2. Beazonosítottam, hogy nekem az ‘Ügyfélszolgálat’ nevű menüpontra lesz szükségem, de azon belül akármire mentem (‘Tarifaváltás’, stb.) mindig elirányított az üzlet telefonos termináljához, és nem adott cetlit. Ott szerencsétlenkedek már 2 perce, amikor odajön a biztonsági őr, hogy segíthet-e. Némi nyökögés után (amit az okozott, hogy ahelyett, hogy elmondtam volna, hogy milyen ügyben vagyok inkább azt ecseteltem, hogy nem ad sorszámot a gép) csak sikerült elregélni neki a bajomat, erre az Ügyfélszolgálat-on belül rábökött az ‘Egyéb’-re, és lőn: egyből nyomtatott nekem egy papírt a masina. 3. Ezek után némi ücsörgés után kiírta a kijelző a számomat, meg hogy a négyes ügyintézőhöz kell mennem. Felpattantam, elindultam feléjük, persze a biztonsági őr már ott állt, és mutatta a kezével, hogy hova üljek („segítségre szorul szegény fogyatékos” -gondolhatta), de jól is tette, hogy útbaigazított, mert csak miután már pár perce ott voltam akkor szúrtam ki a kb. 2,5-3 méter magasra kiírt – ráadásul kis betűtípussal írt – számokat. 4. Ezek után jött az a rész, hogy elmagyaráztam a csajnak a bajomat, aki erre – annak az embernek a közönyével, aki hozzá van szokva, hogy naponta elmondja ugyanazt ötvenszer az értetlen barmoknak – kinyitott egy katalógust, és szépen – ahogy a hülyéknek szokás – tagoltan elmagyarázta, hogy hogyan lehet egy sima SMS segítségével tarifacsomagot váltani, közben – csak a biztonság kedvéért – felolvasta a percdíjakat, sőt a szóban forgó számot be is karikázta nekem, amire küldeni kell az üzenetet. Ezek után persze még majdnem én kértem elnézést, hogy ilyen triviális baromsággal rabolom az idejüket, és kisunnyogtam a boltból. Égtem mint a Reichstag.

Ezután felhívtam apámat, hogy elmeséljem, hogy mennyire felesleges, és égő procedúrán estem át, aki erre közölte, hogy nem tarifacsomag-váltás miatt küldött be, hanem hogy kérjek egy részletes számlát, amin látszanak a percdíjak. Nos, erről eddig nem esett szó, de sebaj, mindenesetre vissza akart küldeni, hogy intézzem el. Erre én csak vázoltam neki az eddigi történéseket, és közöltem vele, hogy nem fogok visszamenni, mert most már tényleg kirakják a biztonsági kamera rólam készített felvételét a falra ‘a Vodafone idiótája 2009. december’ aláírással, és ebből nem kérnék, ha nem probléma. Ezt egy röpke 7-8 perces beszélgetéssel sikerült letisztázni, letettem a telefont, és úgy éreztem, hogy talán most már nem fogok több kellemetlen helyzetbe kerülni ma, úgyis majdnem este 6 óra… 5. Valóban, ezek után már csak annyi történt, hogy betértem a Kaiser’s-be némi kajáért (és sörért ofcourse), és olyan ötletem támadt, hogy veszek egy kis trappista sajtot, ami a sült krumplin igen jól mutat ráreszelve. Oda is léptem a csemegepulthoz, vártam kb. 3 percet, kértem 10 dekát belőle, amikor… észrevettem hogy tőlem 1 méterre jobbra nyitott a pult, és nyugodtan be lehet nyúlni az előrecsomagolt sajtokért… Ez az utolsó eset talán nem volt olyan gáz, mint az előző öt, mivel gondolhatta a boltos néni, hogy nincs ilyen kis kiszerelés kirakva, de aztán ki tudja…

Szóval ilyenek történnek az emberrel, ha felrúgja a napi rutint, és emberek közé merészkedik… A maiak után inkább maradok a gépem előtt, köszi!

UPDATE:

+1:

Észrevettétek, hogy kezd átmenni a blog alternatív underground zenekarok bemutatásainak színterévé? Ez persze nem baj, sőt örülök, hogy talán kicsit én is segíthetek a magam szerény módján ezeknek a tehetséges fiataloknak népszerűbbé válni. Mai kiszemeltem a velencei gyökerekkel rendelkező Kipu zenekar, akik saját bevallásuk szerint tingli-tangli minimálrockot, (hangzatosabban kifejezve underground funky-punk-popot) nyomnak immáron bő három éve. Ami fontos, és joggal büszkék rá a srácok, hogy 2008 nyarán megnyerték a Fishing on Orfű Feszt tehetségkutatóját, amelynek eredményeként Lovasi András (a Kispál és a Borz énekese) felkarolta őket egy demo rögzítésének erejéig, sőt 2009-ben a Le petit fes nevű gyöngyösi megmérettetésen is sikerrel orozták el az első helyet.

Zeneileg viszonylag könnyen behatárolhatóak: lightos alterrakendroll, amely engem leginkább a korai Kispál-lemezekre emlékeztetett, de természetesen sajátos hangulattal, és szövegvilággal egyedivé varázsolva. Konkrétan olyan az egész, mintha aláfestő zene lenne a jelenethez, amikor az első igazán tavaszi napon kilépsz az utcára, vakít a fény, és lágy langyos szellő kevereg körülötted. Megnyugtató igazi pengetős aligtorzított dallamcentrikus rockzene, abból is a lötyögősebb fajta, néha-néha jelentkező kicsit pattogósabb-zúzósabb betétekkel. Szövegileg hozza az „elvárt” standardot: elszállt, nem túl materiális, inkább a látomásos költészet kategóriába sorolható sorok követik egymást. Jó példa erre a ‘Háffárrúú’ című számuk első versszaka:

Apró férgek a szívben fényes égkövek gyanánt
Mással miért büszkélkedni erre mindenki felfigyel
Csinálj úgy, hogy nem tudsz róla, ezzel elmegy néhány óra
Így legalább boldog leszel
Aztán indulásra készen én most már csak arra kérem
Keressünk egy jó irányt, keressünk egy jobb irányt

Mindenképpen érdekes színfoltjai a rádióbarát underground (tudom, paradoxon) színtérnek, akikre érdemes odafigyelni, fogunk még hallani róluk!

Ízelítőnek íme három számuk, tessék kattintani:

Kipu – Háffárrúú

Kipu – Masztiff

Kipu – Részegen

(mindegyik  letöltése egyben)

Itt pedig megtekinthető egy koncertfelvétel a srácokról, ahogy a Részegen című számot csapatják:

A zenekar hivatalos oldala itt van, míg a myspace-est itt találjátok!

Ma bukkantam rá erre a programra, amely a világ másfél milliárd muszlimjának számítógépet használó rétegének nyújt segítséget: jelez, amikor a napi rendes ötszöri salah (ima) ideje elkérkezik. Beállítható az is, hogy előtte  hány perccel riadózzon, játsszon-e imazenét, amikor eljön a pillanat, elsötétítse-e a képernyőt, stb.

Itt a keresztény Európa szívében ha nem is viccesnek, de nagyon érdekesnek hangzik egy ilyen program, de tutira van rengeteg ember, akinek a gépén ott figyel ez a tool világszerte 🙂

Ha érdekel a cucc, letöltheted innen!

Hirtelenjében ez jutott eszembe – immáron sokadszorra – meghallgatván a Képzelt Város nevű zenekar első (és remélhetőleg nem utolsó) nagylemezét, amely a ‘Mit nekem’ címet kapta. A friss – nem egészen egy hónapos – anyagról annyit kell tudni, hogy ugyan nem alkalmas  házibulikba tánczenének, de cserébe nagyon kellemes kis melankóliát sugároz, amelyet az énekes, Oláh Gergő néha kicsit sírdogálós hangszíne tesz igazán hm… a lehangoló nem a legjobb szó ide, de mindenesetre nem az a fajta zene ez, amit az ember a „cabrioval száguldanak a tinik, mert megkezdődött a nyári szünet, és mennek bulizni a tengerpartra fiúk-lányok vegyesen” jelenet alá elképzel egy huszadrangú amerikai tinivígjátékban. Maradjunk annyiban, hogy experimentális, progresszív, indusztriális muzsika ez megtámogatva könnyed, majdhogynem légies zongora – és csellóbetétekkel, sőt a Hercules című számba beleszőtték Latinovits Zoltán hangját is (ahogy épp Ady ‘A muszáj Herkules’ című versét szavalja), ezzel teremtve nagyon hatásos hangulatot.

Nem az a könnyed kis háttérzene, de pont ez az erőssége. Kell ilyen is.

A zenekar szóbanforgó albuma letölthető a myspace, és a hivatalos oldalukról egyaránt.

Elvileg mostantól a régóta hanyagolt Twitter-fiókomban is nyoma lesz a blogra íródott postoknak. Hádejóisezgyerekek!