Zseniális dologra akadtam ma a reggeli bámulok-ki-a-fejemből-fos-kómásan-reggel-a-cégnél periódusomban (amely persze néha egész naposra is elhúzódik, de ez más téma)! Előre is izé… köszönet a Turulmeme legnépszerűbb megosztások nevű feedjének (már ha nem hihetetlenül röhejes megköszönni akármit is egy RSS feednek), erre (is) ott bukkantam rá.

Miről is van szó? Vegyük például a következő oldalt:

http://icanhascheezburger.com/

Ezen vicces képek vannak mindenféle idióta macskákról (amelyeket még viccesebbekké tesznek az angol képaláírások), de elég bosszantó, hogy laponként csak 10 kép/videó jelenik meg, utána kattinthatunk a Next-re. A most bemutatott PageZipper ezen segít: használatával egy folyamatos weboldalt kapunk, amelyen ömlesztve szépen ott figyel az összes kép egymás alatt, szóval már nincs szükség az idegesítő nextelgetésre. Próbáltam DeviantArton is, ott valamiért csak 2-3 egymás után következő oldalt akart megnyitni, bár az is elég nagy segítség.

Használata két módon lehetséges:

• ha FireFox-ot használsz, akkor létezik plugin formájában
• ha bármi mást, akkor Bookmarkletként is elérhető.

Az első nem szorul magyarázatra talán (ha igen, akkor olvasd el mondjuk ezt a cikkemet a régiblogon), a második esetleg újdonság lehet: bookmarkletek azok a kis scriptek, amelyeket elkönyvjelzőzve új funkciókat adhatunk a böngészőnknek (kábé mint egy plugin esetében), viszont azzal a hatalmas előnnyel, hogy nem kell őket telepíteni, bármikor eltávolíthatóak, és bármelyik böngészővel tudnak működni. Egyszerű kipróbálni: az alábbi kis feliratot bal gombbal tessék megfogni, és felhúzni a böngésző könyvjelző eszköztárára:

PageZipper

Ha ez megvan, máris tesztelhető a tudása mondjuk a fentebb említett viccesmacskás oldal segítségével.

Vannak még persze kisebb hiányosságai, a két legfontosabb:

• főként angol nyelvű oldalakon működik jól (tapasztaltam, a blogot nem akarta egy lapra tenni)
• javascript-es Next gombokat nem kezel, csak sima linkeseket (meg gondolom ugyanez él a Flash-esekre is)

A cucc tehát egyszerű, és nagyszerű, sok időt spórolhatunk meg a használatával!

Hivatalos weboldala: itt.

(Off: csak nem álltam meg, mégis írok kicsit :))

Mai észosztó rovatunkban egy olyan weboldalra hívnám fel a figyelmeteket, ami sok időt spórolhat meg nektek, ha netán valami csoda folytán összeomlana a Windows-otok (nahát, ki hallott már ilyet), és újra kell telepítenetek őkelmét. Ezután jön ugye a kellemetlen program/driver/patch/kiskutyafüle-vadászat, ami gyakran (gyakran? inkább mindig, legalábbis nekem) több energiát, és időt vesz igénybe, mint maga az újratelepítés. Erre nyújt egészen jó megoldást a Ninite nevű weboldal, amely egész korrekt kis listában tálalja a legújabb freeware (azaz ingyenes) programokat letöltésre. Marha jó, de ilyen oldalból van annyi, hogy internet-sávszélt lehetne vele rekeszteni – gondolhatjátok, és igazatok is van, ámde itt jön a csavar: a szóban forgó oldal nem csak a letöltőlinkeket nyújtja, mint a lehetőségek csúcsát, mivel segítségével összepakolhatunk egy korrekt kis install-file-t, amelyben benne foglaltatnak az általunk kiválasztott programok! Magyarán nem kell nekünk végigkattintgatni az összes Next-et, hanem a letöltött exe elindításával a munka javát már a gép végzi! Mindezt az oldal ingyen (még regelni se kell), és oly módon prezentálja, hogy bizony még az esetlegesen települni akaró reklámprogramokat (toolbar-okat, satöbbit) is kiiktatja telepítés közben. A rendelkezésre álló programok listája egész korrekt már most, de folyamatosan bővül, sőt az oldal alján két perc időráfordítással mi is ajánlhatunk nekik újabbakat.

Láthatjátok, hogy ezzel drasztikusan csökkenthető a programvadászat időtartama, sőt még azt az eddig fennálló pozitívumát is sikeresen megtartja ez a megoldás, hogy mindenből a legfrissebb települhet általa a gépünkre! Amúgy kéne egy ilyen mondjuk fizetős programokból, nem tud valaki ilyenről?

Van ugye a levegő. Az jó dolog, és (még) nem kell érte fizetni. Aztán ott van a naplemente, az erdők, a nyári meleg, a szeretet, a barátok, meg még pár egyéb dolog (az egyik legfontosabbat direkt hagytam ki, mert már megint meg leszek szólva, hogy csak azon jár az eszem :)) ami ingyen van, mégis nagyon fontosak az ember életében.  Ne tessék megijedni, nem arról van szó, hogy megnéztem 15 Paula és Paulina részt és elborítottak az emóciók hullámai, csak ezzel a frappáns bevezetővel tereltem a szót megint a kockulás felé Programajánló fog ugyanis következni, az utóbbi idők legkellemesebb meglepetése volt ugyanis a következő kis okosság, amely végre megoldást jelentett egy régóta fennálló problémámra.

Következő a szitu: szeretnék a blogra egy képet, amelyen egy weboldalnak csak egy részlete szerepel. Szeretnék ezen a képen néhány kényesebb részt ki is takarni (ismerős e-mail címe, japán tinilányos pornó a letöltések között, stb.), meg esetleg feliratozni rajta ezt-azt. Eddig – nekem – ez így nézett ki: PrintScreen billentyű, Paint indít, beillesztés, majd kívánt rész kijelölése, új kép, beillesztés, mentés, majd a takarások, feliratok, nyilak elhelyezése FastStone Image Viewerrel. Még leírva is hosszadalmas, és macerás ugye? Nna, erre találtam meg a tökéletes megoldást, ami ráadásul freeware, azaz ingyenes!

A program neve Greenshot, és egyaránt kínál megoldást mindennemű képlopási problémára. Nem kell telepíteni se, mivel nem akarja magát beírni a registry-be, ami nem is gond, ha az ember mondjuk a munkahelyén szeretné használni

Nézzük csak mire jó:

Print Screen billentyű: megnyomása után a bal egérgombot lenyomva kapunk egy négyzetet, amellyel kijelölhetjük, hogy a képernyő melyik részét szeretnénk file-ba menteni.

Alt + PrintScreen billentyűkombináció: lenyomásuk után arról az ablakról készül kép, amelyre kattintunk

Ctrl + PrintScreen billentyűkombináció: ezekkel lehet a teljes képernyőről képet lopni.

Azt, hogy mit akarunk csinálni az elkészült képekkel a Preferences (az valami előrend? a ‘pre’-ből kiindulva…:D) menüben állíthatjuk be, itt is van azért pár lehetőségünk:

Legfelül állítható be, hogy hova kerüljenek a kilopott képek. Megnyithatóak a beépített képszerkesztőben (ahol utána kényelmesen lehet feliratozni, nyilazni, stb. őket), mehetnek a vágólapra, nyomtatóra, vagy akár egyből file-ba is. Ezek közül többet is kijelölhetünk ha akarunk! Alatta a mentés helye adható meg, illetve az, hogy milyen formátumban, és minőségben szeretnénk az elkészült képet menteni. Legalul pedig a nyomtatási opciók látszanak, ahol szintén elég sok lehetőségünk van állítgatni a dolgokat.

A program tehát könnyen kezelhető, sokoldalú, ingyenes, és nem kell telepíteni! Ha neked is gyakran kell képeket lopnod a képernyődről, akkor ez a te választásod!

Sokak szerint lehetetlen. Sokak szerint csak élénk fantáziájú sci-fi írók, és idióta hollywoodi forgatókönyv-írók hagymázas képzelgéseiben lehetséges. Meg különben is: micsoda időanomáliákkal járna, ha lehetséges lenne? Találkoznál az ötéves önmagaddal, és megsimogatnád a saját fejed? Na ne. Ez ugye paradoxon, egész egyszerűen lehetetlen.

És mégis az! Ebben a postban megláthatjátok, hogy van rá mód, hogy röpke 25 évet ugorjunk vissza az időben egy szempillantás alatt! Megtapasztalhatjátok, hogy milyen is volt 1982-ben a számítástechnika, milyen volt akkoriban kockának lenni!

Tovább »

A plafonon lógó félig leszakadt lámpatestben villódzó neon fénye kísérteties árnyjátékot varázsol a csupasz falakra. A sötét sarok mögül vészjósló morgás hallatszik, és mintha valami árny villanna át a folyosó végén pislákoló vörös fényű kijelzők előtt. Idegesen markolászod az elemlámpádat, és a csóváját össze-vissza kapkodva próbálod azonosítani az ijesztő hangok forrását. Mindhiába, a hörgés valahonnan a sarok mögül hallatszik. Lassan megindulsz felé, bakancsod az egyik szerencsétlenül járt karbantartó vérében tapos. Óvatosan elteszed az elemlámpát, és célra tartva a shotgunt befordulsz a sarkon. A látvány ami eléd tárul letaglóz: sokk járja végig az agyad, és ez a pillanatnyi késlekedés pont elég ahhoz, hogy a plafonon prédára váró agyaras rém a nyakadba vesse magát. Még érzed, ahogy hatalmas szemfogai a nyakadba tépnek, majd elveszted az egyensúlyod. Sikolyod sokáig visszhangzik a fémfalakon pattogva, de már nincs senki, aki hallhatná…

Remélem, hogy ezzel a kis szösszenettel sikerült nagyjából vázolni a Doom3 nevű játék hangulatát (amúgy ha tetszett, ezen a linken még olvashattok tőlem két hosszabb hangvételű Doom által inspirált novellát). Ugyebár – ahogy már említettem – felraktam a gépemre néhány év után újra, mivel érdekelt a hozzá elkészült szinkron, melyben (legalább) két karakternek is én adtam a hangom. Már „találkoztam” mindkettővel ma, tehát a játéknak meglehetősen az elején ténykednek. Kapásból az űrhajóból kiszállás után a padon ücsörgő kopasz szemüveges fószer hangja is az enyém, meg a későbbiekben az egyik kezelőpanellal babráló tudós is én vagyok (a Service Bridge-s résznél, ha ez mond valakinek valamit).

Sztoriját tekintve amúgy a játék elég egyszerű: adva vagyon egy multicég, amelynek a Marson létesített kolóniáján elszabadul a pokol egy dimenziókapu megnyílását követően. A pokol elszabadulását tessék szó szerint érteni: miután megtaláljuk a tudóst, akinek a megkeresésére minket, a kopaszt jelöltek ki egy elhagyatott bázisépületben egyből ijesztő jelenetnek leszünk szemtanúi: szerencsétlen barátunk hablatyolni kezd valami gonoszról, majd – némi hátborzongató effekt után – zombivá válva nekünk is esik. Ezután indul be a játék igazán: kétségbeesett bejelentkezéseket kapunk a többi katonától a rádiónkon, a vörös riadószirénák fénye össze-vissza festi a folyosókat, és hirtelen mindent elözönlenek a szörnyek…

A játék feelingje egész jól átjön ebből a videóból!

Ez a játék iszonyatosan félelmetes. A szűk folyosók (amelyek könnyen klausztrofóbiát okozhatnak még a monitor előtt ülve is), a folyamatosan villódzó fények (vagy éppen a vaksötétség, amelyben csak az elemlámpánkra számíthatunk), a váratlan, és nagyszerűen megkomponált fordulatok (tudod, hogy ki fog ugrani a lépcső alól, mert már játszottál a játékkal, mégis majdnem beszarsz, úgy megijedsz tőle), a magány érzése (néha találkozunk csak túlélőkkel, de ők is elég passzívak), és a néha (inkább gyakran) a hátunk mögül támadó lények megalapozzák a folyamatos rettegést.

Mindehhez hozzájárul persze, hogy ahogy haladsz a játékkal úgy lesz egyre elborultabb: a végén már a falakon belekhez hasonló csápok lüktetnek (szó szerint!), és ahogy közeledsz a főgonoszhoz úgy lesz egyre groteszkebb a környezet. A kezdeti snassz kis zombikat felváltják az ijesztőbb lények, mint például a személyes kedvenceim, a méteres pókok. Ezekhez kötődik életem legnagyobb megijedése számítógépes játéktól, amely következtében majdnem hanyatt estem a székkel anno Az történt ugyanis, hogy épp egy nagy TFT-kijelzőt tanulmányoztam a játékban elmélyülten, amikor egyszer csak a képbe felülről belógtak egy ilyen kis aranyos lábai. Nos, ott közel voltam az infarktushoz Ha még azt is megmutatom, hogy ezek így néznek ki, akkor érthető, hogy miért reagáltam így, amikor egy ilyen majdnem a nyakamba esett (persze-persze, ez csak egy játék, de ezt magyarázzátok meg az embernek, amikor már órák óta játszik, és totál beleélte magát):

Szóval megvannak a játék szépségei az tuti. Maga a grafika is nagyon ütős, sőt szerintem a mai napig se kell nagyon alábecsülni a motor képességeit, mivel fullra húzva igen szép látványt tud produkálni a monitorra. Az idSoftware amúgy is híres volt arról, hogy nagyon profi motorokat dob össze, és ezzel a játékkal újra bebizonyították, hogy ők az FPS-hegesztés mesterei. Amúgy kicsit off, de itt kell megjegyeznem, hogy legújabb eresztésük, a Rage is meglehetősen állejtősre sikeredett, elég ha megnézitek ezt a videót róla!

Szóval aki szeretne egy kicsit rettegni, annak szívből ajánlom hababa magyar szinkronjával megbolondítva ezt a régi klasszikust. Egyetlen hibája van csak: az, hogy monoton kicsit a játékmenete. Ez valóban így van, de engem valahogy le tudott kötni a folyamatos halálfélelem, így nem vettem észre ezt a problémát

Ma – feláldozván a napi rendes 10 perc szünetemet a nyolc órányi megfeszített munka közepette – kreáltam egy Facebook-os csoportot is a blognak. Ha van kedvetek – és felhasználói fiókotok, bár azt 5 perc alatt lehet csinálni – akkor csatlakozzatok bátran!

A csoport elérhető erre a képre kattintva:

A mai borongós reggelen nagyon nagy szüksége lehet az embernek némi örömforrásra, hogy legyen kedve túlélni a napot. Ma már volt néhány ilyen momentum, ami felvidított (például a Vadon Jani, meg a Balázs ökörködése reggel a Danubiuson, amit csak hétfő hajnalban szoktam néha hallgatni a buszon, ami néha azt eredményezi, hogy mindenféle előjel nélkül hangosan felröhögök  az utazóközönség legőszintébb megrökönyödésére), továbbá az a mókás tény, hogy betérvén a Raiffeisenbe már régi ismerősként rámköszöntek az ott dolgozók (látjátok, úgy is lehet ismerősöket szerezni, hogy sokat jársz bankba könyörögni). Szóval voltak azért mókás dolgok, de a legjobb akkor várt, amikor végre beestem az albérletbe, és gyorsan lecsekkoltam a neten a cuccaimat. Péntekről nyitva maradt egy lapfül, amelyet nem tudtam eléggé kivesézni akkor, és most nézegettem meg a részleteket rajta. Egy jó öt évvel ezelőtt elkezdődött project oldala volt az, amelyben én is részt vettem néhány éve, és a Doom3 nevű klasszikus FPS magyar szinkronjának elkészítését tűzte ki célul az ötletgazda. Annak idején talán még a Rossz PC játékok blogon olvastam a felhívást, hogy szinkronhangokat keresnek, és én is felvettem a kapcsolatot a hababa fedőnéven futó sráccal, és küldtem is neki néhány wav file-t további felhasználásra. Amúgy nagyon sokat szenvedtem velük, mivel nem voltam megelégedve soha a végeredménnyel, így csináltam mindegyikből vagy harminc variációt. Azok után, hogy ezzel a pár tőmondattal is megküzdöttem, rá kellett jönnöm, hogy bizony a szinkronszínészi munka se könnyű kenyérkereset, sőt. Most – hogy már több videó is elérhető a project weboldalán – arra is rá kellett eszmélnem, hogy a többi „hangdonor” sokkal jobb munkát végzett, mint én (például érdemes megnézni az ázsiai arc haláljelenetét ezen a linken, profi munka!), szóval az impozáns bandából kicsit kilóg majd az a pár karakter akiket én személyesítettem meg, de sebaj

Szóval ma reggel ez az alábbi kis videó volt az örömködés tárgya számomra, amelyben bizony az én hangomon szólal meg a Sinclair nevű tudós, tessék megtekinteni (talán lesz Youtube-link is előbb-utóbb):

Videó itt

A szinkron főoldala itt

Ma már rakom is fel majd délután újra a játékot, úgyis végig akartam tolni még egyszer

Alig néhány perce regisztráltam be magam a Google legújabb szolgáltatásába, ami a Google Wave névre hallgat. Tudni kell rólam, hogy alapvetően ki vagyok békülve a világ leglazább multicégének termékeivel, mivel kiforrott, átgondolt, praktikus tervezés jellemzi őket általában, és nagyban megkönnyítik az ember dolgát, sőt, időt is spórolhatunk a használatukkal. Erre jó példa, ha összehasonlítjuk mondjuk a Freemail, és a Gmail felületét, vagy amikor a Google Reader segítségével három perc alatt feltérképezhetjük a kedvenc oldalaink frissülését. A blogomat az Analytics nevű tool-juk monitorozza, útvonalat ma már csak a Google Maps-szel tervezek, és ha igazán szentimentális hangulatban vagyok, akkor a Google Earth-tel ruccanok le lazulni egy kicsit Jamaica partjaira. Szóval – mindenféle ellenérzést félretéve, ami zsigerből bennem van egy ilyen nagy cég ennyire mindent átszövő érdekeltségei iránt – kedvelem a céget, és az általa nyújtott szolgáltatásokat.

És most befutott az életembe a legújabb, a Wave. Ezért először is szeretnék köszönetet mondani nomad84 barátomnak, aki megkínált egy meghívóval (amelynek darabját az eBay-en 8-16000 forintnak megfelelő fontért(!) is eladásra kínálták esetenként), így lehetőségem nyílik tesztelni a rendszert. Különösebben komoly szakdumát ne várjatok el tőlem, mivel szubjektív benyomásaimra támaszkodva szeretném megírni ezt a cikket, ezért túl sokat nem is olvastam utána, hogy egyáltalán mire is jó ez Kezdésnek íme egy screenshot róla:

Elemezzük egy kicsit a képet: bal oldalon a szokásos Gmail-hez hasonló elrendezésű és funkciójú gombok sorakoznak, alul a partnerlistával. Ez eddig rendben van. Középen – mint egy jó email-kliensben – sorakoznak a beszélgetések, amelyek ezúttal már Wave-eknek nevezendők (mindjárt kifejtem, hogy miért azok), úgyhogy én már el is kereszteltem ezt a részt a frappáns Hullámtér névre Itt azé’ már vannak érdekességek fent a toolbar-ján, mert pl. ilyet hogy Mute (azaz Némítás) még nem nagyon láthattunk eddig. Feltételezem, hogy az adott Hullám (azaz úgymond beszélgetésfolyam) további frissüléseit nem jelzi onnantól a program.

A jobb oldal a legérdekesebb az egészben szerintem. Kezdjük azzal, hogy mit is takar a Wave kifejezés. Wave-ek azok a valaki által megkezdett beszélgetések, amelyekhez a meghívott résztvevők hozzászólhatnak (nem csak egymás után, hanem bármelyik részéhez), linkelhetnek videót, képet, akármit, és ezek a diskurzus-folyamok a Playback funkcióval előre-hátra tekerhetőek. Ennek segítségével bármikor megnézhetjük, hogy pl. 4 nappal korábban mit is írt a partnerünk, és lépésről-lépésre végignézhetünk mindent ami közben történt. Chatelésre is alkalmas a cucc, bár kipróbálni még nem volt alkalmam, de ez a funkció se teljesen új, mivel a Gmail Gtalk funkciójával már régóta lehet. A Wave-kbe lehet szavazásokat implementálni (ahogy a képen is látszik), sőt a későbbiekben pluginok segítségével tovább lehet majd bővíteni a lehetőségek tárházát!

Első benyomásaim alapján használható rendszert kapunk megintcsak a nagy G-betűs cégtől, amely segítségével talán még könnyebb lesz tartani a kapcsolatot távoli ismerőseinkkel. Egyesek szerint ki fogja váltani az e-mail-t, amely negyven éve segítette a Föld különböző pontjain élők kommunikációját. Én ezt nem tartom valószínűnek, sőt valami megmagyarázhatatlan ellenérzés van bennem, ha belegondolok, hogy minden netes tevékenységem egy cég kezében fusson össze. Biztos bennem van a hiba.

Biztos bennem van a hiba?

UPDATE:

időközben sikerült kipróbálnom a Wave chatszolgáltatását is. Tudni kell róla, hogy látod realtime-ban, ahogy a partner gépel (tehát azt is, amikor mondjuk félreüt egy betűt, és javítja, például ha beírja, hogy te rohadt kis görény, majd visszatörli :D), és egymásba ágyazva egy beszélgetésen belül több témát is indíthatunk. Elsőre kicsit bonyolultnak tűnt a számomra, de gyakorlott fórumozók/kommentelők/Gmailezők számára egész könnyen kezelhető lesz a rendszer:

UPDATE2:

azoknak, akik eddig parasztvakításnak tartották ezt az egészet ajánlom ezt a kis írást, amelyben körüljárja a szerző, hogy mire lehet majd a Wave-t használni mondjuk az orvostudományban: katt ide!

Hihetetlen, de igaz. Jöhetnek új technikák, tapogathatjuk a telefon kijelzőjét kedvünkre, chatelhetünk nagyfelbontású videón az amerikai nagybácsinkkal, élhetünk át valós háborús élményeket a monitoron megjelenő fotorealisztikus grafikájú játékok által, ugrálhatunk hülyegyerek módjára a plazmatévé előtt a Wii távirányítójával, megkaphatunk bármilyen információt egy pillanat alatt a Google segítségével, és mégis… van ez a velem egykora születésű (sic!) masina, ami örök, és elpusztíthatatlan: a Commodore, azon belül is a hatvannégyes. Gondolná bárki is, hogy ahhoz képest, hogy a csillaga rééééges rég leáldozott (kábé 15-17 éve szerintem) még most is lát benne fantáziát egy fejlesztőgárda? Pedig így történt, 2009-ben, huszonhét(!) évvel az első piacra dobása után megjelent rá egy rendkívül profi játék, amely a Knight’n’Grail névre hallgat! A gép határait eléggé feszegető cuccról tessék megtekinteni az alábbi videót:

Az animációi, és a grafikai megvalósítása a legszebb időket idézi, és szerintem mai szemmel is elég élvezhető látványvilággal rendelkezik (és most tessék elvonatkoztatni a Crysis-től és társaitól). Nem hittem volna, hogy lesz valaha friss játék is az öregre, és nem csak az agyonunt Rick Dangerous-sal (flash verzió itt!) és társaival lehet most már csak játszani… Ami kicsit meglepett az az, hogy a fejlesztők weboldalán pénzért lehet megvásárolni a programot, de sebaj, majdcsak átkonvertálja valami jótét lélek emulátor-formátumba. Milyen röhejes már: C64-es játékot leszedni kalózverzióban torrentről!

Úgy vettem észre, hogy valami babonás rettegés övezi az RSS-t, mintha legalábbis a Sátán alkotása lenne, pedig nagyon hasznos kis cucc. Azt gondolhatjátok, hogy mi a francnak kell ez nekem, meg egyáltalán mire való, pedig nagyon hasznos és praktikus dolog, főleg ha vannak kedvenc oldalaid, és szeretnéd mindig tudni, ha kikerül valami új infó rájuk.
Kezdjük az alapokkal: minek a rövidítése is az RSS? Alapból a Really Simple Syndication angol kifejezést takarja, amely magyarul kábé azt jelenti, hogy ‘nagyon egyszerű szindikáció” (ennyit a szakmaiságról, nem tudok magyaros kifejezést az utolsó szóra :)). Úgy kell elképzelni, mint egy file-t, amit a weboldal generál, és frissít minden egyes alkalommal, amikor valami új cucc (post, kép, kutyafüle) kerül fel. Ez a file olyan formátumú, amit az úgynevezett RSS-olvasók tudnak kezelni, így azokat ellenőrizve mindig értesülhetsz a frissítésekről, és nem kell potyára betöltened az adott weboldalt, csak ha van rajta valami újdonság!

Használata pofonegyszerű: a legtöbb oldalon (kivéve az enyémet pl., mert nálam csak menüpont van :D) kint van valahol (általában az oldalsávban, vagy a lap tetején/alján) a fentebb látható narancssárga RSS-logo, amelyre kattintva betöltődik az oldal, ahol beállíthatod, hogy milyen olvasót szeretnél használni. Itt lehet pl. az alábbiakban részletezett Google Reader-t is megadni, hogy „rajta” keresztül kapd a frissítéseket. Tessék kipróbálni a dolgot:

Kattints ide!

Ahogy már említettem, kell hozzá RSS-olvasó is. Bármilyen hihetetlen, de nagy eséllyel már te is telepítettél a gépedre, csak épp nem tudsz róla, kivéve ha nem valami nagyon régi böngészőt használsz! Az Internet Explorer a 7.0-s verziótól, a Firefox a 2.0-tól felfelé, az Opera pedig alapból tud RSS-eket kezelni! Íme egy kép ennek bizonyítékaként:

Mint látható, a Könyvjelző eszköztáron ott figyel a blog gombja, amire rákattintva mindig megjelenik, ha van új írás. Persze ezt nem csak az én oldalammal lehet eljátszani, de akár akár a közösségi oldalakon, képmegosztókon, aukciós portálokon, híroldalakon, torrentoldalakon, stb. is kiválóan használható! A modern oldalak már mind támogatják a módszert. Azt, hogy az adott oldalon van-e feed (magyarul „etetés” köbö) azt a legegyszerűbben úgy tudod eldönteni, hogy megnézed a címsorát. Ha van a jobb oldalon RSS-logo, akkor az adott oldal rendelkezik ilyen kényelmi szolgáltatással (persze rá is lehet kattintani):

Persze kismillió webes megoldás, és program van még a böngésződön kívül, amivel RSS-eket használhatsz, nekem a személyes kedvencem a Google oldala, a Reader, amely szép rendszerezett formában nyújt frissülési infókat akár több tucat oldalról is. Tessék egy kép róla:

Mint látható, bal oldalt a listában szerepel az összes oldal, amelyekre fel vagyok iratkozva, közülük vastaggal azok vannak kiemelve amelyeken van valami újdonság. Középen szépen összegzi is őket az oldal, így szinte napilapként kapjuk a híreket, így egy kattintás, és már olvashatunk is! A bejegyzéseket rendszerezhetjük, csillagozhatjuk, címkézhetjük, stb., de aki használ Gmail-t annak ez már nem lehet újdonság.Ha szeretnéd használni, akkor itt elérheted az oldalt (regisztrálni kell, ha nincs még Google-os usered).

További infókat itt találhatsz, illetve ha kérdésed van, akár kommentben, akár itt nyugodtan tedd fel nekem!