(Itt lehet ilyet alkotni a közjó, és a társadalom érdekében.)

Azon drága olvasóim, akik kiváló ízlésről, és tökéletes tájékozottságról tanúbizonyságot téve már csatlakoztak a blog Facebook-oldalához már találkozhattak az alant bemutatásra kerülő weboldallal, amelyet mintegy karácsonyi ajándékként mutatok be azoknak, akik vannak olyan vének, és még emlékeznek a Commodore cég nyolcvanas évek végét, kilencvenes évek közepét meghatározó számítógép-családjára, az Amigákra (ez egy mondat volt, mehetne érettségire elemeznivalónak :)). Régóta van lehetőség az ezekre a gépekre készült játékok PC-n való emulálására is, de ez néha még a tapasztalt bitlovagoknak is macerás volt: a WinUAE nevű program beizzításához nem elég, ha beszereztük a játékokat, de még bizony olyan – ráadásul jogvédett – okosságok is kellenek hozzá, mint a WorkBench, aminek még a verziószáma is számított.

Ezt a szexista Amiga-reklámot csak elrettentő példaként raktam be ide, teljes mértékben elhatárolódok tőle!

Ennyi szívást persze bőven megérdemeltek ezek a csodák, de néhány napja rábukkantam erre az oldalra, amelyen jelen pillanatban 185 darab Amigás játék figyel letölthető formátumban! Mindegyik átesett egy Amiga – PC konverzión, így exe-ként tölthetőek, azaz nem szükséges semmilyen emulátor hozzájuk: csak duplakatt, és már futnak is! Tegnap első felindulásból az Alien Breed-del toltam pár percet, és a tapasztalatom az, hogy az indítás után felvillanó splash logo-t leszámítva autentikus Amiga-élményt kínálnak a programok, semmi nem utal arra, hogy PC-n toljuk – leszámítva a floppymeghajtó ismerős kerregésének, és a kezünkbe simuló Quickshot típusú joystick-nak a hiányát.

Arra az esetre pedig ha a címek nem mondanának semmit, akkor íme egy lista azokról a játékokról, amelyek elérhetőek az oldalon, és emlékeim szerint nagyon jók:

• Alien Breed
• Cannon Fodder (Christmas Edition csak az érzés kedvéért :))
• Cannon Fodder 2
• Holiday Lemmings 1994
• Mega Lo Mania
• North and South
• Rick Dangerous 2
• Superfrog

Persze ez csak a személyes véleményem, akadhat még az oldalon olyan, amit érdemes kipróbálni, csak éppen én nem ismerem (pl. a Breathless-ről csak olvastam annak idején az 576KByte-ban, lehet hogy jó cucc).

Úgy gondolom, hogy ezeket a játékokat érdemes kipróbálni a fiatalabb korosztálynak is, márcsak azért is, mert grafikailag hozzák azt a szintet, amit még el lehet viselni mai szemmel is (sőt, némelyik kifejezetten szép), és érdekes lehet visszatekinteni egy kicsit a múltba, látni hogy milyen fejlődés ment végbe, aminek hála olyan csodák készülhettek, mint a GTA4, vagy a Crysis2. Ezzel a posttal szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni minden olvasómnak, jövőre ugyanitt, ha netán olyan részeg lennék januárig, hogy a világomat nem tudom netán nem maradna időm a blogra az év végi őrületben!

Már csak valami tudatmódosítót kell szerezni:
Tovább »

(Na jó, ez már hetekkel ezelőtt megtörtént, csak most jutottam el addig, hogy írjak is róla :)) Azok, akik – hozzám hasonlóan – olyan géppel nyomulnak, amelyben nem pörög másfél gigás memóriával megáldott videokártya (akár több is), továbbá nincs 4-8-16 giga RAM-juk azok bizony két megoldás közül választhatnak: vagy visszavesznek a grafikából (amit ugye senki sem szeret), és spórolnak ezerrel (vagy beletörődnek a „megváltoztathatatlanba”), vagy pedig igyekeznek a maximumot kifacsarni a jelenlegi vasból ilyen-olyan trükkök által. Mondanom sem kell, hogy én a második típusba tartozok, ezért is bukkantam rá jó pár hónappal ezelőtt a Game Booster nevű remek kis segédprogramra, amelyet az IOBit nevű cég fejleszt. Amikor annak idején feltelepítettem a cég egy másik programját (az Advanced System Care nevezetűt, amely ráaádásul ingyenes license-sel került a birtokomba egy akció lévén), akkor kezdtem el használni ezt a tool-t is.

Mire is jó? Ahogy a neve is mutatja, a játékokban elérhető FPS (Frame Per Second, azaz képkocka/másodperc) értéket lehet segítségével kicsit feljebb tornázni azáltal, hogy elindítása után egy kattintással leállíthatunk egy jó adag háttérben futó process-t, amelyekre nincs szükség ilyenkor, csak az erőforrásokat eszik. Ezek megtekintéséhez elég, ha csak a Feladatkezelőben (Ctrl+Shift+Esc) átváltunk a ‘Szolgáltatások’ fülre: lehet döbbenni, hogy mennyi szar (már bocsánat) fut akkor is, ha az ember csak egy Jegyzettömböt indított még csak el. Ezeknek egy részét szépen leállítgatja ez az okosság, majd ha kiléptünk a játékból, akkor egy kattintással visszatölti őket a memóriába.

Ezt eddig is tudta a program, viszont voltak hibái: a kezelőfelület effektíve ronda volt (mondjuk ezt ki nem ejti le), ráadásul a folyamatok is csak komótosan akartak a virtuális enyészeté lenni. Ezen problémákat küszöböli ki a 2.0-s verzió, amely így néz ki:

Mint látható bal oldalt a további opciók, középen felül a játékmódba váltó csúszka (amolyan okostelefon billentyűzár -módra), alatta pedig a fontos információk figyelnek, mint például hogy hány szervízfolyamatot fog leállítani, ha átvált turbómódba. Ezeket persze mi is megadhatjuk, de ha nem tudjuk melyik mire jó, akkor hagyjuk csak alapbeállításon.

Pár szó a bal oldali menüsorról: a Game Drivers menüpont alatt megnézethetjük a programmal, hogy mennyire frissek a játékokhoz szükséges drivereink, sőt ha valamelyik már régi egyből mehetünk is a letöltőoldalára:

A Game Essentials segítségével egy kattintással letölthetjük a TeamSpeak-et, Ventrillo-t, meg a többi (készítők szerint) nélkülözhetetlen programot, amelyeknek megléte kötelező egy igazi kockának.

Ami igazán érdekes újítás volt a 2.0-ban az a Game Box bevezetése. Ez egy olyan kis indítófelület, amelyre ha ráhúzunk egy parancsikont, akkor onnantól kezdve az adott program (jellemzően játék) úgy fog indulni, hogy előtte a gép turbó módba vált. Ez alapvetően egy jópofa kényelmi szolgáltatás, mivel így elkerülhető, hogy úgy kezdjünk el nídforszpídezni, hogy mindenféle háttérfolyamatok futnak a gépen. Valahogy így néz ki:

Még egy nagyon érdekes kép így a végére: ezen a képernyőn lehet megnézni a license adatokat:

Amúgy a program a gyakorlatban is működik, nem csak a placebo-hatás miatt: valóban, érezhetően kevesebbet swappel a vinyóm például Team Fortress 2-zés, vagy Fallout 3-azás közben! Használata javallott, kivéve ha nagyon gyenge, vagy ha nagyon bika géped van. Letölthető innen.

Közszolgálati hírünk következik: növelendő az eladásokat, továbbá alig-alig titkolt adatgyűjtési szándékkal a Steam urai tegnaptól jövő hét hétfőig újfajta akcióval kedveskednek: minden nap kisorsolnak harminc szerencsést, aki megkapja a saját kívánságlistájáról az első öt, azaz általa legfontosabbnak tartott játékot!

A részvétel egyszerű:

1. beregelsz a Steam-re (ha még nem vagy tag) ezen a linken
2. elkezded végigböngészni a játékokat a főoldal legördülő menüjében
3. amelyik megtetszik, arra klatty rá, majd jobb oldalon ‘Add to my whishlist’ gombocska kiválaszt:



4. repeat hármas pont until wishlist = minimum 10 darab játék (remélem érthető :))
5. nem árt rendezni a listát prioritás szerint, ehhez a játékok címeit az egérrel a kívánt sorrendbe kell rendezni (drag&drop-pal)
6. kéztördelve várni, hátha mi leszünk azok a szerencsések, akiket kisorsol a randomgenerátor, és megkapjuk az öt áhított játékot ingyen!

Más érdekességekkel is készültek az arcok, például minden nap (gondolom szintén hétfőig) akciósan adnak játékpakkokat, amelyeket szétszórhatunk Steam-es (és leendő Steam-es) ismerőseink között. Ma például megkaphatjuk a Half Life 2-t tíz példányban 19.99$-ért, ami azt jelenti hogy darabja kábé 400 forintunkba kerül! Azért ez is korrekt, ráadásul mindenki jól jár vele: a Steam is, mert vásároltál, te is, mert egyrészt olcsón jutottál hozzá a játékhoz, másrészt jópár kocka haverodnak megvan a karácsonyi ajándék (bár akinek nincs meg ez a játék, az nem is igazi kocka, viszont a Borderlands is megvehető emigyen, ami azért lényegesen frissebb darab), sőt még a szomszéd macskája is, mert az afelett érzett örömödben, hogy milyen jó vásárt csináltál gyakrabban fogod megsimizni.

Végül, de nem utolsó sorban (csak hogy meglegyen a napi modoros szófordulat is a blogon): néhány blockbuster játék elképesztően leárazva megvehető most, elég ha csak a Counter Strike: Source-ot említem, ami kemény 1000 forintért a tied lehet!

Minden hibája ellenére a Steam-et szeretjük az ilyen húzásaiért, szóval ha végre szeretnél jó útra térni a sok torrentezés után (és részesülni az update-ekből, achivement-ek elérésének örülni, stb.), akkor itt a lehetőség! (Mielőtt valaki megkérdezné: nem, nem kaptam pénzt ezért a postért, viszont érdemesnek tartottam a dolgot arra, hogy informáljalak titeket róla ;)).

UPDATE:

no persze nem lenne hülyeség, ha működne is a fizetési rendszer, ha már ennyire olcsón adnak mindent:

Belső hiba mi?

Egy órája ez megy. Köszönjük Steam!

UPDATE2:

azért végül mégis sikerült még az akció lejárta előtt 🙂 Végre én is teljes jogú CS-warrior lehetek 😀

Mindenfajta különösebb kommentár nélkül nektek szegezem a kérdést: az alábbi képről mi jut az eszetekbe? Milyen édi kis figurák? Milyen jópofa retro-hangulat? Esetleg – az olyan vén csontoknak mint én a 26 évemmel még ez is beugorhat –  az, hogy jéé, ez olyan mint a Bubble Bobble?

Tündéri nemde?

Nos ha megtévesztett a kedves design, a pici figurák, akkor bizony hatalmasat tévedtetek: ez a játék (amely a Super Crate Box névre hallgat) tökéletesen alkalmas arra, hogy egy nyugodt, békés, álmoskás hétfő estét tökéletesen tönkrevágjon azzal, hogy kurva nehéz, és néhány percnyi játék után az ember legszívesebben a billentyűzettel ütné a monitort, majd – miután ízlésesen beleállította – megfogja a gépet, és minél elegánsabb ívben kivágja a kilencedikről.

Pedig a feladat nem tűnik nehéznek: adva vagyon egy egy képernyőnyi pálya, azon egy jópofa lobogó hajú főhős (aki ráadásul több alakban is feltűnik egy-egy meghalás után – így hogyan fog kialakulni az emocionális kötődés, hogyan fogja a játékos beleélni magát a hányattatott sorsú főhős szerepébe?), akinek ládákat kell felvennie. Ezek a cuccok persze randomban jelennek meg a platformokon, így meglehetősen nehéz akár még tízet is felvenni zsinórban meghalás nélkül, márpedig ez a feltétele annak, hogy újabb pályákat nyissunk meg (amúgy összesen három van belőlük, ami meglehetősen kevés, bár ha figyelembe vesszük, hogy már az első pálya abszolválása is hosszú percekbe, akár órákba is kerülhet, akkor máris másabb a leányzó fekvése). Eme tevékenységünkben persze a plafonon levő nyílásból potyogó kis zöld lények, lebegő koponyák, és a zöld entitások nagyobbra nőtt változatai szeretnének mindenáron megakadályozni – tegyük hozzá, hogy meglehetősen jó hatásfokkal. Amiért a játék kiérdemelte nálam a „Szemétparaszt Game of the Year” címet az az, hogy marha könnyen meg lehet halni akár a respawn után 2 másodperccel is. Ha netán túléli az ember az első néhány kritikus pillanatot, akkor nekiállhat felszedegetni a ládákat. Minden ládával véletlenszerűen fegyvert váltunk a már feloldottak közül: van itt dupla pisztoly, sörétes puska, rakétavető, de még pattogós korongokat lövő alkalmatosság (amivel remek öngyilkosságokat lehet elkövetni, mivel a falakról visszapattanva nem válogat, minket is kettévág, ha óvatlanok vagyunk), lángszóró, sőt minigun is. Persze nem örülhetünk sokáig egy esetlegesen egész használható stukkernak, ugyanis a következő láda már tuti, hogy egy másikat fog rejteni, így előfordulhat, hogy a géppisztoly után kifogjuk az aknák telepítésének a lehetőségét, amely – mondanom sem kell – nem egy életbiztosítás a gyorsan rohangáló ellenfelek között. Ráadásul ha belepottyannak a pálya alján lobogó tűzbe, akkor bedühödnek, és a pálya tetején immáron vörös színben pompázva és még gyorsabban termelődnek újra…

Ami miatt mégis nehéz abbahagyni az egyrészt a jópofa grafika, másrészt a remekbeszabott 8 bites chiptune muzsika, harmadrészt pedig az, hogy még akkor is jutalmaz, ha béna vagy, ugyanis az új fegyvereket így is úgy is megkapod.

A játék trailere

A túlzott nehézsége ellenére úgy gondolom, hogy jópofa színfoltja az indie-game-ek mezőnyének, ráadásul teljesen ingyenes, úgyhogy érdemes kipróbálni márcsak a retrohangulat miatt, ami árad belőle! A hivatalos weboldala itt található, szedjétek bátran (ahogy én a nyugtatókat miatta :))!

Vannak helyzetek, amikor az ember legszívesebben ordítana, miközben rendkívül választékosan szidná az Eget, a Jóistent,  annak fiát, és persze a kiváltó okkal kapcsolatba hozható szervezetek, emberek, és vállalatok vezetőinek felmenőit, rokonait, szomszédait, háziállatait, és általában mindenkit, aki szóba jöhet.

Tipikusan ilyen helyzet volt az is, ami ma reggel történt meg velem, legszívesebben írtam volna egy választékosan megfogalmazott „na elmentek ám ti a picsába” üzenettel bíró levelet a Steam-et üzemeltető Valve-nek, már ha nem lettem volna tökéletesen tisztában azzal, hogy semmi értelme azon kívül, hogy – stílszerűen – levezetem a gőzt.

A sztori még hétfőn kezdődött: egy Amerikában élő virtuális barátom írta Steam chat-en, hogy a Left for Dead nevű multis zombimészárolda két része elképesztő mértékben le van árazva a webshopban, és hogy ha gondolom akkor vegyem meg, mert most érdemes. Konkrétan ennyibe került, ez átszámítva most kb. 1800 HUF:

Ezen felbuzdulva egyből utaltam is kemény kétezer forintot a PayPal-emre, mivel nálam nincs összedrótozva a számlámmal, azaz nem tud lecsípni belőle, ha fizetni akarok rajta keresztül (tudom, hülye vagyok).

Természetesen eltelt azóta két-három nap, ma éjjel jött valamikor a mail a PayPal-től, hogy jóváíródott a befizetés. Reggel az első dolgom az volt, hogy gép bekapcs, felmegy Steam vonatkozó weboldalára, ahol a következő látvány fogadott:

Tipikus IJB: két nap alatt visszaárazták az eredeti értékére…

Azért az vicces, hogy a Google szerint még mindig óccsó:

Azon filózok mit kezdjek ezzel a 2000 forinttal most a PayPal accomon. Maximum megveszem a Minecraft-ot még egyszer, az kijön ennyi pénzből 🙂

Emlékszem, lehettem vagy 5 éves, amikor egy magyarországi látogatásuk során megörököltem nagybátyám fiának az ömlesztett LEGO-készletét. Abban az időben (1988 környéke) ez hatalmas kincsnek számított: nem elég hogy marha drága volt (ahogy most is az), de hozzájutni sem volt egyszerű. Matthias-sal azóta próbálom eredménytelenül felvenni kapcsolatot (így hívták az épp serdülőkorba lépett rokont, akié volt a gyűjtemény), de az élmények, amiket az ő kinőtt építőkockáinak köszönhetek azóta is velem vannak: a változtatható állásszögű szárnyakkal rendelkező hatalmas repülő (tényleg nagy volt, alig fért ki az ajtón), és a többi csoda, amit alkottam a mai napig eszembe jut néhanapján.

Miért is kezdtem ezzel a nosztalgiázással a megboldogult óvodás koromról a postot?  Azért, mert újra hasonló élményben volt részem, mint apró koromban ott a nappali szőnyegén térdelve, csak most már a modern technika segített hozzá, nem egy marék ötletesen megformált műanyag, miután múlt héten megvettem a Minecraft teljes, legális, original verzióját bő 9 euróért. Nem bántam meg, hogy pénzt adtam ki érte (sőt, annyi pénzt, amibe a teljes Orange Box került, amiben azért ott figyel az összes második generációs Half Life, a Portal, ja meg „mellékesen” a Team Fortress 2), egy ilyen emberből, mint amilyen Notch, a játék egyszemélyes fejlesztőbrigádja szívesen csinálok gazdag embert (nemrég panaszkodott, hogy vitája van a PayPal-lel, és nem fér hozzá 600000 euróhoz… azért az már pénz nna). Pont szerda reggel történt meg a vétel, így majdnem sikerült már aznap elkésnem a munkából, mivel alig tudtam abbahagyni a „tesztkör” címszóval elkezdett játszogatást 🙂

Kezdjük az alapoktól: a játékot ez a – már említett – svéd arc fejleszti, idestova kemény másfél éve, ami soknak tűnhet a külcsín alapján, de ha figyelembe vesszük, hogy a játékot Javascript-ben írta, ráadásul egyedül már nem is olyan durva ez az időtartam. A motor legenerál egy akkora területet, mint a Föld felszíne nyolcszor, létrehozva ezzel hatalmas hegyeket, tengereket, tavakat, patakokat, koromsötét bányákat, barlangokat, fákat, aztán innentől kezdve a kedves játékos arra indulhat rajta, azt építhet amit csak akar. Pontosítok: nem generál le akkora területet, mindig csak annyit, ami a látóhatárig terjed, és amit már megláttunk, annak eltárolja a helyzetét a mentésben – mondanom sem kell, hogy ez azzal jár, hogy minél jobban bejárjuk a világot, annál nagyobb save mappával kell számolnunk, benne több ezer file-lal, és több száz könyvtárral, de sebaj. Maximum defrag-oljuk a vinyót minden nap 🙂

Persze ez a tény, hogy ekkora területet képes lekezelni max parasztvakításnak jó, de azért mégiscsak durva, hogy az ebben a videóban látható tájak akkor generálódtak le, amikor a „kamera” meglátta őket, előtte még csak nem is léteztek:

Szóval van ez a durván hatalmas kockavilág, de mit kezdjünk vele? Egy szó a válasz: legózzunk! A rendelkezésre álló építőelemekből azt hozhatunk létre, amit csak szeretnénk: ha középkori várat szeretnénk építeni földalatti kazamatákkal, akkor csak rajtunk áll, hogy milyen lesz, de ha hatalmas haciendára vágyunk az udvaron legelésző tehenekkel, akkor az se lehetetlen! Elképesztő, de igaz: csak a fantáziánk szab határt annak, hogy mivé alakítjuk a minket körülvevő környezetet! A neten egészen elképesztő munkákat lehet fellelni, amelyek arról tanúskodnak, hogy egyes embereknek túl sok a szabad idejük. Íme egy példa ennek alátámasztására:

(komment a fórumon, ahol erre a videóra rábukkantam: „someone get this man a girlfriend” :D)

Na persze a játék elején még elég messze vagyunk attól, hogy ilyesmit építsünk (márcsak azért is, mert ezt tutira valamiféle térképszerkesztőben csinálta a srác, így nem kellett a köveket egyesével leraknia), leb*sz a gép a semmi közepén, körülöttünk csak a mezők és a hegyek, és nincs fedél a fejünk felett… A dolgot csak tetézi az az „apróság”, hogy az éj leszálltával a környéket elözönlik a zombik, a nyilakkal lövöldöző csontvázak, és a nagy fekete vörösen világító szemű pókok 🙂

Az első pár napunk (mármint játékbeli napunk, nem kell megijedni) annak a jegyében fog eltelni, hogy éjszakára megpróbálunk valamiféle szállást ásni magunknak, majd a vaksötétben kuksolva megvárni, hogy felkeljen a Nap, amelynek sugarai majd meggyújtják a zombikat – de a pókokat, meg az ún. creeper-eket (öngyilkos robbanós rohadékok) nem 🙂 Még szerencse, hogy ha meghalunk „csak” annyi történik, hogy a játék visszarak a kezdőpontra (amelynek helye sajnos nem változtatható), a tárgyainkat megtalálhatjuk szétszóródva ott, ahol utolért minket a végzet. Miután meguntuk az áldozat szerepét talán kezdjünk el tenni ellene! Nem ártana ugye valamiféle fegyver, mondjuk egy kard, meg esetleg éjszakára valami világítóeszköz, mivel anélkül mocskosul sötét (és ijesztő) tud lenni minden. Itt jön be a képbe a craft-olás, ami ismerős lehet némelyik kalandjátékból, RPG-ből (meg a Team Fortress 2-ből természetesen), azaz hogy alapanyagok felhasználásával létre kell hoznunk magunknak az eszközeinket, esetleg a természetben amúgy elő nem forduló építőanyagainkat. Ezen a linken található egy remek lista arról, hogy miből minek a felhasználásával mit lehet gyártani. Az elején a legfontosabb beszerzendő anyagunk a szén lesz, mivel anélkül nem fogunk tudni fáklyákat gyártani, ami – mint már említettem – elég kellemetlen tud lenni.
Aztán amikor már megfelelően felfejlődtünk, és ügyesen beosztva az időnket (nappal alapanyag-beszerző körút, éjjel alagútfúrás), akkor akár két délután alatt is építhetünk egy ilyet, mint amilyet én:

A vízzel való játék külön öröm: bár néha csinál érdekes dolgokat (nem akar lefolyni ahol azért illene a gravitációnak engedelmeskedve, stb.), mégis egész jól el lehet vele szórakozni.

A játék tehát ennyi nagy vonalakban: építünk, építünk, és építünk. A legjobb kifejezés talán a virtuális autizmus rá: elvagyunk a saját kis világunkban, ahol csinosítgatjuk a saját kis birodalmunkat, és a kutya nem szól bele a dolgunkba. Kicsit el is kapja az embert néha a magány játék közben: közel s távol sehol egy teremtett lélek, csak mi, a tehenek, malacok, birkák, és persze a nagy fekete pókok éjszakánként. Miközben épül-szépül a birodalmunk akár filozófiai magasságokba is felemelkedhetünk a játék által: (majdnem) minden építőkocka adott a játéktéren, csak a mi munkánknak hála vesznek fel torony, házikó, híd, vagy akár egy kurva nagy Pikachu képét (lásd itt :)). Valahogy így működik a való élet is: minden atomokból áll, csak éppen valamilyen erő hatására felveszik az asztal, a bögre, a mobiltelefon, a számítógép, vagy akár egy ember alakját, és úgy rezegnek tovább.

Visszatérve a játékhoz: mindenért meg kell benne küzdeni (jó példa erre az elején tapasztalható szívás fegyver, és fény híján), az összes alapanyagot neked kell begyűjteni az építményedhez, és ezzel bizony elérte ez a zseniális szakállas svéd úriember, hogy az ember igazi elégedettséget érezzen, amikor végigsétál a birodalmán. Persze az igazán meghökkentő, grandiózus alkotásokat ebben a Survival-módban szinte képtelenség összehozni (csak egy példa: mivel van rád ható gravitáció, ezért a magaslati építkezés bizony tényleg elég veszélyes tud lenni, nekem konkrétan tériszonyom volt, amikor néhány fáklyát ki szerettem volna tűzni a legmagasabb tornyom legtetejére :)), de ezek pont azért annyira értékesek, mert több energiát kellett belefeccölni az építésükbe, mintha kifogyhatatlan építőanyagunk lett volna.

Szerintem az eddig leírtak alapján is egy nem mindennapi játéknak tűnhet ez a program, pedig sok mindenről még nem beszéltem, egész egyszerűen, mert még nem tudtam kipróbálni őket: lehet benne csillepályákat építeni, sőt lehet szórakozni különféle logikai kapukkal is, amelyek segítségével például ajtók működését vezérelhetjük. Ráadásul a program folyamatosan fejlődik, kerülnek bele az újítások, így még jó darabig lesz miért szeretni őt. Megérte a háromezer forintot, abszolút nem bántam meg.

UPDATE: majd el is felejtettem: ezen a linken elérhetitek a játék egy kicsit butított változatát (nincsenek tárgyak, ellenfelek, ilyesmik), de garantálom, hogy tetszeni fog, mivel egy középkori várat járhattok be!

FIGYELEM! Az alábbi post 2010-ben íródott, az azóta eltelt idő alatt rengeteget változott az Android szoftverválasztéka! Frissebb (2013 januári) információkért kattints ide!

Volt már róla szó a blogon, hogy néhány hete vettem magamnak egy Android-os telefont, és hogy mennyire meg vagyok vele elégedve egy-két apróbb (és néhány nagyobb) hibájától eltekintve. Persze ezen hiányosságok nem írhatóak az operációs rendszer számlájára (amely ugye Linux alapú, szóval egész stabilnak mondható), hanem inkább annak a ténynek, hogy választásom a jelenleg kapható legolcsóbb Android-dal felszerelt típusra, a Vodafone 845-re esett, amely ugyan nem a csúcskategóriát képviseli az okostelefonok piacán, de a 15000 forintos beszerzési költsége okán az ár/érték aránya eszméletlenül jó. Most, hogy elmúlt a „optimista konzumerista lila felhő” ((C) bachterman) a látómezőmből már jól látom a készülék hibáit: viszonylag halk headset, tapizásra néha nehezen reagáló kijelző, lassú proci… de mindezt feledteti az eszméletlen sok app (azaz program), amik segítségével durván kitágíthatjuk a telefon tudását. Ma ezekből szeretnék párat bemutatni a blog segítségével.

Kezdjük az alapokkal: ezek itt a homescreen-jeim, amelyekből jelenleg három él. Felfoghatjuk őket Windows-asztalnak is, ezekre lehet ikonokat, widget-eket kipakolni, amelyek segítségével egy mozdulattal elérjük kedvenc programjainkat:

Most komolyan: nem szép ez a vizuális stílus? Szerintem még ránézni is jól esik ennek a telefonnak a főmenüire, és ez még csak a kezdet! 🙂 Ahogy látható néhány widget-et is kipakoltam, amelyek segítségével egyes programok funkcióit érhetjük el villámgyorsan. Ilyen például az első képen látható zenelejátszó ikonsora, amellyel anélkül lehet számot váltani, leállítani stb. hogy magát a programot meg kéne nyitni. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire kényelmessé teszi a használatát 🙂

Következzék a lista, amelynek címe akár az is lehetne, hogy „A tizenkét legjobb program kezdő Android-osoknak”, de ez a cím nem feltétlenül takarná az igazságot, mivel ezek az én személyes kedvenceim, és lehet hogy másnak más megoldás fog bejönni. Mindenesetre remélem, hogy segíteni fog néhány újdonsült Droid-felhasználónak ez a felsorolás, tessék mazsolázni!

1. 3G Watchdog: ennek segítségével folyamatosan figyelhetjük, hogy mekkora adatforgalmat generáltunk a telefonunkkal a 3G hálózaton keresztül. Megadhatunk neki kvótát is, azaz hogy egy általunk beállított időponttól egy hónapon/napon/heten belül hány mega lehet a max forgalom, illetve hogy mikor (azaz ennek a forgalomhatárnak hány százalékánál) kezdjen el hisztizni. Csinál napi statisztikát is, szóval vele nem érhet minket meglepetés. Egy screen róla, amelyen látszik, hogy 3 nap alatt a seggére vertem 64 megának:

2. Advanced Task Killer: ezzel tulajdonképpen ugyanazt csinálhatjuk, mint mondjuk a Windows Feladatkezelőjében: kilőhetjük a már felesleges programokat a memóriából. Azért van erre szükség, mert az Androidra írt programok jelentős hányada nem terminálja magát, ha az ember kilép belőlük a homescreen-re, hanem szépen futnak tovább, így pörgetve a procit, és lefoglalva a memóriát potyára. Ezen lehet ezzel az app-pal segíteni. Ha elindítjuk a következő listát láthatjuk:

Innen már csak egy gombnyomás, és a kipipált programok repülnek a memóriából. Amellett, hogy a program hasznos azért nem árt csínján bánni vele, ugyanis beállítható neki, hogy automatikusan törölje a háttérben futó programokat, ámde ha nem rakjuk Ignore (azaz mellőzendő) listára például az Ébresztés funkciót, akkor bizony azt is kigyomlálja. Ennek volt köszönhető pár hete, hogy elkéstem hétfőn a munkából, azóta már megtanultam bánni vele 🙂

3. Audiomanager: ennek a widget-je látszik a harmadik homescreen-en. Ez tulajdonképpen csak annyit csinál, hogy segítségével egyrészt nagyon gyorsan tudjuk állítani a telefon különféle hangjainak erejét, másrészt pedig a fent látható widget-re pillantva mindig tudhatjuk, hogy épp mi van lenémítva, és mi nem. Egy kép a beállítások menüjéről:

4. Frodo: ez a program nem létszükséglet ugyan, de mégis jópofa, ugyanis ez egy Commodore 64 emulátor, azaz alkalmassá teszi a készüléket régi C64-es játékokkal való játékra! .d64, és .prg kiterjesztésű file-okat eszik meg, először csak döbbentem, amikor megláttam a kijelzőn ezt a klasszikus képet:

Alapvetően remekül működik, nyomja a chiptune-et ezerrel, és még a játékok is élvezhetőek rajta, bár a kis képernyő és a pixelesség miatt néha nehéz kivenni, hogy mi is folyik éppen 🙂 Íme egy kép, amelyen élesben futtatja az Impossible Mission című idestova 25 éves klasszikust:

5. GReader: akik régóta olvassák a blogot tudhatják, hogy a fél munkaid életemet a Google Reader-t böngészve töltöm, így fontos volt, hogy legyen a telefonon is egy megfelelő kliens, amely segítségével olvasgathatom a feedjeimet. Több megoldás is létezik, de nekem ez tetszett a legjobban: rengeteg feed-del is áttekinthető marad, tudja kezelni az általunk korábban létrehozott mappákat, és elegáns a felülete. Van azért hátránya is: nem böngészhető vele azoknak a megosztásai, akikre feliratkoztunk, illetve megosztani sem tudjuk, ha valami érdekesre bukkantunk – legalább csillagozni lehet, ez is valami. Kép róla:

Ezen pedig egy megnyitott postot láthatunk kezelőgombokkal egyetemben:

6. Handcent SMS: a beépített SMS-kliens is tökéletes a feladatra, ámde ha ebből is valami csilli-villire vágyunk, ami ráadásul erősen hajaz az iPhone megoldására, akkor ez a tökéletes választás. Teljes mértékben átveszi a beépített SMS-rendszer helyét, így néhány napnyi használat után már szabályosan hiányozna. Beállítható neki, hogy beérkező üzenetnél egyből feldobjon egy ablakot, amiben tudunk válaszolni, stb. stb. Az üzenetváltásokat így jeleníti meg:

7. Meridian: sok Google-ezés után bukkantam rá erre a médialejátszóra, mivel a beépítettet kicsit fapadosnak találtam. Egy darabig az Astro Player Alpha-val toltam, de annak annyira gusztustalan volt a skinje, hogy ha ránéztem elkapott a rosszullét, így fájó szívvel nyugdíjaztam őkelmét. Így hozott össze a sors ezzel a csodával, amelynek widget-je megtekinthető az első homescreen-emen. Tud zenét, videót lejátszani (gondolom több formátumot is, de engem egyelőre csak az mp3 érdekelt), lehet vele playlist-eket létrehozni, a Simple Last.Fm Scrobbler nevű app feltelepítése után pedig képes folyamatosan felküldeni a last.fm-re az épp hallgatott számok címeit. Hátránya, hogy nincs beépített hangszínszabályzója, ettől függetlenül remek program. Maga a felülete valahogy így néz ki:

8. RealCalc: unod a beépített számológépet? Gagyinak tartod, hogy nem tud olyan funkciókat, mint az nPr? Esetleg szükséged van, hogy számokat a harmadik hatványukra emelj néhanapján? Akkor ez a te programod! 😀 A viccet félretéve: a beépített számológéppel az volt a gondom, hogy egy sokjegyű számnál egész egyszerűen nem akarta törölni az utolsó számjegyet, ami – mondanom sem kell – elég bosszantó volt. Ezután bukkantam rá erre a drágára a Market-en, szerintem nagyon geek:

9. Tunewiki: ez – hasonlóan a Meridian-hoz – szintén egy médialejátszó program, amit agyba-főbe dicsértek némelyik fórumon. Valóban nem rossz darab, már csak azért is, mert tud pl. netes rádiókat lejátszani, Youtube-on keresni, dalszövegeket letölteni, stb. – kérdés, hogy elég-e mindehhez a havi 500 megás forgalomlimit. Szerintem nem. Íme a felülete:

Itt épp valami osztrák blackmetál-os netrádiót választhatnék ki vele (grindcore rulez :)):

10. Fancy Widget: ez kivételesen nem egy program, csak egy widget: az első képen található naagy számokkal kiírt óra, és a földrajzi helytől függő időjárás-kijelző „neki” köszönhető. Ráadásul ha rányomunk a felhőkre, akkor megnézhetjük azt is, hogy milyen idő lesz a következő pár napban:

11. Opera Mini: mint megszállott Operás az egyik első dolgom az volt, hogy az alapértelmezett böngészőt lecseréljem erre. A nagytestvérhez képest nem sok mindent tud, de van pár vonása, amit örökölt tőle: lapfüles böngészés, remek zoom, és gyorsaság… ráadásul a weblapokat valamiképpen tömöríti is, így spórol a sávszélességünkkel. Okos kis darab 🙂

Egy kép róla, amelyen a Ráktalicska látható úgy, ahogy csak okostelefonokon látszik:

12. LauncherPro: magát a homescreen-eket kezelő háttérben futó program, amely gondoskodik arról, hogy akár hét ilyen képernyőnk lehessen, vannak saját widget-jei, át tudja méretezni bármelyiket – kár, hogy egy csomó funkció csak a fizetős verzióban elérhető. Ettől függetlenül kötelező darab, sokkal szebbé varázsolja a kezdőképernyők felületét.

Nagy vonalakban ezeket tudnám ajánlani kipróbálásra, ezek az úgymond „kötelező” programok egy Android-os telefonra. Mondanom sem kell, hogy teljesen más felhasználói élmény ilyenekkel múlatni az időt, mint egy „beégetett” oprendszerű telefon esetében. Tényleg olyan, mintha az embernek lenne egy zsebre vágható számítógépe, amin lehet e-mail-ezni, MSN-ezni, böngészni, egyszóval szinte mindent, amit a nagyokon. Persze a kis kijelző, és a még kisebb billentyűk miatt jó darabig nem lesz konkurenciája egy asztali, vagy akár laptop PC-nek egy ilyen kütyü, de ha hirtelen meg kell nézni az Elvirát, vagy akár a buszon a friss híreket, arra tökéletes. Remélem most már érthető, hogy miért mondom azt, hogy ez a tizenötezer forintos kínai csoda megváltoztatta a telefonokról alkotott vélekedésemet, és akkor még az Androidos játékokról nem is esett szó 🙂

Akik régóta olvasnak tudhatják, hogy elismeréssel szoktam adózni a zseniális marketingötletek kiagyalói, megvalósítói iránt annak ellenére, hogy alapvetően a fogyasztók manipulálásának, elégedetlenség-érzetének fenntartásának „művészete” undorral tölt el. Ezt a mélyen gyökeredző ellenszenvet csak akkor tudom elfelejteni, ha valami olyan reklámmal, kampánnyal találkozok, amelyből süt a kreativitás, a szellem. Ebbe a kategóriába tartoznak nálam a Valve húzásai (mint például, ez vagy ez), de amit most fogok mutatni szerintem szintén elképesztően ötletes.

Tessék rákattintani erre a videóra, kitenni full screen-be, és élvezni a show-t. A vége fele fog jönni a csattanó 🙂 :

UPDATE: úgy vettem észre, hogy beágyazva nem nagyon akar működni, ha nálatok sem megy indítsátok innen!

Én még ilyet nem pipáltam: az alkotók keresztezték a Youtube-ot a „Kaland játék kockázat” lapozgatós könyvekkel (még jobb példa lenne régről a Teletext-en játszható nyomozós kalandjáték, kár hogy arra már a kutya sem emlékszik ennyi év távlatából), mindezt azért, hogy bemutassák, mennyire a vevő elégedettsége az első számú szempont náluk! Utánanéztem a cégnek: egy Új-Zélandi (igen, az a sziget ott Ausztrália mellett, kábé a Föld túlsó vége :)) pizzéria-hálózat marketingfogása volt a brand ilyetén mód népszerűsítése, ráadásul ha „végigviszed” a kalandot, akkor kapsz egy varázsszót, amit ha elsusogsz a rendelésed leadásakor, akkor hozzád vágnak még egy másfél literes kólát a cég ajándékaként! 🙂 A belefeccölt energia, és pénz (spoiler: az egyik elhalálozásod úgy esik meg, hogy felrobbansz autóstól) is tiszteletreméltó, a karakterek se rosszak (bár a szakállas csóka néha már kicsit idegesítő szerintem), és még a poénok is ütnek helyenként… Zseniális? Nem kicsit!