Ó, te szánalmas kis pörsenés a nagyvilág seggén. Ó, te utolsó parasztja annak a hatalmas sakktáblának, amit univerzumnak hívunk. De kurva rossz neked, komolyan sajnálatraméltó életet élsz. Azt, hogy élsz, csak egy szám jelzi az anyakönyvi hivatalban, de ezen kívül semmi jele annak, hogy bármit is számítana, hogy élsz vagy meghalsz. Tényleg kurva rossz lehet az a tudat, hogy egy csikkhez hasonlóan téged is bármikor elnyomhat a Sors, a Végzet, a Halál… nevezd ahogy akarod. Egy nagy szerencséd van: túl ostoba vagy ahhoz, hogy ezt a veszélyt felfogd.

Te vagy az, aki úgy éli le az életét, hogy végig a szűk környezete bűvkörében marad, nem akar, és nem tud átlátni az élet sűrű, és kusza szövetén. Azt látod, amit elédtesznek, azt eszed, amit elédtesznek, és azt szereted, akit elédtesznek. Oldalra pillantani, vagy esetleg új utat találni már eszedbe se jutna. Fogyasztod amit neked kreáltak, hogy szórakoztassanak, nézed a hülye vígjáték-sorozatokat, hallgatod a rádiót, tankolod a kocsid minél olcsóbb benzinnel, nagybevásárolsz, plazma TV-t, és mosogatógépet veszel, játszod a flash-játékokat, és veteményezed a farmodat a Facebook-on. Igényeled a gyors netet, de nem használod másra, csak hogy újabb szórakoztató perceket szerezz magadnak. Meg se próbálsz információhoz jutni a téged körülvevő világról általa: nem olvasol hírportálokat, nem böngészel blogokat, nem írsz választ kommentekre. Minden nap ugyanazt a féltucat oldalt nézed meg újra és újra. Futod a köreidet nap nap után, mindig ugyanazokat. Úgy élsz, mint a jövő emberisége, akik a kapszulákban lebegve álmodják a Matrix által elképzelt világot, a különbség csak annyi, hogy ezt a világot te alakítottad ki magadnak. Észre se veszed, hogy burokban élsz, azt hiszed, hogy szabad vagy. Iszonyatos lehet ilyen önbecsapásban élni… Nem embernek való.

Szeretsz, és viszont szeretnek? Számít ez? Neked nem, úgyse fog semmi emlékeztetni rád, miután 60 év kétségbeesett botladozás után meghalsz. Gyerekek? Igen, csinálj párat, és készítsd fel őket arra, hogy hogyan maradhatnak társadalmilag elfogadottak azáltal, hogy ugyanúgy élnek majd mint te (mint egy vak bányaló a legmélyebb tárnában). Semmit se fogsz érteni – hiába éltél „sokat” – a téged körülvevő világból, de téged ez nem is fog zavarni. A burkod életed végéig ki fog tartani, ne aggódj. Tökéletesen ki fog téged szolgálni a szabadság illúziója életed végéig, észre se fogod venni (és nem is akarod észrevenni) a távolban húzódó korlátokat, amelyek nem engednének sehova, ha kitörnél. Olyan vagy, mint Truman: a díszletek rabja vagy te is, csak te ezt fel se fogod vele ellentétben.

Jogos a haragod. Most még teljes meggyőződéssel, és megalapozottan gondolhatsz egy beképzelt szemétnek, mert ennyire tartalak. Ennek ellenére nem fogok bocsánatot kérni tőled, mert amit írtam igaz rád. Hiába mondod, hogy nem kell a sajnálatom, de mégis szánlak azért, ahogy élned kell. De el kell árulnom neked valamit: mi – te és én – egy dolgot leszámítva ugyanazt az életet éljük: én is ugyanolyan szánalmas véglény vagyok, mint te: ha meghalok, pár év múlva az én esetemben is csak egy fejfa fogja mutatni, hogy valaha éltem, igen.

Egy kurva nagy különbség van közted és köztem: engem ez zavar, míg te észre se veszed… Gyűlöllek, és irigyellek azért a hamis biztonságtudatért, amit ez ad neked. Bárcsak én is olyan lehetnék mint te…

UPDATE: (másnap) nos gyerekek, ezért nem szabad a fosidegbetegen, és fosfáradtan születő gondolataitokat leírni, ilyen esetben helyette inkább szépen feküdjetek le aludni, nehogy ti is ilyeneket csináljatok!

Ma bukkantam rá erre a csodás szerkezetre a neten:

Tessék elképzelni azt a szörnyű helyzetet, amikor az ember kénytelen otthagyni a számítógépét (és vele együtt a hőn imádott internetet) pár percre, mert – ósdi, sőt egyenesen analóg módon – muszáj ennie valamit, különben lefordul a székről. Nem mondom, hogy nem szép halál a cyberkor mártírjaként az életünket áldozni a technológia oltárán, de vannak olyan gyávák, akik mégis inkább életben szeretnének maradni, és otthagyják pár percre a monitor mögött gubbasztás biztonságát, hogy melegítsenek maguknak egy mirelitpizzát. Nnna, ezt a kellemetlen helyzetet igyekszik orvosolni a fenti mikrohullámú sütő, amely Youtube-videókkal szórakoztat a melegítés perceiben elkerülendő a hirtelen bekövetkező információhiányt, amelyet a konyha kietlen, és unalmas terepe okoz. Segítségével továbbra is online maradhatunk a procedúra közben, és nem fogunk lemaradni semmiről, ami a neten történik! Zseniális, és praktikus, rendelje meg még ma innen (még promóvideó is van róla)!

Sose gondoltam volna, hogy a Puruttyáról fogok átemelni valamit, de ezt egész egyszerűen muszáj, mert zseniális:

Skhizein (Jérémy Clapin,2008) from Bertie on Vimeo.

Nem árt hozzá egy kicsi angoltudás, de anélkül is pont annyira értelmetlen művészien elvont, mint vele 🙂

Ennek jegyében felszólítalak titeket, hogy ne kufircoljatok össze-vissza gumi nélkül, ne egyetek zsíros kajákat, mindig mossatok kezet, ne szívjatok el naponta 50 szál cigit, és ne nézzetek sokáig közvetlenül a napba, különben ti is úgy jártok mint SP!

Az emberek mindig is vágytak a pénzre, a vele járó kiváltságokra, és persze hatalomra. „Mennyi mindent érdemes a pénz miatt” – énekli Lovasi is a Kiscsillag színeiben, és mennyire igaza van: sok mindenre hajlandóak vagyunk ezekért a papír- és fémdarabokért, amelyeknek értéket adtunk, hogy mozgásban tartsák a világunkat. Egyesek nem átallanak még dolgozni is érte, de az effajta viselkedést már komolyan csak nyomdafestéket (pixelt) nem tűrő jelzőkkel tudnám illetni, amitől viszont tartózkodnék. Vannak olyan renitensek, akik akár az éjszakáikat, és a bioritmusukat (hogy az egészségükről ne is beszéljünk) is képesek feláldozni a munka oltárán, és mindezt miért? Azért a nyüves pénzért! Hihetetlen emberek vannak…

Undorító látvány: egy dolgozó férfi… hogy nem szégyelli magát?

Persze az eszesebbje már belátta, hogy a pénzre ugyan szükség van, de ez nem jelenti azt, hogy olyan szintre kell aljasodni érte, hogy dolgozni kezdjünk, mivel vannak sokkal emberhez méltóbb formái is a piszkos anyagiak előteremtésének. Ezek közül had soroljam fel a legelegánsabb, leginkább javallott módozatokat:

1. Pénzkeresés a nemzet demográfiai helyzetének javításával kombinálva: ez egy nagyon hasznos, és mindamellett rendkívül jövedelmező módszer. Mint tudjuk, fogy a magyar, évről-évre kevesebb csecsemő lát napvilágot a határainkon belül. Megoldás: minél nagyobb gyerekáldás! A nemzetért leginkább aggódó, leginkább segíteni akaró házaspárok bölcs belátással nemzik az egyik pur gyereket a másik után, így vívva ki az állam elismerését, és téve szert az általuk nyújtott segítséghez képest csak jelképes összegként jellemezhető kicsinyke támogatásra. Természetesen a szociálisan igazán érzékeny családok parallel termelésre állnak be néhány év után: mihelyst az első leánygyermek a családban ivarérett lesz, ő is hatni, alkotni és (főleg) gyarapítani kezd a nemzet üdvére, és a haza dicsőségére. Mindamellett, hogy nagyon hasznos tagjaivá válnak ezek az emberek így a társadalomnak szerencsére az is elmondható róluk, hogy a büszke, szabad vérük nem engedi meg nekik, hogy a munka mocskos fertőjébe süllyedjenek.

2. A gazdasági élet fellendítése önszorgalomból: amennyiben valaki ért a pénzhez, akkor nagyon jól tudja, hogy hogyan juthat hozzá anélkül, hogy kitegye magát valamilyen munkahelyi ártalomnak, értve ez alatt a korán kelést, az esetleges beosztottsággal járó stresszt, és az elvégzett feladatok felett érzett gusztustalan és erkölcstelen örömérzetet. Ezeknek a kiváló fiatalembereknek közös ismérve az, hogy ügyes kézzel forgatják a pénzt, amelyet főleg olyan módszerekkel szereznek meg, amelyek kizárólag a honi gazdasági helyzet fellendülését célozzák meg. Közgazdászok kimutatták, hogy ha – valamilyen katasztrófa folytán – eltűnne ez az életrevaló réteg a társadalomból, akkor csődbe mennének a böhöm nagy fekete dzsipeket, és Mercedeseket árusító szalonok, a sportszergyártók (a szinte nullára visszaeső baseball-ütő kereslet miatt), továbbá a Braun, és a Siemens is gyárbezárásokra kényszerülne a hirtelen hatalmasat zuhanó nullásgép-eladások folytán, sőt, a környező országok (Ukrajna, Szerbia főként) gazdasága is megrendülne az elapadó kézi- és sorozatlövő fegyver feketeexport hatására. Ezek a fiatal srácok nagyban élénkítik az ország pénzmozgását azzal, hogy – ha kell, önfeláldozó módon akár saját maguk is – elintézik azt, hogy a fizetni nem akaró egyének mégiscsak juttassanak némi tőkét az állandó körforgásba, ami az egészséges gazdaság legfőbb ismérve. Tudni kell róluk, hogy még munkahelyeket is teremtenek azoknak a szűk látókörű szerencsétleneknek, akik még nem jöttek rá, hogy pénzt nem csak munkával lehet csinálni: szegény sorsból származó vidéki lányok ügyét karolják fel, és segítenek nekik pesti, és Pest környéki utak mentén található jól jövedelmező pozíciókat elfoglalni.

3. Nemzetmentés, és lángoszlopként út mutatása: talán mind közül ez a legkevesebb (pfuj) munkával járó foglalatosság mind közül, amelyet ráadásul jól meg is fizetnek a hálás alattvalók. Természetesen szerencsére dolgozni itt se kell, szép is lenne, ha nemzetünk Nagyjai közül bármelyik is ilyen szégyenbe keveredett volna valaha is. Szerencsére már jópár évtizede nem érhette szó a ház elejét, bár állítólag még az 1800-as évek végén volt egy államférfi, aki elment a sógorának segíteni házat építeni, de ezt a tettét már a jótékony múlt sötét köde borítja. Amiért rendkívüli, és tiszteletreméltó ezt a pályát választani, mivel állandó jelleggel el kell viselni a munka romlott ópiumának bódulatának hatására magából kikelt néptömegek folyamatos gyűlölködését, és azt, hogy ez a erkölcstelen csőcselék – igazságtalan módon – folyamatosan az ember szemére hányja, hogy milyen sokat keres, és közben nem dolgozik meg érte. Nem értik meg, hogy a szellemi tisztaság, és nagyság nem tűri meg a munka bármilyen formáját sem a kiválasztott vezér életében. A pénzt természetesen bármilyen áron harácsolják maguknak, de ez a minimum amiért cserébe annyira ügyesen elkerülik a munka látszatát is. Igazi példaképek ők!

Mondhatnám azt, hogy a lista hosszan folytatható, de sajnos nem tehetem. Nincsenek már sokan azok, akik az ország felemelkedését tűzték ki a zászlajukra. Tiszteletükre szóljon a nekik írt himnusz, amely a nép háláját tolmácsolja feléjük:

Alvin és a Mókusok – Ingyenélők dala

Óvjuk, védjük őket, ők lehetnek a jövőnk kulcsai!

Mielőtt belevágnék ebbe az ismertetőbe be kell valljak valamit: sose rajongtam igazán a véres, és embertelen erőszakra alapozó játékokért. Annak idején is csak véletlenül vittem végig a Postal2-t (annyi mentségem van azért, hogy közben gyakran becsuktam a szemem a durvább jeleneteknél), de alapvetően ódzkodok a brutális dolgoktól.

Erre ma freddyD blogján olvasom, hogy piacra dobták a régóta nagy hírveréssel beharangozott botrányjátékot, amely a sokatmondó Disznóvágás Pro 2009 nevet kapta. Egyből elborzadtam, mivel tudtam, hogy hiába a tiltás, a fenyegetés, akkor is lesznek szép számmal olyan tizenéves gyerekek, akik majd kipróbálják ezt a gyomorforgató jelenetektől hemzsegő programot. Németország, Ausztrália, és további 78 állam előre bejelentette, hogy köszönik szépen, de nem kérnek a zsenge ifjúságukra romlást és erkölcsi, morális fertőt hozó förmedvényből, és – példátlan módon még a program megjelenése előtt! – betiltották azt. A fejlesztők próbáltak alkudozni a szankciókat elrendelő hatóságokkal több országban is, volt ahol azzal próbáltak hatni, hogy kicserélik a disznók vérét zöldre (esetleg robotmalacokat raknak be helyettük), de ahogy Hans Mittelführer, a Németországi Aberrált Játékbetiltási Agytröszt (a NAJA) szóvivője is fogalmazott „nem kérünk abból, hogy gyermekeink a videojátékban tapasztalt módon bánjanak a disznókkal, inkább megelőzzük a bajt”. Ezt a nézetet osztotta a többi tiltást elrendelő ország is, egyedül Szomália esetében sikerült visszavonni a dolgot, mondván a fiatalság 99,98%-a számítógép helyett Kalasnyikovval rendelkezik, így rájuk nézve elhanyagolható a játék által jelentett veszély.

Ennyit az előzményekről, nézzünk szembe a Gonosszal! Már maga a játék borítója is félelemmel tölti el az egyszeri teszter szívét:

A véres, és kegyetlen jelenetek a hátsó borítón már magukban sokkolóan hatnak, de az igazi dráma a játék feltelepítése után fogadja az embert: a főmenüben vérivó-anyagyilkos blackmetál szól a háttérben (és ugye erről a zenei stílusról tudvalevő, hogy csak azért létezik, hogy a gyerekeket tömegmészárlásra buzdítsa a hallgatása), míg a dekorációként szolgáló belek, és a beléjük töltött húscafatok már az első pillanatban heves öklendezésre ingereltek. Az új játékra való kattintás újabb traumát hozott: tipikus tömegmészárosok közül lehet kiválasztani azt, akivel bele akarjuk vetni magunkat az öncélú erőszakba:

Sugárzik a szeméből a gonoszság…

Tényleg el kell tűrnünk, hogy ilyen példaképet állítson egy fejlesztőcsapat az ifjúság elé? Ilyen rosszarcú, és minden bizonnyal a fajtalankodást sem megvető főhős bőrébe bújni – akár egy videojáték erejéig is – milyen hatással lehet egy tini lelkivilágára? Milyen beteg, és agresszív lesz a jövő nemzedéke miattunk, mert hagyjuk őket ilyen programokkal „játszani”? Rémületes…

Visszatérve erre a borzadályra: a választható három játékmód bőven kimeríti a sátánimádás fogalmát! Találomra rákattintottam az egyikre, de az, ami utána következett a monitoromon az elmondhatatlan: véres testrészek röpködtek, fröcsögött az agyvelő, és a halálra marcangolt disznók visítása töltötte meg a szobámat. Az ultraélethű grafika láttán elhittem, hogy én is ott vagyok, és a szerencsétlen védtelen malackák vérét ontom! Nem kívánom senkinek azt a lelki válságot, ami a játékból kilépés után fogott el…

Nem szabad hagynunk, hogy az ilyen játékok (én nem nevezném annak őket mondjuk) hatást gyakorolhassanak fiataljainkra! Ki kell állnunk gyermekeinkért, és egy emberként kell kiáltanunk: „ELÉG VOLT!” Elég volt abból, hogy ilyen ördögi alkotások csak úgy letölthetőek lehessenek az internetről! Elég volt abból, hogy egy videojátékban ártatlan embereket/szörnyeket/növényeket/disznókat lehessen ölni! Elég volt!!

Ha – mint szülő – szeretné megtekinteni a szóban forgó szörnyűséget, akkor – szigorúan éhgyomorra – az alábbi linkről letöltve kipróbálható:

Disznóvágás Pro 2009 – az emberiség elleni bűntett

…generációnk egyik legfontosabb küldetése.

Eme bölcs gondolat jegyében fogadjátok szeretettel a most következő dalt, melynek versnek is beillő sorai joggal emelik alkotóját Ady, és Tóth Árpád szellemi magasságaiba.

Teljen hétvégétek ezen örök gondolatok jegyében:

kultúra péntekre nektek!

… és file benne minden férfi és nő.

Ez egy újabb nagy igazság, amit a bőrkötéses „JonC összes bölcselete” kötetben fog majd kiadni a hálás utókor (persze előfordulhat, hogy még életemben megjelenik a Nagy Mű), és bizony mondom néktek, van is benne igazság, nem is kicsi. Az is előfordulhat mondjuk, hogy csak simán elgurult a gyógyszerem ma, de tényleg érzek valamiféle filerendszerekre jellemző hozzárendeltségi viszonyt az emberek között, sőt, ha kicsit kitágítjuk a hasonlatot, akkor érthető az egész világra is, nem csak a szociális hálóra.

Vegyünk egy egyszerű példát a Unix nevű operációs rendszer működéséből (amely hasonló Windows-on is):

-rw-r----- 1 picard STAFF 1397 May 28 12:50 mj.ultra <- ez a rész most nem érdekes nekünk

Mielőtt még felmerülne bennetek az (amúgy teljesen jogos) „miap*csamárez” gondolat, kifejtem a sor értelmét, amelyből főleg az elején található sok gondolatjel érdekel minket. A legelső (az r betű előtti) jelzi, hogy az adott file épp milyen típusba tartozik (mivel Unix-on minden dolog file, még a mappák is, csak ez a kis jelölés dönti el, hogy az adott egység minek minősül). Itt szerepelhet mondjuk egy kis d betű is, akkor az adott file éppenséggel egy mappa. Ha ennek az analógiájára megpróbáljuk osztályozni az embereket, akkor ez négy értéket vehet fel:

• m : man, azaz férfi
• f : female, azaz nő
• t: transzszexuális
• h: hermafrodita

Máris megvan az első lépés a társadalom filerendszer-attribútumos leképezése felé! Nézzük a többit:

rw-r-----


Ez  a rész az igazán érdekes a számunkra: itt láthatjuk, hogy az adott file (ebben az esetben: emberegyed) kinek milyen módosítást, manipulációt engedélyez. A Unixnál ez három elkülönülő részből áll:

Ezen az ábrán az látszik, hogy az első három (mármint a típusjelölés utáni három) karakter jelzi, hogy egy átlaguser mit tehet az adott file-lal, a következő három azt, hogy az előre beállított csoport tagjai mit tehetnek vele, míg az utolsó rész a „mindenki más”, azaz az előző két halmazba nem tartozók jogait írja le.

A betűk jelentése:
r: read, azaz csak olvasni tudja
w: write, írni is tudja
x: execute, végrehajtani is tudja.

Ezek alapján leírható egy sorban, hogy pl. egy átlagos lány kinek, és milyen hozzáféréseket biztosít:

f -------- c------- cpjn--- cpjnx-- cpj----f cpjnxelf ????????

Jelmagyarázat:

f: female, azaz nő.

Namármost: egy emberegyed esetében a következő csoportok lehetnének a User/Group/Other kombó helyett (sorrendben ahogy a hét csoportnyi jog sorakozik):

1. Vadidegenek
2. Ismerősök
3. Barátok
4. Családtagok
5. Kefélőtársak
6. Szerelmi társ(ak)
7. Egyéb

Ezekre vonatkoztatva lehetnének a következő jogok kiosztva a Read/Write/Execute hármas meglehetősen szegényes kínálata helyett (ahol – jel van ott természetesen nincs jog az adott tevékenységhez) egy-egy nyolcas csoportban:

1. c (chat): beszélgethet vele
2. p (pay) : fizethet neki
3. j (joke) : viccet mesélhet neki, amin ő nem csak udvariasságból nevet
4. n (nostalgia) : van közös múltjuk, ezért nosztalgiázhat vele
5. x (xmas) : karácsonykor ajándékot vehet neki (a többi ünnepre is vonatkozik)
6. e (jealousy) : féltékennyé teheti
7. l (love) : szerelmes lehet belé (viszonzottan)
8. f (fuck) : szexelhet vele

stb stb., a lista természetesen folytatható, mivel az emberi kapcsolatok nagyon sokrétűek lehetnek (pl. bevezethető a s (shit), aminek használatát a fantáziátokra bízom 🙂 ).

Itt láthatjátok a fenti leírást ábrával:

Szóval vadidegeneknek semmit se szabad, míg egy szerelmes minden jogot megkapott, ellentétben egy szeretővel, aki „csak” kezelgeti, de nem tud vele beszélgetni a régi szép időkről, mivel nincs közös múltjuk! 🙂 Az utolsó (egyéb) kategóriánál azért van egy rakás kérdőjel, mert definiálni kellene, hogy mi az az egyéb (munkatársak, barátnők, stb.).

Sajnálom, ha esetleg érthetetlen volt, amit leírtam, de ahhoz hogy teljes képet tudjak nyújtani az elméletemről mindenképpen szükséges volt egy kis elméleti háttér hozzá. Úgy gondolom, hogy a világ felfogható úgy is, hogy jogosultságokat osztunk, és kapunk, azaz úgy mond CHMOD-ozások sorából áll az életünk. Megtehetjük egy baráttal azt, amit egy vadidegen visszautasítana (hátbavágod, és röhögve azt mondod neki: „hú, tegnap de rohadt részeg voltál öcsém!”), és ugyanígy te is rossznéven veszed, ha valaki megpróbál megba…rátkozni veled akaratod ellenére.

Ez a gondolatmenet kiterjeszhető a szociális kapcsolatokon túlra is: nincs jogosultságod belépni mondjuk az Amerikai Nagykövetség épületébe csak úgy, míg a nagykövet ezt bármikor megteheti 🙂 Innen már csak a fantázia szab határt annak, hogy mire vetítsük le ezt a logikát!

UPDATE:

még tovább fűzve a gondolatmenetet rájöttem, hogy a szigorú szisztéma mindenkinél manipulálható. Például 2 liter házipálinka hozzáadásával a fentebb említett átlagos lány hozzáférései a következőkre módosulnak:

f cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf ???????? 😀

Ajánlott irodalom:

Unix fileattribútumok